blogbejegyzés:

2019.01.21 – A Telihold 1 hónapig ható, korszakváltó üzenete

Hétfőn reggel (pontosan 6:16-kor) teljes Holdfogyatkozással egybekötött Teliholdra ébredhetünk. A teljes Holdfogyatkozás kb. 1 óra hosszig tart, így a hagyomány szerint ennyi 1 hónapig fejti ki hatását életünkre.

Így ez önismeretileg egy igen különleges alkalom, amit kár lenne kihasználni, nézzük is, hogy miért:

A szárnyaló önmagunk kiteljesítése

  • A Telihold most az önérvényesítés tengelyén helyezkedik el. Így önmagában már a Telihold is az önmegvalósításunkkal, a szabad életünk és önmagunk megélésével, alkotó kreativitásunk használatával kapcsolatban tartogat nekünk kiteljesedési lehetőségeket.

  • A Nap a Sas csillagképnél a lelkünk szárnyalását mutatja. Cselekvéseink által így a szabadság kiteljesedését támogatjuk most. Viszont ehhez szükséges a tudásunk gyakorlatba ültetése, használata is. Így a cselekvés által tudunk ma igazán szárnyalni, tedd hát félre halogatásaidat, félelmeidet, védekezési mechanizmusaidat és tegyél a fizikai világban cselekvő lépéseket a céljaid irányába.

  • A Hold a Rák Befogadó Lábánál segíti, hogy rálássunk, mit fogadunk be önmagunkba vagy épp mit nem tudunk befogadni. Mivel erre ráláthatunk, ezt módosítani is tudjuk. Így egyre inkább otthon lehetünk önmagunkban, képességeinkben és így tisztábban láthatjuk szívbéli vágyainkat is. Ez segíti azt is, hogy egyre inkább képesek legyünk befogadni intuícióinkat is.

A Holdfogyatkozással most még inkább a Saját Utadra léphetsz

  • A Nap és Hold ekkor épp a karma tengelyénél jár. Ez nem mást jelent, mint hogy most kiemelt lehetőséget kapunk arra, hogy a fentebb leírt önvizsgálatokkal és cselekvésekkel befejezzük a választott karmikus feladatokat és ezeket megfejlődve lerakjuk terheinket, “kifizessük tartozásainkat”. A múltad így lerakva egy új, saját útra léphetünk, a Saját Szívbéli Utunkra.

    Itt meg kell említenem, hogy ez lehet nem épp könnyű lépés. Mert legtöbbször ahhoz, hogy egy új utat kezdjünk, be kell fejezni a régit. És ez bizony sokszor fájó szembenézésekkel, felelősség vállalással és elengedéssel is jár. Így ha olyan eseménybe ütközöl ebben a hónapban, ami kiveri nálad a biztosítékot, szíven üt, vagy el kell engedned, akkor tudd, hogy lehet épp ez az általad vágyott új kezdet előszele. A befejezés – felemelkedés – új kezdet mindig kéz a kézben jár.

Már készen állsz a vágyott életre? A Mester csak Rád vár

  • Ebben az időszakban ezért több erőpróba és vizsgafeladat is érhet téged. Leginkább az kerül vizsgáztatásra, hogy amit már megtanultál tudást, összeszedtél információt, amit látsz önmagadról, a régi beidegződéseidről alkotott tudásodat tudod-e használni a gyakorlatban. Így ha visszatér az életedbe esetleg egy olyan probléma, amit már vagy 100x megoldottál, akkor kitartóan, céltudatosan lépj rajta túl még egyszer, mert lehet, ez az utolsó és végre tovább haladhatsz utadon.

    Tehát ma érdemes a figyelmed előtt tartanod céljaidat és ennek tudatában, célirányosan cselekedni, reagálni, érezni, gondolkodni, hogy magasabb szinten kezdhesd meg új életedet.

  • Ez az időszak nagyobb mértékben is kiemelkedően fontos, mert lelkünk még mindig építi az új korszakot, még rendezi az elvarratlan szálakat, visszatér a múltban elmulasztott lehetőségek felé, hogy innen felfelé úszva egy új, szabadabb, tágabb 84 éves ciklus kezdődhessen a világban.

Most a céltudatos cselekvés által felébredhetsz álmodból

  • A Plútó és a Szaturnusz együtt állása jelenleg segít téged abban, hogy felébredj illuzórikus álmodból és így ráláss az igazságra, ráláss önmagadra, megértsd, milyen külső elvárások és megfelelési kényszerek tartanak sakkban és így le tudd tenni őket. Így segítenek arra, hogy önmagadra koncentrálj és egy magasabb életminőség, egy új út, új korszak kezdődhessen az életedben.

    Merd bátran átlépni a komfortzónádat és itt is hangsúlyozom, ültesd gyakorlatba tudásodat, fényedet, mert így tudsz te is egyre több értéket adni önmagadnak és a világnak.

  • Mindezt áthatja még a mély igazságok felszínre bukkanása, megértése. Ezek által közelebb kerülhetünk a nőiséghez, mélyülhet és erősödhet az ősbizalomhoz és az ősharmóniához fűződő kapcsolatunk. És ez bizony párkapcsolatunkra és összes társas kapcsolatunkra is kifejtheti hatását.

    Viszont ahhoz, hogy női oldalunk kiteljesedjen, szükségünk van a férfi oldal bátorságára, cselekvésére, akarat erejére, lelkesedésére, kezdeményezésére is.

A cselekvés és a befogadás a Kulcs

Mindez együtt egy nyilat alkot az égen. És nem másra mutatnak, mint épp a Holdra.

Így jelenleg úgy tudsz leginkább kiemelkedni, ha képes vagy mindent befogadni (cenzúrázatlanul és ítélkezés mentesen), illetve szembenézni azzal, hogy mennyire éled a saját életed? Mennyire vagy tisztában képességeiddel? Mennyire vagy tisztában vágyaiddal? Mennyire éled azt, amiben otthon vagy, amire képes vagy? Mennyire bízol önmagadban? Mennyire tudod befogadni az élet ajándékait, lehetőségeit? És a bőséget? Mennyire vagy hajlandó cselekedni a vágyaidért és ezzel  táplálni őket? Mennyire tudsz ezekért felelősséget vállalni? Mennyire tudsz kiállni önmagad mellett és elengedni mindazt, ami már csak visszahúz régi életedbe?

A válaszok és felismerések pedig leginkább most a cselekvés által tudnak megérkezni hozzád.

Tehát tedd a dolgod, merj új útra lépni, nyílj meg új lehetőségek előtt. Fogadd be szívedbe a lehetőségek tárházát, hogy meglásd, merre is kéne most menned, mi mellett kellene elköteleződnöd. Majd dönts határozottan és kezd is meg a cselekvést.

Ha úgy gondolod, mások számára is érdekes lehet, oszd meg a cikket:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn