fbpx

blogbejegyzés:

A Nap üzenete a nyári napfordulókor (2022)

A nyári napforduló adja az év legfényesebb, legkiáradóbb üzenetét. Ez a csúcspont és innen indul el a Nap lefelé, a mélyebb, láthatatlanabb világokba. Ezáltal ez a képlet annak a fénynek a kiteljesedését mutatja, ami 2021 decemberben született. Ez mellett pedig meghatározza (a tavaszi napforduló éves energiájával együtt) a nyári negyedévünk minőségét.

A Nap ahogy halad az éves útján 14 csillagképet érint. Ez az alap 12 csillagkép, amit a jegyek által mindannyian már ismerünk, illetve van 2 plusz beavató csillagképünk.

Ez a két csillagkép az, amik tanítanak, beavatásokat adnak nekünk a fénybe. Ebből egyik az Orion csillagkép.

A Nyári Napfordulókor egy nagyon izgalmas kép bontakozik ki előttünk, ugyanis a Nap épp Orion (vagy Nimród) feje felett halad el. Mintha megkoronázná őt a fény. Ezért is Orionra úgy tekintünk, hogy ő egy magas szinten beavatott vezető jelképe, egy „fény uralkodó”, aki ilyenkor beavatásokat ad önmagunkkal kapcsolatban.

Mit jelent ez a saját életünkre tekintve?

Ilyenkor jobban megismerhetjük a bennünk lévő Fényt.

Ezáltal jobban ráláthatunk erőinkre, hatalmunkra, képességeinkre, küldetésünkre és arra, hogy kik is vagyunk valójában! Nem olyan értelemben, hogy milyenek vagyunk, hanem inkább arra, hogy bennünk is ott van a fény, a jóság, a szeretet és rendelkezünk teremtői hatalommal. És ezáltal mi alkothatjuk meg a saját életünket.

Ezáltal nem is annyira az a kérdés ilyenkor, hogy „Mi a küldetésem?”, hanem „Milyen küldetés tenne engem boldoggá?”. Tehát, ha most választhatnál az egész életedre valamilyen küldetést, mit választanál?

A Nyári Napfordulókor a Nap együtt áll Betelgeuse csillaggal.

Ez Orion válla, a felvállalás és a felelősségvállalás jelképe. Elsősorban nem mások előtt, hanem önmagad előtt.

Felvállalni ezt a hatalmat, hogy te vagy életed alkotója és csakis tiéd a felelősség, hogy hogyan gondolkozol, hogyan érzel, mit látsz, hogyan reagálsz, mit cselekszel és ezek által milyen eredményeket érsz el és mindennek milyen következményei vannak és ebből az egészből milyen alkotás születik. Tehát hogy milyen életet élsz és mi mindent érsz el életed során.

Illetve Betelgeuse üzeni azt is, hogy: más életéért viszont nem te vagy a felelős!

Tehát ne cipelj semmit feleslegesen! Ne hozz döntéseket mások helyett, ne akarj megoldani dolgokat mások helyet, … Az egyszerűen az ő dolguk, és ha beleszólsz, épp teremtő képességüktől fosztod meg őket. Hiszen azt üzened ezzel: „Te nem vagy képes teremteni az életedet, ezért muszáj nekem megtenned helyetted.” (És mivel mások a tükreid, ezt valójában önmagad felé közvetíted, ami a saját életed teremtését is nagyon megnehezíti és elgyengít.)

Épp ezért ne vedd ki a saját kezedből a tudatos teremtés képességét, hanem inkább kezdd el ott is kezedbe venni az életedet, ahol eddig valamiért ez még nem sikerült.

 

A Nap helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

A sorskereszt irányba állítása erre a negyedévre

 

A tér tengely a Halakból a Szűz be (csillagképileg a Vízöntőből az Oroszlánba) halad, illetve a Nyilasból az Ikrekbe, az Antarestől az Aldebaranba.

Ezáltal egyre nagyobb tudatos rend van a hétköznapok szintjén, a külvilágot pedig elengedjük, emeljük, mélyen kapcsolódunk vele. Ez egyébként a szolgálat tengelye is. Tehát mit akarsz szolgálni az életeddel? És mit akarsz átadni azáltal, ha valaki kapcsolódik veled? A belső megéléseiddel, érzéseiddel milyen hatással akarsz lenni a külvilágban?

Alap az Antares fénye, az Igazság, az Emlékezés, a Kegyelem és a Szeretet és innen haladunk fel a tisztánlátáshoz és a polaritások megismerésén keresztüli egységhez és a termékeny anyagba ültetéshez.

Az Aldebaran által erőteljesen jelen van, hogy a figyelmünkkel teremtjük az életünket. Ez mellett pedig jobban megláthatjuk a fényt. Illetve őrangyalaink is tudnak segíteni előre lépni most, kérhetünk tőlük bátran segítséget.

A vezérlő csillagkép viszont pedig most a Perzeusz.

Perzeusz Zeusz fia, egy isteni eredetű királyfi, de ő erről nem tud. Szegény sorba születik, de mivel igazi harcos, nem törődik ebbe bele és törekszik felfele. Élete során nagy hőstetteket visz véghez, többek között megmenti Andromédát (egy másik vezérlő csillagkép) egy szörnytől. Ők összeházasodnak és királyi családot alapítanak, amiből maga a Megváltó is születik (Neptunusz – Jupiter a Halakban!).

Nézzük, önismereti szempontból mit is tanulhatunk Perzeusztól:

Most ott van a fény, az erő, amit hétköznapi, a céljaid irányába végzett erőbefektetésed és kitartó munkád során tudsz igazán meglátni. Egyszerűen, mert Isten gyermekei vagyunk mindannyian.

Mint ahogy Perzeusz megküzd a Medúzával és a levágott fejét eszközként használja fel ellenségeivel szemben, úgy benned is lakozik erő, amivel bármilyen akadályt le tudsz most küzdeni. Feltudod fényesíteni mindazt, ami sötét, félelemmel teli, vagy tudatlan benned és onnantól kezdve igába hajtottad ezt a belső erőd.

Egyszerűen bátorságod, elszántságod határtalan és bármit el tudsz érni, amit csak akarsz. (És ezt most megengedéssel, hittel kell párosítani.)

Így nagyon előrevivő számodra, ha tudod mit akarsz, ha vannak céljaid. Céljaid elérésében pedig a magasabb világokkal való kapcsolatod is segít.

Mindez megváltást, fényt hoz az életedbe és egyre jobban láthatod Isteni természetedet.

 

A sorskereszt helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Merkúr, amit most tisztábban megérthetünk

 

Ennek a félévnek Merkúr az uralkodó bolygója. És Merkúr most az MC-vel áll együtt.

Ezáltal a Merkúr kommunikációjával, gondolkodásával, megértésével, rendezésével, lendületes kalandozásával, légiességével, játékosságával haladunk előre.

Megérthetjük jobban az utunkat, küldetésünket, tudatosabb vezetőjévé válhatunk az életünknek. Fontos lehet a céltudatos kommunikáció, akár az egyértelmű utasítások (parancsok) kiadása. Mindenképpen fontos kimondani, amit akarsz, és a kommunikációval, tudatos gondolatokkal is vezetni az élet menetét.

Az út, a lépések megbeszélése is nagyobb tisztánlátást tud hozni. Illetve érkezhetnek üzenetek, amik előrelépésre sarkallnak. Ezért érdemes nyitott elmével, befogadóan figyelni a hozzánk érkező információkat.

Képesek lehetünk most jobban fókuszálni is a figyelmünket.

Ez mellet még a belső gyermekkel kapcsolatban jöhetnek előre lépések vagy új célok, sikerek, eredmények.

Igen termékenyek most a gondolatok és a szavak, amivel teremthetjük életünket. Termékeny, de fókuszált kommunikáció, termékeny céltudatos megértés lehet.

Ezek mellett, mivel ő az uralkodó bolygó is, így erőteljes a hatása és befolyásolja a teljes egészet. Ha a Merkúr „jól van” benned, tehát magas szinten működteted, akkor az egész negyedév csodálatos emelkedést, új elindulásokat, tudatosodást és eredményeket tud hozni.

Ezért érdemes most kifejezetten figyelni arra, hogy a Merkúr magas minőségben működjön. Tehát ha tapasztalsz magadon kommunikációs problémákat, vagy épp túlagyalást, görcsös megérteni akarást, vagy össze-vissza vannak a gondolataid, elmegy a tisztánlátásod (tehát nem tudsz semleges megfigyelője lenni az életednek), akkor ezt mihamarabb érdemes rendezni.

A Merkúr alacsony szintje azt is tudja éreztetni veled, hogy valamit még nem tudsz eléggé, nem értesz eléggé, nem tanultál még meg eléggé ahhoz, hogy előre lépj. Tehát előfordulhat, hogy feleslegesen, valamilyen félelem és védekezési mechanizmus következtében olyan plusz tanulásra készteted magad, ami valójában nem szolgál téged, csak időhúzás.

Érdemes a sok-sok tanulás helyett (főleg, ha már sokat tanultál és értettél meg eddig) inkább a tettek és a tapasztalatok mezejére lépni. Kezd el gyakorlatba ültetni jobban mindazt, amit már megtanultál, mert ez által tudsz még többet tanulni. A puszta olvasás önmagában, az életedbe befektetett gyakorlás nélkül most nem visz előre.

 

Merkúr helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Hold – Jupiter, a Bölcsülő Anyai energia

 

A Jupiter most a Holddal áll együtt és ők ketten a 8. területen állnak, a Kos elindító jegyében. Ez a tudatalatti, a változások, az érzelmi biztonság, szélsőséges érzések, átalakulás, titkok világa. Az igazság itt kicsit rejtettebb lehet, mélyebbre kell érte most menni, mélyebbre kell látni vagy érzékelni.

Az otthonunk, érzelmeink, vágyaink igazságai ezek. Változás mehet végbe abban, hogy mire vágyunk. De sorsfordító átalakulás, bővülés, tágulás, bölcsülés mehet végben az igazságok fénye által a múltunkkal, gyökereinkkel, szüleinkkel, vagy saját anyaságunkkal kapcsolatban is.

Tehát maga a Hold ereje tágul, fényesedik a mélyben, a tudatalatti és a kollektív tudat szintjén, ami megmutatkozhat álmainkban, érzéseinkben, vagy érzékelésünkben (megérzéseinkben).

Tágulhat, bővülhet, átalakulhat bennünk most a befogadás – táplálás – elengedés szent hármassága is. Vagy épp több fényt tudunk befogadni a sötétebb, tudatalatti részekbe, vagy épp felfényesítve elengedni onnan pár dolgot, ami átalakulásokat hoz.

A változás most azért történik, mert a Jupiter elindító impulzusokat kap, ezáltal új dolgok indulnak be, amik hosszabb távon hatnak (12 év). Viszont mivel visszatér még később a Halak jegybe, így még arra is ráláthatunk, hogy mi az, amit még le kell zárni, mik akadályozzák az elindulást.

Az anyaság, a befogadás – táplálás – elengedés most mélyebben történik a háttérben.

Fejleszthetjük itt spirituális képességeinket és azokkal kapcsolatos igazságokra is fény derül. Hinni kell az otthonban, a befogadásban, megengedésben, elengedésben, táplálásban és képességeinkben.

Az igaz vágyainkra és igaz otthonunkra érezhetünk rá. Álmainkban, megérzések és spirituális érzékelések formájában is rengeteg igazság jöhet a felszínre. Az igazság átalakít és változtat.

Be tudjuk fogadni most az igazságokat, tágabb képeket, bőséget. És ha valami ezt korlátozza, akkor az is a felszínre tud jönni és tudunk rajta változtatni.

Álmodd itt a valóságban meg az álmaidat.

Ők ketten 90 fokban vannak a Nappal, aki a 10. területen van. Ezáltal mindez megvalósítja a célokat, az előrehaladást, a sikert és mindezt örömben, kiteljesedve meg tudjuk élni. A Nap kiáradása és a mély energiák varázslása + a hit az, amivel itt megvalósítunk.

Tehát most különleges lehetőséged van arra, hogy valóban az álmaidat fényesítsd fel és teremtsd hatalmaddal. Álmaid megalkotója tudsz lenni.

 

Hold – Jupiter helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

A Szaturnusz, a Szeretet Rendje

 

Ami még sok megvalósító energiával rendelkezik most, az a Szaturnusz.

Ő a 6. életterületen van, tehát a szaturnuszi elvek a hétköznapi szokásainkban jelennek meg. A Szaturnusz elvei (a Szeretet elvei és szabályai) szerint tudjuk itt élni a hétköznapi életünket, a Szaturnusz rendjében tudunk lenni. Ezzel meg tudjuk valósítani példamutató, hatással levő művészetünket.

Ezáltal céljaink, irányunk, hatalmunk, tapasztalataink, vezetői attitűdünk, szeretetünk, alapelveink, értékeink rendeződnek. Céljainkkal, céltudatos lépéseinkkel szolgálni tudunk, mert hatásunkat, vagy akár elért eredményeinket megosztjuk.

A hétköznapok szolgálata nem abból áll, hogy minden pillanatban valami különlegeset kell tenned. Hanem hogy tisztában vagy azzal, hogy függetlenül attól, hogy egyedül vagy-e vagy másokkal, hogy otthon vagy bárhol máshol vagy, mindig kapcsolatban vagy az egész bolygóval. Mert egység van. És ezáltal, még ha a legnagyobb titokban is csinálsz valamit, vagy nagyon elhúzódsz a világtól, akkor is hatásod van a külvilágra minden pillanatban. És ezáltal, ha törekszel minden pillanatodat szeretettel és fénnyel feltölteni, élvezni, jól lenni, jól érezni magad, emelően gondolkodni, … akkor, még ha nincs is fizikai kapcsolatod a világgal, az egész Földet és a Naprendszer, sőt az egész galaxist is emeled, segíted a fény útján haladni előre.

A 6. terület nem csak szolgálat, hanem eredmények, az aratás és ezáltal az összegzés és rendezés helyszíne is. Ezáltal céljaidban jöhetnek eredmények, sikerek, amit tudsz összegezni és ha kell, rendezni, hogy legközelebb még nagyobb legyen a siker. Ezáltal életedben most ezek által is léphetsz előre.

Ez mellett pedig a mindennapi életedben is fel tud bukkanni a szeretet és hogy mi az, ami számodra valódi érték és ezt jobban bele is tudod vinni az életedbe. Tehát ez elsősorban nem másokról szól, hanem arról, hogy először te jól vagy, te szereted az életed. És mivel ezt megvalósítottad, bőven van termésed, azt onnantól kezdve meg is tudod osztani másokkal.

A Szaturnusz hozhat valamilyen vizsgákat, vagy hozhat olyan lehetőségeket, ahol át kell lépni a határokat, komfortzónát, hogy mindez tapasztalható és megvalósítható legyen az életedben. Ezáltal rámutat most valószínűleg arra, hogy a hétköznapi élet pici, apró dolgai között mi az, ami nem értékes neked, ami nem szeretet alapú, hogy ezáltal jobbá váljon az egész életed.

Ebből az egészből új, szeretet alapú, céljaid felé előrevivő szokások és az új szokásokból pedig egy új élet-rend alakulhat ki, ami maga a világ szolgálata.

A Szaturnusz a fókuszálás, koncentrálás ereje, épp ezért mindennapi életünk területére, rendezésünkre, szokásainkra, aratásainkra tudunk most „ránagyítani” és jobban koncentrálni. És itt érni el eredményeket.

Itt a Kiscsikó csillagkép is, ami céljaidba, haladásodba képes frissességet, megújulást hozni. Gyermeki lelkesedésed is lehet most, amit érdemes kihasználni.

 

Szaturnusz helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Vénusz, termékeny és gyógyító szerelem

 

A Vénusz ekkor együtt áll a Plejádok csillaghalmazzal, a Bika csillagképben. Ezáltal ez egy nagyon termékeny, szenvedélyes, teremtő és gyógyító időszak tud lenni a vénuszi energiákban.

A Vénuszhoz tartozik egyébként is a termékenység, művészet, anyagba ültetés, szerelem, párkapcsolat, szenvedély, bőség fogalma. A Pleiádok pedig ezt felerősíti, még termékenyebbé, bőségesebbé, szenvedélyesebbé varázsolja.

Ezáltal igazán erős művészi, anyagba öntő erőink és megéléseink lehetnek. Szerelemmel, szeretettel, bőséggel tudjuk formálni, művészien anyagba önteni, amit létre akarunk hozni.

Kicsit még együtt áll Vénusz az Algol csillaggal is, ami által még jöhet egy-két olyan jellegű kihívás, ahol csábításokat kapunk az élettől. Olyan helyzetek, amik szépségükkel, könnyedségükkel el tudnak kápráztatni, de távolabb visznek céljainktól. Ezáltal most nem biztos, hogy a könnyebb, a szebb út a jobb is. Láss át a kísértésen és tedd művészi, életadó szerelem erődet abba az életbe, amit valóban élni akarsz. Leplezd le, nevezd a nevén, akkor elmúlik a „démon hatalma” és ezáltal hatalmad lesz felette.

Ha pedig volt régebben, ahol engedtél a kísértésnek és ennek nem várt, kellemetlen következményei lettek, azokat most be tudod gyógyítani és ezáltal jobban flowba, szenvedélybe, szerelembe kerülni.

Itt a szerelem nem csak egy férfi – nő szerelmet jelképez, hanem magát az élet szerelmét.

Engedd meg magadnak, hogy szerelemben, termékenységben, szenvedélyben, bőségben legyél.

A Vénuszhoz közel van a Felszálló Holdcsomópont is, ami azt mutatja, hogy termékenyen tudunk most előre lépni, új életünket magvait gondozni és táplálni. Míg a jelen igazságai a felszínre tudnak kerülni és ezáltal el tudunk jobban lépni a múlttól.

Ők a 9. területen vannak, ami által ebben hit, magas minőségű tudás, fény van. Ha pedig még szükséged van külső támogatásra, mestereid tudnak neked ebben segíteni.

De legfőképp, ami kell: Higgy és bízz önmagadban, hogy megértél az elmúlt idők alatt arra, hogy valódibbak legyenek a kapcsolataid, termékenyebb az életed és hogy mélyebb szerelmet, szenvedélyt élj át. És ezáltal valami csodásnak adj életet az életedben.

 

Vénusz és a Holdcsomópontok üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Mars, aki elérte a győzelmet

 

A Mars, a férfierő, akarat, belső erő, motiváció, fejlődési vágy, kezdeményezés ereje a Halak csillagkép végén van. Ezáltal fel akar emelkedni egy következő szintre.

Szintlépés lehet jelen itt, amikor valami áthangolódik és felkészül az új folyamat beindítására. Ez miatt még lehet benne valamilyen elengedés, lezárás, összegzés. De ez inkább a „megcsináltam” győzelme, nem fájdalmas.

Benne van még a csend békéje is, amikor már győztünk, de még nem indítottuk be az új folyamatokat teljesen, azok még készülőben vannak bennünk. Így akarhatjuk most az elvonulást, a befele fordulást, hogy meglássuk, mit akarunk győzelmünk után, mi legyen a következő küldetés.

A Mars a 8. területen van, tehát a tudatalattiban történik mindez. Nem biztos, hogy látható, inkább érezhető, érzékelhető. De az biztos, hogy valami ezáltal változik, és minőségileg átalakul. Az elvonulás és a győzelem következtében titkokra, mélyebb igazságokra lehet rálátni, ami által megváltozhat, hogy mit akarsz, hogy miért harcolsz és hogy mibe fekteted be az erődet.

 

Mars helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Uránusz, a felszabadító

 

A lassú mozgású bolygók az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó. Ők most nincsenek annyira speciális állásban, nem annyira kiemelkedők.

Hármójuk közül talán még Uránuszt érdemes megemlíteni, akkor közel van a Felszálló Holdcsomóponttal és mellette még fognak ebben a negyedévben elhaladni bolygók, ezáltal ő lesz közülük most a legaktívabb.

Ezáltal jelen lesz a felszabadulás, megtisztulás, kreatív teremtés, magasabb tudatosság az életünkben. Kitágulhat az életünk iránya, lehetőségei. Ez mellett felszabadulhat majd jobban az akarat, a férfierő is és jobban kapcsolódhatunk belső szabad akaratunkkal.

Az Uránusz most a 9. területen áll, ami a magasabb szintű tanulmányok, hit, istennel való kapcsolat és igazság mutatója. Így ezek tudnak most tágulni, felszabadulni jobban az életünkben. Vagy ezekre tudunk rálátni egy tágabb tudatossággal, vagy akár valami egyedi alkotás is születhet, ami példamutató értékkel bírhat.

 

Uránusz helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Csodákkal teli nyarat kívánok. <3

Szeretettel, Hajabács Klára

 

 

Ha úgy gondolod, mások számára is érdekes lehet, oszd meg a cikket:

Facebook
Pinterest
LinkedIn