blogbejegyzés:

Így kezdtem élni a saját életem + Ingyenes teszt kiértékeléssel

Így kezdtem élni a saját életem + Ingyenes teszt kiértékeléssel

Úgy érzed, hogy az életedben már sokkal előrébb kellene tartanod? Hogy pazarolod az idődet?

Esetleg egyáltalán nem kielégítő a munkád? Többre, másra vágysz és nem tudsz benne kiteljesedni?

Érzed, hogy többre születtél, de még nem tudod, hogy mire, azt pedig még annyira sem, hogy ezt hogyan valósítsd meg?

Ha legalább egyre igen a válasz, akkor ez az írás éppen neked szól.

Megosztok itt veled egy esettanulmányt.

Bevezetlek téged a saját utam egy részébe és megmutatom azokat a szakaszokat, lépéseket, amiken én keresztülmentem. Itt láthatod, hogy én (a csendes, nagyon félénk és zárkózott kislány) hogyan találtam és léptem rá saját utamra és alkottam meg azt az önmagam, aki épp most vagyok.

A történet végén pedig megtalálod az első lépést, ami ahhoz kell, hogy te is a saját, boldog, felszabadult, tartalmas életedet éld.

 

A félelmek világában: a tagadás

Annak idején még az is kihívást okozott nekem, hogy bemenjek egy olyan boltba, ahol addig még nem jártam. Már ez is komfortzóna átlépést igényelt tőlem. Kellemetlen volt, frusztrált, valamiért féltem is tőle.

Zavart, hogy nem tudtam, mire számíthatok bent. Talán önkiszolgálós? Vagy úgy kell kikérni, amire szükségem van és ezért meg kell értetnem másokkal, hogy mit akarok? Féltem attól, hogy lejáratom magam és valamiért szégyenbe kerülök.

Igen, még ilyen kis apróság, hogy bemenjek egy boltba, ez is nagy kihívás volt. Ezért sokszor inkább be sem mentem.

Gondolom el tudod képzelni, hogy ez a szintű félelem hogyan rányomta a bélyegét az egész életemre. Én konkrétan mindentől és mindenkitől féltem. Nagyon szűk volt az a környezet, az az élet, ahol tényleg jól éreztem magam.

Az én alapvető működésem a láthatatlanság volt. Tapasztalatból mondom, ez nagyon jó eszköz a védekezésre, viszont így rengeteg mindenről le is maradtam. Vagy inkább sok mindenből kimaradtam.

Ennek ellenére, mélyen legbelül én is az életre vágyakoztam. Szerettem volna utazni, kalandozni, sok mindent megismerni, mély emberi kapcsolatokat kialakítani és sok pozitív élményt átélni.

Nagyon féltem emberekkel megismerkedni, és mivel nagyon zárkózott voltam, ez rettentően nehezen is ment. Viszont kíváncsi voltam rájuk ezért egész sokat jártam társaságba.

Én lettem a láthatatlan megfigyelő.

Ehhez és az önmagamról addig kialakult képemhez rettentően jól illett az informatikus szakma, annak minden előítéletével együtt. A családunkban is ez valamirevaló munka volt, hisz kell hozzá az egyetem, a diploma és még jól is lehet keresni vele. Mindenekelőtt pedig ki lehet használni benne a családunkban kiemelkedően jelen lévő, öröklődő és nagy becsben tartott logika képességét.

Így még nem is mondhatom, hogy rákényszerítettek, mert saját döntésem szerint indultam el ezen a pályán. És sokáig tetszett is, egyszerűen imádtam. Azt gondoltam, hogy ismerem magam és ez illik hozzám legjobban.

Akkor még nem sejtettem, ez mennyire nem igaz. Érzelmileg nagyon rosszul voltam, leginkább a magány zavart. Nem igazán szerettek és én sem tudtam szívből szeretni. Nem mertem. Féltem.

Megérintett a változás szele: a káosz

Aztán elérkezett egy sorsdöntő pillanat. Lediplomáztam és kb. 5 év munka után arra a pontra jutottam, hogy nem láttam már örömöt a munkámban sem.

Hirtelen felbukkantak bennem vágyak, amik teljesen ellentétesek voltak az addigi képemhez. Valahogy áttörték önvédelmem és önmagamnak tett hazugságaim (önámításom) falát és hirtelen minden értelmét vesztette, összetört az életemről alkotott egész kép.

Minden, amiért addig dolgoztam, hirtelen elvesztette a fényét és melankolikus érzés, fásultság, kiégés, káosz lett úrrá rajtam.

Egyáltalán nem voltam már motivált és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Nem voltak céljaim, egyáltalán nem tudtam, hogy:

  • mihez kezdjek,
  • miben lennék jó,
  • mivel kéne foglalkoznom.

Amiről azt hittem, hogy hozzám való, abban csalódtam, az már egyáltalán nem vonzott. Nem láttam semmit, csak azt, hogy amikor arra gondolok, hogy még így kell leélnem az életem nagyobb részét, akkor azt nagyon nem akarom.

Csak azt tudtam, hogy valamit tennem kell. Váltanom kell, de egyáltalán nem tudtam, merre, mit, hogyan. Szóval semmit.

 

A káoszból kivezető út: Önismeret

Ezután elkezdtem figyelni önmagam, hogy mi tetszik valójában, mit szeretek csinálni, mi okoz örömet és elkezdtem tudatosan ebből egyre többet csinálni. Elkezdtem felfedezni magam és közben belebotlottam az önismeretbe, és ezt mint életformát kezdtem a mindennapjaim részévé tenni.

Egy idő után, ahogy bontottam le magamról, ami nem hozzám való, minél többet romboltam, elkezdtek folyamatosan eszembe jutni emlékek és vágyak a múltamból. El kezdtem emlékezni, mennyi mindenre vágytam régen.

A párom is sokat segített, mert szembesített vele, hogy imádok rajzolni és szerinte ez jól is megy, csak fejlesztenem kéne az alap tehetségemet. Így ennek is nekikezdtem.

Ahogy egyre többet foglalkoztam olyan dolgokkal, amik érdekeltek, egyre többet tapasztaltam, úgy jött fel egyre több minden a múltamból.

 

Egyedül nem megy

Valamikor ekkor találtam rá Mesteremre is, akinek segítségével azóta is folyamatosan mélyítem a saját önismeretemet. Mert beláttam, egyedül ez nagyon nehéz. Egyedül sokkal göröngyösebb és tovább tart. És nem akartam a saját hazugságaim, felelősséghárításaim csapdájába esni. Kellett a támogató közeg és a segítség.

Így muszáj volt átlépnem azon a félelmemen, hogy nem mertem új társaságba menni, idegen emberekkel kapcsolatba lépni.

 

Vágtatva felfelé az úton

Elkezdtem Mesterem tréningjeire járni, megnyílni neki, megfogadni a tanácsait, és sokkal aktívabban foglalkozni az önismeretemmel.

Megtanultam alázatosnak lenni és felfigyelni a problémákban, kudarcokban lévő hatalmas lehetőségekre és ezeket sorban, lépésről lépésre megfejlődtem.

Így aztán sosem gondolt mértékben kezdtem el fejlődni és változni. Sosem gondoltam, hogy ez tényleg ennyire lehetséges. Elkezdtek áramolni felém a csodák.

Önismereti tevékenységeim során pedig egyre jobban erősödött a szeretetem önmagam iránt. Nőtt a bátorságom, az önbecsülésem és egyre több értéket láttam a saját képességeimben. Így egyre pozitívabb képet láttam önmagamról.

Az önismerettel, mint egy igazán hasznos eszközzel, még a felelősségvállalás is egyre könnyebben ment. Ennek köszönhetően egyre több mindent be mertem magamnak vallani, hogy miket szeretnék még.

És már voltak céljaim is, amik folyamatosan egyre tisztábbá váltak.

A céljaim elérése során pedig elkezdtem megtapasztalni, hogy a gondolatoknak és érzéseknek mekkora teremtő ereje van.  Ezeket elkezdtem használni és így tudatosan kezdtem teremteni az életem alakulását, összhangban az univerzummal.

 

Aztán elkezdődött az önfelvállalásom

Rájöttem, hogy szeretek embereknek segíteni a tisztánlátásban, tanulásban, fejlődésben. Eszembe jutott, hogy régen mennyire vonzottak a csillagok és az is, hogy mit hiányoltam a csillagászatban és a régebben tanult asztrológiában is. Rájöttem, hogy vonzanak a régi kultúrák, bölcsességek. És eszembe jutott egy emlék, amikor apukámtól azt kérdeztem, hogy mit gondol, lehetnék-e pszichológus.

Igen, már régóta élt bennem az emberek támogatasának és fejlesztésének vágya, de mégis az informatikát választottam, mivel az illett bele a családomtól hozott összképbe, amit rólam állítottunk fel.

A támogatói, tréneri pályafutás választásával pedig mindennel és mindenkivel szembe kellett volna mennem, amit akkor még nem mertem felvállalni. De legfőképp még bevallani önmagamnak sem.

Az asztrozófiával még nagyobb ellenállásaim voltak (pedig akkor már belefolytam a részleteibe is, ezt is elkezdtem tanulni), mert volt bennem is egy rész, aki elítélte a spiri-ezo dolgokat.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy eddig önmagam előtt is titokba tartottam, hogy mire is vágyom valójában. Először ki kellett békítenem a saját szerepeimet.

Így elkezdtem felvállalni, legalább önmagam előtt, hogy mi mindent akarok, milyen emberré akarok válni. Tehát elkezdtem konfrontálódni jobban azokkal a részeimmel, akik nem támogattak engem.

 

Önmagam felvállalása már mások előtt is

Minél több emlékkép vált tudatossá, minél több mindent engedtem meg magamnak, hogy lássak, annál jobban tisztult a kép önmagamról. És mivel már több mindent láttam, több, addig ismeretlen lehetőség is előbukkant és rám talált. Mindig a legjobb időben, akkor, amikor épp szükségem volt rájuk.

Ekkor már a problémám jellege megváltozott. A semmiből hirtelen a mindent akartam és nem tudtam választani. De még mindig ott volt a félelem, hogy kb. 25 évesen, szinte friss diplomásként nem biztos, hogy elölről kéne kezdenem és egy sokkal kockázatosabb, félelmetesebb világba belépni. Hátrahagyva a jól fizető állást és az egész addig kialakult rendszert és életet. Tehát még mindig dúltak bennem a veszteségtől való félelmek, ezért halogattam és sokáig tudat alatt folyamatosan gátoltam, szabotáltam magam a céljaim megvalósulásában.

Szerencsére ekkor már mesteremmel nagyon aktívan dolgoztunk együtt, így előadásaival, személyes tanácsaival, beszélgetéseinkkel, írásaival támogatott. Motivált, tanított és nem hagyta, hogy letérjek az utamról. Nélküle nem sikerült volna, már rég feladtam volna, vagy az is lehet, hogy neki sem kezdtem volnaDe szerencsére ott volt és támogatására mindig számíthattam.

Ekkor eldöntöttem, vállalkozó leszek és felmondtam.

Azt, hogy pontosan mire is építem fel a vállalkozásom, az még mindig homályos volt. Nem tudtam választani, de már nagyon indulni akartam. Ezért felmondtam és elkezdtem felvállalni a külvilág előtt is az életem gyökeres változását.

Színt vallottam.

 

A tisztánlátás pillanata

Volt bennem még egy nagy kérdés. Annyi minden érdekel, hogyan kapcsolódik össze ez a mindenség egy bizonyos gondolatba? Ha egy mondattal kéne megfogalmaznom, hogy nekem mi a szolgálatom, akkor mit mondanék? Mi az a lényegi érték, amit én tudok adni a világnak?

A legnagyobb látszólagos különbözőségek a művészet és az önismeret iránti vágyam között lebegtek. Tudtam, hogy a művészetet lehet önismeretre is használni, de mégsem volt tiszta az egész, inkább még több kérdésem lett.

Majd egyszer rám talált egy magas szintű gondolat, jókor, jó helyen, a mesterem szájából: „Az a legmagasabb szintű művészet, amikor az ember önmagát alkotja meg.”

Akkor (a metrón) könny lábadt a szememben és tudtam, hogy MEGVAN. Ez volt az, amit az elmúlt években kerestem és ebben az egy gondolatban és egy pillanatban ért össze az egész életem, a múltam és a jövőm is. Végig erre szedtem össze azt a rengeteg, látszólag akár egymásnak ellentmondó eszközt, amik mind itt vannak a kezemben.

Így keletkezett az Alkosd meg Önmagad.

 

És azóta is…

Kitartó önmunkámnak, folyamatos változásomnak pedig azóta is egyre több eredménye van. Ahogy változom belül, úgy változik, szélesedik és egyre szebbé válik a külvilágom is.

Most már új, szabadabb, élményekkel telibb, változatosabb, élvezetesebb életet élek, 100%-ban vállalkozóként, ami teljes mértékben az én életfeladatomra épül. Ez pedig az, hogy másoknak is segítsek rátalálni saját útjukra és megalkothassák Önmagukat.

Megtanultam nagyrészt kezelni a félelmeimet, a zárkózottságomat és kibújtam burkomból, hogy tovább adhassam mindezt neked.

De az utam még nekem sem ért véget, sőt, még csak most kezdődik igazán. Mivel a fejlődés végtelen, nem pedig egy kipipálható feladat, így újra és újra jönnek olyan lehetőségek, amik feljebb lépésre ösztönöznek.

Hiszem, hogy ha egyre többen a saját életünket éljük, ezzel egy szebb és boldogabb világot hozunk létre együtt. És ez bizony csak kitartó önismereti munkával lehetséges.

Csak ez tudja megadni azt a stabil, belső biztonságot is, amivel szárnyalva tudod átlépni akár a félelmeidet is és mögöttük meglátni az igazságot. Életed valódi igazságát, amit egy könyvben sem találsz meg, csakis a saját szívedben.

Így remélem te is csatlakozol a bátor utazók körébe, akik valódi (a látszat mögötti) önmagukat felfedezve és önmagukat megélve boldogan teremtik meg felszabadító, tartalmas életüket.

Mert te is okkal vagy épp itt, épp most. Te is fontos és értékes vagy és szükségünk van arra, amit csak te tudsz adni ennek a világnak. (Még ha most még nem is tudod, mi ez, vagy hogyan valósítsd meg.)

 

Mi kell ahhoz, hogy te is rálelj szuper képességedre és saját életed szuperhősévé válj?

Az első és legfontosabb lépés:

Hozd meg azt a döntést, hogy az Életed választod ahelyett, hogy a véges idődet lassú öngyilkosságban, szenvedésben töltenéd és folyamatosan egyre jobban elsorvadnál.

Döntsd, hogy rálépsz a saját utadra és elindulsz az önmegismerésed útján.

MOND KI MOST:

„Úgy döntöttem, az életet választom.”

„Úgy döntöttem, változtatok.”

„Úgy döntöttem, megalkotom valódi Önmagam.”

És amit már biztosan nagyon vártál: A teszt

 
Derítsd ki, Te mennyire éled a saját életedet. A teszt végén találsz egy kiértékelést és az eredményedtől függően találsz tippeket, merre érdemes indulnod, ha fejlesztenéd magad.
 A tesztet e-mailben tudom elküldeni, ehhez kérlek töltsd ki ezt a rövid űrlapot és nyomj az alatta lévő gombra.

Regisztrációddal hozzájárulsz az adataid biztonságos kezeléséhez, az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint

Ha úgy gondolod, mások számára is érdekes lehet, oszd meg a cikket:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn