Így vered át magad a “pozitív” gondolkodással
Az emberekkel való beszélgetéseim során gyakran látom, hogy a pozitív gondolkodást sokan félre értik.
Azt gondolják, pozitívan gondolkodnak, pozitívan látják a világot és ahogy elkezdünk beszélgetni a vágyaikról – céljaikról, szinte rögtön előbújik az önbizalom, az önértékelés, az önbecsülés és önszeretet hiánya.
Szóval egy dologról biztosan negatívan gondolkodnak, saját magukról.
És ha saját magukban nem látják a pozitívat, az erőt, nem bíznak önmagukban, akkor bizony a többi emberről és a világról sem tudnak pozitív képet alkotni. Mert mint minden, ez is belülről, az önmagunkkal való kapcsolatunkból indul ki (hiszen a külvilág a belső világod tükre).
Ez a téma nem egy olyan dolog, hogy most már pozitívan gondolkodom, készen vagyok, pipa, mehetek tovább… Hanem egy olyan alap nézőpont, amit az önismereti fejlődésünk során folyamatosan bővíteni, tágítani tudunk. Így minden fejlődési körön újra visszatér, hogy tovább erősíthessük magunkat.
Neked szól ez a cikk?
Tehát ha azt gondolod magadról, hogy még van hová fejlődnöd a témában, mert még ez annyira nem megy, vagy ha azt, hogy már egész jó vagy benne, mert már egy ideje csinálod, ez a cikk neked szól.
Én sem mondom, hogy már 110%-ra kimaxoltam a pozitív gondolkodás és önbizalom kérdéskörét (mert bőven nem), de már sokkal-sokkal többel rendelkezem, mint mondjuk egy éve, vagy az önismereti utam elején. És már ezért is nagyon hálás vagyok. Így te se keseredj el, ha meglátod, hogy még bőven lehet fejlődni, mert mindig lehet még tovább és tovább erősödni benne.
Így kérlek, törekedj alázattal, nyitottan olvasni ezt az írást és tedd félre kicsit azt a gondolatot:
„Én ezt már tudom”.
„Én már pozitívan gondolkodom az életemről”
Amikor azt mondom, gondolkodj pozitívan, egyáltalán nem arra gondolok, hogy a problémákat, akadályokat, kellemetlen – nehéz dolgokat hagyd figyelmen kívül. Nem azt kérem, hogy ne foglalkozz a negatív érzéseiddel és azokkal a helyzetekkel amik felzaklatnak.
Nem mondom, hogy ne foglalkozz azzal, ha bántanak, megsértenek, vagy ha fáj.
Azoknál az embereknél, akik még nem mélyültek el úgy igazán az önismeretben, gyakran felfedezhető, hogy hiába tudják a fontosságát (olvastak róla már sokat), így mondják és gondolják azt, hogy pozitívan gondolkodnak, ez valójában nincs így.
A valódi pozitív gondolkodás helyett felvesznek egy „rózsaszín napszemüveget”, így mindent egy illúzión keresztül látnak. Ennek az illúziónak az alapja pedig nem más, mint hogy nem akarnak foglalkozni a negatív, kellemetlen, fájó, nehéz dolgokkal.
Így a pozitív gondolkodás egyfajta látszattá alakul át. A valóság pedig az, hogy struccként a földbe dugják a fejüket és nem akarnak szembesülni az igazsággal (leginkább önmagukkal kapcsolatban, a saját gyengeségeikkel, a saját tévedéseikkel, a saját felelősségükkel, a saját gyengeségükkel). Mégpedig azért nem, mert bizony az igazság sokszor fáj, ráadásul rengeteg mindentől félünk is. Így az egész egy nagy elnyomássá és önámítássá alakul át.
Náluk a pozitív gondolkodás valójában csak azt takarja, hogy önmagukról azt gondolják, hogy gyengék és menekülnek a félelmeik elől. Tehát összeségben egy komfortzónán belüli, langyos, változatlan, szenvedély és valódi boldogság nélküli életet eredményez ez a hozzáállás. Közben valószínűleg belül már érzik, hogy változtatni kéne, haladni kéne valamerre, talán ezért már tesznek is lépéseket, de azt tapasztalják, hogy végül semmi sem változik. Csöbörből vödörbe esnek és egyre rosszabbul érzik magukat.
Így a „pozitív gondolkodásuk” valójában egy védekező mechanizmussá alakul át, egy felelősség hárítás, amit az egó nagyon ügyesen ki is használ minden adandó alkalommal.
Tehát ez a fajta látszat pozitív gondolkodás igazából egy negatív gondolkodás önmagunkról, másokról és a világról, csak ez el van nyomva. Ráadásul ezzel saját életünk kormányát visszaadjuk régi programjainknak, mintáinknak, félelmeinknek.
Fontos tisztáznunk, hogy ez az állapot nem attól függ, hogy mennyi információt halmoztál már fel az eddigi életedben a témában, hanem hogy mennyire tudtad valóban beépíteni ezeket a dolgokat a gyakorlatban az életedbe. Mennyire éled meg ezt minden apró, hétköznapi helyzetben (is), vagy csak a tudásodból kiépítettél egy látszat életet, mert már sok helyen olvastad, hogy ezt így kell csinálni és ezt kezdted mások (és magad) felé mutatni.
Akkor mi is valójában a pozitív gondolkodás?
A pozitív gondolkodás nem más, mint bizalom, hit, elfogadó – megbocsátó hozzáállás, befogadó – tápláló – elengedő szeretet és objektív céltudatosság.
Az egész alapja az a fajta hit és bizalom, hogy „Képes vagyok rá. Meg tudom csinálni.”
Tehát hinni és bízni önmagamban, mert így tudsz aztán hinni és bízni másokban és az életben.
Ez nem azt jelenti, hogy csak abban bízom, azt tudom megcsinálni, amit már legalább egyszer megcsináltam. Hanem, hogy hiszem és tudom, mert bízom magamban, hogy bármit meg tudok csinálni. Nem számít, hogy hogyan, vagy hogy mennyi idő alatt, egyedül-e vagy segítséggel, vagy hogy milyen körülmények között. A lényeg, hogy tudom, el tudom érni, amit akarok. Ráadásul még akkor is, ha az egy teljesen új, teljesen ismeretlen cél és az elején egyáltalán nem tudom (még ötletem sincs), hogy hogyan fogom megvalósítani. Csak egyszerűen tudom, hogy megcsinálom, bármi is történik.
Ez a fajta önmagamba vetett hit inkább már egy tudás. Tudom, hogy megtudom csinálni a bármit.
És bizony, ha ez egy teljesen új, ismeretlen út, akkor lesznek akadályok, lesznek nehézségek, lesznek kudarcok, lesznek kellemetlen szituációk. Nem cél, hogy ezeket kikerüljem. Mert a pozitív gondolkodás egy másik fontos része, hogy végig tudom, hogy minden értem történik.
Minden kudarc, minden nehézség csak azért jön, hogy általuk fejlődhessek, megszerezzem azt a tudást, azokat a képességeket, amik ahhoz szükségesek, hogy könnyen megvalósítsam a célom.
Így, ha nehézség van, ha szembesülnöm kell a hibámmal, ha szembe kell néznem önmagammal, nem esem kétségbe, nem kerülök önsajnálatba, nem veszem fel a „minden rossz” szürke szemüvegét, vagy a „hagyjuk inkább abba” menekülő állapotot. Mert tudom, hogy mindez értem és a céljaimért történik. Így nem veszem el ezekben a helyzetekben, nem forgatom bele magam érzelmileg, hanem megnézem, mit tanulhatok, hogyan lehetek hatékonyabb, sikeresebb, ezt a plusz tudást beépítem az életembe. Ennek köszönhetően könnyen átlépek az aktuális problémán, a lehető legérzelemmentesebben megoldom és határozottan, magabiztosan megyek tovább.
Tehát végig tudom, hogy úton vagyok.
Minden új út először rombolással kezdődik. Egy olyan külső vagy belső világösszedőlős állapottal. És itt sem esem kétségbe, mert tudom, hogy ez a játék része. Inkább megünneplem, és örülök neki (még ha épp fáj is), mert tudom, hogy ez azt jelenti, úton vagyok, elindultam. És ez megér egy ünneplést.
A valódi pozitív gondolkodáshoz így hozzá tartozik, hogy hiszek és bízok az élet megtartó erejében, bízom az univerzumban/Istenben/gondviselésben/felettes énben (ahogy épp hívod), hogy bármi is történik, az értem és a célom megvalósulásáért történik.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem foglalkozok a jelekkel, a nehézségekkel, a problémákkal. Nem hagyom őket figyelmen kívül, csak nem megyek bele az önsajnálatba, a pesszimizmusba, a „most mi lesz” állapotba, hanem céltudatosan, célirányosan átlendülök (elnyomás nélkül) a helyzeten és megoldom. (Ehhez hozzá tartozik a belső rendezés is, ha mégis kibillenek. Hisz fontos, hogy én végig jól, örömben, lelkesedésben legyek. Végig szenvedni az utat a célig lehet, de nincs sok értelme.)
Ezért fontos, hogy végig jelen legyen a célirányosság/céltudatosság. Mivel ez adja meg az egész fejlődés, az egész folyamat irányát. Ha nincs cél, akkor csak stagnálás van. Így nehéz meglátni az értelmet is a helyzetekben, hisz nem tudom merre is tartok (mert nem én határoztam meg hanem valaki/valami más és csak sodródok).
A magas szintű célirányossághoz kell még az a fajta hit is, hogy: „Megérdemlem.”
Megérdemlem a bármit, és a mindent. Így nincs helye itt a bűntudatnak, a szégyennek se magam, se mások felé. Ehhez kell az elfogadó – megbocsátó hozzáállás.
Ahhoz, hogy igazán pozitívan, bizalommal, hittel tudjak hozzáállni önmagamhoz, a másik emberhez és a világhoz, fontos a feloldozás. A feloldozás nem más, mint egy döntés, hogy megbocsátok és elengedem az adott esetet, tehát nem teszek bele több figyelem energiát. Ehelyett ezt az energiát inkább a saját felszabadulásomba, saját örömömbe és céljaimba fektetem bele.
A megbocsátás nem jelenti azt, hogy például egyetértek a másikkal abban, amit tett. Csak tudom, hogy nekem, földi halandóként, nem tisztem felette ítélkezni. Nem az én dolgom a büntetés, azt a világban működő erők úgyis elintézik. Hisz mindenki megkapja, ami jár neki.
Így visszaveszem tőle az energiámat, mert inkább építőbben akarom felhasználni azokat. Így nem őt, hanem valójában magamat szabadítom fel a láncok és bűnök alól. Így könnyen adok megbocsátást magamnak és másoknak is. Elfogadom, hogy nem tudok rossz döntést hozni, hisz minden döntés saját Magamhoz visz közelebb és minden döntésemet az adott szintem szerint a lehető legjobban hoztam meg.
Tehát attól, mert egy fejlettebb verzióm már más döntést hozna, mert megváltozott, fejlődött, még nincs joga elítélni a korábbi fejlettségi szinten történő döntéshozást. (Attól, mert most már látom, hogy lehet jobban, az nem azt jelenti, hogy eddig rossz volt.)
Amikor rádöbbenek, hogy hol vannak még korlátaim, hol lehet még fejlődni, hol válhatok még teljesebbé, az inkább ünneplést érdemel, mint bűntudatot és önostorozást. Mert ez is siker. Egy-egy őszinte pillanat, még ha fáj is, mindig siker, mert nagy lehetőségeket hordoz. Ez is csak (pozitív) hozzáállás kérdése.
Amikor erős a hitem és a bizalmam önmagam, a másik ember és a világ felé is, akkor már nem okoz gondot szűretlenül befogadni az életet és mindent, ami történik benne. Ekkor már tudom, hogy ha a másik ember bánt is engem, az az ő alacsonyabb tudatossági szintjét minősíti, nem pedig engem. Így nem veszem magamra, nem megyek bele érzelmileg. Ráadásul mivel hitem és bizalmam erős, tudom, hogy valójában nem bánthatnak, mert ez is csak tőlem függ. Így célomhoz hűen haladok tovább és ami már idejétmúlt, régi, korlátozó, hátráltató, elavult, már nem szolgál, könnyen elengedem.
Így az ebbe az irányba, a pozitív gondolkodás irányába tett lépések valójában a (felszabadító) szeretet útján tartanak engem.
A befogadó – tápláló – elengedő szeretet tápláló része ebben az esetben leginkább abban mutatkozik meg, hogy nap mint nap mivel táplálom magam, céljaim és így a körülöttem lévő embereket is.
Ez a táplálás támogató, gondoskodó, építő vagy romboló?
A pozitív gondolkodásban a táplálás egyik alap megnyilvánulása, hogy magamat, a döntéseimet, a céljaimat, a múltamat sosem degradálom. Nem foglalkozok azzal, hogy mit nem tudok, hogy mire nem vagyok képes, mi minden nem sikerült, hol mindenhol buktam már el eddig, vagy mi minden fájt, milyen hibákat követtem el. E helyett támogató szeretettel, elfogadással, türelemmel állok önmagamhoz. Mintha egy gyerek lennék, aki épp most tanul járni. Nem ostorozom magam a kudarcaimért, hanem emlékeztetem magam, hogy gyerünk tovább, meg tudom csinálni, milyen ügyes vagyok. Emlékeztetem magam a képességeimre, az eddigi sikereimre, az erősségeimre, a különleges képességeimre. Így önmagam legnagyobb támogatójává és szurkolójává válok.
Mert amíg én önmagam nem támogatom teljes szívvel, a világ sem fog teljes szívvel támogatni engem. Nem kívülről várom el a támogatást, a figyelmet, a lelkesítést, hanem folyamatosan (napi szinten, akár percenként) emlékeztetem magam saját csodálatosságomra és hogy sikerülni fog. És törekszem arra, hogy ennek a hangnak higgyek, ezt higgyem el és a kételkedő, félelemmel teli, degradáló másik hangnak minél kevesebb figyelmet és energiát adjak.
Így tudom valóban szeretettel táplálni magam a céljaim irányába.
Ahogy láthatod, ez a fajta hozzáállás, ez az út nincs tele látszat jósággal. Ez őszinteségen alapszik és a nehézségekkel, határokkal való szembesülésen. Így nem egy egyszerű út, viszont annál boldogabbá tud tenni, ha kialakítod. Ez így nem elnyomásra épül, hanem a saját boldog, szabad, szenvedélyes, önazonos élet kiépítésére. Így válik ez valódivá, örömtelivé és értékessé. Ez a valódi pozitív hozzáállás, amikor minden nehézség ellenére tudod a hitet, a bizalmat és a szeretetet választani, bármilyen elnyomás nélkül. Amikor tudod, hogy minden érted történik, még ha körül nézel és káosz és nehézség vesz éppen körül, akkor is.
A pozitív gondolkodás tehát nem a negatív dolgok elnyomására épül, hanem hogy minden negatív dolog ellenére tudok szívből szeretni, örülni, ünnepelni, hinni és bízni. Mert még ha nem is látom, de hiszem, hogy ez valami nagyobb jó része és itt most csak az a dolgom, hogy a jelenben meglépjem az aktuális kihívást.
Talán elsőre ez így nagy falatnak tűnik. Össze írtam neked pár tippet, hogy hogyan tudsz elindulni ebbe az irányba és tovább fejlődni, mélyülni benne:
- Folyamatosan, minden kihívással kapcsolatban mantrázd magadnak: „Meg tudom csinálni. Megcsinálom.”
- Ebből a cikkből rengeteg olyan gondolatot tudsz kiírni, ami megerősítő mondatként használható. Használd bátran. (Sőt, akár az egész blogbejegyzést használhatod rendszeres olvasással megerősítő szövegként.)
- Érdemes egy ideig napi szinten feljegyezned a sikereidet (kis és nagy sikerek egyaránt). Napi 5-10 sikert bőven össze lehet szedni és így könnyen tudatosíthatod, hogy valójában milyen sikeres vagy. A sikertudatosítása növeli az önbecsülést, önbizalmat, hitet.
- A sikereket mindig meg kell ünnepelni. Így érdemes elkezdeni megdicsérni, elismerni a saját sikereidet és a siker méretétől függően jutalmazd is meg magad. (Adj magadnak olyan kis-nagy dolgokat, amikre úgy vágysz, ami jól esik.) Ezzel nem csak az önszeretetedet növeled, de még a további egyre nagyobb sikerekre is motiválod magad.
- Az önbizalmat, önmagadba vetett hitet nagyban erősíti, ha rendszeresen megtapasztalod, hogy képes vagy megcsinálni olyan dolgokat, amikről lehet elsőre azt hiszed, hogy ez neked nem fog menni, vagy fogalmad sincs, hogyan csináld. Így érdemes bátorságpróbákat végezned, kihívásokat csinálnod, így edzed magad, növeled a saját belső erőd és tágítod a komfortzónád.
- Ha válaszút elé kerülsz, válaszd a járatlan, ismeretlen utat a járt helyett, még akkor is, ha félelemmel tölt el (főleg akkor). Legyél kicsit bevállalósabb, kezdeményezőbb, kockázatvállalóbb, nagyon megéri. Kezd kicsiben, nem kell rögtön az egész életedet felbolygatni.
- Válaszd a szeretetet (leginkább önszeretetet) mások akarata, a megfelelés kényszer és a félelmek helyett. Kezdd el felvállalni önmagad, az érzéseidet, a gondolataidat. Ezt is apránként egyre jobban. (Ez nem önzőség!)
- Alakítsd ki a megbocsátó, elfogadó, elengedő hozzáállást önmagaddal és másokkal szemben is. Tedd le a bűntudatod, a szégyened, a sértettséged, hogy ezáltal egyre szabadabban élhess.
- Válj a saját szurkolóddá. Emlékeztesd magad a képességeidre, erősségeidre, csodálatosságodra. Ebben segít, ha összeírod először azt, hogy mi mindenben vagy (vagy voltál valaha) jó. Ha egyedül nem megy, megkérdezhetsz másokat is, hogy szerinte neked mik az erősségeid. Lásd a két szemeddel, mennyire elképesztő vagy. (Biztosan vannak szuperképességeid. Ha a másik nem akar segíteni, hagyd rá. Ha pedig bántana ez miatt, akkor tudd, hogy ő nem a támogató közeged.)
- Rakj le mindent, ami már nem támogat (régi szokásokat, mintákat, cselekvéseket, gondolatokat). Hagyd abba és helyette tapasztalj új dolgokat. Fedezd fel, mi okoz számodra valódi örömöt. Légy felfedező.
- Tűzz ki új célokat, hogy mindig tudd, merre haladsz.
- Gyakorold a ragaszkodás nélküli, elengedő állapotot. Így, ha valami változik is az életedben, nem fog annyira fájni.
- Gondold végig, hogyan cselekednél, mit csinálnál, hogyan viselkednél, milyen lennél, ha már most magas lenne az önértékelésed, önbecsülésed, önbizalmad, önszereteted. Mi minden változna az életedben? Mit csinálnál másképp? Milyenek lennének az emberi kapcsolataid? Mivel foglalkoznál? Gondold végig, írd le, majd kezdj el úgy élni, mintha már most ez az ember lennél. (Ez egy játék, játsz.)
Csodás fejlődést kívánok.
