Mi történik olyankor, amikor azt tapasztalod, hogy kirántják alólad a talajt?
Biztos megvan, hogy mire gondolok. Sőt, valószínűsítem, hogy mivel itt vagy, egy párszor tapasztaltad is ezt idén. Nem biztos, hogy meglépted, lehet ki tudtad kerülni – visszahátrálni, vagy lehet az élet lökött bele a szakadékba.
(Most hozok erre segítséget, olvasd végig az írást.)
A Szaturnusznak ez az egyik legnagyobb próbája, hogy el mered-e hagyni mindazt, ami komfortos, amit ismersz, ami biztonságos és ki mersz-e ugorni az új világba.
Igen, ugorni. Ez mindig olyan érzés, mintha épp egy szakadék szélén állnál. Lenéznél, de még az alját sem látod, feneketlen, épp ezért még félelmetesebb, sötét. És amit nem látunk, nem tudunk, attól az egó nagyon fél, mert veszélyeket rejt.
És igen, rejt veszélyeket is (ezért kockázatos is és egyáltalán nem kényelmes), de annál nagyobb lehetőségeket is, amiket nem tudsz elérni, ha nem ugrasz bele a mélységbe. Tehát az az öröm, bőség, szerelem, amire vágysz, ebben a lehetőségben rejlik.
Ez mindig egy próba, hogy készen állsz-e arra az új életre, amire vágysz, amit törekszel megteremteni. És ha nem ugrasz, ha visszatáncolsz, vagy agyalsz a szakadék szélén és csak az időt húzod, akkor vagy visszamész a régi életedbe, visszarendezkedsz (lemondasz valamiről, ami fontos neked és belül ott ragad az űr érzése – mindig tudni fogod, hogy valami hiányzik), vagy ott ragadsz a régi és az új között.
Ez utóbbi pedig végképp nem tesz boldoggá. Akkor azt érzed, hogy sehogy sem jó, a régit gyűlölöd, az újról semmit sem tudsz, félsz és egyre rosszabbul érzed magad.
Egyszerűen nem lehet úgy egy új életet kezdeni, vagy egy új munkát, új párkapcsolatot, új bármit, hogy közben benne vagy a régiben. Ez fizikailag is nagyon megterhelő, de az energiák és érzések szintjén is ugyanez a helyzet. Sőt, még önmagaddal kapcsolatban is ugyanez a helyzet.
Mondok példát:
Eldöntöd, hogy mostantól az örömöt éled, az örömöt választod. Ebben a pillanatban talán még át is éled, de a következőben visszalépsz a régi életedbe és ugyanazokat a dolgokat, ugyanazzal a hozzáállással, ugyanazzal a szenvedéssel, ugyanazokkal az érzésekkel és gondolatokkal, ugyanúgy csinálod tovább. És várod, hogy valami csoda folytán majd örömöt érezz (amit a külvilág okoz neked), de közben meg csak arra gondolsz, hogy mennyire utálod azt, ami most van.
Amíg ez így van az életedben, sosem leszel boldog, és nem lesz az, amire vágysz. Mert minden, amit akarsz, belőled indul ki. Belülről teremtünk kifelé. Tehát a külvilág csak a belső világunk tükre. Ezért nem tud senki megmenteni. Nincs herceg fehér lovon, vagy tündérkeresztanya, aki megment a szenvedéstől.
Nincs olyan tudás, könyv, vagy Doboz, ami meg tud menteni. Mert csak te tudod magad megmenteni. Nincs olyan körülmény, ami majd ha megtörténik, akkor könnyebb lesz lépni.
Mert egyszerűen egy adott pillanatban vagy a régi életedet éled vagy az újat. Vagy a régi szabályaid és döntéseid játszod az életed, vagy az új döntéseid szerint. És amiben vagy többször, ami az erősebb, az teremtődik meg.
Ezért nagyon fontos az elengedés (a múlt, a régi döntések, a régi szokások, a bekorlátozó mindennek az elengedése, elsősorban belül!)!
És ezért nagyon hátráltató, ha ott a veszteségtől való félelem. Tehát valamit birtokolsz (legyen az a párod, a házad, vagy bármi más), amit meg akarsz mindenáron tartani. És ez a „mindenár” nem más, mint a saját boldog, szabad, örömteli, bőséges életed élése.
Én úgy látom, ez az igazi áldozat.
De nem a „jó fajta”, amiből áldás lesz, hanem ez a szíved feláldozása, ami egyre nagyobb szenvedést szül. A probléma csak az, hogy azt szoktuk meg, hogy ezt tegyük, ez a „könnyebb” (de valóban könnyebb?).
Nem azt mondom, hogy égess fel magad mögött minden hidat és hagyd ott a párod, a munkahelyed, a családod, a házad, stb.
Elsősorban belül kell elengedni a régi mintákat, szokásokat, régi döntéseket, azt ahogy magad és másokat láttál, a régi tapasztalatokat és egyszer ’s mindenkorra elköteleződni valóban Önmagad mellett.
Az ember egy multidimenzionális lény, nagyon sok szintű! Épp ezért, ha csak az anyagi világban gondolkodsz az életedről, magadról, ha azzal azonosítod magad, amiket csinálsz, amilyen sikereket elérsz, a szerepeiddel, az érzéseiddel, a félelmeiddel, a gondolataiddal vagy a birtokaiddal, akkor nagyon keveset látsz magadból.
Egyáltalán nem látod, hogy ki is vagy valójában. Nem látod magad. És ez is, félelmetes és ahhoz, hogy meglásd önmagad, ahhoz is „ugorni” kell.
Gyakorlatilag mindentől félünk, ez van, ebből kell főzni és nem arra várni, hogy „kész legyél” és amikor nem fogsz félni, akkor lépni. De, fogsz félni. Gyakorlatilag csak attól nem félsz, amit már nagyon-nagyon ismersz, tehát régitől nem félsz, az kényelmes.
Épp ezért, amíg a félelmet kerülöd, le akarod győzni, biztosan a kényelmes, a régi utat választod, amiből épp ki akarsz törni. A kényelem, a nyugodt, kellemes dolgok, amikor egyáltalán nincs ott az a fránya gyomorgörcs, nem visznek előre és nem hoznak fejlődést.
A Szaturnusz folyamatosan olyan helyzetekbe hoz, hogy meglásd a komfortzónádat és lehetőséged legyen azt átlépni. Először pici lépésekben, gyakorlásként, mint amikor ott vagy egy egyetem gyakorlati óráján.
Majd, amikor szerinte készen állsz, amikor itt az idő (amikor te azt érzed, még nem vagy készen, de valójában igen), jön a „záróvizsga”, ahol mindent elengedve (belül!) egy teljesen új világba ugorsz át.
Persze, mivel belül változás van, ez okozhat (sőt okoz is, hiszen amúgyis ez a cél is, ugye? tehát változást akarsz, ez azt jelenti, hogy akarod, hogy megváltozzon a külvilágod is) kint is változásokat.
De ezeknek belülről kell történnie, amit megelőz a belső változás. Viszont, ha csak kívül változtatsz, de belül nem, úgy nem lesz érdemi különbség, még akkor sem, ha látszatra minden más.
A változás sokrétű és nem is kell megismerni, érteni, tudni az egészet (ez is félelmetes és a megértés vágyát is el kell engedni).
Szóval mit is kell elengedni valójában?
Előszöris azt az egós vágyat, hogy maradjon minden ugyanolyan, mint most.
Ugyanolyan kényelmes, megszokott, biztonságos(-nak tűnő), stb.
- El kell engedni azt, hogy csak akkor akarsz lépni, cselekedni, ha nincs benned félelem. Tehát a félelem kerülését, kitérni előle.
- El kell engedni azt, hogy várod, hogy kívülről valaki megment (isten, párod, főnököd, stb).
- El kell engedni a belső berögzült hitrendszereket és korlátozó szabályokat. („Ez jó nekem”, „Ez nem jó nekem”, „Ezt szeretem.”, „Ezt nem szeretem.”, „Ezért szenvedni kell.”, „Ezért meg kell küzdeni.”, „Ez úgy van, hogy és csak úgy lehet, nincs más módja.”, „Én tudom, hogy van és csak úgy van jól.”, „Ez jó amaz meg rossz.” …)
- El kell engedni a megértés vágyát és a tudás vágyát. (Először biztosan nem fogod érteni, se tudni, hogy mit hogyan kell csinálni.)
- El kell engedni azt, hogy kívülre helyezed a biztonságod. (Pénzbe, házba, vagyonba, emberekbe, …) Ez mind csak illúzió, amit bármikor kihúzhatnak a lábad alól, és mivel ezt mélyen tudod, félsz is tőle, hogy megtörténik és ragaszkodásokba, érdekkapcsolatokba visz.
- El kell engedni a régi érzéseket – szégyeneket, bűntudatokat, stb.
- El kell engedni régi szokásokat, amik már nem támogatnak. (Ezek a szokások lehetnek kívül, belül, lehetnek gondolati szokások, vagy érzelmiek is. Tehát például megszoktad, hogy reggel mindig nehéz felkelni. Vagy hogy a hétfőt utálni kell. Vagy hogy nyáron mindig köhögsz a légkonditól, ősszel pedig mindig megfázol.)
- El kell engedni mindent, amire úgy gondolsz, hogy „mindig” és hogy „soha”. (Ha belegondolsz, ezek 99%-a amúgysem igazak, ugye?)
És még rengeteg mindent.
Gyakorlatilag el kell engedni azt az egészet, akinek gondolod – érzed magad, és ahogyan éled az életed. Mert minden valamilyen korábbi döntésnek (amit lehet még az életed előtt hoztál meg, vagy más tanított meg rá, hogy csak így lehet) az eredménye.
Az, aki most vagy és ahogyan élsz és ezzel, amit teremtesz kint, csak a korábbi döntéseidnek az eredményei.
Tehát amit igazából el kell engedni, azok ezek a korábbi döntések.
És az ugrás pedig azt jelenti, hogy választasz egy új döntést és onnantól kezdve kitartóan, türelmesen, lépésről lépésre a szerint építed fel az egész világod! (Ezt lehet lépésről lépésre, vagy néha megesik, hogy radikálisan kell, szitutól és embertől is függ.)
Ha én olvasnám most ezt, azt gondolnám, hogy lehetetlen.
De az a helyzet, hogy nem lehetetlen ezt megcsinálni.
Gyakorolni kell és egyre jobban, egyre gyorsabban, egyre teljesebben fog menni. És ez teljesen tökéletesen is van így, viszont haladni azt kell, ha változást akarsz. (A saját tempódban – nem gyorsabban és nem is lassabban.)
Ahhoz, hogy ez a lehető legkönnyebben menjen, sok minden a segítségedre válhat. De van 1 dolog, ami nélkül biztosan nem lehet ezt megtenni. Az eszencia, amit mindenképp fejlesztened kell magadban: ez pedig az ÖNBIZALOM.
Mert a valódi probléma mindezek mögött, ami ezt a rengeteg félelmet okozza és ami nehézzé teszi az elengedést az az, hogy kihelyezted a bizalmad.
Jobban bízol az orvosokban, a pénzben, egy fizikai helyben, a párodban, a fix munkádban, meg az egész külvilágban, mint saját magadban. Ezért kívülről várod a megoldásokat, hogy történjen valami kint, csináljon valaki valamit, hogy jobb legyen az életed.
És mivel te nem bízol magadban, ezért teljesen természetes, hogy olyan emberekkel veszed körbe magad (tükör törvénye), akik szintén nem bíznak magukban. Szóval olyan emberek kezébe helyezed át a te életed felelősségét és életed megoldását, akik szintén ugyanezt teszik a saját életükben. És ez így egy ördögi kör, ami elbutít, bekorlátoz, szenvedést hoz és csalódást okoz.
Most állj meg picit és nézd meg, hol érzel csalódottságot az életedben?
- Milyen életterületen?
- Kikkel kapcsolatban?
- Hol érzel kiábrándultságot?
Ezekben a helyzetekben hol ruháztad át másra azt, ami a te felelősséged? (Hol adtad át életed uralmát?)
- Hol nincs elég önbizalmad?
- Miben érzed azt, hogy te nem vagy képes rá?
Az ember multidimenzionális, nagyon sokszintű, sokrétű lény, rengeteg képességgel.
Csak ezt elfeljtetted már, mert sok élete nem ezek szerint élsz és nem használod ki a valódi potenciáljaidat.
Most engedd el azt, hogy nem bízol magadban és csak döntsd el, hogy mostantól bízol magadban. És mindent meg is teszel azért, hogy ez a bizalom lépésről lépésre kifejlődjön, erősödjön – tehát gyakorlod.
Tegyük fel, hogy 100%-os az önbizalmad (tehát elhiszed, hogy tényleg bármire képes vagy, még arra is, amit elsőre lehetetlennek gondolsz), most már könnyű ugorni, igaz?
Minden egyes ugrás (kisebb és nagyobb is), minden valódi sikerélmény (amikor megugorva a félelmed a komfortzónádon kívül érsz el sikert – és ezt sikernek is látod – érzed) növeli ezt a mély önbizalmat. És mivel növekszik az önbizalmad, a külvilág is egyre kevesebb csalódást okoz.
Ez a valódi élet alapja, amikor tapasztalni is akarod az örömöt és boldogságot (nem csak vágyakozni rá, vagy gondolkodni róla).
Lehet nehezek most még Szaturnusz leckéi, de mind ide vezet, hogy bízz magadban, bízz a szívedben, az elmédben, a cselekvéseidben, a testedben, a minden sejtedben és minden energiádban, hogy az életed teljes uraként egy olyan életet tapasztalj és olyan úton járj, amit valóban szeretsz, ami örömöt, bőséget, szabadságot ad.
Mert ez az életfeladatod, ez a legnagyobb szolgálat, amit egy ember tehet.
Ha az önbizalom mellett döntesz elkötelezetten, ha az önbizalmat választod egyre több pillanatban, ez kinyitja a kaput a valódi szabadságba és megkapsz mindent ahhoz, hogy felismerd, mi mindenre is vagy képes valójában!
Ha az elengedés témájában olvasnál tovább, megteheted itt és itt.
