önfelvállalás

Pontosan mit érzel? Nem vagy elég jó nő /férfi /feleség /férj? Vagy nem vagy elég jó anya /szakember /szomszéd /barát /alkalmazott /szerető /vezető /…?

Vagy nem vagy elég jó EMBER?

Nem vagy elég jó, hogy mások szeressenek téged? Nem vagy elég szerethető?

Pedig te mindent megteszel, hogy az légy?

Minden nap, saját határaidat túllépve, megteszed ami kell. Mindent megadsz, megcsinálsz, elvégzel, akár egyedül is, segítség nélkül.

És mégis azt érzed, nem kapsz cserébe semmit.

Semmi elismerés, semmi tisztelet, semmi szeretet, pedig annyi mindent feláldoztál már.

De a másik nem látja, neki ez természetes. Pedig te mennyit dolgozol, mennyit adsz. És észre sem veszi. Gondolod: Mi lenne veled nélkülem?

Talán mélyen belül tudod: megérdemled a szeretetet. De mások valahogy nem ezt mutatják, így már ebben is bizonytalan vagy.

“Talán még sem vagyok annyira jó? És amúgyis, az a másik ember meg sem érdemli, amit én érte teszek. “

Ekkor akár megtörténhet az is, hogy kiveszel egy nap “szabadságot” és nem teszed meg, amit amúgy szoktál. Nem takarítasz, nem főzöl, vagy bármi.

“Így majd meglátja, milyen hasznos vagyok…”

De ekkor jön a bűntudat és a szégyen újra: “De ha nem csinálom meg, elhagy/kirúg. Nem fog szeretni.”

Te vajon kinek az életét éled?

Mert így a tiédet biztosan nem! Hisz teljesen kiszorítottad magad a saját életedből. Elnyomtad minden és mindenki miatt.

Még a kóborkutya az utcán is fontosabb, mint TE, saját magadnak.

Ha még te sem kezeled magad a saját életed főszereplőjeként, akkor hogy várhatod el ezt mástól?

Ha még te sem szereted magad annyira, hogy kiállj magadért, hogy várhatod el, hogy más szeressen téged és kiálljon érted?

Nézzük először, mi is történik itt…

Téged hogyan szerettek gyerekként?

Gyerekkorunkban a szüleink az isteneink, tőlük veszünk át mindent. Nem csak amit mondanak, hanem mindent, amit tesznek, éreznek, gondolnak, sugároznak önmagukból.

A gyerekek energia-szinten másolják szüleiket. Így nem léteznek titkok, kimondatlan igazságok. Ehelyett pontosan jól megtanuljuk, hogy titkolózni és sumákolni kell, hisz ami ott a mélyben van, azt nem lehet kimondani.

És mivel valószínű, hogy a szüleid nem foglalkoztak mély önismerettel, ez azt is jelenti, hogy bizony ők is sumákoltak. Így többek között azt tanultad el, hogy hogyan kell látszatpolitikás életet élni, ami hazugságokra, elvárásokra, szőnyeg alá söprésekre, hatalmi drámákra, megfelelési kényszerekre épül. Ezért nem csoda, hogy te sem tudod őszintén, asszertíven, támogatóan felvállalni önmagad, hisz nem tanultad meg. Nem ilyen példa volt előtted.

Így kapcsolataid nem másról szólnak, mint a figyelem és szeretet iránti harcról.

Mert bizony régen a szeretetért meg kellett küzdened. Az nem járt csak úgy, feltétel nélkül…

Olyan feltételei lehettek, mint például: jó jegyek a suliban, jó viselkedés, “ne sírj”, “ne kiabálj”, “legyél csendben”, “legyél jó”, “köszönj a boltban”, “adj puszit a nagyinak” (ha van kedved hozzá, hanem – mert így illik és hát nem akartátok megbántani nagyit), stb.

Így az életed mozgató rugója nem más, mint: “Én nem akarlak megbántani, csak szeress.”

Mert ha a másikat megbántod, vagy felhívod magadra valamilyen formában a figyelmet, ha kilógsz a sorból és így neadjisten ütközik a véleményetek, az elképzelésetek, a gondolataitok, akkor bizony nagy valószínűségben szeretet megvonásban részesülsz. Vagy legalább egy jó kis hatalmi harcban lehet részed, aminek te vagy a vesztese. Így eltaposva, nulla önbecsüléssel és önértékeléssel hagyod el a helyszínt. És azt érzed: “Soha többet ilyet, inkább szótfogadok.” Vagy fellázadsz a minden ellen és mindenki elhúzhat ahová akar, mert te egyedül is király vagy, mert te majd tudod.

Bárhogy is végződött, még mindig benned van a minta: “A szeretetért meg kell dolgozni.”

Ergó: Valamit tennem kell azért, hogy szerethető legyek. A tetteid értékétől függ, hogy mennyire fognak szeretni.

Így még mindig, meg is dolgozol érte. Így megfelelési kényszerben vagy a párod/férjed/élettársad felé, a gyerekeid felé, a főnököd felé, a közösséged felé, a barátaid felé, a szomszéd néni felé (hisz mit fog gondolni…), stb.

(És ha ez ellen lázadsz is, akkor annak egyenes következménye, hogy szeretetlenségben élsz. Hisz nem dolgozol meg érte, nem teszel semmit így biztosan szeretni sem fognak.)

Nem csoda, hogy fáradt vagy. Hisz energiád nagy része arra megy el, hogy megfelelésből elvégzel rengeteg munkát (csak a szeretetért, mert ezt tanultad, hogy így kell, ez kell ahhoz, hogy mások szeressenek. Mert ilyen egy jó feleség, egy jó háziasszony, egy jó férj, egy jó gyerek, egy jó alkalmazott, stb.), plusz végig kontrollálod és visszafogod magad, hogy még véletlenül, seholse legyen olyan megnyilvánulásod, ami “nem illik”. Hisz nincs is rosszabb, minthogy valaki meglátná, miket is gondolsz – érzel valójában.

Egy látszat világban élsz, amiben te, mint Főszereplő nem vagy benne…

Nem csoda, hogy boldogtalan vagy és nem találod a helyed és azt érzed, senki sem fogad el, nem vagy elég jó.

Hisz titkolod, hogy ki vagy valójában. Hogy várhatod el másoktól, hogy szeressenek, ha nem is mutatod meg magad?

Így ha akarnak, sem tudnak téged szeretni. Ilyenkor csak az álarcaidat tudják szeretni, de mivel ezek törékenyek, így valóban félelmetes az egész.

Hisz tudod, bármikor lehullhat az álarc. De mi lesz akkor?

Itt az alkalom: ÉBREDJ VÉGRE FEL!

Hisz lassú öngyilkosságban élsz. Mire jó az, ha egyszer megtelik a pohár és egyidőben robban fel az a sok minden, amit végig elnyomtál magadban?

Vajon mi lesz ennek a következménye? Vagy inkább tényleg belehalsz? Vagy függőségekbe kergeted magad, hogy ne kelljen ezekkel szembenézned?

Te döntesz!

Én ezeket javaslom:

1# Szépen, apró lépésekben kezdj el őszinte lenni

Először is őszinte magaddal. Merd bevallani, hogy nem a saját életedet éled.

Majd szépen folyamatosan merd meglátni, mi van jelenleg a világodban. Valószínűleg először a szörnyűségeket fogod látni, de merj szembenézni vele. Bőgd ki magad, nyugodtan, de kezdj el őszinte lenni. (Érzéseidet rendezheted ezzel a módszerrel is.)

2# Kezd el bevallani magadnak, hogy mire is vágysz valójában?

Mi az amit azért csinálsz, mert tényleg szereted? És mi az, amit csak másokért csinálsz?

Nem lennének jobbak olyan kapcsolatok, ahol nincs szükség színjátékra? Ahol 100%-ban önmagadat adhatod és pont ezért szeretnek? Mert te Te vagy?

Aki nem így áll hozzád, annak van bármilyen keresnivalója az életedben?

Aki nem tud feltétel nélkül szeretni, és folyton elvárásokat támaszt feléd és ha nem így viselkedsz, megbüntet, az valóban szeret téged?

Ezek mögött motivációként mindenhol a félelem lapul. Félelem alapú vagy szeretet alapú életet szeretnél inkább élni?

Nézd csak végig, hol zavar az, ha kritika ér? Mi az, amit mindenképp meg kell csinálnod, mert ha nem…? Ezeket a szituációkat vizsgáld át. Hol vagy benne Te? Kiről szól ez az egész? Kinek akarsz mindenáron megfelelni? És te mit akarsz?

3# Kezd el végre legalább Te szeretni magad

• Ennek első lépése, hogy tiszteld meg magad az őszinteségeddel. És ha lehet, másokat is, az őszinte önfelvállalásoddal.
  Kezd el apró lépésekben felvállalni a saját gondolataidat, érzéseidet, vágyaidat. Hisz mennyire éreznéd magad szerethetőnek, ha rejtegetnek egy sötét szobában?
• Az önszeretet egy másik fontos lépése, hogy kezdj el felelősséget vállalni a saját életedért. Hisz a te felelősséged csak az, hogy te boldog legyél. Az nem a te felelősséged, hogy más boldog legyen, azzal foglalkozzon ő. Ezáltal kezd el előtérbe helyezni magad és kezdj igent mondani magadra és nem-et arra, ami nem hozzád tartozik /nem akarsz /nem szeretsz.
• Kezdj el adni magadnak. Adni időt, adni ajándékokat, adni tapasztalatokat, adni figyelmet, adni pihenést, adni művész időt, adni bármit, ami épít téged és segít neked abban, hogy egyre jobban érezd magad a bőrödben.

Így egyre inkább tisztulni fog a kép önmagadról és szépen lépésről lépésre, egyre inkább a saját életedet élheted.

Ez nem egyszeri munka, folyamatosan kell ezekkel foglalkozni és beépíteni a mindennapjaidba.

Tedd ezeket szokásoddá és így biztosan haladni fogsz előre a felszabadult, boldog életed irányába.