Szeretet

Belső utazás a jelenbe

Szerző:

Ha azt tapasztalod az életedben, hogy gyakran elviszi az erőd és a figyelmed a félelem, aggódás, vagy épp rengeteget agyalsz és ez miatt rengetegszer kibillensz és elrohan melletted az életed és nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciálokat, akkor ez az írás mindenképpen neked szól.

Itt most nem okoskodni akarok, vagy rengeteg információt átadni neked. Inkább egy olyan írással készültem, ami gyakorlatibb jellegű. Ahogy olvasod, dönthetsz úgy, hogy közben csinálod velem együtt és átéled, megéled a jelentését és jelentőségét. Ezzel pedig rögtön tapasztalatokat szerzel. Vagy dönthetsz úgy is, hogy inspirálódsz belőle és beépíted ezeket a gondolatokat, apró gyakorlatokat a hétköznapjaidba, hogy belül és kívül is békésebb légy.

(Ha még nem olvastad, mindenképp ajánlom neked ezt a blogbejegyzést, ahol leírom, miért nagyon fontos most ennek a blogbejegyzésnek minden egyes sora.)

Úgy döntöttem, most kapcsolódom magammal, befele figyelek.

Érzem a saját jelenlétem és érzem, ahogy figyelmem a belső világomat és belső teremet pásztázza.

Minél fókuszáltabb vagyok, a külvilág annál inkább megszűnik létezni. Egyre halkabbak a hangok, egyre kevesebb a kívülről jövő input, ami nyugodtabbá, békésebbé tesz.

Most csak én létezem, mert egyszerűen ezekben a pillanatokban elfeledkezem mindenről, ami a világban van. Törekszem tudatosan elfelejteni egy kicsit mindent. Nem a menekülés miatt, hanem, hogy sikerüljön belülre figyelni és felvenni magammal a kapcsolatot.

Elfeledkezem a teendőkről, problémákról, a harcokról, a küzdelmekről. Elfeledkezem a megfeleléseimről, megfeledkezem a határidőimről, az elvárásaimról, az ígéreteimről, az emberekről, a munkáról, a háztartásról, … Most épp nem akarok adni semmit senkinek és nem is fogadok be semmit sem kívülről. Elengedtem egy kicsit a külvilágot és az ott élt életemet és csak vagyok.

Lecsatlakoztam a külvilágról és most csak én vagyok és ezt az időt csak magammal töltöm, mert megérdemlem. Szeretem magam.

Ahogy leveszem a figyelmem a külvilágról, a belső világ, a belső történések felerősödnek és egyre inkább kitisztulnak.

Először tovább élesítem a fókuszomat és tisztítom az elmém. Ugyanis feltűnik, hogy be-be kúszik egy-egy gondolat.

Egyszerűen eszembe jutnak dolgok. Most van egy kis terük és rögtön meg is rohamoz minden ötlet, gondolat, feladat, amit az elmémben akarok tartani, vagy korábban elfelejtettem. Az is lehet, hogy elkezdenek ijesztgetni a saját gondolataim és félelmeket keltenek.

Akármilyen gondolatok is jönnek, figyelmem arra fordítom, hogy a fejem, az agyam ellazuljon, szellőssé váljon. Ahol görcsösséget érzek, oda figyelek és elképzelem, átérzem, hogy ellazul a fejem, az agyam és ezzel az elmém is. Közben pedig nem ragadok le egy gondolatnál sem. Csak látom, hogy ott van, de nem kapaszkodom belé, elengedem és hagyom, hadd menjen tovább. Csak eldöntöm, hogy amilyen gondolat érkezik, szóljon az a múltról, vagy a jövőről, arra most nincs szükségem és elengedem. Semmit sem kell most ezekből megtartanom, semmire sem kell emlékeznem, mert tudom, hogy ami fontos, az majd később is az eszembe jut. Most csak a jelenre figyelek és a szél mintha minden más gondolatot csak elfújna.

Most jöhetnek az érzések.

Milyen érzések vannak most bennem? Mit is érzek most? Mekkora a szorongás? Vagy épp ideges, vagy haragos vagyok? Vagy már nyugodt és békés? Felhatalmazom itt magamra, hogy érezzek és tudatosítsam is, hogy épp milyen érzések cikáznak bennem.

Érzéseim a múltról, a jelenről vagy a jövőről szólnak? És milyen gondolatok keltik ezeket az érzéseket?

A jelenben most nyugalom van. Épp csak itt vagyok, megpihenve, megállva kicsit. Bármilyen zűrzavar is van egyébként az életembe, vagy általában a külvilágba, most az nem ér el hozzám. Ezért a nyugalmon, a békén, a szereteten kívül semmilyen más érzés nem tartozik a jelenemhez. Itt és most nincs mitől félnem, hiszen minden félelem és szorongás azt jelenti, hogy elmém épp a jövőben kalandozik. És minden szégyen, bűntudat, harag azt jelenti, hogy elmém épp a múltban jár. Ezért nincs más dolgom, mint eldönteni, hogy a jelenre figyelek és a jelenben vagyok.

Hogyan tudom legkönnyebben lehorgonyozni elmém a jelenbe? Azzal, hogyha arra figyelek, amit éppen csinálok. Legkönnyebb valamilyen mozdulatra, vagy történésre figyelni, mert az könnyebben leköti az elmét, mint a csend és a mozdulatlanság (ez már a haladó szint). Ezért eleinte lélegzetemet figyelem. És törekszem egyre több apróságot megfigyelni a légzésemben. Törekszem magam átadni a lélegzetem átélésének és tudatosításának.

Rengeteg mindent meg lehet figyelni a lélegzetvételben… Lélegzem be és ki. Amikor belélegzem, a mellkasom felemelkedik, amikor kilélegzem, leereszkedik. Megpróbálom változtatni kicsit a légzésem sebességét, vagy épp a mélységét. Amikor tudatosan lassítom, érzem, ahogy a testem enyhe légszomjat kap és vágyik a levegőre, szüksége van rá. Amikor kifújom pedig más-más érzés, ha lassan vagy ha gyorsan fújom ki. Amikor belélegzek, érzem, ahogy energiát vesz fel a testem. Érzem, hogy felfrissít, felpörget. Érzem, ahogy az oxigén elkezd a tüdőmből szétáradni a testemben. És érzem, ahogy kifújásnál elengedem a fáradtságot és megnyugszom. Most elkezdek kísérletezni azzal, hogy milyen, amikor benntartom a levegőt. Érzem, hogy a bent maradt levegő feszít és ki akar törni. Amikor pedig kifújom, várok egy picit, mielőtt újra levegőt vennék és érzem a levegőtlenség csendjét, ürességét és nyugalmát. Az itt keletkező szívó, befogadó erőt, ami aztán a tüdőm mozgásra készteti, hogy újra belélegezzen.

Mindez csak megfigyelés. Minden alkalommal kicsit másmilyen és más dolgokat lehet megfigyelni. És egyre mélyebben, egyre több részletet, egész addig, vagy még azon is túl, ahogy a lélegzet kapcsolódik a lélekkel és az energia testtel és arra is hatással van.

Ez után sokkal inkább a jelenben vagyok, lenyugodva, megbékélve. Az itt érkező, jövő-menő gondolatok és érzések tisztábbak, lassabbak, tudatosíthatóbbak, ha ebben az állapotban maradok.

Ebben az állapotban tisztán látszik, hogy egy-egy gondolat mennyire fel tudja korbácsolni ezt a nyugalmat és kizökkenteni. Hogy a gondolatoknak mekkora hatalma van a jól-létre. Hogy egy-egy gondolat rögtön érzéseket hoz és a különböző érzések máris hatással vannak a légzésre is.

Ebben a jelenben való megfigyelő állapotban kirajzolódnak lépésről lépésre a belső összefüggések, belső kapcsolatok, hogy hogyan épül fel az egész belső világom. És egyre inkább látom azt is, hogy nem csak megfigyelője vagyok ennek, hanem van jogom, erőm és képességem arra is, hogy hatással legyek rá és beleszólja a folyamat menetébe.

Dönthetek például úgy, hogy azt mondom egy aggódó gondolatnak, hogy neked most nem adok teret és időt. Most nincs az aggódásnak helye, mert itt és most egyáltalán nincs miért aggódnom, mert ez csak a jövő bizonytalanságából eredő késztetés. De itt és most biztos lehet a dolgomban. Biztos vagyok abban, hogy most itt vagyok, hogy most itt ülök-állok, lélegzem. Biztos vagyok abban, hogy most élek, létezem, hogy vagyok és ez épp elég ahhoz, hogy biztonságban, stabilan, békében, nyugalomban legyek épp most. Sőt, még arra is elég, hogy ebben a pillanatban boldog legyek, mert itt és most mindenem megvan, amire most szükségem van. Mindenem megvan ahhoz, hogy itt megcsináljam a jelenben az önmegfigyelésemet és ez ebben a pillanatban épp elég, teljes és tökéletes.

Bármi történt is a múltban (akár pár perce is), most itt vagyok és megérdemlem, hogy megéljem a békét. Bármi is várjon rám a jövőben, most itt vagyok biztonságban és megérdemlem, hogy megéljem a békét.

Most, erre a kis időre elfeledkezve a külvilágról, munkákról, feladatokról, emberekről, megérezhetem, milyen úgy lenni, hogy csak én vagyok. Milyen önálló, teljes embernek lenni. Olyannak, akinek itt és most mindene megvan. Nem hiányzik a vágyott szerelem, mert ehhez a gyakorlathoz nincs rá szükség, úgyis csak el kéne most engedni. Nem hiányzik a vágyott munka, életfeladat, elismerés, kívülről jövő szeretet, pénz,… mert itt és most ezekre nincs szükségem. Ehhez a gyakorlathoz nincs. Lehet 5 perc múlva már szükségem van rá, de itt és most nincs, épp ezért megélhetem, hogy most mindenem megvan ehhez a pillanathoz. Most csak én vagyok és ez bőven elég.

Most nem függök semmitől, ami kívül van. Nem függök véleményektől, értékelésektől, reakcióktól. Nem függök válaszoktól, viselkedésektől. Nem függök attól, hogy megkapom-e amit kértem, vagy hogy elérem-e kívül, amit akarok. Mert itt és most csak én vagyok és bőven elég.

Itt vagyok én, önállóan.

Lehet ez nagyon szokatlan. Lehet első pár alkalommal unalmas, vagy akár félelmetes ez az üresség, béke, hogy nem történik semmi. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ezt csak azért érzem, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen is önmagammal kapcsolódni. Ilyenkor félek magamtól, hogy mit fogok találni belül…de ez a félelem is csak egy jövőtől való félelem, aminek itt és most nincs jogosultsága. Hiszen most semmi félelmetes sincs bennem, mert csak vagyok.

Érzem, hogy ez a befele való figyelem erősít, stabilizál. Érzem, ahogy a gerincem kiegyenesedik és érzem, hogy mennyire erős, megtartó, egyenes. Érzem, ahogy áramlik rajta az energia, ami teljes mértékben belülről fakad és független a külvilágtól, másoktól. És érzem azt is, hogy a gyomromból jön ez az erő, onnan sugárzik szét a testembe. (Vagy lehet épp azt érzem, hogy éhes vagyok és ideje feltölteni tápláló étellel ezt az erőközpontot.) Érzem, ahogy ez az erő szétárad a testemben és erőt ad minden mozdulatthoz, tetthez, szóhoz. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Stabil vagyok, erős és energikus. Mert belegyökereztem önmagamba és a jelen pillanatba.

Most már képes vagyok rá, hogy önállóan, teljes egész emberként, erős gerinccel beleálljak az életembe. Mert megvan a saját középpontom, megvagyok én. És erre időről időre emlékeztetem is magam, hogy az én életem csak akkor tud stabilan, kiteljesítően felépülni, ha én ott vagyok stabil tartó oszlopként középen. A saját életem elsősorban rólam szól, hiszen ez az én életem, én vagyok a főszereplője. Ez után jöhet mindenki más. Hiszen amíg én nem vagyok jelen a saját életemben, nem tudom másnak sem igazán odaadni magam.

Visszatalálni a saját természetedhez és az álmaidhoz

Szerző:

Már pár éve figyelemmel kísérem Vénusz és Nap táncát és azt gondolom, nagyon fontos információkat és lehetőségeket nyújtanak ők így együtt az önismeretünkhöz és az életünk menedzseléséhez egyaránt.

Amikor először megláttam, hogy milyen csodaszép és harmonikus a közös mozgásuk és mennyire tele van a teremtés geometriájával, egyszerűen lenyűgözött. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy ez mennyire fontos, de éreztem, hogy különleges és mély.

Ekkor kezdtem el tudatosan megfigyelni, kutatni ennek a lehetőségeit.

De ahogy visszamenőleg is végig gondoltam, hogy mi minden történt az életemben odáig is a Vénusz – Nap együtt állások, láttam, hogy sok meghatározó és nagyon fontos momentum épp ezekre az alkalmakra, vagy közvetlenül ezek köré esett.

Az egyik ilyen emlékezetes alkalom számomra az, amikor elindultam az önismeret útján.

Elég kaotikus idő volt az. Épp sikerült elérnem mindent, amit korábban kitűztem. Elvégeztem az egyetemet, főállásban dolgoztam egy szuper cégnél és csudijó csapatban. Volt lakásom és egy csodálatos párom is, akivel már sok éve együtt voltunk akkor. Megcsináltam! Megalkottam az akkori önmagam és azt az életet, amiről odáig álmodtam.

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor megkaptam a névjegykártyám és ott jött el a „készen vagyok” érzése. És ezzel együtt megérkezett az az érzés is, hogy nem tudom merre menjek tovább, mert bár elértem, amit kitűztem, az életem nem tesz boldoggá. Valójában nem a saját álmaimat valósítottam meg, hanem csak pipipáltam pár célt, amikről azt gondoltam, hogy fontos, de kiderült, hogy mégsem voltak annyira azok. Nem rólam szóltak, nem voltak kiteljesítőek, sem önazonosak, sem szívből jövőek. És amikor belegondoltam, hogy még sok évig (életem végéig) ezt az életet kell élnem, akkor szó szerint fájt az unalmasság érzése és azt éreztem, pár évnél többet biztos nem birok így ki.

Ezért meg is hoztam a döntést, hogy elkezdek változtatni.

Pár sorral lentebb, a piros keret alatt folytatjuk, addig is, ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, akkor érdemes itt és most megtenned. Miért?
Ezekbe az e-mailekbe ugyanis nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek. Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok. Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et olyan messziről kerülöm, ahogy csak tudom, helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.
Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A feliratkozom gombra kattintással hozzájárulsz a megadott adataid biztonságos kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint.

És akkor, a 8 évvel ezelőtti nyáron volt az, hogy borítottam mindent és már nem csak gondolkodtam a változáson, hanem bele is léptem. Szakítottam az addigi életemmel és bár nagyon új volt, fogalmam sem volt, hogy mit akarok, egy új álmot választottam és azt tűztem ki célul, hogy a saját életemet akarom élni. Ami már nem a múltról, nem a tudatalattiban lévő robotpilóta programokról, nem a szülői mintákról szól, hanem arról, hogy én mit is szeretek igazán.

Ott, 8 éve azon a nyáron léptem rá a Szeretet kiteljesítő útjára. Ott léptem bele ténylegesen abba a döntésembe, hogy márpedig az életem tényleg Rólam fog szólni.

Ez a 8 év végig arról szólt, hogy kerestem, hogy ez mit is jelent nekem. Kerestem az életfeladatomat. Kerestem, hogy mi tesz kiteljesedetté és egésszé engem. Majd pedig el is kezdtem megtalálni ezeket a válaszokat és ezek szerint alkotni tovább önmagam és az életemet.

Így visszatekintve látom, hogy 8 éve ekkor egy óriási sorfordítást csináltam és egy új álmot kezdtem el alkotni és 8 év alatt odáig jutottam el, hogy most már abban élek. És most újra indul egy új álom megalkotása, ami az eddigit tovább viszi, még feljebb.

Amikor még nem tudtam (mert akkor még egyáltalán nem foglalkoztam asztrológiával még olvasás szintjén sem), hogy micsoda a Vénusz és Nap együtt állás és mi ez a ciklus, már akkor az határozta meg az álmaim megvalósításának ritmusát.

(Érdekességképpen, akkor voltam egyébként 24 éves, tehát még ebben is ott volt, hogy épp zártam az életemben is egy 8-as kört – 3×8=24, mint ahogy most is zárom a 4×8-at.)

Ez után szintén volt sok fontos lépés a Vénusz – Nap együtt állásokkor. Átgondolva, visszanézve, visszaemlékezve, az életem végig ez szerint a ciklus szerint alakult és formálódott és ez szerint valósítottam meg az álmaimat, vágyaimat. És ez a ciklus uralta mindazt a dolgot, ami úgy általában is a Vénusz szimbólumához és erejéhez kapcsolódik.

Ilyen lépcső volt ezen az úton például az is, hogy 2016.június 6.-án volt egy Vénusz – Nap együtt állás, ami az Ikrek jegyben volt (többek között a tanulás, információ, tisztánlátás jegye) és mögötte ott volt a Rigel csillag (az útra lépés csillaga, ahol például választhatsz, hogy spirituális útra lépsz, vagy maradsz az anyagi utakon). Ezen a nyáron gondolkodtam már nagyon erőteljesen azon, hogy elkéne kezdeni tanulni az asztrozófiát. A végső döntés végül augusztusban született csak meg, de mivel erre az egészre volt 9 hónap, így még belefért… az alatt a 9 hónap alatt léptem rá a mélyebb spirituális útra és kezdtem el elsajátítani hozzá az új álmomhoz szükséges dolgokat. Így ez egy nagy szintet lépett előre.

Egy másik ilyen lépcső volt, ami napra pontosan egy Vénusz – Nap együtt állás során történt (egyáltalán nem volt szándékos), hogy 2018. januárjában elindult az Alkosd meg Önmagad (ami „véletlenül” pont a nevében is hordozza ezt az energiát és küldetése is ezt megmutatni, hirdetni, tanítani, hogy ezzel segítse, hogy mások is még inkább meg tudják valósítani a szívbéli álmaikat).

És még tudnék több ilyet sorolni, de talán már jobban látod te is, hogy mennyire meghatározó is a Vénusz – Nap tánca az életünket nézve is.

Nem csak ez a ciklus fontos, nem csak e szerint működünk. De ez IS nagyon fontos és megismerve és kiaknázva a lehetőségeit szó szerint az álmainkat valósíthatjuk meg. Mert ez a ciklus konkrétan azokat a belső természetes időzítéseinket mutatja, amivel a vágyainkat alkotjuk meg.

A természetemből adódóan abban a szerencsés helyzetben voltam (úgy tűnik végig) és vagyok, hogy természetes összehangoltságban vagyok ezzel a ciklussal. De még így is azt gondolom, ha tudtam volna korábban, amit most tudok 8 év sokkal több mindenre elég lett volna.

Azoknál az embereknél, akiknél a születési képletükben is van egy Vénusz – Nap együtt állás, azt vettem észre, hogy elképesztően jól tudnak manifesztálni dolgokat. Van hozzá művészi képességük, ami által rövid idő alatt is sok minden formát tud ölteni az életükben.

De szerencsére ez tanulható és fejleszthető is, ami által bárki, aki összhangba kerül ezzel a természetes erővel, megtanulhatja meglovagolni ezeket a hullámokat. Mert ez a természet harmóniája, ami mindegyikünkben ott rezeg, formál, csak a kezünkbe kell venni és kiaknázni a lehetőségeit.

Ez nem csak azt teszi lehetővé, hogy anyagilag tudsz egyre könnyebben változtatni az életeden, ugyanis Vénuszhoz nem csak az anyagi dolgok tartoznak. Hozzá tartozik a béke, a harmónia, a szerelem is.

Tehát ezzel a ciklussal összhangban lenni valójában azt jelenti, hogy békében vagy önmagaddal, békében vagy az univerzummal, megéled a békét a jelenben és harmonikusan, áramolva, művészien alakítod önmagad és az egész életedet. Megéled a saját természetedet és mély kapcsolatban vagy a természet mágiájával és működésével. (A kiszakított ember újra visszatalál a természethez, a természetes állapotához, a természetes képességeihez, a saját életéhez és ezáltal jobban a helyére kerül. Azonosul a bolygót átölelő egységes kapcsolati rendszerbe, a természet összhangjába.)

Egyfajta belső béke és belső – külső harmónia is elérhető általa. Vagy épp egyfajta szakrális életharmónia, amit a Vénusz mágiájával és a Nap fényével áthatott élet eredményez, amiben jelen van minden pillanatban az élet szentsége és gyönyöre. Amikor az életünk élése és megalkotása tényleg teljes egészében életünk legművészibb alkotásává válik.

Ebbe a világba akarlak bevezetni téged. Figyeld az oldalt és tarts velem.

Hol találkozik az önismereted és a párkapcsolatod?

Szerző:

Az első alapkő a csodás párkapcsolatodhoz mindenképp a befele, önmagadra való ráfókuszálás és figyelés.

Megfigyelni, hogy mi is zajlik benned az érzelmek és a gondolatok szintjén. Mondhatjuk azt is, hogy megismerni önmagad mélyebb szinteken.

Az önismeretet, mint kifejezést nagyon sokan használják már, ezért először beszéljük meg, hogy mit is jelent nekünk itt az a szó, hogy önismeret? Ezt nem kell túlmisztifikálni, túlbonyolítani, ugyanis ez pusztán annyit jelent, hogy befelé (magadba, lelkedbe) figyelve egye inkább megismered azt, hogy:

  • hogyan működnek az érzelmeid (milyen fájdalom pontjaid vannak, milyen vágyaid vannak, mivel kapcsolatban van bűntudat, szégyen, félelem, mi okoz örömöt, szárnyalás érzést stb.),
  • hogyan gondolkozol (milyen szabályok és minták szerint, pozitívan – negatívan, milyennek látod magad, a világot, milyen tudatalatti szabályok működnek benned ott a mélyben, amik szabotálnak téged stb.)
  • és ahogy tágul a tudatosságod, egyre több új élményt, állapotot is tudsz felfedezni. Tehát, ahogy rakod le a múltbéli dolgokat, úgy egyre inkább kinyílnak a kapuk az új dolgok, a jövő felé is.

Pici lépésenként ahogy egyre inkább felfedezed a saját belső működésedet, egyre teljesebben látod önmagad. És amikor már látod önmagad, amikor tudod, hogy mi van benned, már könnyű megmutatni másoknak is. Ennek következtében a külvilág is máshogy fog rád reagálni, mert te más vagy.

(Amíg belül nem változtatsz, nem tudsz mást adni a világnak sem. Maximum másnak tűnik, máshogy néz ki, de mögötte, az érzelmek és gondolatok szintjén ugyanaz marad, ami miatt ugyanaz lesz az eredmény is.)

Tehát meg kell ismerni a belső rendszereidet, miértjeidet, motivációidat, belső szabályszerűségeidet. Mert ahogy megismered őket a kellő mélységben, máris át tudod őket írni. És ezáltal jön a fejlődés és a változás kívül is.

Azért fontos ez, mert a benned lévő minták és automatikus érzelmi reakcióktól most még beláthatatlanul sok minden függ az életedben.

A tudatalattidban lévő programoktól függ az például, hogy milyen férfiakra/nőkre figyelsz fel, kivel érzed magad „kompatibilisnek”, kivel érzed magad biztonságban, vagy ki az, aki idegesít stb. Rengeteg olyan dolog, amit az ember csak annyira tudatosít, hogy „ez tetszik, ez meg nem”, „ez jól esik, ez meg nem”.

Közben pedig ez mind belső, tudatalattidban lévő programjaid eredménye csak, ami miatt nagyon hasonló emberekkel kerülsz kapcsolatba, nagyon hasonló történések érnek, és kialakulnak az „ördögi körök”.


Rengeteg helyről épülhetnek be ilyen programok:

  • szülőktől átvett minták, tanítások, esetleg generációkon áthozott traumák (például alaki elvesztette korán a szerelmét, ami miatt öröklődhet ettől egy félelem tudat alatt)
  • szocializációból (amiről olvastál, amit másoktól láttál, amit annyiszor mondanak, hogy teljesen beépül, hogy azt úgy kell, az az igazság.)
  • saját tapasztalásból (a mintáid miatt újra és újra hasonló dolgok történnek veled, amik még inkább ráerősítenek a mintákra, hogy „már pedig ez tényleg így van”, „ez így igaz”).


Ahhoz, hogy változzanak a párkapcsolataid nem kell, hogy ismerd az egész rendszert! Nem kell, hogy teljesen megismerd önmagad! Viszont minél inkább ismered önmagad, annál nagyobb, szélesebb és mélyebb tud lenni az átalakulás.

Ezért van az, hogy az önismeret nem csak akkor hasznos, amikor éppen rossz passzban vagy és valamin SOS kell változtatni, hanem mindig a hű segéded tud lenni, mert mindig meg tudod ismerni még jobban saját magad. És ezáltal egyre több és több lehetőséget tudsz kihasználni, egyre több szuper dolgot tudsz magadnak teremteni és egy felfele ívelő fejlődési spirálon leszel, ahol egyre csodálatosabbá tud válni az egész életed.

A kezdeti sikerekhez elég már 1-1 jól célzott gondolat, érzés átalakítás is, mert már az óriási hatással tud lenni. Aztán szépen lépésről lépésre ezt lehet tovább fejleszteni, tágítani.


Honnan tudod, hogy melyikkel érdemes kezdeni?

Onnan, hogy el kell kezdeni figyelni befelé.

Figyelni önmagad, hogy milyen érzések és gondolatok cikáznak át benned nap mint nap.


Milyen gondolatok és érzések vannak benned, amikor a párkapcsolatra gondolsz?

Nagyon jó gyakorlat, hogy kezd el összeírni, mi minden is van benned. Figyelj és halld meg a gondolataid, érezd és próbáld megfogalmazni az érzéseidet.

Mindenképp ezeknek a tudatosítása az első lépés! És nem kell, hogy tökéletesen fogalmazd meg, tökéletesen lásd az egészet, csak kezd el. Indulj el.

Segít, ha felfedezőként állsz önmagadhoz. Ha azt játszod, hogy egyáltalán nem tudsz semmit magadról és friss szemmel, ítéletek, elvárások, skatulyák nélkül nézed meg, hogy valóban mi minden is van benned.

Mert minden, amit most „tudsz”, az is mind a mintákból adódik. És lehet csak korlátozzák azt, hogy meglásd, hogy valóban milyen is vagy és mi mindenre is vágysz. Ezért érdemes még itt az elején eldönteni, hogy elengedsz mindent, amit jelenleg hiszel, hogy tudsz magadról.

Érdemes kérdéseket feltenni magadnak, majd figyelni a reakcióidat.


Amikor én az önismereti utamat kezdtem, az érzéseimre kezdtem először felfigyelni. Azok erősebbek, hangosabbak voltak bennem, mint a gondolatok, ezért azokat könnyebb volt felismerni. Elkezdtem figyelni például a félelmet, a szorongásomat, hogy mikor kapcsol be, mi okozza, milyen gondolatok vannak a félelmeim mögött.

Mindenhová odaraktam, hogy „miért?” Mint egy pár éves gyerek, aki folyamatosan mindenre kíváncsi és mindent megkérdez.

Na de ez a „miért” nem az az önsajnáltatós miért volt, hogy „miért történik ez velem már megint?”. Hanem inkább a kíváncsi, felfedező miért, hogy miért pont ezt gondoltam? Miért pont ezt érzem? Mi okozza ezt? Ez minek a következménye bennem? Miért van bennem egyáltalán ez a gondolat? Honnan jött? Kitől hallottam? Kinek a gondolata, nézőpontja ez?

És utána figyeltem! Figyeltem befelé és ástam egyre mélyebbre és mélyebbre.

Amit pedig rögtön már az elején kitöröltem a szótáramból: „Én ezt nem tudom meglátni.” „Nem látom.” „Nem tudom.”

Mert igen, mindig meg lehet találni a válaszokat, minden ott van szinte az orrod előtt. Csak kicsit el kellett játszani a gondolattal, vissza kellett emlékezni, hogy hol is találkoztam azzal a gondolattal, vagy hogy milyen korábbi (gyerekkori) események váltották ki bennem ugyanazokat az érzéseket. (Tehát, hogy hol éreztem régen is magam pontosan ugyanúgy, mint az aktuális történésnél.)

Ezzel felfedeztem magamban például, hogy minden új dologtól féltem. Még attól is, hogy egy új boltba menjek be, ahol még korábban nem jártam. Ez a félelem ott volt mindig, amikor új emberrel ismerkedtem. Minden ismerkedésnél bezárkóztam, behúzódtam, akartam nyitni, mély kapcsolatokra vágytam, de egyszerűen nem ment. Amikor ott voltam, leblokkoltam és meg sem tudtam szólalni.

Ez minden ismerkedést gátolt, egyszerűen nem lettek sikeres randijaim, egyáltalán nem tudtam magam felvállalni mások előtt. Meg is kaptam többször, hogy nem mondok magamról semmit. És hát így nem csoda, hogy nem is tudtak szeretni, hiszen nem adtam magamból semmit, nem tudtam mit szeretni. Akinek pedig tudtam, ott meg be nem állt a szám és azt éreztem, túl sok vagyok. Azt éreztem, végre valaki meghallgat és csak adtam ki úgy, hogy a másik azt már tehernek, tapadósságnak, ragaszkodásnak érezte, hiszen mindig a nyakán csüngtem. :D

És óriási felszabadulás volt, amikor rájöttem, hogy mindez mögött csak annyi van, hogy féltem, hogy nem leszek elég jó és szégyelltem magam, aki vagyok, mert annyiszor kaptam büntetést azért, aki vagyok. (Azért, mert valamit élveztem, mert mertem kérdezni, mert nem úgy láttam valamit, ahogy mások.) Ez a félelem szülte a megfelelési kényszereket, és az összes többi reakciót.

Felszabadító volt, amikor elkezdtem ezt megváltoztatni magamban és elkezdtem a megfelelési kényszert lerakni. Felszabadító volt, hogy láttam, hogy mindez csak annak az eredménye, hogy annak idején a szüleimnél „jónak kellett lenni”, mert ha nem, akkor büntetések voltak. És felszabadító volt, hogy elkezdtem ezt begyógyítani magamban. Hogy elkezdtem lerakni azt a sok bűntudatot, szégyent és már egyre kevesebbszer volt „lefagyásom” is.

És ami a legfelszabadítóbb volt, hogy megtapasztalhattam, hogy nem kell tökéletesnek lenni, meg illeszkedni a mindenféle régi mintákhoz ahhoz, hogy valóban „jó legyek”, hogy szeretni tudjak és szeretni tudjanak engem. Ehhez csak mindössze oda kellett adnom magam a másiknak szeretettel. Mert a szeretet szeretetet szül.

Na de most egy kicsit előre szaladtam, ezekről még bővebben lesz szó.


Ami most fontos:

  • Ahhoz, hogy egy valóban örömteli, felszabadult kapcsolatban legyél, fel kell szabadítanod önmagad a régi, lehúzó, bebörtönző minták és érzelmi sérülések alól. Mert a szeretet szeretetet, a belső szabadság külső felszabadulást hoz. Ezáltal minden egyes lepakolt régi dolog után egyre könnyebbé, felszabadultabbá válsz és ezért egyre felszabadultabban tudod megélni a szeretetet és a szerelmet is.
  • Ehhez pedig az első lépés, hogy figyelj befelé. Figyeld meg a gondolataidat, érzéseidet és kíváncsi felfedezőként kutasd fel, hogy miért is pont úgy van, ahogy.
  • Ha nem megy egyedül, kérdezz, kérj segítséget, mert egy külső, objektív figyelő más szempontokból is rá tud mutatni az összefüggésekre. Más szemszögből tudod meglátni önmagad, ami gyorsabb és mélyebb felismeréseket hoz.

Szabadság vs. párkapcsolat: Ezért nem kell választanod!

Szerző:

Manapság, leginkább a fiatalabbak (vagy inkább fiatalabb gondolkodásúak) körében egyre nagyobb az igény, hogy szabadon önmagunk lehessünk egy párkapcsolaton belül is. Megújulást, változást akarunk, önmagunk akarunk lenni boldogan, miközben megéljük a mély szerelmet is a párunkkal.

Érezzük, hogy egy párkapcsolat nem csak arról szól, hogy legyen valaki fixen mellettünk, vagy legyen kire főzni-mosni és nem is valamilyen érdekről, hanem sokkal többről, a szabad szerelem csodálatos táncáról van itt szó.

És mivel a szerelem egy ilyen alap elemünk, a jelenlegi életünk egyik tartóoszlopa, ezért nagy is a tét.

Szerencsére egyre többen választják, hogy ezt a szerelmet élik és hátrahagyják a régi, korlátozó programokat. Mert egyszerűen mások vagyunk, másra van szükségünk, szabadon akarunk élni és szabadon akarunk szeretni és ezt megosztani a partnerünkkel.

Az y-os generáció egy reformer generáció. Vagy mondhatnám szabadságharcosnak is és annyira jó látni, hogy egyre többen vállaljuk fel a nézőpontunkat, véleményünket, valódi vágyainkat. A y-osok az úttörők, akik levetve a régi láncokat (amik régebben még tökéletesen megfeleltek, de most már, a több lehetőség idejében korlátoznak és megkötik a szabadságot) egy újabb, szabadabb világot alkotnak. És ezáltal a fiatalabb generációk már ebben a szabadabb világban nőhetnek fel (nekik már természetes a szabadság és ezért kitudják teljesíteni azt, amiért ők idejöttek).

Igen, az újítás kissé félelmetes, elsőre, hiszen nincs kitaposva, ezért tele van kockázatokkal. Azért is, mert az elmúlt 2000 évben (de még valószínűleg jóval messzebb sem) biztosan nem élhetett senki meg akkora szabadságot, mint most és itt mi. Egyszerűen nem voltak adottak a körülmények hozzá, muszáj volt lehajtani a fejet és behódolni bizonyos dolgoknak.

A régi dolgok, a régi idők, a régi szokások sem rosszak, csak mások, amik nem erre a világra vannak szabva. Mert most már nem ilyen idő van. De mivel már vannak, akik így élnek, épp ezért nem vagy egyedül ebben.

Változott a világ és épp ezért változnak, fejlődnek az emberek és az emberi kapcsolatok is. Törekszünk mindent egyre szabadabbá és szabadabbá formálni, tágítani.

És mivel a térben itt-ott most pont lehetünk korlátozva még, ezért még fontosabb, még sürgetőbb, hogy otthon, a családunkban, a szerelmünkkel meg tudjuk élni a valódi szabadságunkat. Mert hol máshol, ha ott nem? Nekem nagyon nem lenne elég, ha csak egy nyaraláson tudnám megélni szabadon önmagam (vagy még ott sem).

A tapasztalatod azt sugallja (vagy inkább sugallta eddig), hogy egy párkapcsolat kompromisszumokkal jár, hogy ott le kell mondanod dolgokról (akár az egész szabadságodról), de ez nincs feltétlen így. Ideje levetni a régi, korlátozó párkapcsolati mintákat, amik a szabad és önazonos párkapcsolatodban gátolnak téged.

Gyakran kapok mostanában olyan kérdéseket, hogy „Klári, hogyan kell szabad párkapcsolatban élni?” vagy „Milyen egy szabad párkapcsolat úgy egyáltalán? Nem tudom elképzelni.”

És bizony, amit az ember nem tud még halványan elképzelni sem, akkor azt nem tudja megteremteni. Kell valami kiindulópont, valami inspiráció, hogy egyáltalán észre lehessen venni, hogy lehet egy párkapcsolat ettől sokkal-sokkal jobb is. Hogy lehetünk szabadok együtt is. És persze nem lemásolni a másikat (mert mindenkinek máshogyan igazán jó egy szabad párkapcsolat), hanem inspirálódva, tanulva az ő útjából felfedezni a sajátunkat.

Mert nem kell lemondanod arról, hogy önmagad lehess, hogy megéld az életet azért, mert van egy párkapcsolatod. Tudom, mert már egy ideje egy szabad párkapcsolatban élek.

 

Milyen egy szabad párkapcsolat?

Egy szabad párkapcsolatban valóban önmagad tudsz lenni úgy, ahogy neked jó. Nincs ott az a félelem, hogy mit gondol majd a másik, hogy tetszeni-e fog neki. Elfogad Téged és abban kapsz támogatást, hogy megvalósítsd a szabad céljaid és hogy egyre jobban és jobban önmagad lehess. (És ő is.)

Nem kell a párodtól engedélyeket, beleegyezést kérni. Megmarad teljesen a szabad akaratod. Nemet vagy igent mondhatsz bármire, amit akarsz és ezért nem kapsz büntetést, bosszút, vagy egy hatalmi drámázós „csinálj, amit akarsz”-ot. (És persze a párod is megteheti ezt.)

Azért, hogy mindez valóban könnyen megtörténhessen, a párkapcsolatban maximum már csak nyomokban vannak jelen alá-fölé rendeltségek, elnyomások, érzelmi manipulációk, érzelmi zsarolások, hatalmi drámák. És amikor esetleg előfordul még, azt nagyon gyorsan kezelitek, rendezitek.

Ez a rész a kedvencem! Mert már nem kell soha többet sem kimondatlanul, sem kimondva harcolnod a pároddal. Ehelyett egyenrangúság van és közös megegyezések, tehát az erőtöket a közös célok és a közös csodás életetek megvalósításába tudjátok tenni és nem belső, akár kimondatlan érzelmi harcokba. A nő már nincsen elnyomva és ezért bosszúból már nem is kasztrálja a férfit. Béke, szerelem és egység van.

Egy szabad párkapcsolat őszinte és épp ezért könnyedén lehet asszertívan kommunikálni benne. Mindig meg tudtok egyezni úgy, hogy mindkét félnek kompromisszumok nélkül jó legyen a végkifejlet. Úgy győz a párkapcsolati csapatod, hogy mindkét fél győz benne, te és a párod is.

Ha bármi megoldandó helyzet van, csapatként álltok neki. Mert együtt erősebbek vagytok. Ebbe beletartozik önmagatok felé is és egymás felé is a hit és a bizalom is. Hisztek magatokban, egymásban, a csapatban.

Egy szabad párkapcsolatban semmi sincs, ami kötelező. Mivel csapat vagytok és fontos nektek a saját és a másik jólléte is, így mindent csak addig csinálsz, amíg az neked jó. Amikor pedig már nem tesz szabaddá a dolog, köttök egy új megegyezést és változtattok. (Mivel mindkettőtöknek fontos, hogy a másik fél is jól legyen.) Ezért nincsenek elvárások (főleg nem kimondatlanok), csak az, amiben megegyeztetek. Ráadásul pedig így sosem vagy egyedül, van háttértámogatásod még akkor is, amikor neked kell megcsinálnod dolgokat.

Egy szabad párkapcsolatban a férfi tud férfi lenni és a nő tud nő lenni. A helyeteken vagytok és megélitek a saját nemetek energiáit. Mert csak egy férfi és egy nő tud egy párkapcsolatban igazi szerelmi egységet alkotni. (Ez persze azonos nemű kapcsolatokban kicsit más, de akkor is azt az oldalatokat élhetitek meg, amelyik nagyobb örömöt okoz.) Ezáltal a szexualitás is felszabadult, örömteli, szenvedélyes, több, mint kielégítő.

És persze nincs semmi természetesnek véve, hiszen minden értékes, amit te vagy a párod csinál, mert azzal előre viszi a csapatot. Épp ezért minden értékelhető, minden szerethető, becsülhető. Igazán erőt adó és felemelő kapcsolódás az ilyen, ahol valóban értékesnek, szeretettnek tudod magad érezni és ezt megadni a párodnak is. Szeretitek, becsülitek egymást és a csapatotokat.

Így az egész élet egy nagy és csodálatos közös kalanddá változik!

 

Miért nem él mindenki szabad párkapcsolatban?

A szabad párkapcsolatban élés, tehát hogy úgy élj párkapcsolatban, amire a szíved valójában vágyik, egy teljesen másmilyen élet.

Nem elég levetni a régi mintákat, mert ezek elengedése után jön a sokk: Oké, ez már nincs, ezt már nem szeretem, akkor hogyan tovább? Fogalmam sincs. – És itt, ezen a ponton, mivel nincsenek meg az új lépések, az új módszerek, máris a tudatalatti automatikusan hozza vissza a régit. És ez egyre nagyobb ellentétet szül, mert már tudod, hogy nem így akarsz élni, de mégis ez van. És nem bírsz kilépni.

Ahhoz, hogy egy szabad párkapcsolatot felépíts, kell elköteleződés a részedről önmagad és a saját szabadságod mellett. Ha ez nincs, akkor könnyen elveszel már az elején. Épp ezért fontos az, hogy te valóban szabadon akarj élni és önmagad akarj lenni. Ha ez az akarat megvan benned, ha eldöntötted, akkor te biztosan ki tudod ezt a kapcsolatot alakítani (akár van párod most, akár nincs).

Mert te képes vagy biztosan arra, hogy kifejleszd az új, felszabadító képességeidet, amikkel tudod menedzselni a leendő szabad párkapcsolatod. És közben egyre inkább felszabadítani magad és megengedni a párodnak is, hogy egyre szabadabb legyen melletted.

Az elején teljesen természetes, hogy van benned félelem. Hiszen ez az egész új neked, veszélyesnek tűnik. Viszont valójában nem az! Egy korlátozó, elnyomó, hatalmi drámázós kapcsolat sokkal veszélyesebb rád nézve, hiszen ott egyikőtök sincsen valójában jól és csak bántjátok egymást.

Lehet félelmed attól is, hogy mit fog gondolni a párod, ha te változol.

Nos, először biztosan meglepődik majd, viszont amikor már látja, hogy ez neki is jó, őt is szabadabbá, boldogabbá teszi és egy csomó energiája felszabadul, akkor már nagyon értékelni fogja.

Lehet félelmed attól is, hogy a párodat is szabadon kell engedned, mert félsz, hogy akkor elhagy.

Ettől én is féltem nagyon! Viszont, ez csak abból adódik, hogy nem érzed magad elég értékesnek, hogy a párod teljesen szabad akaratából is melletted maradjon. De a párod, mivel veled van, így nagyrészt biztos, hogy szeret és mivel egyre jobb és jobb önmagaddá válsz a folyamat alatt, valószínűleg egyre jobban és jobban fog téged szeretni.

Mi minél szabadabbá váltunk, annál inkább akartunk együtt lenni. Talán még soha nem szerettük egymást ennyire, mint mos és nem akartunk ennyire együtt lenni, mint most. Mert egyszerűen együtt egyre jobb és jobb lenni. És hiába dönthetnénk bármelyik nap arról, hogy lelépünk, nem akarunk, hiszen nagyon jó együtt lenni.

Folytathatnám a félelmek listáját még, de nem teszem, mert mind mögött ugyanaz a dolog áll: mivel még nem voltál ilyen kapcsolatban, nincsenek kiépítve ezek a belső szokások, nem vagy a szabadsághoz hozzászokva, ezért új, ismeretlen és ilyenkor az egó félelmekkel bombáz.

De a félelmeid legnagyobb része illúzió és a helyzetek nagyon sok esetben megoldhatók. És csak szélsőségesebb esetekben (amikor valamiért tényleg nagyon nem összeegyeztethetőek a dolgok) okoz szakítást. Ilyenkor pedig épp a szakítással tudjátok igazán felszabadítani egymást.

Tehát leginkább eddig az ismeretlentől való félelem gátolt (ragaszkodás a régihez), illetve az, hogy nem tudtad, hogyan is lehetne mindezt elérni. De ha valóban akarod a szabad párkapcsolatot, akkor ezek az akadályok semmissé válnak itt és most.

 

Hogyan tudod megvalósítani a szabad párkapcsolatot?

 

Elsősorban saját fejlődésed, az önismereted növelése szükséges hozzá.

Amiket érdemes fejleszteni:

  • A régi programok, fájdalmak elengedése és feloldása. (Hogy párod egyre kevesebbszer tenyereljen bele a fájó pontjaidba és ne ugyanazokat a szituációkat teremtsd újra meg újra.)
  • Érzelmeid magas szintű kezelése, uralása. (Hogy ne csak automatikus érzelmi reagálásaid legyenek, hanem tudatosan meg tudd élni a magasabb, örömteli érzéseket is.)
  • Kommunikációs képességeid fejlesztése. (Hogy bármit meg tudj beszélni a pároddal, őszinteén és asszertíven.)
  • Önszeretet, önértékelés, önelfogadás, önbecsülés, önbizalom fejlesztés. (Elsősorban neked kell szeretned, értékelned, elfogadnod, becsülnöd magad és bíznod magadban, mert így tud a párod is többet adni neked ebből.)
  • Csapatépítő képességek fejlesztése. (Hogy könnyebb legyen csapatként együtt működni.)
  • A szabadságod égő vággyal való akarása. (Ez a vággyal teli akarat nyitja meg a kapukat.)
  • Önmagadról alkotott pozitívabb kép kialakítása és egyre inkább felismerni, mit is jelent neked a szabadság, hogyan akarsz te szabadon élni.
  • Nőiesség/férfiasság megélése.
  • És persze céltudatosság, hogy legyen közös és egyéni álmok, amik felé lehet haladni, együtt.

Ahogy láthatod, a felsorolásból semmi sem utal arra, hogy meg kell változtatnod a párod, vagy hogy neki is kellene fejlesztenie magát. Nem kell! Ha te ezt az utat járod, akkor az bőven elég, mert a te fejlődésed meghozza az áhított változásokat a párkapcsolatodban is.

Pici apró lépésekkel szinte játszva érhető el egy szabad, kompromisszumok nélküli párkapcsolat.

Ilyen párkapcsolatot akarsz?

Ha igen, akkor most megkapsz hozzá minden külső segítséget!

Egy videós tréningbe összegyűjtjük neked mindazt, amire egy ilyen párkapcsolat kialakításához szükséged lehet:

Tudást: A fentebb említett életterületek fejlesztéséhez szükséges információkat és gyakorlati anyagokat

Inspirációt: Bepillantást nyerhetsz azokba a “titkainkba”, amikkel több mint 10 éve működtetünk egy egyre boldogabb, támogató párkapcsolatot

Válaszokat: A tréning közben biztosan merülnek majd fel kérdéseid, például hogy egy-egy adott dolog  nálad hogy működhetne. Ezeket mind megválaszoljuk.

A tréninget itt találod!

Mi a csuda az az önszeretet?

Szerző:

Jól megtanultuk már, hogy ahhoz, hogy szeressenek mások, először szeretnünk kell önmagunkat. Mégis ez annyira megfoghatatlan, érthetetlen dolog sokszor. Mit jelent ez egyáltalán?

Még mielőtt rátérnénk az önszeretetre, mit jelent a szeretet?

Az ember egyik legnagyobb vágya, hogy szeressen és szeretve legyen. De mi a szeretet? Egy érzés? Egy szokás? Egy cselekvés? Egy nyelv? Nagyon nehéz megfogalmazni…

Állj meg kicsit és gondolkodj el rajta: neked mit jelent a szeretet, amit annyira keresel?

Ismerjük jól, hogy a szeretet mi nem, ezt sokkal könnyebb megfogalmazni: nem ítélkezik, nem féltékeny, nem bíráskodó, nem idegeskedő, … De akkor mi igen, mi a szeretet?

Mert ezt kéne tudnunk ahhoz, hogy tudjuk szeretni önmagunkat és ezáltal tudjuk, hogy mi az önszeretet, ugye? Vagy nem?

A bonyolultabb érzéseket sokszor nehéz megfogalmazni. Amikor sikerül, akkor is az inkább egy vers, egy szép hasonlat formájában mutatkozik meg leginkább, nem konkrét.  Körülírhatjuk, utalhatunk rá, éreztethetjük, de hogy szavakkal 100%-osan le tudjuk írni, ahhoz igazán a szavak művészének kell lenni és még úgy sem biztos, hogy az olvasó/hallgató ugyanazt érti alatta.

Ezt még inkább megnehezíti, hogy amikor a szeretetre gondolunk, érzéseket kutatunk magunkban, pedig a szeretet nem érzés!

A szeretet egy létállapot. Egy tudatállapot, amiben létezel és nem pedig csak egy aktuális érzés, az érzések fölött áll sokkal! (Épp ezért tud nagyon megtévesztő lenni.)

Valójában az érzéseidtől teljesen független dolog ez és ha az érzéseid nagyon kesze-kuszák és uralnak téged, ha tele vagy bűntudattal, szégyennel, haraggal, ha rengeteg benned a félelem, addig a háttérben húzódó szeretet sokszor nem is látszik. Sőt, általában nem látszik, pedig a szeretet ott van mindenben. Nah ez egyre furább, ugye?

Az, amikor fejlesztjük például a saját önszeretetünket, akkor valójában azt csináljuk, hogy összehangoljuk elménk ezzel a szeretetnek mondott állapottal, hogy ebből a szemszögből tudjuk látni magunkat és ezáltal az életünket is. És ha ezt tartósan fent akarjuk tartani, akkor meg kell tanulnunk, hogy ebből az állapotból hozzuk meg a döntéseinket és ezt vigyük bele minden kisebb-nagyobb cselekvésbe, minden momentumba.

Egy-egy pillanatra biztosan tapasztaltad már ezt az állapotot. Fenntartani, na az a nehezebb, de nem lehetetlen! Csak ahhoz, hogy ez valóban tartósan fenn tudjon maradni (magad és a világ felé is) rengeteg mindent ki kell kukázni magadból. Ehhez le kell dönteni az illúziókat. Mert az a sok elnyomott érzés, az a sok csalódás, az a sok negatív érzés, sőt még a saját egód is, mind-mind gátol téged benne és lecsatlakoztat róla.

Először át kell verekedned magad a saját érzéseiden, és azokat megtanulni magas szinten kezelni. Ez az az út (legalábbis az első pár lépése), ami elvisz a valódi szeretethez, ami már nem függ semmilyen külső körülménytől, nem függ mástól. Ami már teljes mértékben feltétel nélküli, elfogadó, megbocsátó, de mégis meg tudja tartani a saját határait, szeretetből. És ez minden pillanatban, mindenben működtetve is van. Mert a szeretet nem kizsákmányolás, nem gyengeség, nem valami finom-puha cuki buborékfelhő, nem egy rózsaszín szemüveg. Ez egy erő, ami sokkal erősebb bármilyen félelmetes dolognál, szörnynél vagy sötétségnél.

A szeretet az maga az egység. Egység benned, amikor egységben a szíved vágyaival, azokat gyakorlatba ültetve, haladva a saját utadon, elfogadva saját szolgálatodat élsz. Tehát hogy azért vagy itt, hogy boldogan, örömben, szerelemben, bőségben éld az életed és minden pillanatban ezt ülteted a gyakorlatba, tehát meg is éled.

Az, hogy a szeretet létállapot, az azt jelenti, hogy az egy olyan valami, ami áthatja az egész aktuális létezésedet. Tehát nem csak az érzéseidet, hanem a hozzáállásodat, a gondolataidat, a tetteidet, a szavaidat, mindent, amit csinálsz, ahogy csinálod és aki te vagy abban a pillanatban.

Így végezetül, ha leegyszerűsítjük a szeretet fogalmát, hogy egy kissé megfoghatóbb legyen, nem egy érzést, hanem inkább egy gondolkodási formát kapunk. És az ezekből a gondolatokból összhangban, következményként, kiinduló egyéb dolgokat.

Ezért a szeretet nem az érzésektől kezdődik, a szeretet érzése inkább már csak következménye a szeretet alapú gondolkodásmódnak. Viszont az érzéseiden keresztül vezet el ide az út.

Az önszeretet az egy hozzáállás, amit ki kell alakítanod önmagaddal kapcsolatban, aminek a szeretet adja a „szabályait”. És ahogy elkezdesz ezen szabályok szerint gondolkodni magadról, és kialakítod ezzel összhangban az új szokásaid, hamar tudnak hozzá kapcsolódni a szeretettel átitatott érzések is önmagad felé. És itt jutsz el arra a pontra, amikor ezek vissza is tükröződnek a külvilágból, tehát mások is jobban tudnak szeretni és könnyebben be is tudod fogadni a szeretetet másoktól.

Akkor mi az önszeretet? Összegezzük kicsit:

Valójában a szeretet mindig van. Az önszeretet az az, hogy mennyire tudsz önmagaddal kapcsolatban ehhez az alap szeretethez kapcsolódni és megélni. Tehát, mennyire tudod megélni önmagaddal ezt a szeretet állapotot.
Az út ehhez: lebontani lépésről-lépésre magadban mindent, ami gátol téged ennek megélésében. Így tágulsz a szeretet felé, egyre nagyobb szinten be tudod fogadni és így fenn tudod tartani vele a kapcsolatot. Mert ekkor képes vagy már könnyedén szeretet alapú új szokásokat felvenni és a szeretet törvényeit alkalmazni. Tehát a szeretet tudatállapotában tudsz lenni (először rövidebb, majd egyre hosszabb ideig).
A lebontás közben jöhet a felfedezés, az egyre nagyobb megértés és a valódi szeretet egyre jobbani megtapasztalása. Ez egy út, egy folyamat, ami folyamatosan egyre nagyobb kincseket és csodákat nyújt neked. Épp ezért jönnek már hamar a kezdeti megtapasztalások.
Itt is gyakorolni kell, menet közben bontakoznak ki a dolgok. Senki sem tudja neked pontosan leírni, mi a szeretet, de amint felfigyelsz rá, tudni fogod, hogy ez az, mert valójában a te szíved is ismeri már.

Első lépés az önszeretethez: saját, önmagaddal kapcsolatos érzéseid rendezése és olyan szokások kialakítása, ami segíti a „rendben vagyok magammal” állapotát fenntartani, hogy ez egyre jobban táguljon.

Huhh, hát ez egy komplex téma.

Hogyan csináld?

Folytassuk ezzel egy következő írásban…

Jó életem van, de mégis valami hiányzik. Mi az?

Szerző:

Menthetetlenül a szabadság után sóvárogsz? Jó helyen jársz. Mostanra te is sejted, hogy valószínűleg nem fogsz tudni szabadulni ettől az érzéstől, ha csak valamin nem változtatsz. Korábban én is ugyanebben a cipőben jártam.

Nem, ez nem egy újabb csoda mese lesz, hogy a szegény gyerek hogy lett milliárdos. Még csak az sem a célom, hogy motiváljalak, hiszen a külső motiváció forrás csupán tüneti kezelés.

Az a célom, hogy inspirálódj!

Ha legalább egy kicsit is tudsz azonosulni a sztorimmal, akkor a végén a kérdésekből megláthatod, mi a következő lépésed, ha az átlagember szerepébe próbálod magad beletuszkolni, de ez egyre jobban fáj, mert érzed, hogy benned ennél több van.

Na vessük is bele magunkat!

Pontosan nem emlékszem az idejére, de nagyjából 2014 környékén lehetett. Egy számomra nagyon menő szakmában jó is voltam és fejlődtem is benne. Teljesen biztos voltam benne, hogy azzal akarok foglalkozni (konkrétan számítógépes hálózatokkal – igen, nekem ekkora agymenéseim vannak).

Klári akkor ott tartott, hogy már egy jó ideje azt mondogatta, hogy nem tudja, mihez akar kezdeni, ha befejezzük az egyetemet, de nem tudja elképzelni, hogy azt fogja csinálni, amit tanul. Pedig marhajól csinálta azt, amit csinált.

Én pedig álltam ott a régi jól betanult x generációs gondolataimmal (az x generációs gondolatokról ebben a videóban tudhatsz meg többet), és nem értettem, hogy… Hogy miről beszél egyáltalán. Nem jött át.

Azt tanultam meg, hogy felnövünk, megtanulunk egy szakmát és azt csináljuk életünk végéig. Esetleg abban egyre jobbak vagyunk, de ezt már magam gondoltam hozzá.

Na szóval néztem ott kukán és úgy gondoltam, hogy oké, majd lesz valami, én tudom mi a célom, azt akarom elérni, a szakmán belül egy olyan minősítést, amit csak kevesen mondhatnak magukénak. Így hát elindultam felfele a létrán.

Elkezdtem megvalósítani az álmomat. Bekerültem egy nagy nevű céghez és azt csináltam, amit szerettem. Imádtam a kétkezi munkát (meg azóta is), ezért csavaroztam, szereltem. Még a komfortzónámat is átléptem, mert Budapesten céges kocsit kellett vezetni (én meg egy 700 fős kis faluból jövök, ahol kb nincs is forgalom, és ez akkor eléggé rémisztőnek tűnt). Mindezt még az egyetem mellett, gyakornokként.

A hanyatlás első lépése: Éreztem, hogy nem a céljaim felé haladok

De ezt kb. 2 év alatt „kinőttem”. A gyakornok feladata mindig az alja munka is. Én meg fejlődni akartam, új dolgokat tanulni, tapasztalni, helyette rengeteg matricát ragasztottam, használt telefonokat takarítottam, leltároztam stb. Ne érts félre, mint már írtam, szeretem a kétkezi munkát és minden tiszteletem azé, aki ezeket elvégzi. De nekem nem ez volt a célom.

Az én célom az a szakmai minősítés volt, amit már korábban említettem. A matricázás és a telefon takarítás viszont nem ebbe az irányba vitt Szóval hiába volt ezen kívül sok izgalmas feladat, többet akartam, olyan kihívásokat, amelyek a céljaim irányába visznek. Ekkor eldöntöttem, hogy feljebb akarok lépni, gyakornokból mérnöki pozícióba.

A hanyatlás második lépése: Tudtuk, hogy rosszak a szabályok, de követtük őket

A mérnöki pozícióba való átlépésemet egy dolog akadályozta, mégpedig az, hogy még nem volt meg a mérnöki diplomám. Ekkorra azért már (jobb helyeken) az volt az elterjedt szokás, hogy ha valamihez értesz, és ezt bizonyítani tudod, akkor nem kell erről „papír”.

Én meg persze közben küzdöttem az egyetemen, hogy végre legyen diplomám, de nagyon lassan haladtam (ez megérne egy külön blogbejegyzést, szóval nem részletezem most). Így nem léphettem feljebb mérnöki pozícióba, ebben az állapotban pedig egyre kevésbé voltam motivált. Ez meg így nyilván nekem sem és a munkaadómnak sem volt jó.

A hanyatlás harmadik lépése: Az anyagi biztonság csak illúzió

Azt hinné az ember, hogy egy munkahelyen a fizetése csak felfelé kúszhat, de sikerült bebizonyítani egy furfangos módszerrel, hogy ez nem így van. Addigra már annyira elfogyott a motivációm, hogy ez a lépés már változásra késztetett: lépek felfele a ranglétrán máshol, ahol nem kötik azt koramúlt szabályokhoz.

Így hát munkahelyet váltottam. Olyan helyre kerültem, ahol egy jóval magasabb fizetésért végre azt csinálhattam, amit akarok. Tele volt kihívással, izgalommal. Cserébe 12 órában kellett dolgozni, nappal és éjszaka egyaránt.

A hanyatlás negyedik lépése: Rájöttem, hogy ugyanazokat a köröket futom

Az a helyzet, hogy szinte ugyanazt a kört játszottam végig itt is, mint előzőleg. Itt persze a valóságban máshogy nyilvánultak meg a buktatók, de a vége ugyanaz lett: hiába csináltam mindent teljes erőbedobással, egy idő után bekerültem a sor végére. Annak a sornak, amiben azok álltak, akik már egy jó ideje várnak az előléptetésre, csak nem volt üres hely ahová feljebb léphettek volna.

Mindemellett szakmán belül egy olyan téma szakértőjévé váltam, amiből egyébként hiány volt minden ilyen cégnél. Egyértelműen láttuk (én is és a vezetőim, mentoraim is), hogy oda kéne plusz ember, mert akire ezek a feladatok voltak bízva, az nem győzi csinálni (ja és nem is az ő dolga lett volna).

Majd az egész téma odáig jutott, hogy a helyi vezetők széttárták a karjukat: ők nem tudnak tenni semmit ez ügyben, mert a felsőbb vezetés dönt a nyitott pozíciókról. Itt viszont már előbújt belőlem a mára klasszikussá vált „értem én, de lesz@rom” gondolat.

Amikor viszont ráéreztem, hogy ebben kimagasló vagyok, akkor az történt, ami ilyenkor történni szokott, mindenhonnan ez a téma kezdett megjelenni az életemben, így viszonylag gyorsan kaptam is egy másik állásajánlatot, ahol (szinte) csak ezzel kellett foglalkoznom.

Némi gondolkodás után elfogadtam és örültem, ráadásul ez még magasabb fizetést jelentett. De itt már láttam, hogy az alap sztori ugyanaz volt, mint az előző helyen, szóval ugyanazt a kört futottam. Ezzel a szemlélettel érkeztem át a következő, egyben utolsó munkahelyemre.

A hanyatlás ötödik lépése: Pocsékoljuk el az időnket haszontalan dolgokra

Minden stimmelt. Megvoltak a kihívások, izgalmas volt a munka, támogatva volt a fejlődésünk, önszerveződő szakmai körök stb. Imádtam.

Aztán eljutottunk odáig, hogy az óriási projektekben sokszor azért kellett megcsinálni valamit (gyakran napok vagy hetek munkáját), hogy az ügyfél a szerződésben leírtak szerint azt mondhassa rá: köszi, inkább a saját felelősségemre máshogy csinálom, mint ti javasoljátok.

Persze, mostani fejemmel tudom, hogy a művész egyéniségemet bántotta ez a felesleges munka. Mert én a mások által meghatározott szigorú szabályok alapján is tudtam olyan jó munkát végezni, hogy az (nyugodtan kijelenthetem, hogy) művészi volt.

De hát Y generációs fejjel, ha bármelyik személyiség részedet elnyomod, akkor tuti hogy csak egyre sz@rabbul leszel (az y generációról és a gondolkodásmódjáról ebben a videóban tudsz meg többet). Ezt éltem meg én is, mert hagytam, hogy így folyamatosan „megalázzák” a művész személyiség részemet. És persze a kollégák a végtelenségig dicsértek, mert milyen jó munkát csinálok, imádtak velem dolgozni. De ha mondjuk a párodnak készítenél egy meglepetés ajándékot, és mindenkinek tetszene, csak neki nem, akkor téged vigasztalna a tudat, hogy mindenki másnak tetszik? Valószínűleg nem teljesen.

Gyökeres változást kellett eszközölnöm

Ezen a ponton döntöttem el, hogy kilépek ebből a körből és nem fogok olyan szabályokat követni, amelyek, ha fizikailag nem is, de érzelmileg és lelkileg börtönbe zárnak.

Ekkorra már egy jó ideje dolgoztam itt, az Alkosd meg Önmagad háttérrendszerén. Azt is tudtam, hogy ha másik munkahelyre mennék át, akkor nem lenne meg az a környezet, ahol ezeket a korlátokat le tudnám rombolni magam körül. Így döntöttem el, hogy vállalkozó leszek és néhány hónapig eltartott, míg megléptem, de megléptem.

Nem akarlak arra sarkallni, hogy legyél vállalkozó, ez az én döntésem volt. Persze lebeszélni sem akarlak róla, de ez a lépés önmagában semmire sem megoldás. Azért meséltem el, mert nekem ez volt az a lépés, ami arra kényszerített, hogy be merjem vallani magamnak, mi az, amit valójában akarok, hogy azt építhessem tovább.

Ha idáig eljutottál, szerintem érzed a saját korlátaidat. Ezért összesítésként a hanyatlásom pontjaiból összeszedtem neked néhány kérdést, mit érdemes átgondolnod, hogy ne kelljen neked is további éveket elpazarolnod, hogy rágyere, mit is akarsz az élettől:

  • A céljaid felé haladsz?
    Picit izgatottan, de felteszek egy erősebb kérdést: vannak egyáltalán leírt céljaid? Mert ha nincsenek, akkor egyáltalán honnan tudnád, hogy feléjük haladsz-e?
  • Csinálsz csak azért dolgokat, mert úgy szoktad meg, úgy tanultad meg?
    Figyeld meg önmagad pár napig, készíts naplót, vagy csak simán összegezd este a napodat. Nézd meg mi az, amit teljesen másképp csináltál volna, vagy meg sem csináltál volna legszívesebben. Tényleg szükség van rá? Vagy tényleg úgy kell csinálni? Ha elakadsz, kérdezz bátran messengeren vagy emailben.
    Persze vannak dolgok, amiket meg kell csinálni, de ez megint egy másik bejegyzés témája lehetne.
  • Mit jelent számodra az anyagi biztonság?
    Stabil munkahelyet? Ahonnan valójában bármikor kirúghatnak? Esetleg „x” összeget, ami félre van téve nehezebb időkre? Most látod, hogy egy járvány mennyire fel tudja forgatni a világot. Az anyagi biztonságot ilyenkor (is) meg tudod élni?
  • Te hol futod ugyanazokat a köröket?
    Jó hír vagy rossz hír, de mindig, mindenki fut újra és újra ugyanazokat a köröket. De minél tudatosabb vagy, annál több ilyen körből tudsz kilépni. Mindig azzal érdemes kezdened, amit érzel, hogy a legjobban fáj, ott van a „szűk keresztmetszeted”. Ha azon javítasz, akkor teszed a legnagyobb lépést előre.
    Ha még nem csináltad végig, javaslom az ingyenes Hangolódj rá Önmagadra sorozatot.
  • Csinálsz dolgokat teljesen feleslegesen?
    Ez hasonlít a második ponthoz, de itt azt gondold át, hogy mikor van olyan érzésed, hogy már mikor belekezdesz, tudod, hogy elpocsékolt idő lesz. Itt csak arra figyelj, hogy ami számodra fontos, amit élvezel, az nem elpocsékolt idő (sokan ezekkel kezdenék, korábban én is).
    Itt is a Hangolódj rá Önmagadra sorozatot ajánlom

Tedd meg az első lépést most, írd meg kommentben a kapcsolódó Facebook bejegyzéshez, hogy “elolvastam”, vagy ha jöttek felismeréseid, kérdéseid, azokat is várom hozzászólásban:

 

Te mennyire tudod befogadni a jó dolgokat?

Szerző:

A befogadás önmagában egy nagyon mély téma. És nem lehet első olvasatra teljes mélységében megérteni, sem elsajátítani.

Így az első dolog, amit kiemelnék, hogy: GYAKOROLD!

Mert ahogy haladsz az utad során, úgy fog ez is mélyülni, tágulni és úgy fogsz tudni egyre több mindent befogadni az életedbe.

Most arra kérlek, ezt az írást ne racionálisan, mindenáron megértésre törekedve olvasd, csak hagyd, hogy hasson rád.

Ne spiri egóból olvasd. Hagyd, hogy átjárjon, még akkor is, ha nem érted.

Hagyd, hogy hasson rád, még akkor is, ha esetleg félelem tör elő belőled.

Csak engedd meg, hogy hasson rád, még ha kételyeid is vannak vele kapcsolatban.

Csak hagyd, bárhogy is érzel, bármit gondolsz, bárhol is vagy, bármikor is olvasod,…

Csak engedd be az infót, még ha azt sem tudod, mihez kezdj vele.

És most eljött az idő, hogy gratuláljak is, mert már most is épp befogadsz.

Szóval azt, hogy “én nem tudok befogadni” törölheted is a szótáradból.

A befogadás, a táplálással és elengedés minősége kéz a kézben jár. És, nem baj, ha nem érted, de hidd el, hogy így van: teljesen egyszerre történnek.

Így megeshet, hogy például azért nem tudsz befogadni, mert épp tele vagy, mert nem tudsz elengedni. És így nincs helye az újnak.

Vagy például az is megeshet, hogy azért nem akarsz befogadni, mert nem akarsz felelősséget vállalni azért, mert: “felelősséggel tartozol a rókádért”. Tehát amit befogadsz, azt “megszelídítetted” és ezáltal hatással van az életedre, hatással van rád és te is rá. Semmit sem tudsz úgy befogadni, hogy ne legyen hatása. És ez néha félelemmel tölt el. Félünk a felelősségvállalástól.

Szóval magát a befogadást is érdemes folyamatban nézni, folyamatban kezelni. Ennek a hármasnak harmóniában kell lennie, együtt kell működniük.

Gondolj bele a levegő vételbe: vajon meddig élnél, ha nem tudnál levegőt befogadni? És ha nem tudnád kifújni a levegőt? És ha lenne levegő áramlás a tüdődben, de az nem adná tovább az oxigént a tested többi részének?

Ez egy rendszer. Minden része pontosan ugyanannyira fontos.

Ha a rendszerrel van a gond, akkor jöhetnek ilyen félelmek: “Nem engedem be, mert ami nem az enyém, azt nem veszíthetem el.” Így az elengedéstől való félelem már a befogadást is meghiúsítja, stb.

Most azért még vegyük szemügyre a befogadást, mert van itt még egy nagy félelem, amit meg kell említeni:

“Nem engedem be, mert félek, bántani fog /mert ez rossz /mert… .”

És itt jön egy fontos összefüggés: Igazából annyira tudsz befogadni, amennyire tisztán, feltétel nélkül, ítélkezés mentesen tudsz SZERETNI.

Mert ahogy megítélsz valamit, hogy ez jó, ez jöhet, de az rossz, az nem jöhet, valójában semmit sem tudsz igazán befogadni. Mert az érme két oldala mindig ugyanaz az 1 dolog. És ha az egyiket kizárod, kizárod a másikat is.

És ezt csak a feltétel nélküli szeretettel lehet feloldani. Amikor már nem skatulyázod be az egyes dolgot jónak vagy rossznak, mert nincs értelme, hisz az csak a te véleményed.

Feltétel nélküli szeretettel tudsz befogadni feltétel nélkül, mindent. És ez a félelemmel teli énnek rémisztő.

Ezért falakat húz és szűrőkkel védi a félelemmel teli egód a szívedet. És minél erősebb a félelem, minél erősebb az a gondolat, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol csak bántanak, csalódást okoznak, kést döfnek a szívedbe, hátba szúrnak,… Annál félelmetesebb a befogadás, és annál erősebb a védekezési mechanizmusod, hogy ezt még véletlenül se engedje meg neked.

Így csak azáltal tudsz egyre mélyebben és egyre több mindent befogadni, ha hajlandó vagy megbocsátani és szeretni.

Ez sosem oldozza fel a másik lényt, csak a te belső világodat rendezi, hogy elengedd a romboló, lehúzó érzéseidet.

A befogadáshoz szükséged van a bizalmad és hited erősítésére. Mert ha mindenhol csak a rombolást, a fájdalmat, a támadást látod, automatikusan bezárod szíved.

Továbbá ahhoz, hogy tényleg mélyen tudj befogadni, szükséged van hatalmas mentális és érzelmi önfegyelemre is. Mert, mivel annyira félelmetes ez az egész, nem engedheted meg, hogy a félelem átvegye az irányítást feletted és bemocskolja az egész folyamatot. Mert így bizony még több félelmet fogadsz be az életedbe. Ezáltal szükséged van a te belső harcosodra is (férfi rész), aki képes téged megtartani és vezetni és ha kell, képes meghúzni a határaidat (viszont ezt szeretettel telve!, szeretetből, nem pedig támadásból és aggresszióból).

Persze ezeket mind úgy önmagad, mind a világ felé is meg kell erősíteni.

A befogadásnak tehát egy lényeges titka van: az igazi befogadás feltétel és ítélkezés nélküli.

Mindent befogad, mivel minden energia.

Az igazán nyitott szívű embernek ilyen szempontból nem számít, hogy alacsony szintű energiát (düh, irigység, támadások, stb) fogad be, vagy a legmagasabb szintű szeretetet. Mert ő tudja, hogy nincs különbség. És mivel rendszerben, folyamatban él és erős, szerettel és bizalommal, hittel telt a szíve, örömmel fogadja be ezt a figyelem energiát.

És magas önfegyelmének és tudatosságának köszönhetően ezt saját magában észreveszi és tudatosan (a táplálás fázisában) transzmutálja át szeretetté. Így nincsenek rá belül hatással az alacsonyabb energiák. Ennek köszönhetően annyira stabil, hogy semmi nem tudja belső békéjéből kibillenteni.

Ő ezért soha nem sérül meg belül, inkább tovább emeli rezgésszintjét és az elhasznált energiát elengedi, hogy újabb szeretet-levegőt vehessen.

A férfi rész pedig, mivel magas szintű szeretetben létezik, ezt a szeretetet tudja kisugározni, átadni a világnak. Így teljesedik ki a szeretet adása és befogadása. Ezáltal emeli az egész világot.

De ez mindig belső munkával, önismerettel és kint a célirányos cselekvéssel érhető csak el.

(Példa: Gondolj itt például – a vallási dolgokat félretéve – Jézus keresztre feszítésére – ő nem szenvedte ezt végig, végig szeretett, mindenkit, még kínzóit is. És nem is élte még “rossz”-ként, fájdalomként, támadásként. Csak nekünk tűnik ez az egész szörnyűnek, mert mi még ítélkezünk és a kínzást “rosszként” éljük meg, de ő már ettől magasabb szinten volt.)

A befogadás útja tehát kéz a kézben jár a Szeretet útjával.

Aminek alapja az önszeretet: Szeretni az összes tulajdonságodat, összes múltbéli énedet, szerepeidet, tetteidet, minden múlt-jelen és jövő beli megnyilvánulásodat úgy, ahogy van, feltétel nélkül.

Tehát szeretni önmagad, létezésed minden egyes pillanatát, időtlenül.

Így ha valamit nem tudsz befogadni, ezeket érdemes megvizsgálnod magadban:

→ Mitől félek, ami gátolja a befogadást?

→ Melyik részem (belül és tükörként is) az, akit nem tudok elfogadni feltétel nélkül?

→ Mit akarok kizárni?

Majd ami itt feljött, azt rendbe kell tenni (5 érzelmi lépcsővel, ami nem más, mint a feltétel nélküli szeretet felé vezető út).

Csodákkal teli gyakorlást kívánok.

Csak szépen, nyugodtan, lépésről, lépésre…

Milyenek a pénzügyeid? – Asztrológia önismereti megközelítéssel: A Bika csillagkép

Szerző:

Nem fogok jósolni, jövendőt mondani, nincs semmi hókuszpókusz. Az asztrológia tudományának és az önismeretnek az ötvözésével igyekszem segíteni a fejlődésed. A csillagképekhez különböző minőségek tartoznak, ezeket nézzük át. Ezúttal a motivációt nézzük meg a Kos csillagképen keresztül!

Nézzük folyamatában. A Kos csillagképnél az Isten felé törekedve, fel az égbe, kitűzve célunkat, beállítva akaratunkat, hozzáállásunkat, lelkesen motiváltan elindultunk. Elkezdtük nem csak mentálisan a teremtést, de a fizikai szinten is megtettük az első lépést.

A Kos bár igyekszik nagyban gondolkodni, nagy célt kitűzni, mivel ő az első lépcső, így nem sok mindent tud (hisz csak a régiről van tudása) és így rengeteg mindent nem is ért. Csak elindul, fogalma sincs, hogy hogyan. Csak azt tudja: Akarom!

A Kos csillagkép végénél jön a következő stáció, a Bika csillagkép.
 
Amit a Kosban elindítottunk, azt itt gondozzuk, műveljük, hogy termékennyé váljon számunkra. Itt tesszük bele az energiát, fektetjük bele a pénzt, az időt és tesszük-tesszük amit tenni kell.
A Bika csillagképet a kert gondozásához lehet hasonlítani. A Kos elülteti a magokat (a kezdetben benne van az egész), aztán a Bika elkezdi termővé varázsolni a földet. Öntözi, gyomlálja, és mindent magad a növényeknek ahhoz, hogy növekedni, fejlődni tudjanak. Tehát a teremtés megvalósulhasson az anyagi világban.
 
De először a növények még csak a földben vannak, még nem is látszanak. Aztán kibújnak, kitörnek a föld alól (ez is Kos szimbolika még).
 
És itt még mindig nem terem semmit a növény, ez még bőven az út eleje. Így rengeteg energiát rak bele a földműves úgy, hogy végig tudja, csak később lesz belőle haszna. De attól még itt is mindent megtesz, hisz ezek a lépések mind teljes mértékben befolyásolják, hogy a későbbiekben mennyit tud majd aratni.
 
A Bika stációja így kissé monoton lehet. De mint más helyzetekben, itt is az ember dönti el, hogy ezt milyen hozzáállással éli meg.
 
Ez az anyagba öntés időszaka. Amit a Kos kitalált és elindított, a Bika megvalósítja, megformálja, formába önti, élettel tölti fel. Tehát beleteszi az energiát, cselekszik, és a legjobb esetben ezt örömmel, a vágyait teljesítve, megélve, szeretetben teszi ezt.
(Csak nagyon alacsony szinten lusta a Bika. A lustaság, amikor az embernek “nincs kedve” energiát fektetni a teremtésébe, az egy hátráltató belső hozzáállás, a tudatosság hiánya, esetleg egy nem motiváló cél, vagy épp a céltalanság eredménye. Tehát ha valami “rosszul” van elkezdve, azt nem is tudjuk olyan gondosan növeszteni.)
 
Minden gondolatunkkal, érzésünkkel, tettünkkel táplálunk valamit! Nincs olyan, hogy nem! A kérdés, hogy az adott pillanatban mit táplálsz? Mit növesztesz? A félelmeidet? A problémáidat? Vagy egy olyan életet, ami boldoggá tesz?
A Bika ennek a tudatosítására és a tudatos táplálásra tanít, amikor szeretettel táplálod a valódi szívbéli vágyaidat.
 
A csillagképet nézve a Nap először a Bika testén halad át. Így itt a cselekvés hozza a termékenységet. Maga a termékenység is anyagi jellegű lehet.
 
A Teste felett van a Pleiádok csillaghalmaz (vagy másnéven Fiastyúk), ami az Istenek Szerelmi Fészke. Itt tudnak ők találkozni (a bolygók útjai itt metszik egymást), ezáltal együtt tudnak dolgozni és így termékennyé tudják tenni egymást. Ezáltal ez az ég legtermékenyebb pontja. Tehát itt minden erő adott ahhoz, hogy a fizikai szinten bármit létre lehessen hozni.
(A szexuális energia átformálása történik itt, ezt fektetik bele a megvalósításba. És ez hozza a valódi anyagi eredményeket, amik örömmel töltenek el.)
 
A bolygók egyébként a cselekvő archetípusok. Ők adják a mozgási energiát. MOZGÁSI, tehát CSELEKVŐ energiát. Itt a fizikai mozgás, a fizikai cselekvés hozza a termékenységet. Nem elég itt csak gondolkodni, meditálni, döntéseket hozni. Ha nincs meg benne a mozgás, nincsen meglépve ami kell a cél eléréséhez, nem történik semmi.
 
Mint ahogy a növény is elpusztul, ha nem mész ki és nem öntözöd meg. Nem elég tudni, hogy a növény szereti a vizet. Nem elég tudni, hogy hol a csap. Nem elég elképzelni, hogy kimész és öntözöl. Nem elég imádkozni a felhőkhöz, hogy öntözzék meg a kertedet. Bár vannak ajándékok, de vannak szárazabb időszakok, amikor igenis ki kell menni öntözni, akár naponta többször is.
Szóval eddig mi történt? Nem más, mint: cél-döntés-cselekvés. (Pont ebben a sorrendben.)
És itt jön csak a Bika Feje! A megértés szimbóluma. Csak itt értjük meg, itt jön meg az az információ, hogy “hogyan”. Itt kezdjük el tisztánlátni, hogy mi is történik és hogy hogyan lehetünk még termékenyebbek. Hogyan hozhatunk ki belső kertünkből még többet.
 
Az, aki vár a “hogyanra”, vagy a pénzre, vagy a különböző lehetőségekre és azért nem indul el, az soha nem is fog elindulni. Épp ezért. Mert vár, várja az ihletet, várja a lehetőségeket anélkül, hogy elindította volna a folyamatot és bele tette volna a mozgási energiát. Pedig ez mind szükséges hozzá.
 
A Bika Feje nem más, mint a Hyádok csillaghalmaz. Ennek a legfényesebb csillaga, a Bika Szeme, az Aldebaran csillag. Ez a csillag a világ egyik tartóoszlopa.
A Bika a Tejútra néz, a jövőbe, a magas tudásba. Így végig ebbe az irányba halad, ezért cselekszik és meg is kapja a folyamatos cselekvéshez a tisztánlátást, és a “hogyanokat”.
Tehát a fizikai cselekvést, a fizikai termékenységet követően szellemileg is termékenyebbé válhatunk, ami aztán tovább viszi a folyamatot.
 
A Kosnál is írtam, hogy ő is a Tejútra néz, de amíg az ott még távoli, még szinte láthatatlan cél, az itt már közeli.
 
A Bika csillagkép harmadik része a Bika Szarvai. Ezek már a Tejúton vannak! Ezáltal antennaként csatornázzák le az ötleteket, az információkat.
 
Ha mély kapcsolatban vagy önmagaddal, felettes éneddel, itt záporoznak a megérzések, az intuíciók, az ötletek. Kinyílik a kapu, jön le az információ, a lehetőségek, amik mind céljaid megvalósulását támogatják.
 
Így itt megvan az első lehetőség is a feljebb emelkedésre. A Bika Szarvain ugyanis, mint egy létrán, akár feljebb is mászhatunk. Meg van hozzá az erőnk.
 
Ezen a ponton látjuk a lényeget, látjuk a labirintusból kivezető utat (Minotaurusz – Bika jelkép- és Ariadné fonala), látjuk, mik azok, amik hátráltatnak és mik azok, amik életet adnak, termékenyebbé tesznek. Itt bepillanthatunk a bőségbe minden szinten.
 
A Bika csillagkép tehát a Tejútra (az Istenek Útjára, a magas tudásba, az igazságokba) való felkészítés stációja.
 
Tehát ahhoz, hogy méltóvá válj a beavatásra, cselekedni, megvalósítani, anyagba ültetni, termékenyíteni kell. Ezáltal feladat az is, hogy ezáltal körről-körre egyre nagyobb bőséget és gazdagságot érj el világodban.
 
Mert amíg a “nincsből” és a hiányból van bőséged, nem vagy készen arra, hogy bepillanthass abba a világba, ahol minden lehetséges. Mert egyszerűen nem tudod befogadni azt.
 
És ehhez szükséges a cselekvés és a tapasztalás.
 
A Bika kérdései:
 
Nézd meg, mi van jelen most az életedben. Ami van, legyen az akár probléma, akár lehetőségek, örömök, azokat tápláltad korábban. És az a beültetett figyelem energia hozza most azokat a gyümölcsöket, amiket tapasztalsz most az életedben. Te mit tápláltál eddig? Mennyi valódi öröm van az életedben? Mennyi pénzed és vagyonod van? Milyen a szexuális életed? Meg vagy ezekkel elégedve? (Hajlandó vagy végre máshogy cselekedni?)
 
Ahová a figyelmedet teszed, azt növeszted, azt táplálod. Ha a problémáiddal foglalkozol, azokra figyelsz, a problémáidat növeszted. Ha a múltban van a figyelmed, szeretsz nosztalgiázni, a múltadat teremted meg újra meg újra. Ha küzdesz valami ellen, akkor épp ellenségedet erősíted. Ha félsz a jövőtől, ha sokat aggódsz, akkor épp a félelmeid tárgyát teremted.
 
Szóval, te mit táplálsz? Hol van legtöbbször a figyelmed?
 
Kezdj el befele figyelni, mert ha magadra figyelsz ahelyett, hogy folyton a külvilággal foglalkozol, magadat növeled.
**Ha te 05.11-06.15 között születtél, akkor a te Napod a Bika csillagképben állt a születésedkor.
**(Igen, 05.11 és 05.14 között a Kos és a Bika is jelen volt. Ekkor ők ketten, együtt segítik cselekvő utad.)
 
Ez azt jelenti, hogy te akkor tudsz igazán haladni, cselekedni, kiáradni, kiteljesedni, ha magas szinten működteted a fent leírtakat. (Nálad ez ezért nagyon hangsúlyos.) A fentiek gyakorlásával, emelésével sokkal jobban önmagad tudsz lenni. Te így cselekedsz alapból, ezek a mögöttes működések hoznak téged mozgásba és csak tőled függ, hogy alacsony vagy magas szinten éled meg ezt! (Hogy mindezt elszenveded, vagy megéled az előnyeit szenvedélyesen.)
 
(Ne feledd, az, hogy a Nap hol áll, csak egy pici része az egésznek. Tehát ha a te Napod nem itt áll, önmagában nem jelent semmit. Illetve sokkal több vagy annál, hogy “hol áll a Nap”.)
 
Mostanra ennyi, a következő részben folytatjuk a következő stációval, az Orionnal/Nimróddal.

Így vered át magad a “pozitív” gondolkodással

Szerző:

Így vered át magad a “pozitív” gondolkodással

Az emberekkel való beszélgetéseim során gyakran látom, hogy a pozitív gondolkodást sokan félre értik.

Azt gondolják, pozitívan gondolkodnak, pozitívan látják a világot és ahogy elkezdünk beszélgetni a vágyaikról – céljaikról, szinte rögtön előbújik az önbizalom, az önértékelés, az önbecsülés és önszeretet hiánya.

Szóval egy dologról biztosan negatívan gondolkodnak, saját magukról.

És ha saját magukban nem látják a pozitívat, az erőt, nem bíznak önmagukban, akkor bizony a többi emberről és a világról sem tudnak pozitív képet alkotni. Mert mint minden, ez is belülről, az önmagunkkal való kapcsolatunkból indul ki (hiszen a külvilág a belső világod tükre).

Ez a téma nem egy olyan dolog, hogy most már pozitívan gondolkodom, készen vagyok, pipa, mehetek tovább… Hanem egy olyan alap nézőpont, amit az önismereti fejlődésünk során folyamatosan bővíteni, tágítani tudunk. Így minden fejlődési körön újra visszatér, hogy tovább erősíthessük magunkat.

Neked szól ez a cikk?

Tehát ha azt gondolod magadról, hogy még van hová fejlődnöd a témában, mert még ez annyira nem megy, vagy ha azt, hogy már egész jó vagy benne, mert már egy ideje csinálod, ez a cikk neked szól.

Én sem mondom, hogy már 110%-ra kimaxoltam a pozitív gondolkodás és önbizalom kérdéskörét (mert bőven nem), de már sokkal-sokkal többel rendelkezem, mint mondjuk egy éve, vagy az önismereti utam elején. És már ezért is nagyon hálás vagyok. Így te se keseredj el, ha meglátod, hogy még bőven lehet fejlődni, mert mindig lehet még tovább és tovább erősödni benne.

Így kérlek, törekedj alázattal, nyitottan olvasni ezt az írást és tedd félre kicsit azt a gondolatot:

„Én ezt már tudom”.

„Én már pozitívan gondolkodom az életemről”

Amikor azt mondom, gondolkodj pozitívan, egyáltalán nem arra gondolok, hogy a problémákat, akadályokat, kellemetlen – nehéz dolgokat hagyd figyelmen kívül. Nem azt kérem, hogy ne foglalkozz a negatív érzéseiddel és azokkal a helyzetekkel amik felzaklatnak.

Nem mondom, hogy ne foglalkozz azzal, ha bántanak, megsértenek, vagy ha fáj.

Azoknál az embereknél, akik még nem mélyültek el úgy igazán az önismeretben, gyakran felfedezhető, hogy hiába tudják a fontosságát (olvastak róla már sokat), így mondják és gondolják azt, hogy pozitívan gondolkodnak, ez valójában nincs így.

A valódi pozitív gondolkodás helyett felvesznek egy „rózsaszín napszemüveget”, így mindent egy illúzión keresztül látnak. Ennek az illúziónak az alapja pedig nem más, mint hogy nem akarnak foglalkozni a negatív, kellemetlen, fájó, nehéz dolgokkal.

Így a pozitív gondolkodás egyfajta látszattá alakul át. A valóság pedig az, hogy struccként a földbe dugják a fejüket és nem akarnak szembesülni az igazsággal (leginkább önmagukkal kapcsolatban, a saját gyengeségeikkel, a saját tévedéseikkel, a saját felelősségükkel, a saját gyengeségükkel). Mégpedig azért nem, mert bizony az igazság sokszor fáj, ráadásul rengeteg mindentől félünk is. Így az egész egy nagy elnyomássá és önámítássá alakul át.

Náluk a pozitív gondolkodás valójában csak azt takarja, hogy önmagukról azt gondolják, hogy gyengék és menekülnek a félelmeik elől. Tehát összeségben egy komfortzónán belüli, langyos, változatlan, szenvedély és valódi boldogság nélküli életet eredményez ez a hozzáállás. Közben valószínűleg belül már érzik, hogy változtatni kéne, haladni kéne valamerre, talán ezért már tesznek is lépéseket, de azt tapasztalják, hogy végül semmi sem változik. Csöbörből vödörbe esnek és egyre rosszabbul érzik magukat.

Így a „pozitív gondolkodásuk” valójában egy védekező mechanizmussá alakul át, egy felelősség hárítás, amit az egó nagyon ügyesen ki is használ minden adandó alkalommal.

Tehát ez a fajta látszat pozitív gondolkodás igazából egy negatív gondolkodás önmagunkról, másokról és a világról, csak ez el van nyomva. Ráadásul ezzel saját életünk kormányát visszaadjuk régi programjainknak, mintáinknak, félelmeinknek.

Fontos tisztáznunk, hogy ez az állapot nem attól függ, hogy mennyi információt halmoztál már fel az eddigi életedben a témában, hanem hogy mennyire tudtad valóban beépíteni ezeket a dolgokat a gyakorlatban az életedbe. Mennyire éled meg ezt minden apró, hétköznapi helyzetben (is), vagy csak a tudásodból kiépítettél egy látszat életet, mert már sok helyen olvastad, hogy ezt így kell csinálni és ezt kezdted mások (és magad) felé mutatni.

Akkor mi is valójában a pozitív gondolkodás?

A pozitív gondolkodás nem más, mint bizalom, hit, elfogadó – megbocsátó hozzáállás, befogadó – tápláló – elengedő szeretet és objektív céltudatosság.

Az egész alapja az a fajta hit és bizalom, hogy „Képes vagyok rá. Meg tudom csinálni.”

Tehát hinni és bízni önmagamban, mert így tudsz aztán hinni és bízni másokban és az életben.

Ez nem azt jelenti, hogy csak abban bízom, azt tudom megcsinálni, amit már legalább egyszer megcsináltam. Hanem, hogy hiszem és tudom, mert bízom magamban, hogy bármit meg tudok csinálni. Nem számít, hogy hogyan, vagy hogy mennyi idő alatt, egyedül-e vagy segítséggel, vagy hogy milyen körülmények között. A lényeg, hogy tudom, el tudom érni, amit akarok. Ráadásul még akkor is, ha az egy teljesen új, teljesen ismeretlen cél és az elején egyáltalán nem tudom (még ötletem sincs), hogy hogyan fogom megvalósítani. Csak egyszerűen tudom, hogy megcsinálom, bármi is történik.

Ez a fajta önmagamba vetett hit inkább már egy tudás. Tudom, hogy megtudom csinálni a bármit.

És bizony, ha ez egy teljesen új, ismeretlen út, akkor lesznek akadályok, lesznek nehézségek, lesznek kudarcok, lesznek kellemetlen szituációk. Nem cél, hogy ezeket kikerüljem. Mert a pozitív gondolkodás egy másik fontos része, hogy végig tudom, hogy minden értem történik.

Minden kudarc, minden nehézség csak azért jön, hogy általuk fejlődhessek, megszerezzem azt a tudást, azokat a képességeket, amik ahhoz szükségesek, hogy könnyen megvalósítsam a célom.

Így, ha nehézség van, ha szembesülnöm kell a hibámmal, ha szembe kell néznem önmagammal, nem esem kétségbe, nem kerülök önsajnálatba, nem veszem fel a „minden rossz” szürke szemüvegét, vagy a „hagyjuk inkább abba” menekülő állapotot. Mert tudom, hogy mindez értem és a céljaimért történik. Így nem veszem el ezekben a helyzetekben, nem forgatom bele magam érzelmileg, hanem megnézem, mit tanulhatok, hogyan lehetek hatékonyabb, sikeresebb, ezt a plusz tudást beépítem az életembe. Ennek köszönhetően könnyen átlépek az aktuális problémán, a lehető legérzelemmentesebben megoldom és határozottan, magabiztosan megyek tovább.

Tehát végig tudom, hogy úton vagyok.

Minden új út először rombolással kezdődik. Egy olyan külső vagy belső világösszedőlős állapottal. És itt sem esem kétségbe, mert tudom, hogy ez a játék része. Inkább megünneplem, és örülök neki (még ha épp fáj is), mert tudom, hogy ez azt jelenti, úton vagyok, elindultam. És ez megér egy ünneplést.

A valódi pozitív gondolkodáshoz így hozzá tartozik, hogy hiszek és bízok az élet megtartó erejében, bízom az univerzumban/Istenben/gondviselésben/felettes énben (ahogy épp hívod), hogy bármi is történik, az értem és a célom megvalósulásáért történik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem foglalkozok a jelekkel, a nehézségekkel, a problémákkal. Nem hagyom őket figyelmen kívül, csak nem megyek bele az önsajnálatba, a pesszimizmusba, a „most mi lesz” állapotba, hanem céltudatosan, célirányosan átlendülök (elnyomás nélkül) a helyzeten és megoldom. (Ehhez hozzá tartozik a belső rendezés is, ha mégis kibillenek. Hisz fontos, hogy én végig jól, örömben, lelkesedésben legyek. Végig szenvedni az utat a célig lehet, de nincs sok értelme.)

Ezért fontos, hogy végig jelen legyen a célirányosság/céltudatosság. Mivel ez adja meg az egész fejlődés, az egész folyamat irányát. Ha nincs cél, akkor csak stagnálás van. Így nehéz meglátni az értelmet is a helyzetekben, hisz nem tudom merre is tartok (mert nem én határoztam meg hanem valaki/valami más és csak sodródok).

A magas szintű célirányossághoz kell még az a fajta hit is, hogy: „Megérdemlem.”

Megérdemlem a bármit, és a mindent. Így nincs helye itt a bűntudatnak, a szégyennek se magam, se mások felé. Ehhez kell az elfogadó – megbocsátó hozzáállás.

Ahhoz, hogy igazán pozitívan, bizalommal, hittel tudjak hozzáállni önmagamhoz, a másik emberhez és a világhoz, fontos a feloldozás. A feloldozás nem más, mint egy döntés, hogy megbocsátok és elengedem az adott esetet, tehát nem teszek bele több figyelem energiát. Ehelyett ezt az energiát inkább a saját felszabadulásomba, saját örömömbe és céljaimba fektetem bele.

A megbocsátás nem jelenti azt, hogy például egyetértek a másikkal abban, amit tett. Csak tudom, hogy nekem, földi halandóként, nem tisztem felette ítélkezni. Nem az én dolgom a büntetés, azt a világban működő erők úgyis elintézik. Hisz mindenki megkapja, ami jár neki.

Így visszaveszem tőle az energiámat, mert inkább építőbben akarom felhasználni azokat. Így nem őt, hanem valójában magamat szabadítom fel a láncok és bűnök alól. Így könnyen adok megbocsátást magamnak és másoknak is. Elfogadom, hogy nem tudok rossz döntést hozni, hisz minden döntés saját Magamhoz visz közelebb és minden döntésemet az adott szintem szerint a lehető legjobban hoztam meg.

Tehát attól, mert egy fejlettebb verzióm már más döntést hozna, mert megváltozott, fejlődött, még nincs joga elítélni a korábbi fejlettségi szinten történő döntéshozást. (Attól, mert most már látom, hogy lehet jobban, az nem azt jelenti, hogy eddig rossz volt.)

Amikor rádöbbenek, hogy hol vannak még korlátaim, hol lehet még fejlődni, hol válhatok még teljesebbé, az inkább ünneplést érdemel, mint bűntudatot és önostorozást. Mert ez is siker. Egy-egy őszinte pillanat, még ha fáj is, mindig siker, mert nagy lehetőségeket hordoz. Ez is csak (pozitív) hozzáállás kérdése.

Amikor erős a hitem és a bizalmam önmagam, a másik ember és a világ felé is, akkor már nem okoz gondot szűretlenül befogadni az életet és mindent, ami történik benne. Ekkor már tudom, hogy ha a másik ember bánt is engem, az az ő alacsonyabb tudatossági szintjét minősíti, nem pedig engem. Így nem veszem magamra, nem megyek bele érzelmileg. Ráadásul mivel hitem és bizalmam erős, tudom, hogy valójában nem bánthatnak, mert ez is csak tőlem függ. Így célomhoz hűen haladok tovább és ami már idejétmúlt, régi, korlátozó, hátráltató, elavult, már nem szolgál, könnyen elengedem.

Így az ebbe az irányba, a pozitív gondolkodás irányába tett lépések valójában a (felszabadító) szeretet útján tartanak engem.

A befogadó – tápláló – elengedő szeretet tápláló része ebben az esetben leginkább abban mutatkozik meg, hogy nap mint nap mivel táplálom magam, céljaim és így a körülöttem lévő embereket is.

Ez a táplálás támogató, gondoskodó, építő vagy romboló?

A pozitív gondolkodásban a táplálás egyik alap megnyilvánulása, hogy magamat, a döntéseimet, a céljaimat, a múltamat sosem degradálom. Nem foglalkozok azzal, hogy mit nem tudok, hogy mire nem vagyok képes, mi minden nem sikerült, hol mindenhol buktam már el eddig, vagy mi minden fájt, milyen hibákat követtem el. E helyett támogató szeretettel, elfogadással, türelemmel állok önmagamhoz. Mintha egy gyerek lennék, aki épp most tanul járni. Nem ostorozom magam a kudarcaimért, hanem emlékeztetem magam, hogy gyerünk tovább, meg tudom csinálni, milyen ügyes vagyok. Emlékeztetem magam a képességeimre, az eddigi sikereimre, az erősségeimre, a különleges képességeimre. Így önmagam legnagyobb támogatójává és szurkolójává válok.

Mert amíg én önmagam nem támogatom teljes szívvel, a világ sem fog teljes szívvel támogatni engem. Nem kívülről várom el a támogatást, a figyelmet, a lelkesítést, hanem folyamatosan (napi szinten, akár percenként) emlékeztetem magam saját csodálatosságomra és hogy sikerülni fog. És törekszem arra, hogy ennek a hangnak higgyek, ezt higgyem el és a kételkedő, félelemmel teli, degradáló másik hangnak minél kevesebb figyelmet és energiát adjak.

Így tudom valóban szeretettel táplálni magam a céljaim irányába.

Ahogy láthatod, ez a fajta hozzáállás, ez az út nincs tele látszat jósággal. Ez őszinteségen alapszik és a nehézségekkel, határokkal való szembesülésen. Így nem egy egyszerű út, viszont annál boldogabbá tud tenni, ha kialakítod. Ez így nem elnyomásra épül, hanem a saját boldog, szabad, szenvedélyes, önazonos élet kiépítésére. Így válik ez valódivá, örömtelivé és értékessé. Ez a valódi pozitív hozzáállás, amikor minden nehézség ellenére tudod a hitet, a bizalmat és a szeretetet választani, bármilyen elnyomás nélkül. Amikor tudod, hogy minden érted történik, még ha körül nézel és káosz és nehézség vesz éppen körül, akkor is.

A pozitív gondolkodás tehát nem a negatív dolgok elnyomására épül, hanem hogy minden negatív dolog ellenére tudok szívből szeretni, örülni, ünnepelni, hinni és bízni. Mert még ha nem is látom, de hiszem, hogy ez valami nagyobb jó része és itt most csak az a dolgom, hogy a jelenben meglépjem az aktuális kihívást.

Talán elsőre ez így nagy falatnak tűnik. Össze írtam neked pár tippet, hogy hogyan tudsz elindulni ebbe az irányba és tovább fejlődni, mélyülni benne:

  • Folyamatosan, minden kihívással kapcsolatban mantrázd magadnak: „Meg tudom csinálni. Megcsinálom.”
  • Ebből a cikkből rengeteg olyan gondolatot tudsz kiírni, ami megerősítő mondatként használható. Használd bátran. (Sőt, akár az egész blogbejegyzést használhatod rendszeres olvasással megerősítő szövegként.)
  • Érdemes egy ideig napi szinten feljegyezned a sikereidet (kis és nagy sikerek egyaránt). Napi 5-10 sikert bőven össze lehet szedni és így könnyen tudatosíthatod, hogy valójában milyen sikeres vagy. A sikertudatosítása növeli az önbecsülést, önbizalmat, hitet.
  • A sikereket mindig meg kell ünnepelni. Így érdemes elkezdeni megdicsérni, elismerni a saját sikereidet és a siker méretétől függően jutalmazd is meg magad. (Adj magadnak olyan kis-nagy dolgokat, amikre úgy vágysz, ami jól esik.) Ezzel nem csak az önszeretetedet növeled, de még a további egyre nagyobb sikerekre is motiválod magad.
  • Az önbizalmat, önmagadba vetett hitet nagyban erősíti, ha rendszeresen megtapasztalod, hogy képes vagy megcsinálni olyan dolgokat, amikről lehet elsőre azt hiszed, hogy ez neked nem fog menni, vagy fogalmad sincs, hogyan csináld. Így érdemes bátorságpróbákat végezned, kihívásokat csinálnod, így edzed magad, növeled a saját belső erőd és tágítod a komfortzónád.
  • Ha válaszút elé kerülsz, válaszd a járatlan, ismeretlen utat a járt helyett, még akkor is, ha félelemmel tölt el (főleg akkor). Legyél kicsit bevállalósabb, kezdeményezőbb, kockázatvállalóbb, nagyon megéri. Kezd kicsiben, nem kell rögtön az egész életedet felbolygatni.
  • Válaszd a szeretetet (leginkább önszeretetet) mások akarata, a megfelelés kényszer és a félelmek helyett. Kezdd el felvállalni önmagad, az érzéseidet, a gondolataidat. Ezt is apránként egyre jobban. (Ez nem önzőség!)
  • Alakítsd ki a megbocsátó, elfogadó, elengedő hozzáállást önmagaddal és másokkal szemben is. Tedd le a bűntudatod, a szégyened, a sértettséged, hogy ezáltal egyre szabadabban élhess.
  • Válj a saját szurkolóddá. Emlékeztesd magad a képességeidre, erősségeidre, csodálatosságodra. Ebben segít, ha összeírod először azt, hogy mi mindenben vagy (vagy voltál valaha) jó. Ha egyedül nem megy, megkérdezhetsz másokat is, hogy szerinte neked mik az erősségeid. Lásd a két szemeddel, mennyire elképesztő vagy. (Biztosan vannak szuperképességeid. Ha a másik nem akar segíteni, hagyd rá. Ha pedig bántana ez miatt, akkor tudd, hogy ő nem a támogató közeged.)
  • Rakj le mindent, ami már nem támogat (régi szokásokat, mintákat, cselekvéseket, gondolatokat). Hagyd abba és helyette tapasztalj új dolgokat. Fedezd fel, mi okoz számodra valódi örömöt. Légy felfedező.
  • Tűzz ki új célokat, hogy mindig tudd, merre haladsz.
  • Gyakorold a ragaszkodás nélküli, elengedő állapotot. Így, ha valami változik is az életedben, nem fog annyira fájni.
  • Gondold végig, hogyan cselekednél, mit csinálnál, hogyan viselkednél, milyen lennél, ha már most magas lenne az önértékelésed, önbecsülésed, önbizalmad, önszereteted. Mi minden változna az életedben? Mit csinálnál másképp? Milyenek lennének az emberi kapcsolataid? Mivel foglalkoznál? Gondold végig, írd le, majd kezdj el úgy élni, mintha már most ez az ember lennél. (Ez egy játék, játsz.)

Csodás fejlődést kívánok.

Hálás Szeretettel,

Hajabács Klára

U.i.1.: Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lenne az írás, használd az utóiratok után található gombot és oszdd meg a cikket.

U.i.2: Ha szeretnéd az itt olvasottakat fénysebességgel a gyakorlatba ültetni, vagy csak bizonytalan vagy, hogyan kezdj neki, itt megtudhatod azt, hogy hogyan tudok Neked ebben 100% személyre szabottan segíteni.

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Szerző:

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Minden kapcsolatban elérkezik egy olyan pont, amikor az adott kapcsolódásból azon a szinten már kihoztátok a legtöbbet. Mint amikor mondjuk túrázol és felérsz a hegy tetejére. Nincs tovább.

És ekkor hirtelen összedől minden és azt veszed észre, hogy visszakerültél a kezdő pozícióba. Érzed, hogy bármi is lesz, az már soha nem lesz olyan, mint volt. Már nem úgy néztek egymásra, már nem olyan a másik társaságában lenni, mint eddig. Valami nagyon megváltozott és összedőlt az elmúlt idők illúziója.

Ha már foglalkozol egy ideje önismerettel, akkor valószínűleg már van egy olyan részed, aki titkon képes már örülni ennek, mert tudod, hogy nagy lehetőségeket tartogat. De még neked is biztos van olyan részed is, akinek viszont nagyon fáj, aki bármit megtenne, hogy vissza lehessen rendezni a régi helyzetet, a régi állapotot, még ha az nem is volt a legjobb. Inkább visszamennél, csak ne kelljen küzdeni, ne kelljen a komfortzónán kívül a kellemetlen, új helyzetben lenni. Nagyon szívesen megalkudnál. De talán már erősebb benned a vágy, hogy ezt ne tedd meg.

Így végül 2 fő irányba mehetsz tovább:

  • Valahogy, szenvedéssel, megalkuvással, ragaszkodással, önrombolással visszarendeződsz a régibe (ez általában nagy lemondásokba kerül).

    Ez a legrosszabb, amit tehetsz. Ilyenkor teljesen elnyomod azt a halk belső hangot, aki azt mondja, nincs itt többé keresnivalód, tovább kell menned. Megtagadod önmagad csak azért, hogy a kényelmes és romboló helyzetedben maradhass. Abban a helyzetben, amit már megszoktál, amit ismersz. Megalkuszol csak azért, mert azt gondolod, csak így szerethetnek téged, csak így vagy értékes és itt érzed magad biztonságban. Ezt ismered, az ismeretlen pedig nagyon félelmetes és így önszántadból alárendeled magad a másiknak.
  • Felszabadítjátok egymást és elindultok együtt vagy külön-külön az új, magasabb szintű életetekbe.
    Ha a fejlődés híve vagy, csak erre mehetsz tovább. Ez félelmetes, mert bizony itt minden változik, minden új, ismeretlen, gyomorgörcsös, félelmetes.

    Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy szakítanotok kell. Ilyenkor egy kapcsolat vagy mélyül, vagy szakad (ezt általában nem lehet előre tudni). Ez attól függ, hogy az életfeladatotokat, tehát Titeket melyik támogat jobban. Még tudtok-e úgy együtt haladni, hogy mindkettőtök a saját útját járja, vagy ez már lemondásokkal járna az egyik vagy mindkét fél számára.

Itt két dolgot mindenképp érdemes eldöntened:

  • Fontos vagy magadnak annyira, hogy te légy az életedben a legfontosabb és a saját egyéni utadat éld tovább? Fontos neked annyira az egyéni fejlődésed, az életfeladatod, a boldogságod, a vágyaid hogy kilépj a régi életedből és lerázd a múlt láncait? (Vagy fáj már annyira, hogy hajlandó vagy ebbe az irányba lépni?)
  • Szereted annyira a másikat, hogy megengeded neki, hogy ő is a saját útját választja, a saját döntését kövesse, a saját életét élhesse, még ha ez neked fáj is?

Most talán már látod, hogy az ilyen robbanások elsősorban az egyéni fejlődésről szólnak. És ettől általában félünk is. Félünk, hogy ha változunk, akkor párunk már nem fog annyira szeretni minket. Így sokszor inkább lemondunk saját fejlődésünkről csak azért, hogy benne maradjunk egy-egy kapcsolatban. Mert azt érezzük, a másik kell nekünk, szükségünk van rá a teljességhez.

De ez is csak egy illúzió.

Fontos megértened, hogy párodnak nem az a feladata, hogy kiegészítsen téged. Nem az a feladata, hogy szeressen, hogy megadja neked a figyelmet, a törődést, az ajándékokat, a simogatást, a bármit, amit vársz tőle. Ez nem az ő dolga és nem az ő felelőssége, hogy te megkapod-e vagy sem.

Ha azt tapasztalod, hogy mással szívesebben tölt időt, nem ad annyi vagy olyan figyelmet amilyet szeretnél, nem becsül eléggé, nem szeret eléggé, az nem az ő hibája. A párod téged tükröz. Tehát ha ő például nem ad elég figyelmet neked, akkor valójában te nem adsz elég figyelmet magadnak. Ha azt érzed nem szeret eléggé, akkor te nem szereted eléggé magad. Ha nem tölt elég minőségi időt veled, akkor te nem töltesz elég minőségi időt magaddal. És azzal, hogy te ezt elvárod tőle, átadod neki a felelősséget a saját életeddel kapcsolatban.

Ne hibáztasd magad ezért, nem igazán tanít meg ez a világ minket úgy igazán szeretni. Az egyéni munkánk egyik nagyon fontos része, hogy felfényesítsük önmagunkat. Inkább csak fogadd el, hogy eddig ez volt, bocsáss meg magadnak, a párodnak és változtass. Emeld fel magad a saját életedben oda, ahová valóban tartozol. Legyél te mostantól életed középpontjában és mindent adj meg önmagadnak. Kívülről ne várj el semmit, csak adj először magadnak, majd a másiknak. Mert te egyszerűen mások nélkül is értékes, szerethető, figyelemre méltó, teljes vagy. És meglátod, mások is így fognak hozzád állni, de ez már csak egy jutalom, egy bónusz ajándék lesz. Ha te teljesen elfogadod magad, mások is el fognak fogadni úgy ahogy vagy.

Ez a tiszta, őszinte, támogató, szabad kapcsolatok alapja.

Nos, most valld be magadnak őszintén, te mi mindent vársz el a másiktól?

Te ezeket megadod önmagadnak? És megadod a párodnak?

Az önismereti fejlődés során mindig újra és újra van egy olyan pont, amikor lehull az illúzó, a hazugság. Az egyik – vagy mindkét fél rájön, hogy nem a saját életét éli, hanem például a szüleiét. Hogy régmúlt, felesleges mintákat működtet, arra építkezik, pedig nincs is ezeknek már létjogosultsága. Az ilyen felismeréseknél természetes, hogy megborul a rendszer. Lerombolódik, hogy egy tisztább, őszintébb, önazonosabb kapcsolat alakulhasson ki.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem véletlenül vagyunk épp a párunkkal kapcsolatban. Nem csak a mintáinkkal tudunk kapcsolódni, hanem van ott valamilyen titokzatos mély kapcsolat is. Így a legnagyobb rombolások is mélyüléssel járhatnak, ha mindkét fél bátran megtudja lépni egyénileg azt a fejlődést, ahol éppen tart. Ráadásul a poén az, hogy ez után még erősebb, még szeretettel telibb a kapcsolat. Minél inkább önazonosak, önfelvállalóak, önmagunk vagyunk, annál könnyebb szeretnünk egymást. Ráadásul ez már nem ragaszkodáson, hanem szabadságon alapul. És ez lenne a cél.

De természetesen benne van a pakliban, hogy két külön útra vezet minket életutunk. Ilyenkor önszeretetből, önbecsülésből, önértékelésből, önmagam tiszteletéből nem mondhatok le saját utamról, viszont meg kell engednem, hogy párom is szabadon járja útját. És ha ez miatt válni kell, akkor bizony meg kell lépni. Az, hogy megtegyem, amiért erre a világra jöttem, fontosabb, mint egy kényelmi, ragaszkodáson alapuló kapcsolat. És ha én a páromat ebben hátráltatom, miattam nem tudja járni a saját útját, akkor is el kell őt engednem.

Van még egy lehetőség, ami gyakran elő szokott fordulni. Ez pedig az, hogy az egyik fél fejlődik, át meri lépni a komfortzónáját, de a másik ember nem meri. Ő inkább a félelmet, a kényelmet, a biztonságosat, a megszokottat választja és megpróbálja visszarángatni a régibe a párját. Az ilyen helyzetben is fontos, hogy önszeretetből, saját fejlődő utad fontossága szerint döntsd. Ha úgy látod, már csak elvesz, de nem tesz hozzád semmit, szintén szabadon kell engednetek egymást, mert ez az egész nem előrevivő.

A rombolás, a szakítás fáj. Ne de kinek is fáj ez valójában?

Az egódnak. Csak az egó tud szenvedni, mert csak ő tud ragaszkodni. Lelked szabad, így neki nem fáj az, ha valamit vagy valakit el kell engednie.

Mi is a ragaszkodás egyáltalán?

Ha máshogy akarnám megfogalmazni, akkor azt úgy lehetne, hogy van valamim, amit meg akarok tartani. Birtoklok valamit, amit nem akarok elveszíteni, továbbra is akarom birtokolni. Ez az én vágyam. Semmi köze nincs ahhoz, hogy mit birtoklok és annak se, hogy ez annak a valaminek jó-e vagy sem.

Bármit lehet birtokolni. Lehet birtokolni tárgyakat, emlékeket, pénzt, nagyobb vagyont és akár embereket is (saját magunkat is).

Nem mondom, hogy a birtoklás és a ragaszkodás rossz dolog. Nem ez a lényeg, hanem inkább az, hogy mi a célod és ahhoz mi visz előre? A ragaszkodás és a birtoklás? Vagy valami más?

Először nézzük, honnan is jön.

Mondhatnánk rögtön: szülői minta. Nah igen, alapvetően szerintem mindünk mintájában ez ott van. De ez miért van?
Nagyon egyszerű:

A múltban még teljesen más szabályok uralkodtak. És egyszerűen volt egy olyan szabály: „Amid van, az vagy te.”

  • Ha volt pénzed, akkor tudtál élni nyugiban, tudtál adózni, így nem kaptál büntetéseket és láthatatlanul tudtál élni. Ez kellett az életbenmaradáshoz.
  • Ha voltak értékes dolgaid, akkor értél valamit.
  • Ha volt házasságod, akkor az jó volt. Meg egyébként is kellett utód, aki tovább viszi a családi dolgokat.
  • Ha ezek nem voltak, akkor pedig megaláztak, megszégyenítettek, kiközösítettek, különc voltál, nem szerettek, stb. Tehát az alapján ítéltek meg, hogy mid van.

Ezáltal jött az az érzés: Valami kell ahhoz, hogy boldog legyek. Birtokolnom kell valamit, ez adja a boldogságot. És elindult a látszatpolitika.

Ezzel párhuzamosan jött egy másik érzés is: „Mi lesz, ha elvesztem?”

És mivel valószínűleg az ember el is vesztette, amije volt (hisz semmi sem tart örökké és minden hullámzik), az is erősödött, hogy a veszteség nem egy felemelő érzés. Így a félelem tovább erősödött.
És mivel a félelem egyre erősebbé vált, úgy elkezdtünk egyre inkább ragaszkodni. Még jobban szorítottuk. Hisz nélküle semmi vagyok, nem érek semmit egyedül, egyedül nem tudok túlélni…

Ha nem is te élted át ezeket, akkor a felmenőid, így egyszerűen a génjeidben vannak, mint nekem is.

Szóval akkor min is alapul a ragaszkodás?

A veszteségtől való félelmen.

Egyszerűen nem akarjuk elveszíteni, mert nem tartjuk méltónak magunkat jobbra/másra, nem érdemeljük meg, nem lesz még egy ilyen szerencsém, ilyen csak egyszer adatik meg az életben, nem lesz már soha úgy, mint eddig, stb.

Szóval nincs elég önbizalmad, önértékelésed sem a szabadság megéléséhez, sem a tovább lépéshez.
Mintha egyedül például nem lennél teljes ember, egyedül esetleg nélküle nem lehetne boldogulni, stb.

Pedig de. Manapság már teljesen más a helyzet, mint régen.

Ráadásul ma már mindenki szabadságra vágyakozik. Így nem csoda, hogy ezek után káosz van benned ez miatt. Egyszerre vágyjuk és kerüljük, félünk a szabadságtól, mert annak ára van.

A ragaszkodás és birtoklás a párkapcsolatokban fáj a legjobban.

Mert kevesen vagyunk azok, akik meg merjük engedni a másiknak azt, hogy legyen szabad akarata. És ez, ha egy picit is feldereng, kicsit is elkezd a másik önálló döntéseket hozni, szépen inkább lecsapjuk a szárnyait, csak maradjon bent a kalitkánkban. És erre rámondjuk, hogy „azért mert szeretem”.

De ez nem Szeretet, csak birtoklás, vagy akár rabszolgaság.

Mégis, hogy szerethetnéd a másikat, ha börtönbe zárod? Ha nem engeded neki, hogy az legyen, aki akar lenni? Pusztán önzőségből, mert nem akarod azt, hogy neked fájjon? Mert van esély arra, hogy esetleg nem melletted dönt?

Ez önzőség, veszteségtől való félelem és önbizalom és bizalom hiány.

Azt hiszed, csak úgy maradhat veled, ha magadhoz láncolod. Mert ha hagyod, hogy ő döntsön, akkor megbánt téged és ettől is félsz. Nem akarod, hogy fájjon.

Szóval ennyire nem hiszed, hogy a másik ember, ha szeret téged, önszántából is melletted dönt?
És ha esetleg önszántából nem melletted dönt, szüksége van a láncokra, akkor vajon tényleg szeret?
Akarsz olyan párkapcsolatban élni egyáltalán, ahol valójában nem is szeretitek egymást?

Mert szerintem ettől többet érdemelsz, még akkor is, ha ezt most még nem is látod.

Mondhatnánk, hogy a ragaszkodás ellentéte az elengedés.

Én inkább azt mondanám, hogy a ragaszkodás ellentéte a szabadon engedés.

Meghagyom a másik szabadságát. És ezáltal megengedem magamnak is, hogy szabad legyek.

Mindezt csak úgy tudod alátámasztani, akkor tudod megtenni, ha van elég önbizalmad, önértékelésed, önszereteted. Erre rengeteg technika van, alapvetően nem a technika a lényeg.

Viszont amíg csak fejben, elméletben erősíted magad. Megerősítéseket mondasz, motivációs idézeteket olvasgatsz, nem fogod elszánni magad a lépésre és nem történik meg a valódi fejlődés.

Mert a valódi önszeretetet, önbecsülést és önbizalmat csak az adja, hogy szépen apró lépésekben elkezdesz beleállni a szituációkba. Elkezdesz máshogy cselekedni. Elkezded szabadon engedni a másikat, hogy önálló döntéseket hozzon, még ha neked az fájhat is. És elkezded magadnak is megengedni azt, hogy olyan döntéseket hozz, ami neked jó, még ha az a másiknak fáj is.

Az önszeretetből hozott döntés és a szabadság megélése nem önzőség. Az az önzőség, ha ezt nem teszed meg.

Mert ha szereted őt, szabadon engeded. És ha ő is szeret, úgy is veled marad.

Mert ha szereted magad, szabadon engeded magad. És akkor más is szabadon enged téged.

Nincs felszabadítóbb kapcsolat, mint amikor azt két szabad ember éli.

Nem tanítottak meg minket szabadon élni.
Ez az, ami miatt ez az egész nehéz.

Tőled függ, hogy megtanulod-e. Tőled függ, hogy hajlandó vagy-e arra, hogy megtegyél mindent annak érdekében, hogy megélhesd a saját szabadságod és ezáltal más is megélhesse azt melletted.

Tehát mit tegyél, ha felrobban a párkapcsolatodban az atombomba?

  • Állítsd be/állítsd helyre az önbizalmad, önértékelésed, önszeretetet, önbecsülésedet. Mert bizony nem kell senki neked ahhoz, hogy kerek egész legyél.
  • Erősítsd a bizalmad és a hited önmagadban, az emberekben és a gondviselésben.
  • Vedd észre a tanulandó leckéidet, lásd meg a tükröd a párodban/exedben. (Hol vannak még elvárásaid? Mit nem adtál meg magadnak és a másiknak? Hol birtokolsz/ragaszkodsz/hatalmi drámázol?). Ezek segítenek neked abban, hogy mostantól tisztábban, őszintébben, támogatóbban kapcsolódj az emberekhez.
  • Engedd szabadon önmagad és a másikat is. Ha van közös utatok még, úgyis együtt maradtok egy magasabb minőségben (tudod, mélyülhet is, nem csak mindig szakad).
  • Lépj bele minden szituációba, te legyél magadnak a legfontosabb (ne alkudj meg, ne add alább annál, amit megérdemelsz)
  • Tölts egy kis időt egyedül, rendezd magad. Ha a rendezés nem megy egyedül, kérj segítséget egy hozzáértőtől.
  • Tűzz ki új (felszabadító, önszereteten alapuló) célokat, hozz új döntéseket, szabályokat a szabadabb párkapcsolatodhoz, amik támogatják a szabad életedet és kezdd el ezeket megélni, ha van párkapcsolatod, ha nincs.

Az írással kapcsolatos visszajelzésedet vagy kérdése(i)det szeretettel várom a hello@alkosdmegonmagad.hu címen, vagy lent kommenben!

Alkosd meg Önmagad
Facebook-f Instagram Youtube Soundcloud

© 2021 - minden jog fenntartva

ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Sikeres feliratkozás!

Gratulálok és üdv a belső körben!

Az első e-mail perceken belül meg kell hogy érkezzen a megadott e-mail címedre. Kérlek olvasd át. Szükség esetén nézd meg a promóciók/spam és hasonló mappákat is.

Vissza az oldalra
Tovább a blogra