blogbejegyzés:

A 2020-as asztrológiai év elemzése

Ez az írás még 2019 augusztusában született.

Azért tartom most fontosnak, hogy ezt lásd, olvasd el és értsd meg, mert a jelenlegi helyzetben ez az írás olyan, mint szomjazónak egy korty víz.

Értelmet ad, reményt és megmutatja, hogy milyen lehetőségeket tartogat ez a helyzet és ennek következtében (mivel most, ebben a helyzetben indítjuk be) az egész év. (Persze ez nem azt jelenti, hogy egész évben járvány lesz, de a hatásait hosszútávon fogjuk érezni, mélyen dolgoztatva leszünk általa.)

Két módon olvashatod ezt az írást:

  • Globális szempontból, hogy megértsd, mi zajlik most energetikailag a világunkkal.
  • Szubjektív szempontból, hogy megértsd, mi zajlik most energetikailag benned és meglásd mi az a jelenlegi lépés, amit meg kell lépned, meg kell látnod és gyakorlatba kell ültetned.

Ez igazi önismereti asztrológiai írás, így rólad szól, mindannyiunkról és a világról szól. Tehát saját önismereted, ember és világ ismereted is mélyülhet általa.

Én azt gondolom, érdemes és érdekes mindkét szemszögből elolvasni, de valódi hatást csak úgy tudunk kiváltani, hogy bár értjük, mi történik kint, a saját dolgunkkal foglalkozunk, a saját életünkön változtatunk. Mert így születhet meg az összefogás.

(Mert a külvilág csak a belső világod tükre. Ha kint változást akarsz, ahhoz belső változásokra van szükséged. Ha kint zavar valami, akkor azon belül kell változtatni.)

Ha mindenki a saját dolgával törődik és nem a másikkal és így a saját cselekedeteivel, gondolataival, szokásaival, érzéseivel mutat példát (tehát gyakorlatba ülteti a saját hétköznapi életében azt, amit kell – ez az igazi példamutatás, nem pedig az okoskodás, aggódás, ítélkező vélemény kinyilvánítás és a mutogatás.)

Írásaimban mindig törekszem a hangsúlyt a pozitív, a magas minőségű működésekbe fektetni. Mert ahol a figyelem, ott az energia. És ha a lehetőségeinkre figyelünk, arra fókuszálunk (nem pedig az akadályokra, korlátokra, nehézségekre), akkor hamarabb célt tudunk érni és azt a jövőt teremtjük magunknak, amire vágyunk.

Ezért gondolkodtam, hogy ebben az írásban benne hagyjam-e az egyes kommenteket az alacsony minőségekről és végül úgy döntöttem, hogy mivel a világ elég alacsony szinten éli meg a változást, így benne hagyom.

Benne hagyom, hogy felismerd, hol működsz alacsony szinten.

Benne hagyom, hogy megértsd a helyzetet, hogy megtaláld az összefüggéseket.

De javaslom, hogy miután megértetted, a döntéseidet, cselekvéseidet és figyelmedet tudatosan törekedj a magasabb lehetőségek felé terelni és törekedj azokat megélni, tapasztalni.
Bármi, amit most teszel, azt a magasabb szintű jövő érdekében tedd, ne pedig a rossz helyzet ellen. Ne indítsunk háborút, mert az lehúz.

Inkább egyénileg és ezáltal együtt fejlődjük meg az adott helyzetet, mert ezzel tudjuk értékesen támogatni a világot.

Ezért kell rendezni a félelmet, a pánikot, a korlátozás szabadságvesztésének illúzióját és megélni így is a szeretetet és a szabadságot (még ha irreálisnak és lehetetlennek is tűnik).

Ez egy hozzáállás, ami nem függ semmitől sem, így bármikor megváltoztatható és bárki képes rá, Te is!

  • Én úgy döntöttem, a félelem helyett a szeretetet választom.
  • Úgy döntöttem, azt otthon maradást kalitka helyett lehetőségnek tekintem a vágyaim megvalósítására.
  • Úgy döntöttem, hogy az elszigetelődés illúziója helyett az önmagamba való elvonulást és mélyülést választom.
  • Úgy döntöttem, a bezártság ellenére a szabadságot élem meg.
  • Úgy döntöttem, a magány helyett a mély kapcsolódást választom.
  • Úgy döntöttem, félelem helyett ebben a csendben a pozitív beállítottságú tisztánlátást választom.
  • Úgy döntöttem, a pánik ellenére az örömöt, az alkotást és a játékot választom.
  • Úgy döntöttem, hogy a szeretetet ültetem a gyakorlatba.
  • Úgy döntöttem, hogy a szenvedés helyett a szenvedélyt választom.
  • Úgy döntöttem, a harc és szétszakítottság helyett az egységet választom.
  • Úgy döntöttem, folyóvíz vagyok, aki rugalmas, alkalmazkodó, megengedő és könnyen változik, változtat, így minőségi emelkedés számomra ez az időszak.

Mert tudom, hogy mindez csak a saját döntéseimtől függ és én így döntöttem.

Ha te hasonló döntéseket akarsz hozni (vagy már meghoztad), mindenképpen olvasd tovább ezt az írást, mert ebből megértheted, hogy miért pont ezeket a döntéseket hoztam meg. És láthatod belőle azt, hogy mi az, amit most épp átélsz és hogyan tovább.

Ennyit elöljáróban. A teljes elemzés egy önálló, 20 oldalas dokumentum, melyet ide kattintva tudsz letölteni teljesen ingyen.

Eredményes munkát kívánok a feldolgozásához!

Hálás szeretettel,
Hajabács Klára

Vége

Olvasnál még hasonlókat?

Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, tedd meg most!

Miért? Mert ezekbe az e-mailekbe nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek.
Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok.
Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et elvből nem küldök, mivel én sem szeretem. Helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.

Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A feliratkozom gombra kattintással hozzájárulsz a megadott adataid biztonságos kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint.
ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Sikeres feliratkozás!

Gratulálok és üdv a belső körben!

Az első e-mail perceken belül meg kell hogy érkezzen a megadott e-mail címedre. Kérlek olvasd át. Szükség esetén nézd meg a promóciók/spam és hasonló mappákat is.