Neked is teljesen szürkék, szenvedéssel és félelemmel teliek a hétköznapjaid? Úgy érzed, hogy csak kötelességeid, feladataid vannak és kiveszett a játékosság és az öröm az életedből?
Vannak olyan gyermekkori sérüléseid, amik a mai napig nagyon fájnak?
Vagy csak keresed a benned megbújó kreatív forrást, játékosságot, spontaneitást, bátorságot, örömöt?
Ha ilyen vagy ehhez hasonló problémáid vannak, akkor ez azt (is) jelenti, hogy a benned lévő gyermek személyiségrészeddel még nem felhőtlen a kapcsolatotok.
Pont jó helyen jársz!
Ebben a mini oktató sorozatban arra adok neked néhány tippet, hogy hogyan tudod ezt a kapcsolatot jobbá, erősebbé tenni. Az ebbe fektetett energiádnak és a gyakorlatok rendszeres elvégzésének pedig az az eredménye, hogy az egész életed szenvedélyesebb és sokkal inkább a tiédnek is érzed.
Feladataidat pedig inkább játékként élheted meg, ami több örömet, kacagást, vidámságot, könnyedséget és szépséget hozhat a mindennapjaidba. Ennek hatására félelmeid száma és erőssége is csökkenhet. Így belső, valódi vágyaidra is jobban ráláthatsz.
A mini oktató sorozat első részében azt vizsgáljuk meg, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy benső gyermek, hogyan hat rád és miért fontos, hogy jó legyen vele a kapcsolatod. Vagy pontosabban, hogy ő jól legyen benned.
A következő részekben pedig gyakorlati tanácsokkal, feladatokkal látlak el, amiket végrehajtva ezen a helyzeten javítani is tudsz.
Ki a Te benső gyermeked?
Abban biztosan egyetérthetünk, hogy voltál már gyerek az életed során. Ez az életnek egy olyan állapota, amit egy felnőtt sem tud átugrani, akárhogy is élte meg a gyermekkort.
Ott voltál te, a pici baba, aki napról napra nőtt, fejlődött és közben tapasztalta, tanulta az életet a felnőttektől. Szívtad magadba a sok információt, ami mind mintaként programozódott beléd.
Először még nem tudtál járni sem, majd már megtanultad, sőt kicsit később már futottál is. Közben egyre jobban beszéltél, egyre több mindent kérdeztél és egyre több mindent tudtál megérteni a világból. Egyszer aztán eljött az idő és elkezdtél bölcsibe – oviba – iskolába járni. Majd egy csettintésre már a tinédzser korban találtad magad, majd a következő pillanatban felnőttél.
Akárhol is tartasz ebben a folyamatban most, biztosan már sok jó és rossz tapasztalaton átestél. Sokat kellett küzdened, kellett gyakorolnod a kitartásodat, szembenézni a sötétben megbújó szörnyekkel. És ezek a tapasztalatok és állapotok mind benned vannak még most is és hatást gyakorolnak a tetteidre, gondolataidra, érzéseidre.
Tehát benső gyermeked igazából egy időtlen – kortalan gyermeki aspektus, aki rendelkezik gyerekkori éned minden pillanatával, tapasztalatával, érzésével és gondolatával. Minden korszak, minden pillanat (akár jó, akár rossz) még mindig benned él. És valószínűleg tele van örömökkel, de sebekkel is.
Milyen sebei lehetnek ennek a benső gyermeknek?
Ha rossz/nehéz gyermekkorod volt, biztosan rögtön több ilyet is fel tudsz sorolni, de az is lehet, hogy a legfájdalmasabb esetek el is vannak benned mélyen rejtve.
Így van, hogy egyáltalán nem is emlékezünk rá. Ezek aztán idővel, amikor már készen állunk, elbírjuk és rendbe tudjuk rakni, előbukkannak a mélyből. Egy-egy új emlék felbukkanását ezért mindenképpen érdemes kezelni.
Első körben foglalkozz azokkal az esetekkel, amiket fel tudsz eleveníteni.
Viszont van egy-két olyan gyerekkori problémád is, ami felnőttként visszanézve kicsinek, jelentéktelennek és nagyon gyerekesnek hathat.
Egyszerűen nem tűnik fontosnak, mert jelenlegi énednek már nem fontos. Viszont akkor, amikor te azt gyerekként megélted, igenis nagy probléma volt. És ha ez akkor nem jól lett lerendezve, ennek sebe még mindig ott lapulhat benned.
És hiába vagy felnőtt, amikor olyan esemény történik, amivel ebbe a sebbe nyúlnak bele, ugyanaz a gyermeki fájdalom tör elő belőled. Ugyanaz a hiszti, ugyanaz a megsértettség, elnyomás. Ugyanúgy kicsinek érzed magad, mint akkor.
Gondolhatod azt is, hogy neked nincsenek ilyen sebeid, mert szuper gyermekkorod volt. Ha ezt gondolod, akkor én odatennék egy kérdőjelet ez mellé. Ugyanis régebben én is ezt hittem :D. Majd amikor elkezdtem önismerettel foglalkozni, akkor döbbentem rá, hogy valójában mennyi sebem is van valójában, amiről egyáltalán nem hittem, hogy az még most is fáj.
Esettanulmány: a saját példám
Olyan sebek voltak bennem, amikről egyáltalán nem gondoltam, hogy az seb és hogy ott van. Utólag tudom, hogy egy illúzió világban nőttem fel, amiben sok minden elfojtás és hazugság volt. Ez menet közben össze is dőlt. (Ez egyébként életfeladatom fontos részét is képezi.)
És én azért nem éreztem sebzettnek magam, mert egyszerűen nem mertem szembenézni (még fiatal felnőtt koromban sem), hogy valójában szüleim mennyit bántottak és mennyi kárt csináltak bennem. Mert egyszerűen az volt a megszokott, azt éreztem jónak és normálisnak. Egyszerűen ez volt benne a családi szokásrendszerben és így ez vált normálissá az én világképemben is.
Ezt az önámítást még az is segítette, hogy szerettem őket és fontosak voltak nekem. Nem akartam se bennük, se magamban csalódni.
(Persze ez az egész nem az ő hibájuk, mert nem szándékos volt. Őket is csak szülői mintáik befolyásolják. Ők szeretnek a mai napig és minden tőlük telhetőt megtesznek értem, amiért hálás vagyok.)
Aztán ahogy tágítottam a látásmódom és láttam, hogy milyen más lehetőségek vannak a világban, mennyi féle képpen lehet még élni, úgy döbbentem rá, hogy van választásom.
Azóta megtanultam a múltam árnyaival bátran szembenézni, mert tudom, ez segíti az én és az ő fejlődésüket és boldogságukat is igazán. És ami mai napig nagy hálával tölt el, hogy látom, az én fejlődésem, az én belső rendrakásaim milyen hatalmas és csodálatos hatást váltanak ki bennük is.
Mert azzal, hogyha én felszabadítom magamat a szülői minták alól, akkor azáltal ők is felszabadulnak, mert megtörik az “átok”. És így végre ők is élhetik a saját életüket.
A saját önismeretem mélyülésével tehetem a legtöbbet a szeretteim iránt. Még ha ők ezért néha furán is néznek rám, mert nem igazán értik, hogy mi is történik. :D
Az én szülői mintáimról már itt is olvashattál.
Milyen egy gyermek?
Most térjünk vissza a benső gyermek vizsgálatára.
A gyerekek nagyon motiváltak és kitartóak.
Ha belegondolsz, már csak a járni tanulás mennyi erőpróbát rejt magában. A gyerekek viszont még sem félnek tőle. Nem adják fel útközben és még nem is agyalnak ezen. Csak egyszerűen akarnak járni és ezért céltudatosan mindent megtesznek, ha kell 1000x elesnek, de elérik céljukat.
Ráadásul nem fásulnak bele, nem lesz a kudarcoktól rossz kedvük. Sőt, néha az esés még nagyobb buli, mintha talpon lehet maradni. Sokszor meg sem érzik, hogy elestek, csak felállnak és mennek tovább, mintha semmi sem történt volna.
Ők nem tudnak semmit sem “komolyan venni”.
Vagy talán egyet: a játékot. :D Ezért sem fásulnak bele a feladatokba. Számukra minden játék és minden mókázás. Amint unatkoznak, feltalálják magukat vagy csak néznek, “bambulnak” és elvesznek a jelen pillanat élvezetében.
A gyerekek alapból flow-ban, vagy sokszor akár meditatív állapotban vannak. Főleg a mai gyerekeknek (és mivel te most élsz, így a benned lévő jelenlegi gyerek is “mai gyerek”) van ilyen képessége.
Én nagyon boldog lennék, ha ezt a hozzáállást 100%-ban a magaménak tudhatnám még most is. Te hogy vagy ezzel?
A gyerekekben alapvetően nincs félelem.
Ezért mernek kockáztatni, mernek magas fákra felmászni és számunkra veszélyes dolgokat csinálni. A gyerek bármit is csinál, mindig játszik, kalandozik. Ő mindig a jelenben van és flow-ban teszi a dolgát. A gyerek nem ismer korlátokat, még a kifestőn is átfest a vonalakon, mert nem ismeri a határ fogalmát. Miért ne festhetne oda és úgy, ahogyan ő akar?
Egy gyerek még tiszta szívből, 100%-osan és őszintén tud szeretni és igazi felfedező, aki élvezi az életet.
Akkor mi történik, aminek következtében minden elveszik?
Elkezdünk tanulni szüleinktől és a saját tapasztalatainkból. Anyukánk azt mondja, ne másszunk fel a fára, mert leesünk és az fájni fog. Ez után leesünk, és bebizonyosodik, hogy az tényleg fáj és akkor legközelebb már nem mászunk fel a fára. Így alakul ki a félelem.
Ez azt is jelenti: a félelmeink csak a fejünkben léteznek.
Mert, ha nem estünk volna akkor le és anyukánk nem mondogatta volna ezt, nem félnénk tőle. (Sőt, ha anyukánk nem mondogatta volna, hogy ez rossz és ez fáj, akkor valószínűleg nem is lenne benne a világképünkben. Egyszerűen nem számítana, ha leesünk vagy ha nem.)
Minden félelem csak egy tanult védekezési program, ami csak meg akar minket védeni. (Erről már ezen az oldalon írtam is.)
Lásd be, mind úgy indultunk el, hogy nem volt bennünk félelem. Az adja a különbségeket, hogy akinek több tapasztalata volt az életben a fájdalomról, az jobban fél és aki ezt megtanulta helyén kezelni, az jobban mer kockáztatni, bátrabb és sokkal kalandosabb és szabadabb az élete.
Útközben megtanultunk boldogtalan felnőttek lenni. A kérdés most már csak az, hogy hajlandó vagy kezedbe venni az életedet és ezen változtatni?
Az összes tapasztalatunk, fájdalmunk, szükségletünk bennünk él és csak arra vár, hogy helyrerakjuk őket.
Az egész életed a múltbéli tapasztalataid és szociális mintáid összessége. Minden, ami most benned és körülötted van, azért van, mert ezt így tanultad, hogy így kell csinálni.
Az egész múltunk és annak minden lenyomata, minden egyes percben lévő állapota időtlenül bennünk van. Vagy tudatos vagy tudatalatti szinten, de ezektől függ, hogy most mennyire tudjuk megélni a tiszta gyermekiséget.
Mert mindegyikünk szívében ez benne lakozik. Ez mindannyiunk tiszta gyökere. Ez független az évek számától. És bármikor meg is tudjuk újra élni, ha megtesszük a kellő lépéseket és letisztítjuk magunkról a feleslegesen ránk rakódott sallangot.
A mintáidon, sebeiden, sérelmeiden kívül még kielégítetlen igényeid, szükségleteid is ott vannak benned.
Ezek is még mindig fájnak, hiány állapotban vannak és kielégítésre várnak.
Ahhoz, hogy visszajuss a gyermeki tiszta állapotba, be kell gyógyítanod sebeidet és meg kell adnod ennek a gyereknek azt amire szüksége van.
Ez pedig a szeretet és a figyelem.
A te kezedben van a döntés, hogy még mindig múltadra, szüleidre hárítod a felelősséget az életedért, a jelenedért és a jövődért. Vagy kezedbe veszed a felelősséged és te leszel benső gyermeked felnőtt segítője, szülője, családja mostantól.
Ha jó szülőként bánsz benső gyermekeddel (tehát önmagaddal), akkor meg tudod élni a bátorságot, félelem nélküli kalandozást és játszva élheted az életedet.
Ezáltal csökkennek a félelmeid, a hisztik és az az érzés is, hogy “mindenki bánt”. Csökkennek azok a szituációk, amik fájdalmakat okoznak. Egyszerűen azért, mert te már a tanulni járó gyerekhez hasonlóan nem is veszed észre a nehezebb helyzeteket. És így minden csak játékos kihívássá és csodává válik.
Szóval hogy döntesz?
A következő részben a benső gyermek sebeinek gyógyításáról lesz szó. Tarts akkor is velem.
Hálás Szeretettel:
Hajabács Klára
