fejlődés

A változás hulláma (azaz: KÁOSZ és REND)

Szerző:

Amikor épp változunk, amikor benne vagyunk a változás hullámában, akkor általában nem látjuk, hogy hol is vagyunk a folyamatban, mi van éppen. Olyan, mintha egy szeles, nagyon hullámzó vízben lennél, ahol a hullámok folyamatosan az arcodba csapnak és nem látod azt sem, hogy honnan jösz, sem azt, hogy hová tartasz, a jelenlegi helyzeted pedig egy nagy káosz és valahogy el kéne kezdeni uralni a szituációt, különben megfulladsz.

Épp ezért jó, ha ismered, hogy a változás hulláma milyen állomásokból is áll valójában.

1. állomás: Meghozod a döntést az új életed mellett

Minden változás egy céllal/vízióval (szándékkal) és egy döntéssel (elköteleződéssel) kezdődik. Ez indítja be a változás folyamatát, kiárad belőled és elkezdődik a hullámzás.

(Pl. Eldöntöd, hogy magas önbecsülést akarsz.)

2. állomás: Elindulsz az úton, hogy azzá az emberré válj, aki készen áll a célja elérésére

A következő sok lépésben a szemed a célon tartod és célirányosan lépsz előre újra és újra kitartóan. Minden lépés után megnézed újra a célod, ha kell, javítasz kicsit a belső vagy külső dolgokon, rendezed kicsit a helyzetet, majd újra döntést hozol és lépsz.

Ami ki akar tisztulni, azt közben hagyod hadd jöjjön fel, kitisztul, elengeded, kicsit szabadabbnak érzed magad.

Ez megy egy ideig újra és újra, amíg formálódik az eredmény és te is csiszolódsz, fejlődsz belül, hogy azzá az emberré válj, aki már könnyedén be tudja fogadni (Tehát elérni) a célját.

Ezt az előre haladó állapotot a tudatosságod szintjétől függően sokféleképpen át lehet élni:

– lehet ez játékos, örömteli könnyed haladás

– lehet káoszos

– lehet rendeződős

– lehet szenvedős harcolós, küzdős

– lehet problémákkal teli kitartáspróbás

– lehet lendületes, szinkronisztikus szinte magától megvalósulós

– lehet játékos kihívásokkal és megoldásokkal teli

– lehet szárnyalós, nevetős

– lehet hisztis, egós

– tapasztalhatod, hogy minden melletted van és támogat téged

– tapasztalhatod azt is, hogy minden ellened van és minden vizsga és próba tétel és nehéz.

– stb.

Ami közös bennük: lépésről lépésre finomodsz és lépésről lépésre kerülsz közelebb a célodhoz és könnyebben vagy nehezebben, de ugrod meg a fejlesztő feladatokat, amiket magadnak adsz, hogy felfejlődj a célodig.

Ami még közös bennük, hogy azt érzed: a cél megvalósulás még kicsit odébb van. Még fejlődni, tenni kell, még nem vagy ott, de egyre közelebb vagy, haladsz.

(A példánál maradva: fejleszted az önbecsülésed, lépésről lépésre, napról-napra.)

3. állomás: Visszatekintés az útra

A világ ilyenkor emlékeztet téged arra, hogy honnan indultál, miben is akartál fejlődni. És ez általában úgy történik, hogy megtapasztalod azt a régebbi állapotot, mielőtt bármit is fejlődtél volna. Épp ezért gyakran ez olyan érzés, hogy semmit sem fejlődtél.

Itt kell nagyon résen lenni! Ne engedd, hogy elhidd, nem haladtál semmit. Ez csupán egy visszatekintés, hogy lásd, milyen messzire is jutottál. Segít neked összegezni és tudatosítani, hogy miben fejlődtél, mi mindent csinálsz máshogy, milyen új készségeid, képességeid, nézőpontjaid vannak.

Mindez segít tudatosodnod, illetve felkészít arra, hogy amit összegyűjtöttél, megfejlődtél, innentől kezdve tudatosan tudd alkalmazni.

(A példánál maradva: Már tök sokat fejlődött az önbecsülésed, amikor hirtelen olyan élmények jönnek, ahol újra megtapasztalod, milyen az alacsony önbecsülés. Ebből láthatod, hogy eljött egy nagyobb összegzés ideje. Megmutatkoznak a tanulságok és hogy esetleg még mire kell rágyúrnod.)

4. állomás: A végső vizsga, az „átkattanás”

Aztán egyszercsak bumm jön egy keményebb vizsga feladat. A végső vizsga!

Az utolsó lépés, ami mind közül talán a legnehezebb. Nehéz, mert itt az egész útról mindent össze kell szedned és a gyakorlatba ültetned. Ilyenkor azt érezheted, visszakerültél a pálya legelejére, az eddigi lépéseid semmit sem értek!

Erre készít fel téged a visszatekintés. A végső vizsgán ugyanis tudatosan kell alkalmaznod mindazt, amit megtanultál és kitartani. Mert ha itt fenn tudod tartani a célod és tovább menni, gyakorlatba ülteted mindazt, amit megtanultál: MEGVALÓSUL A CÉLOD!

Ezt vagy megcsinálod vagy tényleg visszakerülsz a kör elejére. Tőled függ!

(A példánál maradva: Jön egy nehezebben kezelhető ember/szituáció, ahol tudatosan kell magas önbecsülésben lenned és úgy lekezelni a szituációt. Itt mindent, amit eddig tanultál, fel kell használni.)

5. állomás: Vedd észre, hogy megújultál

Oké, kész, megvalósult. Vagy mégsem?

Ez a lépés általában nem ennyire egyszerű: előszöris a megvalósult célt észre kell venni! Tehát fel kell emelni a fejed és meglátni: amiért eddig dolgoztál, meg van! Megvan, tehát már nem kell dolgoznod érte. (Gyakran hozzászoktunk annyira a haladáshoz és hogy fejlődni akarunk, hogy nehéz leállni.)

És ami ennél a fázisnál a legérdekesebb: azért nehéz észrevenni egy megvalósult célt, mert már automatikusan működteted! (hiszen megvalósult, tehát beépült!)

Épp ezért ezt a felismerést sokszor olyan felismerések hozzák, hogy ami eddig jól működött, az most valahogy nem működik. Amit eddig szerettél, az most nagyon nem esik jól. Akikkel eddig barátkoztál, most idegesítenek. Amik eddig örömöt okoztak most kifejezetten irritálnak. Többet lehetsz itt hisztis, nyűgös, dühös, ideges és ez még inkább zavar, hiszen arra törekszel, hogy jól legyél. (Ez mellett még az összegzések segítik ezeket a rálátásokat, azért csináljuk olyan sokszor, hogy ne kelljen megvárnunk ezt a hisztis káoszos részt annyira.)

Miért? Mert te megváltoztál belül! Tehát készen állsz arra, hogy megérkezzenek a külső változások is.

Elértél egy belső célt, de a külvilágod/szokásaid/hozzáállásod az életedhez még nem változott! Még nem érted be saját magad.

Tehát itt jön egy nagyobb káosz! De csak addig, amíg észreveszed, hogy már belül más életet élsz, mint ami kívül van.

Ha ilyet tapasztalsz. tehát, hogy valami hirtelen egyáltalán sehogysem jó, akkor ácsi! Történt valamilyen változás! Elértél valamit és ezt először tisztán kell látni. Magad először tisztán kell látnod!

Ez a felismerés egy villám erejével képes lecsapni és a nagy változásoknál képes borítani mindent! És hirtelen egy egész szintet ugrasz és ott vagy tudatosan is az új életed kapujában.

(A példánál maradva: Magas az önértékelésed. Ezáltal minden más ember, akinek alacsony körülötted, idegesít, mert tükröt mutat neked. Fáj, hogy nekik miért nem magas. Nagyon idegesít az is, amikor valaki rombolni akarja az önbecsülésedet. Illetve idegesít az életedben minden olyan dolog, ami a régebbi alacsonyabb önbecsülésedből következett. Ezáltal egyre inkább rombolod le a régit, engeded el azokat a dolgokat és embereket, akikkel csak az alacsony önbecsülésed volt a kapcsolódási pont és innentől értéktelenné vált a számodra.)

6. állomás: Megérkezik a kívül is az új világod

(A példánál maradva: A magasabb önbecsülésedhez híven elkezdesz kívül is máshogy csinálni dolgokat. Nem csak apróságokban más, hanem gyökeresen. Egy olyan élet alakul ki, ami már a magasabb önbecsülésedre épül, ami akár teljesen másmilyen is lehet. Itt már képesek belépni például új emberek, akik már az új énedhez kapcsolódnak, stb.)

Hurrá, ezért dolgoztál! Viszont ez a lépés lehet az egyik legrémisztőbb mind közül. Ugyanis itt történik az, hogy a külső világod is igazodik a belső világodhoz. Beéred önmagad, ami látható, kívül is tapasztalható változásokat hoz. És ez, mivel új, valószínűleg komfortzóna tágítást igényel.

És itt egy fontos döntés előtt állsz:

-> Megijedsz, kihátrálsz, visszafordulsz és visszaépíted a régi életedet, mert az kényelmesebb és elmenekülsz.

-> Benne maradsz a káoszban és egyre rosszabbul érzed magad (ez lehúzó spirálba visz át és előbb-utóbb szintén visszaépíted a régit, mert nem tudod merre van az előre)

-> Kialakítod az új életedhez illő új szokásokat, új hozzáállásokat, új kapcsolódásokat, stb. És mindent olyanná alakítasz, ahol az új személyiségeddel is egy emelkedett, örömteli, szeretettel telibb állapotban tudsz lenni!

Az első kettőt hagyjuk, mert nem ezért vagy itt!

A harmadikhoz ami kell:

-> Lásd tisztán a helyzetet, hogy miben változtál.

-> A megváltozott énedből már sokkal inkább fogod látni, hogy pontosan mit hogyan akarsz, mire vágsz. Ezek szerint határozd meg, hogy merre tovább.

-> Ezekhez igazítva alakítsd ki az új hozzáállásodat, szokásaidat, amik tovább emelnek.

-> Fedezd fel az új világod.

Ilyenkor teljesen új vagy a világodban, szóval teljesen okés, hogy gyerek cipőben érzed magad, hogy olyan, mintha a járást gyakorolnád, hogy azt érzed nem tudsz semmit, nem értesz semmit, stb.

Épp újjászülettél és egy új életben vagy, új emberekkel, új képességekkel, új tulajdonságokkal, egy tágabb, ismeretlen világban.

Ilyenkor tényleg ez van! Amit eddig tudtál és értettél az ezen az új körön már nem működik! Épp ezért kell elengedni teljesen a régi mindent (leginkább a belső dolgokat: mintákat, mi jó – mi nem jó, mit szeretsz – mit nem szeretsz, hogyan állsz hozzá dolgokhoz, mit hogyan kell csinálni, véleményedet a dolgokról, korábbi ítéleteket, stb.)

Ilyenkor az segít, ha azt játszod, hogy egy idegen lényként hirtelen itt termettél ebben a testben. A tested emlékei megvannak, de azok nem a te emlékeid, mert te teljesen új vagy itt, számodra ismeretlen ez a világ, fogalmad sincs mi hogyan működik, nem tudod mi az, hogy szabadság, szerelem, szeretet, kapcsolódás, és semmi mást sem. Az, aki melletted van, akkor látod először, önmagad a tükörben akkor látod először. Nem tudod milyen ételeket szeretsz, hová szeretsz utazni, mit szeretsz a szabadidődben csinálni, mi pihentet, emel, tölt és mi szívja az energiádat. Semmit sem tudsz ezen az új szinten! És itt indul a felfedezés és egy új haladás a célok felé.

Ez hozza el a káoszból az ÚJ RENDED!

És erre tudsz egy új külső világot is felépíteni úgy, ahogy új énedhez leginkább illik.

Attól függően, hogy mekkora változást tűztél ki célnak, ez a folyamat megtörténhet akár pár nap alatt, de évekig is eltarthat. Ha lépésről lépésre haladsz, akkor meglesz ez a folyamat, ha radikálisabban belecsapsz a lecsóba, akkor akár párhuzamosan is történhet mindez. Illetve, ez körbe-körbe tud menni, folyamatosan, ahogy mész előre, ismételve a folyamatot.

De reményeim szerint, most már sokkal jobban érted, hogy amikor azt érzed, káoszban vagy, az nem feltétlenül egy rossz, kerülendő dolog, mert abból, ha a régi rended ledől, meg tud születni az az új élet, amire annyira vágysz.

Minden káosz ezáltal lehetőség arra, hogy jobban kiteljesítsd önmagad és csodálatosabbá váljon az életed.

 

U.i.: hogy az ilyen dolgokon ne egyedül kelljen végig menned, csatlakozz a dobozosok csapatához. Részletek itt.

Miért és hogyan alakíts ki új (jó) szokásokat?

Szerző:

Miért nehéz új szokásokat kialakítani?

Vagy elhagyni a régi, lehúzó szokásokat?

 

A Szűz csillagkép segít megértenünk a szokásaink valódi viselkedését.

A Nap most a Szűz jövőbe lépő lábánál halad együtt a Marssal és a Merkúrral. A múltból ellépő lábnál elhagyhattunk olyan dolgokat, amik hátráltatnak, amik már csak a múlthoz tartoznak. Az elmúlt időszakban elléphettünk ezáltal a múlttól és most pedig a jövő felé lépünk.

A Szűz a belső rendezés és az aratás művésze. A Szűz mindig a hétköznapi életünkről szól leginkább, tehát azzal, hogy akik vagyunk, ahogy élünk, az milyen világot és milyen eredményeket teremt. Erre tudunk jobban rálátni, megérteni és rendezni.

És mikor már látjuk, hogy mik azok a szokásaink (akár mentális, érzelmi, vagy fizikai – cselekvési, esetleg kommunikációs, stb.), akkor azokat el tudjuk hagyni.

A Szűz „szokásai” azok, amik függetlenül, hogy mit csinálunk, hogy dolgozunk, pihenünk, otthon vagyunk, vagy nyaralunk, azokat működtetjük. Mert annyira az alapvető részeinket képezik. Olyan részeket, amik mindig ott vannak velünk, bennünk, ezáltal folyamatosan működnek.

Ezek a szokások először a tudatalattinkban lévő régi mintáink és sebeink következményei. Ekkor működünk „robotpilóta” üzemmódban, amikor tudtunkon és döntéseinken kívül ezek a tudatalatti programok teremtik az életünket. És amikor ezeket sikerül leleplezni, akkor már meg tudjuk őket változtatni, átírni.

Na de biztos tapasztaltad már, hogy ez általában nem egy csettintésre működik.

Akármilyen új dolgot is próbálsz elérni (új gondolatokat, új érzéseket, új reakciókat, új tetteket, stb), ahhoz más szokások kellenek. Tehát valójában minden változásnál, belső munkánál új szokásokat alakítasz ki önmagadban. Olyan parancsokat programozol ilyenkor magadba, hogy a régi reakciók helyett valahogy másként csináld, amivel a tudatosan egy szebb jövőt teremtesz magadnak.

Sokan azt hiszik, új szokásokat felvenni és ezáltal változni nehéz.

Sokan azt hiszik, hogy vannak olyan szokások, amiknek a kialakítása nehezebb, mint más szokásoké.

Sokan azt hiszik, hogy nehéz elhagyni régi szokásainkat vagy hogy nem is lehetséges.

 

1. Ne leépíteni akarj valamit, hanem egy újat felépíteni

Az első dolog, ami mindenképp megkönnyíti a dolgod, hogy sose egy régi szokás leépítésén dolgozz.

Helyette mindig egy újjal akard felcserélni azt. Így sokkal könnyebb.

És ez azért is hatékonyabb, mivel figyelmed át tudod rakni arra az új szokásra, így nem probléma tudatban munkálkodsz (nem a problémára figyelsz, nem a problémád erősíted), hanem céltudatosságban (ezáltal az új életed teremted).

Ez akkor működik igazán, ha az az új szokás egy olyan dolog, ami alapból kizárja a régit.

Tehát, ha az újat működteted, akkor az egy teljesen más érzést, más környezeted ad, ahol esélye sincs bekúszni a réginek. Ezért fontos, hogy mindig tudd, hogy mit akarsz a régi helyett, tehát mi az az új dolog, amin dolgozol, ami felé napról napra, rendszeresen lépdelsz.

Ha például alacsony az önszereteted, vagy az önértékelésed, akkor nem visz előre, ha a szeretet hiányt akarod leépíteni, a szeretet hiány ellen küzdesz, vagy folyamatosan azon dolgozol, hogy emeld az önszeretet és önértékelés szintedet. (Amikor „emelni akarod” ezeket, akkor az mögött is sokszor a hiány a motiváció, hiszen akinek már van elég, az nem feltétlen akarja annyira emelni azt.)

Ez helyett például sokkal előrevivőbb, ha azt az állapotot erősítjük magunkban, hogy „Magas az önértékelésem és önbizalmam.” Nem majd, nem akarok dolgozni érte, hanem az van már itt és most, már elértem. És ez az állapot, amikor így érzed magad, automatikusan kizárja az alacsony önszeretet és önértékelés érzését és állapotát, mert vagy az egyikben, vagy a másikban vagy benne.

 

2. Az elején minden új hazugságnak tűnik, mindig!

Amikor eldöntötted ezt a pozitív állapotot, akkor el kell kezdeni törekedni arra, hogy ezt megéld minél többször. Ebben segítenek a megerősítő mondatok, vizualizációk is, de az is, ha bármit csinálsz, azt már ebben az új állapotban csinálod. Kicsit olyan, mintha egész nap azt játszanád, hogy már ebben az új állapotban létezel és ez van, rendelkezel vele, ez vagy te.

Az egód ilyenkor elkezd elbizonytalanítani, ellenállásokat kelt, elkedvetlenít, összezavarja a céljaidat, kétségeket rak eléd, akadályokat, esetleg külső fura szituációkat, vagy fura testérzeteket.

Az egód ilyenkor be akarja bizonyítani, hogy ez az új állapot nem hozzád tartozik, nem te vagy és ez az egész csak egy hazugság.

Ezt az állapotot egy dolog eredményezi csak: a tudatalattidban még a régi szokások vannak és az új állapot még csak a tudatos énedben van jelen. Ezért eleinte „összeakad” a kettő. Ezért tűnik hazugságnak, mivel minden új „hazugság” eleinte, hiszen az még nincs beépülve a tudatalattiba.

Ilyenkor nem hazudsz, csak egy új dolgot teremtesz!

Idő kell, amíg ez az új dolog a tudatalattiban is szokássá válik és beépül az alap programodba, hogy már ne okozzon semmilyen ellenállást.

Mert valójában az nem okoz semmilyen ellenállást, ami be van épülve, ami már a szokásod, amit megszoktál, hogy működteted, hogy ott van. És ehhez gyakorlat, kitartás, folyamatos ismétlés, önmagad emlékeztetése, célirányos gondolkodás és cselekvés kell.

 

3. A régi kitisztul, az életed elkezd változni, jön az elbizonytalanító transzmutáció

Ami még a 2. ponttal párhuzamosan elkezd történni, hogy minél inkább fenntartod az új állapotot, minden, ami a régi programokra épül, elkezd kitisztulni, elengedődni.

Ez további őrületeket tud eredményezni, ugyanis erre az új állapotra át kell állni az egész testednek, a gondolkodásodnak, az érzéseidnek és a cselekedeteidnek is. Ez miatt először kicsit káoszos helyzetek adódhatnak, amikor borulnak, tisztulnak ki a régi programokhoz tartozó lenyomatok.

Ezeket érezheted úgy, hogy nem történt változás. Érezheted úgy, hogy ugyanaz ismétlődik továbbra is. Vagy akár azt, hogy hiába változtattál, nincs eredménye, mert a külvilágban sem történt még változás.

Itt is még kitartás kell, ugyanis az új programok, szokások fenntartásával és az önmagadba fektetett bizalommal, hittel ezek pár hét alatt kitisztulnak és mivel már elkezd beépülni a tudatalattiba az új, kívül is elkezdenek változni a dolgok és egyre természetesebbé válik az új állapot.

Adj magadnak időt, bizalmat, türelmet és engedd meg magadnak, hogy minden szinten átalakulhass ebbe az új állapotba, ahogy élni akarsz.

Ugyanis változás, transzmutáció nélkül, a régi dolgok kitisztulása nélkül nem léphet be az életedben 100%-ban az új.

 

4. A szokások kialakításának a szokása

Sokan azt hisszük, azért nem tudunk változtatni, vagy új szokásokat felvenni, mert mélyek a sebek, mélyek a régi programok.

Az, ha azt hisszük valamilyen szokást nehezebb felvenni, mint egy másikat, valóban nehezítheti a folyamatot. De pusztán csak azért, mert azt hisszük, hogy ez így van.

Valójában egy szokás felvétele mindig nehézkes tud lenni, amíg ki nem alakítod magadban azt a szokást, hogy folyamatosan és rendszeresen új szokásokat veszel fel, mert akkor már ez is természetessé válik.

Ezért az egyik legfontosabb, hogy ki kell alakítani az új szokások felvételének a szokását. Mert így bármilyen új szokást fel tudsz könnyedén venni.

Ezt nyugodtan letesztelheted magadon és megtapasztalhatod, hogy pusztán ennek a szokásnak a hiánya mennyire megnehezíti számodra a változást. Próbáld ki, hogy 1 hétig minden nap húzol egy papírlapra egy vonalat.

Ez nem bonyolult feladat, nem kell hozzá semmilyen mentális, sem fizikai erőbefektetés, egyáltalán nem nehéz napi feladat. Viszont az, hogy egy hosszabb ideig minden nap meg kell ezt csinálni, már rögtön meg is mutatja neked, hogy hol állsz a szokások kialakításának a szokásával.

Ez sok embernek, aki nem szokott hozzá, hogy új szokásokat vegyen fel, kihívást okoz. Pár nap után elfelejtjük, vagy unalmassá, értéktelenné, feleslegessé válik ez a feladat. Elvesztjük a lelkesedést, vagy közbe jönnek dolgok.

Új szokások kialakítása soha nem azért nem sikerül, mert nincs rá időd! Ez is csak ennek az egó elbizonytalanító mechanizmusnak az egyik megnyilvánulása.

Ebből láthatod, hogy a legtöbb erő nem is egy program átírásához, vagy egy seb begyógyításához kell, hanem pusztán ahhoz, hogy ez az új szokás kialakuljon benned.

Magához a rendszerességhez, kitartáshoz van szükségünk a legtöbb önfegyelmünkre, függetlenül a kifejlesztendő szokás nehézségétől.

Ezt gyakorlattal, új szokások gyakorlásával erősítheted magadban.

Minden egyes új szokás bevezetésével növekszik a mentális erőnléted és egyre inkább tudod uralni az egód, az érzelmeid, önmagad. Ezáltal nagyon sokat növekszik az érzelmi és mentális önfegyelmed, ami az életed tudatos és csodálatos megélésének egyik kulcsa.

Márpedig minden tartós változás csak új, előre vivő szokások kialakításával lehetséges.

 

5. Ne csak akkor akarj új szokást kialakítani, amikor már nagyon fáj a régi – nem kell, hogy szenvedj!

Mindezek fényében ezért leggyakrabban akkor akarunk változni és változtatni, amikor már muszáj, amikor van valamilyen külső körülmény, ami rákényszerít.

De ez a nehezebb út!

A kellő gyakorlattal, önfegyelemmel, a szokások kialakításának szokásával ezek a kényszerítő körülmények kihagyhatók és már nem kell megvárni, hogy nagyon fájjon.

Ezért azt gondolom, hogy az önismeret nem csak a szenvedők eszköze. Tehát nem csak akkor kell és érdemes foglalkozni új szokások kialakításával és a változással, amikor már nagyon fáj valami.

Egyszerűen megszoktuk, hogy a kemény dolgokból tanulunk, de mindig vannak előtte kisebb leckék is. Ha már azokat észrevesszük és már ott erőt veszünk magunkon és használjuk mindezt, felvesszük az új szokásokat, elkerülhetők a nehezebb leckék. Egyszerűen nem lesz rájuk szükség.

Ehhez pedig az kell, hogy egyre fontosabbá váljunk önmagunk számára és egyre fontosabbá váljanak számunkra a saját céljaink.

Ha csak akkor változtatunk, amikor fáj, akkor azzal szükségünk van a problémákra a változáshoz. Ez is csak egy szokás, miszerint probléma kell a változáshoz. És ha a változás hívei vagyunk, akkor problémákat is teremtünk magunknak ezzel a szokással.

Viszont, ha már nem a problémáink a változást beindító tényezők, hanem az akaratunk, a céljaink, a vágyaink, akkor már nem lesz a változáshoz szükségünk problémákra. Nem lesznek külső ráerőltető tényezők és ezáltal nem kell „szenvedni” a változáshoz sem.

Ebben segít sokat a céltudatosság fejlesztése, hogy a valódi vágyaid és a szíved motiváljanak, ne pedig a problémák és a nehézségek. Így is – úgyis lehet változni, de te döntöd el, hogy melyik szokás szerint akarsz élni. (Ez a különbség, ha a félelem, a problémák motiválnak, vagy a szeretet és a valódi céljaid.)

Ezekkel sokkal problémamentesebb, céltudatosabb, pozitívabb élet alakítható ki!

Ebből is láthatod, hogy az új szokások kialakításához, ezáltal egy új élet éléséhez időre, apró és rendszeres lépésekre van szükség, hogy az új szemléletek, új érzések, új belső és külső szokások beépüljenek a tudatalattidba és automatikussá, könnyűvé, természetessé váljanak a számodra. ÉS mindez természetesen új eredményeket hozzon létre a külvilágodban is.

Változni lehetséges, viszont a tudatalattidban lévő programokat csak rendszerességgel tudod átalakítani. És ez hozza a valódi eredményeket, és ezt aratja le a Szűz is

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Szerző:

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Minden kapcsolatban elérkezik egy olyan pont, amikor az adott kapcsolódásból azon a szinten már kihoztátok a legtöbbet. Mint amikor mondjuk túrázol és felérsz a hegy tetejére. Nincs tovább.

És ekkor hirtelen összedől minden és azt veszed észre, hogy visszakerültél a kezdő pozícióba. Érzed, hogy bármi is lesz, az már soha nem lesz olyan, mint volt. Már nem úgy néztek egymásra, már nem olyan a másik társaságában lenni, mint eddig. Valami nagyon megváltozott és összedőlt az elmúlt idők illúziója.

Ha már foglalkozol egy ideje önismerettel, akkor valószínűleg már van egy olyan részed, aki titkon képes már örülni ennek, mert tudod, hogy nagy lehetőségeket tartogat. De még neked is biztos van olyan részed is, akinek viszont nagyon fáj, aki bármit megtenne, hogy vissza lehessen rendezni a régi helyzetet, a régi állapotot, még ha az nem is volt a legjobb. Inkább visszamennél, csak ne kelljen küzdeni, ne kelljen a komfortzónán kívül a kellemetlen, új helyzetben lenni. Nagyon szívesen megalkudnál. De talán már erősebb benned a vágy, hogy ezt ne tedd meg.

Így végül 2 fő irányba mehetsz tovább:

  • Valahogy, szenvedéssel, megalkuvással, ragaszkodással, önrombolással visszarendeződsz a régibe (ez általában nagy lemondásokba kerül).

    Ez a legrosszabb, amit tehetsz. Ilyenkor teljesen elnyomod azt a halk belső hangot, aki azt mondja, nincs itt többé keresnivalód, tovább kell menned. Megtagadod önmagad csak azért, hogy a kényelmes és romboló helyzetedben maradhass. Abban a helyzetben, amit már megszoktál, amit ismersz. Megalkuszol csak azért, mert azt gondolod, csak így szerethetnek téged, csak így vagy értékes és itt érzed magad biztonságban. Ezt ismered, az ismeretlen pedig nagyon félelmetes és így önszántadból alárendeled magad a másiknak.
  • Felszabadítjátok egymást és elindultok együtt vagy külön-külön az új, magasabb szintű életetekbe.
    Ha a fejlődés híve vagy, csak erre mehetsz tovább. Ez félelmetes, mert bizony itt minden változik, minden új, ismeretlen, gyomorgörcsös, félelmetes.

    Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy szakítanotok kell. Ilyenkor egy kapcsolat vagy mélyül, vagy szakad (ezt általában nem lehet előre tudni). Ez attól függ, hogy az életfeladatotokat, tehát Titeket melyik támogat jobban. Még tudtok-e úgy együtt haladni, hogy mindkettőtök a saját útját járja, vagy ez már lemondásokkal járna az egyik vagy mindkét fél számára.

Itt két dolgot mindenképp érdemes eldöntened:

  • Fontos vagy magadnak annyira, hogy te légy az életedben a legfontosabb és a saját egyéni utadat éld tovább? Fontos neked annyira az egyéni fejlődésed, az életfeladatod, a boldogságod, a vágyaid hogy kilépj a régi életedből és lerázd a múlt láncait? (Vagy fáj már annyira, hogy hajlandó vagy ebbe az irányba lépni?)
  • Szereted annyira a másikat, hogy megengeded neki, hogy ő is a saját útját választja, a saját döntését kövesse, a saját életét élhesse, még ha ez neked fáj is?

Most talán már látod, hogy az ilyen robbanások elsősorban az egyéni fejlődésről szólnak. És ettől általában félünk is. Félünk, hogy ha változunk, akkor párunk már nem fog annyira szeretni minket. Így sokszor inkább lemondunk saját fejlődésünkről csak azért, hogy benne maradjunk egy-egy kapcsolatban. Mert azt érezzük, a másik kell nekünk, szükségünk van rá a teljességhez.

De ez is csak egy illúzió.

Fontos megértened, hogy párodnak nem az a feladata, hogy kiegészítsen téged. Nem az a feladata, hogy szeressen, hogy megadja neked a figyelmet, a törődést, az ajándékokat, a simogatást, a bármit, amit vársz tőle. Ez nem az ő dolga és nem az ő felelőssége, hogy te megkapod-e vagy sem.

Ha azt tapasztalod, hogy mással szívesebben tölt időt, nem ad annyi vagy olyan figyelmet amilyet szeretnél, nem becsül eléggé, nem szeret eléggé, az nem az ő hibája. A párod téged tükröz. Tehát ha ő például nem ad elég figyelmet neked, akkor valójában te nem adsz elég figyelmet magadnak. Ha azt érzed nem szeret eléggé, akkor te nem szereted eléggé magad. Ha nem tölt elég minőségi időt veled, akkor te nem töltesz elég minőségi időt magaddal. És azzal, hogy te ezt elvárod tőle, átadod neki a felelősséget a saját életeddel kapcsolatban.

Ne hibáztasd magad ezért, nem igazán tanít meg ez a világ minket úgy igazán szeretni. Az egyéni munkánk egyik nagyon fontos része, hogy felfényesítsük önmagunkat. Inkább csak fogadd el, hogy eddig ez volt, bocsáss meg magadnak, a párodnak és változtass. Emeld fel magad a saját életedben oda, ahová valóban tartozol. Legyél te mostantól életed középpontjában és mindent adj meg önmagadnak. Kívülről ne várj el semmit, csak adj először magadnak, majd a másiknak. Mert te egyszerűen mások nélkül is értékes, szerethető, figyelemre méltó, teljes vagy. És meglátod, mások is így fognak hozzád állni, de ez már csak egy jutalom, egy bónusz ajándék lesz. Ha te teljesen elfogadod magad, mások is el fognak fogadni úgy ahogy vagy.

Ez a tiszta, őszinte, támogató, szabad kapcsolatok alapja.

Nos, most valld be magadnak őszintén, te mi mindent vársz el a másiktól?

Te ezeket megadod önmagadnak? És megadod a párodnak?

Az önismereti fejlődés során mindig újra és újra van egy olyan pont, amikor lehull az illúzó, a hazugság. Az egyik – vagy mindkét fél rájön, hogy nem a saját életét éli, hanem például a szüleiét. Hogy régmúlt, felesleges mintákat működtet, arra építkezik, pedig nincs is ezeknek már létjogosultsága. Az ilyen felismeréseknél természetes, hogy megborul a rendszer. Lerombolódik, hogy egy tisztább, őszintébb, önazonosabb kapcsolat alakulhasson ki.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem véletlenül vagyunk épp a párunkkal kapcsolatban. Nem csak a mintáinkkal tudunk kapcsolódni, hanem van ott valamilyen titokzatos mély kapcsolat is. Így a legnagyobb rombolások is mélyüléssel járhatnak, ha mindkét fél bátran megtudja lépni egyénileg azt a fejlődést, ahol éppen tart. Ráadásul a poén az, hogy ez után még erősebb, még szeretettel telibb a kapcsolat. Minél inkább önazonosak, önfelvállalóak, önmagunk vagyunk, annál könnyebb szeretnünk egymást. Ráadásul ez már nem ragaszkodáson, hanem szabadságon alapul. És ez lenne a cél.

De természetesen benne van a pakliban, hogy két külön útra vezet minket életutunk. Ilyenkor önszeretetből, önbecsülésből, önértékelésből, önmagam tiszteletéből nem mondhatok le saját utamról, viszont meg kell engednem, hogy párom is szabadon járja útját. És ha ez miatt válni kell, akkor bizony meg kell lépni. Az, hogy megtegyem, amiért erre a világra jöttem, fontosabb, mint egy kényelmi, ragaszkodáson alapuló kapcsolat. És ha én a páromat ebben hátráltatom, miattam nem tudja járni a saját útját, akkor is el kell őt engednem.

Van még egy lehetőség, ami gyakran elő szokott fordulni. Ez pedig az, hogy az egyik fél fejlődik, át meri lépni a komfortzónáját, de a másik ember nem meri. Ő inkább a félelmet, a kényelmet, a biztonságosat, a megszokottat választja és megpróbálja visszarángatni a régibe a párját. Az ilyen helyzetben is fontos, hogy önszeretetből, saját fejlődő utad fontossága szerint döntsd. Ha úgy látod, már csak elvesz, de nem tesz hozzád semmit, szintén szabadon kell engednetek egymást, mert ez az egész nem előrevivő.

A rombolás, a szakítás fáj. Ne de kinek is fáj ez valójában?

Az egódnak. Csak az egó tud szenvedni, mert csak ő tud ragaszkodni. Lelked szabad, így neki nem fáj az, ha valamit vagy valakit el kell engednie.

Mi is a ragaszkodás egyáltalán?

Ha máshogy akarnám megfogalmazni, akkor azt úgy lehetne, hogy van valamim, amit meg akarok tartani. Birtoklok valamit, amit nem akarok elveszíteni, továbbra is akarom birtokolni. Ez az én vágyam. Semmi köze nincs ahhoz, hogy mit birtoklok és annak se, hogy ez annak a valaminek jó-e vagy sem.

Bármit lehet birtokolni. Lehet birtokolni tárgyakat, emlékeket, pénzt, nagyobb vagyont és akár embereket is (saját magunkat is).

Nem mondom, hogy a birtoklás és a ragaszkodás rossz dolog. Nem ez a lényeg, hanem inkább az, hogy mi a célod és ahhoz mi visz előre? A ragaszkodás és a birtoklás? Vagy valami más?

Először nézzük, honnan is jön.

Mondhatnánk rögtön: szülői minta. Nah igen, alapvetően szerintem mindünk mintájában ez ott van. De ez miért van?
Nagyon egyszerű:

A múltban még teljesen más szabályok uralkodtak. És egyszerűen volt egy olyan szabály: „Amid van, az vagy te.”

  • Ha volt pénzed, akkor tudtál élni nyugiban, tudtál adózni, így nem kaptál büntetéseket és láthatatlanul tudtál élni. Ez kellett az életbenmaradáshoz.
  • Ha voltak értékes dolgaid, akkor értél valamit.
  • Ha volt házasságod, akkor az jó volt. Meg egyébként is kellett utód, aki tovább viszi a családi dolgokat.
  • Ha ezek nem voltak, akkor pedig megaláztak, megszégyenítettek, kiközösítettek, különc voltál, nem szerettek, stb. Tehát az alapján ítéltek meg, hogy mid van.

Ezáltal jött az az érzés: Valami kell ahhoz, hogy boldog legyek. Birtokolnom kell valamit, ez adja a boldogságot. És elindult a látszatpolitika.

Ezzel párhuzamosan jött egy másik érzés is: „Mi lesz, ha elvesztem?”

És mivel valószínűleg az ember el is vesztette, amije volt (hisz semmi sem tart örökké és minden hullámzik), az is erősödött, hogy a veszteség nem egy felemelő érzés. Így a félelem tovább erősödött.
És mivel a félelem egyre erősebbé vált, úgy elkezdtünk egyre inkább ragaszkodni. Még jobban szorítottuk. Hisz nélküle semmi vagyok, nem érek semmit egyedül, egyedül nem tudok túlélni…

Ha nem is te élted át ezeket, akkor a felmenőid, így egyszerűen a génjeidben vannak, mint nekem is.

Szóval akkor min is alapul a ragaszkodás?

A veszteségtől való félelmen.

Egyszerűen nem akarjuk elveszíteni, mert nem tartjuk méltónak magunkat jobbra/másra, nem érdemeljük meg, nem lesz még egy ilyen szerencsém, ilyen csak egyszer adatik meg az életben, nem lesz már soha úgy, mint eddig, stb.

Szóval nincs elég önbizalmad, önértékelésed sem a szabadság megéléséhez, sem a tovább lépéshez.
Mintha egyedül például nem lennél teljes ember, egyedül esetleg nélküle nem lehetne boldogulni, stb.

Pedig de. Manapság már teljesen más a helyzet, mint régen.

Ráadásul ma már mindenki szabadságra vágyakozik. Így nem csoda, hogy ezek után káosz van benned ez miatt. Egyszerre vágyjuk és kerüljük, félünk a szabadságtól, mert annak ára van.

A ragaszkodás és birtoklás a párkapcsolatokban fáj a legjobban.

Mert kevesen vagyunk azok, akik meg merjük engedni a másiknak azt, hogy legyen szabad akarata. És ez, ha egy picit is feldereng, kicsit is elkezd a másik önálló döntéseket hozni, szépen inkább lecsapjuk a szárnyait, csak maradjon bent a kalitkánkban. És erre rámondjuk, hogy „azért mert szeretem”.

De ez nem Szeretet, csak birtoklás, vagy akár rabszolgaság.

Mégis, hogy szerethetnéd a másikat, ha börtönbe zárod? Ha nem engeded neki, hogy az legyen, aki akar lenni? Pusztán önzőségből, mert nem akarod azt, hogy neked fájjon? Mert van esély arra, hogy esetleg nem melletted dönt?

Ez önzőség, veszteségtől való félelem és önbizalom és bizalom hiány.

Azt hiszed, csak úgy maradhat veled, ha magadhoz láncolod. Mert ha hagyod, hogy ő döntsön, akkor megbánt téged és ettől is félsz. Nem akarod, hogy fájjon.

Szóval ennyire nem hiszed, hogy a másik ember, ha szeret téged, önszántából is melletted dönt?
És ha esetleg önszántából nem melletted dönt, szüksége van a láncokra, akkor vajon tényleg szeret?
Akarsz olyan párkapcsolatban élni egyáltalán, ahol valójában nem is szeretitek egymást?

Mert szerintem ettől többet érdemelsz, még akkor is, ha ezt most még nem is látod.

Mondhatnánk, hogy a ragaszkodás ellentéte az elengedés.

Én inkább azt mondanám, hogy a ragaszkodás ellentéte a szabadon engedés.

Meghagyom a másik szabadságát. És ezáltal megengedem magamnak is, hogy szabad legyek.

Mindezt csak úgy tudod alátámasztani, akkor tudod megtenni, ha van elég önbizalmad, önértékelésed, önszereteted. Erre rengeteg technika van, alapvetően nem a technika a lényeg.

Viszont amíg csak fejben, elméletben erősíted magad. Megerősítéseket mondasz, motivációs idézeteket olvasgatsz, nem fogod elszánni magad a lépésre és nem történik meg a valódi fejlődés.

Mert a valódi önszeretetet, önbecsülést és önbizalmat csak az adja, hogy szépen apró lépésekben elkezdesz beleállni a szituációkba. Elkezdesz máshogy cselekedni. Elkezded szabadon engedni a másikat, hogy önálló döntéseket hozzon, még ha neked az fájhat is. És elkezded magadnak is megengedni azt, hogy olyan döntéseket hozz, ami neked jó, még ha az a másiknak fáj is.

Az önszeretetből hozott döntés és a szabadság megélése nem önzőség. Az az önzőség, ha ezt nem teszed meg.

Mert ha szereted őt, szabadon engeded. És ha ő is szeret, úgy is veled marad.

Mert ha szereted magad, szabadon engeded magad. És akkor más is szabadon enged téged.

Nincs felszabadítóbb kapcsolat, mint amikor azt két szabad ember éli.

Nem tanítottak meg minket szabadon élni.
Ez az, ami miatt ez az egész nehéz.

Tőled függ, hogy megtanulod-e. Tőled függ, hogy hajlandó vagy-e arra, hogy megtegyél mindent annak érdekében, hogy megélhesd a saját szabadságod és ezáltal más is megélhesse azt melletted.

Tehát mit tegyél, ha felrobban a párkapcsolatodban az atombomba?

  • Állítsd be/állítsd helyre az önbizalmad, önértékelésed, önszeretetet, önbecsülésedet. Mert bizony nem kell senki neked ahhoz, hogy kerek egész legyél.
  • Erősítsd a bizalmad és a hited önmagadban, az emberekben és a gondviselésben.
  • Vedd észre a tanulandó leckéidet, lásd meg a tükröd a párodban/exedben. (Hol vannak még elvárásaid? Mit nem adtál meg magadnak és a másiknak? Hol birtokolsz/ragaszkodsz/hatalmi drámázol?). Ezek segítenek neked abban, hogy mostantól tisztábban, őszintébben, támogatóbban kapcsolódj az emberekhez.
  • Engedd szabadon önmagad és a másikat is. Ha van közös utatok még, úgyis együtt maradtok egy magasabb minőségben (tudod, mélyülhet is, nem csak mindig szakad).
  • Lépj bele minden szituációba, te legyél magadnak a legfontosabb (ne alkudj meg, ne add alább annál, amit megérdemelsz)
  • Tölts egy kis időt egyedül, rendezd magad. Ha a rendezés nem megy egyedül, kérj segítséget egy hozzáértőtől.
  • Tűzz ki új (felszabadító, önszereteten alapuló) célokat, hozz új döntéseket, szabályokat a szabadabb párkapcsolatodhoz, amik támogatják a szabad életedet és kezdd el ezeket megélni, ha van párkapcsolatod, ha nincs.

Az írással kapcsolatos visszajelzésedet vagy kérdése(i)det szeretettel várom a hello@alkosdmegonmagad.hu címen, vagy lent kommenben!

Alkosd meg Önmagad
Facebook-f Instagram Youtube Soundcloud

© 2021 - minden jog fenntartva