Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Minden kapcsolatban elérkezik egy olyan pont, amikor az adott kapcsolódásból azon a szinten már kihoztátok a legtöbbet. Mint amikor mondjuk túrázol és felérsz a hegy tetejére. Nincs tovább.

És ekkor hirtelen összedől minden és azt veszed észre, hogy visszakerültél a kezdő pozícióba. Érzed, hogy bármi is lesz, az már soha nem lesz olyan, mint volt. Már nem úgy néztek egymásra, már nem olyan a másik társaságában lenni, mint eddig. Valami nagyon megváltozott és összedőlt az elmúlt idők illúziója.

Ha már foglalkozol egy ideje önismerettel, akkor valószínűleg már van egy olyan részed, aki titkon képes már örülni ennek, mert tudod, hogy nagy lehetőségeket tartogat. De még neked is biztos van olyan részed is, akinek viszont nagyon fáj, aki bármit megtenne, hogy vissza lehessen rendezni a régi helyzetet, a régi állapotot, még ha az nem is volt a legjobb. Inkább visszamennél, csak ne kelljen küzdeni, ne kelljen a komfortzónán kívül a kellemetlen, új helyzetben lenni. Nagyon szívesen megalkudnál. De talán már erősebb benned a vágy, hogy ezt ne tedd meg.

Így végül 2 fő irányba mehetsz tovább:

  • Valahogy, szenvedéssel, megalkuvással, ragaszkodással, önrombolással visszarendeződsz a régibe (ez általában nagy lemondásokba kerül).

    Ez a legrosszabb, amit tehetsz. Ilyenkor teljesen elnyomod azt a halk belső hangot, aki azt mondja, nincs itt többé keresnivalód, tovább kell menned. Megtagadod önmagad csak azért, hogy a kényelmes és romboló helyzetedben maradhass. Abban a helyzetben, amit már megszoktál, amit ismersz. Megalkuszol csak azért, mert azt gondolod, csak így szerethetnek téged, csak így vagy értékes és itt érzed magad biztonságban. Ezt ismered, az ismeretlen pedig nagyon félelmetes és így önszántadból alárendeled magad a másiknak.
  • Felszabadítjátok egymást és elindultok együtt vagy külön-külön az új, magasabb szintű életetekbe.

    Ha a fejlődés híve vagy, csak erre mehetsz tovább. Ez félelmetes, mert bizony itt minden változik, minden új, ismeretlen, gyomorgörcsös, félelmetes.

    Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy szakítanotok kell. Ilyenkor egy kapcsolat vagy mélyül, vagy szakad (ezt általában nem lehet előre tudni). Ez attól függ, hogy az életfeladatotokat, tehát Titeket melyik támogat jobban. Még tudtok-e úgy együtt haladni, hogy mindkettőtök a saját útját járja, vagy ez már lemondásokkal járna az egyik vagy mindkét fél számára.

Itt két dolgot mindenképp érdemes eldöntened:

  • Fontos vagy magadnak annyira, hogy te légy az életedben a legfontosabb és a saját egyéni utadat éld tovább? Fontos neked annyira az egyéni fejlődésed, az életfeladatod, a boldogságod, a vágyaid hogy kilépj a régi életedből és lerázd a múlt láncait? (Vagy fáj már annyira, hogy hajlandó vagy ebbe az irányba lépni?)
  • Szereted annyira a másikat, hogy megengeded neki, hogy ő is a saját útját választja, a saját döntését kövesse, a saját életét élhesse, még ha ez neked fáj is?

Most talán már látod, hogy az ilyen robbanások elsősorban az egyéni fejlődésről szólnak. És ettől általában félünk is. Félünk, hogy ha változunk, akkor párunk már nem fog annyira szeretni minket. Így sokszor inkább lemondunk saját fejlődésünkről csak azért, hogy benne maradjunk egy-egy kapcsolatban. Mert azt érezzük, a másik kell nekünk, szükségünk van rá a teljességhez.

De ez is csak egy illúzió.

Fontos megértened, hogy párodnak nem az a feladata, hogy kiegészítsen téged. Nem az a feladata, hogy szeressen, hogy megadja neked a figyelmet, a törődést, az ajándékokat, a simogatást, a bármit, amit vársz tőle. Ez nem az ő dolga és nem az ő felelőssége, hogy te megkapod-e vagy sem.

Ha azt tapasztalod, hogy mással szívesebben tölt időt, nem ad annyi vagy olyan figyelmet amilyet szeretnél, nem becsül eléggé, nem szeret eléggé, az nem az ő hibája. A párod téged tükröz. Tehát ha ő például nem ad elég figyelmet neked, akkor valójában te nem adsz elég figyelmet magadnak. Ha azt érzed nem szeret eléggé, akkor te nem szereted eléggé magad. Ha nem tölt elég minőségi időt veled, akkor te nem töltesz elég minőségi időt magaddal. És azzal, hogy te ezt elvárod tőle, átadod neki a felelősséget a saját életeddel kapcsolatban.

Ne hibáztasd magad ezért, nem igazán tanít meg ez a világ minket úgy igazán szeretni. Az egyéni munkánk egyik nagyon fontos része, hogy felfényesítsük önmagunkat. Inkább csak fogadd el, hogy eddig ez volt, bocsáss meg magadnak, a párodnak és változtass. Emeld fel magad a saját életedben oda, ahová valóban tartozol. Legyél te mostantól életed középpontjában és mindent adj meg önmagadnak. Kívülről ne várj el semmit, csak adj először magadnak, majd a másiknak. Mert te egyszerűen mások nélkül is értékes, szerethető, figyelemre méltó, teljes vagy. És meglátod, mások is így fognak hozzád állni, de ez már csak egy jutalom, egy bónusz ajándék lesz. Ha te teljesen elfogadod magad, mások is el fognak fogadni úgy ahogy vagy.

Ez a tiszta, őszinte, támogató, szabad kapcsolatok alapja.

Nos, most valld be magadnak őszintén, te mi mindent vársz el a másiktól?

Te ezeket megadod önmagadnak? És megadod a párodnak?

Az önismereti fejlődés során mindig újra és újra van egy olyan pont, amikor lehull az illúzó, a hazugság. Az egyik – vagy mindkét fél rájön, hogy nem a saját életét éli, hanem például a szüleiét. Hogy régmúlt, felesleges mintákat működtet, arra építkezik, pedig nincs is ezeknek már létjogosultsága. Az ilyen felismeréseknél természetes, hogy megborul a rendszer. Lerombolódik, hogy egy tisztább, őszintébb, önazonosabb kapcsolat alakulhasson ki.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem véletlenül vagyunk épp a párunkkal kapcsolatban. Nem csak a mintáinkkal tudunk kapcsolódni, hanem van ott valamilyen titokzatos mély kapcsolat is. Így a legnagyobb rombolások is mélyüléssel járhatnak, ha mindkét fél bátran megtudja lépni egyénileg azt a fejlődést, ahol éppen tart. Ráadásul a poén az, hogy ez után még erősebb, még szeretettel telibb a kapcsolat. Minél inkább önazonosak, önfelvállalóak, önmagunk vagyunk, annál könnyebb szeretnünk egymást. Ráadásul ez már nem ragaszkodáson, hanem szabadságon alapul. És ez lenne a cél.

De természetesen benne van a pakliban, hogy két külön útra vezet minket életutunk. Ilyenkor önszeretetből, önbecsülésből, önértékelésből, önmagam tiszteletéből nem mondhatok le saját utamról, viszont meg kell engednem, hogy párom is szabadon járja útját. És ha ez miatt válni kell, akkor bizony meg kell lépni. Az, hogy megtegyem, amiért erre a világra jöttem, fontosabb, mint egy kényelmi, ragaszkodáson alapuló kapcsolat. És ha én a páromat ebben hátráltatom, miattam nem tudja járni a saját útját, akkor is el kell őt engednem.

Van még egy lehetőség, ami gyakran elő szokott fordulni. Ez pedig az, hogy az egyik fél fejlődik, át meri lépni a komfortzónáját, de a másik ember nem meri. Ő inkább a félelmet, a kényelmet, a biztonságosat, a megszokottat választja és megpróbálja visszarángatni a régibe a párját. Az ilyen helyzetben is fontos, hogy önszeretetből, saját fejlődő utad fontossága szerint döntsd. Ha úgy látod, már csak elvesz, de nem tesz hozzád semmit, szintén szabadon kell engednetek egymást, mert ez az egész nem előrevivő.

A rombolás, a szakítás fáj. Ne de kinek is fáj ez valójában?

Az egódnak. Csak az egó tud szenvedni, mert csak ő tud ragaszkodni. Lelked szabad, így neki nem fáj az, ha valamit vagy valakit el kell engednie.

Mi is a ragaszkodás egyáltalán?

Ha máshogy akarnám megfogalmazni, akkor azt úgy lehetne, hogy van valamim, amit meg akarok tartani. Birtoklok valamit, amit nem akarok elveszíteni, továbbra is akarom birtokolni. Ez az én vágyam. Semmi köze nincs ahhoz, hogy mit birtoklok és annak se, hogy ez annak a valaminek jó-e vagy sem.

Bármit lehet birtokolni. Lehet birtokolni tárgyakat, emlékeket, pénzt, nagyobb vagyont és akár embereket is (saját magunkat is).

Nem mondom, hogy a birtoklás és a ragaszkodás rossz dolog. Nem ez a lényeg, hanem inkább az, hogy mi a célod és ahhoz mi visz előre? A ragaszkodás és a birtoklás? Vagy valami más?

Először nézzük, honnan is jön.

Mondhatnánk rögtön: szülői minta. Nah igen, alapvetően szerintem mindünk mintájában ez ott van. De ez miért van?
Nagyon egyszerű:

A múltban még teljesen más szabályok uralkodtak. És egyszerűen volt egy olyan szabály: „Amid van, az vagy te.”

  • Ha volt pénzed, akkor tudtál élni nyugiban, tudtál adózni, így nem kaptál büntetéseket és láthatatlanul tudtál élni. Ez kellett az életbenmaradáshoz.
  • Ha voltak értékes dolgaid, akkor értél valamit.
  • Ha volt házasságod, akkor az jó volt. Meg egyébként is kellett utód, aki tovább viszi a családi dolgokat.
  • Ha ezek nem voltak, akkor pedig megaláztak, megszégyenítettek, kiközösítettek, különc voltál, nem szerettek, stb. Tehát az alapján ítéltek meg, hogy mid van.

Ezáltal jött az az érzés: Valami kell ahhoz, hogy boldog legyek. Birtokolnom kell valamit, ez adja a boldogságot. És elindult a látszatpolitika.

Ezzel párhuzamosan jött egy másik érzés is: „Mi lesz, ha elvesztem?”

És mivel valószínűleg az ember el is vesztette, amije volt (hisz semmi sem tart örökké és minden hullámzik), az is erősödött, hogy a veszteség nem egy felemelő érzés. Így a félelem tovább erősödött.
És mivel a félelem egyre erősebbé vált, úgy elkezdtünk egyre inkább ragaszkodni. Még jobban szorítottuk. Hisz nélküle semmi vagyok, nem érek semmit egyedül, egyedül nem tudok túlélni…

Ha nem is te élted át ezeket, akkor a felmenőid, így egyszerűen a génjeidben vannak, mint nekem is.

Szóval akkor min is alapul a ragaszkodás?

A veszteségtől való félelmen.

Egyszerűen nem akarjuk elveszíteni, mert nem tartjuk méltónak magunkat jobbra/másra, nem érdemeljük meg, nem lesz még egy ilyen szerencsém, ilyen csak egyszer adatik meg az életben, nem lesz már soha úgy, mint eddig, stb.

Szóval nincs elég önbizalmad, önértékelésed sem a szabadság megéléséhez, sem a tovább lépéshez.
Mintha egyedül például nem lennél teljes ember, egyedül esetleg nélküle nem lehetne boldogulni, stb.

Pedig de. Manapság már teljesen más a helyzet, mint régen.

Ráadásul ma már mindenki szabadságra vágyakozik. Így nem csoda, hogy ezek után káosz van benned ez miatt. Egyszerre vágyjuk és kerüljük, félünk a szabadságtól, mert annak ára van.

A ragaszkodás és birtoklás a párkapcsolatokban fáj a legjobban.

Mert kevesen vagyunk azok, akik meg merjük engedni a másiknak azt, hogy legyen szabad akarata. És ez, ha egy picit is feldereng, kicsit is elkezd a másik önálló döntéseket hozni, szépen inkább lecsapjuk a szárnyait, csak maradjon bent a kalitkánkban. És erre rámondjuk, hogy „azért mert szeretem”.

De ez nem Szeretet, csak birtoklás, vagy akár rabszolgaság.

Mégis, hogy szerethetnéd a másikat, ha börtönbe zárod? Ha nem engeded neki, hogy az legyen, aki akar lenni? Pusztán önzőségből, mert nem akarod azt, hogy neked fájjon? Mert van esély arra, hogy esetleg nem melletted dönt?

Ez önzőség, veszteségtől való félelem és önbizalom és bizalom hiány.

Azt hiszed, csak úgy maradhat veled, ha magadhoz láncolod. Mert ha hagyod, hogy ő döntsön, akkor megbánt téged és ettől is félsz. Nem akarod, hogy fájjon.

Szóval ennyire nem hiszed, hogy a másik ember, ha szeret téged, önszántából is melletted dönt?
És ha esetleg önszántából nem melletted dönt, szüksége van a láncokra, akkor vajon tényleg szeret?
Akarsz olyan párkapcsolatban élni egyáltalán, ahol valójában nem is szeretitek egymást?

Mert szerintem ettől többet érdemelsz, még akkor is, ha ezt most még nem is látod.

Mondhatnánk, hogy a ragaszkodás ellentéte az elengedés.

Én inkább azt mondanám, hogy a ragaszkodás ellentéte a szabadon engedés.

Meghagyom a másik szabadságát. És ezáltal megengedem magamnak is, hogy szabad legyek.

Mindezt csak úgy tudod alátámasztani, akkor tudod megtenni, ha van elég önbizalmad, önértékelésed, önszereteted. Erre rengeteg technika van, alapvetően nem a technika a lényeg.

Viszont amíg csak fejben, elméletben erősíted magad. Megerősítéseket mondasz, motivációs idézeteket olvasgatsz, nem fogod elszánni magad a lépésre és nem történik meg a valódi fejlődés.

Mert a valódi önszeretetet, önbecsülést és önbizalmat csak az adja, hogy szépen apró lépésekben elkezdesz beleállni a szituációkba. Elkezdesz máshogy cselekedni. Elkezded szabadon engedni a másikat, hogy önálló döntéseket hozzon, még ha neked az fájhat is. És elkezded magadnak is megengedni azt, hogy olyan döntéseket hozz, ami neked jó, még ha az a másiknak fáj is.

Az önszeretetből hozott döntés és a szabadság megélése nem önzőség. Az az önzőség, ha ezt nem teszed meg.

Mert ha szereted őt, szabadon engeded. És ha ő is szeret, úgy is veled marad.

Mert ha szereted magad, szabadon engeded magad. És akkor más is szabadon enged téged.

Nincs felszabadítóbb kapcsolat, mint amikor azt két szabad ember éli.

Nem tanítottak meg minket szabadon élni.
Ez az, ami miatt ez az egész nehéz.

Tőled függ, hogy megtanulod-e. Tőled függ, hogy hajlandó vagy-e arra, hogy megtegyél mindent annak érdekében, hogy megélhesd a saját szabadságod és ezáltal más is megélhesse azt melletted.

Tehát mit tegyél, ha felrobban a párkapcsolatodban az atombomba?

  • Állítsd be/állítsd helyre az önbizalmad, önértékelésed, önszeretetet, önbecsülésedet. Mert bizony nem kell senki neked ahhoz, hogy kerek egész legyél.
  • Erősítsd a bizalmad és a hited önmagadban, az emberekben és a gondviselésben.
  • Vedd észre a tanulandó leckéidet, lásd meg a tükröd a párodban/exedben. (Hol vannak még elvárásaid? Mit nem adtál meg magadnak és a másiknak? Hol birtokolsz/ragaszkodsz/hatalmi drámázol?). Ezek segítenek neked abban, hogy mostantól tisztábban, őszintébben, támogatóbban kapcsolódj az emberekhez.
  • Engedd szabadon önmagad és a másikat is. Ha van közös utatok még, úgyis együtt maradtok egy magasabb minőségben (tudod, mélyülhet is, nem csak mindig szakad).
  • Lépj bele minden szituációba, te legyél magadnak a legfontosabb (ne alkudj meg, ne add alább annál, amit megérdemelsz)
  • Tölts egy kis időt egyedül, rendezd magad. Ha a rendezés nem megy egyedül, kérj segítséget egy hozzáértőtől.
  • Tűzz ki új (felszabadító, önszereteten alapuló) célokat, hozz új döntéseket, szabályokat a szabadabb párkapcsolatodhoz, amik támogatják a szabad életedet és kezdd el ezeket megélni, ha van párkapcsolatod, ha nincs.

Az írással kapcsolatos visszajelzésedet vagy kérdése(i)det szeretettel várom a hello@alkosdmegonmagad.hu címen, vagy lent kommenben!

A nem működő párkapcsolatok titkai

És a belőlük induló kiút…

A nőiségeden/férfiasságodon dolgozol?

Vagy szeretnéd, hogy kiteljesedettebb legyen a párkapcsolatod? (Vagy hogy legyen párkapcsolatod?)

A fizikai, testi szinten az embereknél nem létezik nemtelenség. Mind vagy férfiak vagyunk, vagy nők. Nincs átmenet és nincs más lehetőség sem.

Így mind az érme valamelyik oldalán helyezkedünk el.

Ennek köszönhetően sok mindenben mások vagyunk, de mégis egy érme két oldalát képviseljük. Így egyszerre, együtt alkotunk egy egészet.

De nemünk mellett ugyanúgy mind elmondhatjuk azt is magunkról, hogy emberek vagyunk.

És mint emberben, mint a teljes egészben, bennünk rejlik egyszerre a teljes kép is. Tehát ott van benned a kiteljesedés lehetősége is.

Hiába vagy nő vagy éppen férfi, belül (programként) benned rejlik a másik oldal is.

Pont úgy, mint a jing-jang jelben, a fehérben is van fekete és a feketében is van fehér.

Ezért érdemes mindig a teljes képet figyelni.

Az Ember

Tehát ha mint emberre, mélyebben, tekintesz önmagadra, észreveszed, hogy nő és férfi oldalad is van egyszerre.

És ami még összezavaróbbá és egyben csodálatosabbá teszi a sztorit az az, hogy csak úgy tudod igazán kiteljesíteni önmagad, ha belül a férfi és női részed harmóniában van.

Ehhez pedig szükség van arra, hogy a női és a férfi minőségekkel is egyaránt foglalkozz és rendbe tedd őket, mert így fogod teljes egésznek érezni magad. Így fogod tényleg szuperül érezni magad a bőrödben. És párkapcsolatod is így tud igazán kiteljesedni.

Ugyanis a világ egy tükör, tehát azzal, hogy a benned élő férfit és nőt rendezed, a fizikai szinten, ez a párkapcsolatodra is hatással van és ezt a rendeződést élheted meg a fizikai világban is.
És így beteljesedhet a hercegnő és a herceg “boldogan élünk amíg meg nem” meséje is. Mert egy igazi, szabad, kiteljesített párkapcsolat nem két félből alkot egy egész kört, hanem két teljes körből a csodálatos végtelent jeleníti meg. És ez igazán szabaddá tud tenni mindkettőtöket. (Úgy kint, mint bent.)

A női és a férfi oldal mintáit is a szüleinktől kaptuk

Biztosan hallottál már arról, hogy programjainkat, beidegződésünket, szokásainkat a szüleinktől vettük át. (Ha tisztában vagyunk vele, ha nem.)
Így van ez a női és a férfi minőségekkel is.
Gyerekként, amikor még “szivacsként működtünk”, láttuk, hogy szüleink hogyan élték meg nőiségüket, férfiasságukat, édesanyánknak milyen véleménye volt a férfiakról és édesapánknak a nőkről. És ezt mind magunkba szívtuk. Abban az időben nem láttunk más példát, nem láttunk más lehetőséget. És mivel a szüleink voltak az isteneink, így teljes mértékben elhittük nekik: ez csak így működik és így van jól. Ezért megkérdőjelezés nélkül magunkba építettük az ő mintáikat, reakcióikat, gondolataikat, véleményüket, programjaikat.

Mi ezzel a teendő?

Most mondhatod azt is: “Láttam szüleim hogyan éltek és én olyat biztosan nem akarok és ezért mindent meg is teszek. Én nem akarom azt!”
És ez teljesen érthető. Ezt nevezzük szülő dacolásnak.
De amíg a puszta gondolat is, hogy másolod szüleidet ellenséges, harcias reakciót vált ki benned, addig biztosra veheted, hogy ezek a minták még mindig aktívan működnek benned, a tudatalattidban. Szóval úgy, hogy valójában észre sem veszed, nem is tudatosítod magát a mintát, csak ha megvizsgálod életed kicsit mélyebben, látod, hogy hasonló életet élsz. Még annak ellenére is, hogy tudatosan nem ezt akarod.
Tehát még ilyen esetben sem éled a saját életed, csak belépd épült mintáid áldozata vagy.
Először nézzük meg, milyen kérdésekre érdemes válaszolnod, ha párkapcsolati vagy férfi/női problémáid vannak.

Nézzük a női oldalt

Nőként ezekkel a kérdésekkel a saját nőiségedre, elvárásaidra, a nőiségről alkotott képedre láthatsz rá jobban. Férfiként a nőkről alkotott képedet, a feléjük támasztott elvárásaidat ismerheted meg.

  • Édesanyád hogyan/mennyire/milyen formában élte meg a nőiségét? Mi a véleménye a nőkről? Mennyire tudta elfogadni magát, mint nőt?

Itt nem csak az számít, hogy mennyire festette magát, vagy mennyire öltözött csinin, hanem az ő mintái, gondolatai, kisugárzása, amit már csak a jelenlétével is közvetít feléd. Hisz gyerekként az egész energiarendszerét átvesszük, nem csak azt, amit mond vagy tesz.
Esetleg megnézheted, mennyire vannak összhangban a tettei azzal, amit mond?

  • Mennyire volt egyenrangú partner vagy inkább elnyomó vagy elnyomott volt?
  • Te hogyan viselkedtél vele? Milyen kapcsolatotok volt?
  • Megnézheted külön a női szerepeket is: 

Az anyaság előtt hogyan élte meg a nőiességét? (mert ha még nem vagy anya, lehet épp ezeket a mintáit éled) 
Az anyasággal elvesztette a nőiségét vagy sikerült megélnie? (És te ha anya vagy, nálad ez hogyan alakult?)
Nézd meg őt a te korodban vagy helyzetedben, milyen volt ő akkor?

  • Édesapád mit gondolt/érzett/sugárzott ki a nőkkel kapcsolatban? Mi a véleménye róluk? Hogyan viselkedett a lányával, a feleségével, illetve a nőkkel általában?
  • Édesapád szerint ki a “jó nő”? Milyennek kell lennie egy igazi nőnek? Ő milyen nőket szeret? (És mit érzel, ha esetleg te épp másmilyen vagy – esetleg akarsz lenni?)
  • (Ha nő vagy) Édesapád mennyire örülhetett vajon annak, hogy lánya született? (itt sem az a lényeg, hogy mit mondott, hanem hogy valójában hogyan érzett legbelül, amit esetleg el is nyomott. – Ezt valószínűleg racionálisan nem tudod, de lehet róla megérzésed, véleményed, hogy szerinted hogy lehetett.)
  • (Ha nő vagy) Amikor elkezdtél fejlődni, nőiesedni, apukád hogyan reagált erre? Tudta ezt kezelni? Esetleg bűntudatot érzett és eltávolodott tőled, nehogy “valami rosszat” tegyen? Vagy esetleg ki mutatta valamilyen formában a vonzalmát? Vagy tök szuperül kezelte és dícsért, támogatott, hogy nőjjön a női önbecsülésed?
  • (Ha nő vagy) Úgy általánosságban mennyire tette nyilvánvalóvá édesapád azt, hogy jó nő vagy? (Vagy mit tett ez helyett?) Mennyire volt nyitott a társaságodra?

Nézzük a férfi oldalt

Nőként és férfiként is érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a férfi oldallal mi a helyzet bennünk.

Mert ha épp például egy degradáló férfi rész él benned, akkor az a női részed degradálja, lenyomja és így nem tudod megélni sem a nőiségedet, sem a teljességedet. Arról nem is beszélve, hogy ez az egész hatással van a párkapcsolatodra is. Hisz a benned élő férfi rész tükröződik vissza párodban.

Két dologra hívnám itt fel a figyelmed, amit érdemes megvizsgálnod. Az egyik, hogy nézd meg, édesapád (vagy a gyerekkorodban élő férfikép) milyen férfi volt:

  • Hogyan élte meg a férfiasságát? El volt nyomva, vagy ki tudott teljesedni?
  • Mit gondol, hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy milyen egy férfi? Tehát milyen férfiképnek igyekszik megfelelni?
  • Hogyan viselkedik a nőkkel?
  • Milyen volt a kapcsolatotok? Hogyan viselkedtetek egymással?

Másrészt nézd meg anyukád oldaláról is:

  • Szerinte milyen egy igazi férfi? Mi az ő ideálja?
  • Miket gondol/érez/mond úgy általában a férfiakról?
  • Milyen elvárásokat támaszt a férfiakkal kapcsolatban?

A kettejük között lévő kapcsolat

Ha végig nézted mindkettőjüket, érdemes ránézni arra is, hogy milyen volt a szüleid párkapcsolata?

Milyen hatalmi drámát játszanak? Hogyan mutatják ki egymás iránt a szeretetüket? Mennyire állnak támogatóan – szeretettel és elfogadással telve egymáshoz? Vagy folyton meg akarják egymást változtatni? Vagy beletörődtek? Hogyan viszonyulnak egymáshoz?

És te ebből mit vettél át az életedbe?

Most nézd meg magad is.

Te milyen nő/férfi vagy? Hogyan éled ezt meg? Milyen vágyaid/elvárásaid vannak a másik nemmel kapcsolatban?

Milyen a párkapcsolatod?

Mennyire éled ugyanazt, mint amit a szüleid?

Hogyan állasz hozzá szüleid mintáihoz: követő vagy dacoló vagy?

Mit tegyél, ha rájöttél egy-egy új mintára?

Ha most rádöbbentél pár mintára, amik negatív érzelmeket váltanak ki benned, esetleg haragszol mintáidért szüleidre,akkor érdemes megcsinálni (ha kell, többször is) az 5 lépést az érzéseid és a szüleiddel való kapcsolatod rendezésével kapcsolatban: elfogadás, megbocsátás, elengedés, szeretet, hála.
Illetve bármikor csináld végig, amikor feljön egy új minta, aminél azt érzed felborzolta a nyugalmadat vagy hogy nehéz megbocsátani azt.
És ne hagyd ki a gyakorlatból önmagad sem. Tehát csináld meg minden alkalommal saját magadra is a gyakorlatot.

Ha nem tudod mi ez a módszer, már írtam róla blog bejegyzést, azt itt találod:
5+1 lépés amivel végleg lepakolhatod érzelmi terheidet

Majd ha ezzel megvagy, fogalmazd meg önmagadnak:

Mit szeretnél helyette?

Mire vágysz valójában? (Milyen nő/férfi akarsz lenni? Milyen férfit/nőt szeretnél magad mellé? Mit szeretnél tapasztalni a párkapcsolatodban?)

És aztán céltudatos cselekvéssel és gondolkodással kezd el ennek a megvalósítását.

Mit tegyél, ha még ennek ellenére sem látod, mi miért van? Vagy hiába látod, nem tudsz mit kezdeni vele, esetleg folyton ismétlődik?

Az egó sokszor nagy bűvész és képes elrejteni előlünk a nyilvánvaló dolgokat is. Egyszerűen védekezési mechanizmusaid nem engedik, hogy meglásd a fő okot, a teljes képet.

Erre szokták azt mondani: “Nem látja a fától az erdőt”.

Ez teljesen természetes dolog. Egyszerűen egyedül nem megy.

Így arra buzdítalak, a múltad feltérképezésében kérj szakértői segítséget, mert egy objektív nézőpont sokkal-sokkal több mindenre tudja felhívni a figyelmedet és így gyorsabban, hatékonyabban tudsz haladni a vágyott párkapcsolatod felé.

Egy ilyen lehetőség az online személyes tréningem is.

Több tréningesem is már a nőiség, vagy párkapcsolati problémák miatt keresett meg. És velük már csodás eredményeket értünk el együtt.

Remélem te leszel a következő.

Gyere és nézz be erre az oldalra: Klikk/bökj ide.