Visszatalálni a saját természetedhez és az álmaidhoz

Már pár éve figyelemmel kísérem Vénusz és Nap táncát és azt gondolom, nagyon fontos információkat és lehetőségeket nyújtanak ők így együtt az önismeretünkhöz és az életünk menedzseléséhez egyaránt.

Amikor először megláttam, hogy milyen csodaszép és harmonikus a közös mozgásuk és mennyire tele van a teremtés geometriájával, egyszerűen lenyűgözött. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy ez mennyire fontos, de éreztem, hogy különleges és mély.

Ekkor kezdtem el tudatosan megfigyelni, kutatni ennek a lehetőségeit.

De ahogy visszamenőleg is végig gondoltam, hogy mi minden történt az életemben odáig is a Vénusz – Nap együtt állások, láttam, hogy sok meghatározó és nagyon fontos momentum épp ezekre az alkalmakra, vagy közvetlenül ezek köré esett.

Az egyik ilyen emlékezetes alkalom számomra az, amikor elindultam az önismeret útján.

Elég kaotikus idő volt az. Épp sikerült elérnem mindent, amit korábban kitűztem. Elvégeztem az egyetemet, főállásban dolgoztam egy szuper cégnél és csudijó csapatban. Volt lakásom és egy csodálatos párom is, akivel már sok éve együtt voltunk akkor. Megcsináltam! Megalkottam az akkori önmagam és azt az életet, amiről odáig álmodtam.

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor megkaptam a névjegykártyám és ott jött el a „készen vagyok” érzése. És ezzel együtt megérkezett az az érzés is, hogy nem tudom merre menjek tovább, mert bár elértem, amit kitűztem, az életem nem tesz boldoggá. Valójában nem a saját álmaimat valósítottam meg, hanem csak pipipáltam pár célt, amikről azt gondoltam, hogy fontos, de kiderült, hogy mégsem voltak annyira azok. Nem rólam szóltak, nem voltak kiteljesítőek, sem önazonosak, sem szívből jövőek. És amikor belegondoltam, hogy még sok évig (életem végéig) ezt az életet kell élnem, akkor szó szerint fájt az unalmasság érzése és azt éreztem, pár évnél többet biztos nem birok így ki.

Ezért meg is hoztam a döntést, hogy elkezdek változtatni.

Pár sorral lentebb, a piros keret alatt folytatjuk, addig is, ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, akkor érdemes itt és most megtenned. Miért?
Ezekbe az e-mailekbe ugyanis nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek. Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok. Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et olyan messziről kerülöm, ahogy csak tudom, helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.
Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A feliratkozom gombra kattintással hozzájárulsz a megadott adataid biztonságos kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint.

És akkor, a 8 évvel ezelőtti nyáron volt az, hogy borítottam mindent és már nem csak gondolkodtam a változáson, hanem bele is léptem. Szakítottam az addigi életemmel és bár nagyon új volt, fogalmam sem volt, hogy mit akarok, egy új álmot választottam és azt tűztem ki célul, hogy a saját életemet akarom élni. Ami már nem a múltról, nem a tudatalattiban lévő robotpilóta programokról, nem a szülői mintákról szól, hanem arról, hogy én mit is szeretek igazán.

Ott, 8 éve azon a nyáron léptem rá a Szeretet kiteljesítő útjára. Ott léptem bele ténylegesen abba a döntésembe, hogy márpedig az életem tényleg Rólam fog szólni.

Ez a 8 év végig arról szólt, hogy kerestem, hogy ez mit is jelent nekem. Kerestem az életfeladatomat. Kerestem, hogy mi tesz kiteljesedetté és egésszé engem. Majd pedig el is kezdtem megtalálni ezeket a válaszokat és ezek szerint alkotni tovább önmagam és az életemet.

Így visszatekintve látom, hogy 8 éve ekkor egy óriási sorfordítást csináltam és egy új álmot kezdtem el alkotni és 8 év alatt odáig jutottam el, hogy most már abban élek. És most újra indul egy új álom megalkotása, ami az eddigit tovább viszi, még feljebb.

Amikor még nem tudtam (mert akkor még egyáltalán nem foglalkoztam asztrológiával még olvasás szintjén sem), hogy micsoda a Vénusz és Nap együtt állás és mi ez a ciklus, már akkor az határozta meg az álmaim megvalósításának ritmusát.

(Érdekességképpen, akkor voltam egyébként 24 éves, tehát még ebben is ott volt, hogy épp zártam az életemben is egy 8-as kört – 3×8=24, mint ahogy most is zárom a 4×8-at.)

Ez után szintén volt sok fontos lépés a Vénusz – Nap együtt állásokkor. Átgondolva, visszanézve, visszaemlékezve, az életem végig ez szerint a ciklus szerint alakult és formálódott és ez szerint valósítottam meg az álmaimat, vágyaimat. És ez a ciklus uralta mindazt a dolgot, ami úgy általában is a Vénusz szimbólumához és erejéhez kapcsolódik.

Ilyen lépcső volt ezen az úton például az is, hogy 2016.június 6.-án volt egy Vénusz – Nap együtt állás, ami az Ikrek jegyben volt (többek között a tanulás, információ, tisztánlátás jegye) és mögötte ott volt a Rigel csillag (az útra lépés csillaga, ahol például választhatsz, hogy spirituális útra lépsz, vagy maradsz az anyagi utakon). Ezen a nyáron gondolkodtam már nagyon erőteljesen azon, hogy elkéne kezdeni tanulni az asztrozófiát. A végső döntés végül augusztusban született csak meg, de mivel erre az egészre volt 9 hónap, így még belefért… az alatt a 9 hónap alatt léptem rá a mélyebb spirituális útra és kezdtem el elsajátítani hozzá az új álmomhoz szükséges dolgokat. Így ez egy nagy szintet lépett előre.

Egy másik ilyen lépcső volt, ami napra pontosan egy Vénusz – Nap együtt állás során történt (egyáltalán nem volt szándékos), hogy 2018. januárjában elindult az Alkosd meg Önmagad (ami „véletlenül” pont a nevében is hordozza ezt az energiát és küldetése is ezt megmutatni, hirdetni, tanítani, hogy ezzel segítse, hogy mások is még inkább meg tudják valósítani a szívbéli álmaikat).

És még tudnék több ilyet sorolni, de talán már jobban látod te is, hogy mennyire meghatározó is a Vénusz – Nap tánca az életünket nézve is.

Nem csak ez a ciklus fontos, nem csak e szerint működünk. De ez IS nagyon fontos és megismerve és kiaknázva a lehetőségeit szó szerint az álmainkat valósíthatjuk meg. Mert ez a ciklus konkrétan azokat a belső természetes időzítéseinket mutatja, amivel a vágyainkat alkotjuk meg.

A természetemből adódóan abban a szerencsés helyzetben voltam (úgy tűnik végig) és vagyok, hogy természetes összehangoltságban vagyok ezzel a ciklussal. De még így is azt gondolom, ha tudtam volna korábban, amit most tudok 8 év sokkal több mindenre elég lett volna.

Azoknál az embereknél, akiknél a születési képletükben is van egy Vénusz – Nap együtt állás, azt vettem észre, hogy elképesztően jól tudnak manifesztálni dolgokat. Van hozzá művészi képességük, ami által rövid idő alatt is sok minden formát tud ölteni az életükben.

De szerencsére ez tanulható és fejleszthető is, ami által bárki, aki összhangba kerül ezzel a természetes erővel, megtanulhatja meglovagolni ezeket a hullámokat. Mert ez a természet harmóniája, ami mindegyikünkben ott rezeg, formál, csak a kezünkbe kell venni és kiaknázni a lehetőségeit.

Ez nem csak azt teszi lehetővé, hogy anyagilag tudsz egyre könnyebben változtatni az életeden, ugyanis Vénuszhoz nem csak az anyagi dolgok tartoznak. Hozzá tartozik a béke, a harmónia, a szerelem is.

Tehát ezzel a ciklussal összhangban lenni valójában azt jelenti, hogy békében vagy önmagaddal, békében vagy az univerzummal, megéled a békét a jelenben és harmonikusan, áramolva, művészien alakítod önmagad és az egész életedet. Megéled a saját természetedet és mély kapcsolatban vagy a természet mágiájával és működésével. (A kiszakított ember újra visszatalál a természethez, a természetes állapotához, a természetes képességeihez, a saját életéhez és ezáltal jobban a helyére kerül. Azonosul a bolygót átölelő egységes kapcsolati rendszerbe, a természet összhangjába.)

Egyfajta belső béke és belső – külső harmónia is elérhető általa. Vagy épp egyfajta szakrális életharmónia, amit a Vénusz mágiájával és a Nap fényével áthatott élet eredményez, amiben jelen van minden pillanatban az élet szentsége és gyönyöre. Amikor az életünk élése és megalkotása tényleg teljes egészében életünk legművészibb alkotásává válik.

Ebbe a világba akarlak bevezetni téged. Figyeld az oldalt és tarts velem.

Szabadság vs. párkapcsolat: Ezért nem kell választanod!

Manapság, leginkább a fiatalabbak (vagy inkább fiatalabb gondolkodásúak) körében egyre nagyobb az igény, hogy szabadon önmagunk lehessünk egy párkapcsolaton belül is. Megújulást, változást akarunk, önmagunk akarunk lenni boldogan, miközben megéljük a mély szerelmet is a párunkkal.

Érezzük, hogy egy párkapcsolat nem csak arról szól, hogy legyen valaki fixen mellettünk, vagy legyen kire főzni-mosni és nem is valamilyen érdekről, hanem sokkal többről, a szabad szerelem csodálatos táncáról van itt szó.

És mivel a szerelem egy ilyen alap elemünk, a jelenlegi életünk egyik tartóoszlopa, ezért nagy is a tét.

Szerencsére egyre többen választják, hogy ezt a szerelmet élik és hátrahagyják a régi, korlátozó programokat. Mert egyszerűen mások vagyunk, másra van szükségünk, szabadon akarunk élni és szabadon akarunk szeretni és ezt megosztani a partnerünkkel.

Az y-os generáció egy reformer generáció. Vagy mondhatnám szabadságharcosnak is és annyira jó látni, hogy egyre többen vállaljuk fel a nézőpontunkat, véleményünket, valódi vágyainkat. A y-osok az úttörők, akik levetve a régi láncokat (amik régebben még tökéletesen megfeleltek, de most már, a több lehetőség idejében korlátoznak és megkötik a szabadságot) egy újabb, szabadabb világot alkotnak. És ezáltal a fiatalabb generációk már ebben a szabadabb világban nőhetnek fel (nekik már természetes a szabadság és ezért kitudják teljesíteni azt, amiért ők idejöttek).

Igen, az újítás kissé félelmetes, elsőre, hiszen nincs kitaposva, ezért tele van kockázatokkal. Azért is, mert az elmúlt 2000 évben (de még valószínűleg jóval messzebb sem) biztosan nem élhetett senki meg akkora szabadságot, mint most és itt mi. Egyszerűen nem voltak adottak a körülmények hozzá, muszáj volt lehajtani a fejet és behódolni bizonyos dolgoknak.

A régi dolgok, a régi idők, a régi szokások sem rosszak, csak mások, amik nem erre a világra vannak szabva. Mert most már nem ilyen idő van. De mivel már vannak, akik így élnek, épp ezért nem vagy egyedül ebben.

Változott a világ és épp ezért változnak, fejlődnek az emberek és az emberi kapcsolatok is. Törekszünk mindent egyre szabadabbá és szabadabbá formálni, tágítani.

És mivel a térben itt-ott most pont lehetünk korlátozva még, ezért még fontosabb, még sürgetőbb, hogy otthon, a családunkban, a szerelmünkkel meg tudjuk élni a valódi szabadságunkat. Mert hol máshol, ha ott nem? Nekem nagyon nem lenne elég, ha csak egy nyaraláson tudnám megélni szabadon önmagam (vagy még ott sem).

A tapasztalatod azt sugallja (vagy inkább sugallta eddig), hogy egy párkapcsolat kompromisszumokkal jár, hogy ott le kell mondanod dolgokról (akár az egész szabadságodról), de ez nincs feltétlen így. Ideje levetni a régi, korlátozó párkapcsolati mintákat, amik a szabad és önazonos párkapcsolatodban gátolnak téged.

Gyakran kapok mostanában olyan kérdéseket, hogy „Klári, hogyan kell szabad párkapcsolatban élni?” vagy „Milyen egy szabad párkapcsolat úgy egyáltalán? Nem tudom elképzelni.”

És bizony, amit az ember nem tud még halványan elképzelni sem, akkor azt nem tudja megteremteni. Kell valami kiindulópont, valami inspiráció, hogy egyáltalán észre lehessen venni, hogy lehet egy párkapcsolat ettől sokkal-sokkal jobb is. Hogy lehetünk szabadok együtt is. És persze nem lemásolni a másikat (mert mindenkinek máshogyan igazán jó egy szabad párkapcsolat), hanem inspirálódva, tanulva az ő útjából felfedezni a sajátunkat.

Mert nem kell lemondanod arról, hogy önmagad lehess, hogy megéld az életet azért, mert van egy párkapcsolatod. Tudom, mert már egy ideje egy szabad párkapcsolatban élek.

 

Milyen egy szabad párkapcsolat?

Egy szabad párkapcsolatban valóban önmagad tudsz lenni úgy, ahogy neked jó. Nincs ott az a félelem, hogy mit gondol majd a másik, hogy tetszeni-e fog neki. Elfogad Téged és abban kapsz támogatást, hogy megvalósítsd a szabad céljaid és hogy egyre jobban és jobban önmagad lehess. (És ő is.)

Nem kell a párodtól engedélyeket, beleegyezést kérni. Megmarad teljesen a szabad akaratod. Nemet vagy igent mondhatsz bármire, amit akarsz és ezért nem kapsz büntetést, bosszút, vagy egy hatalmi drámázós „csinálj, amit akarsz”-ot. (És persze a párod is megteheti ezt.)

Azért, hogy mindez valóban könnyen megtörténhessen, a párkapcsolatban maximum már csak nyomokban vannak jelen alá-fölé rendeltségek, elnyomások, érzelmi manipulációk, érzelmi zsarolások, hatalmi drámák. És amikor esetleg előfordul még, azt nagyon gyorsan kezelitek, rendezitek.

Ez a rész a kedvencem! Mert már nem kell soha többet sem kimondatlanul, sem kimondva harcolnod a pároddal. Ehelyett egyenrangúság van és közös megegyezések, tehát az erőtöket a közös célok és a közös csodás életetek megvalósításába tudjátok tenni és nem belső, akár kimondatlan érzelmi harcokba. A nő már nincsen elnyomva és ezért bosszúból már nem is kasztrálja a férfit. Béke, szerelem és egység van.

Egy szabad párkapcsolat őszinte és épp ezért könnyedén lehet asszertívan kommunikálni benne. Mindig meg tudtok egyezni úgy, hogy mindkét félnek kompromisszumok nélkül jó legyen a végkifejlet. Úgy győz a párkapcsolati csapatod, hogy mindkét fél győz benne, te és a párod is.

Ha bármi megoldandó helyzet van, csapatként álltok neki. Mert együtt erősebbek vagytok. Ebbe beletartozik önmagatok felé is és egymás felé is a hit és a bizalom is. Hisztek magatokban, egymásban, a csapatban.

Egy szabad párkapcsolatban semmi sincs, ami kötelező. Mivel csapat vagytok és fontos nektek a saját és a másik jólléte is, így mindent csak addig csinálsz, amíg az neked jó. Amikor pedig már nem tesz szabaddá a dolog, köttök egy új megegyezést és változtattok. (Mivel mindkettőtöknek fontos, hogy a másik fél is jól legyen.) Ezért nincsenek elvárások (főleg nem kimondatlanok), csak az, amiben megegyeztetek. Ráadásul pedig így sosem vagy egyedül, van háttértámogatásod még akkor is, amikor neked kell megcsinálnod dolgokat.

Egy szabad párkapcsolatban a férfi tud férfi lenni és a nő tud nő lenni. A helyeteken vagytok és megélitek a saját nemetek energiáit. Mert csak egy férfi és egy nő tud egy párkapcsolatban igazi szerelmi egységet alkotni. (Ez persze azonos nemű kapcsolatokban kicsit más, de akkor is azt az oldalatokat élhetitek meg, amelyik nagyobb örömöt okoz.) Ezáltal a szexualitás is felszabadult, örömteli, szenvedélyes, több, mint kielégítő.

És persze nincs semmi természetesnek véve, hiszen minden értékes, amit te vagy a párod csinál, mert azzal előre viszi a csapatot. Épp ezért minden értékelhető, minden szerethető, becsülhető. Igazán erőt adó és felemelő kapcsolódás az ilyen, ahol valóban értékesnek, szeretettnek tudod magad érezni és ezt megadni a párodnak is. Szeretitek, becsülitek egymást és a csapatotokat.

Így az egész élet egy nagy és csodálatos közös kalanddá változik!

 

Miért nem él mindenki szabad párkapcsolatban?

A szabad párkapcsolatban élés, tehát hogy úgy élj párkapcsolatban, amire a szíved valójában vágyik, egy teljesen másmilyen élet.

Nem elég levetni a régi mintákat, mert ezek elengedése után jön a sokk: Oké, ez már nincs, ezt már nem szeretem, akkor hogyan tovább? Fogalmam sincs. – És itt, ezen a ponton, mivel nincsenek meg az új lépések, az új módszerek, máris a tudatalatti automatikusan hozza vissza a régit. És ez egyre nagyobb ellentétet szül, mert már tudod, hogy nem így akarsz élni, de mégis ez van. És nem bírsz kilépni.

Ahhoz, hogy egy szabad párkapcsolatot felépíts, kell elköteleződés a részedről önmagad és a saját szabadságod mellett. Ha ez nincs, akkor könnyen elveszel már az elején. Épp ezért fontos az, hogy te valóban szabadon akarj élni és önmagad akarj lenni. Ha ez az akarat megvan benned, ha eldöntötted, akkor te biztosan ki tudod ezt a kapcsolatot alakítani (akár van párod most, akár nincs).

Mert te képes vagy biztosan arra, hogy kifejleszd az új, felszabadító képességeidet, amikkel tudod menedzselni a leendő szabad párkapcsolatod. És közben egyre inkább felszabadítani magad és megengedni a párodnak is, hogy egyre szabadabb legyen melletted.

Az elején teljesen természetes, hogy van benned félelem. Hiszen ez az egész új neked, veszélyesnek tűnik. Viszont valójában nem az! Egy korlátozó, elnyomó, hatalmi drámázós kapcsolat sokkal veszélyesebb rád nézve, hiszen ott egyikőtök sincsen valójában jól és csak bántjátok egymást.

Lehet félelmed attól is, hogy mit fog gondolni a párod, ha te változol.

Nos, először biztosan meglepődik majd, viszont amikor már látja, hogy ez neki is jó, őt is szabadabbá, boldogabbá teszi és egy csomó energiája felszabadul, akkor már nagyon értékelni fogja.

Lehet félelmed attól is, hogy a párodat is szabadon kell engedned, mert félsz, hogy akkor elhagy.

Ettől én is féltem nagyon! Viszont, ez csak abból adódik, hogy nem érzed magad elég értékesnek, hogy a párod teljesen szabad akaratából is melletted maradjon. De a párod, mivel veled van, így nagyrészt biztos, hogy szeret és mivel egyre jobb és jobb önmagaddá válsz a folyamat alatt, valószínűleg egyre jobban és jobban fog téged szeretni.

Mi minél szabadabbá váltunk, annál inkább akartunk együtt lenni. Talán még soha nem szerettük egymást ennyire, mint mos és nem akartunk ennyire együtt lenni, mint most. Mert egyszerűen együtt egyre jobb és jobb lenni. És hiába dönthetnénk bármelyik nap arról, hogy lelépünk, nem akarunk, hiszen nagyon jó együtt lenni.

Folytathatnám a félelmek listáját még, de nem teszem, mert mind mögött ugyanaz a dolog áll: mivel még nem voltál ilyen kapcsolatban, nincsenek kiépítve ezek a belső szokások, nem vagy a szabadsághoz hozzászokva, ezért új, ismeretlen és ilyenkor az egó félelmekkel bombáz.

De a félelmeid legnagyobb része illúzió és a helyzetek nagyon sok esetben megoldhatók. És csak szélsőségesebb esetekben (amikor valamiért tényleg nagyon nem összeegyeztethetőek a dolgok) okoz szakítást. Ilyenkor pedig épp a szakítással tudjátok igazán felszabadítani egymást.

Tehát leginkább eddig az ismeretlentől való félelem gátolt (ragaszkodás a régihez), illetve az, hogy nem tudtad, hogyan is lehetne mindezt elérni. De ha valóban akarod a szabad párkapcsolatot, akkor ezek az akadályok semmissé válnak itt és most.

 

Hogyan tudod megvalósítani a szabad párkapcsolatot?

 

Elsősorban saját fejlődésed, az önismereted növelése szükséges hozzá.

Amiket érdemes fejleszteni:

  • A régi programok, fájdalmak elengedése és feloldása. (Hogy párod egyre kevesebbszer tenyereljen bele a fájó pontjaidba és ne ugyanazokat a szituációkat teremtsd újra meg újra.)
  • Érzelmeid magas szintű kezelése, uralása. (Hogy ne csak automatikus érzelmi reagálásaid legyenek, hanem tudatosan meg tudd élni a magasabb, örömteli érzéseket is.)
  • Kommunikációs képességeid fejlesztése. (Hogy bármit meg tudj beszélni a pároddal, őszinteén és asszertíven.)
  • Önszeretet, önértékelés, önelfogadás, önbecsülés, önbizalom fejlesztés. (Elsősorban neked kell szeretned, értékelned, elfogadnod, becsülnöd magad és bíznod magadban, mert így tud a párod is többet adni neked ebből.)
  • Csapatépítő képességek fejlesztése. (Hogy könnyebb legyen csapatként együtt működni.)
  • A szabadságod égő vággyal való akarása. (Ez a vággyal teli akarat nyitja meg a kapukat.)
  • Önmagadról alkotott pozitívabb kép kialakítása és egyre inkább felismerni, mit is jelent neked a szabadság, hogyan akarsz te szabadon élni.
  • Nőiesség/férfiasság megélése.
  • És persze céltudatosság, hogy legyen közös és egyéni álmok, amik felé lehet haladni, együtt.

Ahogy láthatod, a felsorolásból semmi sem utal arra, hogy meg kell változtatnod a párod, vagy hogy neki is kellene fejlesztenie magát. Nem kell! Ha te ezt az utat járod, akkor az bőven elég, mert a te fejlődésed meghozza az áhított változásokat a párkapcsolatodban is.

Pici apró lépésekkel szinte játszva érhető el egy szabad, kompromisszumok nélküli párkapcsolat.

Ilyen párkapcsolatot akarsz?

Ha igen, akkor most megkapsz hozzá minden külső segítséget!

Egy videós tréningbe összegyűjtjük neked mindazt, amire egy ilyen párkapcsolat kialakításához szükséged lehet:

Tudást: A fentebb említett életterületek fejlesztéséhez szükséges információkat és gyakorlati anyagokat

Inspirációt: Bepillantást nyerhetsz azokba a “titkainkba”, amikkel több mint 10 éve működtetünk egy egyre boldogabb, támogató párkapcsolatot

Válaszokat: A tréning közben biztosan merülnek majd fel kérdéseid, például hogy egy-egy adott dolog  nálad hogy működhetne. Ezeket mind megválaszoljuk.

A tréninget itt találod!

ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Sikeres feliratkozás!

Gratulálok és üdv a belső körben!

Az első e-mail perceken belül meg kell hogy érkezzen a megadott e-mail címedre. Kérlek olvasd át. Szükség esetén nézd meg a promóciók/spam és hasonló mappákat is.