A lustaság ELŐNY!

A lustaság előny!

Egy művészi életben nem „kell” dolgozni, sőt, nem „kell” semmit sem csinálni. Engedd meg, hogy kifejtsem ezt bővebben.

Kezdjük ott, hogy én mindig olyan életre vágytam, ahol nincs olyan, hogy „kell”. Nem kell dolgozni, nem kell reggel 6-kor kelni, nem kell napi 8 órában csinálni ugyanazt míg elmegyek nyugdíjba, nem kell takarítani, nem kell mosni – főzni – takarítani, nem kell lemondanom a filmezésről, nem kell lemondani olyan dolgokról, amiket szeretek csinálni, nem kell harcolni, nem kell veszekedni,…

Viszont mivel annyira tele volt a fejem a „mit kell” és hogy „mit hogyan kell” (mi hogyan „jó” – ezt is pont jól ismered te is) csinálni-val , egyáltalán nem tudtam, hogy mit csinálnék egy olyan életben, ahol semmit sem kell csinálni. Mégis mihez kezdenék?

Azt gondoltam, hogy semmit sem akarok csinálni. Szóval, ha ez esetleg még talán meg is valósulhatna (nagyjából ennyi esélyt láttam rá akkor :D), akkor egész nap nem csinálnék semmit. Csak sorozatokat néznék, esetleg olvasnék, és utaznék, kimennék a természetbe. De ez lustaság, gondoltam, ami miatt még rosszul is éreztem magam, hogy „de én nem akarok lusta lenni”.

Szóval a „semmit tenni”, a „nem kell” élet egy lusta élet lenne? NEM, mindjárt meglátod, csak olvasd tovább… Viszont amit már így is világos, hogy sok olyan ellentétes gondolat, berögzülés van az elménkben, ami (az ellentéte miatt) nem engedi, hogy tisztánláss és meglásd azt, amit tényleg szívből akarsz, mert ha be mernéd magadnak azt vallani, ha meglátnád, akkor az szembe menne egy programnak. Pl itt, hogy az lustaság lenne és én nem akarok lusta lenni.

Akkor még küzdöttem a lustaság ellen és csak az a kérdés járt a fejemben: „Hogyan győzhetném le a lustaságot?”… ez nagy hiba volt. Mert most már tudom, hogy ahol a figyelem, ott az energia (ezt a kvantum fizika, a vonzás törvénye és sok más dolog is már bőven bebizonyította), szóval amire figyelek, amire gondolok, azt növesztem, azt teremtem az életemben. Szóval mit teremtek akkor, ha „nem akarok lusta lenni”? Hát perszehogy a lustaságot! Legalábbis azt, hogy egyre több energia kell a cselekvéshez, az egyre fárasztóbb, egyre fáradtabb vagyok és ezáltal egyre nehezebb otthagyni a kedvenc sorozatomat/filmemet/stb, mert valamit épp tenni „kell”. És ez növelte a bűntudatomat is, és lehúzta az önértékelésemet, önbizalmamat, önszeretetemet és önbecsülésemet is. És ez miatt belső háborút vívtam, hogy kivel? Magammal, a múlttal, a mintákkal, a saját akaratommal, az idővel, a gondolataimmal, az életemmel és néha másokkal is kint.

Egy ördögi kör, ami már egyre inkább tudatosult, hogy nagyon lehúz és sehogy sem jó. Egyik oldal sem jó nekem, egyik oldalon sem vagyok boldog. Ha nem csinálok semmit, az lustaság, ha meg igen, az börtön (legalábbis ezt éreztem). Mi a kiút?

Ezen a ponton mondhatnám, hogy találd meg önmagad, vagy valósítsd meg önmagad, stb. De ez nem sokat segítene, hiszen még mindig ott az a belső feszültség, ami ezt nem engedi. Mégis hogyan valósíthatnám meg önmagam, ha bűntudatom van azért, ha pihenek és épp ezért mindent utállok, amiért meg kell mozdulni és semmihez sincs kedvem?

Szóval még mielőtt azon kezdtem volna agyalni, hogy mit is csinálnék én szívből, fel kellett szabadítanom a szívemet, hogy egyáltalán lássam ezt. Tudatosítanom kellett az érzéseimet (az elnyomottakat, a sérüléseket, és azt is, amit a mostban érzek) és ezeket megtanulni a helyükön kezelni, és végül uralni úgy, hogy az nem elnyomás. És ami még legalább ugyanilyen fontos, megtanulni észrevenni, tisztánlátni ezeket a belső gondolati ellentéteket, egymást akadályozó belső programkódokat. Mert ezek feloldása nélkül az egész élet egy nagy harc és arra, amit szívből akarok, nem marad energia, sőt, meg sem látom, hogy mi az. És én egyáltalán nem akartam harcolni! Nem akartam elpazarolni az időm (mert az a legértékesebb kincsünk) és nem akartam teljesen felesleges harcokba fektetni az energiám, ami csak még több harchoz vezet és egy silány, örömtelen, bezárt, unalmas, teljesen boldogtalan, rabságban tartó életet eredményez.

Ezért úgy döntöttem, lerakom a kardom és valódi, mély önismerettel, belső rendezéssel REND-be rakom az életem, hogy az egy művészi életté váljon. Azért, hogy minden pillanat értékes legyen, minden pillanat örömteli legyen, hogy az összes napom áthassa a boldogság, a szeretet, a szenvedély, a szerelem, a szépség, a művészet és az egész életem egy örömteli pillanatokból álló nagy alkotás legyen, ami így egy művészi életté áll össze. De eddig még sok lépés állt előttem. Ezek a lépések teljesen egyéniek, egyediek, mindenkinél mások. Épp ezért kellett egy „mester”, vagy mentor, egy segítő, egy bölcs tükör, aki segít nekem mindig átlátni azokon a belső gondolati programokon, ellentéteken, amiken egyedül nem tudok (vagy csak sok szenvedős tapasztalat árán látnám meg és hát én már akkor úgy döntöttem, nem akarok szenvedni és a hatékonyabb utat választom, még akkor is, ha egyedül is képes lennék rá.).

Ezért első lépésként azt javaslom, tedd le te is a kardod, hagyj fel a harccal és fogadd el: Lusta vagyok! Meg minden mást is, hogy most épp olyan vagy, amilyen. (Az elfogadás nem beletörődés!)

Ha elfogadtad és már nem harcolsz ellene, akkor meg is nézhetjük, hogy mi minden csodás dologra lehet felhasználni a lustaságot.

Az egyik első nagy felszabadulásom ez volt, hogy rájöttem, a lustaság egy hasznos készség!

Ez talán meredeknek tűnik először, elmagyarázom, miért gondolom ezt:

Az életben a napok, az évek mind ciklusokban működnek. Az ember, ha összhangban van saját magával, tehát egységben van, szinkronban van a belső valódi énjével, akkor olyan, mint egy fa. Ez a szimbólum nagyon mély, sok oldalt lehetne róla írni, ezért itt csak azt veszem ki, ami most ebből nekünk kell: a lomblevelű fák évszak szerint változnak. A fák télen nem csinálnak semmit. Most akkor ők lusták? Erre kapásból mondod biztos, hogy dehogy, hiszen télen épp az a dolguk, készülnek az újjászületésre, megújulnak, hogy tavasszal új erőre kapjanak. És igen, épp ez az! Az embernél is pontosan ugyanígy van!

Az embernek szüksége van a pihenésre, hogy megújuljon az energiája, megújuljon az akaratereje, hogy feltöltődjön és ezáltal sokkal több energiát, sokkal lelkesebben, szenvedélyesebben tudjon beletenni abba, amit csinál. És ez a regenerálódás nem csak az alvás! Az alvás a test pihenése, az elméjé nem. Pihenés nélkül, alvás nélkül és az elme pihentetése nélkül nincs tudatos, előremutató, örömöt hozó cselekvés. Nélküle csak küzdelem és harc van, ami egy egyre sz@rabb és boldogtalanabb élethez vezet.

Ez már nem a szoci, ahol úgy vagy jó, ha folyton csinálsz valamit. A mai világban az a fontos, hogy elérted-e az eredményt. Sokkal inkább a minőségre hajtanak és hogy lelkesedsz-e az iránt, amit csinálsz (és ez már a jobb munkahelyeken is így van – amikor még volt munkahelyem, nálam is ezt nézték: mindegy volt, hogy mit tanultam, mennyi időt dolgoztam, a lényeg az volt, hogy megcsináltam-e a feladatomat és azt kellően jó minőségűre csináltam-e meg. Senkit nem érdekelt, ha két feladat között a saját önismereti fejlődésemen dolgoztam, olvastam, stb. És én nagyon hálás is vagyok nekik ezért. Az, akkor, ott tökéletes volt számomra.)

Akár munkahelyed van, akár a saját felettesed vagy, pontosan jól tudod, hogy így van. Ez már inkább a minőségről szól. És minőségi cselekvést úgy tudsz csinálni, ha jól vagy. És úgy vagy jól, és ez a titok, ha a pihenés és a cselekvés ki van egyensúlyozva!

És ez a lustaság nagy előnye! Akiben van lustaság, az:

  1. A LUSTA EMBER TUD PIHENNI ÉS SZERET IS PIHENNI! Ez lehet nem tűnik annyira nagy előnynek, de rengeteg emberrel találkoztam, aki nem tud pihenni, csak folyton menne, csinálna valamit, agyal, stb. Nekik egy nagy harc, hogy leüljenek 5 percre és ne csináljanak semmit. A leglustábbaknak ez nagyon-nagyon jól megy! És ez egyáltalán nem felesleges – csak arra kell figyelni, hogy ez valóban pihentessen is, viszont így, jó alapokkal, sokkal könnyebb ebben is fejlődni.
  2. A LUSTA EMBER NEM SZERET FELESLEGESEN DOLGOZNI! Tehát mindent a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb erőbefektetéssel, a legjobb minőségben akar csinálni (hogy vissza mehessen pihenni és azt csinálhasson, amihez épp kedve van). Épp ezért sokszor a leglustább emberektől származnak a legkreatívabb megoldások, hogy hogyan lehet hatékonyabban tenni dolgokat. (Mert hát ő akar pihenni is, nem csak egész nap robotolni. És ez JÓ!)

És az az igazság, hogy ez a művészi élet stabil alapja, amikor már képes vagy cselekedni is és képes vagy pihenni is, mert egyensúlyban van a kettő! Mert ha bármelyik irányban ki van billenve a mérleg, akkor nincs örömteli élet.

Ha túl sokat cselekedsz: egy örömtelen, fárasztó, robot életed van, tehát annak éllenére, hogy valószínűleg sok sikert érsz el, belül nagyon nem érzed magad jól. És ilyenkor sokall be az ember, ilyenkor vannak a kiégések, stb. És mivel egyáltalán nem vagy összekapcsolódva önmagaddal, fogalmad sincs, hogy mit kéne másképp csinálni, mi okozna örömöt.

Ha meg az ember túl sokat pihen, akkor meg semmi nem halad a külvilágban, nincsenek sikerek és egyre nagyobb a bűntudat, a halogatás, és az húz le.

(A megállás = halál, a pihenés viszont nem megállás, hanem tudatos döntés, hogy feltöltsd az aksijaid. A telódat is időnként fel kell rakni a töltőre, miért lenne ez veled másképp?)

A legrosszabb, amikor ez a kettő váltakozik: sokat lustálkodsz, egyre nagyobb a bűntudat, a halogatás, majd felidegesíted magad, elindulsz cselekedni és mindent egyszerre akarsz megcsinálni, egós nyüzsgésben, és addig tolod, amíg túlhajtod magad, teljesen elfáradsz és nem tudsz már mást csinálni csak pihenni. Aztán innen nehéz visszatölteni magad, ezért sokat pihensz, túl sokat, ami miatt megint bűntudatod van és így tovább…

Mindhárom eset a teljes egó, ami teljesen lekapcsol téged a szívedről! Szóval ideje újra kapcsolódnod önmagaddal és összhangba kerülni vele.

Hangsúlyoznám, nem az arany középút kell! Hanem mindkét szélsőség, de tudatosan és magas minőségben működtetve, uralva. Tehát:

  • Amikor pihensz, akkor nagyon pihenj! Tudatosan. Olyan tevékenységeket választva, amik tényleg feltöltenek, tényleg örömmel töltenek el, lenyugtatnak, belassítanak, békét adnak, stb. Ha ez nem megy, fejleszd a pihenési/feltöltődős szokásaidat és találd meg azt a pihenési módot, ami hozzád illik. És fedezz fel újabbakat és újabbakat akár. Ahogy tapasztalsz, egyre inkább tudni fogod, hogy mikor milyen pihenésre/feltöltődésre van szükséged. (És ez sohasem felesleges dolog!)

  • Amikor cselekedsz, nagyon cselekedj! Nem egóból, gyorsan! Hanem békében, tudatosan, a lehető leghatékonyabban, a legnagyobb önfegyelemmel, a legfókuszáltabban és a legnagyobb lendülettel, lelkesedéssel, szenvedéllyel. (Erről még biztosan fogok írni később.)

  • És ezeket tudatosan váltogasd, hogy egyensúlyban legyél! Ne akkor pihenj, amikor már teljesen lemerültél. Azért pihenj, hogy soha ne merülj le. Mert csak úgy lehetsz tudatos, úgy tudod uralni önmagad, úgy lehetsz önfegyelemben, úgy lehetsz örömben, ha van energiád! Ezért fontos nagyon a pihenés. Ha csak akkor pihensz, amikor már lemerültél, nem csoda, ha nem bírsz utána megmozdulni, miért is lenne kedved hozzá?! (Hiszen tudod jól, hogy utána megint csak szenvedteted magad a teljes kimerülésig, ehhez senkinek sincs kedve. De ha már tudod, hogy megadod magadnak a pihenést és nem hajtod magad túl, ha már megvan ez az önbizalom, akkor sokkal több erővel tudsz elindulni.)

  • Gyomláld ki a csak energiaszívó, de semmit nem adó dolgokat. (Mindent kérdőjelezz meg amit csinálsz! És tedd fel magadnak a kérdést: Miért is csinálom ezt? Mit ad nekem? Megfelelés? Megszokás? Vagy örömöt okoz? Milyen célhoz visz közelebb? Akarom én ezt?)

Eleinte, mivel szokatlan és új szokás, valószínűleg kihívásokkal teli lesz, de ahogy rászoktatod magad erre az új rendszerre, azt fogod észrevenni magadon, hogy:

  • Egyre jobban vagy és mindig van energiád.
  • Egyre jobban szereted az életedet.
  • Egyre nagyobb az önfegyelmed, önuralmad, élesebb a fókuszod és erősebb az akaratod, nagyobb a lendületed és a motivációd.
  • Egyre több olyan dolgot csinálsz, amit élvezel is.
  • Egyre kreatívabb vagy, egyre több ötleted van arra, hogy mit is csinálnál szívesen, mi okoz örömöt és lesz is kedved ezeket megcsinálni.
  • Egyre tisztábban látod önmagad, a gondolataidat és az érzéseidet.
  • Egyre inkább szereted, becsülöd, értékeled önmagad és egyre inkább fogsz bízni is magadban és így másokban is.
  • Egyre több szeretet lesz az életedben.
  • Mivel már sokszor megtapasztaltad, könnyű lesz elindulni cselekedni és csinálni dolgokat és könnyű lesz meg is állni pihenni, mert már jól ismered a körforgást. Ezért nem lesz bűntudatod a pihenés miatt sem.
  • Egyre jobban kezeled a saját idődet, ezáltal egyre inkább látod az értékét és egyre inkább olyan dolgokba akarod befektetni, ami tényleg értékes.
  • Egyre minőségibbek lesznek a kapcsolataid másokkal. (Mivel van energiád, ezért mindenkihez a „jobb” oldaladdal tudsz hozzáállni, ami építő.)
  • Szépen kihull minden, ami „kell” és helyettük jönnek olyanok, amiket szívesen csinálsz. Így egyre tisztábban látod, hogy valóban mit is csinálnál örömmel.
  • … és még sorolhatnám.

Még pár tipp:

  • Csak olyan dolgokat csinálj, ami előre visz, ami jól esik. Ami nem visz előre, csak húzza az idődet, vagy elveszi feleslegesen az energiádat azt cseréld fel valami jobbra. (Viszont vigyázz, sokszor, ami feleslegesnek tűnik, az nem felesleges és ami fontosnak tűnik elsőre, az nem fontos. Legyél szemfüles és gondold át valóban azt, hogy mit miért is csinálsz alójában! Fedezd fel a gondolati programjaid, a mintáid, mert ezzel láthatod tisztán, hogy valóban neked mivel is kell foglalkoznod. Ha találsz ellentéteket, mint ami itt is volt, azokat oldd fel.)
  • Amit mindenképpen „kell”, azt törekedj lecsökkenteni és a lehető leghatékonyabban, legrövidebb idő alatt elvégezni, hogy több időd maradjon a „szeretem” dolgokra.
  • Legyen több olyan tevékenységed, ami jól esik, amit szeretsz. Ha nem tudod, hogy mik ezek, kiindulhatsz a gyerekkorodból is, hogy ott miket szerettél és próbáld ki azokat most is, vagy próbálj ki teljesen új dolgokat.

Szóval milyen egy művészi élet? Ezt a témát még biztosan folytatom, de az biztos, hogy egyensúlyban van benne a pihenés és a cselekvés, ami már önmagában rengeteg korlát alól felszabadít.

Kezdd el gyakorolni te is és fedezd fel, hogy mi mindent képes adni ez az egy szokásváltozás.

Ha elakadnál, vagy segítség kéne, kereshetsz bátran a hello@alkosdmegonmagad.hu e-mail címen, vagy dobj egy üzit Messengeren.

Szeretettel,

Klári

Te mennyire tudod befogadni a jó dolgokat?

A befogadás önmagában egy nagyon mély téma. És nem lehet első olvasatra teljes mélységében megérteni, sem elsajátítani.

Így az első dolog, amit kiemelnék, hogy: GYAKOROLD!

Mert ahogy haladsz az utad során, úgy fog ez is mélyülni, tágulni és úgy fogsz tudni egyre több mindent befogadni az életedbe.

Most arra kérlek, ezt az írást ne racionálisan, mindenáron megértésre törekedve olvasd, csak hagyd, hogy hasson rád.

Ne spiri egóból olvasd. Hagyd, hogy átjárjon, még akkor is, ha nem érted.

Hagyd, hogy hasson rád, még akkor is, ha esetleg félelem tör elő belőled.

Csak engedd meg, hogy hasson rád, még ha kételyeid is vannak vele kapcsolatban.

Csak hagyd, bárhogy is érzel, bármit gondolsz, bárhol is vagy, bármikor is olvasod,…

Csak engedd be az infót, még ha azt sem tudod, mihez kezdj vele.

És most eljött az idő, hogy gratuláljak is, mert már most is épp befogadsz.

Szóval azt, hogy “én nem tudok befogadni” törölheted is a szótáradból.

A befogadás, a táplálással és elengedés minősége kéz a kézben jár. És, nem baj, ha nem érted, de hidd el, hogy így van: teljesen egyszerre történnek.

Így megeshet, hogy például azért nem tudsz befogadni, mert épp tele vagy, mert nem tudsz elengedni. És így nincs helye az újnak.

Vagy például az is megeshet, hogy azért nem akarsz befogadni, mert nem akarsz felelősséget vállalni azért, mert: “felelősséggel tartozol a rókádért”. Tehát amit befogadsz, azt “megszelídítetted” és ezáltal hatással van az életedre, hatással van rád és te is rá. Semmit sem tudsz úgy befogadni, hogy ne legyen hatása. És ez néha félelemmel tölt el. Félünk a felelősségvállalástól.

Szóval magát a befogadást is érdemes folyamatban nézni, folyamatban kezelni. Ennek a hármasnak harmóniában kell lennie, együtt kell működniük.

Gondolj bele a levegő vételbe: vajon meddig élnél, ha nem tudnál levegőt befogadni? És ha nem tudnád kifújni a levegőt? És ha lenne levegő áramlás a tüdődben, de az nem adná tovább az oxigént a tested többi részének?

Ez egy rendszer. Minden része pontosan ugyanannyira fontos.

Ha a rendszerrel van a gond, akkor jöhetnek ilyen félelmek: “Nem engedem be, mert ami nem az enyém, azt nem veszíthetem el.” Így az elengedéstől való félelem már a befogadást is meghiúsítja, stb.

Most azért még vegyük szemügyre a befogadást, mert van itt még egy nagy félelem, amit meg kell említeni:

“Nem engedem be, mert félek, bántani fog /mert ez rossz /mert… .”

És itt jön egy fontos összefüggés: Igazából annyira tudsz befogadni, amennyire tisztán, feltétel nélkül, ítélkezés mentesen tudsz SZERETNI.

Mert ahogy megítélsz valamit, hogy ez jó, ez jöhet, de az rossz, az nem jöhet, valójában semmit sem tudsz igazán befogadni. Mert az érme két oldala mindig ugyanaz az 1 dolog. És ha az egyiket kizárod, kizárod a másikat is.

És ezt csak a feltétel nélküli szeretettel lehet feloldani. Amikor már nem skatulyázod be az egyes dolgot jónak vagy rossznak, mert nincs értelme, hisz az csak a te véleményed.

Feltétel nélküli szeretettel tudsz befogadni feltétel nélkül, mindent. És ez a félelemmel teli énnek rémisztő.

Ezért falakat húz és szűrőkkel védi a félelemmel teli egód a szívedet. És minél erősebb a félelem, minél erősebb az a gondolat, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol csak bántanak, csalódást okoznak, kést döfnek a szívedbe, hátba szúrnak,… Annál félelmetesebb a befogadás, és annál erősebb a védekezési mechanizmusod, hogy ezt még véletlenül se engedje meg neked.

Így csak azáltal tudsz egyre mélyebben és egyre több mindent befogadni, ha hajlandó vagy megbocsátani és szeretni.

Ez sosem oldozza fel a másik lényt, csak a te belső világodat rendezi, hogy elengedd a romboló, lehúzó érzéseidet.

A befogadáshoz szükséged van a bizalmad és hited erősítésére. Mert ha mindenhol csak a rombolást, a fájdalmat, a támadást látod, automatikusan bezárod szíved.

Továbbá ahhoz, hogy tényleg mélyen tudj befogadni, szükséged van hatalmas mentális és érzelmi önfegyelemre is. Mert, mivel annyira félelmetes ez az egész, nem engedheted meg, hogy a félelem átvegye az irányítást feletted és bemocskolja az egész folyamatot. Mert így bizony még több félelmet fogadsz be az életedbe. Ezáltal szükséged van a te belső harcosodra is (férfi rész), aki képes téged megtartani és vezetni és ha kell, képes meghúzni a határaidat (viszont ezt szeretettel telve!, szeretetből, nem pedig támadásból és aggresszióból).

Persze ezeket mind úgy önmagad, mind a világ felé is meg kell erősíteni.

A befogadásnak tehát egy lényeges titka van: az igazi befogadás feltétel és ítélkezés nélküli.

Mindent befogad, mivel minden energia.

Az igazán nyitott szívű embernek ilyen szempontból nem számít, hogy alacsony szintű energiát (düh, irigység, támadások, stb) fogad be, vagy a legmagasabb szintű szeretetet. Mert ő tudja, hogy nincs különbség. És mivel rendszerben, folyamatban él és erős, szerettel és bizalommal, hittel telt a szíve, örömmel fogadja be ezt a figyelem energiát.

És magas önfegyelmének és tudatosságának köszönhetően ezt saját magában észreveszi és tudatosan (a táplálás fázisában) transzmutálja át szeretetté. Így nincsenek rá belül hatással az alacsonyabb energiák. Ennek köszönhetően annyira stabil, hogy semmi nem tudja belső békéjéből kibillenteni.

Ő ezért soha nem sérül meg belül, inkább tovább emeli rezgésszintjét és az elhasznált energiát elengedi, hogy újabb szeretet-levegőt vehessen.

A férfi rész pedig, mivel magas szintű szeretetben létezik, ezt a szeretetet tudja kisugározni, átadni a világnak. Így teljesedik ki a szeretet adása és befogadása. Ezáltal emeli az egész világot.

De ez mindig belső munkával, önismerettel és kint a célirányos cselekvéssel érhető csak el.

(Példa: Gondolj itt például – a vallási dolgokat félretéve – Jézus keresztre feszítésére – ő nem szenvedte ezt végig, végig szeretett, mindenkit, még kínzóit is. És nem is élte még “rossz”-ként, fájdalomként, támadásként. Csak nekünk tűnik ez az egész szörnyűnek, mert mi még ítélkezünk és a kínzást “rosszként” éljük meg, de ő már ettől magasabb szinten volt.)

A befogadás útja tehát kéz a kézben jár a Szeretet útjával.

Aminek alapja az önszeretet: Szeretni az összes tulajdonságodat, összes múltbéli énedet, szerepeidet, tetteidet, minden múlt-jelen és jövő beli megnyilvánulásodat úgy, ahogy van, feltétel nélkül.

Tehát szeretni önmagad, létezésed minden egyes pillanatát, időtlenül.

Így ha valamit nem tudsz befogadni, ezeket érdemes megvizsgálnod magadban:

→ Mitől félek, ami gátolja a befogadást?

→ Melyik részem (belül és tükörként is) az, akit nem tudok elfogadni feltétel nélkül?

→ Mit akarok kizárni?

Majd ami itt feljött, azt rendbe kell tenni (5 érzelmi lépcsővel, ami nem más, mint a feltétel nélküli szeretet felé vezető út).

Csodákkal teli gyakorlást kívánok.

Csak szépen, nyugodtan, lépésről, lépésre…

Miért nem léteznek negatív tulajdonságok?

Hogy ezt jobban megértsük, engedd meg, hogy kicsit elkalauzoljalak a saját fejedben!

Az agyunk (pontosabban a tudatalattink) egy matricázógép.

Na jó, ez így elsőre erősnek vagy furának tűnhet, de így van, máris kifejtem!

Azt már biztosan tudod, hogy vannak dolgok, amiket tudatosan teszünk (pl. felemeljük a mobilunkat az asztalról), és vannak dolgok, amiket nem tudatosan.

Most persze nem alvajárásra vagy öntudatlan állapotra gondolok. Mindössze arról van szó, hogy az agyunk mindent a lehető legegyszerűbben próbál megjegyezni.

Ez persze nem probléma, képzeld csak el, hogy milyen lenne, ha mindent végig kellene újra és újra gondolnod. Most ha ránézel pl. a sárga színre, azonnal tudod, hogy az sárga. Nem kezdesz el gondolkodni rajta, hogy milyen színű, azonnal tudod, mert a tudatalattid érezteti veled.

Na itt kapcsol be a matricázógép…

Mert amint meglátod azt a sárga valamit, a tudatalattid azonnal ráragasztja azt a matricát, hogy az sárga.

Miért van szó továbbra is a dolgok matricázásáról?

Mert valójában nem egy matricát ragaszt rá a dolgokra az agyunk, hanem annyit, hogy megszámolni is nehéz lenne. Osszuk szét ezeket 3 csoportba!

  1. csoport: Ha már a sárga színnél járunk, legyen a példa ezúttal egy sárga szék. Most már a szék matricát is megkapta, hiszen ezen sem kell gondolkodnod. Ha ez a szék például fából van, akkor az egy további matrica. Ezt is lehetne folytatni, de a lényeg: ezek objektívnek tűnő matricák. Ezeket megtanultuk, így használjuk.
  2. csoport: A tárgyunk továbbra is ugyanaz a szék. Gyerekkorodban felmászni sem tudtál rá, olyan magas volt. Később kényelmes magasságúnak tekintetted, ha pedig igazán magasra nőttél, az is lehet, hogy alacsonynak találod. Lehet, hogy tetszik, de az is, hogy nem. Ezek a szubjektív matricák.
  3. csoport: ide pedig azok a matricák tartoznak, amiről nincs információnk, de az agyunk az előző két csoport alapján kreál hozzá új információkat. Tehát ez már csak következtetés, de attól még ott van. Például, ha még sosem ültél azon a széken, de szövettel van borítva, akkor elképzeled valamennyire puhának. De valójában amíg nem ültél rá, nem tapintottad, nem tudhatod, mennyire puha. Ebbe a csoportba tartozik az intuíció/megérzés, de az előítélet is.

Ha még mindig velem vagy, akkor mostanra sejtheted, hogy a negatív szó is csupán egy matrica.

De akkor hogy kerül ez a bizonyos “negatív” matrica egy tulajdonságodra?

Legyen a példa ezúttal a rugalmas HomeOffice, azaz otthonról dolgozni valami olyat, amit akkor végez valaki (mondjuk egy ismerősöd), amikor jól esik, a lényeg, hogy elkészüljön.

Első hozzávaló: tanult információk alapján kerül a képbe negatív matrica

Ilyenért szerintem senkinek sem kell a szomszédba mennie. Szülők, nagyszülők és dédszülők teljesen másképp látták a világot, mint te. Ezért elképzelhetőnek tartom, hogy hallottad már ezt, vagy egy nagyon hasonló mondatot: „ez a gyerek folyton csak a számítógép előtt ül, sosem lesz semmi belőle, ücsörgésből és semmittevésből nem lehet megélni…”. Kutatások igazolják, hogy ha valamit kellően sokszor ismételgetünk (vagy ebben a példában mások ismételgetik nekünk), akkor azt – legalább egy bizonyos szintig – elhisszük.

Ezért simán lehet, hogy ha ezt sokszor hallottad, akkor az említett ismerősödet, lustának, életképtelennek tartod (legalább egy kicsit).

Ennél talán még meglepőbb, hogy saját magadról is ezt gondolhatod, szóval vagy bele sem mersz kezdeni ilyen munkába, vagy ha mégis, akkor vagy rossz érzéseid vannak, mert úgy tudod, hogy ilyet lusták és életképtelenek csinálnak. Szélsőséges esetben ilyen helyzetben akár szorgalmas ember tényleg lustává is válhat.

Második hozzávaló: Szubjektív meglátás.

Mit gondolsz a HomeOffice-ról Te? Bejársz az irodába, de nincs HomeOffice? Esetleg van, csak nem adják meg neked? Vagy nem is irodai munkát végzel számítógép előtt? Bármelyik is legyen, van egy szubjektív véleményed arról, hogy magad milyennek találod a dolgot. A példa kedvéért legyen az, hogy vonzónak találod a HomeOffice lehetőségét.

Harmadik hozzávaló: a hiányzó infókat az agyad megpróbálja az előző kettőt összemosni.

Na és itt kiakad. Mert te vonzónak találod a lehetőséget, de azt tanultad róla, hogy az nem jó, de mégis vágysz rá. Mindemellett még ki sem próbáltad, tehát azon kattog az agyad, hogy milyen érzés lenne. Be tudnád-e kényelmesen illeszteni a napjaidba? Esetleg félsz-e attól, hogy ellustulod, és nem lesznek kész a dolgok? Mit csinálsz, ha a gyereked 5percenként odarohan hozzád, vagy a párod épp filmezne, amikor te épp dolgoznál, pedig az téged zavar?

Azt hiszem, érted a lényeget, én mégis kiemelnék összegzésként 3 dolgot:

  • Amíg nem próbálsz ki valamit, addig nem tudsz teljes képet kialakítani arról, hogy az milyen, mert nem élted át, ezért az agyad a hiányzó információkat az előzőek alapján próbálja kitölteni
  • A benned lévő feszültségek nagy része azért keletkezik, mert az első és a második pontban megismert dolgok ütköznek
  • És végül: az, hogy valamit negatívnak vagy pozitívnak érzékelünk, a fentebb leírt 3 csoport alapján ítéljük meg

Ez alapján a negatív tulajdonságainkat is a fentebb leírtak alapján matricázzuk negatívnak.

Most akkor azok tényleg negatívak? Vagy ebben a formában léteznek egyáltalán negatív tulajdonságok?

A helyes válasz tehát: az a negatív, amit te annak tartasz.

Javaslom, hogy próbáld ki, ha legközelebb valamit egyértelműen pozitívnak, vagy negatívnak titulálsz, akkor vizsgáld meg a fentebb leírt részeket, hogy eldönthesd, tényleg úgy gondolod-e, vagy csak megszokásból titulálod negatívnak/pozitívnak.

Ha pedig itt járunk, többek között a „negatív tulajdonságokról” is szó esik a 14 napos ingyenes Hangolódj rá Önmagadra sorozatban, ahol minden nap kapsz egy e-mailt az aznapi oktató anyaggal és egy pici hozzá tartozó fejlesztő feladatot, amit 1-2 perc alatt el tudsz végezni. Így nem csak tanulsz, de azonnal gyakorlatba is ülteted a tanultakat!

Regisztrálj ingyenesen az alábbi gombra nyíló oldalon:

 

Szeretettel várom a véleményed, kérdésed az eredeti Facebook bejegyzés alatt, melyet itt találsz:

Így vered át magad a “pozitív” gondolkodással

Így vered át magad a “pozitív” gondolkodással

Az emberekkel való beszélgetéseim során gyakran látom, hogy a pozitív gondolkodást sokan félre értik.

Azt gondolják, pozitívan gondolkodnak, pozitívan látják a világot és ahogy elkezdünk beszélgetni a vágyaikról – céljaikról, szinte rögtön előbújik az önbizalom, az önértékelés, az önbecsülés és önszeretet hiánya.

Szóval egy dologról biztosan negatívan gondolkodnak, saját magukról.

És ha saját magukban nem látják a pozitívat, az erőt, nem bíznak önmagukban, akkor bizony a többi emberről és a világról sem tudnak pozitív képet alkotni. Mert mint minden, ez is belülről, az önmagunkkal való kapcsolatunkból indul ki (hiszen a külvilág a belső világod tükre).

Ez a téma nem egy olyan dolog, hogy most már pozitívan gondolkodom, készen vagyok, pipa, mehetek tovább… Hanem egy olyan alap nézőpont, amit az önismereti fejlődésünk során folyamatosan bővíteni, tágítani tudunk. Így minden fejlődési körön újra visszatér, hogy tovább erősíthessük magunkat.

Neked szól ez a cikk?

Tehát ha azt gondolod magadról, hogy még van hová fejlődnöd a témában, mert még ez annyira nem megy, vagy ha azt, hogy már egész jó vagy benne, mert már egy ideje csinálod, ez a cikk neked szól.

Én sem mondom, hogy már 110%-ra kimaxoltam a pozitív gondolkodás és önbizalom kérdéskörét (mert bőven nem), de már sokkal-sokkal többel rendelkezem, mint mondjuk egy éve, vagy az önismereti utam elején. És már ezért is nagyon hálás vagyok. Így te se keseredj el, ha meglátod, hogy még bőven lehet fejlődni, mert mindig lehet még tovább és tovább erősödni benne.

Így kérlek, törekedj alázattal, nyitottan olvasni ezt az írást és tedd félre kicsit azt a gondolatot:

„Én ezt már tudom”.

„Én már pozitívan gondolkodom az életemről”

Amikor azt mondom, gondolkodj pozitívan, egyáltalán nem arra gondolok, hogy a problémákat, akadályokat, kellemetlen – nehéz dolgokat hagyd figyelmen kívül. Nem azt kérem, hogy ne foglalkozz a negatív érzéseiddel és azokkal a helyzetekkel amik felzaklatnak.

Nem mondom, hogy ne foglalkozz azzal, ha bántanak, megsértenek, vagy ha fáj.

Azoknál az embereknél, akik még nem mélyültek el úgy igazán az önismeretben, gyakran felfedezhető, hogy hiába tudják a fontosságát (olvastak róla már sokat), így mondják és gondolják azt, hogy pozitívan gondolkodnak, ez valójában nincs így.

A valódi pozitív gondolkodás helyett felvesznek egy „rózsaszín napszemüveget”, így mindent egy illúzión keresztül látnak. Ennek az illúziónak az alapja pedig nem más, mint hogy nem akarnak foglalkozni a negatív, kellemetlen, fájó, nehéz dolgokkal.

Így a pozitív gondolkodás egyfajta látszattá alakul át. A valóság pedig az, hogy struccként a földbe dugják a fejüket és nem akarnak szembesülni az igazsággal (leginkább önmagukkal kapcsolatban, a saját gyengeségeikkel, a saját tévedéseikkel, a saját felelősségükkel, a saját gyengeségükkel). Mégpedig azért nem, mert bizony az igazság sokszor fáj, ráadásul rengeteg mindentől félünk is. Így az egész egy nagy elnyomássá és önámítássá alakul át.

Náluk a pozitív gondolkodás valójában csak azt takarja, hogy önmagukról azt gondolják, hogy gyengék és menekülnek a félelmeik elől. Tehát összeségben egy komfortzónán belüli, langyos, változatlan, szenvedély és valódi boldogság nélküli életet eredményez ez a hozzáállás. Közben valószínűleg belül már érzik, hogy változtatni kéne, haladni kéne valamerre, talán ezért már tesznek is lépéseket, de azt tapasztalják, hogy végül semmi sem változik. Csöbörből vödörbe esnek és egyre rosszabbul érzik magukat.

Így a „pozitív gondolkodásuk” valójában egy védekező mechanizmussá alakul át, egy felelősség hárítás, amit az egó nagyon ügyesen ki is használ minden adandó alkalommal.

Tehát ez a fajta látszat pozitív gondolkodás igazából egy negatív gondolkodás önmagunkról, másokról és a világról, csak ez el van nyomva. Ráadásul ezzel saját életünk kormányát visszaadjuk régi programjainknak, mintáinknak, félelmeinknek.

Fontos tisztáznunk, hogy ez az állapot nem attól függ, hogy mennyi információt halmoztál már fel az eddigi életedben a témában, hanem hogy mennyire tudtad valóban beépíteni ezeket a dolgokat a gyakorlatban az életedbe. Mennyire éled meg ezt minden apró, hétköznapi helyzetben (is), vagy csak a tudásodból kiépítettél egy látszat életet, mert már sok helyen olvastad, hogy ezt így kell csinálni és ezt kezdted mások (és magad) felé mutatni.

Akkor mi is valójában a pozitív gondolkodás?

A pozitív gondolkodás nem más, mint bizalom, hit, elfogadó – megbocsátó hozzáállás, befogadó – tápláló – elengedő szeretet és objektív céltudatosság.

Az egész alapja az a fajta hit és bizalom, hogy „Képes vagyok rá. Meg tudom csinálni.”

Tehát hinni és bízni önmagamban, mert így tudsz aztán hinni és bízni másokban és az életben.

Ez nem azt jelenti, hogy csak abban bízom, azt tudom megcsinálni, amit már legalább egyszer megcsináltam. Hanem, hogy hiszem és tudom, mert bízom magamban, hogy bármit meg tudok csinálni. Nem számít, hogy hogyan, vagy hogy mennyi idő alatt, egyedül-e vagy segítséggel, vagy hogy milyen körülmények között. A lényeg, hogy tudom, el tudom érni, amit akarok. Ráadásul még akkor is, ha az egy teljesen új, teljesen ismeretlen cél és az elején egyáltalán nem tudom (még ötletem sincs), hogy hogyan fogom megvalósítani. Csak egyszerűen tudom, hogy megcsinálom, bármi is történik.

Ez a fajta önmagamba vetett hit inkább már egy tudás. Tudom, hogy megtudom csinálni a bármit.

És bizony, ha ez egy teljesen új, ismeretlen út, akkor lesznek akadályok, lesznek nehézségek, lesznek kudarcok, lesznek kellemetlen szituációk. Nem cél, hogy ezeket kikerüljem. Mert a pozitív gondolkodás egy másik fontos része, hogy végig tudom, hogy minden értem történik.

Minden kudarc, minden nehézség csak azért jön, hogy általuk fejlődhessek, megszerezzem azt a tudást, azokat a képességeket, amik ahhoz szükségesek, hogy könnyen megvalósítsam a célom.

Így, ha nehézség van, ha szembesülnöm kell a hibámmal, ha szembe kell néznem önmagammal, nem esem kétségbe, nem kerülök önsajnálatba, nem veszem fel a „minden rossz” szürke szemüvegét, vagy a „hagyjuk inkább abba” menekülő állapotot. Mert tudom, hogy mindez értem és a céljaimért történik. Így nem veszem el ezekben a helyzetekben, nem forgatom bele magam érzelmileg, hanem megnézem, mit tanulhatok, hogyan lehetek hatékonyabb, sikeresebb, ezt a plusz tudást beépítem az életembe. Ennek köszönhetően könnyen átlépek az aktuális problémán, a lehető legérzelemmentesebben megoldom és határozottan, magabiztosan megyek tovább.

Tehát végig tudom, hogy úton vagyok.

Minden új út először rombolással kezdődik. Egy olyan külső vagy belső világösszedőlős állapottal. És itt sem esem kétségbe, mert tudom, hogy ez a játék része. Inkább megünneplem, és örülök neki (még ha épp fáj is), mert tudom, hogy ez azt jelenti, úton vagyok, elindultam. És ez megér egy ünneplést.

A valódi pozitív gondolkodáshoz így hozzá tartozik, hogy hiszek és bízok az élet megtartó erejében, bízom az univerzumban/Istenben/gondviselésben/felettes énben (ahogy épp hívod), hogy bármi is történik, az értem és a célom megvalósulásáért történik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem foglalkozok a jelekkel, a nehézségekkel, a problémákkal. Nem hagyom őket figyelmen kívül, csak nem megyek bele az önsajnálatba, a pesszimizmusba, a „most mi lesz” állapotba, hanem céltudatosan, célirányosan átlendülök (elnyomás nélkül) a helyzeten és megoldom. (Ehhez hozzá tartozik a belső rendezés is, ha mégis kibillenek. Hisz fontos, hogy én végig jól, örömben, lelkesedésben legyek. Végig szenvedni az utat a célig lehet, de nincs sok értelme.)

Ezért fontos, hogy végig jelen legyen a célirányosság/céltudatosság. Mivel ez adja meg az egész fejlődés, az egész folyamat irányát. Ha nincs cél, akkor csak stagnálás van. Így nehéz meglátni az értelmet is a helyzetekben, hisz nem tudom merre is tartok (mert nem én határoztam meg hanem valaki/valami más és csak sodródok).

A magas szintű célirányossághoz kell még az a fajta hit is, hogy: „Megérdemlem.”

Megérdemlem a bármit, és a mindent. Így nincs helye itt a bűntudatnak, a szégyennek se magam, se mások felé. Ehhez kell az elfogadó – megbocsátó hozzáállás.

Ahhoz, hogy igazán pozitívan, bizalommal, hittel tudjak hozzáállni önmagamhoz, a másik emberhez és a világhoz, fontos a feloldozás. A feloldozás nem más, mint egy döntés, hogy megbocsátok és elengedem az adott esetet, tehát nem teszek bele több figyelem energiát. Ehelyett ezt az energiát inkább a saját felszabadulásomba, saját örömömbe és céljaimba fektetem bele.

A megbocsátás nem jelenti azt, hogy például egyetértek a másikkal abban, amit tett. Csak tudom, hogy nekem, földi halandóként, nem tisztem felette ítélkezni. Nem az én dolgom a büntetés, azt a világban működő erők úgyis elintézik. Hisz mindenki megkapja, ami jár neki.

Így visszaveszem tőle az energiámat, mert inkább építőbben akarom felhasználni azokat. Így nem őt, hanem valójában magamat szabadítom fel a láncok és bűnök alól. Így könnyen adok megbocsátást magamnak és másoknak is. Elfogadom, hogy nem tudok rossz döntést hozni, hisz minden döntés saját Magamhoz visz közelebb és minden döntésemet az adott szintem szerint a lehető legjobban hoztam meg.

Tehát attól, mert egy fejlettebb verzióm már más döntést hozna, mert megváltozott, fejlődött, még nincs joga elítélni a korábbi fejlettségi szinten történő döntéshozást. (Attól, mert most már látom, hogy lehet jobban, az nem azt jelenti, hogy eddig rossz volt.)

Amikor rádöbbenek, hogy hol vannak még korlátaim, hol lehet még fejlődni, hol válhatok még teljesebbé, az inkább ünneplést érdemel, mint bűntudatot és önostorozást. Mert ez is siker. Egy-egy őszinte pillanat, még ha fáj is, mindig siker, mert nagy lehetőségeket hordoz. Ez is csak (pozitív) hozzáállás kérdése.

Amikor erős a hitem és a bizalmam önmagam, a másik ember és a világ felé is, akkor már nem okoz gondot szűretlenül befogadni az életet és mindent, ami történik benne. Ekkor már tudom, hogy ha a másik ember bánt is engem, az az ő alacsonyabb tudatossági szintjét minősíti, nem pedig engem. Így nem veszem magamra, nem megyek bele érzelmileg. Ráadásul mivel hitem és bizalmam erős, tudom, hogy valójában nem bánthatnak, mert ez is csak tőlem függ. Így célomhoz hűen haladok tovább és ami már idejétmúlt, régi, korlátozó, hátráltató, elavult, már nem szolgál, könnyen elengedem.

Így az ebbe az irányba, a pozitív gondolkodás irányába tett lépések valójában a (felszabadító) szeretet útján tartanak engem.

A befogadó – tápláló – elengedő szeretet tápláló része ebben az esetben leginkább abban mutatkozik meg, hogy nap mint nap mivel táplálom magam, céljaim és így a körülöttem lévő embereket is.

Ez a táplálás támogató, gondoskodó, építő vagy romboló?

A pozitív gondolkodásban a táplálás egyik alap megnyilvánulása, hogy magamat, a döntéseimet, a céljaimat, a múltamat sosem degradálom. Nem foglalkozok azzal, hogy mit nem tudok, hogy mire nem vagyok képes, mi minden nem sikerült, hol mindenhol buktam már el eddig, vagy mi minden fájt, milyen hibákat követtem el. E helyett támogató szeretettel, elfogadással, türelemmel állok önmagamhoz. Mintha egy gyerek lennék, aki épp most tanul járni. Nem ostorozom magam a kudarcaimért, hanem emlékeztetem magam, hogy gyerünk tovább, meg tudom csinálni, milyen ügyes vagyok. Emlékeztetem magam a képességeimre, az eddigi sikereimre, az erősségeimre, a különleges képességeimre. Így önmagam legnagyobb támogatójává és szurkolójává válok.

Mert amíg én önmagam nem támogatom teljes szívvel, a világ sem fog teljes szívvel támogatni engem. Nem kívülről várom el a támogatást, a figyelmet, a lelkesítést, hanem folyamatosan (napi szinten, akár percenként) emlékeztetem magam saját csodálatosságomra és hogy sikerülni fog. És törekszem arra, hogy ennek a hangnak higgyek, ezt higgyem el és a kételkedő, félelemmel teli, degradáló másik hangnak minél kevesebb figyelmet és energiát adjak.

Így tudom valóban szeretettel táplálni magam a céljaim irányába.

Ahogy láthatod, ez a fajta hozzáállás, ez az út nincs tele látszat jósággal. Ez őszinteségen alapszik és a nehézségekkel, határokkal való szembesülésen. Így nem egy egyszerű út, viszont annál boldogabbá tud tenni, ha kialakítod. Ez így nem elnyomásra épül, hanem a saját boldog, szabad, szenvedélyes, önazonos élet kiépítésére. Így válik ez valódivá, örömtelivé és értékessé. Ez a valódi pozitív hozzáállás, amikor minden nehézség ellenére tudod a hitet, a bizalmat és a szeretetet választani, bármilyen elnyomás nélkül. Amikor tudod, hogy minden érted történik, még ha körül nézel és káosz és nehézség vesz éppen körül, akkor is.

A pozitív gondolkodás tehát nem a negatív dolgok elnyomására épül, hanem hogy minden negatív dolog ellenére tudok szívből szeretni, örülni, ünnepelni, hinni és bízni. Mert még ha nem is látom, de hiszem, hogy ez valami nagyobb jó része és itt most csak az a dolgom, hogy a jelenben meglépjem az aktuális kihívást.

Talán elsőre ez így nagy falatnak tűnik. Össze írtam neked pár tippet, hogy hogyan tudsz elindulni ebbe az irányba és tovább fejlődni, mélyülni benne:

  • Folyamatosan, minden kihívással kapcsolatban mantrázd magadnak: „Meg tudom csinálni. Megcsinálom.”
  • Ebből a cikkből rengeteg olyan gondolatot tudsz kiírni, ami megerősítő mondatként használható. Használd bátran. (Sőt, akár az egész blogbejegyzést használhatod rendszeres olvasással megerősítő szövegként.)
  • Érdemes egy ideig napi szinten feljegyezned a sikereidet (kis és nagy sikerek egyaránt). Napi 5-10 sikert bőven össze lehet szedni és így könnyen tudatosíthatod, hogy valójában milyen sikeres vagy. A sikertudatosítása növeli az önbecsülést, önbizalmat, hitet.
  • A sikereket mindig meg kell ünnepelni. Így érdemes elkezdeni megdicsérni, elismerni a saját sikereidet és a siker méretétől függően jutalmazd is meg magad. (Adj magadnak olyan kis-nagy dolgokat, amikre úgy vágysz, ami jól esik.) Ezzel nem csak az önszeretetedet növeled, de még a további egyre nagyobb sikerekre is motiválod magad.
  • Az önbizalmat, önmagadba vetett hitet nagyban erősíti, ha rendszeresen megtapasztalod, hogy képes vagy megcsinálni olyan dolgokat, amikről lehet elsőre azt hiszed, hogy ez neked nem fog menni, vagy fogalmad sincs, hogyan csináld. Így érdemes bátorságpróbákat végezned, kihívásokat csinálnod, így edzed magad, növeled a saját belső erőd és tágítod a komfortzónád.
  • Ha válaszút elé kerülsz, válaszd a járatlan, ismeretlen utat a járt helyett, még akkor is, ha félelemmel tölt el (főleg akkor). Legyél kicsit bevállalósabb, kezdeményezőbb, kockázatvállalóbb, nagyon megéri. Kezd kicsiben, nem kell rögtön az egész életedet felbolygatni.
  • Válaszd a szeretetet (leginkább önszeretetet) mások akarata, a megfelelés kényszer és a félelmek helyett. Kezdd el felvállalni önmagad, az érzéseidet, a gondolataidat. Ezt is apránként egyre jobban. (Ez nem önzőség!)
  • Alakítsd ki a megbocsátó, elfogadó, elengedő hozzáállást önmagaddal és másokkal szemben is. Tedd le a bűntudatod, a szégyened, a sértettséged, hogy ezáltal egyre szabadabban élhess.
  • Válj a saját szurkolóddá. Emlékeztesd magad a képességeidre, erősségeidre, csodálatosságodra. Ebben segít, ha összeírod először azt, hogy mi mindenben vagy (vagy voltál valaha) jó. Ha egyedül nem megy, megkérdezhetsz másokat is, hogy szerinte neked mik az erősségeid. Lásd a két szemeddel, mennyire elképesztő vagy. (Biztosan vannak szuperképességeid. Ha a másik nem akar segíteni, hagyd rá. Ha pedig bántana ez miatt, akkor tudd, hogy ő nem a támogató közeged.)
  • Rakj le mindent, ami már nem támogat (régi szokásokat, mintákat, cselekvéseket, gondolatokat). Hagyd abba és helyette tapasztalj új dolgokat. Fedezd fel, mi okoz számodra valódi örömöt. Légy felfedező.
  • Tűzz ki új célokat, hogy mindig tudd, merre haladsz.
  • Gyakorold a ragaszkodás nélküli, elengedő állapotot. Így, ha valami változik is az életedben, nem fog annyira fájni.
  • Gondold végig, hogyan cselekednél, mit csinálnál, hogyan viselkednél, milyen lennél, ha már most magas lenne az önértékelésed, önbecsülésed, önbizalmad, önszereteted. Mi minden változna az életedben? Mit csinálnál másképp? Milyenek lennének az emberi kapcsolataid? Mivel foglalkoznál? Gondold végig, írd le, majd kezdj el úgy élni, mintha már most ez az ember lennél. (Ez egy játék, játsz.)

Csodás fejlődést kívánok.

Hálás Szeretettel,

Hajabács Klára

U.i.1.: Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lenne az írás, használd az utóiratok után található gombot és oszdd meg a cikket.

U.i.2: Ha szeretnéd az itt olvasottakat fénysebességgel a gyakorlatba ültetni, vagy csak bizonytalan vagy, hogyan kezdj neki, itt megtudhatod azt, hogy hogyan tudok Neked ebben 100% személyre szabottan segíteni.