Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Mit tegyél, ha berobban a párkapcsolatodban az atombomba?

Minden kapcsolatban elérkezik egy olyan pont, amikor az adott kapcsolódásból azon a szinten már kihoztátok a legtöbbet. Mint amikor mondjuk túrázol és felérsz a hegy tetejére. Nincs tovább.

És ekkor hirtelen összedől minden és azt veszed észre, hogy visszakerültél a kezdő pozícióba. Érzed, hogy bármi is lesz, az már soha nem lesz olyan, mint volt. Már nem úgy néztek egymásra, már nem olyan a másik társaságában lenni, mint eddig. Valami nagyon megváltozott és összedőlt az elmúlt idők illúziója.

Ha már foglalkozol egy ideje önismerettel, akkor valószínűleg már van egy olyan részed, aki titkon képes már örülni ennek, mert tudod, hogy nagy lehetőségeket tartogat. De még neked is biztos van olyan részed is, akinek viszont nagyon fáj, aki bármit megtenne, hogy vissza lehessen rendezni a régi helyzetet, a régi állapotot, még ha az nem is volt a legjobb. Inkább visszamennél, csak ne kelljen küzdeni, ne kelljen a komfortzónán kívül a kellemetlen, új helyzetben lenni. Nagyon szívesen megalkudnál. De talán már erősebb benned a vágy, hogy ezt ne tedd meg.

Így végül 2 fő irányba mehetsz tovább:

  • Valahogy, szenvedéssel, megalkuvással, ragaszkodással, önrombolással visszarendeződsz a régibe (ez általában nagy lemondásokba kerül).

    Ez a legrosszabb, amit tehetsz. Ilyenkor teljesen elnyomod azt a halk belső hangot, aki azt mondja, nincs itt többé keresnivalód, tovább kell menned. Megtagadod önmagad csak azért, hogy a kényelmes és romboló helyzetedben maradhass. Abban a helyzetben, amit már megszoktál, amit ismersz. Megalkuszol csak azért, mert azt gondolod, csak így szerethetnek téged, csak így vagy értékes és itt érzed magad biztonságban. Ezt ismered, az ismeretlen pedig nagyon félelmetes és így önszántadból alárendeled magad a másiknak.
  • Felszabadítjátok egymást és elindultok együtt vagy külön-külön az új, magasabb szintű életetekbe.

    Ha a fejlődés híve vagy, csak erre mehetsz tovább. Ez félelmetes, mert bizony itt minden változik, minden új, ismeretlen, gyomorgörcsös, félelmetes.

    Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy szakítanotok kell. Ilyenkor egy kapcsolat vagy mélyül, vagy szakad (ezt általában nem lehet előre tudni). Ez attól függ, hogy az életfeladatotokat, tehát Titeket melyik támogat jobban. Még tudtok-e úgy együtt haladni, hogy mindkettőtök a saját útját járja, vagy ez már lemondásokkal járna az egyik vagy mindkét fél számára.

Itt két dolgot mindenképp érdemes eldöntened:

  • Fontos vagy magadnak annyira, hogy te légy az életedben a legfontosabb és a saját egyéni utadat éld tovább? Fontos neked annyira az egyéni fejlődésed, az életfeladatod, a boldogságod, a vágyaid hogy kilépj a régi életedből és lerázd a múlt láncait? (Vagy fáj már annyira, hogy hajlandó vagy ebbe az irányba lépni?)
  • Szereted annyira a másikat, hogy megengeded neki, hogy ő is a saját útját választja, a saját döntését kövesse, a saját életét élhesse, még ha ez neked fáj is?

Most talán már látod, hogy az ilyen robbanások elsősorban az egyéni fejlődésről szólnak. És ettől általában félünk is. Félünk, hogy ha változunk, akkor párunk már nem fog annyira szeretni minket. Így sokszor inkább lemondunk saját fejlődésünkről csak azért, hogy benne maradjunk egy-egy kapcsolatban. Mert azt érezzük, a másik kell nekünk, szükségünk van rá a teljességhez.

De ez is csak egy illúzió.

Fontos megértened, hogy párodnak nem az a feladata, hogy kiegészítsen téged. Nem az a feladata, hogy szeressen, hogy megadja neked a figyelmet, a törődést, az ajándékokat, a simogatást, a bármit, amit vársz tőle. Ez nem az ő dolga és nem az ő felelőssége, hogy te megkapod-e vagy sem.

Ha azt tapasztalod, hogy mással szívesebben tölt időt, nem ad annyi vagy olyan figyelmet amilyet szeretnél, nem becsül eléggé, nem szeret eléggé, az nem az ő hibája. A párod téged tükröz. Tehát ha ő például nem ad elég figyelmet neked, akkor valójában te nem adsz elég figyelmet magadnak. Ha azt érzed nem szeret eléggé, akkor te nem szereted eléggé magad. Ha nem tölt elég minőségi időt veled, akkor te nem töltesz elég minőségi időt magaddal. És azzal, hogy te ezt elvárod tőle, átadod neki a felelősséget a saját életeddel kapcsolatban.

Ne hibáztasd magad ezért, nem igazán tanít meg ez a világ minket úgy igazán szeretni. Az egyéni munkánk egyik nagyon fontos része, hogy felfényesítsük önmagunkat. Inkább csak fogadd el, hogy eddig ez volt, bocsáss meg magadnak, a párodnak és változtass. Emeld fel magad a saját életedben oda, ahová valóban tartozol. Legyél te mostantól életed középpontjában és mindent adj meg önmagadnak. Kívülről ne várj el semmit, csak adj először magadnak, majd a másiknak. Mert te egyszerűen mások nélkül is értékes, szerethető, figyelemre méltó, teljes vagy. És meglátod, mások is így fognak hozzád állni, de ez már csak egy jutalom, egy bónusz ajándék lesz. Ha te teljesen elfogadod magad, mások is el fognak fogadni úgy ahogy vagy.

Ez a tiszta, őszinte, támogató, szabad kapcsolatok alapja.

Nos, most valld be magadnak őszintén, te mi mindent vársz el a másiktól?

Te ezeket megadod önmagadnak? És megadod a párodnak?

Az önismereti fejlődés során mindig újra és újra van egy olyan pont, amikor lehull az illúzó, a hazugság. Az egyik – vagy mindkét fél rájön, hogy nem a saját életét éli, hanem például a szüleiét. Hogy régmúlt, felesleges mintákat működtet, arra építkezik, pedig nincs is ezeknek már létjogosultsága. Az ilyen felismeréseknél természetes, hogy megborul a rendszer. Lerombolódik, hogy egy tisztább, őszintébb, önazonosabb kapcsolat alakulhasson ki.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem véletlenül vagyunk épp a párunkkal kapcsolatban. Nem csak a mintáinkkal tudunk kapcsolódni, hanem van ott valamilyen titokzatos mély kapcsolat is. Így a legnagyobb rombolások is mélyüléssel járhatnak, ha mindkét fél bátran megtudja lépni egyénileg azt a fejlődést, ahol éppen tart. Ráadásul a poén az, hogy ez után még erősebb, még szeretettel telibb a kapcsolat. Minél inkább önazonosak, önfelvállalóak, önmagunk vagyunk, annál könnyebb szeretnünk egymást. Ráadásul ez már nem ragaszkodáson, hanem szabadságon alapul. És ez lenne a cél.

De természetesen benne van a pakliban, hogy két külön útra vezet minket életutunk. Ilyenkor önszeretetből, önbecsülésből, önértékelésből, önmagam tiszteletéből nem mondhatok le saját utamról, viszont meg kell engednem, hogy párom is szabadon járja útját. És ha ez miatt válni kell, akkor bizony meg kell lépni. Az, hogy megtegyem, amiért erre a világra jöttem, fontosabb, mint egy kényelmi, ragaszkodáson alapuló kapcsolat. És ha én a páromat ebben hátráltatom, miattam nem tudja járni a saját útját, akkor is el kell őt engednem.

Van még egy lehetőség, ami gyakran elő szokott fordulni. Ez pedig az, hogy az egyik fél fejlődik, át meri lépni a komfortzónáját, de a másik ember nem meri. Ő inkább a félelmet, a kényelmet, a biztonságosat, a megszokottat választja és megpróbálja visszarángatni a régibe a párját. Az ilyen helyzetben is fontos, hogy önszeretetből, saját fejlődő utad fontossága szerint döntsd. Ha úgy látod, már csak elvesz, de nem tesz hozzád semmit, szintén szabadon kell engednetek egymást, mert ez az egész nem előrevivő.

A rombolás, a szakítás fáj. Ne de kinek is fáj ez valójában?

Az egódnak. Csak az egó tud szenvedni, mert csak ő tud ragaszkodni. Lelked szabad, így neki nem fáj az, ha valamit vagy valakit el kell engednie.

Mi is a ragaszkodás egyáltalán?

Ha máshogy akarnám megfogalmazni, akkor azt úgy lehetne, hogy van valamim, amit meg akarok tartani. Birtoklok valamit, amit nem akarok elveszíteni, továbbra is akarom birtokolni. Ez az én vágyam. Semmi köze nincs ahhoz, hogy mit birtoklok és annak se, hogy ez annak a valaminek jó-e vagy sem.

Bármit lehet birtokolni. Lehet birtokolni tárgyakat, emlékeket, pénzt, nagyobb vagyont és akár embereket is (saját magunkat is).

Nem mondom, hogy a birtoklás és a ragaszkodás rossz dolog. Nem ez a lényeg, hanem inkább az, hogy mi a célod és ahhoz mi visz előre? A ragaszkodás és a birtoklás? Vagy valami más?

Először nézzük, honnan is jön.

Mondhatnánk rögtön: szülői minta. Nah igen, alapvetően szerintem mindünk mintájában ez ott van. De ez miért van?
Nagyon egyszerű:

A múltban még teljesen más szabályok uralkodtak. És egyszerűen volt egy olyan szabály: „Amid van, az vagy te.”

  • Ha volt pénzed, akkor tudtál élni nyugiban, tudtál adózni, így nem kaptál büntetéseket és láthatatlanul tudtál élni. Ez kellett az életbenmaradáshoz.
  • Ha voltak értékes dolgaid, akkor értél valamit.
  • Ha volt házasságod, akkor az jó volt. Meg egyébként is kellett utód, aki tovább viszi a családi dolgokat.
  • Ha ezek nem voltak, akkor pedig megaláztak, megszégyenítettek, kiközösítettek, különc voltál, nem szerettek, stb. Tehát az alapján ítéltek meg, hogy mid van.

Ezáltal jött az az érzés: Valami kell ahhoz, hogy boldog legyek. Birtokolnom kell valamit, ez adja a boldogságot. És elindult a látszatpolitika.

Ezzel párhuzamosan jött egy másik érzés is: „Mi lesz, ha elvesztem?”

És mivel valószínűleg az ember el is vesztette, amije volt (hisz semmi sem tart örökké és minden hullámzik), az is erősödött, hogy a veszteség nem egy felemelő érzés. Így a félelem tovább erősödött.
És mivel a félelem egyre erősebbé vált, úgy elkezdtünk egyre inkább ragaszkodni. Még jobban szorítottuk. Hisz nélküle semmi vagyok, nem érek semmit egyedül, egyedül nem tudok túlélni…

Ha nem is te élted át ezeket, akkor a felmenőid, így egyszerűen a génjeidben vannak, mint nekem is.

Szóval akkor min is alapul a ragaszkodás?

A veszteségtől való félelmen.

Egyszerűen nem akarjuk elveszíteni, mert nem tartjuk méltónak magunkat jobbra/másra, nem érdemeljük meg, nem lesz még egy ilyen szerencsém, ilyen csak egyszer adatik meg az életben, nem lesz már soha úgy, mint eddig, stb.

Szóval nincs elég önbizalmad, önértékelésed sem a szabadság megéléséhez, sem a tovább lépéshez.
Mintha egyedül például nem lennél teljes ember, egyedül esetleg nélküle nem lehetne boldogulni, stb.

Pedig de. Manapság már teljesen más a helyzet, mint régen.

Ráadásul ma már mindenki szabadságra vágyakozik. Így nem csoda, hogy ezek után káosz van benned ez miatt. Egyszerre vágyjuk és kerüljük, félünk a szabadságtól, mert annak ára van.

A ragaszkodás és birtoklás a párkapcsolatokban fáj a legjobban.

Mert kevesen vagyunk azok, akik meg merjük engedni a másiknak azt, hogy legyen szabad akarata. És ez, ha egy picit is feldereng, kicsit is elkezd a másik önálló döntéseket hozni, szépen inkább lecsapjuk a szárnyait, csak maradjon bent a kalitkánkban. És erre rámondjuk, hogy „azért mert szeretem”.

De ez nem Szeretet, csak birtoklás, vagy akár rabszolgaság.

Mégis, hogy szerethetnéd a másikat, ha börtönbe zárod? Ha nem engeded neki, hogy az legyen, aki akar lenni? Pusztán önzőségből, mert nem akarod azt, hogy neked fájjon? Mert van esély arra, hogy esetleg nem melletted dönt?

Ez önzőség, veszteségtől való félelem és önbizalom és bizalom hiány.

Azt hiszed, csak úgy maradhat veled, ha magadhoz láncolod. Mert ha hagyod, hogy ő döntsön, akkor megbánt téged és ettől is félsz. Nem akarod, hogy fájjon.

Szóval ennyire nem hiszed, hogy a másik ember, ha szeret téged, önszántából is melletted dönt?
És ha esetleg önszántából nem melletted dönt, szüksége van a láncokra, akkor vajon tényleg szeret?
Akarsz olyan párkapcsolatban élni egyáltalán, ahol valójában nem is szeretitek egymást?

Mert szerintem ettől többet érdemelsz, még akkor is, ha ezt most még nem is látod.

Mondhatnánk, hogy a ragaszkodás ellentéte az elengedés.

Én inkább azt mondanám, hogy a ragaszkodás ellentéte a szabadon engedés.

Meghagyom a másik szabadságát. És ezáltal megengedem magamnak is, hogy szabad legyek.

Mindezt csak úgy tudod alátámasztani, akkor tudod megtenni, ha van elég önbizalmad, önértékelésed, önszereteted. Erre rengeteg technika van, alapvetően nem a technika a lényeg.

Viszont amíg csak fejben, elméletben erősíted magad. Megerősítéseket mondasz, motivációs idézeteket olvasgatsz, nem fogod elszánni magad a lépésre és nem történik meg a valódi fejlődés.

Mert a valódi önszeretetet, önbecsülést és önbizalmat csak az adja, hogy szépen apró lépésekben elkezdesz beleállni a szituációkba. Elkezdesz máshogy cselekedni. Elkezded szabadon engedni a másikat, hogy önálló döntéseket hozzon, még ha neked az fájhat is. És elkezded magadnak is megengedni azt, hogy olyan döntéseket hozz, ami neked jó, még ha az a másiknak fáj is.

Az önszeretetből hozott döntés és a szabadság megélése nem önzőség. Az az önzőség, ha ezt nem teszed meg.

Mert ha szereted őt, szabadon engeded. És ha ő is szeret, úgy is veled marad.

Mert ha szereted magad, szabadon engeded magad. És akkor más is szabadon enged téged.

Nincs felszabadítóbb kapcsolat, mint amikor azt két szabad ember éli.

Nem tanítottak meg minket szabadon élni.
Ez az, ami miatt ez az egész nehéz.

Tőled függ, hogy megtanulod-e. Tőled függ, hogy hajlandó vagy-e arra, hogy megtegyél mindent annak érdekében, hogy megélhesd a saját szabadságod és ezáltal más is megélhesse azt melletted.

Tehát mit tegyél, ha felrobban a párkapcsolatodban az atombomba?

  • Állítsd be/állítsd helyre az önbizalmad, önértékelésed, önszeretetet, önbecsülésedet. Mert bizony nem kell senki neked ahhoz, hogy kerek egész legyél.
  • Erősítsd a bizalmad és a hited önmagadban, az emberekben és a gondviselésben.
  • Vedd észre a tanulandó leckéidet, lásd meg a tükröd a párodban/exedben. (Hol vannak még elvárásaid? Mit nem adtál meg magadnak és a másiknak? Hol birtokolsz/ragaszkodsz/hatalmi drámázol?). Ezek segítenek neked abban, hogy mostantól tisztábban, őszintébben, támogatóbban kapcsolódj az emberekhez.
  • Engedd szabadon önmagad és a másikat is. Ha van közös utatok még, úgyis együtt maradtok egy magasabb minőségben (tudod, mélyülhet is, nem csak mindig szakad).
  • Lépj bele minden szituációba, te legyél magadnak a legfontosabb (ne alkudj meg, ne add alább annál, amit megérdemelsz)
  • Tölts egy kis időt egyedül, rendezd magad. Ha a rendezés nem megy egyedül, kérj segítséget egy hozzáértőtől.
  • Tűzz ki új (felszabadító, önszereteten alapuló) célokat, hozz új döntéseket, szabályokat a szabadabb párkapcsolatodhoz, amik támogatják a szabad életedet és kezdd el ezeket megélni, ha van párkapcsolatod, ha nincs.

Az írással kapcsolatos visszajelzésedet vagy kérdése(i)det szeretettel várom a hello@alkosdmegonmagad.hu címen, vagy lent kommenben!

Így fogod gyorsan és jól csinálni az elengedést

Az elengedés csak egy döntés. Akkor miért is megy ez annyira nehezen?

Az elengedés egy nagyon érdekes és fontos része az önismereti munkának. Mindenkivel megesik, hogy esetenként el kell engednünk valakit vagy valamit. Ez teljesen része a mindennapi életnek. Egy természetes, mindennapi, sűrűn előforduló folyamat.

Ahelyett viszont, hogy ezt a folyamatot könnyen, megszokásból, pár pillanat alatt elintéznénk magunkban (igen, tényleg csak pár pillanat kell hozzá), képesek vagyunk ezen őrlődni, napokig – hetekig, évekig, vagy akár egy életen át is.

Először nézzük meg azt, mi okozza az elengedés nehézségét

Te sírsz azért, ha el kell dobnod a fogkeféd és kell venned helyette újat? Vagy azért mert a vécén ülve engeded el az emésztésed végtermékét? Pedig ezek is ugyanúgy elengedések. Ugyanaz! Akkor mégis miért sokkal nehezebb, ha például egy szeretett személyt kell elengedni? Vagy egy szeretett tárgytól kell megválni? Vagy egy együtt tervezett jövőképtől? Vagy bármi mástól, amit szeretsz?

Most már alakul a kép. Lehet ennek a fájdalomnak inkább ahhoz van köze, hogy egyszerűen nem akarok megszabadulni olyan valamitől/valakitől, amit/akit szeretek?

Szóval igazából az fáj, hogy nem is akarom elengedni?

Bizony. Nem az elengedés fáj. Hanem az, hogy úgy akarod elengedni, hogy közben azért maradjon meg. És ez nagy feszültséget okoz benned és szétszakít.

Nem akarod feltétlenül, teljesen elengedni Őt, mert azért még akarsz vele kapcsolatot, még akarsz vele beszélgetni vagy még akarod, hogy újrakezdhesd vele.

De tudod, hogy el kell engedni, ezért el szeretnéd engedni. Ez a gyakorlatba nem ültetett elméleti tudás kínos annyira.

Nem akarod elengedni 100%-ban a múltat, csak a rosszat, a jó és a szép az pedig maradjon meg.

Félsz attól, hogy mindent elengedj.

Mert ha elengeded Őt, akkor az megsemmisít.

Megsemmisíti a múltadat, mert lehet szembe kell nézned az ott lévő hazugságokkal, látszat igazságokkal, amik csak azért szépek, mert az érzelmek és gondolatok nagy része ott van a szőnyeg alatt, megoldatlanul.

Megsemmisíti a jelenedet, mert már azt sem tudod, te ki vagy és megsemmisíti az egész jövődet, amit eddig úgy gondoltad, majd együtt fogtok átélni. Átalakít, megváltoztat mindent. Egy teljesen új jövőt kell élned, nélküle, magányosan. És ez rémisztő.

Továbbá még dühös is lehetsz, hogy te mindent megtettél, sok mindent feladtál, stb és mégis ezt érdemled? Vagy magadra haragszol, hogy te tehetsz arról, hogy elromlott ez az egész? Vagy esetleg miatta nem akarsz végetvetni teljesen, mert te tartod meg őt? Ezek az érzések még tovább erősítik a félelmed, mert nem akarsz kudarcot vallani és felelősséghárításban is tartanak.

Mindennek a tetejébe, ha nagyobb dologról van szó, ezt fel kell vállalni mások előtt is.

Hoppá. Akkor így ráadásul még mások sértő megjegyzéseinek, véleményezésének, piszkálódásának is ki vagy téve. Jöhetnek az “én megmondtam” és az egyéb (más helyzetben sem kellemes, de most még inkább fájdalmas) “kedvességből mondott” beszólások. Vagy akár “lehülyézések”, hogy miért csináltad ezt?

Ez akkor így behozza a “jógyerek” szerepet és a megfelelési kényszereket is. Hisz mit fognak mások gondolni rólad, ha megtudják, hogy kudarcot vallottál valamiben? Fel kell vállalnod a szüleid és a mindenki más előtt, hogy valami nem sikerült, elromlott. És ez szégyen.

Ez még tovább rombolja önbecsülésed és leválaszt belső erődről.

És ezért kapaszkodsz a múltad minden egyes szép percébe és inkább belehalsz, csak had hozhasd vissza azokat a szép perceket, had élhesd újra megint, vele. Te megtennél bármit, csak maradjon még, legalább egy kicsit, hogy neked ne kelljen felelősséget vállalnod önmagadért és a saját döntéseidért. Ne kelljen ebben az idegen jelenben, magányosan élned. Nem akarsz változni, változtatni és szembenézni a rád váró lehetőségekkel.

És így elzárod magad a szebb jövő elől.

De közben el akarod engedni Őt, elakarod engedni a veszekedéseiteket, vagy bármi mást. Hisz valamiért nem vagy teljesen boldog. Valami nem jó, valami elromlott ott a mélyben, valami másra vágysz, vagy máshogyan akarod csinálni. És ez a kettősség még inkább felőröl.

Kész téboly az egész.

Most már láthatod, nem az elengedés a probléma, hanem a ragaszkodás.

Ragaszkodás a megszokotthoz. Ragaszkodás ahhoz a képhez, amit mások gondolnak rólad, hogy te milyen vagy. Ragaszkodás a sikereidhez és az elért eredményeidhez. Ragaszkodás mindenhez, bármihez, csak ne kelljen változtatni.

Ahogy eltűnik az összes ragaszkodás, az elengedés magától megtörténik. Ennek eredménye pedig a felszabadulást. Az elengedéssel vagy csak képes felszabadulni azoktól a láncoktól, amik még mindig kötnek és elzárnak attól, hogy a szabad és boldog életedet megéld.

Nem tudsz úgy változtatni, hogy közben minden a régi maradjon.

Ha változtatni akarsz, újat akarsz építeni, akkor ahhoz mindenképp az elengedés kell.  Ha ragaszkodsz, felőröl, ha felengedsz, elengeded magad, akkor felfekszel a víz felszínére és könnyedén tudsz együtt úszni vele.

Ha valóban el akarod engedni, akkor engedd el, teljes egészében.

Vállald fel a sebezhetőséged, vállald fel a saját döntéseidet, vállald fel a vágyaidat, vállald fel a fájdalmadat és változtass. Menj szembe az új, félelmetes ismeretlen jövővel.

Ha pedig még mindig ragaszkodni akarsz hozzá, vele akarsz lenni, akkor fogadd el az egészet, tápláld azt, ami van és ne akard elengedni, ne akarj változtatni. Fogadd el, hogy így egyre szarabbul leszel, hisz tudod, hogy ez az egész eddig sem működött, mert ha működött volna, akkor most nem az elengedésen gondolkodnál.

Szóval így egyre jobban beleásod magad a problémáidba. Fogadd el, hogy a változás így is megfog történni, csak külső erők miatt, lehet belép egy harmadik fél, lehet ellopják a szeretett tárgyat vagy a pénzed, vagy bármi mást. Akármi is történik, valószínűleg sokkal jobban fog fájni, mintha szabad akaratodból te döntöttél volna az elengedés és a változás mellett.

Az igazság az, hogy nem látod az igazságot.

Amikor közel a lezárás, közel a változás, akkor mindig feltörnek a régi pozitív képek, emlékek és átírják az összes emlékünket. Tudod, hogy voltak problémák, de mégis olyan jó, hogy most itt van és ezt nem akarom tönkretenni. Majd úgy döntesz, benne maradsz.

Elmúlik a félelem a változástól, visszatér a régi rend és visszatérnek újra a megoldatlan ügye, csak most már kicsit erősebben. Most már jobban jelez, hogy változtatni kéne, így már még jobban fáj. Majd megint eldöntöd, vége van. És akkor megint előbújnak a szép emlékek az eddig eldugott helyről: “De jó lenne megint hozzábújni.”

Egyszerűen nem látod most, hogy milyen vagy valójában te, milyen ő és milyen a kettőtök között lévő kapcsolat valójában. Egy illúzióban élsz, az egód illúziója, mivel meg akar óvni a változás kellemetlenségeitől. És ez az illúzió össze fog törni, előbb-utóbb, így vagy úgy.

Minél tovább vársz vele, annál jobban fog fájni az igazság.

Ez a Te döntésed. Mit választasz?
Ragaszkodsz vagy elengedsz?

Ha továbbra is elengedni akarsz, csak akkor olvass tovább. Mert itt az elengedéshez kapsz tanácsokat.

Gratulálok a döntésedhez!

Nem mondom, hogy könnyű ez az út. Elsőre biztosan nem, de minél többet gyakorlod, minél inkább szokásoddá alakítod ki az elengedés (vagy inkább változtatás) útját, annál gyorsabban, könnyebben, örömtelibben fog veled megtörténni.

Akkor mi is az, amit el kell engedned?

El kell engedned a birtoklási vágyadat és a ragaszkodásaidat

Tehát el kell engedned az abba fektetett erődet, hogy szorítod magadhoz szereteted tárgyát és a jelenlegi megszokott létet, ami már biztosan nem épít téged tovább. El kell engedned a birtoklási vágyadat és azt az illúziót, amit te gondolsz az életetekről.

Tudod, a vizet is ha a kezeddel szorítod, kifolyik az ujjaid között. Minél inkább ragaszkodsz, annál többet veszítesz, mert egyszerűen pont ezért fog távolodni tőled a vágyad.

Engedd meg a szabadságot és a szabad akaratot magadnak és a másik félnek is. Engedd meg magadnak, hogy önfelvállalva saját magad lehess, és had lehessen ő is saját maga, úgy, ahogy van.

Ha a te és a párod szabad akarata, döntései, céljai így már nem egy irányba mutatnak, akkor sokkal jobban jártok, ha felszabadítva egymás életét külön utakon folytatjátok tovább. Mert csak így tudjátok mindketten megélni valóban boldogan önmagatokat. Máskülönben csak korlátozzátok és kalitkába zárjátok egymást. Így teszitek a legtöbbet egymásért.

Ekkor nem őt, hanem a kettőtök között lévő kapcsolódást kell elengedned (vagy úgy is mondhatnám, lerombolnod). Akár úgy döntötök ezután, hogy együtt folytatjátok, akár külön életet kezdtek, ez szükséges lépés a megújuláshoz.

(Ha az a célod, hogy együtt folytassátok, akkor is meg kell tenni pontosan ugyanúgy, ugyanannyira keményen és ugyanannyira mélyen az elválást a régi életetektől, a régi kapcsolatotoktól és így egymástól is. A fizikai távolság is mindenképpen jót tesz ilyenkor. Mert csak így tudjátok azt megcsinálni, hogy két “idegen” emberként új alapra építeni fel egy új kapcsolatot. Ilyen szempontból az eddigi, a “régi” kapcsolatotok valóban lezárul és valóban olyan, mintha szakítottatok volna. Szóval az elengedésben nincs különbség!)

El kell engedned az összes érzésedet és a gondolatodat a kapcsolatotokról és Róla.

Sosem Őt kell elengedned, hanem azokat a gondolatokat és érzéseket, amiket ő vált ki benned. Így tudsz csak új szemmel nézni rá és így megújulni vagy kilépni életedből. Így tudsz csak rálátni az érzelmi vihar mögött lévő valódi igazságra, hogy mi is van köztetek valójában.

Ezeket őszinteséggel és kérdésekkel tudod elérni és tisztánlátni.

Párkapcsolatos elengedésnél például ezeket tedd fel magadnak:

Légy magaddal őszinte. Valóban olyan jó (volt) az a kapcsolat? Kiteljesít? Támogat? Felfelé visz téged? Általa tudod megélni azt a szabad életet, amit szeretnél? Mellette növekszik az önbecsülésed, önértékelésed és önszereteted? A saját utadon haladsz? Ott van a szenvedélyes szerelem és szexualitás kettőtök között? Őszinte lehetsz úgy vele, hogy nem degradál, nem minősít téged érte?

Vagy inkább korlátoz? Lehúz? Degradál? Az orrod alá dörgöl dolgokat vagy zrikál? Csökkenti az önbecsülésed? Megszégyenít? Meg akarja mondani folyton mit csinálj? Okoskodik? Mindig neki kell, hogy igaza legyen? Folyamatosan fájdalmat okoz? Tele van hatalmi drámával, versengéssel, felelősséghárítással, elnyomással, hazugsággal és sumákolással?

És hogy álltok a társadalmi normákkal? Csak azt teszitek, amit egy nőnek/férfinek tennie kell? Vagy megengeditek egymásnak, hogy azt tegye, ami valóban boldoggá teszi és kiteljesíti?

Vannak elvárásaitok egymás iránt? Vagy eltudod fogadni és szeretni őt pont úgy, ahogy most van? Ha semmit az ég világon nem változtatna önmagán, akkor is szeretnéd és mellette maradnál?

Szóval mennyire felemelő a kapcsolatod valójában?

Most már látod, milyen gondolatokat, érzéseket és kapcsolódásokat kell elengedned?
Ettől mind válj meg.

(Ha más témában szeretnél elengedni, akkor arra irányuló kérdésekkel törekedj átlátni illúzióidon.)

Amit még el kell engedned az maga az elengedés vágya.

Mert csak úgy tudsz megszabadulni terheidtől, ha nincs benned görcsös akarás, az iránt, hogy elengedd ezeket. Mert amíg arra koncentrálsz, hogy mi minden rossz, mi mindent kell elengedni, mi mindenen kell változtatni, addig probléma tudatban és hiány tudatban vagy. Ennek pedig az a következménye, hogy ugyanezt a hiányt és a problémát teremted meg újra és újra.

Ezért inkább találd ki, hogy milyen jövőben élnél szívesen. Írd össze vágyaidat, álmaidat és hogy milyen érzésekkel akarsz rendelkezni, hogyan akarsz kapcsolódni például leendő pároddal (akárki is lesz az). És csak erre figyelj, ebbe az irányba tégy lépéseket, ezt akard megvalósítani.

Ami pedig ebben hátráltat, azt hagyd hátra, lépj át rajta és csak menj tovább.

Tehát akkor a lépések:

  1. Nézz szembe az igazsággal, hogy mi is történik valójában. (A fenti kérdések ebben segítenek.)
  2. Döntsd el, hogy elengeded. (Úgy döntöttem, elengedtem a …) Esetleg erre segíts rá vizualizációval vagy tépd szét a papírt, amire összeírtad a listád, stb. Itt engedd el a saját ragaszkodásodat, birtoklási vágyadat, érzéseidet, berögzült gondolataidat, sikereidet, kudarcaidat, mindent is.
  3. Találd ki, ezek helyett mit akarsz. (Találj ki egy jövőképet. Például: Milyen az az új kapcsolat, amit szeretnél?)
  4. Dönts és köteleződj el 100%-ban a céljaid mellett.
  5. Kezd el a megvalósítást, tedd meg az első lépést és innentől kezdve csak a céljaidra és ne a problémákra figyelj. Törekedj arra, hogy elérd őket, minden percben. És ha valaki vagy valami akar ebben korlátozni, ne hagyd magad.

Napi szinten kell kissebb-nagyobb dolgokat elengednünk és folyton megújulnunk. Ezért fontos, hogy ezt a folyamatot minél könnyedebben véghez tudd te is vinni. Ez hozzásegít ahhoz, hogy boldogabb, felszabadultabb, kiteljesedettebb életet élj. Ez hozzásegít ahhoz, hogy a saját utadon járj és hogy ez az út boldoggá is tegyen téged.

Sikeres megvalósítást és elengedést kívánok!

Javaslom tovább lépésnek a 14 napos ingyenes Hangolódj rá Önmagadra sorozatot!

Ha pedig van kérdésed vagy segítségre van szükséged, bátran írj emailt a hello@alkosdmegonmagad.hu címre, vagy jelentkezz személyes online konzultációra.

Hálás Szeretettel:
Hajabács Klára