Belső utazás a jelenbe

Ha azt tapasztalod az életedben, hogy gyakran elviszi az erőd és a figyelmed a félelem, aggódás, vagy épp rengeteget agyalsz és ez miatt rengetegszer kibillensz és elrohan melletted az életed és nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciálokat, akkor ez az írás mindenképpen neked szól.

Itt most nem okoskodni akarok, vagy rengeteg információt átadni neked. Inkább egy olyan írással készültem, ami gyakorlatibb jellegű. Ahogy olvasod, dönthetsz úgy, hogy közben csinálod velem együtt és átéled, megéled a jelentését és jelentőségét. Ezzel pedig rögtön tapasztalatokat szerzel. Vagy dönthetsz úgy is, hogy inspirálódsz belőle és beépíted ezeket a gondolatokat, apró gyakorlatokat a hétköznapjaidba, hogy belül és kívül is békésebb légy.

(Ha még nem olvastad, mindenképp ajánlom neked ezt a blogbejegyzést, ahol leírom, miért nagyon fontos most ennek a blogbejegyzésnek minden egyes sora.)

Úgy döntöttem, most kapcsolódom magammal, befele figyelek.

Érzem a saját jelenlétem és érzem, ahogy figyelmem a belső világomat és belső teremet pásztázza.

Minél fókuszáltabb vagyok, a külvilág annál inkább megszűnik létezni. Egyre halkabbak a hangok, egyre kevesebb a kívülről jövő input, ami nyugodtabbá, békésebbé tesz.

Most csak én létezem, mert egyszerűen ezekben a pillanatokban elfeledkezem mindenről, ami a világban van. Törekszem tudatosan elfelejteni egy kicsit mindent. Nem a menekülés miatt, hanem, hogy sikerüljön belülre figyelni és felvenni magammal a kapcsolatot.

Elfeledkezem a teendőkről, problémákról, a harcokról, a küzdelmekről. Elfeledkezem a megfeleléseimről, megfeledkezem a határidőimről, az elvárásaimról, az ígéreteimről, az emberekről, a munkáról, a háztartásról, … Most épp nem akarok adni semmit senkinek és nem is fogadok be semmit sem kívülről. Elengedtem egy kicsit a külvilágot és az ott élt életemet és csak vagyok.

Lecsatlakoztam a külvilágról és most csak én vagyok és ezt az időt csak magammal töltöm, mert megérdemlem. Szeretem magam.

Ahogy leveszem a figyelmem a külvilágról, a belső világ, a belső történések felerősödnek és egyre inkább kitisztulnak.

Először tovább élesítem a fókuszomat és tisztítom az elmém. Ugyanis feltűnik, hogy be-be kúszik egy-egy gondolat.

Egyszerűen eszembe jutnak dolgok. Most van egy kis terük és rögtön meg is rohamoz minden ötlet, gondolat, feladat, amit az elmémben akarok tartani, vagy korábban elfelejtettem. Az is lehet, hogy elkezdenek ijesztgetni a saját gondolataim és félelmeket keltenek.

Akármilyen gondolatok is jönnek, figyelmem arra fordítom, hogy a fejem, az agyam ellazuljon, szellőssé váljon. Ahol görcsösséget érzek, oda figyelek és elképzelem, átérzem, hogy ellazul a fejem, az agyam és ezzel az elmém is. Közben pedig nem ragadok le egy gondolatnál sem. Csak látom, hogy ott van, de nem kapaszkodom belé, elengedem és hagyom, hadd menjen tovább. Csak eldöntöm, hogy amilyen gondolat érkezik, szóljon az a múltról, vagy a jövőről, arra most nincs szükségem és elengedem. Semmit sem kell most ezekből megtartanom, semmire sem kell emlékeznem, mert tudom, hogy ami fontos, az majd később is az eszembe jut. Most csak a jelenre figyelek és a szél mintha minden más gondolatot csak elfújna.

Most jöhetnek az érzések.

Milyen érzések vannak most bennem? Mit is érzek most? Mekkora a szorongás? Vagy épp ideges, vagy haragos vagyok? Vagy már nyugodt és békés? Felhatalmazom itt magamra, hogy érezzek és tudatosítsam is, hogy épp milyen érzések cikáznak bennem.

Érzéseim a múltról, a jelenről vagy a jövőről szólnak? És milyen gondolatok keltik ezeket az érzéseket?

A jelenben most nyugalom van. Épp csak itt vagyok, megpihenve, megállva kicsit. Bármilyen zűrzavar is van egyébként az életembe, vagy általában a külvilágba, most az nem ér el hozzám. Ezért a nyugalmon, a békén, a szereteten kívül semmilyen más érzés nem tartozik a jelenemhez. Itt és most nincs mitől félnem, hiszen minden félelem és szorongás azt jelenti, hogy elmém épp a jövőben kalandozik. És minden szégyen, bűntudat, harag azt jelenti, hogy elmém épp a múltban jár. Ezért nincs más dolgom, mint eldönteni, hogy a jelenre figyelek és a jelenben vagyok.

Hogyan tudom legkönnyebben lehorgonyozni elmém a jelenbe? Azzal, hogyha arra figyelek, amit éppen csinálok. Legkönnyebb valamilyen mozdulatra, vagy történésre figyelni, mert az könnyebben leköti az elmét, mint a csend és a mozdulatlanság (ez már a haladó szint). Ezért eleinte lélegzetemet figyelem. És törekszem egyre több apróságot megfigyelni a légzésemben. Törekszem magam átadni a lélegzetem átélésének és tudatosításának.

Rengeteg mindent meg lehet figyelni a lélegzetvételben… Lélegzem be és ki. Amikor belélegzem, a mellkasom felemelkedik, amikor kilélegzem, leereszkedik. Megpróbálom változtatni kicsit a légzésem sebességét, vagy épp a mélységét. Amikor tudatosan lassítom, érzem, ahogy a testem enyhe légszomjat kap és vágyik a levegőre, szüksége van rá. Amikor kifújom pedig más-más érzés, ha lassan vagy ha gyorsan fújom ki. Amikor belélegzek, érzem, ahogy energiát vesz fel a testem. Érzem, hogy felfrissít, felpörget. Érzem, ahogy az oxigén elkezd a tüdőmből szétáradni a testemben. És érzem, ahogy kifújásnál elengedem a fáradtságot és megnyugszom. Most elkezdek kísérletezni azzal, hogy milyen, amikor benntartom a levegőt. Érzem, hogy a bent maradt levegő feszít és ki akar törni. Amikor pedig kifújom, várok egy picit, mielőtt újra levegőt vennék és érzem a levegőtlenség csendjét, ürességét és nyugalmát. Az itt keletkező szívó, befogadó erőt, ami aztán a tüdőm mozgásra készteti, hogy újra belélegezzen.

Mindez csak megfigyelés. Minden alkalommal kicsit másmilyen és más dolgokat lehet megfigyelni. És egyre mélyebben, egyre több részletet, egész addig, vagy még azon is túl, ahogy a lélegzet kapcsolódik a lélekkel és az energia testtel és arra is hatással van.

Ez után sokkal inkább a jelenben vagyok, lenyugodva, megbékélve. Az itt érkező, jövő-menő gondolatok és érzések tisztábbak, lassabbak, tudatosíthatóbbak, ha ebben az állapotban maradok.

Ebben az állapotban tisztán látszik, hogy egy-egy gondolat mennyire fel tudja korbácsolni ezt a nyugalmat és kizökkenteni. Hogy a gondolatoknak mekkora hatalma van a jól-létre. Hogy egy-egy gondolat rögtön érzéseket hoz és a különböző érzések máris hatással vannak a légzésre is.

Ebben a jelenben való megfigyelő állapotban kirajzolódnak lépésről lépésre a belső összefüggések, belső kapcsolatok, hogy hogyan épül fel az egész belső világom. És egyre inkább látom azt is, hogy nem csak megfigyelője vagyok ennek, hanem van jogom, erőm és képességem arra is, hogy hatással legyek rá és beleszólja a folyamat menetébe.

Dönthetek például úgy, hogy azt mondom egy aggódó gondolatnak, hogy neked most nem adok teret és időt. Most nincs az aggódásnak helye, mert itt és most egyáltalán nincs miért aggódnom, mert ez csak a jövő bizonytalanságából eredő késztetés. De itt és most biztos lehet a dolgomban. Biztos vagyok abban, hogy most itt vagyok, hogy most itt ülök-állok, lélegzem. Biztos vagyok abban, hogy most élek, létezem, hogy vagyok és ez épp elég ahhoz, hogy biztonságban, stabilan, békében, nyugalomban legyek épp most. Sőt, még arra is elég, hogy ebben a pillanatban boldog legyek, mert itt és most mindenem megvan, amire most szükségem van. Mindenem megvan ahhoz, hogy itt megcsináljam a jelenben az önmegfigyelésemet és ez ebben a pillanatban épp elég, teljes és tökéletes.

Bármi történt is a múltban (akár pár perce is), most itt vagyok és megérdemlem, hogy megéljem a békét. Bármi is várjon rám a jövőben, most itt vagyok biztonságban és megérdemlem, hogy megéljem a békét.

Most, erre a kis időre elfeledkezve a külvilágról, munkákról, feladatokról, emberekről, megérezhetem, milyen úgy lenni, hogy csak én vagyok. Milyen önálló, teljes embernek lenni. Olyannak, akinek itt és most mindene megvan. Nem hiányzik a vágyott szerelem, mert ehhez a gyakorlathoz nincs rá szükség, úgyis csak el kéne most engedni. Nem hiányzik a vágyott munka, életfeladat, elismerés, kívülről jövő szeretet, pénz,… mert itt és most ezekre nincs szükségem. Ehhez a gyakorlathoz nincs. Lehet 5 perc múlva már szükségem van rá, de itt és most nincs, épp ezért megélhetem, hogy most mindenem megvan ehhez a pillanathoz. Most csak én vagyok és ez bőven elég.

Most nem függök semmitől, ami kívül van. Nem függök véleményektől, értékelésektől, reakcióktól. Nem függök válaszoktól, viselkedésektől. Nem függök attól, hogy megkapom-e amit kértem, vagy hogy elérem-e kívül, amit akarok. Mert itt és most csak én vagyok és bőven elég.

Itt vagyok én, önállóan.

Lehet ez nagyon szokatlan. Lehet első pár alkalommal unalmas, vagy akár félelmetes ez az üresség, béke, hogy nem történik semmi. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ezt csak azért érzem, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen is önmagammal kapcsolódni. Ilyenkor félek magamtól, hogy mit fogok találni belül…de ez a félelem is csak egy jövőtől való félelem, aminek itt és most nincs jogosultsága. Hiszen most semmi félelmetes sincs bennem, mert csak vagyok.

Érzem, hogy ez a befele való figyelem erősít, stabilizál. Érzem, ahogy a gerincem kiegyenesedik és érzem, hogy mennyire erős, megtartó, egyenes. Érzem, ahogy áramlik rajta az energia, ami teljes mértékben belülről fakad és független a külvilágtól, másoktól. És érzem azt is, hogy a gyomromból jön ez az erő, onnan sugárzik szét a testembe. (Vagy lehet épp azt érzem, hogy éhes vagyok és ideje feltölteni tápláló étellel ezt az erőközpontot.) Érzem, ahogy ez az erő szétárad a testemben és erőt ad minden mozdulatthoz, tetthez, szóhoz. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Stabil vagyok, erős és energikus. Mert belegyökereztem önmagamba és a jelen pillanatba.

Most már képes vagyok rá, hogy önállóan, teljes egész emberként, erős gerinccel beleálljak az életembe. Mert megvan a saját középpontom, megvagyok én. És erre időről időre emlékeztetem is magam, hogy az én életem csak akkor tud stabilan, kiteljesítően felépülni, ha én ott vagyok stabil tartó oszlopként középen. A saját életem elsősorban rólam szól, hiszen ez az én életem, én vagyok a főszereplője. Ez után jöhet mindenki más. Hiszen amíg én nem vagyok jelen a saját életemben, nem tudom másnak sem igazán odaadni magam.

A változás hulláma (azaz: KÁOSZ és REND)

Amikor épp változunk, amikor benne vagyunk a változás hullámában, akkor általában nem látjuk, hogy hol is vagyunk a folyamatban, mi van éppen. Olyan, mintha egy szeles, nagyon hullámzó vízben lennél, ahol a hullámok folyamatosan az arcodba csapnak és nem látod azt sem, hogy honnan jösz, sem azt, hogy hová tartasz, a jelenlegi helyzeted pedig egy nagy káosz és valahogy el kéne kezdeni uralni a szituációt, különben megfulladsz.

Épp ezért jó, ha ismered, hogy a változás hulláma milyen állomásokból is áll valójában.

1. állomás: Meghozod a döntést az új életed mellett

Minden változás egy céllal/vízióval (szándékkal) és egy döntéssel (elköteleződéssel) kezdődik. Ez indítja be a változás folyamatát, kiárad belőled és elkezdődik a hullámzás.

(Pl. Eldöntöd, hogy magas önbecsülést akarsz.)

2. állomás: Elindulsz az úton, hogy azzá az emberré válj, aki készen áll a célja elérésére

A következő sok lépésben a szemed a célon tartod és célirányosan lépsz előre újra és újra kitartóan. Minden lépés után megnézed újra a célod, ha kell, javítasz kicsit a belső vagy külső dolgokon, rendezed kicsit a helyzetet, majd újra döntést hozol és lépsz.

Ami ki akar tisztulni, azt közben hagyod hadd jöjjön fel, kitisztul, elengeded, kicsit szabadabbnak érzed magad.

Ez megy egy ideig újra és újra, amíg formálódik az eredmény és te is csiszolódsz, fejlődsz belül, hogy azzá az emberré válj, aki már könnyedén be tudja fogadni (Tehát elérni) a célját.

Ezt az előre haladó állapotot a tudatosságod szintjétől függően sokféleképpen át lehet élni:

– lehet ez játékos, örömteli könnyed haladás

– lehet káoszos

– lehet rendeződős

– lehet szenvedős harcolós, küzdős

– lehet problémákkal teli kitartáspróbás

– lehet lendületes, szinkronisztikus szinte magától megvalósulós

– lehet játékos kihívásokkal és megoldásokkal teli

– lehet szárnyalós, nevetős

– lehet hisztis, egós

– tapasztalhatod, hogy minden melletted van és támogat téged

– tapasztalhatod azt is, hogy minden ellened van és minden vizsga és próba tétel és nehéz.

– stb.

Ami közös bennük: lépésről lépésre finomodsz és lépésről lépésre kerülsz közelebb a célodhoz és könnyebben vagy nehezebben, de ugrod meg a fejlesztő feladatokat, amiket magadnak adsz, hogy felfejlődj a célodig.

Ami még közös bennük, hogy azt érzed: a cél megvalósulás még kicsit odébb van. Még fejlődni, tenni kell, még nem vagy ott, de egyre közelebb vagy, haladsz.

(A példánál maradva: fejleszted az önbecsülésed, lépésről lépésre, napról-napra.)

3. állomás: Visszatekintés az útra

A világ ilyenkor emlékeztet téged arra, hogy honnan indultál, miben is akartál fejlődni. És ez általában úgy történik, hogy megtapasztalod azt a régebbi állapotot, mielőtt bármit is fejlődtél volna. Épp ezért gyakran ez olyan érzés, hogy semmit sem fejlődtél.

Itt kell nagyon résen lenni! Ne engedd, hogy elhidd, nem haladtál semmit. Ez csupán egy visszatekintés, hogy lásd, milyen messzire is jutottál. Segít neked összegezni és tudatosítani, hogy miben fejlődtél, mi mindent csinálsz máshogy, milyen új készségeid, képességeid, nézőpontjaid vannak.

Mindez segít tudatosodnod, illetve felkészít arra, hogy amit összegyűjtöttél, megfejlődtél, innentől kezdve tudatosan tudd alkalmazni.

(A példánál maradva: Már tök sokat fejlődött az önbecsülésed, amikor hirtelen olyan élmények jönnek, ahol újra megtapasztalod, milyen az alacsony önbecsülés. Ebből láthatod, hogy eljött egy nagyobb összegzés ideje. Megmutatkoznak a tanulságok és hogy esetleg még mire kell rágyúrnod.)

4. állomás: A végső vizsga, az „átkattanás”

Aztán egyszercsak bumm jön egy keményebb vizsga feladat. A végső vizsga!

Az utolsó lépés, ami mind közül talán a legnehezebb. Nehéz, mert itt az egész útról mindent össze kell szedned és a gyakorlatba ültetned. Ilyenkor azt érezheted, visszakerültél a pálya legelejére, az eddigi lépéseid semmit sem értek!

Erre készít fel téged a visszatekintés. A végső vizsgán ugyanis tudatosan kell alkalmaznod mindazt, amit megtanultál és kitartani. Mert ha itt fenn tudod tartani a célod és tovább menni, gyakorlatba ülteted mindazt, amit megtanultál: MEGVALÓSUL A CÉLOD!

Ezt vagy megcsinálod vagy tényleg visszakerülsz a kör elejére. Tőled függ!

(A példánál maradva: Jön egy nehezebben kezelhető ember/szituáció, ahol tudatosan kell magas önbecsülésben lenned és úgy lekezelni a szituációt. Itt mindent, amit eddig tanultál, fel kell használni.)

5. állomás: Vedd észre, hogy megújultál

Oké, kész, megvalósult. Vagy mégsem?

Ez a lépés általában nem ennyire egyszerű: előszöris a megvalósult célt észre kell venni! Tehát fel kell emelni a fejed és meglátni: amiért eddig dolgoztál, meg van! Megvan, tehát már nem kell dolgoznod érte. (Gyakran hozzászoktunk annyira a haladáshoz és hogy fejlődni akarunk, hogy nehéz leállni.)

És ami ennél a fázisnál a legérdekesebb: azért nehéz észrevenni egy megvalósult célt, mert már automatikusan működteted! (hiszen megvalósult, tehát beépült!)

Épp ezért ezt a felismerést sokszor olyan felismerések hozzák, hogy ami eddig jól működött, az most valahogy nem működik. Amit eddig szerettél, az most nagyon nem esik jól. Akikkel eddig barátkoztál, most idegesítenek. Amik eddig örömöt okoztak most kifejezetten irritálnak. Többet lehetsz itt hisztis, nyűgös, dühös, ideges és ez még inkább zavar, hiszen arra törekszel, hogy jól legyél. (Ez mellett még az összegzések segítik ezeket a rálátásokat, azért csináljuk olyan sokszor, hogy ne kelljen megvárnunk ezt a hisztis káoszos részt annyira.)

Miért? Mert te megváltoztál belül! Tehát készen állsz arra, hogy megérkezzenek a külső változások is.

Elértél egy belső célt, de a külvilágod/szokásaid/hozzáállásod az életedhez még nem változott! Még nem érted be saját magad.

Tehát itt jön egy nagyobb káosz! De csak addig, amíg észreveszed, hogy már belül más életet élsz, mint ami kívül van.

Ha ilyet tapasztalsz. tehát, hogy valami hirtelen egyáltalán sehogysem jó, akkor ácsi! Történt valamilyen változás! Elértél valamit és ezt először tisztán kell látni. Magad először tisztán kell látnod!

Ez a felismerés egy villám erejével képes lecsapni és a nagy változásoknál képes borítani mindent! És hirtelen egy egész szintet ugrasz és ott vagy tudatosan is az új életed kapujában.

(A példánál maradva: Magas az önértékelésed. Ezáltal minden más ember, akinek alacsony körülötted, idegesít, mert tükröt mutat neked. Fáj, hogy nekik miért nem magas. Nagyon idegesít az is, amikor valaki rombolni akarja az önbecsülésedet. Illetve idegesít az életedben minden olyan dolog, ami a régebbi alacsonyabb önbecsülésedből következett. Ezáltal egyre inkább rombolod le a régit, engeded el azokat a dolgokat és embereket, akikkel csak az alacsony önbecsülésed volt a kapcsolódási pont és innentől értéktelenné vált a számodra.)

6. állomás: Megérkezik a kívül is az új világod

(A példánál maradva: A magasabb önbecsülésedhez híven elkezdesz kívül is máshogy csinálni dolgokat. Nem csak apróságokban más, hanem gyökeresen. Egy olyan élet alakul ki, ami már a magasabb önbecsülésedre épül, ami akár teljesen másmilyen is lehet. Itt már képesek belépni például új emberek, akik már az új énedhez kapcsolódnak, stb.)

Hurrá, ezért dolgoztál! Viszont ez a lépés lehet az egyik legrémisztőbb mind közül. Ugyanis itt történik az, hogy a külső világod is igazodik a belső világodhoz. Beéred önmagad, ami látható, kívül is tapasztalható változásokat hoz. És ez, mivel új, valószínűleg komfortzóna tágítást igényel.

És itt egy fontos döntés előtt állsz:

-> Megijedsz, kihátrálsz, visszafordulsz és visszaépíted a régi életedet, mert az kényelmesebb és elmenekülsz.

-> Benne maradsz a káoszban és egyre rosszabbul érzed magad (ez lehúzó spirálba visz át és előbb-utóbb szintén visszaépíted a régit, mert nem tudod merre van az előre)

-> Kialakítod az új életedhez illő új szokásokat, új hozzáállásokat, új kapcsolódásokat, stb. És mindent olyanná alakítasz, ahol az új személyiségeddel is egy emelkedett, örömteli, szeretettel telibb állapotban tudsz lenni!

Az első kettőt hagyjuk, mert nem ezért vagy itt!

A harmadikhoz ami kell:

-> Lásd tisztán a helyzetet, hogy miben változtál.

-> A megváltozott énedből már sokkal inkább fogod látni, hogy pontosan mit hogyan akarsz, mire vágsz. Ezek szerint határozd meg, hogy merre tovább.

-> Ezekhez igazítva alakítsd ki az új hozzáállásodat, szokásaidat, amik tovább emelnek.

-> Fedezd fel az új világod.

Ilyenkor teljesen új vagy a világodban, szóval teljesen okés, hogy gyerek cipőben érzed magad, hogy olyan, mintha a járást gyakorolnád, hogy azt érzed nem tudsz semmit, nem értesz semmit, stb.

Épp újjászülettél és egy új életben vagy, új emberekkel, új képességekkel, új tulajdonságokkal, egy tágabb, ismeretlen világban.

Ilyenkor tényleg ez van! Amit eddig tudtál és értettél az ezen az új körön már nem működik! Épp ezért kell elengedni teljesen a régi mindent (leginkább a belső dolgokat: mintákat, mi jó – mi nem jó, mit szeretsz – mit nem szeretsz, hogyan állsz hozzá dolgokhoz, mit hogyan kell csinálni, véleményedet a dolgokról, korábbi ítéleteket, stb.)

Ilyenkor az segít, ha azt játszod, hogy egy idegen lényként hirtelen itt termettél ebben a testben. A tested emlékei megvannak, de azok nem a te emlékeid, mert te teljesen új vagy itt, számodra ismeretlen ez a világ, fogalmad sincs mi hogyan működik, nem tudod mi az, hogy szabadság, szerelem, szeretet, kapcsolódás, és semmi mást sem. Az, aki melletted van, akkor látod először, önmagad a tükörben akkor látod először. Nem tudod milyen ételeket szeretsz, hová szeretsz utazni, mit szeretsz a szabadidődben csinálni, mi pihentet, emel, tölt és mi szívja az energiádat. Semmit sem tudsz ezen az új szinten! És itt indul a felfedezés és egy új haladás a célok felé.

Ez hozza el a káoszból az ÚJ RENDED!

És erre tudsz egy új külső világot is felépíteni úgy, ahogy új énedhez leginkább illik.

Attól függően, hogy mekkora változást tűztél ki célnak, ez a folyamat megtörténhet akár pár nap alatt, de évekig is eltarthat. Ha lépésről lépésre haladsz, akkor meglesz ez a folyamat, ha radikálisabban belecsapsz a lecsóba, akkor akár párhuzamosan is történhet mindez. Illetve, ez körbe-körbe tud menni, folyamatosan, ahogy mész előre, ismételve a folyamatot.

De reményeim szerint, most már sokkal jobban érted, hogy amikor azt érzed, káoszban vagy, az nem feltétlenül egy rossz, kerülendő dolog, mert abból, ha a régi rended ledől, meg tud születni az az új élet, amire annyira vágysz.

Minden káosz ezáltal lehetőség arra, hogy jobban kiteljesítsd önmagad és csodálatosabbá váljon az életed.

 

U.i.: hogy az ilyen dolgokon ne egyedül kelljen végig menned, csatlakozz a dobozosok csapatához. Részletek itt.

Mi mindent tanulhatsz a célmegvalósításról egy kirándulás során?

Szeretem a természetben töltött kalandozásaimat. Szeretem, mert a természet is egy olyan bölcs mesterem, aki sohasem azt adja, amire számítok, amit szeretnék, hanem azt, amire éppen szükségem van.

Szeretem, mert egy-egy túra mindig rámutat a jelenlegi megfejlődni való területemre. Illetve mindig “rákényszerít”, hogy ültessem is a gyakorlatba az általam már tudott dolgokat. Így sokkal érthetőbbé válik az egész és könnyebben használni tudom az életemben is a megszerzett információim.

Mert nem számít, hogy az életfeladatod élése, egy csodás párkapcsolat kialakítása, vagy bármi mást a célod. Ez mind cél. De cél az is, hogy megtedd a kijelölt túra útvonalat. Nincs különbség kis és nagy cél között. Ezért egy-egy túrázás pontosan jól megmutatja azt, hogy az adott ember miként éri el (vagy min múlik, hogy nem éri el) céljait. Megmutatja a gyengepontot, mert tisztán tudod látni az egész folyamatot.

Így nincs más hátra, mint az út során beleadni mindent, majd utána levonni a következtetéseket. Ekkor legtöbbször egyértelmű a párhuzam: “Te jó ég, ezt csinálom az életemben is.” És így már meg is van, mi az, amit úgy általában az életben, a mindennapokban is máshogy kell csinálni. Hol lehet fejlődni és hatékonyabb célmegvalósítóvá válni.

Ezek a kis utak mind olyanok, mint egy-egy beavatás. Beavatás saját erődbe, saját képességeidbe.

Hadd meséljem el neked most az egyik ilyen utam. Ezt én tapasztaltam, de mivel én a te tükröd vagyok, ezért ha ezt olvasod, ez a te utad is.

Olvasd hát figyelemmel, mert ami itt lezajlott, az ott van benned is.

Elinduljak egyáltalán?

Az indulás előtti kételyek…

A hely rövid felderítése után úgy döntöttünk, sétálunk egy rövidet az erdőben.

Az ég színein és a levegő illatán is érezhető volt, hogy hamarosan elkezd lemenni nap, így valóban csak az volt a cél, hogy egy picit legalább töltődjünk a hegyen, a fák között sétálva.

Ahogy tartottunk a hegy felé, a hegy tetejénél megláttunk egy házikó szerű valamit.

Ő felkiáltott: De jó lehet ott fent.

És én válaszoltam: Szerintem az egy kilátó, nagyon szép lehet onnan a kilátás, majd menjünk fel oda is valamikor.

És megegyeztünk: “Oké, majd máskor, ma nem mászunk fel egész olyan magasra.”

Az erdőbe belépve rögtön találtunk túra jelzéseket és térképet. Kicsit megálltunk kitűzni célunk, hogy merre is menjünk.

Megláttunk a közelben egy barlangot, ami úgy tűnt, elég közel van hozzánk és azt még meg tudjuk járni sötétedés előtt.

Picit gondolkodtunk, menjünk-e el arra. Nem tudtuk, milyen barlang az (aznap már 2 barlanghoz is elmentünk, ami akkor épp zárva volt).

Ez is zárva lesz? Vagy csak egy kis lyuk a földben? Be lehet oda menni? Egyáltalán megéri odamenni? Nekünk való? Vagy tűzzünk ki inkább egy másik utat, egy másik célt?

Az elindulás és a kezdeti nehézségek

Az út elején a legnagyobb az ellenálás…

A múlt árnyai, a múltbéli kudarcok tapasztalatainak lenyomatai így kicsit megpróbáltak lebeszélni. Majd döntöttünk: Bármi is legyen ott, megtaláljuk és megnézzük.

És elindultunk…

Pár méter után jött is egy meredek szakasz.

Emlékszem, az volt az első gondolatom, hogy: “Ide meg hogyan másszak fel?”

És jött kicsit az egós kétségbeesés: “Megéri egyáltalán küzdeni? Azt sem tudom milyen lesz az a barlang. És hamarosan lehet még ránk is sötétedik. Most ez komoly? Ennyit szenvedjek egy olyan dologért, amit egyáltalán nem tudhatok biztosra? Egyáltalán van ott valami érdekes?”

És jött a kérdés, ami minden egyes alkalommal, amikor a komfortzónám határához érek, eljön: ” Vagy forduljak vissza?”

De mivel már elég jól ismerem egóm “trükkjeit”, megint meghoztam határozott döntésem:

  • “Megyek tovább.”
  • “Oké, de hogyan?”
  • “Nem az a lényeg. Tudod mi a célod, oda fel akarsz jutni. Nem kell látnod és előre megtervezned az egész utat. Engedd el az irányítás- és tervezőmániád. Most nézz a lábad elé és tedd meg az első lépést. Mindig csak a következő lépéssel foglalkozz, azzal, hogy hová kell épp most tenned a lábad. Csak haladj, menet közben pedig majd meglátod, hogy a fák és kövek mennyire segítik utad. Ők lépcsőt alkotnak lábaid alatt. Csak menj végig rajta. Nem kell tudnod, hogyan, most még nem is láthatod előre, csak akkor, amikor már ott leszel.”

Jól van, gondoltam. Ezt teszem. És  tovább mentem. Szépen, egyik lábam a másik után. És ahogy haladtam, valóban így történt, szinte észre se vettem, hogyan jutottam fel. Csak mentem, lépkedtem a gyökereken, a köveken, a földön és néha belekapaszkodtam egy két segítő ágba.

Az első sikerek

Utólag már nem is tűnik olyan nehéznek…

Amikor felértem már azt gondoltam: “Nem is volt ez olyan nagy dolog.”

Hát igen, egy (rész)cél elérése után már nem tűnik az nagy, sem megoldhatatlan dolognak. De azért visszanézve láttam, hogy “asztaaa” és jött a következő egós gondolat: “Oké, fel még feljutottál és hogyan fogsz majd itt lemenni?” Erre mosolyogtam egyet és gondoltam: “Ez majd a jövő zenéje, majd akkor foglalkozok vele, amikor visszaérek ide. Most megyek tovább…”

Egy idő után olyan volt, mintha már órák óta haladnánk. Nagyon fárasztó, sok emelkedővel teli rész volt. A szívem már majd kiugrott a helyéről és zihálva vettem a levegőt. Pár résznél már szinte négykézláb kellett felmászni. Haladtunk és még mindig csak azt láttuk, az a barlang még mindig messze van.

A terv gyakran borul menet közben

Egy ami mindig ugyanaz marad: a cél…

Meglepődve tapasztaltuk, hogy bár értünk a térképekhez, ez azért jól megviccelt minket. Sokkal közelebbnek tűnt a cél az elején.

Ennek a helyzetnek következtében rengetegszer tűntek fel elmémben az egós próbálkozások, amik alatt nagy erővel igyekezett lebeszélni engem célom eléréséről, elhitetni velem, hogy maga a célkitűzés is rossz volt és hibás. Ráadásul már megy le a nap… “Hogyan fogsz sötétben visszamenni ezen a nagy lejtőn, ahol alig bírtál felmászni?” Mindent bevetett azért, hogy visszafordítson és megmagyarázza nekem azt, hogy miért lenne nekem jó, ha feladnám és nem érném el a célom.

De nem törődtem ezzel. Folyamatosan mondogattam magamban a döntésemet: “Megcsinálom. Elérem a célom. Már bármelyik pillanatban odaérhetünk.”

Ez így folytatódott még egy kicsit, majd elértünk végre egy turista információs táblához, ahol már a barlangról írtak. Megörültem: “Megérkeztünk! Juhúúúú. Hát sikerült.”

Így viszont sokkal többet kapsz, mint vártál

Közben olyan (más) céljaid is teljesülnek, hogy még magad is meglepődsz…

Odaértem és látom, épp a kilátónál vagyunk, amit lentről láttunk.

Jót nevettünk. Nem ide akartunk feljönni, nem tudtuk, hogy ez is útba esik. De nagyon örültünk e váratlan ajándéknak. Fáradozásainkért ugyanis egy csodaszép, naplementés kilátást kaptunk. Ott kicsit megpihentünk.

Kilátás a kilátóból
Kilátás a kilátóból

Amikor készen álltunk folytatni az utat, körbenéztünk és meglepődve tapasztaltuk, a barlang még mindig nincs sehol. Még tovább kell menni.

“Ha már idáig eljöttünk, most már “csakazértis”, legyen aminek lennie kell.”

Ezen a ponton egómnak már nem igazán volt ereje ellenállni, ő is fáradt volt. És ahogy ő fáradt, a valódi erőm csak egyre inkább növekedett és megmutatkozott. Bár fizikailag már inkább csak vonszoltam magam, mentálisan akkor jött meg az igazi erőm.

Akkor kell kitartónak lenni amikor a legnagyobb ellenállást érzünk

A cél előtti utolsó lépések tűnnek mindig a legnehezebbnek…

És ekkor megláttuk, merre vezet tovább az út…

Mint ahogy az a mesékben is lenni szokott, a kincset mindig a sárkány őrzi, ami jelenleg az utolsó nagy leküzdendő akadály. Mert általában már épp mielőtt elérnéd a célod, jön egy vizsga, aminek megtételével tudod bizonyítani, hogy készen állsz-e arra, hogy megkapd a kincset.

Jelen esetben egy nagyon meredek és hosszú félig lejtő, félig lépcsős út vezetett le körülbelül a hegy közepéig.

Szarkasztikusan gondoltam: “De jó.” Majd vetem egy jó nagy levegőt és elkezdtem mászni, most éppen lefelé. Szintén szükségem volt félelmem uralására és arra, hogy fókuszáltan haladjak lefelé egyik lábam a másik után rakva, mindig a jelenben, az adott lépésre figyelve. És egyszercsak elfogytak a lépcsők…

“Megérkeztem!”

Körbenéztem, megcsodáltam innen is a kilátást és megláttam a barlangot.

“Végre, itt vagyok.”

A célban ott a jutalom, de azt át is kell venni

Igen, az EGO még az utolsó utáni pillanatban is elvenné tőlünk amire annyira vágyunk…

Egy óriási lyuk volt a hegy oldalában. A szélén a felirat, miszerint itt régen ősemberek tanyáztak. Sötét, fekete lyuk volt, aminek nem látszódott a belseje. Nem látszódott milyen hosszú, hogy hol van a vége és hogy van-e benne valami.

A barlang bejárata
A barlang bejárata

Elkapott a félelem és jött megint az egó:

“Most ide belehet menni vagy sem? Ez nincs kiírva. Vagy lehet inkább vissza kéne fordulni. Hisz már ideértél, megérkeztél. Pipa, most már mehetsz vissza. Megcsináltad. Mire vársz még? Most komolyan be akarsz menni? Hisz veszélyes lehet! Lehet van bent valamilyen állat is. Lehet rádszakad az egész barlang. Normális vagy?”

De ha nem a félelmeinkre hallgatunk…

“Bemegyek, legalább egy kicsit. Akarom látni mi van bent. Meg akarom szerezni az ott lévő kincseket.”

Akkor is bemegyek
Akkor is bemegyek :)

Beléptem. Még a fényben voltam, de már éreztem a barlang érdekes erejét.

Gondoltam: “Bátorság próba, juhúúú. Még beljebb megyek…”

Mivel rengeteg kavics volt a lábam alatt, így gondoltam jobb lenne látni is és úgy haladni. Elővettem a telefonom és elkezdtem világítani. Körbe néztem és láttam, hogy az ott lévő járatok még beljebbre visznek. Még beljebb kell mennem, hogy lássam az egészet. Így megint: egyik lépés a másik után, elkezdtem haladni befelé a sötétségbe.

“Hiszek és bízom magamban.”

Nem kell, hogy bevilágítsa telefonom fénye a végét, ahogy haladok, így is mindig látom, mi van közvetlen előttem.

Néha visszanéztem és a barlang szája egyre kisebb volt.

A barlang szája bentről
A barlang szája bentről

És egyre inkább éreztem: “A barlang menedék. Ő óv és véd engem.”

Majd eszembe jutott csodálatossága, hogy több ezer éve már, hogy itt van és menedéket nyújt embernek és állatnak. Milyen csodálatos. Milyen stabil. Milyen erős. Milyen kitartó és türelmes ő.

Mire egészen beértem, már teljesen átjárt a barlangban lévő ősbiztonság. Tudtam és éreztem, hogy mennyire stabil és tartós.

Igyekeztem is hát magamhoz venni ezt a kincset és feltöltekezni általa, hogy én is erősebbé, stabilabbá, kitartóbbá és türelmesebbé váljak.

Megköszöntem neki ajándékát. Megköszöntem magamnak, hogy mertem szembe menni a félelmemmel. Majd elindultunk visszafelé.

Ami felfelé meredek volt, lefelé fel sem tűnt. Csak suhantunk át minden akadályon örömben, nevetve, játszva.

Én sem tudom hogyan, de rövid időn belül vissza is értünk a városba. Épp lement a nap és így láttuk a kivilágított szállásunkat, ami újra szépséggel töltötte el szívünket.

A sikert mindig meg kell ünnepelni

Köszönetképp megkoronázva a napot pedig szaunával és wellness fürdőzéssel ajándékoztuk és ünnepeltük meg elért sikereinket.

Megvolt az aktív feltöltődés, magunkhoz vettük önismereti muníciónk is, így a tudatos pihenést szem előtt tartva, jöhetett a megérdemelt passzív pihenés. Ami így kifáradt és felemelt egóval sokkal-sokkal könnyebb és még jobban is esik testnek és léleknek is egyaránt.

Majd a következő napon jöhet a következő kaland…

Végére értünk a jelenlegi történetnek.

Ez jól tükrözi egy általános célmegvalósítási folyamat összes lépését.

És ahogy láthatod, egy folyamattal több cél és előre meghatározhatatlan kincs érhető el. Mert mindig sokkal többet kapsz, mint amit előre látsz. Minden célmegvalósítás így tele van járulékos nyereséggel. Ezért nagyon fontos, hogy mindig valamerre haladj, mert csak így tud belépni az a minden az életedbe, amire vágysz.

Nem kell tudnod előre, hogy “hogyan”. Csak: cél → döntés → cselekvés. És mindez mindig, minden pillanatban, folyamatosan.

Érdemes most kicsit belülre tekintened:

Milyen tanulságokat fedezel fel a történetben?

Te kényelmes, komfort zónán belüli vagy félelmetes, komfortzónán kívüli célokat tűzöl ki?

Neked hol van a gyenge pontod? Melyik ponton fordulsz vissza és adod fel a céljaid?

Mit kell tenned most ahhoz, hogy elérd a vágyott célod és sikert érj el?

Várlak szeretettel az Alkosd meg Önmagad zárt (ingyenesen elérhető) Facebook csoportjában, ahol ez alatt a bejegyzés alatt felteheted a felmerült kérdéseidet, vagy megoszthatod a felismeréseidet.

A csoport egy szuper, elfogadó és segítő közösség, ahol bátran lehetsz önmagad, senki nem fog elítélni semmiért. Ha még nem vagy csoporttag, jelentkezz, akár ide kattintva.