A „jókor jó helyen lenni” tanulható?

Amikor jókor vagy jó helyen és minden tökéletesen alakul: szerencse vagy tudatosság?

Erről megoszlanak a vélemények. És talán még nagyon régen én is azt hittem, hogy a szerencsén múlik minden. Akinek minden könnyen megy, sikeres, az szerencsés, gondoltam. Aztán elkezdtem felfedezni a saját belső természetes teremtő erőimet és rájöttem, hogy a szerencse előidézhető!

Ekkor egy nagyon izgalmas utazás vette kezdetét, amikor elkezdtem megismerkedni a szinkronicitással, a „véletlenekkel”, ahogy James Redfield a Mennyei próféciában írja. Már sokszor volt, hogy működött a vonzás törvénye, tudtam teremteni dolgokat, de valahogy még csak korlátozottan, kisebb dolgokban.

Ekkor még nem voltam folyamatosan benne a „szerencse sodrásában”, mindig ki-ki estem belőle.

Jöttek érzelmi hullámzások, sértődékenység, ingerlékenység, túlérzékenység, néha düh, harag, sokszor félelem, ami mind-mind kizökkentett ebből az állapotból. Sokszor éreztem azt, hogy nincs elég önbizalmam, magabiztosságom, hogy meglépjek dolgokat, hogy változtassak. Már rengeteg mindent tudtam, hogy hogyan kéne csinálnom, de a való világban megtorpantam. Gátak, akadályok, ellenállások, nehézségek jöttek és egyáltalán nem tudtam, hogy hová is tegyem mindezt.

Kerestem a választ arra, hogy hogyan kell tudatosan belépni a szerencsés véletlenek sodrásába, ami szenvedéllyel, örömmel tölt el engem? Hogyan tudom folyamatosan azt teremteni, amit akarok, hogy az valósuljon meg, ami örömmel tölt el? Ráadásul mindezt minél könnyedebben, hogy ne „vért izzadva” rengeteg munkával érjem el a vágyott állapotokat, érzéseket, célokat? És hogyan tudom azt érezni, hogy jó időben vagyok, hogy nem vagyok elkésve és nem kell folyton rohannom?

Jah, és volt még egy kérdés, amivel folyton foglalkoztam: annyi mindent meg kell fejlődnöm még, annyi mindent ki kell munkálnom magamban, akkor most mindennel egyszerre kell foglalkoznom? Nah ezt nagyon fárasztónak, káoszosnak éreztem és nagyon el is bizonytalanított. Kapkodtam a különböző témák között, de mélyen egyiken sem sikerült változtatnom. Azt éreztem én ezt mind egyedül nem vagyok képes megfejlődni. Épp ezért mindig ugyanazokkal a problémákkal kerültem szembe az életemben, amikből már nagyon elegem volt.

Bevallom, türelmetlen is voltam.

Volt bennem egy hang, aki mindent azonnal akart! Azonnali tudást, azonnali változást, azonnal mindent! Volt viszont a fejemben még egy hang, ami miatt féltem minden apró változástól. Épp ezért egy nagy halogatás volt az egész, még az apró döntéseket sem tudtam meghozni és ez miatt egyre nagyobb bűntudatom is lett. Egyre negatívabban láttam saját magam, gyengének, értéktelennek, tehetetlennek.

Dúlt a harc e két oldal között, ezért sokszor éreztem azt, hogy elbizonytalanodom (a célomban, magamban, mindenben).

Onnantól, hogy megláttam ezt a félelmet magamban (hogy mennyire félek a sikertől is), már könnyebb volt lépésről lépésre, türelmesen haladni az úton, ezáltal meglelve az arany középutat.

Az volt a kulcs, hogy mindig arra figyeltem: aktuálisan mi az az egy dolog, amivel foglalkoznom kell.

Végre nem éreztem azt, hogy egyszerre túl sok dolgom van, nem volt túl nagy a teher, mégis stabilan haladtam előre, ami hamar meg is hozta az első sikereket.

Ez magával hozta azt is, hogy egyre pozitívabban tudtam látni magam.

Az egyre nagyobb sikereket elérve pedig növekedett a magabiztosságom, a hitem önmagamban, és egyre inkább biztos lettem abban, hogy „képes vagyok rá”. Ez a folyamatos apró lépésekben történő, de izgalmas előrehaladás segített átlépni az egyre nagyobb félelemeket is és egyre bátrabbá tett.

A legegyszerűbb módszer, hogy tudd, mikor mivel kell foglalkoznod az önismereti fejlődésedben, a csillagok bölcs üzeneteinek figyelése. Azért ennyire egyszerű, mert az égi üzenetek mindig a belső világodban zajló folyamatokat mutatják („ahogy kint úgy bent” törvénye). Ezért azokat megismerve tisztán tudod látni, hogy mi az időszerű benned, mi az az egy lépés, amit éppen meg kell lépned.

Ez nem csak egy egyszerű tükör, hanem kulcs a természettel való összhangodhoz. Ez azt jelenti, hogy ha az épp aktuális dologgal foglalkozol, akkor abban a természet MINDEN ereje támogat téged. Ilyenkor az egész univerzum a te csapatodban játszik és a sikeredet akarja. Épp ezért tudsz könnyedebben, „szerencsésebben” haladni és mindez egy nagyon jó érzés. Egyszerűen érzed, hogy nem vagy egyedül. Így válik az út is örömtelivé, ami által olyan célokat tudsz elérni, amik valóban örömöt okoznak neked.

Ezek az energiák mindig működnek, akkor is, ha nem figyelsz rájuk.

De eldöntheted, hogy összhangban haladsz velük, kihasználva a lehetőségeiket és szenvedélyesen, örömben, sikereket érsz el. (Vagy ellenük dolgozol, ezért azt érzed, minden ellened van és végig szenveded az utat.)

Szóval miért jó, ha rendszeresen pici lépéseket teszel a természettel összhangban?

Mert így mindig jókor vagy jó helyen. Ilyenkor mindennek megvan a maga értelme (amit egyre jobban látsz is), ami sokkal könnyebbé teszi az utat. Ráadásul mivel kinyílik a szemed a valódi világra, sokkal több csodát, emelő dolgot, ajándékot is kapsz pluszban, mint amit eredetileg akartál.

Ilyenkor már tudod, hogy mindezt azért kapod, mert összhangban haladsz a természettel/belső lehetőségeiddel (és kiérdemelted), hogy szinkronban vagy a saját belső óráddal. Kívülről pedig leginkább annyi látszódik: te szerencsés vagy mert valahogy mindig jó helyen vagy jó időben.

Szóval ha nem bíznád a véletlenre a dolgot, és inkább tudatosan lennél jókor jó helyen, akkor tőlem minden támogatást megkapsz ehhez ide kattintva, az Önismereti Felfedezők Dobozában!

A motiváció – Asztrológia önismereti megközelítéssel: A Kos csillagkép

Nem fogok jósolni, jövendőt mondani, nincs semmi hókuszpókusz. Az asztrológia tudományának és az önismeretnek az ötvözésével igyekszem segíteni a fejlődésed. A csillagképekhez különböző minőségek tartoznak, ezeket nézzük át. Ezúttal a motivációt nézzük meg a Kos csillagképen keresztül!

A Nap útján-tehát a cselekvésünk útján 14 csillagkép található. Ők kört alkotnak, így egy folyamatot képviselnek.
Mindegyik csillagkép ugyanannyira fontos, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Csak az embertől függ, hogy ezeket az állapotokat hogyan éli meg, illetve mennyire használja ki a benne lévő erőt és lehetőségeket.
A mai írás a Kos csillagképről szól, de mivel nincs kezdet és vég, csak a folyamat van, ami ciklikus mozgásának köszönhetően spirált alkot, így ő sem értelmezhető teljes mértékben a Halak csillagkép nélkül.
A Kos Feje alatt ugyanis ott az Al Risha csillag, ami a Halak utolsó csillaga, ami magát az összegzés fogalmát emeli ki.
Tehát a Kos új szintje, új kezdete magára az összegzésre alapul. Ez alapján tudod, hogy hol tartasz most, illetve ez alapján dől el, hogy mehetsz-e tovább a következő szintre, vagy újra kell csinálnod ugyanazt a szintet. (Tehát, hogy merre indulsz most.)
A Kos csillagképnek két része van. Először van a Kos Feje, utána pedig a Teste.
A Fej rész azt mutatja, hogy a Kos a Tejútra tekint. Felfelé akar törni, kitörni a régiből és új szinten létezni tovább. A magasabb szintek, magas tudás felé törekszik és tele van lendülettel, akarattal. És ezt a változást, megújulást minden szinten el akarja érni.
(Fölötte a Triangulum csillag kép, mint vezérlő elv mutatja, hogy az isteni egység felé igyekszik.)
Itt a Fejnél látja a célt, tudja mit akar és hatalmas szellemi erejével képes meghozni a döntést. És elindul…
A Kos Teste már a fizikai cselekvés beindításának fontosságát jelenti, megteszi az első lépést is! (Elülteti a magot, amit a ciklus során meg akar teremteni.)
Biztos hallottad már, hogy a Kos fejjel megy a falnak. Ez a csillagképnél annak a lehetőségét hordozza, hogy akaratával bármit képes elérni, ezt a folyamatot beindítani. Ha kell, az összes akadályt lebontja, szétzúzza az elme falait körről-körre. Ezek az akadályok pedig saját tudatában vannak jelen.
Mert ahogyan gondolkodunk, amit igaznak, elérhetőnek hiszünk, amilyen kép elménkben létezik, csak azt tudjuk megcélozni.
A Kos látja a fény és árnyék közti különbséget, így pontosan tudja, hogy mi viszi őt előre, illetve mi hátráltatja. Képes tehát tudatosítani, hogy mi az ami csak egó és mi az isteni.
A Kos a mitológiában az áldozati bárány. Tehát őt jellemzi az áldozat fogalma is. Na, de ez nem önfeláldozás, nem mártírság. Az áldozati bárányt a hegyre viszik fel és ott áldozzák fel. Tehát közelebb viszik Istenhez, és ott feláldozzák a régi elavult szokásokat, állatias ösztönöket jelképező részt.
A Kos tehát a “régit” áldozta fel az “újért “, a saját félelmeit, védekezési mechanizmusait, megszokásait, stb. Tehát egó-áldozatokat hoz. (És ezt nem másért teszi, hanem önmagáért, a saját fejlődéséért, a saját haladásáért, céljaiért.)
Ezért bizony az egó itt betámadhat, de a Kos ettől erősebb. Akaratával, lendületével ki tud tartani felemelkedési igénye mellett. Megvan a motivációja és a lendülete, nembeszélve fizikai és szellemi erejéről is. Így meghódítja azt, amit éppen akar.
A Feje felett ott van Androméda. Ő az, aki önként vállalja áldozatát, saját döntést hoz, hogy feláldozza önmagát a népért, de végül Perzeusz megmenti őt és összeházasodnak. Ezáltal királyi családként eljutnak az egységbe.
Minden új kezdet áldozatot kíván, ráadásul önként meghozott áldozatot, máshogy nem megy. Ezáltal megszületik az áldozatból az áldás.
Egyszerűen nem tudsz új eredményeket elérni úgy, hogy nem változtatsz a szokásaidon, a viselkedéseden, a gondolataidon, érzéseiden, stb. Mert ugyanazoknak a külső és belső cselekvéseknek ugyanaz az eredménye.
Egy Kos példával élve: ha az alma helyett szilvát akarsz szüretelni, az alma mag helyett szilva magot kell elültetni és annak megfelelően is kell azt táplálni.
Ez az áldás a Kos egyik vezérlő elve és ez nélkül nincs változás, nincs emelkedés! Meg kell tanulni elengedni az elmúlt ciklus eredményeit, sikereit és kudarcait, mindent a továbblépéshez, az új életbe való behatoláshoz. Új kör, új lap! Ezáltal könnyű új dolgokat behozni életünkbe. (Ha nem engeded el a régit, nincs hely az újnak.)
Ha összhangban rezgünk az isteni akarattal és ezek szerint tűzünk ki célokat, ez a lépés sokkal könnyebben megy.
A másik vezérlő elvet Perzeusz, az égi harcos mutatja, aki a Medúza fejét tartja kezében. Ez hatalmas fegyver, hisz aki rápillant, kővé dermed. Hamis információk és “fekete tanok” ezt úgy jellemzik, hogy ez a fejvesztés állapota és ez a legrosszabb hely az égbolton, így nagyon rossz ómen. Te döntesz, hogyan éled meg! Én inkább azt választom, hogy Perzeuszként kézben tartom ezt a hatalmas, már-már isteni erőt és uralom, felhasználom saját akaratom megvalósításához.
Ez jellemzi a Kos teremtő erejét és ide akar eljutni, felfejlődni, hogy áldozat hozatalai révén ezt az isteni erőt tudja kézben tartani.
Ráadásul Perzeusz a Test fölött van így ez már nem csak szellemi szinten működik. Ez a gyakorlatba beültetett akarat. Amikor valóban úgy is cselekszel, hogy az a célodat építse. És ezért ha kell, konfrontálódsz, kitartasz, harcolsz. Ha kell! (De magas szinten már inkább békés harcos ő.)
Ez leginkább belül, önmagaddal szemben történik, tehát saját magadnak sem engeded, hogy elvedd önmagadtól az álmaidat. Illetve kint is ki tudsz állni saját akaratodért, céljaidért.
A Kos magas minőségben nem valami ellen harcol, hanem valamiért! Mert ahová figyel, azt teremti akaratával. (Ha valami ellen harcol, épp azt teremti, táplálja figyelem energiájával, amit nem akar. Tehát nem hogy csökkentené azt, hanem tovább növeli.)
A Kos tehát az akarat és a figyelem ereje is. Amire figyel, azt tölti fel élettel.
A Kos alatt van a Cet csillagkép. Így az elindulás, kitörés alapját, alapelvét az elvonulás adja. (Több hős is a történetekben 3 napot tölt el a Cet gyomrában és ez segíti hozzá újjászületéséhez) így mindenképp alap ehhez az egészhez, hogy mélyen kapcsolódj magaddal, elvonulj magadba.
A másik “alapelvet” a szintén itt lévő Eridanusz folyó csillagkép adja, ami épp itt tesz egy nagy fordulatot. Így ez a megújulás egy új fordulat, egy sorsfordulat. Épp ezért, mivel ennyire más az új, mint a régi, kell az, hogy ami elmúlt, azt hátrahagyjuk és egy új, tiszta lappal, egy új körön haladjunk tovább.
Így a Kos az önmegvalósítás elindulását és újra és újra magasabb szintre hozását jeleníti meg és mindazt, ami valóban szükséges (és kikerülhetetlen) hogy az új elinduljon és meghódításra kerüljön.
Ha félelem alapú az út, mindez nehéz és terhelt. Ha Szeretet alapú a választott elindulás, akkor megvan hozzá minden erő és magas szinten, szenvedéllyel telien élhető meg. Nem mindegy, milyen alapon indulsz útnak!
A Kos kérdései:
Amikor új dologba kezdesz bele, akkor te mire figyelsz? Miért kezdesz neki? Félelemből, valamit elkerülve – valami ellen harcolva? Vagy szeretetből valamiért, amit szívből akarsz? Mit akarsz elérni, tiszta a cél, az akaratod? Tudatosan ülteted el az életedbe a magokat, vagy a tudatalattid rabja vagy? Könnyen kezdesz neki dolgoknak vagy nem vagy hajlandó meghozni az ezekkel járó áldozatokat és egyszerre akarod a változást és a régi megtartását?
Ahogy elkezdesz dolgokat, az hatással van az egészre. Hiszen az elültetett magban is benne van az egész növény összes tulajdonsága, korlátai, lehetőségei, amit élete során megélhet. A kezdeti hozzáállásodban, gondolatodban az új célodról, új vágyaidról te is rögtön meghatározod a sikered, vagy a kudarcod, a nyereséged vagy a veszteséged.
Ha te 04.22-05.14 között születtél, akkor a te Napod a Kos csillagképben állt a születésedkor.
Ez azt jelenti, hogy te akkor tudsz igazán haladni, cselekedni, kiáradni, kiteljesedni, ha magas szinten működteted a fent leírtakat. (Nálad ez ezért nagyon hangsúlyos.) Ezeknek a gyakorlásával, emelésével sokkal jobban önmagad tudsz lenni. Te így cselekedsz alapból, ezek a mögöttes működések hoznak téged mozgásba és csak tőled függ, hogy alacsony vagy magas szinten éled meg ezt! (Hogy mindezt elszenveded, vagy megéled az előnyeit szenvedélyesen.)
(Ne feledd, az, hogy a Nap hol áll, csak egy pici része az egésznek. Tehát ha a te Napod nem itt áll, önmagában nem jelent semmit. Illetve sokkal több vagy annál, hogy “hol áll a Nap”.)

A későbbiekben foglalkozunk a többi csillagképpel és a hozzájuk tartozó minőségekkel is. Ha kíváncsi vagy a saját “rejtett” képességeidre, hogy azokat ki tudd használni, ugyanebben a stílusban szívesen elkészítem neked a Személyiséged építőkövei elemzést, amelyre ezen az oldalon tudsz regisztrálni. Szeretettel várom a regisztrációdat!

Még keresed az utad? Mutatom az első lépést…

Ott vagy épp egy munkahelyen, de érzed, hogy ez már nem sokáig járható út?

Érzed, hogy váltani kéne (akár más életterületen is), mert valami másra vágysz, de nem tudod, hogy mi is tenne hosszútávon boldoggá?

Nem tudod, hogy merre kéne menned? Melyik a te utad?

Az önismeret az az eszköz, ami válaszokat tud adni a benned lévő kérdésekre.

Miért ennyire fontos az önismeret?

Általában az emberek, amíg nem mélyülnek el gyakorlati szinten a valódi önismeretben, robotpilóta üzemmódban élnek.

Gondolkodtál már azon, hogy vajon te mennyire éled tudatosan az életed? Vagy hogy te mi alapján hozod meg döntéseidet? Az érzéseid után mész?

Biztosan neked is a szokásaid és az érzelmeid befolyásolják a cselekedeteidet. Mivel emberek vagyunk, ez természetes. Önismeret nélkül viszont átadod ezeknek az érzéseknek és automatikus programoknak életed vezetését és a döntéshozás feletti hatalmadat. Lemondasz a felelősségedről és így a változtatási lehetőségedről is. Ezáltal már lehet fel sem tűnik, de robotpilótaként működsz.

“Nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.”

– Albert Einstein

Ezt abból is láthatod, hogy biztosan szívesebben választasz olyan tevékenységeket, amiket ismersz, megszokott, amiket szívesen csinálsz, kényelmesen és biztonságosan érzed magad benne és jóleső érzéssel tölt el.

Tehát általános esetben a komfortzónádon belül élsz.

Ez alapvetően nem gond. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor az ilyen tevékenységek hátráltatnak. A kérdés az, hogy észreveszed ezeket a helyzeteket? Képes és hajlandó vagy átlépni a kényelmi, komfortzóna és érzelmi biztonságod határaid ahhoz, hogy elérd a célod és változtass valamilyen problémán? Vagy meghátrálsz és a könnyebb, a járt utat választod, ami eddig sem vitt téged közelebb céljaidhoz?

Vagy nézzünk egy fordított helyzetet. Vannak olyan helyzetek, amikor épp azért nem teszel meg valamit, mert félsz tőle? Vagy esetleg maga a szorongás és az aggódás érzése teljesen leköt órákra vagy napokra és addig amíg el nem múlik ez a feszültség semmi mással nem tudsz foglalkozni?

Az Önismerettel ezeket a helyzeteket tudod egyre inkább észrevenni, tisztánlátni és megváltoztatni, amikor erre szükség van. Így az önismereted mélyülésével életed vezetésének egyre nagyobb részét tudod a kezedbe venni és így egyre tudatosabb teremtővé válni. Ez rengeteg előnnyel jár, például a döntéshozás is egyre könnyebbé válik.

Az érzéseid rabszolgája vagy, te is.

Manapság szeretünk az érzéseink után menni. És ez azzal jár, hogy ha valami félelmetesnek vagy kellemetlennek tűnik, valami, ami a komfortzónánkon kívül van és bizonytalanságot okoz, azt nem csináljuk meg. Helyette inkább lehuppanunk a kényelmes kanapéra és bekapcsoljuk a kedvenc sorozatunkat. Mert miért ne.

Az az igazság, hogy ezáltal nem te vagy az érzelmeid ura. Helyette inkább az érzéseid uralkodnak rajtad. Ez abból is látszik, hogy a cselekvéseid függenek az érzéseidtől. Tehát az érzés mintha egy magasabb rendű dolog lenne és csak az a jó, ami jó érzéseket hoz. Ami pedig rossz érzéseket hoz, azt messziről el kell kerülni.

Viszont az új dolgok, amik esetleg pozitív változást hozhatnának az életedbe, azok mind komfortzónádon kívül vannak. Mert ha belül lennének akkor csinálnád és nem is lenne meg maga a probléma. Tehát az új, előrevivő dolgok is valójában (legtöbbször) negatív érzésekkel járnak (először, amíg meg nem tanulod). Csak azért, mert új, számodra ismeretlen dolog.

Tehát ha kerülöd a negatív(nak titulált) érzéseket, valójában nem is tudsz tartós pozitív változást elérni.

Az önismerettel, és az ebből adódó tudatos döntéshozással, továbbá azzal, hogy esetenként akár az érzéseid ellenére is megcsinálsz valamit, nagy változásokat érhetsz el és sokkal hatékonyabban érheted el céljaidat.

Most azt gondolhatod, hogy azért te mégis szeretnéd jól érezni magad. Akkor először nézzük meg, mi is az érzés valójában.

Te tudod, hogy honnan jönnek az érzések, amiknek átadod a hatalmad?

Ma már köztudott dolog, hogy az érzések a gondolatok lenyomatai.

Tehát eszedbe jut például a holnapi beszélgetés a főnököddel. Ha ehhez a jövőképhez olyan gondolatok társulnak, mint például „Úristen mi lesz, mit mondjak, hogyan mondjam”. És előjön például egy kis megfelelési kényszer is, miszerint a legjobb arcod szeretnéd neki mutatni, ráadásul még az is eszedbe jut, hogy „mi lesz, ha valamit nem jól csináltam és éppen le akar szidni?„

És te csak agyalgatsz, pörgeted le a fejedben lévő negatív lehetőségeket. Aztán csodálkozol, hogy miért van akkora görcs a gyomrodban, miért izzadsz (vagy esetleg fagysz le), amikor már ott állsz főnököd előtt. Ráadásul így valószínűleg el is rontod a megbeszélést.

Pedig épp azzal generáltad a félelem érzését és ennek következményeit, hogy félelemmel teli történeteket, mumusokat és démonokat alkottál te magad a saját fejedben.

Az érzéseid valójában csak az idegrendszered reakciói a gondolataidra (agyi munkádra). Mégis milyen nagy szerepet adunk nekik.

A félelem, mint bármilyen más érzés is, csak egy gondolattal kezdődik.

A fenti példa szemléletes, bár nem fedi teljesen a valóságot. Az igazság az, hogy maga a gondolkodás nagyon gyorsan történik. Sokkal gyorsabban, mint amit észlelni tudunk belőle. Ez azt jelenti, hogy a gondolataink többségét észre sem vesszük.

A legtöbb gondolatod tehát teljesen automatikus és ezáltal „láthatatlanul” alkotják meg a különböző érzéseidet. Ezért lehet az, hogy néha elkap mondjuk a félelem, de azt sem tudod, hogy mitől félsz.

Tudatos agy és a tudatalatti

Ez azért történik így, mert a tudatos gondolatok lakhelye, a tudatos agy sokkal-sokkal több energiát használ fel, mint az agyad tudatalatti része. Ezért, szimplán a túlélésért, az agyunk szinte folyamatosan robotpilóta üzemmódban működik. Amiről egyszerűen nem tudunk.

Gondolj bele: volt már veled olyan, hogy például reggel hullafáradtan keltél fel és zombimódra csináltad végig a reggeli rituálédat? Mennyit gondolkodtál például a fogmosáson? Vagy például a zuhanyzás mennyire megy neked természetesen? Megszokásból szoktad végre hajtani, vagy figyeled minden egyes mozdulatodat és tudatosan döntesz, hogy mikor minek kell történnie? Vagy már annyira be van járatva az egész procedúra, hogy akár félálomban (vagy máson teljesen elmerengve) is automatikusan végig tudod csinálni?

Az ilyen szokások is mind a tudatalattidba vannak mélyen beépülve, ezért megy automatikusan az egész.

De ilyen tudatalattiba beépült gondolat lehet az is, hogy:

„Én nem vagyok elég jó.”
„Nincs nyelvérzékem.”
„Nem túl jó a memóriám.”
„A pénzért meg kell küzdeni.”
„Én mindig lefagyok.”
„Félős vagyok.”
„Nem tudok jól kommunikálni.”
„A zenélést gyermekkorban kell elkezdeni.”
stb.

Igazából bármilyen gondolat és bármilyen érzelmi reakció beépülhet a tudatalattiba. Ráadásul a tudatalatti jóval több információt dolgoz fel, mint amit mi eltudunk képzelni.

Így gyakorlatilag egy átlagos napon az érzéseid és az ezek által befolyásolt cselekvéseid nagyrésze ezekből a tudatalattiban tárolt mintákból jön létre.

A leglényegesebb ilyen minták még a gyermekkorban épülnek be.

Egy gyerek olyan, mint a szivacs, a ki nem mondott szavakat is érzi és magába szívja. Így gyerekként gyakorlatilag szüleid (nevelőid) összes reakcióját, gondolatát, véleményét, szavát, nézetét, elvét, prioritását, szabályát, hitrendszerét, párkapcsolati, férfi/női mintáját, stb magadba szívtad.

És ez mind ott a mélyben dolgozik benned.

A leírtak alapján nézzük meg újra a folyamatot:

  • A tudatos agyad csak akkor kapcsol be és használja az energiádat, amikor az mindenképpen szükséges, vagy te úgy akarod. Így leginkább a tudatalattidon van a főszerep. Ezért az ott lévő berögzült gondolatok, már meglévő hitrendszerek rendszeresen aktiválódnak.
    (Ezek leginkább szülői mintáidra és az eddigi tapasztalataidra vezethetők vissza. Így önismeret nélkül felnőttként is leginkább a szüleid nézetei vezetnek téged. Hiába “repültél ki a fészekből”.)
  • Az itt tárolt gondolataid, szokásaid, megszokott reakcióid generálják automatikusan az érzéseidet vagy akár automatikus tetteidet.
  • Amikor az „érzéseidre hallgatsz”, valójában a benned lévő mintáid szerint cselekszel.
    (Ugyanez van, ha engedsz a félelmeidnek, aggódsz a jövődtől, szorongsz, stb. Szóval azt érzed jónak, amit szüleid is jónak tartottak gyerek korodban. Jutalmaztak téged érte és például azt érzed negatívnak, amivel szembemész ezzel a hitrendszerrel.)

Ezért is mondja azt a Sydney-i kutatóintézet kutatója Allan Snyder, hogy:

A napi cselekedeteink 90%-át öntudatlanul hajtjuk végre.

Tehát az egész életedet egy robotpilóta üzemmódban éled. Ráadásul olyan programok működnek benned, olyan dolgok vezérelnek tudat alatt, amik egyáltalán nem a te gondolataid.

Szóval mi valójában az Önismeret lényege?

Nem csak az, hogy milyen alap személyiség típusba tartozol. Nem az, hogy mi jellemző a horoszkópodra, vagy hogy milyen vagy. Ezektől sokkal lényegesebb, hogy az egyes problémás területeiden mi van a tudatalattidban, ami ezt az egész helyzetet automatikusan okozza.

Mert csak ha látod, mi van benned, akkor tudsz tartósan változtatni.

Ebből is láthatod, hogy ha tényleg változtatni akarsz az életed bármelyik részén, akkor ennek a változásnak a tudatalattidig kell lehatolnia. A legmélyebb szinteken is végre kell hajtani a változtatást. Mert csak úgy lesz maradandó.

Ráadásul nem elég, ha a gondolataidat megváltoztatod, hanem ha feljönnek a komfortzónádba visszahúzó érzéseid, gondolataid, akkor ezekre nem-et kell mondanod és megcselekedni azt, amit az új nézeted szerint kell tenned.

Mindemellett pedig választhatsz új érzelmi reakciókat az új gondolataidra. Így hosszútávon nem fogod rosszabbul érezni magad, sőt, egyre jobban. Viszont van, amikor a hosszútávú állapot érdekében a jelenben át kell lépned a negatív érzéseiden.

Az ilyen változtatás (tehát a tudatalattid átprogramozása) leghamarabb fél év alatt történik meg, de sok esetben inkább 18 hónap a tényleg tartós változás ideje.

Tehát nem megy egyik pillanatról a másikra, ráadásul egyedül sem megy. Mert egyszerűen kell olyan objektív tükör, aki megmutatja neked, hogy mikor estél újra a tudatalattid rabságába. Mert egyedül elmegy a fókuszod, elfárad tudatos agyad, visszaadod az irányítást és még észre sem veszed.

Visszatérve az eredeti kérdésekhez. Ha nem tudod, hogy merre van a te utad, vagy mire is vágysz valójában,

akkor szintén meg kell ismerned önmagad. Ez nem pályaválasztási tanácsadás, vagy az erősségeid felmérése közben történik. (Bár ez is felismeréseket hozhat, de nem annyira mélyre ható.) Hanem kőkemény önismereti munka, ami által meglátod és lehámozod magadról azokat a visszahúzó, a tudatalattidban lévő berögzüléseket, amik gátolnak téged abban, hogy be merd magadnak vallani az igazi vágyadat.

Csak így megy igazán

A vágyadat és az utadat nem kell keresned. Az mindig megvolt, ott van benned. Csak meg kell látnod, belül.

A Hamupipőke (Disney) mesében a királyfi, amikor megy a Hamupipőkéhez, egy óriási, a kastélyt teljesen körbeölelő, sűrű, szúrós tövisbokrokból álló védelmi falon kell átvágnia magát. Épp ilyen a te tudatalattid is. A vágyad végig ott van, csak nem látod a sok gaztól és félelemtől.

Egy adott szintig mind robotpilóta üzemmódban élünk, szimplán azért, mert emberek vagyunk. Akkor mit jelent a tudatos élet?

Talán a legfontosabb az az, hogy a tudatos embereknek vannak céljaik. Ráadásul komfortzónán kívüli célok. (Tehát ha a céljaikra gondolnak, ők is ugyanúgy gyomorgörcsösek tudnak lenni.) Mert csak ezek adnak teret arra, hogy tényleg fejlődni lehessen.

Ezek a célok mondják meg az irányt. Csak így láthatod, hogy a különböző célok, cselekvések stb előre visznek vagy hátráltatnak. Ez az a stabil pont, amihez tudod mérni saját viselkedésedet.

Most kérdezheted: „Épp azért kezdtem el olvasni ezt a cikket, mert nem tudom, mi legyen a célom. Akkor most mivan?”

Erre csak azt tudom mondani, hogy biztosan neked is van vágyad, csak még annyira rémisztő ez, hogy nem mered magadnak bevallani. Amíg ez így van, addig az legyen a célod, hogy megismerd magad jobban és megismerd, hogy mit is szeretsz valójában. És ezt nem agyalgatva fogod felismerni, hanem csakis tapasztalással.

Csak lépj valamerre

A nemdöntés is döntés. Csak ez káoszban tart. Most az a legjobb amit tehetsz, hogy bármerre elindulsz. Tapasztalj meg új dolgokat, amihez legalább egy kis kedved van, vagy kíváncsi vagy rá. Lépegess szépen apró lépésekben ki a komfortzónádból. Ahogy rakod le így a félelmeidet és növekszik belső erőd, úgy tudsz egyre bátrabban szembenézni a valódi vágyaddal.

Tűzz ki először kisebb (ne pedig egy életre szóló) célokat és valósítsd is meg őket.

Azok, akik tudatosan élnek, hajlandóak a berögzüléseikkel és akár az érzéseikkel is szembe menni, ha azok a céljaikat hátráltatják.

Ez nem egyenlő a harcolással, ez egy folyamatos célirányos önmunka, egy folyamatos átprogramozás.

Például, ha valamilyen célt kitűzök, de nincs kedvem ebbe az irányba cselekedni vagy félek tőle, akkor is megteszem. Minden más csak kifogás.

Mert, ha nem teszem meg, nem megyek szembe a félelmeimmel, nem alakítom át a célommal kapcsolatos gondolkodásomat, akkor nincs változás, nincs „jobbulás”. (Vagy csak nagyon rövid ideig tart.)

Így önmunka (tehát gondolataid és cselekvéseid felülbírálása és reformja) nélkül bármilyen úton is indulj el, azt fogod tapasztalni, hogy idővel ugyanabba a helyzetbe kerülsz, újra. (Erre szokták azt mondani, hogy csöbörből vödörbe.)

A jó hír viszont az, hogy sok gyakorlással a változás is egyre könnyebbé válik. Mert az, hogy „a változás félelmetes, rossz, nehéz” is csak egy minta, egy szokás, ami menet közben átíródik.

És mi van az érzésekkel?

Fentebb nem foglalkoztam annyira az érzelmeid átformálásával, mert igazából az építő gondolatok beépüléséből automatikusan következnek a pozitívabb érzések is. Tehát addig kell nemet mondanod a negatív érzéseidnek, és akár félelmed ellenére is cselekedned, amíg meg nem szoktad az adott új gondolatot és cselekvést. Mert, ha ez megtörténik, akkor már jól fogod magad érezni eközben is.

Tehát:

Amíg az érzelmeidre hallgatsz, az érzéseid uralkodnak feletted. Inkább te döntsd el, hogy milyen érzéssel akarsz rendelkezni és az ezt létrehozó gondolatot tedd bele tudatos elmédbe sokszor, hogy beépülhessen tudatalattidba is. Majd innentől kezdve csakis az új gondolat szerint cselekedj, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban mit érzel, mert az még mindig csak múltad lenyomata.

Csak a jelen változtatásával építheted a jövőt és bizony ez azzal jár, hogy néha akár érzéseiddel ellentétesen kell cselekedned. Erre kell az önfegyelem.

Összegezve:

Ne akard tapasztalás nélkül rögtön a legtökéletesebb döntést hozni. Mert a tudatalatti programjaid miatt úgysem látod az összes lehetőségedet. Csak utólag, a megvalósítás után látod, hogy az adott út mennyire felel meg neked, illetve hol kell még változtatnod rajta.

Csak a tapasztalás által tudhatod meg, hogy tényleg mi tesz téged boldoggá.

Így ne pazarolj több időt arra, hogy ezen rágódsz, inkább dönts (ha kell dobj fel egy érmét) bármelyik út mellett és közben dolgozz azon, hogy mélyüljön az önismereted.

Mert csak menet közben rajzolódik ki, hogy az az út valóban neked való-e.

A járt utat a járatlanért hagyd el, mert csak menet közben, az új impulzusoknak köszönhetően tágul a gondolkodásmódod, és így tudsz egyre több lehetőséget észrevenni az életedben.

 

Csak lépj és kezdj el változtatni a megszokott dolgaidon, tapasztalj.

 

+ Tipp:

Megosztok itt veled pár megerősítő mondatot, amivel el tudod kezdeni a tudatalattid átprogramozását és közelebb kerülhetsz a valódi vágyaidhoz.

Ezeket a mondatokat mondogasd legalább 30 napig, mindennap, legalább egyszer.

„Úgy döntöttem, szeretem a változást, szeretek változni.”

„Úgy döntöttem, be merem magamnak vallani, mire vágyom valójában.”

„Úgy döntöttem, tisztán látom, mire vágyom valójában.”

A tudatalattid bővebb feltárásáért pedig bátran kérhetsz segítséget tőlem, illetve online személyes tréningem is tökéletesen alkalmas az ilyen blokkok és korlátok feltárására és céljaid – jövőképed pontosabb meghatározására.

 

Hálás Szeretettel:
Hajabács Klára
Önismereti tréner és asztrozófus

Itt az október legjelentősebb, lényegi üzenete

Te is kíváncsi vagy, mit ígér számunkra az október?

Az októberi csillagállásokat nézve úgy látom, hogy igen aktív hónap előtt állunk.

Szeptemberben egy szempillantás alatt köszöntött be az ősz, aminek köszönhetően elindultunk befelé önmagunkba.

Biztosan te is érzed ezt a mélyülést belül.

Már kint is látszik, hogy egyre sötétebb minden és a levegőnek is már nagyon őszi illata van. Eljött a plédek ideje.

Ez a folyamat pedig most csak még tovább fokozódik.

Egyre nagyobb a sötétség, ami lehetőséget ad arra, hogy egyre őszintébben tudjunk szembenézni a bennünk működő folyamatokkal, elakadásokkal, de ugyanúgy a bennünk lévő szépségekkel és csodákkal is. A kinti fényről átkerül a figyelmünk a bennünk lévő fényre, szeretetre és életre.

Az egyre hidegebb napokon ez adja majd azt a melegséget és világosságot, ami kintről hiányzik.

Röviden: az önismeretünk mélyülése történik.

Így nagy fejlődéseket, változásokat hozhat ez az időszak. Az őszi – téli hónapok mindig mélyebbek, mint például a tavaszik vagy a nyárik és én, mint buzgó önismereti utazó, mindig izgatottan várom, hogy most épp milyen csodákat tartogat a számomra. Remélem, te is így vagy ezzel. :D

Ez az október viszont tartogat újdonságokat, mert

Ez a változások hónapja is

Most a benned lévő szeretet és fény kiárasztásával tudsz olyan állapotba kerülni, ahol kinyílnak a lehetőségek kapui és beindul a sorsfordító változás. (Igen, az a változás, amiért mostanában annyira dolgoztál, amit már annyira akarsz.) Most átugorhatsz abba a vágyott életbe, amit szeretnél élni, de csak ha megteszed azokat a dolgokat, amik célod eléréséhez a fizikai világban szükségesek.

Ha csak a problémákat, félelmeket, gondokat, terheket, hibákat és egyéb negatív dolgokat látod meg a világban és nem cselekszel, akkor eluralkodik a szíveden is a sötétség és egyre ridegebb lesz minden. Akkor a káoszt láthatod és azt érezheted, hogy elmerülsz benne. Elhagy az erőd és bábuként sodor az élet óceánja ide-oda és az is lehet, hogy néha hozzácsap egy-egy sziklához is. Szóval jöhet az az érzés: „Minden és mindenki csak bánt és ellenem van.”

A változás megtörténik, így vagy úgy. A kérdés, hogy te hogyan éled meg? Milyen hozzáállással állsz hozzá? Problémának vagy lehetőségnek, ugródeszkának tekinted az egészet?

Ehhez fogsz további segítséget kapni a következő hetekben itt és a Facebook oldalon is. Ezért ajánlom, iratkozz fel itt lentebb a hírlevélre és like-old a Facebook oldalt is, hogy nehogy lemaradj ezekről a fontos, gyakorlatba ültethető tudás anyagokról.

Én jól akarom megélni és ki akarok hozni ebből az időszakból (is) mindent, amit lehet. Ha te is, akkor most nézzük is meg együtt, hogyan tudjuk „jól megélni”, mi a legfontosabb dolgunk ebben a hónapban.

Így éld meg “jól” a most következő változásokat

Biztosan van egy vágyad, egy célod. Ez a vágyad gyújtja meg a szívedben a szeretetet tüzét. Ez hoz szenvedélyt, ez okoz örömöt. Ez ott volt van és lesz mindig a szívedben. Most is benned van! Csak lehet félelmeid elhomályosítják.

Ha erre a vágyadra irányítod figyelmed, akkor a benned égő tűz egyre nagyobb és nagyobb lesz, mivel egyre jobban meg is tudod valósítani azt. Ezáltal egyre több szépséget tudsz meglátni kint és önmagadban is. Egyszerűen csak azáltal, hogy te jobban vagy. Mert te a helyeden vagy.

Amikor ilyen szeretettel tudod végezni a mindennapi feladataidat (is) és így a szívbéli vágyad felé mész, akkor tudod igazán meglátni azt a sok szépséget, amit ez az időszak hoz.

Csak ha van célod, akkor tudsz haladni előre. Egyébként honnan is tudnád, hogy mikor mész előre, mikor mész kerülő úton, vagy mikor távolodsz a saját életedtől? A cél az, ami segít téged az orientációban. A szívbéli vágyad az, ami iránytűként segít téged, hogy uralkodhass az óceánon és kikerülve a sziklákat átjuss a másik partra, a célodhoz. E nélkül hogyan döntöd el, hogy merre kell menned?

Ezért jó időszak ez arra, hogy bevalld magadnak, mit is akarsz valójában? Miben lelsz örömöt? Mi az a cél, ami fényt gyújt benned?

Nem tudsz rossz célt kitűzni!

Ha jelenleg még egyáltalán nem látod minek az irányába is akarsz menni, akkor nulladik lépésként döntsd el ezt:

„Úgy döntöttem, tisztánlátom és bátran bevallom önmagamnak, hogy mit akarok.”

Ezután pedig nyitott szívvel figyelj és megérkezik hozzád, a válasz.

Ha van szívbéli célod, akkor tudatosan, a jelenben cselekedve eggyé válhatsz a jelképes óceánnal (a történésekkel – eseményekkel), ami így támogató játszótársként segít téged át az akadályokon.

Ekkor tudod, hogy ha jön egy hullám, az csak azért van, hogy megfejlődd és tovább haladj. Ez mind ahhoz segít hozzá téged, hogy végül elérd a nagyobb célodat.

Csak játék az egész.

Csak azért történik minden, hogy meglásd, mi minden rejtőzik benned. Megláthatod a lehetőségeidet és megfejlődni való beakadásaidat is. Te szembe mersz velük nézni?

Igen, van, hogy félünk a lehetőségeinktől is. Egyszerűen félünk az újtól, a változástól. Ez mindenkiben benne van, el kell ezt fogadnunk. Ez az emberségünk része. Épp ezért nem igazán van értelme ellene küzdeni sem. Ha küzdesz a félelmeiddel, csak erősíted, mélyíted ezeket a megéléseket.

E helyett inkább arra törekedj, hogy növeld a bátorságodat. Arra törekedj, hogy bármennyire is félsz, te urald a helyzetet és bátran, magabiztosan meg tudd cselekedni, amit kell.

Ezt úgy tudod megtenni, hogy szépen, apró lépésekben cselekszel és teszed a dolgod. Igen, a gyomorgörcsöt csak a cselekvéssel tudod megszüntetni. Tudom, ez kicsit tyúk – tojás probléma, egy ördögi kör, de ha nem hiszed, próbáld ki és tapasztald meg, hogy így ki lehet belőle lépni.

Tehát ahhoz, hogy ennek a hónapnak a legtöbb kincsét le tudd szüretelni, végig cselekvésre van szükség.

Ráadásul olyan cselekvésre, amivel a céljaidat, vágyaidat építed és közben érzed, ahogy kitölt a szeretet. Olyan cselekvéssel, amivel vágyad felé közelítesz minden pillanatban.

Tehát törekedned kell arra, hogy minden pillanatod, minden perced a legfőbb vágyadat építse. És ami útközben, megoldandó feladatként feljön, azt rendberakod, megfejlődöd és mész tovább.

Nem kell előre mindent kitalálni. Nem kell szét agyalni előre minden cselekvésedet. Sőt. Tapasztalj és menet közben vedd észre az egyre jobban kitárulkozó lehetőségeket. Erős (önmagadba vetett) hittel csak lépj és nézd meg, mi van az egyes döntéseid mögött.

Alkalmazd végig a cél – döntés – cselekvés teremtő isteni egységét:

Tűzz ki egy célt, döntsd el, hogy már megvan és cselekvés közben kitalálod, hogyan oldod meg.

Nem kell, hogy lásd, hogyan jutsz el a célodig. Elég, ha mindig csak a következő lépést látod és azt megléped.

Csak ebben a célirányos, pozitív, nyitott szívű hozzáállásban mutatkoznak meg előtted az aktuális csodák és szépségek. Márpedig ebből rengeteg lesz. Így tudsz olyan változásokat, sorsfordulatokat előidézni, amik örömmel és boldogsággal töltenek el ahelyett, hogy csak a káoszt és a rombolást élnéd meg.

Összegezve tehát amit mindenképpen hagyj most el ebben a hónapban:

  • hagyd el a probléma tudatod (ne a problémára fókuszálj, hanem a célodra)
  • hagyd el a hiánygondolkodásodat (tehát azt, hogy azzal foglalkozol, mi mindened nincs és inkább foglalkozz céljaid elérésével)

Szóval mit kell tenned ahhoz, hogy a legtöbbet kihozd ebből a hónapból?

  • a külvilág helyett önmagadra, befelé figyelj
  • töltsd fel a napjaidat szeretettel és örömmel
  • lásd meg a szép/pozitív dolgokat és fejlődési lehetőségeket az egyre sötétedő külvilágban is
  • ha nincs célod, gyorsan tűzz ki egy olyat, amire most éppen vágysz
  • belső szeretetből és örömből célirányosan cselekedj, függetlenül attól, hogy a külvilágban éppen mi történik
  • belső szeretetből és örömből célirányosan cselekedj, függetlenül attól, hogy te éppen hogyan érzed magad.

Tehát a leglényegibb dolog, hogy mindenáron, mindenen keresztül: CSELEKEDJ. És ennek meg is lesz a gyümölcse.

Csak tedd a dolgod.

Ha bizonytalan vagy a célodban, vagy a megvalósításban vagy ha elakadtál vagy bármilyen kérdésed, véleményed van, akkor bátran írj hozzászólást, vagy üzenetet a hello@alkosdmegonmagad.hu email címre.

Hálás Szeretettel:
Hajabács Klára

 

Mi történt, amikor eldöntöttem, hogy elérem az egyik célom?

Festővé alkotom magam – 1. rész

Megszületett a döntésem, mi szerint a rajz és festő képességemet művészire fejlesztem.

Cél – döntés – cselekvés. Ez a kulcs.

Ez nem azt jelenti, hogy kitűzök egy célt, egyszer hozok egy döntést és már sínen vagyok, nem.
Döntenem kell, folyamatosan, mindennap a célom mellett.

Döntenem és aztán meg is cselekedni az első lépést.

Mi az első lépés?
Mindig a következő.
Az, amit ebben a pillanatban meg tudok tenni és előre visz a célom felé.

Megtettem. Oké. És most?
Most újra ránézek a célomra, újra döntök és újra cselekszem.

Persze e közben jönnek fel a múlt árnyai.

Találkozok a rég elfeledett, mélyre rejtett gondolataimmal, amik jót akarva nekem, igyekeznek megvédeni a sérülésektől.
Így próbálnak elbizonytalanítani, hogy inkább meg se próbáljam.

Rengeteg ilyen, hátráltató gondolatom van. Mert hát ha nem lenne, már festő lennék.

Sokukra már az eddigi munkáim során is rátaláltam.
Persze mindig akad valami új, ezen a héten is találtam gyöngyszemeket.
A kedvencem: Annyian rajzolnak, festenek mostanában, nagyon nehéz közülük kitűnni.

De ugyanúgy feltűntek a következők is:
Én nem tudok elég jól rajzolni.
Nem vagyok elég tehetséges.
Biztos, hogy akarom?
Eddig mindig feladtam, most is feladom.
Úgyis megunom.

Eszembe jutottak az eddigi nekifutások, eszembe jutott az a bűntudat és szégyen érzés, amit akkor éreztem, amikor régebben abbahagytam.
Eszembe jutott a gyerekkorom. Abból is az, amikor rajzversenyekre mentem, de mindig sok tehetséges ember volt előttem, akik jobbakat alkottak és aztán ők nyertek.
Eszembe jutottak a szüleim, akik sosem gondolták, hogy ehhez lenne tehetségem.

Ezek a gondolatok mindig érdekes kitekintést adnak, hogy mi is zajlik valójában bennem.

Egy harc. Egy belső harc.
A múlt harcol a jövővel.
A megszokott harcol az újjal.

És tőlem függ, hogy melyik oldalra állok, melyik oldalt erősítem, tudatosan.

Ezért minden egyes alkalommal, amikor feltűnt egy negatív, eltántorító gondolat, azt kicseréltem pozitívra.
Inkább a célomra figyeltem. Bele éreztem magam abba a helyzetbe, hogy milyen lesz majd megalkotni azt a képet, ami a fejemben él.
Inkább azokra az emlékekre figyeltem, amikor bele voltam merülve az alkotó folyamatba és csak élveztem.
Felidéztem azokat a dicsérő szavakat, amiket eddig mások mondtak nekem ezzel kapcsolatban.
Sőt, magamnak is dicsérő, támogató szavakat mondtam.

“Meg tudom csinálni.”
“Hiszek magamban.”

És a legfontosabb, amit tettem:
Rajzoltam.
Tapasztaltam, kipróbáltam, tanultam az új eszközeimet.

Firkálgattam mindenhová és igyekeztem fenntartani a békés kapcsolatot a belső művészemmel, hogy akárcsak pár percnyi firkálás során is ki tudja élni a szenvedélyét.

És imádtam.

Alkosd meg Te is Önmagad.

Szeretettel és Hálával:
Hajabács Klára

Ha van kérdésed, bátran írj hozzászólást vagy küldj üzenetet a hello@alkosdmegonmagad.hu-ra.