Festővé alkotom magam – 1. rész
Megszületett a döntésem, mi szerint a rajz és festő képességemet művészire fejlesztem.
Cél – döntés – cselekvés. Ez a kulcs.
Ez nem azt jelenti, hogy kitűzök egy célt, egyszer hozok egy döntést és már sínen vagyok, nem.
Döntenem kell, folyamatosan, mindennap a célom mellett.
Döntenem és aztán meg is cselekedni az első lépést.
Mi az első lépés?
Mindig a következő.
Az, amit ebben a pillanatban meg tudok tenni és előre visz a célom felé.
Megtettem. Oké. És most?
Most újra ránézek a célomra, újra döntök és újra cselekszem.
Persze e közben jönnek fel a múlt árnyai.
Találkozok a rég elfeledett, mélyre rejtett gondolataimmal, amik jót akarva nekem, igyekeznek megvédeni a sérülésektől.
Így próbálnak elbizonytalanítani, hogy inkább meg se próbáljam.
Rengeteg ilyen, hátráltató gondolatom van. Mert hát ha nem lenne, már festő lennék.
Sokukra már az eddigi munkáim során is rátaláltam.
Persze mindig akad valami új, ezen a héten is találtam gyöngyszemeket.
A kedvencem: Annyian rajzolnak, festenek mostanában, nagyon nehéz közülük kitűnni.
De ugyanúgy feltűntek a következők is:
Én nem tudok elég jól rajzolni.
Nem vagyok elég tehetséges.
Biztos, hogy akarom?
Eddig mindig feladtam, most is feladom.
Úgyis megunom.
Eszembe jutottak az eddigi nekifutások, eszembe jutott az a bűntudat és szégyen érzés, amit akkor éreztem, amikor régebben abbahagytam.
Eszembe jutott a gyerekkorom. Abból is az, amikor rajzversenyekre mentem, de mindig sok tehetséges ember volt előttem, akik jobbakat alkottak és aztán ők nyertek.
Eszembe jutottak a szüleim, akik sosem gondolták, hogy ehhez lenne tehetségem.
Ezek a gondolatok mindig érdekes kitekintést adnak, hogy mi is zajlik valójában bennem.
Egy harc. Egy belső harc.
A múlt harcol a jövővel.
A megszokott harcol az újjal.
És tőlem függ, hogy melyik oldalra állok, melyik oldalt erősítem, tudatosan.
Ezért minden egyes alkalommal, amikor feltűnt egy negatív, eltántorító gondolat, azt kicseréltem pozitívra.
Inkább a célomra figyeltem. Bele éreztem magam abba a helyzetbe, hogy milyen lesz majd megalkotni azt a képet, ami a fejemben él.
Inkább azokra az emlékekre figyeltem, amikor bele voltam merülve az alkotó folyamatba és csak élveztem.
Felidéztem azokat a dicsérő szavakat, amiket eddig mások mondtak nekem ezzel kapcsolatban.
Sőt, magamnak is dicsérő, támogató szavakat mondtam.
“Meg tudom csinálni.”
“Hiszek magamban.”
És a legfontosabb, amit tettem:
Rajzoltam.
Tapasztaltam, kipróbáltam, tanultam az új eszközeimet.
Firkálgattam mindenhová és igyekeztem fenntartani a békés kapcsolatot a belső művészemmel, hogy akárcsak pár percnyi firkálás során is ki tudja élni a szenvedélyét.
És imádtam.
Alkosd meg Te is Önmagad.
Szeretettel és Hálával:
Hajabács Klára
Ha van kérdésed, bátran írj hozzászólást vagy küldj üzenetet a hello@alkosdmegonmagad.hu-ra.