Belső utazás a jelenbe

Ha azt tapasztalod az életedben, hogy gyakran elviszi az erőd és a figyelmed a félelem, aggódás, vagy épp rengeteget agyalsz és ez miatt rengetegszer kibillensz és elrohan melletted az életed és nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciálokat, akkor ez az írás mindenképpen neked szól.

Itt most nem okoskodni akarok, vagy rengeteg információt átadni neked. Inkább egy olyan írással készültem, ami gyakorlatibb jellegű. Ahogy olvasod, dönthetsz úgy, hogy közben csinálod velem együtt és átéled, megéled a jelentését és jelentőségét. Ezzel pedig rögtön tapasztalatokat szerzel. Vagy dönthetsz úgy is, hogy inspirálódsz belőle és beépíted ezeket a gondolatokat, apró gyakorlatokat a hétköznapjaidba, hogy belül és kívül is békésebb légy.

(Ha még nem olvastad, mindenképp ajánlom neked ezt a blogbejegyzést, ahol leírom, miért nagyon fontos most ennek a blogbejegyzésnek minden egyes sora.)

Úgy döntöttem, most kapcsolódom magammal, befele figyelek.

Érzem a saját jelenlétem és érzem, ahogy figyelmem a belső világomat és belső teremet pásztázza.

Minél fókuszáltabb vagyok, a külvilág annál inkább megszűnik létezni. Egyre halkabbak a hangok, egyre kevesebb a kívülről jövő input, ami nyugodtabbá, békésebbé tesz.

Most csak én létezem, mert egyszerűen ezekben a pillanatokban elfeledkezem mindenről, ami a világban van. Törekszem tudatosan elfelejteni egy kicsit mindent. Nem a menekülés miatt, hanem, hogy sikerüljön belülre figyelni és felvenni magammal a kapcsolatot.

Elfeledkezem a teendőkről, problémákról, a harcokról, a küzdelmekről. Elfeledkezem a megfeleléseimről, megfeledkezem a határidőimről, az elvárásaimról, az ígéreteimről, az emberekről, a munkáról, a háztartásról, … Most épp nem akarok adni semmit senkinek és nem is fogadok be semmit sem kívülről. Elengedtem egy kicsit a külvilágot és az ott élt életemet és csak vagyok.

Lecsatlakoztam a külvilágról és most csak én vagyok és ezt az időt csak magammal töltöm, mert megérdemlem. Szeretem magam.

Ahogy leveszem a figyelmem a külvilágról, a belső világ, a belső történések felerősödnek és egyre inkább kitisztulnak.

Először tovább élesítem a fókuszomat és tisztítom az elmém. Ugyanis feltűnik, hogy be-be kúszik egy-egy gondolat.

Egyszerűen eszembe jutnak dolgok. Most van egy kis terük és rögtön meg is rohamoz minden ötlet, gondolat, feladat, amit az elmémben akarok tartani, vagy korábban elfelejtettem. Az is lehet, hogy elkezdenek ijesztgetni a saját gondolataim és félelmeket keltenek.

Akármilyen gondolatok is jönnek, figyelmem arra fordítom, hogy a fejem, az agyam ellazuljon, szellőssé váljon. Ahol görcsösséget érzek, oda figyelek és elképzelem, átérzem, hogy ellazul a fejem, az agyam és ezzel az elmém is. Közben pedig nem ragadok le egy gondolatnál sem. Csak látom, hogy ott van, de nem kapaszkodom belé, elengedem és hagyom, hadd menjen tovább. Csak eldöntöm, hogy amilyen gondolat érkezik, szóljon az a múltról, vagy a jövőről, arra most nincs szükségem és elengedem. Semmit sem kell most ezekből megtartanom, semmire sem kell emlékeznem, mert tudom, hogy ami fontos, az majd később is az eszembe jut. Most csak a jelenre figyelek és a szél mintha minden más gondolatot csak elfújna.

Most jöhetnek az érzések.

Milyen érzések vannak most bennem? Mit is érzek most? Mekkora a szorongás? Vagy épp ideges, vagy haragos vagyok? Vagy már nyugodt és békés? Felhatalmazom itt magamra, hogy érezzek és tudatosítsam is, hogy épp milyen érzések cikáznak bennem.

Érzéseim a múltról, a jelenről vagy a jövőről szólnak? És milyen gondolatok keltik ezeket az érzéseket?

A jelenben most nyugalom van. Épp csak itt vagyok, megpihenve, megállva kicsit. Bármilyen zűrzavar is van egyébként az életembe, vagy általában a külvilágba, most az nem ér el hozzám. Ezért a nyugalmon, a békén, a szereteten kívül semmilyen más érzés nem tartozik a jelenemhez. Itt és most nincs mitől félnem, hiszen minden félelem és szorongás azt jelenti, hogy elmém épp a jövőben kalandozik. És minden szégyen, bűntudat, harag azt jelenti, hogy elmém épp a múltban jár. Ezért nincs más dolgom, mint eldönteni, hogy a jelenre figyelek és a jelenben vagyok.

Hogyan tudom legkönnyebben lehorgonyozni elmém a jelenbe? Azzal, hogyha arra figyelek, amit éppen csinálok. Legkönnyebb valamilyen mozdulatra, vagy történésre figyelni, mert az könnyebben leköti az elmét, mint a csend és a mozdulatlanság (ez már a haladó szint). Ezért eleinte lélegzetemet figyelem. És törekszem egyre több apróságot megfigyelni a légzésemben. Törekszem magam átadni a lélegzetem átélésének és tudatosításának.

Rengeteg mindent meg lehet figyelni a lélegzetvételben… Lélegzem be és ki. Amikor belélegzem, a mellkasom felemelkedik, amikor kilélegzem, leereszkedik. Megpróbálom változtatni kicsit a légzésem sebességét, vagy épp a mélységét. Amikor tudatosan lassítom, érzem, ahogy a testem enyhe légszomjat kap és vágyik a levegőre, szüksége van rá. Amikor kifújom pedig más-más érzés, ha lassan vagy ha gyorsan fújom ki. Amikor belélegzek, érzem, ahogy energiát vesz fel a testem. Érzem, hogy felfrissít, felpörget. Érzem, ahogy az oxigén elkezd a tüdőmből szétáradni a testemben. És érzem, ahogy kifújásnál elengedem a fáradtságot és megnyugszom. Most elkezdek kísérletezni azzal, hogy milyen, amikor benntartom a levegőt. Érzem, hogy a bent maradt levegő feszít és ki akar törni. Amikor pedig kifújom, várok egy picit, mielőtt újra levegőt vennék és érzem a levegőtlenség csendjét, ürességét és nyugalmát. Az itt keletkező szívó, befogadó erőt, ami aztán a tüdőm mozgásra készteti, hogy újra belélegezzen.

Mindez csak megfigyelés. Minden alkalommal kicsit másmilyen és más dolgokat lehet megfigyelni. És egyre mélyebben, egyre több részletet, egész addig, vagy még azon is túl, ahogy a lélegzet kapcsolódik a lélekkel és az energia testtel és arra is hatással van.

Ez után sokkal inkább a jelenben vagyok, lenyugodva, megbékélve. Az itt érkező, jövő-menő gondolatok és érzések tisztábbak, lassabbak, tudatosíthatóbbak, ha ebben az állapotban maradok.

Ebben az állapotban tisztán látszik, hogy egy-egy gondolat mennyire fel tudja korbácsolni ezt a nyugalmat és kizökkenteni. Hogy a gondolatoknak mekkora hatalma van a jól-létre. Hogy egy-egy gondolat rögtön érzéseket hoz és a különböző érzések máris hatással vannak a légzésre is.

Ebben a jelenben való megfigyelő állapotban kirajzolódnak lépésről lépésre a belső összefüggések, belső kapcsolatok, hogy hogyan épül fel az egész belső világom. És egyre inkább látom azt is, hogy nem csak megfigyelője vagyok ennek, hanem van jogom, erőm és képességem arra is, hogy hatással legyek rá és beleszólja a folyamat menetébe.

Dönthetek például úgy, hogy azt mondom egy aggódó gondolatnak, hogy neked most nem adok teret és időt. Most nincs az aggódásnak helye, mert itt és most egyáltalán nincs miért aggódnom, mert ez csak a jövő bizonytalanságából eredő késztetés. De itt és most biztos lehet a dolgomban. Biztos vagyok abban, hogy most itt vagyok, hogy most itt ülök-állok, lélegzem. Biztos vagyok abban, hogy most élek, létezem, hogy vagyok és ez épp elég ahhoz, hogy biztonságban, stabilan, békében, nyugalomban legyek épp most. Sőt, még arra is elég, hogy ebben a pillanatban boldog legyek, mert itt és most mindenem megvan, amire most szükségem van. Mindenem megvan ahhoz, hogy itt megcsináljam a jelenben az önmegfigyelésemet és ez ebben a pillanatban épp elég, teljes és tökéletes.

Bármi történt is a múltban (akár pár perce is), most itt vagyok és megérdemlem, hogy megéljem a békét. Bármi is várjon rám a jövőben, most itt vagyok biztonságban és megérdemlem, hogy megéljem a békét.

Most, erre a kis időre elfeledkezve a külvilágról, munkákról, feladatokról, emberekről, megérezhetem, milyen úgy lenni, hogy csak én vagyok. Milyen önálló, teljes embernek lenni. Olyannak, akinek itt és most mindene megvan. Nem hiányzik a vágyott szerelem, mert ehhez a gyakorlathoz nincs rá szükség, úgyis csak el kéne most engedni. Nem hiányzik a vágyott munka, életfeladat, elismerés, kívülről jövő szeretet, pénz,… mert itt és most ezekre nincs szükségem. Ehhez a gyakorlathoz nincs. Lehet 5 perc múlva már szükségem van rá, de itt és most nincs, épp ezért megélhetem, hogy most mindenem megvan ehhez a pillanathoz. Most csak én vagyok és ez bőven elég.

Most nem függök semmitől, ami kívül van. Nem függök véleményektől, értékelésektől, reakcióktól. Nem függök válaszoktól, viselkedésektől. Nem függök attól, hogy megkapom-e amit kértem, vagy hogy elérem-e kívül, amit akarok. Mert itt és most csak én vagyok és bőven elég.

Itt vagyok én, önállóan.

Lehet ez nagyon szokatlan. Lehet első pár alkalommal unalmas, vagy akár félelmetes ez az üresség, béke, hogy nem történik semmi. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ezt csak azért érzem, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen is önmagammal kapcsolódni. Ilyenkor félek magamtól, hogy mit fogok találni belül…de ez a félelem is csak egy jövőtől való félelem, aminek itt és most nincs jogosultsága. Hiszen most semmi félelmetes sincs bennem, mert csak vagyok.

Érzem, hogy ez a befele való figyelem erősít, stabilizál. Érzem, ahogy a gerincem kiegyenesedik és érzem, hogy mennyire erős, megtartó, egyenes. Érzem, ahogy áramlik rajta az energia, ami teljes mértékben belülről fakad és független a külvilágtól, másoktól. És érzem azt is, hogy a gyomromból jön ez az erő, onnan sugárzik szét a testembe. (Vagy lehet épp azt érzem, hogy éhes vagyok és ideje feltölteni tápláló étellel ezt az erőközpontot.) Érzem, ahogy ez az erő szétárad a testemben és erőt ad minden mozdulatthoz, tetthez, szóhoz. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Stabil vagyok, erős és energikus. Mert belegyökereztem önmagamba és a jelen pillanatba.

Most már képes vagyok rá, hogy önállóan, teljes egész emberként, erős gerinccel beleálljak az életembe. Mert megvan a saját középpontom, megvagyok én. És erre időről időre emlékeztetem is magam, hogy az én életem csak akkor tud stabilan, kiteljesítően felépülni, ha én ott vagyok stabil tartó oszlopként középen. A saját életem elsősorban rólam szól, hiszen ez az én életem, én vagyok a főszereplője. Ez után jöhet mindenki más. Hiszen amíg én nem vagyok jelen a saját életemben, nem tudom másnak sem igazán odaadni magam.

Mi a csuda az az önszeretet?

Jól megtanultuk már, hogy ahhoz, hogy szeressenek mások, először szeretnünk kell önmagunkat. Mégis ez annyira megfoghatatlan, érthetetlen dolog sokszor. Mit jelent ez egyáltalán?

Még mielőtt rátérnénk az önszeretetre, mit jelent a szeretet?

Az ember egyik legnagyobb vágya, hogy szeressen és szeretve legyen. De mi a szeretet? Egy érzés? Egy szokás? Egy cselekvés? Egy nyelv? Nagyon nehéz megfogalmazni…

Állj meg kicsit és gondolkodj el rajta: neked mit jelent a szeretet, amit annyira keresel?

Ismerjük jól, hogy a szeretet mi nem, ezt sokkal könnyebb megfogalmazni: nem ítélkezik, nem féltékeny, nem bíráskodó, nem idegeskedő, … De akkor mi igen, mi a szeretet?

Mert ezt kéne tudnunk ahhoz, hogy tudjuk szeretni önmagunkat és ezáltal tudjuk, hogy mi az önszeretet, ugye? Vagy nem?

A bonyolultabb érzéseket sokszor nehéz megfogalmazni. Amikor sikerül, akkor is az inkább egy vers, egy szép hasonlat formájában mutatkozik meg leginkább, nem konkrét.  Körülírhatjuk, utalhatunk rá, éreztethetjük, de hogy szavakkal 100%-osan le tudjuk írni, ahhoz igazán a szavak művészének kell lenni és még úgy sem biztos, hogy az olvasó/hallgató ugyanazt érti alatta.

Ezt még inkább megnehezíti, hogy amikor a szeretetre gondolunk, érzéseket kutatunk magunkban, pedig a szeretet nem érzés!

A szeretet egy létállapot. Egy tudatállapot, amiben létezel és nem pedig csak egy aktuális érzés, az érzések fölött áll sokkal! (Épp ezért tud nagyon megtévesztő lenni.)

Valójában az érzéseidtől teljesen független dolog ez és ha az érzéseid nagyon kesze-kuszák és uralnak téged, ha tele vagy bűntudattal, szégyennel, haraggal, ha rengeteg benned a félelem, addig a háttérben húzódó szeretet sokszor nem is látszik. Sőt, általában nem látszik, pedig a szeretet ott van mindenben. Nah ez egyre furább, ugye?

Az, amikor fejlesztjük például a saját önszeretetünket, akkor valójában azt csináljuk, hogy összehangoljuk elménk ezzel a szeretetnek mondott állapottal, hogy ebből a szemszögből tudjuk látni magunkat és ezáltal az életünket is. És ha ezt tartósan fent akarjuk tartani, akkor meg kell tanulnunk, hogy ebből az állapotból hozzuk meg a döntéseinket és ezt vigyük bele minden kisebb-nagyobb cselekvésbe, minden momentumba.

Egy-egy pillanatra biztosan tapasztaltad már ezt az állapotot. Fenntartani, na az a nehezebb, de nem lehetetlen! Csak ahhoz, hogy ez valóban tartósan fenn tudjon maradni (magad és a világ felé is) rengeteg mindent ki kell kukázni magadból. Ehhez le kell dönteni az illúziókat. Mert az a sok elnyomott érzés, az a sok csalódás, az a sok negatív érzés, sőt még a saját egód is, mind-mind gátol téged benne és lecsatlakoztat róla.

Először át kell verekedned magad a saját érzéseiden, és azokat megtanulni magas szinten kezelni. Ez az az út (legalábbis az első pár lépése), ami elvisz a valódi szeretethez, ami már nem függ semmilyen külső körülménytől, nem függ mástól. Ami már teljes mértékben feltétel nélküli, elfogadó, megbocsátó, de mégis meg tudja tartani a saját határait, szeretetből. És ez minden pillanatban, mindenben működtetve is van. Mert a szeretet nem kizsákmányolás, nem gyengeség, nem valami finom-puha cuki buborékfelhő, nem egy rózsaszín szemüveg. Ez egy erő, ami sokkal erősebb bármilyen félelmetes dolognál, szörnynél vagy sötétségnél.

A szeretet az maga az egység. Egység benned, amikor egységben a szíved vágyaival, azokat gyakorlatba ültetve, haladva a saját utadon, elfogadva saját szolgálatodat élsz. Tehát hogy azért vagy itt, hogy boldogan, örömben, szerelemben, bőségben éld az életed és minden pillanatban ezt ülteted a gyakorlatba, tehát meg is éled.

Az, hogy a szeretet létállapot, az azt jelenti, hogy az egy olyan valami, ami áthatja az egész aktuális létezésedet. Tehát nem csak az érzéseidet, hanem a hozzáállásodat, a gondolataidat, a tetteidet, a szavaidat, mindent, amit csinálsz, ahogy csinálod és aki te vagy abban a pillanatban.

Így végezetül, ha leegyszerűsítjük a szeretet fogalmát, hogy egy kissé megfoghatóbb legyen, nem egy érzést, hanem inkább egy gondolkodási formát kapunk. És az ezekből a gondolatokból összhangban, következményként, kiinduló egyéb dolgokat.

Ezért a szeretet nem az érzésektől kezdődik, a szeretet érzése inkább már csak következménye a szeretet alapú gondolkodásmódnak. Viszont az érzéseiden keresztül vezet el ide az út.

Az önszeretet az egy hozzáállás, amit ki kell alakítanod önmagaddal kapcsolatban, aminek a szeretet adja a „szabályait”. És ahogy elkezdesz ezen szabályok szerint gondolkodni magadról, és kialakítod ezzel összhangban az új szokásaid, hamar tudnak hozzá kapcsolódni a szeretettel átitatott érzések is önmagad felé. És itt jutsz el arra a pontra, amikor ezek vissza is tükröződnek a külvilágból, tehát mások is jobban tudnak szeretni és könnyebben be is tudod fogadni a szeretetet másoktól.

Akkor mi az önszeretet? Összegezzük kicsit:

Valójában a szeretet mindig van. Az önszeretet az az, hogy mennyire tudsz önmagaddal kapcsolatban ehhez az alap szeretethez kapcsolódni és megélni. Tehát, mennyire tudod megélni önmagaddal ezt a szeretet állapotot.
Az út ehhez: lebontani lépésről-lépésre magadban mindent, ami gátol téged ennek megélésében. Így tágulsz a szeretet felé, egyre nagyobb szinten be tudod fogadni és így fenn tudod tartani vele a kapcsolatot. Mert ekkor képes vagy már könnyedén szeretet alapú új szokásokat felvenni és a szeretet törvényeit alkalmazni. Tehát a szeretet tudatállapotában tudsz lenni (először rövidebb, majd egyre hosszabb ideig).
A lebontás közben jöhet a felfedezés, az egyre nagyobb megértés és a valódi szeretet egyre jobbani megtapasztalása. Ez egy út, egy folyamat, ami folyamatosan egyre nagyobb kincseket és csodákat nyújt neked. Épp ezért jönnek már hamar a kezdeti megtapasztalások.
Itt is gyakorolni kell, menet közben bontakoznak ki a dolgok. Senki sem tudja neked pontosan leírni, mi a szeretet, de amint felfigyelsz rá, tudni fogod, hogy ez az, mert valójában a te szíved is ismeri már.

Első lépés az önszeretethez: saját, önmagaddal kapcsolatos érzéseid rendezése és olyan szokások kialakítása, ami segíti a „rendben vagyok magammal” állapotát fenntartani, hogy ez egyre jobban táguljon.

Huhh, hát ez egy komplex téma.

Hogyan csináld?

Folytassuk ezzel egy következő írásban…

Te mit tennél meg, hogy szeressenek?

„Csak azt akarom, hogy szeressenek…”

Robbant ki belőlem elkeseredetten, de óriási erővel ez a mondat.

„…és ezért megtennék bármit.”
„Bármit? Tényleg? Mi mindent teszel most érte?”
„Olyan ételeket főzök, amiket szeret. Elnézek neki rengeteg dolgot. Igyekszem kényelmessé tenni az életét még akkor is, ha ez nekem lemondással jár. Bármit megteszek neki.”
„És, ha ezekre ő nem reagál semmit? Vagy nem teszi meg azt, amit te vársz el tőle?”
„Hát az természetesen dühít. Fáj. Fáj, hogy annyi mindent megteszek érte, ő meg nem teszi meg ugyanezt.”

„És mit jelent neked a szeretet?”


„A szeretet az, amikor olyan melegség önt el. Amikor kimutatja, hogy fontos vagyok neki. Az olyan feltétel nélküli, amikor például ad valamit csak úgy. Vagy segít nekem. Észreveszi, ha fáradt vagyok. Ha figyelmes. Stb.”
„És te mikor adsz neki valamit „csak úgy”, amikor nem várod el tőle a szeretet viszonzását sem? Vagy: Te mikor tudod befogadni az ő figyelmességeit úgy, hogy közben te sem érzed azt, hogy ezért akkor tartozol neki? Ha „bármit megteszel neki a szeretetért” az már így nem lesz feltétel nélküli, igaz?”
„Hát ebben lehet van valami. De tudom, hogy a szeretet nem ítélkezik, …”
„És te akkor nem ítéled el őt, amikor nem azt teszi, amit szerinted éppen tennie kéne? Vagy amikor a saját ötletét követi ahelyett, hogy rád hallgatna?”
„Hát de. De….”
„Azt mondod, hogy bármit megteszel azért, hogy szeressenek.”
„Igen, bármit!”
„Akkor előszöris kezd el te feltétel nélkül szeretni magad. Majd kezd ezt a feltétel nélküli szeretetet kisugározni mások felé is. Ne kívül akard a változást, hanem csináld meg belül, önmagadban. Ne várd el, hogy szeressenek, csak szeress és akkor szeretni fognak. Ez nem naivitás.”
„És ezt mégis hogyan csináljam?”
„A valódi szeretet nem egy érzés, hanem egy létállapot. Egy állapot, amit egy hozzáállás, egy gondolkodásmód és ezzel összhangban lévő érzések, cselekvések hoznak létre. Mindezt nagy önuralommal, önfegyelemmel, tudatosan.
Épp ezért nem elég, ha csak „melegséget érzel”. Az még önmagában nem az igazi szeretet.
Vagy ha valaki figyelmes feléd, az önmagában még nem szeretet. Eshet jól, igen. De nem a Szeretet az.

A Szeretet egy nagyon mély, bensőséges állapot, amiben, ha valakit szeretsz, átadod magad neki teljesen. Ekkor megszűnnek a falak, a védekezések. Ez egy nagyon őszinte, tiszta állapot. Egy egység állapot (tehát nincsenek titkok). Épp ezért semmilyen sumákolásnak, védelemnek, még a legapróbb rejtegetésnek sincs itt létjogosultsága.
Ez egy nagyon csodálatos érzés, benne lenni, de épp ezért nagyon veszélyes is, mert teljesen védtelen a szíved. Vagy legalábbis nem az eddig megszokott módon vagy védve.
Ezért választják ezt az utat kevesen. Mert bátor, Oroszlán Szív kell hozzá.
Mert csak bátorsággal lehet teljesen őszintén megnyílni a Szeretet előtt. Az előtt is, hogy szeresd magad, vagy szeress mást és az előtt is, hogy megengedd, hogy szeressenek téged.
Ehhez át kell ütnöd az automatikus érzelmi reakcióid védekező falait. Fel kell oldanod a szívedben lévő keserűséget, rég hordozott lehúzó fájdalmakat. És ami talán meglepő, át kell programoznod a gondolkodásmódod! 

Igen, ez is kell hozzá.

Ahhoz, hogy valóban Szeress és Szeressenek, a szó legmagasabb értelmében nézve, ami szavakkal kifejezhetetlen létállapot, sok munkát kell elvégezned. Belső munkát! Az érzelmeid és gondolataid urává kell válnod, magas önfegyelmet kell kialakítanod, hogy ezek már ne szegjék szíved útját és meghalld a Szeretet valódi súgását.
Tiszta elme és tiszta szív kell a Szeretet létállapotához. És ez önmagában is erő.
És ami a legszebb az egészben, sokkal erősebb és stabilabb vagy a Szeretet által, mint bármilyen fal, korlát, védekezés által, ami eddig volt szíveden. Mert ez tesz valóban erőssé, hogy felvállalod a sebezhetőséged. Hogy nem a szíved köré építesz falakat, hanem szíved teszed önmagában erőssé, egy Oroszlán Szívvé!
Mert valójában ilyen a te szíved is. Tele van fénnyel, ami csak azt várja, hogy mikor sugározhat már ki onnan. Az a nyomás, amit érzel a mellkasodban, a kitörni vágyó Szeretet. Mert a falak, amiket felemeltél, nem csak a szörnyeket tartják távol, hanem saját szíved is bezárja. Nem úgy dobog, nem abban a ritmusban, ahogy ő szabadon dobogna.

Engedd meg magadnak, hogy Szeress.
Legyél te az Oroszlán.

Használd az Oroszlán tiszta elméjét és erős szívét, hogy szíved és elméd összhangja, egysége, együtt működtetése, magasan az ösztön erőket megfejlődve és uralva erejét megmutathassa irányod a Fény felé. És cselekedd azt, amit szívből szeretsz, önmagadat kiárasztva, életed uralkodójaként.
A valódi Szeretet állapotában megszűnik minden félelem. El tudod ezt képzelni?
Bátor tudsz lenni félve is. Ezért ez már jóval túlmutat a bátorságon. Ezért ahhoz kell csak bátorság, hogy eljuss a Szeretetig, mert ott már erre sincs szükséged, nincs létjogosultsága ott, abban a pillanatban.
Egyszerűen leírhatatlan, ezért azt javaslom, inkább tapasztald meg te magad! Mert elérhető!
Azt mondtad bármit megtennél a szeretetért.
Ha ez valóban igaz, akkor nézz szembe Önmagaddal és foglalkozz mélyebb önismerettel, mert ez visz el oda!
Mindenki meg tudja csinálni, aki beleteszi a kellő belső munkát és energiát. Aki hajlandó bátor lenni, átlépni pár félelmen, és akár kis lépésekben is, de haladni befele, le a mélyebb szintekre, miközben egyre tudatosabbá válik a külvilágra.

Azt mondtad bármit megtennél a szeretetért! Szóval tudom, hogy képes vagy rá, csak ne azt csináld, amit eddig tettél, mert ez csak arra volt elég, ami most van. Csináld máshogy a dolgokat és nézz szembe a saját Szíveddel.

Sikerülni fog. Hajrá!”

Ez az az egy döntés, ami segített kilépni a szürke hétköznapokból

“EGY ÚJABB SZ@R NAPNAK NÉZEK ELÉBE.”

Minden nap tele terhes „kell” feladatokkal,
robotikus teendőkkel, munkahelyi stresszel, szorongással és félelmekkel, hogy nehogy valamit rosszul csinálok. Egy-két lehúzó kollégáról nem is beszélve.

És ezek után, amikor végre elindulhatna a nap és foglalkozhatnék azzal, amit szeretek (esetleg önmagammal), mert végre otthon vagyok, már nincs erőm és energiám semmire, mert kimerültem.

Persze ez kívülről nem ilyennek tűnik. Kifejezetten jó helyen dolgozom, jó fizetésért, és még vannak napok, amikor szeretem is, csak belül halok el mindennap egyre jobban. Kívül pedig mosoly: minden rendben. Néha még én is elhiszem ezt magamnak, de nem így van. Egyre jobban fáj.

Látom milyen hatással van ez a párkapcsolatomra is, hiszen két leterhelt, fáradt ember együtt nemhogy támogatni nem tudja egymást, de még alig tudunk normálisan szólni is egymáshoz. Így ott is csak a problémák sorakoznak fel, rengeteg elnyomás jött létre. Hiszen szeretjük egymást, ez mégis hogy mehetett így félre? Miért nem tudunk beszélgetni? Hová tűnt a szenvedély és a boldog pillanatok?

Egyszerűen egyáltalán nem vagyok boldog, el vagyok nyomva a saját életemben.

Alig várom mindig a pénteket, végre itt a hétvége, végre pihenés és csinálhatom, amit akarok.

Itt választhatok, hogy semmit sem csinálok, magammal és a párommal foglalkozom, bulizok, vagy a halogatott teendőket mind bezsúfolom erre a két napra és végül itt sem pihenek/töltődök semmit és a valódi vágyaim semmit sem haladnak.

Mégis hol vagyok én a saját életemben?

Jönnek szembe a motivációs trénerek, de ezek a motivációk legfeljebb órákig tartanak. Tudnak adni egy látszatjóságot, de ha kicsit is belülre nézek, érezem, hogy ez így nincs jól.

Jöttek a céltervező guruk, de ha sikerül is egyáltalán célokat leírnom, azok is mind terhelnek. Már belegondolni is rossz, hogy az eddigi teendőim mellé még azokat is pluszban meg kell csinálnom, robotikusan, nagy önfegyelemmel, spontánság nélkül, agyontervezve.

Egyre nagyobb bennem a kiégés és vele együtt az elkeseredés is, mert fogalmam sincs, hogyan lehetne ez másképp.

De nem akarok a saját életem áldozata lenni!

Elmegyek szabadságra, hogy kipihenjem és rendezzem magam kicsit.

De milyen érdekes ugye, hogy a munka-szünetet szabadságnak hívjuk.

Ha az az évi 1 hónap a szabadság, akkor mi a maradék 11?
Mert én nagyon úgy érezem, hogy egy börtön!

Börtön a lelkemnek, börtön a szívemnek, börtön az elmémnek.

De mivel kell a pénz, így önként vállalom ezt a börtönt. És ha már nem megfelelő, váltok egy másikra, ami előbb vagy utóbb hasonló érzéseket kelt bennem….

Pontosan emlékszem, milyen így élni. Pár éve még én is így éltem…

Pedig már akkor is éreztem, hogy ettől többre vágyom: egy szabad életre! Ahol az lehetek, aki vagyok és úgy élhetek, ami valóban boldoggá tesz. Ahol szívből lelkes vagyok és motivált. Ahol a párkapcsolatom is életteli, szenvedélyes, megértjük egymást. Ahol van pénzünk és rengeteg olyan dolgot csinálhatunk amit szeretünk.

Szóval egy szabad, szenvedéllyel teli, hozzám illő, boldog, tartalmas, értékes, kalandos életre vágytam. Még ha nem is tudtam, ez hogyan lehetne elérhető a számomra.

Ott jött el a fordulópont, amikor elegem lett!

Amikor elegem lett abból, ami van!

Én művész vagyok! Élni akarok! Szenvedélyesen, lelkesen kipattanni az ágyból minden reggel, hogy: Juhúú újra egy nagy nap van! És aztán ezt valóban így végig is élni! Csodálatos dolgokat, érzéseket akarok megélni!

Csak boldog akarok lenni, olyan nagy kérés ez?!

Elég a szürke, robot életemből!
Elég a szenvedésből!
Elég a felesleges terhekből!
Elég az áldozatszerepből!
Elég a szorongásból és a félelmekből!

A saját életemet akarom!

Úgy és olyan munkahelyen akarok lenni, ami boldoggá tesz! És azt akarom, hogy a párkapcsolatom is szenvedélyes legyen, önfeledt! És legyen időm magamra, az álmaimra (bármik is ezek). És hogy tűnjenek el a problémák, amik ebben korlátoznak engem!

Persze ez egy sok lépcsős út. 

Az idő viszont ketyeg.

Te meddig vársz még?

Meddig tűröd még a problémáidat, a szenvedést?

Persze ha szenvedni akarsz, oké, azt is lehet. A te döntésed és én elfogadom.

Viszont ha eleged van már a problémáidból, ha megelégelted hogy újra és újra ugyanazokban a helyzetekben találod magad, nézz szét itt, van megoldás.

 

Így függ össze a nőiességed és a szüleiddel való kapcsolatod

Mindannyiunkban él egy női és egy férfi rész is.

De még mielőtt belekezdenénk abba, hogy pontosan mi tartozik a női és mi a férfi oldalhoz, vizsgáljuk meg, hogy pontosan hogyan is alakult ki a jelenlegi helyzeted.
Biztosan rengetegszer hallottad már, hogy a szülőktől hozzuk a mintáinkat. Most ebbe menjünk bele részletesebben.

Ezek mind befolyásolhatták a nőiségedet gyermekkorodban:

Édesanyád hogyan/mennyire/milyen formában élte meg a nőiségét? Milyen nő ő? Mi a véleménye a nőkről? Mennyire tudta elfogadni magát, mint nőt? Mit gondolt a saját nőiességéről?

Ha nő vagy, akkor ezek arra mutatnak rá (ha még nem írtad felül őket), hogy te hogyan/mennyire éled meg a nőiségedet.
Itt nem csak az számít, hogy mennyire festette magát, vagy mennyire öltözött csinin, hanem az ő mintái, gondolatai, kisugárzása, amit már csak a jelenlétével is közvetít feléd. Hisz gyerekként az egész energiarendszerét átvesszük, nem csak azt, amit mond vagy tesz.

Nézd meg: 

  • Mennyire vannak összhangban a tettei azzal, amit mond?
  • Mennyire volt egyenrangú partner, vagy inkább elnyomó, esetleg elnyomott volt?

Megnézheted külön a női szerepeket is: 

  • Az anyaság előtt hogyan élte meg a nőiességét? (mert ha még nem vagy anya, lehet épp ezeket a mintáit éled)
  • Az anyasággal elvesztette a nőiségét vagy sikerült megélnie? (És te ha anya vagy, nálad ez hogyan alakult?)

Nézd meg őt a te korodban vagy helyzetedben, milyen volt ő akkor?

  • Milyen anya? Milyen szerető? Milyen feleség/partner?
  • Hogyan élte meg édesanyád a szexualitását? Hogyan és mire használta? Te mennyit láttál ebből? Mit mondtak neked erről? Mit tanított neked ezekkel?
  • Hallottad, láttad a szüleidet szeretkezni? Láttad őket más intimebb helyzetekben? Ezek milyen érzéseket keltettek benned? Hogyan mutatták ki egymásnak a vonzalmukat?

Édesapád mit gondolt/érzett/sugárzott ki a nőkkel kapcsolatban? Mi a véleménye róluk? Hogyan viselkedett veled, illetve a nőkkel általában?

  • Hogyan kezelték a szüleid a meztelenséget?
  • Édesanyád hogyan viszonyult a saját testéhez? Szerette? Törődött vele, vagy sanyargatta, elhanyagolta? Voltak elvárásai?
  • Édesapád szerint ki a “jó nő”? Milyennek kell lennie egy igazi nőnek? Ő milyen nőket szeret? (És mit érzel, ha esetleg te épp másmilyen vagy – esetleg akarsz lenni?)
  • Édesapád mennyire örülhetett vajon annak, hogy lánya született? (itt sem az a lényeg, hogy mit mondott, hanem hogy valójában hogyan érzett legbelül, amit esetleg el is nyomott. – Ezt valószínűleg racionálisan nem tudod, de lehet róla megérzésed, véleményed, hogy szerinted hogy lehetett.)
  • Amikor elkezdtél fejlődni, nőiesedni, apukád hogyan reagált erre? Tudta ezt kezelni? Esetleg bűntudatot érzett és eltávolodott tőled, nehogy “valami rosszat” tegyen? Vagy esetleg ki mutatta valamilyen formában a vonzalmát? Vagy tök szuperül kezelte és dícsért, támogatott, hogy nőjön a női önbecsülésed?
  • Úgy általánosságban mennyire tette nyilvánvalóvá édesapád azt, hogy jó nő vagy? (Vagy mit tett ez helyett?) Mennyire volt nyitott a társaságodra?

Tudom, elsőre kicsit sok ez a kérdés és talán sok időt is vesz igénybe, de teljesen megéri! 

(És nem is kell egyszerre megválaszolnod az összeset, csak kezd el és bármikor visszatérhetsz.) 

Hiszen ezáltal sokkal tisztábban láthatod saját magadat, egy magasabb szintről, jobban rendszerbe tudod rakni a saját nőiességedet. És onnantól kezdve, hogy valamit látsz, tudsz rajta változtatni is, ha úgy döntesz, hogy mást akarsz helyette.
Tehát nézd meg a válaszaidat és vond le a következtetéseket. Ha nem megy egyedül, bátran kérj tőlem segítséget vagy itt, vagy e-mailben a hello@alkosdmegonmagad.hu-n.

Jah igen: Édasanya alatt a gyerekkorodban lévő női mintát értem, édesapa alatt pedig a férfi mintát. Ha például nevelő apád volt, vagy a nagyszüleid neveltek, vagy a szomszéd nénivel töltöttél rengeteg időt, ő tőlük is vehetted a mintákat.

Említést kell tennem még arról is, hogy alapvetően két csoportba oszthatjuk a “mintakövető embereket”. Vannak szülő másolók (“én ilyen akarok lenni”) és szülő dacolók (“ilyen biztos nem akarok lenni”). A probléma mindkét oldallal ugyanaz: Ha akarod, ha nem, ugyanúgy a szüleidet másolod és így nem úgy éled meg az adott témát, ahogy te valóban szeretnéd.

A szülő dacolók azért vannak kicsit nehezebb helyzetben, mert náluk ez az egész el van nyomva, de ugyanúgy bennük él és tudat alatt dolgozik. Így időnként lehet ki is robban.

Az elnyomással még az a gond, hogy ekkor nem veszed át azokat a kincseket, örökségeket sem, amiket át kell venned. Így “félember” vagy csak. Hisz nem az a lényeg, hogy “nem akarok olyan lenni mint ő, ezért alapból elutasítom.”, hanem szépen felelősséget kell érte vállalni, kezedbe venni az erőd, csak magasabb szinten működtetni, úgy, ahogy te akarod. Mert ez is a részed.
Ha ez a helyzet áll fent, érdemes megcsinálni (ha kell, többször is) az 5 lépést az érzéseid és az édesanyáddal való kapcsolatod rendezésével kapcsolatban: elfogadás, megbocsátás, elengedés, szeretet, hála. Illetve bármikor csináld végig, ha feljön egy új minta.

És ne hagyd ki magad sem. (Tehát csináld meg minden alkalommal saját magadra is.)
Ha nem tudod mi ez a módszer, ebben a bejegyzésben bővebben olvashatsz róla.

Így kezdtem élni a saját életem + Ingyenes teszt kiértékeléssel

Úgy érzed, hogy az életedben már sokkal előrébb kellene tartanod? Hogy pazarolod az idődet?

Esetleg egyáltalán nem kielégítő a munkád? Többre, másra vágysz és nem tudsz benne kiteljesedni?

Érzed, hogy többre születtél, de még nem tudod, hogy mire, azt pedig még annyira sem, hogy ezt hogyan valósítsd meg?

Ha legalább egyre igen a válasz, akkor ez az írás éppen neked szól.

Megosztok itt veled egy esettanulmányt.

Bevezetlek téged a saját utam egy részébe és megmutatom azokat a szakaszokat, lépéseket, amiken én keresztülmentem. Itt láthatod, hogy én (a csendes, nagyon félénk és zárkózott kislány) hogyan találtam és léptem rá saját utamra és alkottam meg azt az önmagam, aki épp most vagyok.

A történet végén pedig megtalálod az első lépést, ami ahhoz kell, hogy te is a saját, boldog, felszabadult, tartalmas életedet éld.

 

A félelmek világában: a tagadás

Annak idején még az is kihívást okozott nekem, hogy bemenjek egy olyan boltba, ahol addig még nem jártam. Már ez is komfortzóna átlépést igényelt tőlem. Kellemetlen volt, frusztrált, valamiért féltem is tőle.

Zavart, hogy nem tudtam, mire számíthatok bent. Talán önkiszolgálós? Vagy úgy kell kikérni, amire szükségem van és ezért meg kell értetnem másokkal, hogy mit akarok? Féltem attól, hogy lejáratom magam és valamiért szégyenbe kerülök.

Igen, még ilyen kis apróság, hogy bemenjek egy boltba, ez is nagy kihívás volt. Ezért sokszor inkább be sem mentem.

Gondolom el tudod képzelni, hogy ez a szintű félelem hogyan rányomta a bélyegét az egész életemre. Én konkrétan mindentől és mindenkitől féltem. Nagyon szűk volt az a környezet, az az élet, ahol tényleg jól éreztem magam.

Az én alapvető működésem a láthatatlanság volt. Tapasztalatból mondom, ez nagyon jó eszköz a védekezésre, viszont így rengeteg mindenről le is maradtam. Vagy inkább sok mindenből kimaradtam.

Ennek ellenére, mélyen legbelül én is az életre vágyakoztam. Szerettem volna utazni, kalandozni, sok mindent megismerni, mély emberi kapcsolatokat kialakítani és sok pozitív élményt átélni.

Nagyon féltem emberekkel megismerkedni, és mivel nagyon zárkózott voltam, ez rettentően nehezen is ment. Viszont kíváncsi voltam rájuk ezért egész sokat jártam társaságba.

Én lettem a láthatatlan megfigyelő.

Ehhez és az önmagamról addig kialakult képemhez rettentően jól illett az informatikus szakma, annak minden előítéletével együtt. A családunkban is ez valamirevaló munka volt, hisz kell hozzá az egyetem, a diploma és még jól is lehet keresni vele. Mindenekelőtt pedig ki lehet használni benne a családunkban kiemelkedően jelen lévő, öröklődő és nagy becsben tartott logika képességét.

Így még nem is mondhatom, hogy rákényszerítettek, mert saját döntésem szerint indultam el ezen a pályán. És sokáig tetszett is, egyszerűen imádtam. Azt gondoltam, hogy ismerem magam és ez illik hozzám legjobban.

Akkor még nem sejtettem, ez mennyire nem igaz. Érzelmileg nagyon rosszul voltam, leginkább a magány zavart. Nem igazán szerettek és én sem tudtam szívből szeretni. Nem mertem. Féltem.

Megérintett a változás szele: a káosz

Aztán elérkezett egy sorsdöntő pillanat. Lediplomáztam és kb. 5 év munka után arra a pontra jutottam, hogy nem láttam már örömöt a munkámban sem.

Hirtelen felbukkantak bennem vágyak, amik teljesen ellentétesek voltak az addigi képemhez. Valahogy áttörték önvédelmem és önmagamnak tett hazugságaim (önámításom) falát és hirtelen minden értelmét vesztette, összetört az életemről alkotott egész kép.

Minden, amiért addig dolgoztam, hirtelen elvesztette a fényét és melankolikus érzés, fásultság, kiégés, káosz lett úrrá rajtam.

Egyáltalán nem voltam már motivált és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Nem voltak céljaim, egyáltalán nem tudtam, hogy:

  • mihez kezdjek,
  • miben lennék jó,
  • mivel kéne foglalkoznom.

Amiről azt hittem, hogy hozzám való, abban csalódtam, az már egyáltalán nem vonzott. Nem láttam semmit, csak azt, hogy amikor arra gondolok, hogy még így kell leélnem az életem nagyobb részét, akkor azt nagyon nem akarom.

Csak azt tudtam, hogy valamit tennem kell. Váltanom kell, de egyáltalán nem tudtam, merre, mit, hogyan. Szóval semmit.

 

A káoszból kivezető út: Önismeret

Ezután elkezdtem figyelni önmagam, hogy mi tetszik valójában, mit szeretek csinálni, mi okoz örömet és elkezdtem tudatosan ebből egyre többet csinálni. Elkezdtem felfedezni magam és közben belebotlottam az önismeretbe, és ezt mint életformát kezdtem a mindennapjaim részévé tenni.

Egy idő után, ahogy bontottam le magamról, ami nem hozzám való, minél többet romboltam, elkezdtek folyamatosan eszembe jutni emlékek és vágyak a múltamból. El kezdtem emlékezni, mennyi mindenre vágytam régen.

A párom is sokat segített, mert szembesített vele, hogy imádok rajzolni és szerinte ez jól is megy, csak fejlesztenem kéne az alap tehetségemet. Így ennek is nekikezdtem.

Ahogy egyre többet foglalkoztam olyan dolgokkal, amik érdekeltek, egyre többet tapasztaltam, úgy jött fel egyre több minden a múltamból.

 

Egyedül nem megy

Valamikor ekkor találtam rá Mesteremre is, akinek segítségével azóta is folyamatosan mélyítem a saját önismeretemet. Mert beláttam, egyedül ez nagyon nehéz. Egyedül sokkal göröngyösebb és tovább tart. És nem akartam a saját hazugságaim, felelősséghárításaim csapdájába esni. Kellett a támogató közeg és a segítség.

Így muszáj volt átlépnem azon a félelmemen, hogy nem mertem új társaságba menni, idegen emberekkel kapcsolatba lépni.

 

Vágtatva felfelé az úton

Elkezdtem Mesterem tréningjeire járni, megnyílni neki, megfogadni a tanácsait, és sokkal aktívabban foglalkozni az önismeretemmel.

Megtanultam alázatosnak lenni és felfigyelni a problémákban, kudarcokban lévő hatalmas lehetőségekre és ezeket sorban, lépésről lépésre megfejlődtem.

Így aztán sosem gondolt mértékben kezdtem el fejlődni és változni. Sosem gondoltam, hogy ez tényleg ennyire lehetséges. Elkezdtek áramolni felém a csodák.

Önismereti tevékenységeim során pedig egyre jobban erősödött a szeretetem önmagam iránt. Nőtt a bátorságom, az önbecsülésem és egyre több értéket láttam a saját képességeimben. Így egyre pozitívabb képet láttam önmagamról.

Az önismerettel, mint egy igazán hasznos eszközzel, még a felelősségvállalás is egyre könnyebben ment. Ennek köszönhetően egyre több mindent be mertem magamnak vallani, hogy miket szeretnék még.

És már voltak céljaim is, amik folyamatosan egyre tisztábbá váltak.

A céljaim elérése során pedig elkezdtem megtapasztalni, hogy a gondolatoknak és érzéseknek mekkora teremtő ereje van.  Ezeket elkezdtem használni és így tudatosan kezdtem teremteni az életem alakulását, összhangban az univerzummal.

 

Aztán elkezdődött az önfelvállalásom

Rájöttem, hogy szeretek embereknek segíteni a tisztánlátásban, tanulásban, fejlődésben. Eszembe jutott, hogy régen mennyire vonzottak a csillagok és az is, hogy mit hiányoltam a csillagászatban és a régebben tanult asztrológiában is. Rájöttem, hogy vonzanak a régi kultúrák, bölcsességek. És eszembe jutott egy emlék, amikor apukámtól azt kérdeztem, hogy mit gondol, lehetnék-e pszichológus.

Igen, már régóta élt bennem az emberek támogatasának és fejlesztésének vágya, de mégis az informatikát választottam, mivel az illett bele a családomtól hozott összképbe, amit rólam állítottunk fel.

A támogatói, tréneri pályafutás választásával pedig mindennel és mindenkivel szembe kellett volna mennem, amit akkor még nem mertem felvállalni. De legfőképp még bevallani önmagamnak sem.

Az asztrozófiával még nagyobb ellenállásaim voltak (pedig akkor már belefolytam a részleteibe is, ezt is elkezdtem tanulni), mert volt bennem is egy rész, aki elítélte a spiri-ezo dolgokat.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy eddig önmagam előtt is titokba tartottam, hogy mire is vágyom valójában. Először ki kellett békítenem a saját szerepeimet.

Így elkezdtem felvállalni, legalább önmagam előtt, hogy mi mindent akarok, milyen emberré akarok válni. Tehát elkezdtem konfrontálódni jobban azokkal a részeimmel, akik nem támogattak engem.

 

Önmagam felvállalása már mások előtt is

Minél több emlékkép vált tudatossá, minél több mindent engedtem meg magamnak, hogy lássak, annál jobban tisztult a kép önmagamról. És mivel már több mindent láttam, több, addig ismeretlen lehetőség is előbukkant és rám talált. Mindig a legjobb időben, akkor, amikor épp szükségem volt rájuk.

Ekkor már a problémám jellege megváltozott. A semmiből hirtelen a mindent akartam és nem tudtam választani. De még mindig ott volt a félelem, hogy kb. 25 évesen, szinte friss diplomásként nem biztos, hogy elölről kéne kezdenem és egy sokkal kockázatosabb, félelmetesebb világba belépni. Hátrahagyva a jól fizető állást és az egész addig kialakult rendszert és életet. Tehát még mindig dúltak bennem a veszteségtől való félelmek, ezért halogattam és sokáig tudat alatt folyamatosan gátoltam, szabotáltam magam a céljaim megvalósulásában.

Szerencsére ekkor már mesteremmel nagyon aktívan dolgoztunk együtt, így előadásaival, személyes tanácsaival, beszélgetéseinkkel, írásaival támogatott. Motivált, tanított és nem hagyta, hogy letérjek az utamról. Nélküle nem sikerült volna, már rég feladtam volna, vagy az is lehet, hogy neki sem kezdtem volnaDe szerencsére ott volt és támogatására mindig számíthattam.

Ekkor eldöntöttem, vállalkozó leszek és felmondtam.

Azt, hogy pontosan mire is építem fel a vállalkozásom, az még mindig homályos volt. Nem tudtam választani, de már nagyon indulni akartam. Ezért felmondtam és elkezdtem felvállalni a külvilág előtt is az életem gyökeres változását.

Színt vallottam.

 

A tisztánlátás pillanata

Volt bennem még egy nagy kérdés. Annyi minden érdekel, hogyan kapcsolódik össze ez a mindenség egy bizonyos gondolatba? Ha egy mondattal kéne megfogalmaznom, hogy nekem mi a szolgálatom, akkor mit mondanék? Mi az a lényegi érték, amit én tudok adni a világnak?

A legnagyobb látszólagos különbözőségek a művészet és az önismeret iránti vágyam között lebegtek. Tudtam, hogy a művészetet lehet önismeretre is használni, de mégsem volt tiszta az egész, inkább még több kérdésem lett.

Majd egyszer rám talált egy magas szintű gondolat, jókor, jó helyen, a mesterem szájából: „Az a legmagasabb szintű művészet, amikor az ember önmagát alkotja meg.”

Akkor (a metrón) könny lábadt a szememben és tudtam, hogy MEGVAN. Ez volt az, amit az elmúlt években kerestem és ebben az egy gondolatban és egy pillanatban ért össze az egész életem, a múltam és a jövőm is. Végig erre szedtem össze azt a rengeteg, látszólag akár egymásnak ellentmondó eszközt, amik mind itt vannak a kezemben.

Így keletkezett az Alkosd meg Önmagad.

 

És azóta is…

Kitartó önmunkámnak, folyamatos változásomnak pedig azóta is egyre több eredménye van. Ahogy változom belül, úgy változik, szélesedik és egyre szebbé válik a külvilágom is.

Most már új, szabadabb, élményekkel telibb, változatosabb, élvezetesebb életet élek, 100%-ban vállalkozóként, ami teljes mértékben az én életfeladatomra épül. Ez pedig az, hogy másoknak is segítsek rátalálni saját útjukra és megalkothassák Önmagukat.

Megtanultam nagyrészt kezelni a félelmeimet, a zárkózottságomat és kibújtam burkomból, hogy tovább adhassam mindezt neked.

De az utam még nekem sem ért véget, sőt, még csak most kezdődik igazán. Mivel a fejlődés végtelen, nem pedig egy kipipálható feladat, így újra és újra jönnek olyan lehetőségek, amik feljebb lépésre ösztönöznek.

Hiszem, hogy ha egyre többen a saját életünket éljük, ezzel egy szebb és boldogabb világot hozunk létre együtt. És ez bizony csak kitartó önismereti munkával lehetséges.

Csak ez tudja megadni azt a stabil, belső biztonságot is, amivel szárnyalva tudod átlépni akár a félelmeidet is és mögöttük meglátni az igazságot. Életed valódi igazságát, amit egy könyvben sem találsz meg, csakis a saját szívedben.

Így remélem te is csatlakozol a bátor utazók körébe, akik valódi (a látszat mögötti) önmagukat felfedezve és önmagukat megélve boldogan teremtik meg felszabadító, tartalmas életüket.

Mert te is okkal vagy épp itt, épp most. Te is fontos és értékes vagy és szükségünk van arra, amit csak te tudsz adni ennek a világnak. (Még ha most még nem is tudod, mi ez, vagy hogyan valósítsd meg.)

 

Mi kell ahhoz, hogy te is rálelj szuper képességedre és saját életed szuperhősévé válj?

Az első és legfontosabb lépés:

Hozd meg azt a döntést, hogy az Életed választod ahelyett, hogy a véges idődet lassú öngyilkosságban, szenvedésben töltenéd és folyamatosan egyre jobban elsorvadnál.

Döntsd, hogy rálépsz a saját utadra és elindulsz az önmegismerésed útján.

MOND KI MOST:

„Úgy döntöttem, az életet választom.”

„Úgy döntöttem, változtatok.”

„Úgy döntöttem, megalkotom valódi Önmagam.”

És amit már biztosan nagyon vártál: A teszt

 
Derítsd ki, Te mennyire éled a saját életedet. A teszt végén találsz egy kiértékelést és az eredményedtől függően találsz tippeket, merre érdemes indulnod, ha fejlesztenéd magad.
 A tesztet e-mailben tudom elküldeni, ehhez kérlek töltsd ki ezt a rövid űrlapot és nyomj az alatta lévő gombra.

A regisztráció ideiglenesen szünetel, addig is szeretettel várom kérdése(i)det a hello@alkosdmegonmagad.hu e-mail címen!