blogbejegyzés:

Összhangban az idővel

Azért, hogy NE azt érezd mindig, hogy le vagy maradva és rohanni kell

Mindannyian vágyunk arra, hogy kiegyensúlyozottabb legyen az életünk. Hogy legyen benne helye a szerelemnek, a családnak, az önmegvalósításnak, és mindennek, amire egyénileg még vágyunk és ehhez ne kelljen folyton rohannunk és trükköznünk az idővel.

Vágyunk arra, hogy otthon érezzük magunkat a saját életünkben.

Egyre inkább a szeretet és a teljesség korszakába lépünk be, ez szabadul fel. Pakoljuk le mindazt, ami korlátoz, gyógyítjuk be a régi sérüléseket. De a teljes szabadság nem mindig áldás, mert annyi képesség felszabadul, annyi vágy megjelenik, annyi ötlet kerül leírásra, hogy ember legyen a talpán, aki ebben ki tud igazodni. A legtöbben azt sem tudják épp mihez kapjanak és a vége csak a rohanás és az, hogy folyton lemaradva érzik magukat.

Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs egy együttműködő és jól működő kapcsolatuk az idővel és valójában nem is tudják megélni az életüket, csak elszaladnak mellette.

Ember a talpán, aki tudja uralni ezt a “rohanó” időt

Igazán különleges képesség a mai világban az, amikor valaki úgy tudja priorizálni és menedzselni a saját életét, hogy az ne egy agyonkontrollált életbe csapjon át, ne egy másik kalitka legyen, hanem megmaradjon a szabadság, a könnyedség, a szenvedély, és legyen haladás is. Meg persze vágyunk, hogy elégedettek legyünk, hálásak, hogy megéljük a szeretett és szeretve is legyünk. És ezt még a hétköznapi kihívások, váratlan események se billentsék ki nagyon.

Vágyunk arra, hogy olyan életet éljünk, ami boldoggá tesz és azt érezzük, hogy teljes egész. Ahol nem érezzük, hogy valami fontos kimaradt, mert nincs rá idő. Amit a sajátunknak érzünk, és amiben ott vagyunk, mert szívből született és formálódott meg. És ahol valódiak, mélyek az emberi kapcsolataink is.

A legtöbben nem tudják elképzelni, hogy hogyan is férhetne bele mindez az életünkbe, ami terhelő és sürgetve érzik ez miatt magukat. Vagy épp félnek ezt megélni és inkább elrohannak előle.

Röviden: vágysz arra, amit tényleg élvezel, szeretsz és azt érzed, kiteljesedsz benne (mint nő/férfi, mint szülő, mint szerelmes partner, mint szakember, mint vállalkozó, és minden más számodra fontos szerepedben is.) És ez sok és terhelő tud lenni, mert azt érzed, nincs rá elég időd.

Ahhoz, hogy valóban átéld a vágyaid, kell a baráti kapcsolat az Idővel

Igen, átéld! Mert nem elég csak megvalósítani valamit, ha nincs időd azt megélni, élvezni. Ha nincs ott a figyelmed, vagy már rohansz is tovább a következő feladathoz. Rohanásban rengeteg mindent meg lehet valósítani, de minek, ha nem tudod azt megélni és átélni? Ha nincs ott a hála, az elégedettség, ha nincs alkalmad azt élvezni is? Akkor mégis kinek és miért csinálod azt, amit csinálsz?

Egy új kapcsolatot alakítunk ki éppen az idővel

Nem titok, hogy manapság elképesztően sok mindenre van lehetőségünk, sok mindenre vágyunk, sokféle szerepben és életterületen, de erre kb. ugyanannyi időnk van, mint a régieknek, akik jóval egyszerűbb életet éltek. Nem mondom, hogy nekik könnyebb volt, mert minden korszaknak megvannak a saját tanulni valói, de az idő és az idővel való összhang nagyon máshogy működött. (Vagy mégsem?)

Nem tanították meg, hogy hogyan menedzseljük úgy ezt a táguló, bőséges, szabad világot, hogy az ne egy teher legyen. Mert akkor másmilyen volt a világ.

Számunkra az az egyik legnagyobb tanulnivaló, hogy jól tudjuk megélni a szabadságot, a lehetőségeink bőségét és megtanuljuk művészien kezelni és céljainkhoz felhasználni az egyik legnagyobb kincsünket és értékünket, az időt. Úgy, hogy az idő ne egy mumus legyen, ne félelemmel töltsön el és ne is egy korlát legyen csupán… hanem valóban érték, amiért hálásak tudunk lenni és olyan dolgokba fektetni, amik fontosak a számunkra.

Mert nem tudsz úgy boldog lenni, ha ott ég a láng a szívedben, de egyszerűen nem tudsz rá időt szentelni. (Hiába van rá lehetőség, de azt érzed, nem élhetsz vele, az nem igazi szabadság.) Vagy nem leszel igazán boldog még akkor sem, ha rengeteg mindent csinálsz, amit szeretsz, de valami fontos így is kimarad… Egyszerűen nem érzed magad úgy kiteljesedettnek.

Régi és modern kapcsolat az Idővel

Sokat gondolkodtam ezen az idő dolgon, hogy mégis mi erre a megoldás. Kipróbáltam rengeteg mindent, modernt és régit, spirituális és racionális technikákat és nézőpontokat is…

És mindez oda vezetett, hogy egy igazi módja van ezt az egészet rendbe rakni: szinkronba kell kerülnünk a saját belső óránkkal. Minden működő technika, akárhonnan is közelítjük meg, ehhez segít hozzá. És így csinálták az őseink is.

Ezen is sokat gondolkodtam. Sőt!

Igen, másik világ volt. Más dolgokat csináltak, máshogyan. És nekünk nem egy az egyben kell ugyanazt és ugyanúgy csinálnunk, mint a régiek. Viszont, ha pár generációval későbbre tekintünk, az idővel való kapcsolatukból igazán sokat tanulhatunk és ezt a mai világra és a mai igényeinkre szabhatjuk át.

Hogyan csinálták régen az “időmenedzselést”?

Az utóbbi pár évben én magam is egy egyszerűbb életbe kezdtem. Kiköltöztünk Budapestről vidékre és elkapott a felfedezés vágya… de a hagyományos, régi dolgok felfedezése. Leginkább annak, hogy hogyan éltek a régebbi emberek. Az elején nem értettem, hogy miért is kellettek ezek a tapasztalatok, mire akarnak tanítani, miért akarta ezt ennyire szenvedélyesen a szívem. De már kezd összeállni a kép.

Nem néprajzi jellegű volt a kutatásom, hogy pontosan mikor hogyan éltek. Meg nem az, hogy hogyan öltözködtek stb.

Inkább arról szólt ez, hogy ami úgy tűnik számunkra, hogy egyszerű élet volt, az mit is jelentett a gyakorlatban. Elkezdtem kertészkedni például, mert a régiek sokszor maguknak termelték ki az ételt (vagy csereberéltek). Elkezdtem leváltani egyre jobban a bolti feldolgozott ételeket alapanyagokra és minél inkább olyanokra, amik vagy tőlem, vagy közeli termelőktől vannak.

Utánanéztem olyanoknak (pár dolgot ki is próbáltam és még többet még ki is fogok), hogy hogyan kell szőni, hogyan csináltak régen ruhákat, hogyan boldogultak hűtő és úgy összességben elektromosság nélkül. Mit kellett csinálniuk, hogy legyen saját sajtjuk, vagy joghurtjuk, meg olajuk és lisztjük. Milyen természetes alapanyagokat használtak, amikről mi már nem is tudunk. Vagy például, hogy hogyan, mivel mostak és hogy hogyan tudták tartósítani a dolgaikat, vagy hogyan éltek túl az erdőkben.

És meglepő volt, hogy elképesztően sok időt igényel mindez! Egyszerű élet, de sok időt és energiát vesz el, amivel nekünk már egyáltalán nem is kell foglalkoznunk.

Nem volt akkor sem egy perc felesleges idejük sem, mindent kihasználtak. És valójában nem mondhatjuk, hogy nem volt sok dolguk, mert rengeteg dolguk volt, lehet még több is, mint most nekünk. De valahogy mégis kézbentartották és tudtak énekelni, mosolyogni, táncolni is szívből. És talán nem ült annyira a nyakukon az idő mumusa.

Egységben voltak az idővel, a belső órájukkal és a saját ritmusokban éltek

Nem mondom azt, hogy úgy kell élnünk, mint akkor. Sem azt, hogy saját kezünkkel kell csinálnunk a dolgainkat… De érdemes kicsit belegondolni, hogy akkor, amikor szintén ezer dolguk volt az embereknek, ráadásul veszélyesebb is volt az élet, hogyan tudtak mégis kiegyensúlyozottabbak lenni és kevesebbet stresszelni?

Látszólag mondhatjuk, hogy most rohan az idő, de nem az idő rohan. Az idő ugyanúgy működik és nagyjából ugyanannyi időnk is van. Sőt, nekünk még talán több időnk is van, hiszen az orvoslás is sokat fejlődött és megnövekedett az átlag életkor. Mi miatt van tehát, hogy mégis azt érezzük, hogy rohannunk kell? Hogy kevesebb az időnk?

Azt gondolom, ez az egész káosz az idővel abból adódik, hogy nem vagyunk összhangban a saját belső ritmusunkkal, és ezáltal a természet ritmusával sem.

A mai modern életben is, ideje összhangba kerülni a természet ritmusaival

Nem rossz a technológia, de szükségünk van ezekre a gyökerekre. Szükségünk van arra, hogy a természeti népekhez hasonlóan kapcsolódjunk magunkkal, mert ez nélkül elveszünk az idő sűrűjében.

Szükségünk van arra, hogy az idővel egy minőségibb, emelőbb kapcsolatot alakítsunk ki. Mert ha gyűlöljük az időt és félünk tőle, menekülünk előle, akkor nem is várhatjuk el, hogy az idő is „jó” legyen hozzánk.

Más életünk van, és máshogy élünk. Az őseinknek természetes volt, hogy a “csirkékkel” kelnek, mert a csirkék akkor hajnalban voltak éhesek és nem volt választásuk. Mivel sokat foglalkoztak a természettel, ez miatt muszáj volt hozzá igazodniuk is.

Nekünk már nem muszáj. Éjjel is tudunk csinálni világosat, a boltba is 0-24-ben el lehet menni, és szinte bármit meg tudunk venni bármikor és ezt házhoz is hozzák…

Képesek vagyunk meghaladni azokat a törvényeket, amik a régieket erre az életmódra “rákényszerítették”. Rengeteg mindent ad a szabadság. Ezért most már nem azért kell igazodni a természet ritmusaihoz, mert muszáj, hanem mert belátjuk, hogy ez így jobb nekünk. Azért, mert ez nélkül teljesen elidegenedünk, kiszakítódunk a világból és magunkra maradunk, ami terhelő és káoszos.

Ez által tudjuk azt érezni, hogy részei vagyunk az egésznek, van helyünk a világban és otthon is vagyunk benne. Ami az mellett, hogy igazán jó érzés, sikereket is hoz.

Tanuljunk a múltból és szabjuk a saját igényeinkre

Az emberi életünkhöz szorosan hozzákapcsolódik az idő. És az idővel való kapcsolatunk javítása nem ott kezdődik el, hogy elkezdjük fejleszteni, hogy hogyan menedzseljük az időnket hatékonyabban, hogy még több mindent zsúfoljunk bele egy órába. (Mert ez önmagunknak és az időnek kizsigerelése, mintha csak rabszolgák lennénk.)

Inkább ott kezdődik, hogy elkezdünk egyáltalán figyelni rá. Elkezdünk időt adni magunknak, elkezdünk időnként belassítani. Elkezdünk összhangba kerülni a belső óránkkal, a saját ritmusunkkal (amit a szíved diktál – nem meglepő, hogy ennyi embernek vannak szívritmus zavarai, amikor olyan világban élünk, hogy mindent siettetünk, meg halogatunk és egyáltalán nem a természetes ritmusunkhoz igazodunk). És elkezdjük figyelni magára az idővel való kapcsolatunkra is, hogy az egyre barátibb legyen. Mert az idő egy fontos eszközünk az Élethez, amit érdemes megbecsülni és minél inkább minőségibben felhasználni.

És ha ez nem megy könnyen egyedül, tükörként hozzásegít és mutatja az utat a megfelelő nézőpontú asztrológia (ami elsősorban nem jóslásra kell, hanem az összhanghoz, a kapcsolódáshoz, az egységhez, tehát az Élethez!)

Tanuljunk az ősöktől, akiknek még természetes volt (mert közelebb voltak hozzá), hogy a természettel összhangban működjenek. Tanuljunk tőlük, mert ők még éjjelenként nem a kivilágított városokat nézték, hanem a csillagokat.

És ez nem csak azért volt fontos, mert parasztok, földművelők voltak és szükségük volt erre az összhangra a munkájukhoz… Azért, mert szükségük volt erre az emberségükhöz is. És hiába a legtöbben már nem dolgoznak a kertben, nem fontosak ezek a dolgok a munkájukhoz (látszólag!), nem dolgoznak közvetlenül együtt a természettel, az emberségünkhöz, az Életünkhöz szükségünk van erre az egységre.

A természet ritmusaira való figyelés, ráhangolódás kiegyensúlyozottabbá tesz

Nem számít, hogy milyen módszerrel kerülsz újra belül egységbe a természetes ritmusoddal, de szükséged van neked is erre. Mert ez tesz kiegyensúlyozottá.

Ez segít, hogy ne akarj mindent egyszerre csinálni és ne érezd magad túlzsúfolva. Megélheted, hogy van időd, hogy tudj szusszanni és ezért ne a hatékonyságodból keljen leadnod. Azért, hogy boldogabb legyél és összességében egy sokkal élhetőbb életed legyen (ami nem természet ellenes, mert most sajnos a legtöbben természet ellenesen élnek).

AMÖ asztrológiai nézőpont fontossága

Erre az egyik legjobb módszer az Alkosd meg Önmagad asztrológiája, ahol olyan szemszögből nézzük a csillagok tükreit, ami segít összhangba kerülni a belső óráddal és ezzel kiegyensúlyozottabbá tenni az életedet.

Célunk nem a jóslás, és nem is a skatulyázás, korlátozás, főleg nem a megfélemlítés. Azon igyekszünk, hogy minél több ember visszakerüljön a saját természetes ritmusához és ezáltal jobban szeretetben és kiteljesedésben legyen, egységben önmagával.

Tarts velünk és segítünk minőségibbé kialakítani az idővel való kapcsolatodat, hogy ne érezd folyton, hogy valamivel le vagy maradva.

Most épp egy nagyon jó lehetőséged van arra, hogy elkezd felvenni a kapcsolatot a belső ritmusoddal, ugyanis az éves ritmusunkban most egy fontos energiaváltás történik. Ez pedig a téli napforduló. De ez most még nem minden, ez egy különleges napforduló.

Erről egy ingyenes webináron lesz szó. Regisztrálj és tarts velünk.

Kerülj szinkronba Önmagaddal itt.

Vége

Olvasnál még hasonlókat?

Ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, tedd meg most!

Miért? Mert ezekbe az e-mailekbe nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek.
Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok.
Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et elvből nem küldök, mivel én sem szeretem. Helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.

Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A feliratkozom gombra kattintással hozzájárulsz a megadott adataid biztonságos kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint.
ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Sikeres feliratkozás!

Gratulálok és üdv a belső körben!

Az első e-mail perceken belül meg kell hogy érkezzen a megadott e-mail címedre. Kérlek olvasd át. Szükség esetén nézd meg a promóciók/spam és hasonló mappákat is.