Szívbéli vágyainkról…

Mindenkinek van a szívében egy fő vágya. És ez a vágy arról szól, hogy valamit, amit ott a szívünkben dédelgetünk, azt megvalósítsuk és megéljük.

Asztrológiailag ezt tükrözi és ezáltal mutatja meg nekünk a születési Vénusz – Nap – Föld ciklusa. És ahogy táncol az életünk során ez a három bolygó, ennek kiteljesítésében és megalkotásában haladunk előre. A vágyunk pedig tágul, egyre láthatóbbá válik és egyre inkább azt az állapotot és azokat a minőségeket éljük meg.

Az önismereti fejlődés során is, ahogy alkotjuk meg önmagunkat, és alkotjuk meg a szívbéli vágyainkkal telített életünket, ezt valósítjuk meg.

Sok évnyi asztrológiai kutatás során találtam rá erre a módszerre, hogy hogyan is lehet mindezt meglátni, értelmezni, hogy könnyebben láthassuk és érthessük meg, hogy mire is vágyunk valójában és mi az, amit nagyon szeretünk.

Ez után rögtön tesztelni is kezdtem és több ember születési energiáiba elmélyülve figyeltük meg együtt, hogy mit is mutat és mennyire mutatja tényleg a vágyainkat ez az összefüggés és elemzési módszertan.

Minden önismereti utazó egyértelmű összefüggéseket látott az elemzésben és azokban a vágyakban, amiket addigra már felfedezett önmagában. Az ő szavaikkal: „igen, tényleg erre vágyom mindennél jobban”. Majd egy szuper beszélgetés keretében ezt jobban meg tudtuk érteni, tágítani és megtalálni azokat az eszközöket és technikákat, amikkel fejlesztheti és kibontakoztathatja jobban a vágyakat.

Ezek a tapasztalatok mind azt mutatják, hogy akár tudjuk, akár nem, hogy milyen szívbéli vágyakkal is érkeztünk ebbe az életünkbe, ha összehangolódunk a Vénusz – Nap – Föld táncával, saját szívbéli vágyaink megvalósításának harmonikus útjára lépünk.

Rálépünk ezáltal az univerzum által kikövezett útra, ami a tökéletes helyen és időben mindig azt hozza, amire épp most szívbéli életünk megalkotásához szükségünk van, egyénileg és globálisan egyaránt. Még akkor is, ha időnként látszólag nem értjük meg logikailag annak a lépésnek a szükségességét vagy fontosságát.

Az asztrológia pedig annak az eszközévé válik, hogy segít értelmezni megérzéseinket, belső érzékeléseinket, önmegfigyeléseinket, belső folyamatainkat, hogy most épp mi az aktuális lépés ezen az úton.

Szívünk valódi vágyai a tapasztalt élet szintjén először gyakran abban mutatkoznak meg, ahol a problémáinkat is tapasztaljuk. Ezzel mutatva rá arra, hogy mi mindenre nem vágyunk, mi mindent kell először elengednünk, levágnunk magunkról. A belső munka során pedig egyszer csak megérkezik a felismerés, amikor megértjük szívünk hangját, aki addig is folyamatosan ismételte, hogy mire vágyik, csak még nem volt fülünk azt meghallani.

De egyszer csak berobban a felismerés, ami egyszerre hoz izgalmat, gyönyört, szenvedélyt és félelmet is, hiszen ez a vágy egy újfajta megtapasztalás és élet felé hív, amit még nem ismerünk.

Azt gondolom, ez az emberi élet egyik legfontosabb fordulópontja, de ez egyáltalán nem a történet vége, inkább a valódi élet kezdete. Annak az életnek, amikor már tudatában vagy jobban önmagadnak, a vágyaidnak és mindez erőt ad ahhoz, hogy el is érd és megvalósítsd mindezt.

Itt a vágyak egy olyan lángra kapnak, amit már nemigazán lehet eloltani. Elnyomni, hátráltatni, szabotálni, halogatni tudjuk, a félelmek miatt. De mindig ott lesz belül és hol kisebb, hol nagyobb lánggal, de égni fog ott a tűz. Még ha meg is próbálunk róla lemondani, mert azt gondoljuk, nem vagyunk képesek rá, vagy hogy valamiért ez nem adatik meg nekünk, egyszerűen nem hagy nyugodni. Mert a kérdés ott motoszkál, hogy „csak ennyi lenne?”, „ennyi az élet?”. És akikben ott ég ez a vágy, egyértelműen azt fogják válaszolni, hogy „nem, nem hagyom, hogy csak ennyi legyen, mert nem ezért vagyok itt”. Egyszerűen ezek a vágyak meg akarnak valósulni.

És az a belső tűz aztán hajt, visz előre az úton.

Emlékszem a legelső kvantumpillanatomra, még kamasz koromból.

„Valamiért” már akkor is érdekeltek a spirituális és a pszichológiai írások. És olvastam egy könyvet a szeretetről. Az író leírta abban, hogy milyen a valódi szeretet és kifejezte szomorúságát afelől is, hogy a világban mennyire nincs ez meg. Hogy a mai ember ezt nem ismeri, nem is tudja, hogy mi az és hogy csak kifacsarva, kifordítva éli, ami nem szeretet.

Ott az szó szerint szíven ütött, felzaklatott és elszomorított, addig nem igazán akartam ezzel szembesülni és még az után sem akartam ezt teljesen elhinni. De akkor ott bömbölve fakadtam ki, hogy én nem akarok egy szeretet nélküli világban élni. Én nem akarok egy olyan életet, amiben nincs szeretet. SZERETETET AKAROK! Valódi, mély, teljesértékű szeretetet, ami túlmutat a látszaton.

Sokáig kerestem ezt kívül, de ezek mind csalódással jártak. Majd eljutottam oda, hogy elkezdtem inkább belül felépíteni magam ehhez és én magam megélni és ezt adni. Azóta sokkal több szeretetet látok a világban, sokkal könnyebben tudom értékelni, elfogadni és már kevésbé zavar a szeretetlenség, mert azt érzem, hogy van remény. És inkább erre figyelek, ezért teszek nap mint nap és teljes szívvel elköteleződtem a szeretet mellett, mert elég volt a harcokból és a félelemből. A szeretettel teli, magas szinten tudatos, spirituális, „szuperember” élet az egyik legfőbb vágyam.

Akkor még nem volt ez annyira tudatos, mégis számottevő és meghatározó pillanat volt. De visszagondolva már akkor is pontosan jól tudtam, hogy milyen életre vágyom, egy olyanra, ami szeretettel teli minden szinten és formában. Igazából azóta is folyamatosan ezen ügyködöm és ugyanez a vágy adja annak is az erejét, hogy amikor kiderül, hogy valami nem szeretetből való, akkor azt levágom, elengedem, mert annak nincs helye az én életemben.

Törekszem a lehető legbátrabban a szeretet rendje szerint alakítani, áramoltatni az életemet és a tapasztalat aztán szépen ki is bontakoztatta egyre inkább, hogy mindez konkrétan mit is jelent nekem és ezt hogyan tudom megélni (ami persze mindig alakul át, szóval folyamatos figyelmet igényel úton maradni).

Ehhez nagyban hozzásegített engem az asztrológia, hogy megismertem és összhangba kerültem az energiákkal, a saját belső erőimmel, folyamataimmal, az idővel. Egynek érzem magam a természettel, természetből valónak, ami mindennél nagyobb kincs nekem és teljesen szeretet alapú.

Az asztrológiai előrejelzések és elemzések mind-mind abban támogatnak, hogy megtanuld értelmezni jobban a saját belső folyamataidat, szükségleteidet, vágyaidat, érzéseidet, stb. Amit egyébként, a mindennapok zűrzavarában nem biztos, hogy észreveszel és tudatosodik. Mert amikor kívül sokat cselekszünk, egyszerűen elmegy a figyelem a belső világról. Ezek az alkalmak pedig mind újra befelé fordítanak, hogy meglásd, amik fölött esetleg elsiklottál és ezáltal összhangba tudd működtetni az életedet, miközben megéled önmagad és a saját életed is.

Épp ezért segítenek megérteni, hogy mindig mi a következő lépés a vágyaid megvalósítása felé.

A Vénusz álmokat megvalósító tánca

Fokozatosan bontakozik ki előttem, hogy mit jelent egyre mélyebb és mélyebb szinteken az, hogy „Alkosd meg Önmagad”. És most ehhez megmutatkozott egy új, asztrológiai eszköz is, amivel önmagunk, az életünk és álmaink megalkotását támogatni tudjuk.

Figyelsz? Máris mondom…

Az asztrológiai írásokban rengeteg szó esik a Nap és a Hold járásáról, ciklusairól. És ezekhez óriási jelentőség is van társítva. De tudtad, hogy vannak más természetes ciklusaink is, amik legalább ugyanennyire fontosak és meghatározóak az emberi élet számára?

Az egyik legfontosabb az elfeledett ciklusaink közül a Vénusz és a Nap közös tánca.

Ahogy a Vénusz és a Föld forognak a Nap körül, igazán izgalmas táncot járnak együtt. Magát a teremtésnek, az élet adásnak, az élet megalkotásának mágikus és egyben geometrikus táncát. Ez az a ciklus, amivel szívbéli vágyainknak életet tudunk adni, hogy azok megformálódjanak és megélhetőek legyenek számunkra.

Közös, harmonikus, rendezett táncukban fordulópontra került sor 2023. augusztus 13.-án. Ezen a napon kb. 9-10 és 19-20 hónapos időszak indult be az életünkben. (A teljes ciklusuk 8 évet ölel fel, tehát egyben 8 évet is zárunk és 8 évet is indítunk el.)

A Vénusz – Nap tánca mindig az Élet és a szívbéli vágyaink megvalósításáról szólnak. Amikor az Élet leérkezik és megformálódik az anyagi világban.

Nem véletlen például, hogy 9-10 hónap van két Vénusz – Nap együtt állás között és az emberi gyermek is nagyjából 9 hónapot tölt az anyja pocijában, míg kifejlődik. De például DNS-ünk is tartalmazza ezeket a geometriai kódokat, tehát maga a testünk is ugyanezen szabályok szerint ölt folyamatosan formát, alakul, működik, regenerálódik és ÉL. De ezek a geometriai kódok megvannak a természetben is, végtelen számban.

Ez az anyagi élet kódja, de ez nem csak a felszínes, felületes anyagról szól, hanem jóval mélyebb!

Ez az emberi természetes működésünk alapja, maga az emberi természet, amivel, ha összhangba kerülünk, magába a természetbe és a természetes életalkotó folyamatokba kapcsolódunk vissza. A nagy, közös Élet-álom megvalósításába.

E nélkül semmi sem ölthetne egyáltalán kézzelfogható, fizikai formát és nem lenne képes leérkezni a fény és az élet a fizikai szintre. A mi fizikai nézőpontunk és fogalmaink szerint, semmi sem lenne képes élni. Mert egyszerűen nem tudna anyaggá sűrűsödni. Ez nélkül csak láthatatlan energia, csak gondolat, ötlet lenne minden, mi magunk is.

Ez a ciklus köti össze a láthatót a láthatatlannal, többek között saját szívbéli vágyainkat azzal, hogy ténylegesen meg is tudjuk élni, tapasztalni, valósítani azokat, szeretetből.

A Nap asztrológiailag a fényt, magát az életet szimbolizálja. Azt, aki Te Vagy, és a Te önazonos, egyre kiteljesedettebb életedet. Aki épp ebben a pillanatban és úgy egészben is te vagy és amilyen életet élsz. Azt a fényt, ami ott van mindenben és mindenkiben, mert minden fényből való, még ha valamilyen „sötét felhő” el is takarja azt.

A Vénusz pedig a teremtés, az anyagi világ táplálása, megvalósítása, megformálása, illetve a vágy. Ez nem érzés, hanem erő, ami életre hív, bevonzza és egyesül a „maggal”, beindítja és formálja az életet. A Vénuszhoz tartozik ezen kívül maga az emberi test is, vagy épp a természet, illetve a béke, harmónia és a bőség is. Hozzá tartoznak az emberi kapcsolataink, beleértve a párkapcsolatot, szerelmet. És ez mellett pedig saját művészetünk is itt érhető el.

(A Vénusz és a Nap táncába bele tartozik egy harmadik energia is, maga a Föld bolygó, ami konkrétan azt az anyagot képviseli, ami a Vénusz által formálva van, a Nap „parancsai”, fény-magjai szerint.)

Ezzel a ciklussal összhangba kerülve tehát anyagba ültethetjük azt az életet, ami kiteljesít, ami önazonos, ami szívbéli vágyunk. Nem más, mint ami abban támogat minket, hogy termékenyen megvalósítsuk az álmainkat, békében, harmóniában és bőségben.

És mivel itt a Nappal egyesül Vénusz, itt a fény és a szeretet magjait fogadjuk be és kezdjük el megvalósítani, amit itt Vénusz szerelemmel, szeretettel táplál. Ami által ez túlmutat a pusztán anyagi megéléseken és a látszaton. Van benne mélység, mert lelkünk azért jött ide, mert ezeknek a megvalósulására vágyik.

Tehát itt a fénykódok jönnek le. Ez a fény, az isteni, időzítése és alkotása bennünk és általunk. És amikor ezzel összhangban teremtünk, saját felettes énünk akarata szerint alkotunk, összhangban a saját szívünkkel, a fény rendje szerint. (Alkosd meg Önmagad. – És egyébként maga az Alkosd meg Önmagad is egy Vénusz – Nap együtt álláskor született.)

Ők ketten együtt tehát önmagunkat (magát az emberi létet, akik mi vagyunk) és a saját életünket az anyagba is létrehozó, művészi alkotásként megvalósító folyamatot képviselik. Ezek azok a folyamatok, ez az a ciklus, amiben spirális alakban egyre inkább alkotod meg önmagad és azt az anyagi, tapasztalati életet, amit élsz és élni vágysz.

Érdekes, hogy a régebbi időkben az ötszöget (amit a Vénusz-Nap tánca rajzol újra meg újra körülöttünk) Luciferhez kötötték és „sátáni szimbólummá” tették. Pedig valójában az 5 elem varázslatos, teremtő szimbóluma, amiből összeáll a világunk. Illetve ez az ötszög egyfajta gondviselésre is felhívja a figyelmünket, hogy nem egyedül teremtjük az életünket, hanem fénysegítőinkkel együtt.

Amikor ezzel a ciklussal egységbe kerülünk, az univerzum mellénk áll, mert becsatlakoztunk a fény, az univerzum teremtésébe, nagyobb galaktikus alkotásának részei lettünk, így erősödik a szinkronicitás is. Sokkal inkább ott vagyunk általa, ahol kell és betöltjük így a nagy tervben való részvételünket, ami a csodák fény által kikövezett útja. Ami a lelkünket és a szívünket is elégedetté, kiteljesedetté teszi, értékesnek és boldognak tudjuk jobban megélni az életünket.

Lucifer egyik neve a Hajnalcsillag lett, mint ahogy Vénusz is egy esthajnalcsillag (Merkúrral együtt), mutatva itt is a kettő közti kapcsolatot. Érdekes módon Vénuszhoz tartozik a test, a szexualitás testi örömeinek megélése, a pénz (anyagi javak), amik mind a papoknak és a régebbi spirituális mesterek számára „tabu témák” voltak és le kellett róluk mondani, megtagadni maguktól.

A régebbi időkben, a régebbi mestereknek ezek mind „ördögtől való” dolgok voltak és lemondtak róluk. Valószínűsítem, hogy mindezt azért, mert ezt átitatták félelemmel, illetve ezek lettek az anyagi világnak a hatalom eszközei is, ami sok tiszta szívű embert is tévútra tudtak vinni. És mivel akkor még más lehetőségeik voltak, nem voltak ennyire könnyen elérhetőek a szellemi szintek, ezekről le kellett mondaniuk, mert a sűrű anyag ólomsúlyként húzta vissza őket.

Ma már arra vágyunk, hogy szabadok legyünk és teljes egészek. És hogy ne kelljen lemondanunk a minőségi szexualitásról, vagy ne kelljen szegénységi fogadalmat tennünk, ha el akarunk mélyülni mélyebben önmagunkban és a spiritualitásban.

A mai világ szerencsére már más mögöttes tartalommal bír. Ezért erre meg is van már minden lehetőségünk. Új energiák vannak most már, ezért más a fontos és új utak nyíltak előttünk. Ma azonban már más lehetőségek vannak, az egység és szeretet energiái sokkal inkább elérhetőek mindenki számára és sokkal közelebb vannak.

Ezért már lehetőségünk van újra kezünkbe venni a Vénusz-Nap művészi életalkotás erejét is és megélni a magas minőségét a kibillent, el anyagiasodott, ólomsúlyként nehezedő alacsony minőségek helyett, amik elfeledtették mindezt. Kezünkbe vehetjük és összehangolódhatunk saját természetünkből adódó mágiánkkal és belső képességeinkkel.

Ez azt jelenti, hogy most már integrálhatjuk (egyesíthetjük ezt is) önmagunkba, hogy teljesebbekké váljunk és ezáltal az anyagi világban is olyan életet éljünk, ami szerelemből való.

Az anyagi világ a sűrű sötétségből elkezdett felfényesedni, átalakulni (csak még ebből kevés látszódik, mert a folyamat hosszabb). Most már egy szabadabb világ van, ami által felszabadíthatjuk önmagunkban ezt a félreértelmezett, de mégis csodálatos energiát és már élhetünk szabadon lehetőségeivel, egységben úgy, hogy nem kell az anyagról lemondanunk. Tehát úgy alkothassuk életünket, ahogy természetünkből (az élet alap geometriájának tisztaságából is) adódik nekünk.

A Vénusz és Nap táncával tehát képes vagy életet adni, új élet teremtésébe kezdeni. Vagy a meglévőt még inkább feltölteni élettel, örömökkel, bőséggel, szerelemmel, a benned lévő fénnyel, békével, szépséggel, természetességgel és a fény rendjével összhangban. Ilyenkor képes vagy termékenyebbé és élettel telibbé, fénnyel telibbé tenni az életed.

Varázslatos lehetőségek ezek, ahol az összes elem, az élet alkotóelemeiként, a rendelkezésedre áll, hogy úgy formálhasd az életed, ahogy te ott a szíved mélyén akarod. Ezáltal az élet teremtését az egó félelemmel teli és hatalomszomjas kezéből átminősíthetjük a szív teremtésévé.

A húsvét égi jelentése

Most először mélyültem el igazán a húsvéti ünnepek történelmi és égi jelentéseiben. Az égre tekintve tisztán látszik, hogy miről is szól valójában a húsvét.

Nagyon érdekes a húsvéti ünnepkör, ugyanis húsvét vasárnap, a tavaszi napéjegyenlőség utáni első Teliholdtól számított első vasárnaphoz kötnek. A húsvét tehát egy a Nappal és a Holddal szinkronba hozott ünnep, ami ezáltal évről évre elmozdul, változik.

Ezt a „szabályt” 325-ben, az első niceai zsinaton döntötték el, így a mai formában lévő húsvét 325-ben született és évről évre március 22.-e és április 25.-e között mozog (ehhez igazodik aztán az összes többi mozgó ünnep).

Ez az időszak nagyjából a Kos jegyét teszi ki és 325-ben itt a Kos csillagkép volt (most már el van csúszva). Illetve április vége felé már a Bika jegyben és a Bika csillagkép elején járt a Nap az égen. (És van egy pár nap, amikor mindkét csillagkép, egymással metszésben, van jelen az égen.)

325-ben a nagyhét időszakában a Nap mögött ekkor éppen a Kos és a Bika csillagkép metszete van, tehát mindkét csillagkép jelen volt. A Kos és a Bika csillagkép épp ezért sok húsvéti szimbólumra is fényt derít.

Az időzítésből egyértelműen látszik, hogy a húsvét nem más, mint a tavasz ünnepe, az élet újjászületésének, az új ciklus kezdetének ünnepe, ami a halálból, egóáldozatból, elengedésből születik. (Ami teljes összhangban van az ekkortájt (leginkább) a múltban és a jelenben jelen lévő égi képekkel is.)

Virágvasárnap (március 28) kezdődik ez a tavaszi ünnepkör, ami most épp egybe esett a Teliholddal is. Ekkor vonul be szamárháton Jézus Jeruzsálembe és lábai elé virágokat hintenek. (Szamárháton, mint a csökönyösségen, hisztin, egón való felülemelkedésből jövő alázat a Szívünk felé.) Ezen a napon a templomokban virágokat szentelnek, hogy ezzel védelemhez, szentséghez jussanak egész évre. (Az előző évi megszentelt barkákat tüzelik el hamvazószerdán (most február 17 volt, innen indult a böjt), ami szintén a ciklus váltás, az élet körforgásának természetes ciklusára utal. Mindent elengedünk, hogy új élet kezdődhessen.)

Április 1.-jén épp Nagycsütörtök van. Nagycsütörtökön ünnepli a keresztény egyház az utolsó vacsorát, illetve ezen az éjszakán virrasztanak, mivel Jézus is virrasztott a vacsora után (tanítványai elaludtak a virrasztás alatt).

A tudatos egóáldozatára készülve elbúcsúzik, elengedi az anyagi világot (hálával, szeretettel, megáldva azt), és felajánlja magát hálával, alázattal Istennek, az embereknek, az „örök életnek” (és be is fogadja Istent a kenyér és bor által, ezzel is mutatva az egység szentségét). Ezt követően tudatánál maradva éli át az éjszakát, áthaladva tudatosan a sötétségen (míg tanítványai alszanak).

Jézus tudta, hogy mi vár rá, mint ahogy mi is pontosan jól érezzük most, hogy ahhoz, hogy új ciklusunk beinduljon, el kell engednünk alázattal a régi életünket (mert ekkorra egy ideje belül már ezen dolgozunk – tisztulunk, engedjük el a régit, hogy minél könnyebb szívvel tudjunk átlépni az új életünkbe).

Mivel a csillagképek eltolódtak már egy kissé a korábbiakhoz képest, így ez miatt a Halak csillagkép végső elengedésére még belül április végéig lehetőségünk van, illetve a Kos csillagkép által mutatott belső, új fénymagjainak elvetése is kitolódott inkább már májusra. Épp ezért áprilist és májust is áthatja a Halak és a Kos csillagképek feletti Androméda mondakör szereplőinek fő sugallata, amit Jézus is közvetít, az egóáldozatokból születik egy szent-új állapot.

2.-án, Nagypénteken megy végig Jézus a keresztúton, cipelve földi terheit, amit kifeszítve el is enged, hogy harmadnapra feltámadva új életet kezdjen. Az egyháznál ez a gyász, elengedés napja, a töviskoszorú, a bűnök, rendezetlen érzések, a „szenvedések” szimbóluma, amit itt szintén elenged, hogy eggyé válhasson a Szeretettel.

A paraszti életben nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek, épp ezért tiltottak voltak az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkák, illetve nem sütöttek kenyeret, nem mostak, nem fontak. Viszont a víz tisztító szent erejét kihasználva napfelkelte előtt friss kút vagy patakvízzel mosakodtak és az állatokat is kihajtották megitatni és megfürdették őket is. (A hajnali vizet aranyvíznek hívták.) Ez adta meg nekik a védelmet a betegségektől. Szokás volt még ezen a napon a határjárás, határkerülés is, hogy zajkeltéssel elűzzék az ártó erőket a földekről.

2.-án, a mostani nagypénteken, az égen egy érdekes háromszög bontakozik ki:

– Nap-Vénusz támogató kapcsolatban áll a Felszálló Holdcsomópont + Aldebaran – Mars + Rigel együttessel

– A Mars csapata szemben áll a Leszálló Holdcsomóval (akinél egy kis ideig épp elhalad a Hold is, a Hold pályájának ez a legmélyebb pontja.)

– A Leszálló Holdcsomó emelő kapcsolatban van a Nap-Vénusszal.

Ezeket az állásokat még lentebb kifejtem.

Nagyszombaton, 3.-án, ér véget a 40 napos böjt és itt újra megszólalnak a harangok (amik az előző napokban csendbe borultak). Ennek a napnak a legjelentősebb eseményei a víz- és tűzszentelés. Ezt a tüzet viszik aztán be a templomokba, ezzel gyújtják meg a gyertyákat. Ezáltal fellobban belső szentélyünkben is a szent tűz, beindul az élet. A megszentelt tűz itt a világ világosságának szimbóluma.

Húsvét vasárnap pedig feltámad az örök életben Jézus, elkezdődik az új élet, az új kör egy magasabb állapotban. Innentől kezdődően a szokások az új életre, termékenységre összpontosulnak (Kos és Bika jelképek).

Itt kerül az asztalra a sonka, bárány, tojás, kalács, amit a templomban régen meg is szenteltettek. Ez a nap még mindig munkákat tiltó nap, de itt most leginkább a női munkák vannak tiltva a szokások szerint: seprés, főzés, mosás, illetve az állatokat sem fogták be. A megszentelt ételek morzsáiból vittek az állatoknak is, hogy azok is termékenyebbé és egészségesebbé váljanak, a megszentelt tojáshéjából szórtak a földekre, stb. (A csillagképekben a Bika a termékenység jelképe.)

Ezen a napon volt még több szokás is, például a „zöldjárás”, ami a természet megújulását ünneplő énekes játék, a „Bújj, bújj zöld ág…”. (Kos-Bika és Ikrek jelkép is, mivel az Ikrek csillagkép adja azt az aranykaput, ahol átbújhatunk, illetve ebben az égi környezetben van a Szekeres csillagkép is, ami pedig Tejút kapu – ezen átbújva a Tejút fényébe tudunk átlépni.)

Húsvét hétfőn, a locsolkodás napján pedig szintén a víz megtisztító, megújító, megtermékenyítő erejével való szertartást mutatja.

A szimbólumokat nézve még a tojás a termékenységen kívül a belőle kikelő kismadár jelképével az újjászületést is jelöli, a piros szín pedig Krisztus vérének szimbóluma. Ami viszont még nagyon érdekes, hogy a nyúl szimbólum látszólag nem illik bele ebbe a képbe, sokan nem értik, hogy került bele a szimbólum rendszerbe, mások pedig a nyúl nagyon termékeny mivoltának tulajdonítják e jelképet.

Ha viszont az égre nézünk, van egy Nyúl csillagképünk.

Az égi képben a Nyúl, a Bika és az Ikrek csillagképek (amik mind megmutatkoznak a húsvéti szokásokban és jelképekben) egy háromszöget alkotnak, amik az Orion/Nimród csillagképet fogják közre, ami a fény beavatás jelképe.

A húsvéti időszak vége, a húsvét utáni 60.napon, az Úr napjának ünnepén van. Ha április vége felé esik húsvét, mint ahogy 325-ben, akkor ez azaz ünnep nagyjából a nyári napfordulóval esik egybe. (Ebben az időszakban az egyház ünnepli a húsvét utáni 40.napot, Urunk Mennybemenetelét, illetve a húsvét utáni 50.napot, Pünkösdöt – A Szentlélek kiáradásának ünnepét.)

325-ben, a „húsvéti szabály” kitalálásakor a 40. napon, a Mennybemenetelen a Nap épp Nimród felett járt, a Nyilat elengedő kezénél. (Nimród/Orion a fény uralkodója, beavatás jelkép, ahol körről-körre egyre inkább felemelkedhetünk a felettes énünkhöz, ezáltal egy erős, belső uralkodóvá válhatunk.)

Az 50.napon, Pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásánál az Ikrek csillagképben Castornál haladt a Nap (és együtt állt a Szíriusszal). Castor, az Ikrekben lévő emberi testvér jelképe, a halandó oldalunkat jelöli. Itt kezdünk el átmenni az Ikrek kapuján és a Szíriusz magas minőségű vezető energiái is segítik ilyenkor az utat.

Ekkor haladt át a kapun. És a 60. napon, a nyári napforduló környékén, a húsvéti időszak végére bújt át teljesen az Ikrek kapuján és állt együtt a Pollux csillaggal, isteni énünk csillagával, az Úr Napján.

Erről szól valójában a Húsvét, eljutni a Kossal jelölt újjászületéstől (amit megelőz a Halak csillagkép elengedése, böjtje), a bennünk lévő Isteni oldallal (Polluxszal) való kapcsolatig a felfényesedésen keresztül. Mindezt úgy, hogy közben végig megyünk nem csak a Kos – Bika – Ikrek csillagképeken, hanem elmegyünk a Nimród és a Nyúl csillagképek felett is, kapcsolódva közben még több fontos csillaggal és jelképpel, amik mind-mind segítenek az új életünk, az új körünk elindításában.

Ez a mögöttes jelentés már kicsit eltolódott mára, viszont mivel kezdetben benne van az egész, így a húsvét még mindig nyomokban tartalmazza ezeket a szent jelképeket, belső feltámadásunkat és belső istenünkkel való kapcsolatfelvételünk lehetőségét.

Az április 2.-án kibontakozó háromszög ezt a felemelkedést támogatja. A Felszálló Holdcsomóponttal és az Aldebarannal tisztább képet kaphatunk arról, hogy merre van a felfele, hogy merre tudunk kilépni a fény felé. A Mars pedig mutatja, hogy döntésünkkel, akaraterőnkkel elindulhatunk az új irányba és megtehetjük az első lépést.

Elindul a fény, a szeretet felemelkedése, újjászületése egyénileg és ezáltal egységben is. A Rigel csillag és az Aldebaran (ami 10.-étől fog igazán elkezdeni érződni, onnan jön a nagyobb tisztánlátás) megmutatja a fény útját. Ez egy globálisan új út. A bátorságunk, a bennünk lévő erő segít beindítani, amit kell. Illetve a Nap-Vénusz, a cselekvő művész, a szerelemből vezérelve képes elhagyni a múltat, hogy egy művészibb, szeretettel átitatottabb útra lépjen.

A Merkúr támogató kapcsolata a Plútóval segíti a rálátás által a változást.

Április 2-án, Jézus keresztre feszítésének elengedés napján a harangok üres csendjében ér csúcsára ez az elindító impulzus. Illetve ekkor a Hold a Leszálló Holdcsomónál együtt áll Antaresszel. Szívünkben, lelkünkben, megengedésünk, befogadásunk és elengedésünk által a Szeretet egyensúlyát tapasztalhatjuk meg, ami segít lerázni szívünkről a láncokat.

Április 4.-én, a feltámadáskor pedig, ahogy a Merkúr átlép a Kos jegybe, elménk, gondolkodásunk, tudatunk, tisztánlátásunk, kíváncsiságunk is új kört kezd és lendületével beindul. Ez alatt kvintil kapcsolatot alkot a Felszálló Holdcsomóponttal, így itt megkaphatjuk az utasításokat, tisztábban láthatjuk a fény útjának aktuális információit, amik most kellenek, hogy felfele haladjunk. Tudatunk erőt kap ahhoz, hogy kiemelkedjen.

És mindez a nyári napfordulóra fog igazán felfényesedni, hogy ezt követően jobban még jobban megélhessük a saját magasabb szintjeinket.

A „jókor jó helyen lenni” tanulható?

Amikor jókor vagy jó helyen és minden tökéletesen alakul: szerencse vagy tudatosság?

Erről megoszlanak a vélemények. És talán még nagyon régen én is azt hittem, hogy a szerencsén múlik minden. Akinek minden könnyen megy, sikeres, az szerencsés, gondoltam. Aztán elkezdtem felfedezni a saját belső természetes teremtő erőimet és rájöttem, hogy a szerencse előidézhető!

Ekkor egy nagyon izgalmas utazás vette kezdetét, amikor elkezdtem megismerkedni a szinkronicitással, a „véletlenekkel”, ahogy James Redfield a Mennyei próféciában írja. Már sokszor volt, hogy működött a vonzás törvénye, tudtam teremteni dolgokat, de valahogy még csak korlátozottan, kisebb dolgokban.

Ekkor még nem voltam folyamatosan benne a „szerencse sodrásában”, mindig ki-ki estem belőle.

Jöttek érzelmi hullámzások, sértődékenység, ingerlékenység, túlérzékenység, néha düh, harag, sokszor félelem, ami mind-mind kizökkentett ebből az állapotból. Sokszor éreztem azt, hogy nincs elég önbizalmam, magabiztosságom, hogy meglépjek dolgokat, hogy változtassak. Már rengeteg mindent tudtam, hogy hogyan kéne csinálnom, de a való világban megtorpantam. Gátak, akadályok, ellenállások, nehézségek jöttek és egyáltalán nem tudtam, hogy hová is tegyem mindezt.

Kerestem a választ arra, hogy hogyan kell tudatosan belépni a szerencsés véletlenek sodrásába, ami szenvedéllyel, örömmel tölt el engem? Hogyan tudom folyamatosan azt teremteni, amit akarok, hogy az valósuljon meg, ami örömmel tölt el? Ráadásul mindezt minél könnyedebben, hogy ne „vért izzadva” rengeteg munkával érjem el a vágyott állapotokat, érzéseket, célokat? És hogyan tudom azt érezni, hogy jó időben vagyok, hogy nem vagyok elkésve és nem kell folyton rohannom?

Jah, és volt még egy kérdés, amivel folyton foglalkoztam: annyi mindent meg kell fejlődnöm még, annyi mindent ki kell munkálnom magamban, akkor most mindennel egyszerre kell foglalkoznom? Nah ezt nagyon fárasztónak, káoszosnak éreztem és nagyon el is bizonytalanított. Kapkodtam a különböző témák között, de mélyen egyiken sem sikerült változtatnom. Azt éreztem én ezt mind egyedül nem vagyok képes megfejlődni. Épp ezért mindig ugyanazokkal a problémákkal kerültem szembe az életemben, amikből már nagyon elegem volt.

Bevallom, türelmetlen is voltam.

Volt bennem egy hang, aki mindent azonnal akart! Azonnali tudást, azonnali változást, azonnal mindent! Volt viszont a fejemben még egy hang, ami miatt féltem minden apró változástól. Épp ezért egy nagy halogatás volt az egész, még az apró döntéseket sem tudtam meghozni és ez miatt egyre nagyobb bűntudatom is lett. Egyre negatívabban láttam saját magam, gyengének, értéktelennek, tehetetlennek.

Dúlt a harc e két oldal között, ezért sokszor éreztem azt, hogy elbizonytalanodom (a célomban, magamban, mindenben).

Onnantól, hogy megláttam ezt a félelmet magamban (hogy mennyire félek a sikertől is), már könnyebb volt lépésről lépésre, türelmesen haladni az úton, ezáltal meglelve az arany középutat.

Az volt a kulcs, hogy mindig arra figyeltem: aktuálisan mi az az egy dolog, amivel foglalkoznom kell.

Végre nem éreztem azt, hogy egyszerre túl sok dolgom van, nem volt túl nagy a teher, mégis stabilan haladtam előre, ami hamar meg is hozta az első sikereket.

Ez magával hozta azt is, hogy egyre pozitívabban tudtam látni magam.

Az egyre nagyobb sikereket elérve pedig növekedett a magabiztosságom, a hitem önmagamban, és egyre inkább biztos lettem abban, hogy „képes vagyok rá”. Ez a folyamatos apró lépésekben történő, de izgalmas előrehaladás segített átlépni az egyre nagyobb félelemeket is és egyre bátrabbá tett.

A legegyszerűbb módszer, hogy tudd, mikor mivel kell foglalkoznod az önismereti fejlődésedben, a csillagok bölcs üzeneteinek figyelése. Azért ennyire egyszerű, mert az égi üzenetek mindig a belső világodban zajló folyamatokat mutatják („ahogy kint úgy bent” törvénye). Ezért azokat megismerve tisztán tudod látni, hogy mi az időszerű benned, mi az az egy lépés, amit éppen meg kell lépned.

Ez nem csak egy egyszerű tükör, hanem kulcs a természettel való összhangodhoz. Ez azt jelenti, hogy ha az épp aktuális dologgal foglalkozol, akkor abban a természet MINDEN ereje támogat téged. Ilyenkor az egész univerzum a te csapatodban játszik és a sikeredet akarja. Épp ezért tudsz könnyedebben, „szerencsésebben” haladni és mindez egy nagyon jó érzés. Egyszerűen érzed, hogy nem vagy egyedül. Így válik az út is örömtelivé, ami által olyan célokat tudsz elérni, amik valóban örömöt okoznak neked.

Ezek az energiák mindig működnek, akkor is, ha nem figyelsz rájuk.

De eldöntheted, hogy összhangban haladsz velük, kihasználva a lehetőségeiket és szenvedélyesen, örömben, sikereket érsz el. (Vagy ellenük dolgozol, ezért azt érzed, minden ellened van és végig szenveded az utat.)

Szóval miért jó, ha rendszeresen pici lépéseket teszel a természettel összhangban?

Mert így mindig jókor vagy jó helyen. Ilyenkor mindennek megvan a maga értelme (amit egyre jobban látsz is), ami sokkal könnyebbé teszi az utat. Ráadásul mivel kinyílik a szemed a valódi világra, sokkal több csodát, emelő dolgot, ajándékot is kapsz pluszban, mint amit eredetileg akartál.

Ilyenkor már tudod, hogy mindezt azért kapod, mert összhangban haladsz a természettel/belső lehetőségeiddel (és kiérdemelted), hogy szinkronban vagy a saját belső óráddal. Kívülről pedig leginkább annyi látszódik: te szerencsés vagy mert valahogy mindig jó helyen vagy jó időben.

Szóval ha nem bíznád a véletlenre a dolgot, és inkább tudatosan lennél jókor jó helyen, akkor tőlem minden támogatást megkapsz ehhez ide kattintva, az Önismereti Felfedezők Dobozában!

Tanuld meg HELYESEN értelmezni az előrejelzéseket!

+ Ismerkedj meg a személyes éves ciklusoddal!

Biztos voltál már úgy, hogy elolvastál 1-1 asztrológiai/asztrozófiai előrejelzést és úgy találtad, ez a te életedben nemigazán úgy van. Tapasztalhattad, hogy te nem pontosan azt, vagy egyáltalán nem úgy éled meg, mint ahogy leírták. Néha meg tényleg mintha neked írták volna személyesen, mert teljesen illik az életedre.

Emlékszem, régebben én is éreztem azt egy-egy ilyen olvasásakor, hogy hát ez bizony nálam nem így van. És olyankor azt éreztem, biztos valamit nem jól csinálok, vagy nem veszek észre valami fontosat.

Például amikor azt írja valaki, hogy az adott napokon sok felismerés, ötlet jön. Én meg figyelek, várom és nem történik semmi, nem jönnek felismerések.

Vagy volt olyan is, hogy azt írták valamilyen időszakról, hogy nehéz, sorsfordító, transzmutáló hatású és ez fájdalmas, nehéz én meg teljesen jól voltam és minden sínen volt.

Vagy megesett már ennek az ellentettje is, hogy azt olvastam előrejelzésekben, hogy ez egy könnyebb, szerencsésebb, pihenősebb időszak én meg éppen akkor „majd’ meghaltam”.

Ilyen helyzetekben joggal érzi azt az ember, hogy valamit nem jól csinál, nincs szinkronban az eseményekkel, nem a megfelelő időben történnek a dolgok (vagy éppen, hogy az előrejelzés írója nem teljesen jól végzi a dolgát).

Téged is érdekel, hogy ez mitől függ? Persze, hogy igen, hiszen tudom, hogy ki akarod venni az aktuális energiákból mindig a legtöbbet, hiszen fontos számodra életed egyre boldogabbá tétele.

Az, hogy egy-egy eseményt hogyan élsz meg (hogy igaz lesz-e végül rád az, ami az előrejelzésben le van írva) az több mindentől függ:

  1. Függ a te figyelmedtől, hozzáállásodtól. Mert ahol a figyelem, ott az energia.

Ez már bizonyított tény, hiszen a kvantum fizikában a kétrés kísérlettel bizonyították, hogy kvantum szinten valószínűségek léteznek csak (semmi sem fix). És az, hogyha ezt méred, tehát ha megfigyeled ezt az eseményt már befolyásolja a kísérlet eredményt.

Épp ezért fontos számunkra is, hogy ezt alkalmazzuk és tudatosan irányítva figyelmünket arra figyeljünk, ami minket előre visz (bőségre, célokra, lehetőségekre, stb). Mert ezáltal sokkal nagyobb valószínűséggel jelennek meg az életedben is ezek.

Épp ezért nem mindegy, hogy milyen előrejelzést olvasol. Olyat, ahol a negatívumokat, problémákat, szenvedést emelik ki, vagy olyanokat, ahol a lehetőségeket, fejlődést, pozitívumokat, persze ezt sem ilyen hurráoptimista módon. (És hát nem mindegy, hogy ezek közül melyik oldal fog megvalósulni a te életedben, a pozitívabb, vagy a negatívabb, nehezebb kimenetel.)

Illetve, hogy ez észrevehetővé válik-e az életedben, az függ attól, hogy te ezt a fajta „megfigyelői álláspontot” fenn tudod-e tartani vagy nem. (Ugyanis rengetegféleképpen megvalósulhat ugyanaz az energia az életedben.) Ez azt jelenti, hogy észre veszed-e az előrejelzés és az életedben történő események összefüggéseit, kapcsolatát.

De, ha elolvasod az előrejelzést, de olyan kétkedve, hitetlenkedve, hogy ahh ez úgysem igaz, vagy „rám úgysem így hat”, akkor ez is már rögtön befolyásolja az eredményt. Vagy az is befolyásolja, hogy hogyan gondolkodsz róla, pozitív dolgokat vársz, azokban hiszel, vagy azt hiszed nálad alapból a negatívak teljesülnek csak. Vagy épp túl akarod, rágörcsölsz vagy engeded, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.

(A megfigyelő hozzáállásának, szándékának mindig óriási ereje van, hidd el!)

Szóval nagyon – nagyon függ attól, hogy te hogyan állsz hozzá! És mit gondolsz egyáltalán ezekről az előrejelzésekről.

(A szituációk ígyis – úgyis megtörténnek szinkronban az energiákkal. De a hited, a figyelmed befolyásolja, hogy hogyan, illetve, hogy ez érthetővé válik-e a számodra. Vagy csak úgy tudatlanul sodródsz az árral és végig szenveded az egészet, ami által kihagyod a kiváló lehetőségeket.)

  1. A figyelem még önmagában nem elég. Ezeket a lehetőségeket ki is kell használni.

Tehát sokszor, ha csak vársz (mondjuk egy-egy felismerésre vagy jó fordulatra) az nem történik meg. De ha már lépsz egyet ebbe az irányba, ha proaktívan veszel részt a saját életedben, és azt csinálod, amit éppen most csinálni kell, akkor viszont (mivel annak van itt az ideje) sokkal könnyebben és gyorsabban valósulnak meg az előrelépések.

Épp ezért roppant fontos az aktuális lehetőségek tudatosítása!

Ilyenkor van az, hogy nem feltétlen kell többet dolgoznod egy-egy sikerért, vagy eredményért (vagy amiről éppen az adott időszak szól), csak a megfelelő lépéseket kell megtenni. Szóval, ha valamiért hárítod az adott lépést és átmész várakozásba, vagy egós nyüzsgésből rengeteg mindent csinálsz csak pont az aktuális lépést nem, akkor nem történik semmi. Mert semmi sem „magától” történik, „csak úgy”, vagy mert a „csillagok úgy állnak”. Egyszerűen, mivel ezek belső energiák, kellesz hozzájuk te is, a te cselekvő jelenléted az életedben.

Egy jó előrejelzés épp ezért le is írja, hogy mit kell tenned, vagy éppen hogyan kell gondolkodnod, mire kell figyelned, hogy valóban kihasználd az adott lehetőségeket úgy, ahogy neked a legtöbbet adja.

  1. A trükkös pont: az előrejelzések általánosak, amik mindenki életében jelen vannak. DE! Mivel hatnak egymásra a személyes energiáiddal is, ezért mindenki életében más-más módon, más életterületen jelenik meg.

Épp ezért könnyen megtörténik olyan, hogy egy előrejelzésben le van írva, hogy ez például a kommunikáció időszaka. Erről mondjuk arra asszociálsz, hogy akkor sokat fogsz beszélgetni emberekkel. Na de, ha például ez az esemény neked a mély lelked területére esik, akkor az már egy teljesen más dolgot jelent: mély, és nagyon belső kommunikáció. És ehhez leginkább magány és csend kell.

Ha például ilyenkor nem figyelsz befelé, nem hallod meg, hogy milyen üzenetet küld neked a mély lelked és nem kommunikálsz magaddal, akkor könnyen bevonzhatsz olyan eseményeket, amik arra kényszerítenek rá téged, hogy megállj, hogy otthon legyél, pihenj és jusson időd magadra (például valami megbetegedést, torokgyulladást). És mivel nem úgy történtek a dolgok, mint ahogyan te azt gondoltad, hogy történni fog, könnyen lehet, hogy nem veszed észre az összefüggéseket, az események értelmét és ilyenkor csalódsz egy előrejelzésben, hogy nem is volt igaz. Pedig de, csak olyan formában, amire te nem számítottál.

Épp ezért nagyon hasznos, ha tisztában vagy azzal, hogy egy-egy égi szituáció a te életedben konkrétan melyik életterületedre esik, vagy hogy mi mindent mozgat meg benned. Erre valók a személyes előrejelzések. (Ilyet lehet nézni napra, hónapra, évre, stb. sok fajtája van.)

Így nézd meg, hogy most éppen hogyan hat rád a Nap (vagy készítsd el ezekkel a lépésekkel a saját éves ciklusodat és kerülj vele összhangba, hogy azzal foglalkozz, aminek éppen ideje van).

A Nap évről évre ugyanazt az utat járja végig a fizikai világban is és a te személyes képletedben is. Ez miatt az életedben van egy körforgás, ami évről évre megismétlődik és te pedig nem is tudsz róla (talán érzed, mert már feltűnt egy-egy ilyen ismétlődés).

Pedig az által, ha látod, ha tudod most minek van épp itt az ideje és hogy mi jön mondjuk a következő hónapban, akkor sokkal tervezhetőbbé válik az életed. Ilyenkor előre látható, hogy milyen alap témák fogják felütni a fejüket, milyen életterületen kell leginkább cselekedned és mi válik számodra akkor leginkább láthatóvá. Ezáltal tudod azt is, hogy mivel tudsz leginkább haladni.

A Nap éves útja a te személyes energiádban/képletedben azt is megmutatja, hogy milyen életterületeddel kell éppen foglalkoznod ahhoz, hogy a saját kiteljesedésed és önmegvalósításod cselekvő útján járj. Ezáltal ezzel az apró megfigyeléssel és ennek a ciklusnak a tudatosításával sokkal inkább önmagaddá tudsz válni, a középpontodban tudsz lenni és onnan árasztani ki a fényed (a figyelmed, a szándékod és a cselekvéseid által).

Ez a módszer röviden arról szól, hogy a Nap jelenlegi helyzetét rávetíted a te saját, személyes energiáidra, a képletedre és ezáltal egyértelműen látod, hogy egyedien rád milyen hatása van a Napnak.

Az általános előrejelzésekben olvashatsz olyanokat, hogy a Nap milyen jegyekben, milyen csillagképekben jár és ez mit jelent, milyen üzeneteket hordoz. Na, ezeket tudod te saját magadra szabni! Mert ezzel a módszerrel láthatod, hogy ez melyik életterületedre hat és ezáltal sokkal könnyebben tudod tudatosítani, hogy az adott energia hogyan jelent meg az életedben és ezáltal tudni fogod azt is, hogy mi rá a megoldás. Ezáltal sokkal tudatosabbá és könnyedebbé válik az életed.

A Nap 1 év alatt végig megy a 12 jegyen. Ezeket fogjuk iránymutatónak használni, mert úgy gondolom ezeket amúgy is ismered (vagy legalább hallottál már róluk).

A Nap nagyjából 30 nap alatt jár végig egy jegyet és minden jegy a kör 30 fokát foglalja el (12×30=360). Tehát a Nap 1 nap alatt 1 fokot halad a körön (a 12 jegyből álló zodiákus körön).

Mivel a valóságban ez picit torzul, ezért ez egy megközelítés, de nekünk ehhez a pici vizsgálathoz pontosan megfelelő most!

Vegyünk egy példát:

A Nap március 20.-a környékén a Kos jegy legelején, tehát a Kos 0 fokán kezdi az útját. Március 21.-én már a Kos 1 fokánál jár és így halad napról napra, fokról fokra, nagyjából 1 nap alatt 1 fokot. Ez által elér április 18.-ára a Kos jegy 29 fokára, tehát az utolsó fokra és 19.-én pedig már elkezdi a Bika jegyet, a Bika 0 fokán. És így halad végig a 12 jegyen. (Van olyan jegy, ahol picit lassabban halad, ezért az több napos, de kerekíts. Elég jelenleg a kerekített érték is.)

Itt egy felsorolás, hogy a Nap mikortól meddig melyik jegyben halad:

 

  • Kos (♈): március 20 – április 18
  • Bika (♉): április 19 – május 20
  • Ikrek (♊): május 20 – június 19
  • Rák (♋): június 20 – július 21
  • Oroszlán (♌): július 22 – augusztus 21
  • Szűz (♍): augusztus 22 – szeptember 21
  • Mérleg (♎): szeptember 22 – október 21
  • Skorpió (♏): október 22 – november 21
  • Nyilas (♐): november 22 – december 20
  • Bak (♑): december 21 – január 19
  • Vízöntő (♒): január 20 – február 18
  • Halak (♓): február 19 – március 19

 

Ebből már így könnyen ki tudod számolni, hogyha most 08.23.-a van, akkor kb hol jár a Nap a zodiákus jegyen: 08.22.-én kezdi a Szűz jegyet, szóval most a Szűz (♍) jegy 1 fokánál van körül-belül.

(Ha akarod látni, hogy melyik nap pontosan hol jár a Nap, akkor azt ilyen táblázatokból pontosan is ki tudod olvasni: https://www.astro.com/swisseph/ae/2000/ae_2020.pdf Itt minden nap a 0:00 órai állás van leírva.)

Eddig ez nem bonyolult, igaz?

Mivel a Nap minden évben így halad, ezért +- 1-2 nap pontossággal ez minden évben ugyanígy kiszámítható (vagy egyszer feljegyzed magadnak a lényegi pontokat és minden évben tudod utána ezt használni).

Az, hogy mit jelent, ha a Nap például a Szűz 1 fokánál jár és hogy milyen csillagképek vannak mögötte, azt az előrejelzések úgyis bőven kitárgyalják. Mivel ott azokat úgyis könnyedén láthatod, így irányítsuk át a figyelmünk arra, ami viszont nincs benne egyik előrejelzésben sem: Neked konkrétan ez milyen életterületen valósul meg!

Ezt is egy nagyon egyszerű módszerrel ki tudod deríteni:

1. lépés: Szükséged van erre a te személyes képletedre (nem szükséges feltétlenül asztrozófiai képlet, elég rá a horoszkóp ábrád is). Ha már csináltam neked valamilyen elemzést (akár „kicsit”, akár „nagyot”), akkor én biztosan adtam ilyen rajzolt vagy digitális képet neked, ezt vedd most elő. Vagy ha ez épp nincs kéznél, vagy nincs ilyen képleted, rajzoltasd meg gyorsan ezzel az online horoszkóp ábra készítővel: http://astrosky.hu/gallery/online-horoszkop

Itt csak annyi a dolgod, hogy beírod a pontos! <pár perces eltérés belefér> születési időpontodat és a születési helyedet, nyomj rá a gombra és voalá, már látod is a horoszkóp ábrádat.

Ez valahogy így fog kinézni:

Juhúúú, már a nehezén túl is vagy, innen jön a legizgibb rész!

2. lépés: Nézd meg, hogy a fentebb kiszámolt érték hova esik a te képletedben.

A jelen példa a Szűz () jegy 1 fok:

  • Először keresd meg a jegy ábráját () a külső körön. Ez a példa képletben itt bal, alul van.
  • Majd számold le a kijelölt 30 fokból az általad keresett fokot. (Itt az 1-et nem tart sokáig leszámolni, de egyébként is könnyen rááll a szemed, hidd el.) És már meg is van, hogy a példa személy életében 08.23.-án hol áll a Nap!

3. lépés: Nézd meg, hogy ez melyik életterületed.

Ez is egy nagyon könnyű lépés. Csak annyit kell tenned, hogy a belső körön leolvasod a számértéket. (Azok a körcikkek, mint ahogy „el van vágva a torta”). A jelen példában ez a 3. életterület.

Látod, ugye? Most már csak az kell, hogy olvasd el: mit jelent, ha a Nap a megnézett területeden tartózkodik.

Ezeket egy külön dokumentumban tudom neked elküldeni (benne lesznek az eddig olvasottak is), ami mindig kéznél lesz, ha kell. Ehhez töltsd ki ezt az apró űrlapot és már küldöm is. 

Ráadásul a doksiban további tippeket is kapsz, hogyan tudod az eddig olvasottakat felhasználni!

Milyenek a pénzügyeid? – Asztrológia önismereti megközelítéssel: A Bika csillagkép

Nem fogok jósolni, jövendőt mondani, nincs semmi hókuszpókusz. Az asztrológia tudományának és az önismeretnek az ötvözésével igyekszem segíteni a fejlődésed. A csillagképekhez különböző minőségek tartoznak, ezeket nézzük át. Ezúttal a motivációt nézzük meg a Kos csillagképen keresztül!

Nézzük folyamatában. A Kos csillagképnél az Isten felé törekedve, fel az égbe, kitűzve célunkat, beállítva akaratunkat, hozzáállásunkat, lelkesen motiváltan elindultunk. Elkezdtük nem csak mentálisan a teremtést, de a fizikai szinten is megtettük az első lépést.

A Kos bár igyekszik nagyban gondolkodni, nagy célt kitűzni, mivel ő az első lépcső, így nem sok mindent tud (hisz csak a régiről van tudása) és így rengeteg mindent nem is ért. Csak elindul, fogalma sincs, hogy hogyan. Csak azt tudja: Akarom!

A Kos csillagkép végénél jön a következő stáció, a Bika csillagkép.
 
Amit a Kosban elindítottunk, azt itt gondozzuk, műveljük, hogy termékennyé váljon számunkra. Itt tesszük bele az energiát, fektetjük bele a pénzt, az időt és tesszük-tesszük amit tenni kell.
A Bika csillagképet a kert gondozásához lehet hasonlítani. A Kos elülteti a magokat (a kezdetben benne van az egész), aztán a Bika elkezdi termővé varázsolni a földet. Öntözi, gyomlálja, és mindent magad a növényeknek ahhoz, hogy növekedni, fejlődni tudjanak. Tehát a teremtés megvalósulhasson az anyagi világban.
 
De először a növények még csak a földben vannak, még nem is látszanak. Aztán kibújnak, kitörnek a föld alól (ez is Kos szimbolika még).
 
És itt még mindig nem terem semmit a növény, ez még bőven az út eleje. Így rengeteg energiát rak bele a földműves úgy, hogy végig tudja, csak később lesz belőle haszna. De attól még itt is mindent megtesz, hisz ezek a lépések mind teljes mértékben befolyásolják, hogy a későbbiekben mennyit tud majd aratni.
 
A Bika stációja így kissé monoton lehet. De mint más helyzetekben, itt is az ember dönti el, hogy ezt milyen hozzáállással éli meg.
 
Ez az anyagba öntés időszaka. Amit a Kos kitalált és elindított, a Bika megvalósítja, megformálja, formába önti, élettel tölti fel. Tehát beleteszi az energiát, cselekszik, és a legjobb esetben ezt örömmel, a vágyait teljesítve, megélve, szeretetben teszi ezt.
(Csak nagyon alacsony szinten lusta a Bika. A lustaság, amikor az embernek “nincs kedve” energiát fektetni a teremtésébe, az egy hátráltató belső hozzáállás, a tudatosság hiánya, esetleg egy nem motiváló cél, vagy épp a céltalanság eredménye. Tehát ha valami “rosszul” van elkezdve, azt nem is tudjuk olyan gondosan növeszteni.)
 
Minden gondolatunkkal, érzésünkkel, tettünkkel táplálunk valamit! Nincs olyan, hogy nem! A kérdés, hogy az adott pillanatban mit táplálsz? Mit növesztesz? A félelmeidet? A problémáidat? Vagy egy olyan életet, ami boldoggá tesz?
A Bika ennek a tudatosítására és a tudatos táplálásra tanít, amikor szeretettel táplálod a valódi szívbéli vágyaidat.
 
A csillagképet nézve a Nap először a Bika testén halad át. Így itt a cselekvés hozza a termékenységet. Maga a termékenység is anyagi jellegű lehet.
 
A Teste felett van a Pleiádok csillaghalmaz (vagy másnéven Fiastyúk), ami az Istenek Szerelmi Fészke. Itt tudnak ők találkozni (a bolygók útjai itt metszik egymást), ezáltal együtt tudnak dolgozni és így termékennyé tudják tenni egymást. Ezáltal ez az ég legtermékenyebb pontja. Tehát itt minden erő adott ahhoz, hogy a fizikai szinten bármit létre lehessen hozni.
(A szexuális energia átformálása történik itt, ezt fektetik bele a megvalósításba. És ez hozza a valódi anyagi eredményeket, amik örömmel töltenek el.)
 
A bolygók egyébként a cselekvő archetípusok. Ők adják a mozgási energiát. MOZGÁSI, tehát CSELEKVŐ energiát. Itt a fizikai mozgás, a fizikai cselekvés hozza a termékenységet. Nem elég itt csak gondolkodni, meditálni, döntéseket hozni. Ha nincs meg benne a mozgás, nincsen meglépve ami kell a cél eléréséhez, nem történik semmi.
 
Mint ahogy a növény is elpusztul, ha nem mész ki és nem öntözöd meg. Nem elég tudni, hogy a növény szereti a vizet. Nem elég tudni, hogy hol a csap. Nem elég elképzelni, hogy kimész és öntözöl. Nem elég imádkozni a felhőkhöz, hogy öntözzék meg a kertedet. Bár vannak ajándékok, de vannak szárazabb időszakok, amikor igenis ki kell menni öntözni, akár naponta többször is.
Szóval eddig mi történt? Nem más, mint: cél-döntés-cselekvés. (Pont ebben a sorrendben.)
És itt jön csak a Bika Feje! A megértés szimbóluma. Csak itt értjük meg, itt jön meg az az információ, hogy “hogyan”. Itt kezdjük el tisztánlátni, hogy mi is történik és hogy hogyan lehetünk még termékenyebbek. Hogyan hozhatunk ki belső kertünkből még többet.
 
Az, aki vár a “hogyanra”, vagy a pénzre, vagy a különböző lehetőségekre és azért nem indul el, az soha nem is fog elindulni. Épp ezért. Mert vár, várja az ihletet, várja a lehetőségeket anélkül, hogy elindította volna a folyamatot és bele tette volna a mozgási energiát. Pedig ez mind szükséges hozzá.
 
A Bika Feje nem más, mint a Hyádok csillaghalmaz. Ennek a legfényesebb csillaga, a Bika Szeme, az Aldebaran csillag. Ez a csillag a világ egyik tartóoszlopa.
A Bika a Tejútra néz, a jövőbe, a magas tudásba. Így végig ebbe az irányba halad, ezért cselekszik és meg is kapja a folyamatos cselekvéshez a tisztánlátást, és a “hogyanokat”.
Tehát a fizikai cselekvést, a fizikai termékenységet követően szellemileg is termékenyebbé válhatunk, ami aztán tovább viszi a folyamatot.
 
A Kosnál is írtam, hogy ő is a Tejútra néz, de amíg az ott még távoli, még szinte láthatatlan cél, az itt már közeli.
 
A Bika csillagkép harmadik része a Bika Szarvai. Ezek már a Tejúton vannak! Ezáltal antennaként csatornázzák le az ötleteket, az információkat.
 
Ha mély kapcsolatban vagy önmagaddal, felettes éneddel, itt záporoznak a megérzések, az intuíciók, az ötletek. Kinyílik a kapu, jön le az információ, a lehetőségek, amik mind céljaid megvalósulását támogatják.
 
Így itt megvan az első lehetőség is a feljebb emelkedésre. A Bika Szarvain ugyanis, mint egy létrán, akár feljebb is mászhatunk. Meg van hozzá az erőnk.
 
Ezen a ponton látjuk a lényeget, látjuk a labirintusból kivezető utat (Minotaurusz – Bika jelkép- és Ariadné fonala), látjuk, mik azok, amik hátráltatnak és mik azok, amik életet adnak, termékenyebbé tesznek. Itt bepillanthatunk a bőségbe minden szinten.
 
A Bika csillagkép tehát a Tejútra (az Istenek Útjára, a magas tudásba, az igazságokba) való felkészítés stációja.
 
Tehát ahhoz, hogy méltóvá válj a beavatásra, cselekedni, megvalósítani, anyagba ültetni, termékenyíteni kell. Ezáltal feladat az is, hogy ezáltal körről-körre egyre nagyobb bőséget és gazdagságot érj el világodban.
 
Mert amíg a “nincsből” és a hiányból van bőséged, nem vagy készen arra, hogy bepillanthass abba a világba, ahol minden lehetséges. Mert egyszerűen nem tudod befogadni azt.
 
És ehhez szükséges a cselekvés és a tapasztalás.
 
A Bika kérdései:
 
Nézd meg, mi van jelen most az életedben. Ami van, legyen az akár probléma, akár lehetőségek, örömök, azokat tápláltad korábban. És az a beültetett figyelem energia hozza most azokat a gyümölcsöket, amiket tapasztalsz most az életedben. Te mit tápláltál eddig? Mennyi valódi öröm van az életedben? Mennyi pénzed és vagyonod van? Milyen a szexuális életed? Meg vagy ezekkel elégedve? (Hajlandó vagy végre máshogy cselekedni?)
 
Ahová a figyelmedet teszed, azt növeszted, azt táplálod. Ha a problémáiddal foglalkozol, azokra figyelsz, a problémáidat növeszted. Ha a múltban van a figyelmed, szeretsz nosztalgiázni, a múltadat teremted meg újra meg újra. Ha küzdesz valami ellen, akkor épp ellenségedet erősíted. Ha félsz a jövőtől, ha sokat aggódsz, akkor épp a félelmeid tárgyát teremted.
 
Szóval, te mit táplálsz? Hol van legtöbbször a figyelmed?
 
Kezdj el befele figyelni, mert ha magadra figyelsz ahelyett, hogy folyton a külvilággal foglalkozol, magadat növeled.
**Ha te 05.11-06.15 között születtél, akkor a te Napod a Bika csillagképben állt a születésedkor.
**(Igen, 05.11 és 05.14 között a Kos és a Bika is jelen volt. Ekkor ők ketten, együtt segítik cselekvő utad.)
 
Ez azt jelenti, hogy te akkor tudsz igazán haladni, cselekedni, kiáradni, kiteljesedni, ha magas szinten működteted a fent leírtakat. (Nálad ez ezért nagyon hangsúlyos.) A fentiek gyakorlásával, emelésével sokkal jobban önmagad tudsz lenni. Te így cselekedsz alapból, ezek a mögöttes működések hoznak téged mozgásba és csak tőled függ, hogy alacsony vagy magas szinten éled meg ezt! (Hogy mindezt elszenveded, vagy megéled az előnyeit szenvedélyesen.)
 
(Ne feledd, az, hogy a Nap hol áll, csak egy pici része az egésznek. Tehát ha a te Napod nem itt áll, önmagában nem jelent semmit. Illetve sokkal több vagy annál, hogy “hol áll a Nap”.)
 
Mostanra ennyi, a következő részben folytatjuk a következő stációval, az Orionnal/Nimróddal.

A motiváció – Asztrológia önismereti megközelítéssel: A Kos csillagkép

Nem fogok jósolni, jövendőt mondani, nincs semmi hókuszpókusz. Az asztrológia tudományának és az önismeretnek az ötvözésével igyekszem segíteni a fejlődésed. A csillagképekhez különböző minőségek tartoznak, ezeket nézzük át. Ezúttal a motivációt nézzük meg a Kos csillagképen keresztül!

A Nap útján-tehát a cselekvésünk útján 14 csillagkép található. Ők kört alkotnak, így egy folyamatot képviselnek.
Mindegyik csillagkép ugyanannyira fontos, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Csak az embertől függ, hogy ezeket az állapotokat hogyan éli meg, illetve mennyire használja ki a benne lévő erőt és lehetőségeket.
A mai írás a Kos csillagképről szól, de mivel nincs kezdet és vég, csak a folyamat van, ami ciklikus mozgásának köszönhetően spirált alkot, így ő sem értelmezhető teljes mértékben a Halak csillagkép nélkül.
A Kos Feje alatt ugyanis ott az Al Risha csillag, ami a Halak utolsó csillaga, ami magát az összegzés fogalmát emeli ki.
Tehát a Kos új szintje, új kezdete magára az összegzésre alapul. Ez alapján tudod, hogy hol tartasz most, illetve ez alapján dől el, hogy mehetsz-e tovább a következő szintre, vagy újra kell csinálnod ugyanazt a szintet. (Tehát, hogy merre indulsz most.)
A Kos csillagképnek két része van. Először van a Kos Feje, utána pedig a Teste.
A Fej rész azt mutatja, hogy a Kos a Tejútra tekint. Felfelé akar törni, kitörni a régiből és új szinten létezni tovább. A magasabb szintek, magas tudás felé törekszik és tele van lendülettel, akarattal. És ezt a változást, megújulást minden szinten el akarja érni.
(Fölötte a Triangulum csillag kép, mint vezérlő elv mutatja, hogy az isteni egység felé igyekszik.)
Itt a Fejnél látja a célt, tudja mit akar és hatalmas szellemi erejével képes meghozni a döntést. És elindul…
A Kos Teste már a fizikai cselekvés beindításának fontosságát jelenti, megteszi az első lépést is! (Elülteti a magot, amit a ciklus során meg akar teremteni.)
Biztos hallottad már, hogy a Kos fejjel megy a falnak. Ez a csillagképnél annak a lehetőségét hordozza, hogy akaratával bármit képes elérni, ezt a folyamatot beindítani. Ha kell, az összes akadályt lebontja, szétzúzza az elme falait körről-körre. Ezek az akadályok pedig saját tudatában vannak jelen.
Mert ahogyan gondolkodunk, amit igaznak, elérhetőnek hiszünk, amilyen kép elménkben létezik, csak azt tudjuk megcélozni.
A Kos látja a fény és árnyék közti különbséget, így pontosan tudja, hogy mi viszi őt előre, illetve mi hátráltatja. Képes tehát tudatosítani, hogy mi az ami csak egó és mi az isteni.
A Kos a mitológiában az áldozati bárány. Tehát őt jellemzi az áldozat fogalma is. Na, de ez nem önfeláldozás, nem mártírság. Az áldozati bárányt a hegyre viszik fel és ott áldozzák fel. Tehát közelebb viszik Istenhez, és ott feláldozzák a régi elavult szokásokat, állatias ösztönöket jelképező részt.
A Kos tehát a “régit” áldozta fel az “újért “, a saját félelmeit, védekezési mechanizmusait, megszokásait, stb. Tehát egó-áldozatokat hoz. (És ezt nem másért teszi, hanem önmagáért, a saját fejlődéséért, a saját haladásáért, céljaiért.)
Ezért bizony az egó itt betámadhat, de a Kos ettől erősebb. Akaratával, lendületével ki tud tartani felemelkedési igénye mellett. Megvan a motivációja és a lendülete, nembeszélve fizikai és szellemi erejéről is. Így meghódítja azt, amit éppen akar.
A Feje felett ott van Androméda. Ő az, aki önként vállalja áldozatát, saját döntést hoz, hogy feláldozza önmagát a népért, de végül Perzeusz megmenti őt és összeházasodnak. Ezáltal királyi családként eljutnak az egységbe.
Minden új kezdet áldozatot kíván, ráadásul önként meghozott áldozatot, máshogy nem megy. Ezáltal megszületik az áldozatból az áldás.
Egyszerűen nem tudsz új eredményeket elérni úgy, hogy nem változtatsz a szokásaidon, a viselkedéseden, a gondolataidon, érzéseiden, stb. Mert ugyanazoknak a külső és belső cselekvéseknek ugyanaz az eredménye.
Egy Kos példával élve: ha az alma helyett szilvát akarsz szüretelni, az alma mag helyett szilva magot kell elültetni és annak megfelelően is kell azt táplálni.
Ez az áldás a Kos egyik vezérlő elve és ez nélkül nincs változás, nincs emelkedés! Meg kell tanulni elengedni az elmúlt ciklus eredményeit, sikereit és kudarcait, mindent a továbblépéshez, az új életbe való behatoláshoz. Új kör, új lap! Ezáltal könnyű új dolgokat behozni életünkbe. (Ha nem engeded el a régit, nincs hely az újnak.)
Ha összhangban rezgünk az isteni akarattal és ezek szerint tűzünk ki célokat, ez a lépés sokkal könnyebben megy.
A másik vezérlő elvet Perzeusz, az égi harcos mutatja, aki a Medúza fejét tartja kezében. Ez hatalmas fegyver, hisz aki rápillant, kővé dermed. Hamis információk és “fekete tanok” ezt úgy jellemzik, hogy ez a fejvesztés állapota és ez a legrosszabb hely az égbolton, így nagyon rossz ómen. Te döntesz, hogyan éled meg! Én inkább azt választom, hogy Perzeuszként kézben tartom ezt a hatalmas, már-már isteni erőt és uralom, felhasználom saját akaratom megvalósításához.
Ez jellemzi a Kos teremtő erejét és ide akar eljutni, felfejlődni, hogy áldozat hozatalai révén ezt az isteni erőt tudja kézben tartani.
Ráadásul Perzeusz a Test fölött van így ez már nem csak szellemi szinten működik. Ez a gyakorlatba beültetett akarat. Amikor valóban úgy is cselekszel, hogy az a célodat építse. És ezért ha kell, konfrontálódsz, kitartasz, harcolsz. Ha kell! (De magas szinten már inkább békés harcos ő.)
Ez leginkább belül, önmagaddal szemben történik, tehát saját magadnak sem engeded, hogy elvedd önmagadtól az álmaidat. Illetve kint is ki tudsz állni saját akaratodért, céljaidért.
A Kos magas minőségben nem valami ellen harcol, hanem valamiért! Mert ahová figyel, azt teremti akaratával. (Ha valami ellen harcol, épp azt teremti, táplálja figyelem energiájával, amit nem akar. Tehát nem hogy csökkentené azt, hanem tovább növeli.)
A Kos tehát az akarat és a figyelem ereje is. Amire figyel, azt tölti fel élettel.
A Kos alatt van a Cet csillagkép. Így az elindulás, kitörés alapját, alapelvét az elvonulás adja. (Több hős is a történetekben 3 napot tölt el a Cet gyomrában és ez segíti hozzá újjászületéséhez) így mindenképp alap ehhez az egészhez, hogy mélyen kapcsolódj magaddal, elvonulj magadba.
A másik “alapelvet” a szintén itt lévő Eridanusz folyó csillagkép adja, ami épp itt tesz egy nagy fordulatot. Így ez a megújulás egy új fordulat, egy sorsfordulat. Épp ezért, mivel ennyire más az új, mint a régi, kell az, hogy ami elmúlt, azt hátrahagyjuk és egy új, tiszta lappal, egy új körön haladjunk tovább.
Így a Kos az önmegvalósítás elindulását és újra és újra magasabb szintre hozását jeleníti meg és mindazt, ami valóban szükséges (és kikerülhetetlen) hogy az új elinduljon és meghódításra kerüljön.
Ha félelem alapú az út, mindez nehéz és terhelt. Ha Szeretet alapú a választott elindulás, akkor megvan hozzá minden erő és magas szinten, szenvedéllyel telien élhető meg. Nem mindegy, milyen alapon indulsz útnak!
A Kos kérdései:
Amikor új dologba kezdesz bele, akkor te mire figyelsz? Miért kezdesz neki? Félelemből, valamit elkerülve – valami ellen harcolva? Vagy szeretetből valamiért, amit szívből akarsz? Mit akarsz elérni, tiszta a cél, az akaratod? Tudatosan ülteted el az életedbe a magokat, vagy a tudatalattid rabja vagy? Könnyen kezdesz neki dolgoknak vagy nem vagy hajlandó meghozni az ezekkel járó áldozatokat és egyszerre akarod a változást és a régi megtartását?
Ahogy elkezdesz dolgokat, az hatással van az egészre. Hiszen az elültetett magban is benne van az egész növény összes tulajdonsága, korlátai, lehetőségei, amit élete során megélhet. A kezdeti hozzáállásodban, gondolatodban az új célodról, új vágyaidról te is rögtön meghatározod a sikered, vagy a kudarcod, a nyereséged vagy a veszteséged.
Ha te 04.22-05.14 között születtél, akkor a te Napod a Kos csillagképben állt a születésedkor.
Ez azt jelenti, hogy te akkor tudsz igazán haladni, cselekedni, kiáradni, kiteljesedni, ha magas szinten működteted a fent leírtakat. (Nálad ez ezért nagyon hangsúlyos.) Ezeknek a gyakorlásával, emelésével sokkal jobban önmagad tudsz lenni. Te így cselekedsz alapból, ezek a mögöttes működések hoznak téged mozgásba és csak tőled függ, hogy alacsony vagy magas szinten éled meg ezt! (Hogy mindezt elszenveded, vagy megéled az előnyeit szenvedélyesen.)
(Ne feledd, az, hogy a Nap hol áll, csak egy pici része az egésznek. Tehát ha a te Napod nem itt áll, önmagában nem jelent semmit. Illetve sokkal több vagy annál, hogy “hol áll a Nap”.)

A későbbiekben foglalkozunk a többi csillagképpel és a hozzájuk tartozó minőségekkel is. Ha kíváncsi vagy a saját “rejtett” képességeidre, hogy azokat ki tudd használni, ugyanebben a stílusban szívesen elkészítem neked a Személyiséged építőkövei elemzést, amelyre ezen az oldalon tudsz regisztrálni. Szeretettel várom a regisztrációdat!

Már a mindennapjaid részévé váltak a csodák?

Szeretnék most elmesélni nektek egy velem megtörtént csodás és tanulságos eseményt.

Amióta megismerkedtem az asztrozófia rendszerével, törekszem arra, hogy egységbe kerüljek az éppen aktuális energiákkal. Ezt azért tartom fontosnak, mert így tudom a lehető leginkább kihasználni az aktuális lehetőségeket és így tudok tudatosan, a lehető leggyorsabban haladni az életutatom.

Így tudok leginkább fejlődni.

Ez egyszerűen abban segít nekem, hogy tudom, éppen mire számíthatok, mire kell figyelnem. Így megtanultam egyre inkább felismerni az éppen aktuális jeleket, szimbólumrendszereket, ok – okozati összefüggéseket a külvilágban és magamban is.

Ezen a napon volt a nyári napforduló.

Ez a nap az asztrozófia világában Nimród koronázásáról szól.

Nimród, vagy más néven Orion egy Tejúton elhelyezkedő, úgynevezett beavató csillagkép. Ez azt jelenti, hogy abban az időszakban, amikor a Nap itt halad, beavatódhatunk a magasabb minőségekbe, közelebb kerülhetünk a tisztább létállapotokhoz. Szóval amiben épp akarunk fejlődni, ilyen időszakokban minőségi tudáshoz, tapasztalásokhoz juthatunk.

Az, hogy a napéjegyenlőség Nimród koronázása, azt jelenti, hogy ilyenkor a Nap konkrétan a Nimród csillagkép feje fölött, koronaként ragyog. Nimród egy uralkodó és ilyenkor kapja meg koronáját, ilyenkor győz a fény és hág tető fokára a beavatás.

De csak ha hagyjuk és ha észrevesszük.

Ezen a napon régi hagyomány a tűzgyújtás, hogy ez által, a fénnyel és tűzzel minél inkább fel tudjuk tölteni magunkat a következő, sötétebb időszakra. Tehát hogy tápláljuk belső tüzünket, lelkesedésünket, cselekvő erőnket, akaraterőnket.

Nem éppen az valósult meg, amit eredetileg terveztünk

Mivel jelenleg panel lakásba lakom, így a tervezett tűzgyújtási ceremónia az volt, hogy gyújtok pár mécsest a szobába és picit nézem a lángot. A napi feladataim során viszont jött egy fantasztikus ötlet, hogy ismerek egy helyet a Pilisben, egy pálos kolostor romot és jó lenne oda elmenni. Mivel már jártam ott, teljesen tisztában voltam azzal, hogy ez egy nagyon feltöltő hely, ahol lehetőség van tüzet gyújtani és sütögetni. Így mondtam is a férjemnek, hogy mivel úgyis randi estét akartunk tartani, legyen ez az esti programunk.

Pár óra múlva már úton is voltunk.

Ahogy beértünk a Pilis hangulatos, feltöltő, szerpentines útjaira, már sokkal jobban is éreztük magunkat, magasabb rezgésszintbe kerültünk.

Ahogy odaértünk, rögtön nekikezdtünk az ilyenkor szükséges feladat elvégzésének: fát gyűjtöttünk a tűzhöz. Ekkor már kezdett lemenni nap, ami így csodálatos hangulatot varázsolt. Viszont ott elérhető közelségbe nem igazán akadt annyi fa, amennyi nekünk kellett, így be kellett menni az erdőbe. Ekkor megjelent egy félelem a gondolataim között, ami felzaklatta a nyugalmamat: „Egyedül bemenni az erdőbe? Ez félelmetes. Már a fény sem olyan. Mi van, ha eltévedek? Jön egy állat? Rám sötétedik közben? …”

Ahogy észrevettem a félelmeimet, rögtön el is döntöttem, hogy oké, akkor én megyek be az erdőbe fáért.

Ekkor nekiindultam. Közben eldöntöttem, hogy biztonságban és szeretetben vagyok, minden rendben van, könnyen és gyorsan találok fát, amit fel tudunk használni és az egészet élvezem. Játéknak, küldetésnek, felfedezőútnak képzeltem el és bementem a sűrű erdőbe. Egyszercsak elértem egy olyan részhez, ahol a fák teljesen egymásra voltak borulva és így egy kaput alkottak. Csodaszép volt, úgyhogy döntöttem, belépek.

Ahogy bementem a kapun,…

…belül tágasabb volt a tér, a fejem felett és körülöttem mindenhol fák. A lombjaik között itt-ott bejöttek a naplemente sugarai. És sok letört fa hevert ott bent az erdőben.

Gyorsan össze is szedtem annyit, amennyit elbírtam és utána tértem még kétszer, mert annyira élveztem. Aztán a lemenő nap gyönyörű fényeiben meggyújtottuk a tüzet.

Közben egy csorda kecske ért mellénk és ott legelésztek.

Volt hím, nőstény és kiskecskék is. Ott ugráltak a romokon önfeledten, közben ették a friss füvet. Egy pásztor kísérte és terelgette őket.

Sokáig néztem a játszadozó kecskéket és a tüzet felváltva. Tudtam, hogy a kecskéknek szimbolikus jelentése van, de akkor ott még nem értettem, hogy pontosan mi is lehet, csak örültem, hogy ott voltak. El is döntöttem magamban, hogy nem agyalok ezen, csak élvezem a pillanatot és töltődök. Egyre jobban és jobban éreztem magam.

Már teljesen ránk sötétedett.

Épp a lángokra koncentráltam, amikor a pásztor hirtelen elkezdett zenélni a furulyáján. Érdekes volt, mert inkább meditációs zenére hasonlított, mint az eddig általam hallott furulyajátékra, népzenékre. Ez a hely, a tűz, a kecskék és a zene olyan hangulatot idéztek, amit talán még sose éreztem korábban. A bőröm végig bizsergett és teljesen „elszálltam”, miközben a legnagyobb békét és nyugalmat éreztem.

Majd elment a pásztor a kecskékkel, már eloltottuk a tüzet. Ott voltunk, teljesen sötétben, a csillagos ég alatt, közvetlen az erdő szélén és hirtelen eszembe jutott:

„Máskor ilyenkor szoktam félni.”

Ekkor tudatosodott bennem, hogy teljesen mély, 100%-os biztonságot érzek. Csodálatosan érzem magam, elmélyülve, kissé meghatódva. Egyáltalán nincs bennem se félelem, se kétely, se semmilyen negatív érzés, ami kibillentene ebből a belső békéből.

Ez, hogy ezt az állapotot megtapasztaltam és tudatosítottam, egy sorsdöntő pillanat volt, amit mostantól már fel tudok idézni magamban, amikor szükségem van rá. Attól a pillanattól kitűztem célnak, hogy törekszem arra, hogy ezt az állapotot minél többször átéljem és minél hosszabb ideig fenntartsam.

Később megnéztem a szimbólumok jelentését, hogy jobban tudatosítsam, mi is történt.

A kecskék (a hím kecske a bak), a pásztor és a furulya szó is a Bak csillagkép szimbólumai. Ő a szeretet bölcsességének a gyakorlatba ültetője. Ebben a stációban válik a Szeretet bölcsessége Tapasztalati bölcsességgé. Amikor valami szeretet alapú dolog megszületik itt a földön.

Ettől a pillanattól tudtam:

Megtapasztaltam az életemben a valódi szeretetet.

Egyszerűen imádom az önismeretet, mert ennek köszönhetően tudnak ilyen csodák a mindennapjaim részévé válni.

A sztori tanulságai számomra

  • Ha jön egy intuitív ötlet, hallgatni kell rá.
  • A félelem csak alacsony rezgésszinten létezik.
  • A félelmet egy határozott döntéssel könnyen át lehet lépni.
  • A félelem átlépésének megvan a gyümölcse.
  • Nagyon előrevivő, ha emeljük a rezgésszintünket.
  • Rettentő pozitív hatással tud lenni egy feltöltő elvonulás.
  • Megéri a jelenben lenni és befogadni az éppen aktuális gyönyörűségeket.
  • Érdemes figyelni a jelekre, de nem kell elveszni bennük.
  • Minden pillanatban jöhet tanító, sorsfordító szituáció, csak észre kell venni és bele kell lépni.
  • A 100% szeretet mellé 100%-os biztonság párosul. Így teljesen értelmetlen félni a magasabb állapotok elérésétől.

 

Te milyen más tanulságot látsz még benne?
Írd meg például hozzászólásban.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel hírlevelemre lentebb, nehogy lemaradj a következőről. <3

Szeretettel és Hálával:
Hajabács Klára

Az égitestek mozgásának valódi hatása az életünkre

Sokat olvashattál már arról, hogy a Hold, a Nap és a bolygók mozgása milyen nagyban befolyásolja az életedet, a mindennapjaidat, téged.

Biztosan hallottál már ehhez kapcsolódó rémhíreket, mint például, hogy a Teliholdkor rossz dolgok történnek, vagy hogy a Plútó rossz bolygó, vagy hogy a Skorpió rossz csillagjegy, a Nyilas hűtlen, stb.

Szeretném itt most erről lehullatni a leplet, hogy hogyan is van ez valójában.

Mire való az asztrológia és az asztrozófia valójában?

Az asztrológia alapját az a spirituális törvény adja, hogy: „Amint fent úgy lent, amint kint úgy bent.” Tehát ez nem más, mint a tükör törvénye: ami bennünk van, ugyanaz van fölöttünk, a csillagos égen is.

Az égen 10 égitest van, aminek mozgását jelenleg az asztrológusok és asztrozófusok úgy általában figyelik és ebből különböző következtetéseket vonnak le.

Ez a 10 égitest mind 1-1 minőséget írnak le, amelyek mind, egytől egyig megvannak minden emberben. Mindannyian használjuk őket, minden nap, különböző formákban, módokban. Egyik sem jó vagy rossz, mindegyiknek meg van a saját feladata, a saját fontossága és mind szükséges. Így vagyunk teljesek. Ezek mindenkiben máshogy jelennek meg, másmilyen lehet az erősségük, de minden energiaminőség mindannyiunkban ott van.

Ráadásul minden minőségnek van rengeteg szintje, rengeteg lehetősége, hogy hogyan mutatkozhat meg ez a világban, vagy benned. Egyik minőség sem hordoz fix történéseket, csak energiákat, amikről mi, a szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy hogyan, milyen szinten használjuk azt.

(Ezért fontos, hogy olyan szakembert válassz, aki lehetőségeket nyújt át neked, amik közül te választhatsz, nem pedig -akár téves -fixációkat, amikkel az egész folyamat önbeteljeseítő jóslattá válik. Nem azt mondja meg, hogy „mi lesz/mi van/milyen vagy”, hanem azt mutatja meg, hogy: milyen lehetőségeid vannak, kivé válhatsz, hogyan emelheted magasabb szintre a benned működő energiákat.)

Tehát a történet igen egyszerű. Az asztrológusok belenéznek a tükörbe, mint ahogy te is reggel megnézed a tükörképedet a fürdőszoba tükörbe és látják, hogy milyen mozgások zajlanak éppen a világunkban vagy épp benned.

Ebből is látszik, hogy az égi mozgások egyáltalán nincsenek ránk hatással. Nem azért vagyunk 1-1 nap például stresszesebbek, mert történt valami az égen.

Az égi kép csak lehetőséget mutat arra, hogy megismerjük, mi zajlik bennünk valójában. Egy tükörkép. Így könnyebben ki is használhatjuk a világ nyújtotta csodákat.

Ez egy lehetőség, hogy felismerjük a bennünk lévő igazságokat.

Gondolhatod most azt, hogy oké, de ha befelé figyelünk, akkor is tudjuk ezeket. Elég csak magunkat figyelni. Úgyis tudjuk.

Ez részben így is van. Sokszor összhangban mozgunk az univerzummal. Sőt, akinek magasabb az önismereti szintje, az magasabb minőségekben is működteti ezeket az energiákat. Viszont mindig van feljebb, mindig lehet fejlődni.
Fizikailag is azért nézel tükörbe, mert nem biztos, hogy 100%-ban tisztán látod önmagadat.

Épp erre való az asztrológia és az asztrozófia.

Segít abban, hogy tisztábban lássuk magunkat és a világban zajló dolgokat. Hogy lássuk, mi ezeknek a mozgató rugója.
Ez segít abban, hogy tudatosabbak lehessünk életünkben, tudjunk változni, változtatni és segít abban, hogy jobban kézben tudjuk tartani, uralni tudjuk életünket, önmagunkat.

Semennyire sincsenek ránk hatással, ők csak tükrök.

Te haragszol a tükörre, ha nem tetszik, amit benne látsz? A tükör hatással van rád ilyenkor?

Néha lehet fáj, amit látunk. De az nem a tükör hibája.

Ez pontosan ugyanilyen.

Ők olyan „eszközök”, amik segítségével mélyülhet önismeretünk és kihasználhatjuk tudatosan a különböző helyzetekben lévő lehetőségeket.

Ha van kérdésed ezzel kapcsolatban, írj hozzászólásban vagy emailben a hello@alkosdmegonmagad.hu-ra.

Szeretettel és hálával:
Hajabács Klára