Mentális

Ez a kategória tartalmazza a főleg mentális intelligenciához tartozó, vagy racionálisabb, gondolatokkal kapcsolatos írásokat vagy tudatosság emelő gondolatokat.

Belső utazás a jelenbe

Szerző:

Ha azt tapasztalod az életedben, hogy gyakran elviszi az erőd és a figyelmed a félelem, aggódás, vagy épp rengeteget agyalsz és ez miatt rengetegszer kibillensz és elrohan melletted az életed és nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciálokat, akkor ez az írás mindenképpen neked szól.

Itt most nem okoskodni akarok, vagy rengeteg információt átadni neked. Inkább egy olyan írással készültem, ami gyakorlatibb jellegű. Ahogy olvasod, dönthetsz úgy, hogy közben csinálod velem együtt és átéled, megéled a jelentését és jelentőségét. Ezzel pedig rögtön tapasztalatokat szerzel. Vagy dönthetsz úgy is, hogy inspirálódsz belőle és beépíted ezeket a gondolatokat, apró gyakorlatokat a hétköznapjaidba, hogy belül és kívül is békésebb légy.

(Ha még nem olvastad, mindenképp ajánlom neked ezt a blogbejegyzést, ahol leírom, miért nagyon fontos most ennek a blogbejegyzésnek minden egyes sora.)

Úgy döntöttem, most kapcsolódom magammal, befele figyelek.

Érzem a saját jelenlétem és érzem, ahogy figyelmem a belső világomat és belső teremet pásztázza.

Minél fókuszáltabb vagyok, a külvilág annál inkább megszűnik létezni. Egyre halkabbak a hangok, egyre kevesebb a kívülről jövő input, ami nyugodtabbá, békésebbé tesz.

Most csak én létezem, mert egyszerűen ezekben a pillanatokban elfeledkezem mindenről, ami a világban van. Törekszem tudatosan elfelejteni egy kicsit mindent. Nem a menekülés miatt, hanem, hogy sikerüljön belülre figyelni és felvenni magammal a kapcsolatot.

Elfeledkezem a teendőkről, problémákról, a harcokról, a küzdelmekről. Elfeledkezem a megfeleléseimről, megfeledkezem a határidőimről, az elvárásaimról, az ígéreteimről, az emberekről, a munkáról, a háztartásról, … Most épp nem akarok adni semmit senkinek és nem is fogadok be semmit sem kívülről. Elengedtem egy kicsit a külvilágot és az ott élt életemet és csak vagyok.

Lecsatlakoztam a külvilágról és most csak én vagyok és ezt az időt csak magammal töltöm, mert megérdemlem. Szeretem magam.

Ahogy leveszem a figyelmem a külvilágról, a belső világ, a belső történések felerősödnek és egyre inkább kitisztulnak.

Először tovább élesítem a fókuszomat és tisztítom az elmém. Ugyanis feltűnik, hogy be-be kúszik egy-egy gondolat.

Egyszerűen eszembe jutnak dolgok. Most van egy kis terük és rögtön meg is rohamoz minden ötlet, gondolat, feladat, amit az elmémben akarok tartani, vagy korábban elfelejtettem. Az is lehet, hogy elkezdenek ijesztgetni a saját gondolataim és félelmeket keltenek.

Akármilyen gondolatok is jönnek, figyelmem arra fordítom, hogy a fejem, az agyam ellazuljon, szellőssé váljon. Ahol görcsösséget érzek, oda figyelek és elképzelem, átérzem, hogy ellazul a fejem, az agyam és ezzel az elmém is. Közben pedig nem ragadok le egy gondolatnál sem. Csak látom, hogy ott van, de nem kapaszkodom belé, elengedem és hagyom, hadd menjen tovább. Csak eldöntöm, hogy amilyen gondolat érkezik, szóljon az a múltról, vagy a jövőről, arra most nincs szükségem és elengedem. Semmit sem kell most ezekből megtartanom, semmire sem kell emlékeznem, mert tudom, hogy ami fontos, az majd később is az eszembe jut. Most csak a jelenre figyelek és a szél mintha minden más gondolatot csak elfújna.

Most jöhetnek az érzések.

Milyen érzések vannak most bennem? Mit is érzek most? Mekkora a szorongás? Vagy épp ideges, vagy haragos vagyok? Vagy már nyugodt és békés? Felhatalmazom itt magamra, hogy érezzek és tudatosítsam is, hogy épp milyen érzések cikáznak bennem.

Érzéseim a múltról, a jelenről vagy a jövőről szólnak? És milyen gondolatok keltik ezeket az érzéseket?

A jelenben most nyugalom van. Épp csak itt vagyok, megpihenve, megállva kicsit. Bármilyen zűrzavar is van egyébként az életembe, vagy általában a külvilágba, most az nem ér el hozzám. Ezért a nyugalmon, a békén, a szereteten kívül semmilyen más érzés nem tartozik a jelenemhez. Itt és most nincs mitől félnem, hiszen minden félelem és szorongás azt jelenti, hogy elmém épp a jövőben kalandozik. És minden szégyen, bűntudat, harag azt jelenti, hogy elmém épp a múltban jár. Ezért nincs más dolgom, mint eldönteni, hogy a jelenre figyelek és a jelenben vagyok.

Hogyan tudom legkönnyebben lehorgonyozni elmém a jelenbe? Azzal, hogyha arra figyelek, amit éppen csinálok. Legkönnyebb valamilyen mozdulatra, vagy történésre figyelni, mert az könnyebben leköti az elmét, mint a csend és a mozdulatlanság (ez már a haladó szint). Ezért eleinte lélegzetemet figyelem. És törekszem egyre több apróságot megfigyelni a légzésemben. Törekszem magam átadni a lélegzetem átélésének és tudatosításának.

Rengeteg mindent meg lehet figyelni a lélegzetvételben… Lélegzem be és ki. Amikor belélegzem, a mellkasom felemelkedik, amikor kilélegzem, leereszkedik. Megpróbálom változtatni kicsit a légzésem sebességét, vagy épp a mélységét. Amikor tudatosan lassítom, érzem, ahogy a testem enyhe légszomjat kap és vágyik a levegőre, szüksége van rá. Amikor kifújom pedig más-más érzés, ha lassan vagy ha gyorsan fújom ki. Amikor belélegzek, érzem, ahogy energiát vesz fel a testem. Érzem, hogy felfrissít, felpörget. Érzem, ahogy az oxigén elkezd a tüdőmből szétáradni a testemben. És érzem, ahogy kifújásnál elengedem a fáradtságot és megnyugszom. Most elkezdek kísérletezni azzal, hogy milyen, amikor benntartom a levegőt. Érzem, hogy a bent maradt levegő feszít és ki akar törni. Amikor pedig kifújom, várok egy picit, mielőtt újra levegőt vennék és érzem a levegőtlenség csendjét, ürességét és nyugalmát. Az itt keletkező szívó, befogadó erőt, ami aztán a tüdőm mozgásra készteti, hogy újra belélegezzen.

Mindez csak megfigyelés. Minden alkalommal kicsit másmilyen és más dolgokat lehet megfigyelni. És egyre mélyebben, egyre több részletet, egész addig, vagy még azon is túl, ahogy a lélegzet kapcsolódik a lélekkel és az energia testtel és arra is hatással van.

Ez után sokkal inkább a jelenben vagyok, lenyugodva, megbékélve. Az itt érkező, jövő-menő gondolatok és érzések tisztábbak, lassabbak, tudatosíthatóbbak, ha ebben az állapotban maradok.

Ebben az állapotban tisztán látszik, hogy egy-egy gondolat mennyire fel tudja korbácsolni ezt a nyugalmat és kizökkenteni. Hogy a gondolatoknak mekkora hatalma van a jól-létre. Hogy egy-egy gondolat rögtön érzéseket hoz és a különböző érzések máris hatással vannak a légzésre is.

Ebben a jelenben való megfigyelő állapotban kirajzolódnak lépésről lépésre a belső összefüggések, belső kapcsolatok, hogy hogyan épül fel az egész belső világom. És egyre inkább látom azt is, hogy nem csak megfigyelője vagyok ennek, hanem van jogom, erőm és képességem arra is, hogy hatással legyek rá és beleszólja a folyamat menetébe.

Dönthetek például úgy, hogy azt mondom egy aggódó gondolatnak, hogy neked most nem adok teret és időt. Most nincs az aggódásnak helye, mert itt és most egyáltalán nincs miért aggódnom, mert ez csak a jövő bizonytalanságából eredő késztetés. De itt és most biztos lehet a dolgomban. Biztos vagyok abban, hogy most itt vagyok, hogy most itt ülök-állok, lélegzem. Biztos vagyok abban, hogy most élek, létezem, hogy vagyok és ez épp elég ahhoz, hogy biztonságban, stabilan, békében, nyugalomban legyek épp most. Sőt, még arra is elég, hogy ebben a pillanatban boldog legyek, mert itt és most mindenem megvan, amire most szükségem van. Mindenem megvan ahhoz, hogy itt megcsináljam a jelenben az önmegfigyelésemet és ez ebben a pillanatban épp elég, teljes és tökéletes.

Bármi történt is a múltban (akár pár perce is), most itt vagyok és megérdemlem, hogy megéljem a békét. Bármi is várjon rám a jövőben, most itt vagyok biztonságban és megérdemlem, hogy megéljem a békét.

Most, erre a kis időre elfeledkezve a külvilágról, munkákról, feladatokról, emberekről, megérezhetem, milyen úgy lenni, hogy csak én vagyok. Milyen önálló, teljes embernek lenni. Olyannak, akinek itt és most mindene megvan. Nem hiányzik a vágyott szerelem, mert ehhez a gyakorlathoz nincs rá szükség, úgyis csak el kéne most engedni. Nem hiányzik a vágyott munka, életfeladat, elismerés, kívülről jövő szeretet, pénz,… mert itt és most ezekre nincs szükségem. Ehhez a gyakorlathoz nincs. Lehet 5 perc múlva már szükségem van rá, de itt és most nincs, épp ezért megélhetem, hogy most mindenem megvan ehhez a pillanathoz. Most csak én vagyok és ez bőven elég.

Most nem függök semmitől, ami kívül van. Nem függök véleményektől, értékelésektől, reakcióktól. Nem függök válaszoktól, viselkedésektől. Nem függök attól, hogy megkapom-e amit kértem, vagy hogy elérem-e kívül, amit akarok. Mert itt és most csak én vagyok és bőven elég.

Itt vagyok én, önállóan.

Lehet ez nagyon szokatlan. Lehet első pár alkalommal unalmas, vagy akár félelmetes ez az üresség, béke, hogy nem történik semmi. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ezt csak azért érzem, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen is önmagammal kapcsolódni. Ilyenkor félek magamtól, hogy mit fogok találni belül…de ez a félelem is csak egy jövőtől való félelem, aminek itt és most nincs jogosultsága. Hiszen most semmi félelmetes sincs bennem, mert csak vagyok.

Érzem, hogy ez a befele való figyelem erősít, stabilizál. Érzem, ahogy a gerincem kiegyenesedik és érzem, hogy mennyire erős, megtartó, egyenes. Érzem, ahogy áramlik rajta az energia, ami teljes mértékben belülről fakad és független a külvilágtól, másoktól. És érzem azt is, hogy a gyomromból jön ez az erő, onnan sugárzik szét a testembe. (Vagy lehet épp azt érzem, hogy éhes vagyok és ideje feltölteni tápláló étellel ezt az erőközpontot.) Érzem, ahogy ez az erő szétárad a testemben és erőt ad minden mozdulatthoz, tetthez, szóhoz. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Stabil vagyok, erős és energikus. Mert belegyökereztem önmagamba és a jelen pillanatba.

Most már képes vagyok rá, hogy önállóan, teljes egész emberként, erős gerinccel beleálljak az életembe. Mert megvan a saját középpontom, megvagyok én. És erre időről időre emlékeztetem is magam, hogy az én életem csak akkor tud stabilan, kiteljesítően felépülni, ha én ott vagyok stabil tartó oszlopként középen. A saját életem elsősorban rólam szól, hiszen ez az én életem, én vagyok a főszereplője. Ez után jöhet mindenki más. Hiszen amíg én nem vagyok jelen a saját életemben, nem tudom másnak sem igazán odaadni magam.

A változás hulláma (azaz: KÁOSZ és REND)

Szerző:

Amikor épp változunk, amikor benne vagyunk a változás hullámában, akkor általában nem látjuk, hogy hol is vagyunk a folyamatban, mi van éppen. Olyan, mintha egy szeles, nagyon hullámzó vízben lennél, ahol a hullámok folyamatosan az arcodba csapnak és nem látod azt sem, hogy honnan jösz, sem azt, hogy hová tartasz, a jelenlegi helyzeted pedig egy nagy káosz és valahogy el kéne kezdeni uralni a szituációt, különben megfulladsz.

Épp ezért jó, ha ismered, hogy a változás hulláma milyen állomásokból is áll valójában.

1. állomás: Meghozod a döntést az új életed mellett

Minden változás egy céllal/vízióval (szándékkal) és egy döntéssel (elköteleződéssel) kezdődik. Ez indítja be a változás folyamatát, kiárad belőled és elkezdődik a hullámzás.

(Pl. Eldöntöd, hogy magas önbecsülést akarsz.)

2. állomás: Elindulsz az úton, hogy azzá az emberré válj, aki készen áll a célja elérésére

A következő sok lépésben a szemed a célon tartod és célirányosan lépsz előre újra és újra kitartóan. Minden lépés után megnézed újra a célod, ha kell, javítasz kicsit a belső vagy külső dolgokon, rendezed kicsit a helyzetet, majd újra döntést hozol és lépsz.

Ami ki akar tisztulni, azt közben hagyod hadd jöjjön fel, kitisztul, elengeded, kicsit szabadabbnak érzed magad.

Ez megy egy ideig újra és újra, amíg formálódik az eredmény és te is csiszolódsz, fejlődsz belül, hogy azzá az emberré válj, aki már könnyedén be tudja fogadni (Tehát elérni) a célját.

Ezt az előre haladó állapotot a tudatosságod szintjétől függően sokféleképpen át lehet élni:

– lehet ez játékos, örömteli könnyed haladás

– lehet káoszos

– lehet rendeződős

– lehet szenvedős harcolós, küzdős

– lehet problémákkal teli kitartáspróbás

– lehet lendületes, szinkronisztikus szinte magától megvalósulós

– lehet játékos kihívásokkal és megoldásokkal teli

– lehet szárnyalós, nevetős

– lehet hisztis, egós

– tapasztalhatod, hogy minden melletted van és támogat téged

– tapasztalhatod azt is, hogy minden ellened van és minden vizsga és próba tétel és nehéz.

– stb.

Ami közös bennük: lépésről lépésre finomodsz és lépésről lépésre kerülsz közelebb a célodhoz és könnyebben vagy nehezebben, de ugrod meg a fejlesztő feladatokat, amiket magadnak adsz, hogy felfejlődj a célodig.

Ami még közös bennük, hogy azt érzed: a cél megvalósulás még kicsit odébb van. Még fejlődni, tenni kell, még nem vagy ott, de egyre közelebb vagy, haladsz.

(A példánál maradva: fejleszted az önbecsülésed, lépésről lépésre, napról-napra.)

3. állomás: Visszatekintés az útra

A világ ilyenkor emlékeztet téged arra, hogy honnan indultál, miben is akartál fejlődni. És ez általában úgy történik, hogy megtapasztalod azt a régebbi állapotot, mielőtt bármit is fejlődtél volna. Épp ezért gyakran ez olyan érzés, hogy semmit sem fejlődtél.

Itt kell nagyon résen lenni! Ne engedd, hogy elhidd, nem haladtál semmit. Ez csupán egy visszatekintés, hogy lásd, milyen messzire is jutottál. Segít neked összegezni és tudatosítani, hogy miben fejlődtél, mi mindent csinálsz máshogy, milyen új készségeid, képességeid, nézőpontjaid vannak.

Mindez segít tudatosodnod, illetve felkészít arra, hogy amit összegyűjtöttél, megfejlődtél, innentől kezdve tudatosan tudd alkalmazni.

(A példánál maradva: Már tök sokat fejlődött az önbecsülésed, amikor hirtelen olyan élmények jönnek, ahol újra megtapasztalod, milyen az alacsony önbecsülés. Ebből láthatod, hogy eljött egy nagyobb összegzés ideje. Megmutatkoznak a tanulságok és hogy esetleg még mire kell rágyúrnod.)

4. állomás: A végső vizsga, az „átkattanás”

Aztán egyszercsak bumm jön egy keményebb vizsga feladat. A végső vizsga!

Az utolsó lépés, ami mind közül talán a legnehezebb. Nehéz, mert itt az egész útról mindent össze kell szedned és a gyakorlatba ültetned. Ilyenkor azt érezheted, visszakerültél a pálya legelejére, az eddigi lépéseid semmit sem értek!

Erre készít fel téged a visszatekintés. A végső vizsgán ugyanis tudatosan kell alkalmaznod mindazt, amit megtanultál és kitartani. Mert ha itt fenn tudod tartani a célod és tovább menni, gyakorlatba ülteted mindazt, amit megtanultál: MEGVALÓSUL A CÉLOD!

Ezt vagy megcsinálod vagy tényleg visszakerülsz a kör elejére. Tőled függ!

(A példánál maradva: Jön egy nehezebben kezelhető ember/szituáció, ahol tudatosan kell magas önbecsülésben lenned és úgy lekezelni a szituációt. Itt mindent, amit eddig tanultál, fel kell használni.)

5. állomás: Vedd észre, hogy megújultál

Oké, kész, megvalósult. Vagy mégsem?

Ez a lépés általában nem ennyire egyszerű: előszöris a megvalósult célt észre kell venni! Tehát fel kell emelni a fejed és meglátni: amiért eddig dolgoztál, meg van! Megvan, tehát már nem kell dolgoznod érte. (Gyakran hozzászoktunk annyira a haladáshoz és hogy fejlődni akarunk, hogy nehéz leállni.)

És ami ennél a fázisnál a legérdekesebb: azért nehéz észrevenni egy megvalósult célt, mert már automatikusan működteted! (hiszen megvalósult, tehát beépült!)

Épp ezért ezt a felismerést sokszor olyan felismerések hozzák, hogy ami eddig jól működött, az most valahogy nem működik. Amit eddig szerettél, az most nagyon nem esik jól. Akikkel eddig barátkoztál, most idegesítenek. Amik eddig örömöt okoztak most kifejezetten irritálnak. Többet lehetsz itt hisztis, nyűgös, dühös, ideges és ez még inkább zavar, hiszen arra törekszel, hogy jól legyél. (Ez mellett még az összegzések segítik ezeket a rálátásokat, azért csináljuk olyan sokszor, hogy ne kelljen megvárnunk ezt a hisztis káoszos részt annyira.)

Miért? Mert te megváltoztál belül! Tehát készen állsz arra, hogy megérkezzenek a külső változások is.

Elértél egy belső célt, de a külvilágod/szokásaid/hozzáállásod az életedhez még nem változott! Még nem érted be saját magad.

Tehát itt jön egy nagyobb káosz! De csak addig, amíg észreveszed, hogy már belül más életet élsz, mint ami kívül van.

Ha ilyet tapasztalsz. tehát, hogy valami hirtelen egyáltalán sehogysem jó, akkor ácsi! Történt valamilyen változás! Elértél valamit és ezt először tisztán kell látni. Magad először tisztán kell látnod!

Ez a felismerés egy villám erejével képes lecsapni és a nagy változásoknál képes borítani mindent! És hirtelen egy egész szintet ugrasz és ott vagy tudatosan is az új életed kapujában.

(A példánál maradva: Magas az önértékelésed. Ezáltal minden más ember, akinek alacsony körülötted, idegesít, mert tükröt mutat neked. Fáj, hogy nekik miért nem magas. Nagyon idegesít az is, amikor valaki rombolni akarja az önbecsülésedet. Illetve idegesít az életedben minden olyan dolog, ami a régebbi alacsonyabb önbecsülésedből következett. Ezáltal egyre inkább rombolod le a régit, engeded el azokat a dolgokat és embereket, akikkel csak az alacsony önbecsülésed volt a kapcsolódási pont és innentől értéktelenné vált a számodra.)

6. állomás: Megérkezik a kívül is az új világod

(A példánál maradva: A magasabb önbecsülésedhez híven elkezdesz kívül is máshogy csinálni dolgokat. Nem csak apróságokban más, hanem gyökeresen. Egy olyan élet alakul ki, ami már a magasabb önbecsülésedre épül, ami akár teljesen másmilyen is lehet. Itt már képesek belépni például új emberek, akik már az új énedhez kapcsolódnak, stb.)

Hurrá, ezért dolgoztál! Viszont ez a lépés lehet az egyik legrémisztőbb mind közül. Ugyanis itt történik az, hogy a külső világod is igazodik a belső világodhoz. Beéred önmagad, ami látható, kívül is tapasztalható változásokat hoz. És ez, mivel új, valószínűleg komfortzóna tágítást igényel.

És itt egy fontos döntés előtt állsz:

-> Megijedsz, kihátrálsz, visszafordulsz és visszaépíted a régi életedet, mert az kényelmesebb és elmenekülsz.

-> Benne maradsz a káoszban és egyre rosszabbul érzed magad (ez lehúzó spirálba visz át és előbb-utóbb szintén visszaépíted a régit, mert nem tudod merre van az előre)

-> Kialakítod az új életedhez illő új szokásokat, új hozzáállásokat, új kapcsolódásokat, stb. És mindent olyanná alakítasz, ahol az új személyiségeddel is egy emelkedett, örömteli, szeretettel telibb állapotban tudsz lenni!

Az első kettőt hagyjuk, mert nem ezért vagy itt!

A harmadikhoz ami kell:

-> Lásd tisztán a helyzetet, hogy miben változtál.

-> A megváltozott énedből már sokkal inkább fogod látni, hogy pontosan mit hogyan akarsz, mire vágsz. Ezek szerint határozd meg, hogy merre tovább.

-> Ezekhez igazítva alakítsd ki az új hozzáállásodat, szokásaidat, amik tovább emelnek.

-> Fedezd fel az új világod.

Ilyenkor teljesen új vagy a világodban, szóval teljesen okés, hogy gyerek cipőben érzed magad, hogy olyan, mintha a járást gyakorolnád, hogy azt érzed nem tudsz semmit, nem értesz semmit, stb.

Épp újjászülettél és egy új életben vagy, új emberekkel, új képességekkel, új tulajdonságokkal, egy tágabb, ismeretlen világban.

Ilyenkor tényleg ez van! Amit eddig tudtál és értettél az ezen az új körön már nem működik! Épp ezért kell elengedni teljesen a régi mindent (leginkább a belső dolgokat: mintákat, mi jó – mi nem jó, mit szeretsz – mit nem szeretsz, hogyan állsz hozzá dolgokhoz, mit hogyan kell csinálni, véleményedet a dolgokról, korábbi ítéleteket, stb.)

Ilyenkor az segít, ha azt játszod, hogy egy idegen lényként hirtelen itt termettél ebben a testben. A tested emlékei megvannak, de azok nem a te emlékeid, mert te teljesen új vagy itt, számodra ismeretlen ez a világ, fogalmad sincs mi hogyan működik, nem tudod mi az, hogy szabadság, szerelem, szeretet, kapcsolódás, és semmi mást sem. Az, aki melletted van, akkor látod először, önmagad a tükörben akkor látod először. Nem tudod milyen ételeket szeretsz, hová szeretsz utazni, mit szeretsz a szabadidődben csinálni, mi pihentet, emel, tölt és mi szívja az energiádat. Semmit sem tudsz ezen az új szinten! És itt indul a felfedezés és egy új haladás a célok felé.

Ez hozza el a káoszból az ÚJ RENDED!

És erre tudsz egy új külső világot is felépíteni úgy, ahogy új énedhez leginkább illik.

Attól függően, hogy mekkora változást tűztél ki célnak, ez a folyamat megtörténhet akár pár nap alatt, de évekig is eltarthat. Ha lépésről lépésre haladsz, akkor meglesz ez a folyamat, ha radikálisabban belecsapsz a lecsóba, akkor akár párhuzamosan is történhet mindez. Illetve, ez körbe-körbe tud menni, folyamatosan, ahogy mész előre, ismételve a folyamatot.

De reményeim szerint, most már sokkal jobban érted, hogy amikor azt érzed, káoszban vagy, az nem feltétlenül egy rossz, kerülendő dolog, mert abból, ha a régi rended ledől, meg tud születni az az új élet, amire annyira vágysz.

Minden káosz ezáltal lehetőség arra, hogy jobban kiteljesítsd önmagad és csodálatosabbá váljon az életed.

 

U.i.: hogy az ilyen dolgokon ne egyedül kelljen végig menned, csatlakozz a dobozosok csapatához. Részletek itt.

Miért és hogyan alakíts ki új (jó) szokásokat?

Szerző:

Miért nehéz új szokásokat kialakítani?

Vagy elhagyni a régi, lehúzó szokásokat?

 

A Szűz csillagkép segít megértenünk a szokásaink valódi viselkedését.

A Nap most a Szűz jövőbe lépő lábánál halad együtt a Marssal és a Merkúrral. A múltból ellépő lábnál elhagyhattunk olyan dolgokat, amik hátráltatnak, amik már csak a múlthoz tartoznak. Az elmúlt időszakban elléphettünk ezáltal a múlttól és most pedig a jövő felé lépünk.

A Szűz a belső rendezés és az aratás művésze. A Szűz mindig a hétköznapi életünkről szól leginkább, tehát azzal, hogy akik vagyunk, ahogy élünk, az milyen világot és milyen eredményeket teremt. Erre tudunk jobban rálátni, megérteni és rendezni.

És mikor már látjuk, hogy mik azok a szokásaink (akár mentális, érzelmi, vagy fizikai – cselekvési, esetleg kommunikációs, stb.), akkor azokat el tudjuk hagyni.

A Szűz „szokásai” azok, amik függetlenül, hogy mit csinálunk, hogy dolgozunk, pihenünk, otthon vagyunk, vagy nyaralunk, azokat működtetjük. Mert annyira az alapvető részeinket képezik. Olyan részeket, amik mindig ott vannak velünk, bennünk, ezáltal folyamatosan működnek.

Ezek a szokások először a tudatalattinkban lévő régi mintáink és sebeink következményei. Ekkor működünk „robotpilóta” üzemmódban, amikor tudtunkon és döntéseinken kívül ezek a tudatalatti programok teremtik az életünket. És amikor ezeket sikerül leleplezni, akkor már meg tudjuk őket változtatni, átírni.

Na de biztos tapasztaltad már, hogy ez általában nem egy csettintésre működik.

Akármilyen új dolgot is próbálsz elérni (új gondolatokat, új érzéseket, új reakciókat, új tetteket, stb), ahhoz más szokások kellenek. Tehát valójában minden változásnál, belső munkánál új szokásokat alakítasz ki önmagadban. Olyan parancsokat programozol ilyenkor magadba, hogy a régi reakciók helyett valahogy másként csináld, amivel a tudatosan egy szebb jövőt teremtesz magadnak.

Sokan azt hiszik, új szokásokat felvenni és ezáltal változni nehéz.

Sokan azt hiszik, hogy vannak olyan szokások, amiknek a kialakítása nehezebb, mint más szokásoké.

Sokan azt hiszik, hogy nehéz elhagyni régi szokásainkat vagy hogy nem is lehetséges.

 

1. Ne leépíteni akarj valamit, hanem egy újat felépíteni

Az első dolog, ami mindenképp megkönnyíti a dolgod, hogy sose egy régi szokás leépítésén dolgozz.

Helyette mindig egy újjal akard felcserélni azt. Így sokkal könnyebb.

És ez azért is hatékonyabb, mivel figyelmed át tudod rakni arra az új szokásra, így nem probléma tudatban munkálkodsz (nem a problémára figyelsz, nem a problémád erősíted), hanem céltudatosságban (ezáltal az új életed teremted).

Ez akkor működik igazán, ha az az új szokás egy olyan dolog, ami alapból kizárja a régit.

Tehát, ha az újat működteted, akkor az egy teljesen más érzést, más környezeted ad, ahol esélye sincs bekúszni a réginek. Ezért fontos, hogy mindig tudd, hogy mit akarsz a régi helyett, tehát mi az az új dolog, amin dolgozol, ami felé napról napra, rendszeresen lépdelsz.

Ha például alacsony az önszereteted, vagy az önértékelésed, akkor nem visz előre, ha a szeretet hiányt akarod leépíteni, a szeretet hiány ellen küzdesz, vagy folyamatosan azon dolgozol, hogy emeld az önszeretet és önértékelés szintedet. (Amikor „emelni akarod” ezeket, akkor az mögött is sokszor a hiány a motiváció, hiszen akinek már van elég, az nem feltétlen akarja annyira emelni azt.)

Ez helyett például sokkal előrevivőbb, ha azt az állapotot erősítjük magunkban, hogy „Magas az önértékelésem és önbizalmam.” Nem majd, nem akarok dolgozni érte, hanem az van már itt és most, már elértem. És ez az állapot, amikor így érzed magad, automatikusan kizárja az alacsony önszeretet és önértékelés érzését és állapotát, mert vagy az egyikben, vagy a másikban vagy benne.

 

2. Az elején minden új hazugságnak tűnik, mindig!

Amikor eldöntötted ezt a pozitív állapotot, akkor el kell kezdeni törekedni arra, hogy ezt megéld minél többször. Ebben segítenek a megerősítő mondatok, vizualizációk is, de az is, ha bármit csinálsz, azt már ebben az új állapotban csinálod. Kicsit olyan, mintha egész nap azt játszanád, hogy már ebben az új állapotban létezel és ez van, rendelkezel vele, ez vagy te.

Az egód ilyenkor elkezd elbizonytalanítani, ellenállásokat kelt, elkedvetlenít, összezavarja a céljaidat, kétségeket rak eléd, akadályokat, esetleg külső fura szituációkat, vagy fura testérzeteket.

Az egód ilyenkor be akarja bizonyítani, hogy ez az új állapot nem hozzád tartozik, nem te vagy és ez az egész csak egy hazugság.

Ezt az állapotot egy dolog eredményezi csak: a tudatalattidban még a régi szokások vannak és az új állapot még csak a tudatos énedben van jelen. Ezért eleinte „összeakad” a kettő. Ezért tűnik hazugságnak, mivel minden új „hazugság” eleinte, hiszen az még nincs beépülve a tudatalattiba.

Ilyenkor nem hazudsz, csak egy új dolgot teremtesz!

Idő kell, amíg ez az új dolog a tudatalattiban is szokássá válik és beépül az alap programodba, hogy már ne okozzon semmilyen ellenállást.

Mert valójában az nem okoz semmilyen ellenállást, ami be van épülve, ami már a szokásod, amit megszoktál, hogy működteted, hogy ott van. És ehhez gyakorlat, kitartás, folyamatos ismétlés, önmagad emlékeztetése, célirányos gondolkodás és cselekvés kell.

 

3. A régi kitisztul, az életed elkezd változni, jön az elbizonytalanító transzmutáció

Ami még a 2. ponttal párhuzamosan elkezd történni, hogy minél inkább fenntartod az új állapotot, minden, ami a régi programokra épül, elkezd kitisztulni, elengedődni.

Ez további őrületeket tud eredményezni, ugyanis erre az új állapotra át kell állni az egész testednek, a gondolkodásodnak, az érzéseidnek és a cselekedeteidnek is. Ez miatt először kicsit káoszos helyzetek adódhatnak, amikor borulnak, tisztulnak ki a régi programokhoz tartozó lenyomatok.

Ezeket érezheted úgy, hogy nem történt változás. Érezheted úgy, hogy ugyanaz ismétlődik továbbra is. Vagy akár azt, hogy hiába változtattál, nincs eredménye, mert a külvilágban sem történt még változás.

Itt is még kitartás kell, ugyanis az új programok, szokások fenntartásával és az önmagadba fektetett bizalommal, hittel ezek pár hét alatt kitisztulnak és mivel már elkezd beépülni a tudatalattiba az új, kívül is elkezdenek változni a dolgok és egyre természetesebbé válik az új állapot.

Adj magadnak időt, bizalmat, türelmet és engedd meg magadnak, hogy minden szinten átalakulhass ebbe az új állapotba, ahogy élni akarsz.

Ugyanis változás, transzmutáció nélkül, a régi dolgok kitisztulása nélkül nem léphet be az életedben 100%-ban az új.

 

4. A szokások kialakításának a szokása

Sokan azt hisszük, azért nem tudunk változtatni, vagy új szokásokat felvenni, mert mélyek a sebek, mélyek a régi programok.

Az, ha azt hisszük valamilyen szokást nehezebb felvenni, mint egy másikat, valóban nehezítheti a folyamatot. De pusztán csak azért, mert azt hisszük, hogy ez így van.

Valójában egy szokás felvétele mindig nehézkes tud lenni, amíg ki nem alakítod magadban azt a szokást, hogy folyamatosan és rendszeresen új szokásokat veszel fel, mert akkor már ez is természetessé válik.

Ezért az egyik legfontosabb, hogy ki kell alakítani az új szokások felvételének a szokását. Mert így bármilyen új szokást fel tudsz könnyedén venni.

Ezt nyugodtan letesztelheted magadon és megtapasztalhatod, hogy pusztán ennek a szokásnak a hiánya mennyire megnehezíti számodra a változást. Próbáld ki, hogy 1 hétig minden nap húzol egy papírlapra egy vonalat.

Ez nem bonyolult feladat, nem kell hozzá semmilyen mentális, sem fizikai erőbefektetés, egyáltalán nem nehéz napi feladat. Viszont az, hogy egy hosszabb ideig minden nap meg kell ezt csinálni, már rögtön meg is mutatja neked, hogy hol állsz a szokások kialakításának a szokásával.

Ez sok embernek, aki nem szokott hozzá, hogy új szokásokat vegyen fel, kihívást okoz. Pár nap után elfelejtjük, vagy unalmassá, értéktelenné, feleslegessé válik ez a feladat. Elvesztjük a lelkesedést, vagy közbe jönnek dolgok.

Új szokások kialakítása soha nem azért nem sikerül, mert nincs rá időd! Ez is csak ennek az egó elbizonytalanító mechanizmusnak az egyik megnyilvánulása.

Ebből láthatod, hogy a legtöbb erő nem is egy program átírásához, vagy egy seb begyógyításához kell, hanem pusztán ahhoz, hogy ez az új szokás kialakuljon benned.

Magához a rendszerességhez, kitartáshoz van szükségünk a legtöbb önfegyelmünkre, függetlenül a kifejlesztendő szokás nehézségétől.

Ezt gyakorlattal, új szokások gyakorlásával erősítheted magadban.

Minden egyes új szokás bevezetésével növekszik a mentális erőnléted és egyre inkább tudod uralni az egód, az érzelmeid, önmagad. Ezáltal nagyon sokat növekszik az érzelmi és mentális önfegyelmed, ami az életed tudatos és csodálatos megélésének egyik kulcsa.

Márpedig minden tartós változás csak új, előre vivő szokások kialakításával lehetséges.

 

5. Ne csak akkor akarj új szokást kialakítani, amikor már nagyon fáj a régi – nem kell, hogy szenvedj!

Mindezek fényében ezért leggyakrabban akkor akarunk változni és változtatni, amikor már muszáj, amikor van valamilyen külső körülmény, ami rákényszerít.

De ez a nehezebb út!

A kellő gyakorlattal, önfegyelemmel, a szokások kialakításának szokásával ezek a kényszerítő körülmények kihagyhatók és már nem kell megvárni, hogy nagyon fájjon.

Ezért azt gondolom, hogy az önismeret nem csak a szenvedők eszköze. Tehát nem csak akkor kell és érdemes foglalkozni új szokások kialakításával és a változással, amikor már nagyon fáj valami.

Egyszerűen megszoktuk, hogy a kemény dolgokból tanulunk, de mindig vannak előtte kisebb leckék is. Ha már azokat észrevesszük és már ott erőt veszünk magunkon és használjuk mindezt, felvesszük az új szokásokat, elkerülhetők a nehezebb leckék. Egyszerűen nem lesz rájuk szükség.

Ehhez pedig az kell, hogy egyre fontosabbá váljunk önmagunk számára és egyre fontosabbá váljanak számunkra a saját céljaink.

Ha csak akkor változtatunk, amikor fáj, akkor azzal szükségünk van a problémákra a változáshoz. Ez is csak egy szokás, miszerint probléma kell a változáshoz. És ha a változás hívei vagyunk, akkor problémákat is teremtünk magunknak ezzel a szokással.

Viszont, ha már nem a problémáink a változást beindító tényezők, hanem az akaratunk, a céljaink, a vágyaink, akkor már nem lesz a változáshoz szükségünk problémákra. Nem lesznek külső ráerőltető tényezők és ezáltal nem kell „szenvedni” a változáshoz sem.

Ebben segít sokat a céltudatosság fejlesztése, hogy a valódi vágyaid és a szíved motiváljanak, ne pedig a problémák és a nehézségek. Így is – úgyis lehet változni, de te döntöd el, hogy melyik szokás szerint akarsz élni. (Ez a különbség, ha a félelem, a problémák motiválnak, vagy a szeretet és a valódi céljaid.)

Ezekkel sokkal problémamentesebb, céltudatosabb, pozitívabb élet alakítható ki!

Ebből is láthatod, hogy az új szokások kialakításához, ezáltal egy új élet éléséhez időre, apró és rendszeres lépésekre van szükség, hogy az új szemléletek, új érzések, új belső és külső szokások beépüljenek a tudatalattidba és automatikussá, könnyűvé, természetessé váljanak a számodra. ÉS mindez természetesen új eredményeket hozzon létre a külvilágodban is.

Változni lehetséges, viszont a tudatalattidban lévő programokat csak rendszerességgel tudod átalakítani. És ez hozza a valódi eredményeket, és ezt aratja le a Szűz is

Mi történik akkor, amikor azt tapasztalod, hogy kirántják alólad a talajt?

Szerző:

Mi történik olyankor, amikor azt tapasztalod, hogy kirántják alólad a talajt?

Biztos megvan, hogy mire gondolok. Sőt, valószínűsítem, hogy mivel itt vagy, egy párszor tapasztaltad is ezt idén. Nem biztos, hogy meglépted, lehet ki tudtad kerülni – visszahátrálni, vagy lehet az élet lökött bele a szakadékba.
(Most hozok erre segítséget, olvasd végig az írást.)


A Szaturnusznak ez az egyik legnagyobb próbája, hogy el mered-e hagyni mindazt, ami komfortos, amit ismersz, ami biztonságos és ki mersz-e ugorni az új világba.

Igen, ugorni. Ez mindig olyan érzés, mintha épp egy szakadék szélén állnál. Lenéznél, de még az alját sem látod, feneketlen, épp ezért még félelmetesebb, sötét. És amit nem látunk, nem tudunk, attól az egó nagyon fél, mert veszélyeket rejt.

És igen, rejt veszélyeket is (ezért kockázatos is és egyáltalán nem kényelmes), de annál nagyobb lehetőségeket is, amiket nem tudsz elérni, ha nem ugrasz bele a mélységbe. Tehát az az öröm, bőség, szerelem, amire vágysz, ebben a lehetőségben rejlik.

Ez mindig egy próba, hogy készen állsz-e arra az új életre, amire vágysz, amit törekszel megteremteni. És ha nem ugrasz, ha visszatáncolsz, vagy agyalsz a szakadék szélén és csak az időt húzod, akkor vagy visszamész a régi életedbe, visszarendezkedsz (lemondasz valamiről, ami fontos neked és belül ott ragad az űr érzése – mindig tudni fogod, hogy valami hiányzik), vagy ott ragadsz a régi és az új között.

Ez utóbbi pedig végképp nem tesz boldoggá. Akkor azt érzed, hogy sehogy sem jó, a régit gyűlölöd, az újról semmit sem tudsz, félsz és egyre rosszabbul érzed magad.

Egyszerűen nem lehet úgy egy új életet kezdeni, vagy egy új munkát, új párkapcsolatot, új bármit, hogy közben benne vagy a régiben. Ez fizikailag is nagyon megterhelő, de az energiák és érzések szintjén is ugyanez a helyzet. Sőt, még önmagaddal kapcsolatban is ugyanez a helyzet.

Mondok példát:
Eldöntöd, hogy mostantól az örömöt éled, az örömöt választod. Ebben a pillanatban talán még át is éled, de a következőben visszalépsz a régi életedbe és ugyanazokat a dolgokat, ugyanazzal a hozzáállással, ugyanazzal a szenvedéssel, ugyanazokkal az érzésekkel és gondolatokkal, ugyanúgy csinálod tovább. És várod, hogy valami csoda folytán majd örömöt érezz (amit a külvilág okoz neked), de közben meg csak arra gondolsz, hogy mennyire utálod azt, ami most van.

Amíg ez így van az életedben, sosem leszel boldog, és nem lesz az, amire vágysz. Mert minden, amit akarsz, belőled indul ki. Belülről teremtünk kifelé. Tehát a külvilág csak a belső világunk tükre. Ezért nem tud senki megmenteni. Nincs herceg fehér lovon, vagy tündérkeresztanya, aki megment a szenvedéstől.

Nincs olyan tudás, könyv, vagy Doboz, ami meg tud menteni. Mert csak te tudod magad megmenteni. Nincs olyan körülmény, ami majd ha megtörténik, akkor könnyebb lesz lépni.

Mert egyszerűen egy adott pillanatban vagy a régi életedet éled vagy az újat. Vagy a régi szabályaid és döntéseid játszod az életed, vagy az új döntéseid szerint. És amiben vagy többször, ami az erősebb, az teremtődik meg.

Ezért nagyon fontos az elengedés (a múlt, a régi döntések, a régi szokások, a bekorlátozó mindennek az elengedése, elsősorban belül!)!

És ezért nagyon hátráltató, ha ott a veszteségtől való félelem. Tehát valamit birtokolsz (legyen az a párod, a házad, vagy bármi más), amit meg akarsz mindenáron tartani. És ez a „mindenár” nem más, mint a saját boldog, szabad, örömteli, bőséges életed élése.

Én úgy látom, ez az igazi áldozat. 

De nem a „jó fajta”, amiből áldás lesz, hanem ez a szíved feláldozása, ami egyre nagyobb szenvedést szül. A probléma csak az, hogy azt szoktuk meg, hogy ezt tegyük, ez a „könnyebb” (de valóban könnyebb?).

Nem azt mondom, hogy égess fel magad mögött minden hidat és hagyd ott a párod, a munkahelyed, a családod, a házad, stb.

Elsősorban belül kell elengedni a régi mintákat, szokásokat, régi döntéseket, azt ahogy magad és másokat láttál, a régi tapasztalatokat és egyszer ’s mindenkorra elköteleződni valóban Önmagad mellett.

Az ember egy multidimenzionális lény, nagyon sok szintű! Épp ezért, ha csak az anyagi világban gondolkodsz az életedről, magadról, ha azzal azonosítod magad, amiket csinálsz, amilyen sikereket elérsz, a szerepeiddel, az érzéseiddel, a félelmeiddel, a gondolataiddal vagy a birtokaiddal, akkor nagyon keveset látsz magadból.

Egyáltalán nem látod, hogy ki is vagy valójában. Nem látod magad. És ez is, félelmetes és ahhoz, hogy meglásd önmagad, ahhoz is „ugorni” kell.

Gyakorlatilag mindentől félünk, ez van, ebből kell főzni és nem arra várni, hogy „kész legyél” és amikor nem fogsz félni, akkor lépni. De, fogsz félni. Gyakorlatilag csak attól nem félsz, amit már nagyon-nagyon ismersz, tehát régitől nem félsz, az kényelmes.

Épp ezért, amíg a félelmet kerülöd, le akarod győzni, biztosan a kényelmes, a régi utat választod, amiből épp ki akarsz törni. A kényelem, a nyugodt, kellemes dolgok, amikor egyáltalán nincs ott az a fránya gyomorgörcs, nem visznek előre és nem hoznak fejlődést.

A Szaturnusz folyamatosan olyan helyzetekbe hoz, hogy meglásd a komfortzónádat és lehetőséged legyen azt átlépni. Először pici lépésekben, gyakorlásként, mint amikor ott vagy egy egyetem gyakorlati óráján.

Majd, amikor szerinte készen állsz, amikor itt az idő (amikor te azt érzed, még nem vagy készen, de valójában igen), jön a „záróvizsga”, ahol mindent elengedve (belül!) egy teljesen új világba ugorsz át.

Persze, mivel belül változás van, ez okozhat (sőt okoz is, hiszen amúgyis ez a cél is, ugye? tehát változást akarsz, ez azt jelenti, hogy akarod, hogy megváltozzon a külvilágod is) kint is változásokat.

De ezeknek belülről kell történnie, amit megelőz a belső változás. Viszont, ha csak kívül változtatsz, de belül nem, úgy nem lesz érdemi különbség, még akkor sem, ha látszatra minden más.

A változás sokrétű és nem is kell megismerni, érteni, tudni az egészet (ez is félelmetes és a megértés vágyát is el kell engedni).

Szóval mit is kell elengedni valójában?

Előszöris azt az egós vágyat, hogy maradjon minden ugyanolyan, mint most.

Ugyanolyan kényelmes, megszokott, biztonságos(-nak tűnő), stb.

  • El kell engedni azt, hogy csak akkor akarsz lépni, cselekedni, ha nincs benned félelem. Tehát a félelem kerülését, kitérni előle.
  • El kell engedni azt, hogy várod, hogy kívülről valaki megment (isten, párod, főnököd, stb).
  • El kell engedni a belső berögzült hitrendszereket és korlátozó szabályokat. („Ez jó nekem”, „Ez nem jó nekem”, „Ezt szeretem.”, „Ezt nem szeretem.”, „Ezért szenvedni kell.”, „Ezért meg kell küzdeni.”, „Ez úgy van, hogy és csak úgy lehet, nincs más módja.”, „Én tudom, hogy van és csak úgy van jól.”, „Ez jó amaz meg rossz.” …)
  • El kell engedni a megértés vágyát és a tudás vágyát. (Először biztosan nem fogod érteni, se tudni, hogy mit hogyan kell csinálni.)
  • El kell engedni azt, hogy kívülre helyezed a biztonságod. (Pénzbe, házba, vagyonba, emberekbe, …) Ez mind csak illúzió, amit bármikor kihúzhatnak a lábad alól, és mivel ezt mélyen tudod, félsz is tőle, hogy megtörténik és ragaszkodásokba, érdekkapcsolatokba visz.
  • El kell engedni a régi érzéseket – szégyeneket, bűntudatokat, stb.
  • El kell engedni régi szokásokat, amik már nem támogatnak. (Ezek a szokások lehetnek kívül, belül, lehetnek gondolati szokások, vagy érzelmiek is. Tehát például megszoktad, hogy reggel mindig nehéz felkelni. Vagy hogy a hétfőt utálni kell. Vagy hogy nyáron mindig köhögsz a légkonditól, ősszel pedig mindig megfázol.)
  • El kell engedni mindent, amire úgy gondolsz, hogy „mindig” és hogy „soha”. (Ha belegondolsz, ezek 99%-a amúgysem igazak, ugye?)

És még rengeteg mindent.

Gyakorlatilag el kell engedni azt az egészet, akinek gondolod – érzed magad, és ahogyan éled az életed. Mert minden valamilyen korábbi döntésnek (amit lehet még az életed előtt hoztál meg, vagy más tanított meg rá, hogy csak így lehet) az eredménye.

Az, aki most vagy és ahogyan élsz és ezzel, amit teremtesz kint, csak a korábbi döntéseidnek az eredményei.

Tehát amit igazából el kell engedni, azok ezek a korábbi döntések.

És az ugrás pedig azt jelenti, hogy választasz egy új döntést és onnantól kezdve kitartóan, türelmesen, lépésről lépésre a szerint építed fel az egész világod! (Ezt lehet lépésről lépésre, vagy néha megesik, hogy radikálisan kell, szitutól és embertől is függ.)

Ha én olvasnám most ezt, azt gondolnám, hogy lehetetlen.

De az a helyzet, hogy nem lehetetlen ezt megcsinálni.

Gyakorolni kell és egyre jobban, egyre gyorsabban, egyre teljesebben fog menni. És ez teljesen tökéletesen is van így, viszont haladni azt kell, ha változást akarsz. (A saját tempódban – nem gyorsabban és nem is lassabban.)

Ahhoz, hogy ez a lehető legkönnyebben menjen, sok minden a segítségedre válhat. De van 1 dolog, ami nélkül biztosan nem lehet ezt megtenni. Az eszencia, amit mindenképp fejlesztened kell magadban: ez pedig az ÖNBIZALOM.

Mert a valódi probléma mindezek mögött, ami ezt a rengeteg félelmet okozza és ami nehézzé teszi az elengedést az az, hogy kihelyezted a bizalmad.

Jobban bízol az orvosokban, a pénzben, egy fizikai helyben, a párodban, a fix munkádban, meg az egész külvilágban, mint saját magadban. Ezért kívülről várod a megoldásokat, hogy történjen valami kint, csináljon valaki valamit, hogy jobb legyen az életed.

És mivel te nem bízol magadban, ezért teljesen természetes, hogy olyan emberekkel veszed körbe magad (tükör törvénye), akik szintén nem bíznak magukban. Szóval olyan emberek kezébe helyezed át a te életed felelősségét és életed megoldását, akik szintén ugyanezt teszik a saját életükben. És ez így egy ördögi kör, ami elbutít, bekorlátoz, szenvedést hoz és csalódást okoz.

Most állj meg picit és nézd meg, hol érzel csalódottságot az életedben?

  • Milyen életterületen?
  • Kikkel kapcsolatban?
  • Hol érzel kiábrándultságot?

Ezekben a helyzetekben hol ruháztad át másra azt, ami a te felelősséged? (Hol adtad át életed uralmát?)

  • Hol nincs elég önbizalmad?
  • Miben érzed azt, hogy te nem vagy képes rá?

Az ember multidimenzionális, nagyon sokszintű, sokrétű lény, rengeteg képességgel.

Csak ezt elfeljtetted már, mert sok élete nem ezek szerint élsz és nem használod ki a valódi potenciáljaidat.

Most engedd el azt, hogy nem bízol magadban és csak döntsd el, hogy mostantól bízol magadban. És mindent meg is teszel azért, hogy ez a bizalom lépésről lépésre kifejlődjön, erősödjön – tehát gyakorlod.

Tegyük fel, hogy 100%-os az önbizalmad (tehát elhiszed, hogy tényleg bármire képes vagy, még arra is, amit elsőre lehetetlennek gondolsz), most már könnyű ugorni, igaz?

Minden egyes ugrás (kisebb és nagyobb is), minden valódi sikerélmény (amikor megugorva a félelmed a komfortzónádon kívül érsz el sikert – és ezt sikernek is látod – érzed) növeli ezt a mély önbizalmat. És mivel növekszik az önbizalmad, a külvilág is egyre kevesebb csalódást okoz.

Ez a valódi élet alapja, amikor tapasztalni is akarod az örömöt és boldogságot (nem csak vágyakozni rá, vagy gondolkodni róla).

Lehet nehezek most még Szaturnusz leckéi, de mind ide vezet, hogy bízz magadban, bízz a szívedben, az elmédben, a cselekvéseidben, a testedben, a minden sejtedben és minden energiádban, hogy az életed teljes uraként egy olyan életet tapasztalj és olyan úton járj, amit valóban szeretsz, ami örömöt, bőséget, szabadságot ad.

Mert ez az életfeladatod, ez a legnagyobb szolgálat, amit egy ember tehet.

Ha az önbizalom mellett döntesz elkötelezetten, ha az önbizalmat választod egyre több pillanatban, ez kinyitja a kaput a valódi szabadságba és megkapsz mindent ahhoz, hogy felismerd, mi mindenre is vagy képes valójában!

Ha az elengedés témájában olvasnál tovább, megteheted itt és itt.

A „jókor jó helyen lenni” tanulható?

Szerző:

Amikor jókor vagy jó helyen és minden tökéletesen alakul: szerencse vagy tudatosság?

Erről megoszlanak a vélemények. És talán még nagyon régen én is azt hittem, hogy a szerencsén múlik minden. Akinek minden könnyen megy, sikeres, az szerencsés, gondoltam. Aztán elkezdtem felfedezni a saját belső természetes teremtő erőimet és rájöttem, hogy a szerencse előidézhető!

Ekkor egy nagyon izgalmas utazás vette kezdetét, amikor elkezdtem megismerkedni a szinkronicitással, a „véletlenekkel”, ahogy James Redfield a Mennyei próféciában írja. Már sokszor volt, hogy működött a vonzás törvénye, tudtam teremteni dolgokat, de valahogy még csak korlátozottan, kisebb dolgokban.

Ekkor még nem voltam folyamatosan benne a „szerencse sodrásában”, mindig ki-ki estem belőle.

Jöttek érzelmi hullámzások, sértődékenység, ingerlékenység, túlérzékenység, néha düh, harag, sokszor félelem, ami mind-mind kizökkentett ebből az állapotból. Sokszor éreztem azt, hogy nincs elég önbizalmam, magabiztosságom, hogy meglépjek dolgokat, hogy változtassak. Már rengeteg mindent tudtam, hogy hogyan kéne csinálnom, de a való világban megtorpantam. Gátak, akadályok, ellenállások, nehézségek jöttek és egyáltalán nem tudtam, hogy hová is tegyem mindezt.

Kerestem a választ arra, hogy hogyan kell tudatosan belépni a szerencsés véletlenek sodrásába, ami szenvedéllyel, örömmel tölt el engem? Hogyan tudom folyamatosan azt teremteni, amit akarok, hogy az valósuljon meg, ami örömmel tölt el? Ráadásul mindezt minél könnyedebben, hogy ne „vért izzadva” rengeteg munkával érjem el a vágyott állapotokat, érzéseket, célokat? És hogyan tudom azt érezni, hogy jó időben vagyok, hogy nem vagyok elkésve és nem kell folyton rohannom?

Jah, és volt még egy kérdés, amivel folyton foglalkoztam: annyi mindent meg kell fejlődnöm még, annyi mindent ki kell munkálnom magamban, akkor most mindennel egyszerre kell foglalkoznom? Nah ezt nagyon fárasztónak, káoszosnak éreztem és nagyon el is bizonytalanított. Kapkodtam a különböző témák között, de mélyen egyiken sem sikerült változtatnom. Azt éreztem én ezt mind egyedül nem vagyok képes megfejlődni. Épp ezért mindig ugyanazokkal a problémákkal kerültem szembe az életemben, amikből már nagyon elegem volt.

Bevallom, türelmetlen is voltam.

Volt bennem egy hang, aki mindent azonnal akart! Azonnali tudást, azonnali változást, azonnal mindent! Volt viszont a fejemben még egy hang, ami miatt féltem minden apró változástól. Épp ezért egy nagy halogatás volt az egész, még az apró döntéseket sem tudtam meghozni és ez miatt egyre nagyobb bűntudatom is lett. Egyre negatívabban láttam saját magam, gyengének, értéktelennek, tehetetlennek.

Dúlt a harc e két oldal között, ezért sokszor éreztem azt, hogy elbizonytalanodom (a célomban, magamban, mindenben).

Onnantól, hogy megláttam ezt a félelmet magamban (hogy mennyire félek a sikertől is), már könnyebb volt lépésről lépésre, türelmesen haladni az úton, ezáltal meglelve az arany középutat.

Az volt a kulcs, hogy mindig arra figyeltem: aktuálisan mi az az egy dolog, amivel foglalkoznom kell.

Végre nem éreztem azt, hogy egyszerre túl sok dolgom van, nem volt túl nagy a teher, mégis stabilan haladtam előre, ami hamar meg is hozta az első sikereket.

Ez magával hozta azt is, hogy egyre pozitívabban tudtam látni magam.

Az egyre nagyobb sikereket elérve pedig növekedett a magabiztosságom, a hitem önmagamban, és egyre inkább biztos lettem abban, hogy „képes vagyok rá”. Ez a folyamatos apró lépésekben történő, de izgalmas előrehaladás segített átlépni az egyre nagyobb félelemeket is és egyre bátrabbá tett.

A legegyszerűbb módszer, hogy tudd, mikor mivel kell foglalkoznod az önismereti fejlődésedben, a csillagok bölcs üzeneteinek figyelése. Azért ennyire egyszerű, mert az égi üzenetek mindig a belső világodban zajló folyamatokat mutatják („ahogy kint úgy bent” törvénye). Ezért azokat megismerve tisztán tudod látni, hogy mi az időszerű benned, mi az az egy lépés, amit éppen meg kell lépned.

Ez nem csak egy egyszerű tükör, hanem kulcs a természettel való összhangodhoz. Ez azt jelenti, hogy ha az épp aktuális dologgal foglalkozol, akkor abban a természet MINDEN ereje támogat téged. Ilyenkor az egész univerzum a te csapatodban játszik és a sikeredet akarja. Épp ezért tudsz könnyedebben, „szerencsésebben” haladni és mindez egy nagyon jó érzés. Egyszerűen érzed, hogy nem vagy egyedül. Így válik az út is örömtelivé, ami által olyan célokat tudsz elérni, amik valóban örömöt okoznak neked.

Ezek az energiák mindig működnek, akkor is, ha nem figyelsz rájuk.

De eldöntheted, hogy összhangban haladsz velük, kihasználva a lehetőségeiket és szenvedélyesen, örömben, sikereket érsz el. (Vagy ellenük dolgozol, ezért azt érzed, minden ellened van és végig szenveded az utat.)

Szóval miért jó, ha rendszeresen pici lépéseket teszel a természettel összhangban?

Mert így mindig jókor vagy jó helyen. Ilyenkor mindennek megvan a maga értelme (amit egyre jobban látsz is), ami sokkal könnyebbé teszi az utat. Ráadásul mivel kinyílik a szemed a valódi világra, sokkal több csodát, emelő dolgot, ajándékot is kapsz pluszban, mint amit eredetileg akartál.

Ilyenkor már tudod, hogy mindezt azért kapod, mert összhangban haladsz a természettel/belső lehetőségeiddel (és kiérdemelted), hogy szinkronban vagy a saját belső óráddal. Kívülről pedig leginkább annyi látszódik: te szerencsés vagy mert valahogy mindig jó helyen vagy jó időben.

Szóval ha nem bíznád a véletlenre a dolgot, és inkább tudatosan lennél jókor jó helyen, akkor tőlem minden támogatást megkapsz ehhez ide kattintva, az Önismereti Felfedezők Dobozában!

A lustaság ELŐNY!

Szerző:

A lustaság előny!

Egy művészi életben nem „kell” dolgozni, sőt, nem „kell” semmit sem csinálni. Engedd meg, hogy kifejtsem ezt bővebben.

Kezdjük ott, hogy én mindig olyan életre vágytam, ahol nincs olyan, hogy „kell”. Nem kell dolgozni, nem kell reggel 6-kor kelni, nem kell napi 8 órában csinálni ugyanazt míg elmegyek nyugdíjba, nem kell takarítani, nem kell mosni – főzni – takarítani, nem kell lemondanom a filmezésről, nem kell lemondani olyan dolgokról, amiket szeretek csinálni, nem kell harcolni, nem kell veszekedni,…

Viszont mivel annyira tele volt a fejem a „mit kell” és hogy „mit hogyan kell” (mi hogyan „jó” – ezt is pont jól ismered te is) csinálni-val , egyáltalán nem tudtam, hogy mit csinálnék egy olyan életben, ahol semmit sem kell csinálni. Mégis mihez kezdenék?

Azt gondoltam, hogy semmit sem akarok csinálni. Szóval, ha ez esetleg még talán meg is valósulhatna (nagyjából ennyi esélyt láttam rá akkor :D), akkor egész nap nem csinálnék semmit. Csak sorozatokat néznék, esetleg olvasnék, és utaznék, kimennék a természetbe. De ez lustaság, gondoltam, ami miatt még rosszul is éreztem magam, hogy „de én nem akarok lusta lenni”.

Szóval a „semmit tenni”, a „nem kell” élet egy lusta élet lenne? NEM, mindjárt meglátod, csak olvasd tovább… Viszont amit már így is világos, hogy sok olyan ellentétes gondolat, berögzülés van az elménkben, ami (az ellentéte miatt) nem engedi, hogy tisztánláss és meglásd azt, amit tényleg szívből akarsz, mert ha be mernéd magadnak azt vallani, ha meglátnád, akkor az szembe menne egy programnak. Pl itt, hogy az lustaság lenne és én nem akarok lusta lenni.

Akkor még küzdöttem a lustaság ellen és csak az a kérdés járt a fejemben: „Hogyan győzhetném le a lustaságot?”… ez nagy hiba volt. Mert most már tudom, hogy ahol a figyelem, ott az energia (ezt a kvantum fizika, a vonzás törvénye és sok más dolog is már bőven bebizonyította), szóval amire figyelek, amire gondolok, azt növesztem, azt teremtem az életemben. Szóval mit teremtek akkor, ha „nem akarok lusta lenni”? Hát perszehogy a lustaságot! Legalábbis azt, hogy egyre több energia kell a cselekvéshez, az egyre fárasztóbb, egyre fáradtabb vagyok és ezáltal egyre nehezebb otthagyni a kedvenc sorozatomat/filmemet/stb, mert valamit épp tenni „kell”. És ez növelte a bűntudatomat is, és lehúzta az önértékelésemet, önbizalmamat, önszeretetemet és önbecsülésemet is. És ez miatt belső háborút vívtam, hogy kivel? Magammal, a múlttal, a mintákkal, a saját akaratommal, az idővel, a gondolataimmal, az életemmel és néha másokkal is kint.

Egy ördögi kör, ami már egyre inkább tudatosult, hogy nagyon lehúz és sehogy sem jó. Egyik oldal sem jó nekem, egyik oldalon sem vagyok boldog. Ha nem csinálok semmit, az lustaság, ha meg igen, az börtön (legalábbis ezt éreztem). Mi a kiút?

Ezen a ponton mondhatnám, hogy találd meg önmagad, vagy valósítsd meg önmagad, stb. De ez nem sokat segítene, hiszen még mindig ott az a belső feszültség, ami ezt nem engedi. Mégis hogyan valósíthatnám meg önmagam, ha bűntudatom van azért, ha pihenek és épp ezért mindent utállok, amiért meg kell mozdulni és semmihez sincs kedvem?

Szóval még mielőtt azon kezdtem volna agyalni, hogy mit is csinálnék én szívből, fel kellett szabadítanom a szívemet, hogy egyáltalán lássam ezt. Tudatosítanom kellett az érzéseimet (az elnyomottakat, a sérüléseket, és azt is, amit a mostban érzek) és ezeket megtanulni a helyükön kezelni, és végül uralni úgy, hogy az nem elnyomás. És ami még legalább ugyanilyen fontos, megtanulni észrevenni, tisztánlátni ezeket a belső gondolati ellentéteket, egymást akadályozó belső programkódokat. Mert ezek feloldása nélkül az egész élet egy nagy harc és arra, amit szívből akarok, nem marad energia, sőt, meg sem látom, hogy mi az. És én egyáltalán nem akartam harcolni! Nem akartam elpazarolni az időm (mert az a legértékesebb kincsünk) és nem akartam teljesen felesleges harcokba fektetni az energiám, ami csak még több harchoz vezet és egy silány, örömtelen, bezárt, unalmas, teljesen boldogtalan, rabságban tartó életet eredményez.

Ezért úgy döntöttem, lerakom a kardom és valódi, mély önismerettel, belső rendezéssel REND-be rakom az életem, hogy az egy művészi életté váljon. Azért, hogy minden pillanat értékes legyen, minden pillanat örömteli legyen, hogy az összes napom áthassa a boldogság, a szeretet, a szenvedély, a szerelem, a szépség, a művészet és az egész életem egy örömteli pillanatokból álló nagy alkotás legyen, ami így egy művészi életté áll össze. De eddig még sok lépés állt előttem. Ezek a lépések teljesen egyéniek, egyediek, mindenkinél mások. Épp ezért kellett egy „mester”, vagy mentor, egy segítő, egy bölcs tükör, aki segít nekem mindig átlátni azokon a belső gondolati programokon, ellentéteken, amiken egyedül nem tudok (vagy csak sok szenvedős tapasztalat árán látnám meg és hát én már akkor úgy döntöttem, nem akarok szenvedni és a hatékonyabb utat választom, még akkor is, ha egyedül is képes lennék rá.).

Ezért első lépésként azt javaslom, tedd le te is a kardod, hagyj fel a harccal és fogadd el: Lusta vagyok! Meg minden mást is, hogy most épp olyan vagy, amilyen. (Az elfogadás nem beletörődés!)

Ha elfogadtad és már nem harcolsz ellene, akkor meg is nézhetjük, hogy mi minden csodás dologra lehet felhasználni a lustaságot.

Az egyik első nagy felszabadulásom ez volt, hogy rájöttem, a lustaság egy hasznos készség!

Ez talán meredeknek tűnik először, elmagyarázom, miért gondolom ezt:

Az életben a napok, az évek mind ciklusokban működnek. Az ember, ha összhangban van saját magával, tehát egységben van, szinkronban van a belső valódi énjével, akkor olyan, mint egy fa. Ez a szimbólum nagyon mély, sok oldalt lehetne róla írni, ezért itt csak azt veszem ki, ami most ebből nekünk kell: a lomblevelű fák évszak szerint változnak. A fák télen nem csinálnak semmit. Most akkor ők lusták? Erre kapásból mondod biztos, hogy dehogy, hiszen télen épp az a dolguk, készülnek az újjászületésre, megújulnak, hogy tavasszal új erőre kapjanak. És igen, épp ez az! Az embernél is pontosan ugyanígy van!

Az embernek szüksége van a pihenésre, hogy megújuljon az energiája, megújuljon az akaratereje, hogy feltöltődjön és ezáltal sokkal több energiát, sokkal lelkesebben, szenvedélyesebben tudjon beletenni abba, amit csinál. És ez a regenerálódás nem csak az alvás! Az alvás a test pihenése, az elméjé nem. Pihenés nélkül, alvás nélkül és az elme pihentetése nélkül nincs tudatos, előremutató, örömöt hozó cselekvés. Nélküle csak küzdelem és harc van, ami egy egyre sz@rabb és boldogtalanabb élethez vezet.

Ez már nem a szoci, ahol úgy vagy jó, ha folyton csinálsz valamit. A mai világban az a fontos, hogy elérted-e az eredményt. Sokkal inkább a minőségre hajtanak és hogy lelkesedsz-e az iránt, amit csinálsz (és ez már a jobb munkahelyeken is így van – amikor még volt munkahelyem, nálam is ezt nézték: mindegy volt, hogy mit tanultam, mennyi időt dolgoztam, a lényeg az volt, hogy megcsináltam-e a feladatomat és azt kellően jó minőségűre csináltam-e meg. Senkit nem érdekelt, ha két feladat között a saját önismereti fejlődésemen dolgoztam, olvastam, stb. És én nagyon hálás is vagyok nekik ezért. Az, akkor, ott tökéletes volt számomra.)

Akár munkahelyed van, akár a saját felettesed vagy, pontosan jól tudod, hogy így van. Ez már inkább a minőségről szól. És minőségi cselekvést úgy tudsz csinálni, ha jól vagy. És úgy vagy jól, és ez a titok, ha a pihenés és a cselekvés ki van egyensúlyozva!

És ez a lustaság nagy előnye! Akiben van lustaság, az:

  1. A LUSTA EMBER TUD PIHENNI ÉS SZERET IS PIHENNI! Ez lehet nem tűnik annyira nagy előnynek, de rengeteg emberrel találkoztam, aki nem tud pihenni, csak folyton menne, csinálna valamit, agyal, stb. Nekik egy nagy harc, hogy leüljenek 5 percre és ne csináljanak semmit. A leglustábbaknak ez nagyon-nagyon jól megy! És ez egyáltalán nem felesleges – csak arra kell figyelni, hogy ez valóban pihentessen is, viszont így, jó alapokkal, sokkal könnyebb ebben is fejlődni.
  2. A LUSTA EMBER NEM SZERET FELESLEGESEN DOLGOZNI! Tehát mindent a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb erőbefektetéssel, a legjobb minőségben akar csinálni (hogy vissza mehessen pihenni és azt csinálhasson, amihez épp kedve van). Épp ezért sokszor a leglustább emberektől származnak a legkreatívabb megoldások, hogy hogyan lehet hatékonyabban tenni dolgokat. (Mert hát ő akar pihenni is, nem csak egész nap robotolni. És ez JÓ!)

És az az igazság, hogy ez a művészi élet stabil alapja, amikor már képes vagy cselekedni is és képes vagy pihenni is, mert egyensúlyban van a kettő! Mert ha bármelyik irányban ki van billenve a mérleg, akkor nincs örömteli élet.

Ha túl sokat cselekedsz: egy örömtelen, fárasztó, robot életed van, tehát annak éllenére, hogy valószínűleg sok sikert érsz el, belül nagyon nem érzed magad jól. És ilyenkor sokall be az ember, ilyenkor vannak a kiégések, stb. És mivel egyáltalán nem vagy összekapcsolódva önmagaddal, fogalmad sincs, hogy mit kéne másképp csinálni, mi okozna örömöt.

Ha meg az ember túl sokat pihen, akkor meg semmi nem halad a külvilágban, nincsenek sikerek és egyre nagyobb a bűntudat, a halogatás, és az húz le.

(A megállás = halál, a pihenés viszont nem megállás, hanem tudatos döntés, hogy feltöltsd az aksijaid. A telódat is időnként fel kell rakni a töltőre, miért lenne ez veled másképp?)

A legrosszabb, amikor ez a kettő váltakozik: sokat lustálkodsz, egyre nagyobb a bűntudat, a halogatás, majd felidegesíted magad, elindulsz cselekedni és mindent egyszerre akarsz megcsinálni, egós nyüzsgésben, és addig tolod, amíg túlhajtod magad, teljesen elfáradsz és nem tudsz már mást csinálni csak pihenni. Aztán innen nehéz visszatölteni magad, ezért sokat pihensz, túl sokat, ami miatt megint bűntudatod van és így tovább…

Mindhárom eset a teljes egó, ami teljesen lekapcsol téged a szívedről! Szóval ideje újra kapcsolódnod önmagaddal és összhangba kerülni vele.

Hangsúlyoznám, nem az arany középút kell! Hanem mindkét szélsőség, de tudatosan és magas minőségben működtetve, uralva. Tehát:

  • Amikor pihensz, akkor nagyon pihenj! Tudatosan. Olyan tevékenységeket választva, amik tényleg feltöltenek, tényleg örömmel töltenek el, lenyugtatnak, belassítanak, békét adnak, stb. Ha ez nem megy, fejleszd a pihenési/feltöltődős szokásaidat és találd meg azt a pihenési módot, ami hozzád illik. És fedezz fel újabbakat és újabbakat akár. Ahogy tapasztalsz, egyre inkább tudni fogod, hogy mikor milyen pihenésre/feltöltődésre van szükséged. (És ez sohasem felesleges dolog!)

  • Amikor cselekedsz, nagyon cselekedj! Nem egóból, gyorsan! Hanem békében, tudatosan, a lehető leghatékonyabban, a legnagyobb önfegyelemmel, a legfókuszáltabban és a legnagyobb lendülettel, lelkesedéssel, szenvedéllyel. (Erről még biztosan fogok írni később.)

  • És ezeket tudatosan váltogasd, hogy egyensúlyban legyél! Ne akkor pihenj, amikor már teljesen lemerültél. Azért pihenj, hogy soha ne merülj le. Mert csak úgy lehetsz tudatos, úgy tudod uralni önmagad, úgy lehetsz önfegyelemben, úgy lehetsz örömben, ha van energiád! Ezért fontos nagyon a pihenés. Ha csak akkor pihensz, amikor már lemerültél, nem csoda, ha nem bírsz utána megmozdulni, miért is lenne kedved hozzá?! (Hiszen tudod jól, hogy utána megint csak szenvedteted magad a teljes kimerülésig, ehhez senkinek sincs kedve. De ha már tudod, hogy megadod magadnak a pihenést és nem hajtod magad túl, ha már megvan ez az önbizalom, akkor sokkal több erővel tudsz elindulni.)

  • Gyomláld ki a csak energiaszívó, de semmit nem adó dolgokat. (Mindent kérdőjelezz meg amit csinálsz! És tedd fel magadnak a kérdést: Miért is csinálom ezt? Mit ad nekem? Megfelelés? Megszokás? Vagy örömöt okoz? Milyen célhoz visz közelebb? Akarom én ezt?)

Eleinte, mivel szokatlan és új szokás, valószínűleg kihívásokkal teli lesz, de ahogy rászoktatod magad erre az új rendszerre, azt fogod észrevenni magadon, hogy:

  • Egyre jobban vagy és mindig van energiád.
  • Egyre jobban szereted az életedet.
  • Egyre nagyobb az önfegyelmed, önuralmad, élesebb a fókuszod és erősebb az akaratod, nagyobb a lendületed és a motivációd.
  • Egyre több olyan dolgot csinálsz, amit élvezel is.
  • Egyre kreatívabb vagy, egyre több ötleted van arra, hogy mit is csinálnál szívesen, mi okoz örömöt és lesz is kedved ezeket megcsinálni.
  • Egyre tisztábban látod önmagad, a gondolataidat és az érzéseidet.
  • Egyre inkább szereted, becsülöd, értékeled önmagad és egyre inkább fogsz bízni is magadban és így másokban is.
  • Egyre több szeretet lesz az életedben.
  • Mivel már sokszor megtapasztaltad, könnyű lesz elindulni cselekedni és csinálni dolgokat és könnyű lesz meg is állni pihenni, mert már jól ismered a körforgást. Ezért nem lesz bűntudatod a pihenés miatt sem.
  • Egyre jobban kezeled a saját idődet, ezáltal egyre inkább látod az értékét és egyre inkább olyan dolgokba akarod befektetni, ami tényleg értékes.
  • Egyre minőségibbek lesznek a kapcsolataid másokkal. (Mivel van energiád, ezért mindenkihez a „jobb” oldaladdal tudsz hozzáállni, ami építő.)
  • Szépen kihull minden, ami „kell” és helyettük jönnek olyanok, amiket szívesen csinálsz. Így egyre tisztábban látod, hogy valóban mit is csinálnál örömmel.
  • … és még sorolhatnám.

Még pár tipp:

  • Csak olyan dolgokat csinálj, ami előre visz, ami jól esik. Ami nem visz előre, csak húzza az idődet, vagy elveszi feleslegesen az energiádat azt cseréld fel valami jobbra. (Viszont vigyázz, sokszor, ami feleslegesnek tűnik, az nem felesleges és ami fontosnak tűnik elsőre, az nem fontos. Legyél szemfüles és gondold át valóban azt, hogy mit miért is csinálsz alójában! Fedezd fel a gondolati programjaid, a mintáid, mert ezzel láthatod tisztán, hogy valóban neked mivel is kell foglalkoznod. Ha találsz ellentéteket, mint ami itt is volt, azokat oldd fel.)
  • Amit mindenképpen „kell”, azt törekedj lecsökkenteni és a lehető leghatékonyabban, legrövidebb idő alatt elvégezni, hogy több időd maradjon a „szeretem” dolgokra.
  • Legyen több olyan tevékenységed, ami jól esik, amit szeretsz. Ha nem tudod, hogy mik ezek, kiindulhatsz a gyerekkorodból is, hogy ott miket szerettél és próbáld ki azokat most is, vagy próbálj ki teljesen új dolgokat.

Szóval milyen egy művészi élet? Ezt a témát még biztosan folytatom, de az biztos, hogy egyensúlyban van benne a pihenés és a cselekvés, ami már önmagában rengeteg korlát alól felszabadít.

Kezdd el gyakorolni te is és fedezd fel, hogy mi mindent képes adni ez az egy szokásváltozás.

Ha elakadnál, vagy segítség kéne, kereshetsz bátran a hello@alkosdmegonmagad.hu e-mail címen, vagy dobj egy üzit Messengeren.

Szeretettel,

Klári

Jó életem van, de mégis valami hiányzik. Mi az?

Szerző:

Menthetetlenül a szabadság után sóvárogsz? Jó helyen jársz. Mostanra te is sejted, hogy valószínűleg nem fogsz tudni szabadulni ettől az érzéstől, ha csak valamin nem változtatsz. Korábban én is ugyanebben a cipőben jártam.

Nem, ez nem egy újabb csoda mese lesz, hogy a szegény gyerek hogy lett milliárdos. Még csak az sem a célom, hogy motiváljalak, hiszen a külső motiváció forrás csupán tüneti kezelés.

Az a célom, hogy inspirálódj!

Ha legalább egy kicsit is tudsz azonosulni a sztorimmal, akkor a végén a kérdésekből megláthatod, mi a következő lépésed, ha az átlagember szerepébe próbálod magad beletuszkolni, de ez egyre jobban fáj, mert érzed, hogy benned ennél több van.

Na vessük is bele magunkat!

Pontosan nem emlékszem az idejére, de nagyjából 2014 környékén lehetett. Egy számomra nagyon menő szakmában jó is voltam és fejlődtem is benne. Teljesen biztos voltam benne, hogy azzal akarok foglalkozni (konkrétan számítógépes hálózatokkal – igen, nekem ekkora agymenéseim vannak).

Klári akkor ott tartott, hogy már egy jó ideje azt mondogatta, hogy nem tudja, mihez akar kezdeni, ha befejezzük az egyetemet, de nem tudja elképzelni, hogy azt fogja csinálni, amit tanul. Pedig marhajól csinálta azt, amit csinált.

Én pedig álltam ott a régi jól betanult x generációs gondolataimmal (az x generációs gondolatokról ebben a videóban tudhatsz meg többet), és nem értettem, hogy… Hogy miről beszél egyáltalán. Nem jött át.

Azt tanultam meg, hogy felnövünk, megtanulunk egy szakmát és azt csináljuk életünk végéig. Esetleg abban egyre jobbak vagyunk, de ezt már magam gondoltam hozzá.

Na szóval néztem ott kukán és úgy gondoltam, hogy oké, majd lesz valami, én tudom mi a célom, azt akarom elérni, a szakmán belül egy olyan minősítést, amit csak kevesen mondhatnak magukénak. Így hát elindultam felfele a létrán.

Elkezdtem megvalósítani az álmomat. Bekerültem egy nagy nevű céghez és azt csináltam, amit szerettem. Imádtam a kétkezi munkát (meg azóta is), ezért csavaroztam, szereltem. Még a komfortzónámat is átléptem, mert Budapesten céges kocsit kellett vezetni (én meg egy 700 fős kis faluból jövök, ahol kb nincs is forgalom, és ez akkor eléggé rémisztőnek tűnt). Mindezt még az egyetem mellett, gyakornokként.

A hanyatlás első lépése: Éreztem, hogy nem a céljaim felé haladok

De ezt kb. 2 év alatt „kinőttem”. A gyakornok feladata mindig az alja munka is. Én meg fejlődni akartam, új dolgokat tanulni, tapasztalni, helyette rengeteg matricát ragasztottam, használt telefonokat takarítottam, leltároztam stb. Ne érts félre, mint már írtam, szeretem a kétkezi munkát és minden tiszteletem azé, aki ezeket elvégzi. De nekem nem ez volt a célom.

Az én célom az a szakmai minősítés volt, amit már korábban említettem. A matricázás és a telefon takarítás viszont nem ebbe az irányba vitt Szóval hiába volt ezen kívül sok izgalmas feladat, többet akartam, olyan kihívásokat, amelyek a céljaim irányába visznek. Ekkor eldöntöttem, hogy feljebb akarok lépni, gyakornokból mérnöki pozícióba.

A hanyatlás második lépése: Tudtuk, hogy rosszak a szabályok, de követtük őket

A mérnöki pozícióba való átlépésemet egy dolog akadályozta, mégpedig az, hogy még nem volt meg a mérnöki diplomám. Ekkorra azért már (jobb helyeken) az volt az elterjedt szokás, hogy ha valamihez értesz, és ezt bizonyítani tudod, akkor nem kell erről „papír”.

Én meg persze közben küzdöttem az egyetemen, hogy végre legyen diplomám, de nagyon lassan haladtam (ez megérne egy külön blogbejegyzést, szóval nem részletezem most). Így nem léphettem feljebb mérnöki pozícióba, ebben az állapotban pedig egyre kevésbé voltam motivált. Ez meg így nyilván nekem sem és a munkaadómnak sem volt jó.

A hanyatlás harmadik lépése: Az anyagi biztonság csak illúzió

Azt hinné az ember, hogy egy munkahelyen a fizetése csak felfelé kúszhat, de sikerült bebizonyítani egy furfangos módszerrel, hogy ez nem így van. Addigra már annyira elfogyott a motivációm, hogy ez a lépés már változásra késztetett: lépek felfele a ranglétrán máshol, ahol nem kötik azt koramúlt szabályokhoz.

Így hát munkahelyet váltottam. Olyan helyre kerültem, ahol egy jóval magasabb fizetésért végre azt csinálhattam, amit akarok. Tele volt kihívással, izgalommal. Cserébe 12 órában kellett dolgozni, nappal és éjszaka egyaránt.

A hanyatlás negyedik lépése: Rájöttem, hogy ugyanazokat a köröket futom

Az a helyzet, hogy szinte ugyanazt a kört játszottam végig itt is, mint előzőleg. Itt persze a valóságban máshogy nyilvánultak meg a buktatók, de a vége ugyanaz lett: hiába csináltam mindent teljes erőbedobással, egy idő után bekerültem a sor végére. Annak a sornak, amiben azok álltak, akik már egy jó ideje várnak az előléptetésre, csak nem volt üres hely ahová feljebb léphettek volna.

Mindemellett szakmán belül egy olyan téma szakértőjévé váltam, amiből egyébként hiány volt minden ilyen cégnél. Egyértelműen láttuk (én is és a vezetőim, mentoraim is), hogy oda kéne plusz ember, mert akire ezek a feladatok voltak bízva, az nem győzi csinálni (ja és nem is az ő dolga lett volna).

Majd az egész téma odáig jutott, hogy a helyi vezetők széttárták a karjukat: ők nem tudnak tenni semmit ez ügyben, mert a felsőbb vezetés dönt a nyitott pozíciókról. Itt viszont már előbújt belőlem a mára klasszikussá vált „értem én, de lesz@rom” gondolat.

Amikor viszont ráéreztem, hogy ebben kimagasló vagyok, akkor az történt, ami ilyenkor történni szokott, mindenhonnan ez a téma kezdett megjelenni az életemben, így viszonylag gyorsan kaptam is egy másik állásajánlatot, ahol (szinte) csak ezzel kellett foglalkoznom.

Némi gondolkodás után elfogadtam és örültem, ráadásul ez még magasabb fizetést jelentett. De itt már láttam, hogy az alap sztori ugyanaz volt, mint az előző helyen, szóval ugyanazt a kört futottam. Ezzel a szemlélettel érkeztem át a következő, egyben utolsó munkahelyemre.

A hanyatlás ötödik lépése: Pocsékoljuk el az időnket haszontalan dolgokra

Minden stimmelt. Megvoltak a kihívások, izgalmas volt a munka, támogatva volt a fejlődésünk, önszerveződő szakmai körök stb. Imádtam.

Aztán eljutottunk odáig, hogy az óriási projektekben sokszor azért kellett megcsinálni valamit (gyakran napok vagy hetek munkáját), hogy az ügyfél a szerződésben leírtak szerint azt mondhassa rá: köszi, inkább a saját felelősségemre máshogy csinálom, mint ti javasoljátok.

Persze, mostani fejemmel tudom, hogy a művész egyéniségemet bántotta ez a felesleges munka. Mert én a mások által meghatározott szigorú szabályok alapján is tudtam olyan jó munkát végezni, hogy az (nyugodtan kijelenthetem, hogy) művészi volt.

De hát Y generációs fejjel, ha bármelyik személyiség részedet elnyomod, akkor tuti hogy csak egyre sz@rabbul leszel (az y generációról és a gondolkodásmódjáról ebben a videóban tudsz meg többet). Ezt éltem meg én is, mert hagytam, hogy így folyamatosan „megalázzák” a művész személyiség részemet. És persze a kollégák a végtelenségig dicsértek, mert milyen jó munkát csinálok, imádtak velem dolgozni. De ha mondjuk a párodnak készítenél egy meglepetés ajándékot, és mindenkinek tetszene, csak neki nem, akkor téged vigasztalna a tudat, hogy mindenki másnak tetszik? Valószínűleg nem teljesen.

Gyökeres változást kellett eszközölnöm

Ezen a ponton döntöttem el, hogy kilépek ebből a körből és nem fogok olyan szabályokat követni, amelyek, ha fizikailag nem is, de érzelmileg és lelkileg börtönbe zárnak.

Ekkorra már egy jó ideje dolgoztam itt, az Alkosd meg Önmagad háttérrendszerén. Azt is tudtam, hogy ha másik munkahelyre mennék át, akkor nem lenne meg az a környezet, ahol ezeket a korlátokat le tudnám rombolni magam körül. Így döntöttem el, hogy vállalkozó leszek és néhány hónapig eltartott, míg megléptem, de megléptem.

Nem akarlak arra sarkallni, hogy legyél vállalkozó, ez az én döntésem volt. Persze lebeszélni sem akarlak róla, de ez a lépés önmagában semmire sem megoldás. Azért meséltem el, mert nekem ez volt az a lépés, ami arra kényszerített, hogy be merjem vallani magamnak, mi az, amit valójában akarok, hogy azt építhessem tovább.

Ha idáig eljutottál, szerintem érzed a saját korlátaidat. Ezért összesítésként a hanyatlásom pontjaiból összeszedtem neked néhány kérdést, mit érdemes átgondolnod, hogy ne kelljen neked is további éveket elpazarolnod, hogy rágyere, mit is akarsz az élettől:

  • A céljaid felé haladsz?
    Picit izgatottan, de felteszek egy erősebb kérdést: vannak egyáltalán leírt céljaid? Mert ha nincsenek, akkor egyáltalán honnan tudnád, hogy feléjük haladsz-e?
  • Csinálsz csak azért dolgokat, mert úgy szoktad meg, úgy tanultad meg?
    Figyeld meg önmagad pár napig, készíts naplót, vagy csak simán összegezd este a napodat. Nézd meg mi az, amit teljesen másképp csináltál volna, vagy meg sem csináltál volna legszívesebben. Tényleg szükség van rá? Vagy tényleg úgy kell csinálni? Ha elakadsz, kérdezz bátran messengeren vagy emailben.
    Persze vannak dolgok, amiket meg kell csinálni, de ez megint egy másik bejegyzés témája lehetne.
  • Mit jelent számodra az anyagi biztonság?
    Stabil munkahelyet? Ahonnan valójában bármikor kirúghatnak? Esetleg „x” összeget, ami félre van téve nehezebb időkre? Most látod, hogy egy járvány mennyire fel tudja forgatni a világot. Az anyagi biztonságot ilyenkor (is) meg tudod élni?
  • Te hol futod ugyanazokat a köröket?
    Jó hír vagy rossz hír, de mindig, mindenki fut újra és újra ugyanazokat a köröket. De minél tudatosabb vagy, annál több ilyen körből tudsz kilépni. Mindig azzal érdemes kezdened, amit érzel, hogy a legjobban fáj, ott van a „szűk keresztmetszeted”. Ha azon javítasz, akkor teszed a legnagyobb lépést előre.
    Ha még nem csináltad végig, javaslom az ingyenes Hangolódj rá Önmagadra sorozatot.
  • Csinálsz dolgokat teljesen feleslegesen?
    Ez hasonlít a második ponthoz, de itt azt gondold át, hogy mikor van olyan érzésed, hogy már mikor belekezdesz, tudod, hogy elpocsékolt idő lesz. Itt csak arra figyelj, hogy ami számodra fontos, amit élvezel, az nem elpocsékolt idő (sokan ezekkel kezdenék, korábban én is).
    Itt is a Hangolódj rá Önmagadra sorozatot ajánlom

Tedd meg az első lépést most, írd meg kommentben a kapcsolódó Facebook bejegyzéshez, hogy “elolvastam”, vagy ha jöttek felismeréseid, kérdéseid, azokat is várom hozzászólásban:

 

Ezt a 10 kifejezést cseréld le és könnyebb lesz az életed!

Szerző:

A gondolataink, az érzéseink és a beszédünk is mind teremtő hatásúak.

Ma legyen ez a blogbejegyzés gyakorlatias és mutatok pár példát, hogy mit érdemes azonnal kihúznod az aktív szókincsedből és átalakítani, hogy pozitívabb legyen az életed.

Mert ilyen ártatlannak és aprónak tűnő szokásokkal (aminek többségét tényleg csak azért használjuk így, mert „így szokás”, vagy épp sokat hallottuk és belénk égett) sokkal-sokkal nagyobb rombolást vihetsz végbe a saját életedben, és a saját önbecsülésedben, mint azt gondolnád.

Szóval, ha ráadásul te épp azon is dolgozol, hogy növeld az önbecsülésed, az önszereteted, az önértékelésed, az önbizalmadat, a pozitív önképedet, akkor még fontosabb, hogy ezeket felismerd a saját kommunikációdban és elkezdj helyettük használni valami építőt.

(Persze úgy a hatásos igazán, ha ehhez hozzá igazítod azt is, ahogy belül önmagaddal kommunikálsz – gondolatban. Tehát nem is gondolhatod ezeket magadról sem, úgy az igazi!)

 

Kifejezések, amit cserélj le pozitívabbakra:

 

 

1) „Ó hát én milyen buta/ szerencsétlen/ hülye/ stb vagyok.”

 

Ez a típusú mondat/kifejezés akár szavak, akár gondolatok formájában is nagyon romboló hatású. (Ha magadra mondod, magadat rombolod, ha másra, akkor a másik embert és magadat is.)

Amit mondasz, amire gondolsz, azt erősíted. Így, ha azt mondod például (akár észrevétlenül, poénból, vagy bárhogy máshogy – még ha nem is gondolod komolyan), hogy buta vagy, akkor olyan szituációkat teremtesz magadnak, ahol minden okod meglesz arra, hogy butának is érezd magad. Ez által le tudod racionalizálni, hogy igen, ez így van, buta vagyok, nincs mit tenni. És így továbbra is fenntartod és erősíted ugyanezt a teremtést.

Tehát egy ördögi körré, egy szokássá válik, amiből csak úgy tudsz kilépni, ha abbahagyod önmagad degradálását és helyette a pozitív dolgokat kezded erősíteni. Például értékeled, dicséred, elismered magad.

Helyette: Dícsérd és ismerd el magad sokszor.

Például: Ügyes vagyok. Okos vagyok. Szerencsés vagyok. Megcsinálom. Legközelebb menni fog. Stb.

 

 

2) „Bocsánat.”

 

Önmagában a bocsánatkérés jó dolog…. ha valóban van miért bocsánatot kérnünk. Ilyen például, ha valóban kárt okoztunk, esetleg romboltuk a társunkat.

Viszont a mai világban nagyon elterjedt kifejezéssé vált és nagyjából minden 5. mondatunkban benne van az, hogy bocsánat.

Pl: „Bocsánat, arrébb állna?”, „Bocsánat, meg tudná mondani, hogy?”

Vagy bocsánatot kérünk minden apróságért, például tüsszentésért, köhögésért, stb. Ez már szinte olyan, mintha azért kérnénk bocsánatot, mert élünk.

A „bocsánat” már egy elterjedt töltelékszó lett és az illem egyik kifejeződése. De nagyon romboló, hiszen ezáltal azt közvetíted kifelé, hogy baj, ha hatással vagy valakire. És ezáltal olyan helyzeteket is teremtesz, amik valóban okot adnak arra, hogy azt érezd, mások terhére vagy.

Helyette: Inkább legyél máshogy illedelmes, például cseréld le a „bocsánatot” „kérem” re.

Pl. „Kérem megmondaná, hogy?”

 

 

3) „Szegény.”

 

Amilyen szavakat használsz és amilyen érzésekkel töltöd ezeket fel, olyan világot teremtesz magadnak.

Ha azt mondod valakire, hogy „szegény”, akkor ezáltal az ő, és általa a saját szegénységedet erősíted. Szegénységet pénzben mérve, energiában, időben, szeretetben, vagy bármiben. Tehát a sajnálat (akár mások sajnálata, akár önsajnálat) mindig a hiányt erősíti és teremti. És ezáltal nagyon rombol minden célt, amit el akarsz érni.

Tehát ezt a kifejezést mindenképpen érdemes lecserélni a szótáradban és megerősödni annyira érzelmileg, hogy ki tudd iktatni a belső világodból azt, hogy sajnálod magadat, vagy sajnálsz másokat. (A sajnálat az egyik leglehúzóbb erő, ráadásul hatalmi dráma is.)

Helyette: Poénból ilyenkor szoktam mondani, hogy „gazdag”, még ha nem is teljesen odaillő. Hogy ezáltal is a másik ember bőségét növeljem.

Vagy ha tényleg rászorulóról van szó, akkor sajnálat nélkül, objektív érzelemmentességben maradva (tehát semlegesen) áldást, szeretetet adok. Mert tudom, hogy egy olyan helyzetben ezzel tudom leginkább őt támogatni. A sajnálattal nem segítek senkinek sem.

Vagy ha egy-egy ilyen helyzetben nem tudok mit mondani, akkor inkább nem mondok és nem is gondolok róla semmit. Mert ha emelni nem is tudom, legalább ne romboljam.

Ez mellett törekszem arra, hogy másoknak sem engedem meg, hogy sajnáljanak engem. Tehát ha például valamilyen helyzetemre úgy reagálnak, hogy szegény te, akkor ezt ki szoktam kérni magamnak. Megszoktam mondani, hogy én bizony nem vagyok az (még ha éppen valóban pórul jártam, vagy csak 1000 Ft van a számlámon, akkor sem), így szeretettel kérem, hogy ne mondja ezt rám.

 

 

4) „Én ezt szeretném.”

 

Ez a kifejezésre elsőre talán egyáltalán nem tűnik rombolónak, hisz kinyilvánítjuk vele a vágyainkat. Nah igen, viszont a „szeretném” szóban nincs benne a saját erőnk. Nincs benne akarat. Ez inkább egyfajta vágyódás, sóvárgás, ezáltal átadjuk teremtő hatalmunk valamilyen külső erőnek. Tehát én szeretném, de igazából „tőled függ”, hogy megkapom-e. És ez a mögöttes gondolat az, ami romboló. (A benne lévő felelősséghárítás.)

Helyette: Használjuk e helyett bátran az „akarom” szót.

Mert ebben van mozgási, cselekvő erő (a-KAR), így sokkal hamarabb megvalósul az, amit akarunk, mint amit csak szeretnénk. Ráadásul az akarat motivációt is ad, ezáltal könnyebb megtennünk olyan dolgokért a kellő lépéseket, amit akarunk (főleg, ha nagyon akarjuk), mintha csak szeretnénk.

Biztos te is érzed a különbséget.

 

 

5) „Borzasztóan/Rettenetesen/… (pl Rettenetesen jó volt.)”

 

Ez is gyakori kifejezési mód, hogy valamit azzal hangsúlyozunk (hogy például valami mennyire jó volt), hogy egy erős negatív szót teszünk elé.

Igen, biztosan megérti a mondandónk a másik ember, viszont az univerzum felé azt közvetíted vele, hogy neked, ami borzalmas, borzasztó, rettentes, stb az a jó. Egyszerűen a jóval jár együtt.

Vagy például: Elképesztően jó:

Ez mit is jelent? Hogy nem hiszed el, hogy milyen jó volt. És ugye, amit nem hiszel el, azt nem is teremted meg újra. (Sokkal jobban jársz, ha inkább úgy állsz hozzá a jó dolgokhoz, hogy az neked természetes.)

Helyette: Pozitív szavakkal erősíts. Pl. Csodálatos volt.

 

6) „Csak az a baj, hogy…”

 

Ha valaki így kezdi a mondatot, az egyértelmű jele annak, hogy a problémán van a figyelmének a fókusza. Tehát épp azt nézi, hogy például valamit miért nem tud megtenni. Ez önmagában is gátló, hiszen ahol a figyelmed, azt növeszted. Tehát, ha a problémán, akkor a problémát növeszted.

De ez mellett ez a kifejezés még azt is behozza a képbe, hogy mivel a „baj”-ra figyelsz, ezáltal még több „baj”-t teremtesz magadhoz. Ha ezt használod, nem meglepő, ha azt tapasztalod, baj baj hátán történik veled és mindenhol csak a problémákba ütközöl.

Átalakítod a gondolkodásodat és a kifejezéseidet és máris eltűnnek a problémák. Az életed pedig tele lesz lehetőséggel.

Helyette: Az „az van, hogy” már sokkal jobb. Viszont a „van” felerősíti és fixálja azt, amivel ez a mondat folytatódik. Tehát ha itt is egy problémát írsz, akkor ezzel is fixálod a problémádat, de ha levonod mondjuk a következtetéseidet, vagy vágyat, célt fogalmazol meg, vagy éppen azt, hogy mit fogsz most tenni a megoldás érdekében, akkor máris építő.

A problémáid helyett beszélj a lehetőségeidről és a céljaidról. Az a legjobb kivezető út ebből. Hagyd abba a panaszkodást.

 

7) A „de” használata

 

A „de” nem egy rossz kifejezés önmagában, de lehet önbecsülés rombolóan, vagy épp a fejlődésedet megakasztóan használni. És lehet jól is használni. Ezért érdemes rá figyelni.

A „de”-ben az az izgalmas, hogy rögtön megkérdőjelez és semmissé tesz mindent, ami a mondat elején van és azt teszi stabillá, ami a mondat végén.

Használhatod így:

„Tudom, de …”

„Csinálom, de …”

Ugye? Ez így rögtön azt sejteti, hogy ott kifogás van, szépítés, finomítás, stb. Hogy valójában nem tudja (vagy nem akarja tudni), illetve nem csinálja. – Függetlenül attól, hogy mi van a mondat folytatásában. És ez így összeségében a hitetlenséget, bizalmatlanságot erősíti.

Helyette:

A „De”-t használd a problémáid megszüntetésére: „Volt egy kis akadály, de…”. Sokkal jobb, ugye?

 

 

8) Szarkazmus, heccelés (igen, akkor is, ha csak poénból van)

 

Az univerzumnak bár gyakran jó a humora, a kommunikációnkat szó szerint érti. Tehát hiába mondod azt szarkasztikusan és tudod, érzed, hogy valójában mást akar az jelenteni, a teremtésed szó szerint történik. Épp ezért érdemes mindig megválogatni a poénokat és még viccből sem mondani olyat, amit egyébként nem akarnál, hogy megtörténjen.

Most mondhatod, hogy oké, ez csak vicc. De naponta hányszor vannak szarkasztikus megjegyzéseid? Na ezek mindig valami fura káoszt teremtenek az életedbe.

Ráadásul, ha még ezzel valaki más heccelve is van, az már a vallató hatalmi drámába is beletartozik. Ami azt jelenti, hogy a kommunikációval megcélzott személy önbecsülés rombolása zajlik éppen. (Ha magaddal viccelődsz így, akkor is. Szóval csak óvatosan a negatív poénokkal.)

Helyette: Ha már szarkazmus, legyen az pozitív.

 

 

9) „Nagyon vigyázz/Pórul fogsz járni.”

 

Aggódni néha mindannyian szoktunk. De elgondolkodtál már rajta, hogy ez valójában mit teremt az életedben?

Vegyük a „nagyon vigyázz magadra” példát. Mi van ez mögött? Valamitől féltem őt, tehát valamilyen félelem vezérel ezeknek a szavaknak a kimondásában. És mivel félelemmel mondom, egyrészt a saját félelmem erősítem, másrészt annak az embernek a félelmét erősítem, akinek mondom. Szóval magát a veszélyt erősítem így pont az ellenkezőjét érem el, mint amit eredetileg akartam. Hiszen épp az lenne a célom, hogy mondjuk biztonságban hazaérjen az illető.

Mondhatnánk, hogy hiszen ez jó, mert így óvatos lesz.

Na igen, de ha valakinek az elméjében a félelem van benne, fél attól, hogy valami bekövetkezik, akkor előbb-utóbb be is fog.

Épp ezért nagyon fontos, hogy lépésről lépésre megtanuljuk kezelve félelmeinket haladni előre a szeretet útján.

Helyette: A pozitív oldalát fogalmazd meg, amit erősíteni akarsz. Például: Biztonságot utat kívánok. Vagy „vigyázz, nehogy leesel” helyett: kapaszkodj erősen. Stb.

(És ez akkor az igazi, ha belül is sikerül az érzéseidet és a gondolataidat is átállítani a félelemről a szeretettel teli pozitív dolgok támogatására. Tehát ha a mondatot alapból nem a félelem és az aggódás vezérli, mert nem aggódsz. Ez gyakorlás kérdése, csináld és egyre jobban fog menni.)

 

10) „Tök ügyi vagy/Nagyon jól nézel ki/…

 

Ezek a kifejezések akkor hátráltatóak, ha csak illendőségből mondjuk őket és valójában nem úgy gondoljuk. Mert akkor hiába akarunk kedvesek lenni, ez hazugság. (Még ha jó szándékú is.)

A dicséret nagyon fontos, de dicsérj olyat, amit tényleg úgy is gondolsz.

Mert ezzel olyan helyzeteket teremtesz, amiben mások is hazudni fognak neked és ezáltal megnehezíted saját magadnak azt, hogy őszinte, önazonos, önfelvállaló és valóban támogató kapcsolatokat alakíts ki másokkal.

(Ráadásul a másik ember ezt általában érzi is, ha egy ilyen bók nem őszinte, szóval még hiteltelenné is válhatsz a szemében, esetleg még meg is haragszik rád.)

Helyette: Például, ha sarokba szorítanak egy ilyen helyzetben, emelj ki valami olyan részletet, ami tényleg tetszik. (Vagy használd a fent említett „de” kifejezést tompítónak: A fazon nem illik annyira hozzád, de a szín csodásan kiemeli a szemedet.)

Tényleg! Csak olyat dícsérj meg másban, ami tényleg tetszik. De ezt viszont gyakran. (Igen, lehet őszintén is jó fejnek lenni, sőt!)

 

Van még rengeteg ilyen kifejezésünk.

Fedezd fel a saját kommunikációs szokásaidat és alakítsd át pozitívabbá. Ezáltal egy sokkal szebb világban találod magad és még az emberi kapcsolataid is támogatóbbak lesznek.

Segíts másokhoz is eljuttatni ezt a bejegyzést. Itt találod a Facebookon megosztott részt, ha még nem tetted, nyomj rá egy lájkot, szivecskét és oszd meg, vagy írd meg hozzászólásban a gondolataidat, felismeréseidet:

 

Küzdesz az egóddal? Ezt mindenképp el kell olvasnod!

Szerző:

Az egót vehetjük úgy, hogy ő a mi részünk, vagy szerepünk (esetleg bizonyos szerepeink összessége).

Gyakran úgy gondolnak rá, hogy ő a „sötét oldal”. Épp ezért a legtöbben úgy állnak hozzá, hogy le akarják küzdeni magukban. Azt hiszik, hogy az egó rossz. És kialakul egy belső harc. Ellenségként tekintenek rá és le akarják győzni, harcolnak ellene.

Viszont ez a lehető legrosszabb dolog, amit tehetnek. Viszont te, mivel ezt olvasod, már lehetőséget kapsz arra, hogy jól állj hozzá a saját egódhoz!

Ha ellene cselekszel, csak őt növeled. Gyakorlatilag fegyvert és erőforrást adsz a kezébe, hogy még inkább lenyomjon téged és kiadod a kezedből az uralmat.

Pedig TE valójában sokkal nagyobb vagy, hiszen mivel ő a részed, te vagy az ő teremtője is. Az egód valójában csak illúzió…a múltbéli tapasztalataid, a múltbéli minták benned élő lenyomatai. Viszont ezek messze vannak a Te valódi Erőforrásodtól, valódi Lényegi részedtől. Csak azt akarja elhitetni veled, hogy áldozat vagy, de ez nem igaz!

Az egó tudatalatti mintáid, tanult programjaid, tapasztalataid és az ezekből kialakult védekező mechanizmusaid gyűjteménye. Semmi több, nem egy szörnyeteg, amit le kell küzdeni. Csak egy csomó program, beléd égett szabály, ami a tudatalattidban működik és igyekszik ezáltal bent tartani a kényelmes, komfortos környezetedben. Például olyan dolgok vannak itt mélyen bekódolva, hogy mi jó, meg mi rossz. Tehát, ha a szívedben valamilyen olyan vágy bukkanna fel, ami már kicsit is beleesik a tanult „rossz”, vagy „veszélyes” kategóriába (függetlenül attól, hogy a valóságban tényleg az-e), akkor már elkezd szabotálni a haladásban.

Az egó az az erő benned, ami biztonságban akar téged tudni és minden erejét/képességét erre használja fel. Épp ezért, ha valami nem úgy történik, ahogy az „egó akarja”, jöhet reakcióként például a hiszti, panaszkodás, önsajnálat vagy épp valamilyen agresszívebb kirohanás, düh is.

Az egó legnegatívabb hatása az életedre, hogy mivel félelem generálással akar téged rákényszeríteni, hogy biztonságos környezetben maradj, elszakít a benned lévő szeretettől. (Egyszerűen, mert az nem komfortos – eleinte.) Ez miatt szétszakítottságot hoz létre benned: szétszakítottságot a szíved vágya és a jelenlegi életed között, szétszakítottságot az emberi és az isteni részed között.

Mégis azt mondom, jobb inkább együttműködni vele, mert így tudsz belül nagyobb egységben lenni magaddal. Mivel ő is a te részed, így tudod visszavenni erőd egy jókora részét. Hidd el, sokkal jobban jársz, ha együtt működsz vele és erejét a szívbéli vágyaid megvalósításába teszi, mint ha ellened munkálkodik.

Mikor hasznos és mikor hátráltat az egó?

Egy csecsemő még nem érzi magát elkülönülve a világtól. Ő még tisztán, egységben él és jobb esetben minden igényét kielégítik. Automatikusan kap táplálékot, van tető a feje felett, stb. Így alapvetően neki még nincs egója sem, csak pusztán beprogramozott ösztönök.

Az egód kb 3 éves korodra, én tudatoddal együtt alakult ki. 3 éves korodra már beléd épültek azok a fő programok (kondícionált – rengetegszer hallott – gondolatok), amik alapján látod, hogy te és a világ az két különböző dolog. Így elkezdődik a “szétszakítottság” érzése. Ez mellett még azt is megtanulod, létezik veszély a világban. Mert mivel a világ nem Te vagy, így nincs is rá hatásod.

Ezáltal egód innentől kezdve azt csinálja, hogy ezekre a beépült veszélyekre figyelmeztet és védelmez téged.

A probléma abból adódik, hogy ezek a “veszélyek” sokszor alaptalanok, csak illúziók. Így alapvetően sokkal kevesebbet engedsz meg magadnak, mint amennyit még életveszély nélkül lehetne.

Biztosan hallottál már a Maslow piramisról.

Ennek alsó két szintje a fizikai szükségletek (étel, ital, levegő, alvás, szex, …) és a biztonsági szükségletek (pénz, ház-lakás, őrző kutya, …) szintje.

Mondhatod, hogy neked ezek már nem fontosak, mert például a szeretet vagy önmegvalósítás szintjén vagy és neked már ezek nem számítanak. Viszont ez csak önámítás. Hiába vagyunk spirituális lények, itt vagyunk a fizikai világban, itt vagyunk testünkben. És ennek a helyzetnek a fenntartásához bizony el kell fogadnunk, hogy vannak a 3D-nek játékszabályai, amik mögül, ha kibújnánk, a fizikai testünk életét vesztené.

Nah és ez az egó valódi és igenis hasznos területe.

Tudnod kell, ha nem stabil az alsó két szint, akkor az egész piramis instabil, csak látszat és bármikor összedőlhet. Mert csak akkor tudsz valóban feljebb lépni, ha az alsó két szint legalább minimálisan rendben van. Például, ha azt éled meg, hogy nem tudod befizetni a számláidat, akkor biztosan nem tudsz teljesen önmegvalósítani sem. Mert egyszerűen a „ki kell fizetni a számláimat” erősebb és elviszi a kreativitást, nem tudod úgy élvezni az életet. Ezért érdemes alulról felfelé haladni.

Az egó ehhez a két szinthez tartozik. Ő felel azért, hogy ez a két szint rendben legyen. Így az ehhez kapcsolódó vágyak is például leginkább egós vágyak (ha túlzásokba esünk, egyébként ezek is kellenek!).

És ezzel nincs is semmi gond. Mert ahogy mondtam is, ha az alsó két szint stabil, akkor tudsz feljebb is építkezni.

Ezért szükségünk van az egóra!

Mert az ő vágyai és törekvései nélkül nem tudnánk megadni magunknak a fizikai és a biztonsági szükségleteinket, és így valószínűleg nem is élnénk túl sokáig vagy ha igen, akkor az lassú öngyilkosság lenne.

Például, az egó akar birtokolni dolgokat. A szellemünk meg például egy szabad életre vágyik. Viszont ebben a fizikai világban csak úgy tudunk igazán szabad és értékes életet élni, ha meg van a fizikai szabadság is (nem csak a belső) és ehhez viszont pénz kell. Vagy mondjuk, ha akarsz utazni, ahhoz kell egy autó, vagy repülőjegy, szóval valamit, ha csak ideiglenesen is, de kell birtokolni (és ez az egónak öröm, amit ki is tudsz használni). Ebből is látszik, hogy az egó és a magasabb részeiddel jól tud együtt működni, ha mindenkinek a saját területébe van beleszólása!

Hol van az egónak a „helye”?

Az egóval alapvetően nincs probléma, így nem is kell vele harcolni. Inkább használd őt eszközként a 3D-s szükségleteid kielégítéséhez és biztonságod kialakításához. Ha van az egóddal problémád, akkor az inkább abból adódik, hogy az egód nem kezeled a helyén. Ennek az szokott lenni a következménye, hogy az egó átveszi az uralmat és ez a részed akar eldönteni dolgokat, hogy mi hogyan legyen az életedben (a tudatosabb, önmegvalósítóbb részeid helyett).

Ezért kell megtanulni ezeket a részeinket felismerni és megtanulni a helyükön kezelni.

Az egó legerősebb eszköze, a félelem. Ezért, ha gyakran a saját félelmed áldozata vagy, akkor biztosan az egód uralkodik rajtad.

Az egó segítségével tudjuk bebiztosítani fizikai szükségleteinket és a biztonságunkkal kapcsolatos szükségleteinket. Viszont egy önismereti utazónak pusztán az ezeken a szinteken való létezés általában nem elég. Többre vágyunk. Megelégeltük a mókuskereket, a szüleink mintáit, a régi újra és újra felbukkanó köröket. Sok esetben ráeszméltünk, hogy mintáinknak köszönhetően másolunk, így nem a saját életünket éljük. Nem azt, amit ott bent a szívünk legmélyén szeretnénk és ez miatt elégedetlenek vagyunk. Változást, fejlődést, újítást akarunk és ki akarunk törni a régiből, a múltból. És tovább akarunk lépni a következő szintekre.

Na és ilyenkor jön elő a probléma.

Csak a múltban megtapasztalt és megtanult dolgokat ismerjük. És amit ismerünk, megtapasztaltuk, arról van is véleményünk (jó, rossz, biztonságos, veszélyes, csábító, kerülendő, stb.) Ezt ismeri egónk és ez miatt (a védekezés szintjén) igyekszik eltéríteni minket abba az irányba, ami szerinte biztonságos. És az ismeretlen bizony veszélyes. Így minden új dolog veszélyes.

Tehát bármilyen új szokást akarsz bevezetni, új dolgok akarsz behozni az életedben, azt nem ismered. Nem tudod, hogy mire számíthatsz, milyen eredményt fog hozni, sikeres leszel-e benne vagy kudarc fog érni. Ha sikeres leszel, mi lesz az eredménye, milyen “lavinát indít el” az életedben, milyen következményei lesznek a jelenlegi életedre, szeretteidre.

És jön az egyik legnagyobb félelem is: Ha megváltozok, ha máshogy döntök, akkor is fognak szeretni? Mit fog mondani a párom, a gyerekem, a szüleim, a barátaim? Akkor is mellettem lesznek? Vagy elvesztem őket és mindent amit szeretek, ha megváltozok?

Így minden ismeretlen és új dolognál bekapcsol az egó vészjelzője. Ő figyelmeztet: Új útra léptél, így légy óvatos, nem tudod mi történhet.

És sokan itt fordulnak vissza, mert az egójuk, a védekezési mechanizmusaik alapján hozza meg a döntést az életük felett. Erre szoktuk mondani, hogy „egóban van”. Ilyenkor egyszerűen nem lát teljesen tisztán az ember, minden sokkal félelmetesebb, veszélyesebb, szűkebb, stb. És egyszerűen nem mer lépni.

Ezek az emberek vágynak az új életükre, mert egyszerűen a régi már járhatatlan és jön a félelem, jön a gyomorgorcs, jön az egós ellenállás és azt mondják: Ez így még sem nekem való. Inkább nem is akarom. Nem ér annyit.

És ekkor az egó megkönnyebbül, a vészjelzés leáll és visszatér a nyugalom, a “semmi”, a gyomorgörcs nélküliség az életedbe. És megnyugtatod magad, nah ez a jó út, jól döntöttem, mert “jól vagyok”.

Nah, de vajon tényleg akkor vagy jól, ha az érzed “nyugi van”? Ha azt érzed nincs veszély? Ha nem félsz?

Az a helyzet, hogy ha most nincs semmi miatt gyomorgörcsöd, akkor a múlt mintái szerint élsz, tehát a járt, a megszokott úton vagy. Ilyenkor a komfortzónádban vagy. Tehát újra a régi, megszokott köröket futod. És ha így élsz, akkor bizony nem lesz változás. Mert csak attól nem félsz, amit ismersz. Viszont amit ismersz, az nem tesz boldoggá, nem elég, tudod jól. Ha ismernéd, mi tesz boldoggá, akkor már boldog lennél.

A legnagyobb mókuskerék, amiből ki kell mindannyiunknak egyszer lépni, az ez, az ismertből – megszokottból az ismeretlenbe!

A változás, az újítás mindig félelemmel és gyomorgörccsel jár. Ez egyszerűen kikerülhetetlen.
Ha ez nincs jelen az életedben, vagy halogatod, akkor bizony tudd: egód védekezési mechanizmusaiban vagy benne, ő az úr az életedben.

Bent vagy a kalitkádban és bár lehet nyitva van az ajtó is, nem akarsz kirepülni. Mert nem ismered, milyen a kint lét. Nem tudod mi vár kint. És kint bizony lehetnek veszélyes dolgot.

Lehet néha fájni fog, biztosan érnek majd kudarcok is. De csak így lehetsz valójában szabad. Ha vállalod a kudarcok kockázatát.

Ha a kalitkádban akarsz maradni, úgy is jó, a te döntésed, a te felelősséged. Az ajtó mindig nyitva áll, mindig dönthetsz másképp.

Az egó legnagyobb fegyvere a félelem (és az ebből kiinduló halogatás). Így félelmeid mutatják a járatlan utat. A félelmeid jelentik azt az útjelzést, amire mindig is vágytál, csak nem merted meglépni.

Félsz mindentől, de ezek legtöbbször nem valós veszélyt sejtetnek, hanem csak egy automatikus reakció, gondolatok, amik vissza akarnak fogni téged. Sokszor nem is a te tapasztalataidon alapulnak, hanem mások véleményén, gondolatain. Legtöbbször még nem is rólad szólnak. Így legtöbbször nem igazán lehet hinni nekik.

Vedd vissza az irányítást, lépj a járatlan útra és higgy inkább a saját tapasztalataidnak!

Én azt mondom, érdemes belelépni a szituációkba. Érdemes meglépni, ami félelmetes. Mert félelmeid között rejlik az az élet is, amire vágysz. De ezt csak akkor tudod meg, ha már megtapasztaltad, kipróbáltad, megismerted. És ez a komfortzónádon belül nem megy!

A félelmeid még ha néha meg is nehezítik az utat, jó barátok. Használd őket útjelzőnek és hallgass a szívedben rejlő hívó szóra.

Mi az a “spirituális egó”?

Az ő hangját lehet leginkább összekeverni az intuíció hangjával. Ő a kellemes, “elszállós” érzésekkel manipulál. Nagyon szuperjó érzéseket gerjeszt, ami miatt azt érzed, ebből nem akarsz kijönni, ezt nem akarod abbahagyni. Mert ha ennek a felemelő érzésnek vége, akkor vissza kell menni és foglalkozni kell a hétköznapi dolgokkal, amik unalmasak, “rosszak”, félelmetesek, “nem szeretem feladatok”.

Az intuíció hangja általában felemelő, de kissé félelmetes – gyomorgörcsös is (mert járatlan, ismeretlen útra mutat és felelősséget kell vállalni).

A spiri egó ellenben nem vállal felelősséget, hárít, halogat így olyan “jó érzésekkel” lát el, amik ugyanúgy benne hagynak a komfortzónádban. És ugyanúgy szétszakítottságot eredményeznek benned.

Neki köszönhetet azt az érzést például, hogy amikor művészkedsz, alkotsz, filmezel, meditálsz, akkor az mennyire jó és ez miatt nincs kedved visszatérni az előre vivő feladataidhoz. És ez bizony hátráltató tényező és rettentően tudja gátolni a haladásodat. (Épp ezért nem hallod meg intuíciód halk hangját.)

Egy másik példa, ami gyakran megesik:

Eldöntötted, hogy valami újba kezdesz. Ezt elkezded tanulni, de végig azt érzed, te nem tudsz eleget. Nem tudsz eleget ahhoz, hogy ebbe a valamibe belekezdj. Kell még információ, kell tudás. Kell még 10 szakkönyv, meg 5 tanfolyam, amit biztosan el kell olvasni és el kell végezni, mert nélkülük nem lehet elkezdeni. És azt veszed észre, hogy látszólag foglalkozol a céljaiddal, gyűjtöd az információt, olvasol, csinálod az önismereti gyakorlatokat, olvasod a megerősítő mondatokat, rengeteg technikát ismersz már stb és mégsem történik változás.

Ilyenkor azért nem történik semmi, mert egyrészt azt érzed, hogy még nem tartasz ott, nem elég nagy az önértékelésed, másrészt pedig nem ülteted gyakorlatba a tanultakat. Nem cselekszel, csak halmozod a tudást. Nem használod az összegyűjtött információt mindig, minden pillanatban. (A spirituális egód ekkor a tanulási vágyadat, a keresésedet használja fel halogatásra, hogy el tudd kerülni a félelmetes nagy, előremutató lépést.)

A spiri egó elhiteti veled, hogy nem vagy kész, nem tudsz eleget és ezzel megállít. A spiri egó az, aki kíváncsiságával belehajt téged a tudás gyűjtésébe és azt érezteti: még kell, mert ami van, az nem elég, nem működik, nem használ. (A fontos tudások megszerzéséről meg gyakran lebeszél: „ezt már tudom, ez nem kell”.)

Tehát a spiri egó által történhetnek olyan szituációk, mint például az, hogy a meditációd során belső békében vagy, de a munkádban már az első dolog kizökkent és fuccs is a belső békének.
És ez miatt alig várod, hogy újra meditálhass, mert akkor van a “béke órája”. A cél viszont épp az lenne, hogy a példában szereplő békéd minden pillanatban meg tudd élni, ne pedig csak akkor, amikor “minden összeáll”. Mert így jön létre az egység.

A spiri egó mögött ugyanúgy a félelem, és a védekezés áll és összességében a célja pontosan ugyanaz, mint a „sima” egónak. Csak az eszközök mások.

Ő az, aki hárítja a felelősséget az eszközökre, emberekre.

A spiri egó tehát hárít és türelmetlen. Folyamatosan. És ezt bizony sokszor nehéz is észrevenni.

Kilépni mindkettőből csak úgy lehet, ha meghozod azt a félelmetes döntést és rálépsz arra a bizonyos félelmetes útra. Bármilyen érzést is váltsanak ki belőled: ha kellemetlen, ha kényelmetlen, ha nincs hozzá kedved, ha félsz tőle, stb.

Sokszor például épp ezért nem megy a célkitűzés sem, mert már az félelmetes és az egó (bármelyik) elrejti. Pedig mindenkinek mindig van valamilyen célja!

Mi kell az előrehaladáshoz?

Előszöris kellenek bátor célok és ezek felé tett bátor lépések.

Ezek lehetnek pici és nagyobb célok is, ez jelenleg nem számít, a lényeg, hogy akard elérni. Akkor fogod tudni bátran meglépni mindig a következő lépést.

Ahhoz, hogy egyre könnyebben tudd meglépni és kezelni félelmeidet, szükséged van a mentális és érzelmi önfegyelmed fejlesztésére is.

Ez mellett segít, ha fejleszted magadban a megbocsátás képességét. Ezáltal függetlenítheted magad a világtól és rendezheted saját érzelmeidet. Valószínűleg ezt nem is kell mondanom, hogy békében sokkal inkább a saját életedet tudod élni, mintha folyton dühöngenél és bűntudatod lenne. Csak a megbocsátáson keresztül lehet kapcsolódni a szeretettel és a szeretet az alapja annak, hogy egységbe kerülj magaddal.

Ami még kikerülhetetlen, az a felelősségvállalás, az önfelvállalás, és az őszinteség képességének fejlesztése. Ez segít abban, hogy szembe tudj nézni a következményekkel, az esetleges hibákkal, kudarcokkal. Mert bizony lesznek. Kudarc és hiba nélkül nincs siker sem. Ha mégis, akkor az azt jelenti, hogy azt már tudtad korábban is, tehát komfortzónán belül volt. Nem félni kell a kudarcoktól, hanem minél rövidebb idő alatt minél többet elkövetni (azért nem szándékosan a kudarcot kitűzni célként), mert így fogsz gyorsan haladni.

Továbbá az egyik legfontosabb terület még, ami nélkül nem tudsz szívbéli célokat kitűzni és nem mered őket bevallani sem magadnak: önszeretet, önbecsülés, önértékelés, pozitív énkép.

Nagy segítség lehet még a megegyezés képessége és az asszertív attitűd kifejlesztése. Így egóddal is könnyen, békésen, nyer-nyer helyzetben egyezhettek meg.

Továbbá ami még nagyon fontos, az a rendszeres pihenés és feltöltődés. Ugyanis, ha fáradt vagy, és nincs erőd, akkor egód sokkal könnyebben átveszi a hatalmat feletted.

Gyakorolhatod továbbá még a flow, a meditáció és a “jelen levés” állapotait is. Hiszek ezeknek célja alapból az egó nélküli állapot megteremtése. Minél több ilyen gyakorlatot iktatsz be a napjaidban, annál inkább tudod folyamatosan fenntartani a tudatosság állapotát és így fókuszált, célirányos maradni.

Ennek az egésznek pedig az lesz az eredménye, hogy egy sokkal mélyebb kapcsolatba tudsz lépni saját magaddal, intuícióddal. És így egy sokkal boldogabb, ihletettebb életet élhetsz.

Ahogy egyre inkább elkezdesz 100%-os felelősséget vállalni az életedért, és visszaveszed saját életed kormányát, megtapasztalhatod, hogy egód nagyon szívesen, örömmel szolgál téged. Főleg, ha ezért jutalmat is kap, ajándékokat. Épp ezért segít sokat, ha mindig ünnepled sikereidet és gyakran ajándékozod meg magad.

Így együtt, egy csapatként megvalósíthatjátok céljaitokat.
Mert az egó bizony rossz úr, de nagyon jó szolga. Legyél Te az ő vezetője.

Arra, hogy ezekben mind, 30 nap alatt, pici lépésekben tudj fejlődni és ezáltal közelebb kerülni a szíved valódi útjához, létre hoztam ezt a tréninget rengeteg elméleti-gyakorlati anyaggal, pici játékos feladatokkal (hogy rögtön gyakorlatba is ültethesd a tanultakat), tisztánlátást segítő füzetekkel, meditációkkal, rengeteg ajándékkal:

https://www.alkosdmegonmagad.hu/elso-lepeseid-az-eletfeladatod-fele/

Csatlakozz te is!

Gyakran félsz, hogy visszatér, amiről úgy gondolod, hogy már elengedted?

Szerző:

Kaptam egy szuper kérdést a minap és úgy gondoltam, hogy erről, illetve a válaszról neked is tudnod kell!

A kérdés a következő:

„Elengedtem az exem, már más pasival vagyok, de félek, hogy ugyanazt fogja csinálni, mint az exem. Pedig ő nem olyan és ő nem is tehet a múltbéli fájdalomról. Nem akarom rá kivetíteni ezt a félelmet. Mit tegyek?”

Gondolom neked is megvan ez az érzés, ez a szituáció: volt a múltban valami, ami fájdalmat okozott és hiába vannak már más körülményeid, félsz, hogy újra megtörténik veled, hogy bevonzod, stb. Lehet ez pasival kapcsolatos, de történhetett ilyen a munkahelyeden, vagy bármi mással kapcsolatban is. A lényeg: van valami, amit nem akarsz, hogy megismétlődjön.

 

Azt gondolom, két eset lehetséges itt, ami ezt a félelmet táplálja:

  1. Nem vagy tisztában a saját teremtő erőddel.

És ezáltal azt érzed, a körülmények áldozata vagy és nincs ráhatásod arra, ami történik veled (vagy hogy az épp melletted lévő férfi hogyan viselkedik veled).

 

A vonzás törvénye kimondja, hogy ahogy gondolkodsz, ahogy érzel, tehát aki vagy éppen, azt sugárzod ki magadból és mint egy visszhang, csapódik vissza rád az életed eseményein, az életedben lévő embereken keresztül ugyanaz az energia.

 

Tehát ha például azt érzed, hogy te nem vagy elég jó, akkor újra és újra olyan helyzetben találod magad, ahol ezt éreztetik veled. És ez megerősíti benned a hitet, hogy valóban nem vagy elég jó és így mélyül egy probléma. És mivel már sokáig fennáll egy-egy ilyen szituáció, már nem is igazán tudod elképzelni, hogy ez lehet máshogy is. Így szűkül le a látásunk és így zárjuk be magunkat ugyanabba a kalitkába, ördögi körbe újra meg újra. És közben elhisszük, hogy nem tudunk rajta változtatni, mert ez valami rajtunk kívül álló, ördögi valami, amire nincs ráhatásunk, hanem „csak úgy” megtörténik. De valójában semmi sem történik „csak úgy”, ok nélkül. És az okok mind benned vannak, a te gondolkodásodban!

 

Épp ezért van akkora hatalma mindennek, ami tágítja a képzelő erőd, ami arra tanít téged, hogy máshogy gondolkozz az életedről, önmagadról. Ami elhiteti veled, hogy te is megtudod csinálni és meg is tanít, hogy hogyan gondolkodj, hogy azt teremtsd, ami boldoggá tesz. Sőt, ha még azt is segíti, hogy mélyre áss önmagadban és valóban mélyen megismerd önmagad, a saját működésed, akkor meg a határ tényleg csak a csillagos ég!

 

De ehhez saját gondolkodásod tágítása, fejlesztése szükséges, lépésről lépésre. Mert ez átalakítja a benned lévő hitrendszereket és ha ezekkel az új programokkal összhangban is cselekszel, nagyon gyorsan tudnak jönni az első sikerek. És ehhez az első lépés: meg kell látnod, mivel is teremtetted az adott szituációt? Mit akar neked tanítani? Milyen tükröt mutat ez rólad? Mit nem mertél eddig bevallani magadnak?

És ha ezen változtatsz, megváltoznak a körülményeid is, mert megváltozik a „visszhangod”.

 

  1. Ha láttad a Titkot, vagy valahonnan máshonnan ismered a vonzás törvényét, tehát ha tisztában vagy azzal, hogy az életedben történő eseményeket te teremted, akkor ez egyszerre lehet félelmetes és felszabadító is.

Felszabadító, mert ha belőled indul ki, ha te teremted a dolgokat, akkor tök jó, mert tudsz is rajta változtatni. Viszont épp ez okozza a félelmet is: „Mi van, ha újra megteremtem? Ha nem sikerül változtatni a gondolataimon, érzéseimetn.” És ezért sokan inkább nem is foglalkoznak a témával, mert azt gondolják, nem elég kitartóak ehhez, nincs elég önuralmuk, nem látják eléggé tisztán önmagukat, stb. Tehát azt hiszik, nem képesek kézben tartani a dolgokat és félnek, hogy még rosszabb lesz ezáltal minden.

 

Egy ilyen korai „beavatásnak” abba, hogy minden esemény belőled indul ki (főleg, ha ezt a megfelelő szakértői segítő jelenlét nélkül csinálod, aki képes tartani benned a lelket a kezdeti lépéseknél) nagy kockázata van! Nem hiába tanulták az ókori Egyiptom papjai is 21 évig az elme erejének elsajátítását, hiszen nem lehet rögtön rázúdítani egy emberre a valódi hatalmát, mert megrémül tőle és még inkább elzárkózik a fejlődés útja elől. Pici és jól irányzott lépések kellenek, mert különben egyszerűen azt érzi, hogy ő erre nem képes, és mivel ezt hiszi, így is van, ami miatt még lejjebb csúszik és jobban szenved. És mivel kudarcokat ér el, ez még inkább megerősödik benne, hogy ő erre nem képes, pedig ez hazugság!

 

Mindannyian képesek vagyunk változtatni az életünkön, bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, vagy bármilyen nehéznek tűnő szituációk jönnek újra meg újra vissza az életünkbe! Nem létezik olyan karma, se semmilyen átok, vagy bármi más, ami annyire belekényszerít valamibe, hogy nem lehetséges kimászni belőle! A te erőd minden körülménytől nagyobb, csak meg kell tanulni tudatosan használni.

 

Mindig van valamilyen kiút! Csak ehhez a megfelelő lépéseket kell megtenni a megfelelő irányba. És ezek a lépések biztosan új lépések. A kiúthoz új szokások, új hozzáállás, új gondolkodás kell! Mert az, amit eddig gondoltál, éreztél, tettél, az csak arra volt elég, ami most van jelen az életedben.

 

Ha képes vagy máshogy hozzáállni önmagadhoz és az életedhez és ezzel összhangban cselekszel, akkor bármilyen „ördögi kör” feloldható. Ez nem csettintésre történik! Változtatni kell magadon, belül és ennek megvannak a saját technikái, amiket bárki el tud sajátítani a kellő elszántsággal és akarattal. És ebben nincs semmi hókuszpókusz. Eddig is teremtetted a világod, nem ezt kell itt megtanulnod, mert ezt már tudod. Csak tudatosítani kell, hogy ezt mivel csináltad eddig, fel kell ismerned a tudatalatti programjaidat, amivel a jelenlegi életedet teremtetted meg és mást kell vele teremteni. Kell egy új cél, egy másik dolog, amit tapasztalni akarsz és arra kell felhasználni a teremtő képességed. Tehát csak át kell programoznod az elméd és azzal összhangban cselekedni.

 

Nagyon egyszerű ez, csak egy kis szorgalom és lépésről lépésre való haladás kell. (A kitartás nem ahhoz kell itt, hogy egy-egy technikát minden nap megcsinálj, hanem hogy kitarts az mellett a jobb élet gondolata mellett, ami benned ég és meg akar valósulni.)

 

Szóval mit kell tenned, ha mást akarsz tapasztalni, mint eddig?

  1. Nézd meg, mire akar tanítani a szituáció.

Gondold végig, hogy milyen érzést okoz neked ez a szituáció. Mikor érezted életedben legelősször ugyanezt? Mi volt az a szituáció? (Ha visszafele haladsz és elmész a legrégebbi emlékedhez, amire emlékszel, akkor sok összefüggés tisztává válik előtted.) Szóval milyen régi fájdalomban gyökerezik ebben a szituációban? Vagy épp te hol/kivel/milyen helyzetben viselkedsz ugyanúgy? (Milyen viselkedéssel, gondolattal árasztod ki ugyanazt az energiát?) Milyen tükör ez neked és mire akar tanítani?

 

Legyél magaddal teljesen őszinte, mert az felszabadít!

 

  1. Oldd fel az ezzel kapcsolatos sérüléseket, lehúzó érzéseket.

Ha megvan a fájdalompont, akkor vegyél elő egy papírt és írd ki magadból az összes fájdalmat, dühöt, bűntudatod az adott szituációval, vagy a benne lévő emberekkel kapcsolatban.

 

Azzal a szándékkal írj, hogy kiraksz magadból mindent. Mintha kimennél egy hegytetőre, hogy kiordítsd magadból a fájdalmad. Épp ezért használj bátran káromkodást, bármit, amit abban segít neked, hogy minden kijöjjön, aminek ki kell. Mintha csak épp ordítanál az adott emberrel!

 

Ha jól esik, ha végeztél el is égetheted a papírt, vagy széttépheted.

 

(Ezt csináld meg önmagaddal is, biztos vagyok benne, hogy önmagaddal kapcsolatban is van itt valami düh, harag, bűntudat, stb.)

 

  1. Fogalmazd meg, hogy mostantól mit akarsz helyette.

Pl azt tapasztalod, hogy a párod mindig megcsal. Megnézted, hogy milyen tükör ez neked: mutathatja például, hogy gyerekként a női önbecsülésed teljesen el volt nyomva bizonyos szituációk, emberek által és ez miatt nem érzed magad elég jó nőnek. És ezt bizonyítja be újra meg újra neked az összes férfi. De mutathatja ez még azt is, hogy saját magadhoz, a saját vágyaidhoz, céljaidhoz nem vagy elég hűséges (épp ezért mások sem hűségesek hozzád). Ezeket mind összeszedted, tisztán látod, érted az összefüggéseket (legalább amit jelenleg tudnod kell) és rendezted az ezzel kapcsolatos érzéseidet, szóval most már egy semleges állapotban vagy érzelmileg, ha erre a szituációra gondolsz. Megbocsátottál, elengedted a történéseket és most jöhet az új.

 

Ebben a példában az új, amit akarsz helyette az a hűség. Ezért ezt a hűséget kell elkezdeni építeni. Erre a hűségre kell figyelni, ezt kell táplálni a figyelmeddel és az energiáddal. Hűséget magadhoz, hűséget a saját céljaidhoz, azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretsz, amik neked fontosak. Továbbá növelni a női önbecsülést. Ha ezek beépülnek a te tudatodba, hitrendszeredbe és ezzel összhangban is döntesz, cselekszel a jelen életedben, akkor egy kis idő múlva már mások is így fognak viselkedni veled.

Szóval ha megvan, hogy mit akarsz helyette (pozitív megfogalmazásban), akkor minden reggel és este emlékeztesd magad erre. Írd fel magadnak, tedd szem elé és újra meg újra emlékeztesd magad arra, hogy ez van, ezt akarod, ezt táplálod, ez az új szabályrendszered, szóval e szerint viselkedsz.

 

Pl: Úgy döntöttem, hűséges vagyok önmagamhoz.

 

  1. Amikor döntési helyzetbe kerülsz, hogy a régi vagy az új program szerint cselkedj, válaszd az új utat.

Talán egyszerűbb, ha példával magyarázom el. Eldöntötted, hogy hűséges vagy magadhoz és pár óra múlva jön egy olyan szituáció, hogy választanod kell, hogy vagy mások kedvére csinálsz meg valamit (ez a régi minta), mert elvárják de neked nem esik jól, nem szeretnéd, vagy pedig magadat választod és nemet mondasz neki.

Ez a trükkös rész, mert ha az ilyen szituációkban nem az új szabályaid (döntéseid, akaratod, céljaid) szerint reagálod le a helyzeteket, akkor bizony a régi programot futtatod továbbra is. Ez miatt nem történik változás!

Tipp ahhoz, hogy megkönnyítsd ezt:

Ülj le és írd le, milyen az életed akkor, amikor ezek az új döntéseid már megvalósultak. Mit jelent neked mindez? Milyen ember vagy, ha már ezek beépültek az életedben? Miben nyilvánul mindez meg? Hogyan viselkedsz az új szabályaid szerint?

A példánál maradva: hogyan nyilvánul meg a te életedben az, hogy hűséges vagy magaddal? Mikor nem szoktál az lenni? Hogyan veszed ezt észre? Konkrétan mi fog azáltal változni, hogy hűséges vagy? És ezzel mi mindent teremtesz meg az életedben?

Ha megvan ez az új vízió, akkor pedig játszd azt minden nap, kitartóan, hogy már ez az ember vagy, már rendelkezel ezekkel a képességekkel. És egy idő után a játék, a képzelet észrevétlenül valósággá válik, mert szokássá alakul ez az új gondolat az életedben.

 

  1. Hidd el, hogy ezt te is megtudod csinálni!

Ez is csak egy belső hozzáállás. Állj hozzá az egészhez úgy, hogy lehetségesnek tartod, hogy ez az egész működik a te életedben is. (Mert működik!)

Ha úgy csinálod az egészet, hogy „áá, nekem ez úgysem megy”, akkor igazad lesz, mert ebben hiszel! Csípd fülön a kételyeidet és fordítsd meg a belső hozzáállásod.

Mondogasd folyamatosan: „Meg tudom csinálni!”, „Képes vagyok rá!”, „Nekem is megy!”, …

Akár a kezedre is felírhatod, vagy tedd ezt is szem elé, hogy minden nap sokszor rápillanthass.

Onnantól kezdve, hogy elhiszed, hogy lehetséges, sikert érsz el vele!

 

Ha bármilyen kérdésed van, nem látod tisztán az összefüggéseket, vagy hogy mit kell máshogy csinálnod, dobj egy e-mailt bátran a hello@alkosdmeginmagad.hu-ra és kérdezz.

Ha pedig nem csak elengedni akarsz, hanem ezzel együtt új dolgokat is építeni ezek helyére, amiket már a saját vágyaid diktálnak, tarts velem a 30 napos, izgalmas, gyakorlatias tréningre!

 

 

Alkosd meg Önmagad
Facebook-f Instagram Youtube Soundcloud

© 2021 - minden jog fenntartva