Szívbéli vágyainkról…

Mindenkinek van a szívében egy fő vágya. És ez a vágy arról szól, hogy valamit, amit ott a szívünkben dédelgetünk, azt megvalósítsuk és megéljük.

Asztrológiailag ezt tükrözi és ezáltal mutatja meg nekünk a születési Vénusz – Nap – Föld ciklusa. És ahogy táncol az életünk során ez a három bolygó, ennek kiteljesítésében és megalkotásában haladunk előre. A vágyunk pedig tágul, egyre láthatóbbá válik és egyre inkább azt az állapotot és azokat a minőségeket éljük meg.

Az önismereti fejlődés során is, ahogy alkotjuk meg önmagunkat, és alkotjuk meg a szívbéli vágyainkkal telített életünket, ezt valósítjuk meg.

Sok évnyi asztrológiai kutatás során találtam rá erre a módszerre, hogy hogyan is lehet mindezt meglátni, értelmezni, hogy könnyebben láthassuk és érthessük meg, hogy mire is vágyunk valójában és mi az, amit nagyon szeretünk.

Ez után rögtön tesztelni is kezdtem és több ember születési energiáiba elmélyülve figyeltük meg együtt, hogy mit is mutat és mennyire mutatja tényleg a vágyainkat ez az összefüggés és elemzési módszertan.

Minden önismereti utazó egyértelmű összefüggéseket látott az elemzésben és azokban a vágyakban, amiket addigra már felfedezett önmagában. Az ő szavaikkal: „igen, tényleg erre vágyom mindennél jobban”. Majd egy szuper beszélgetés keretében ezt jobban meg tudtuk érteni, tágítani és megtalálni azokat az eszközöket és technikákat, amikkel fejlesztheti és kibontakoztathatja jobban a vágyakat.

Ezek a tapasztalatok mind azt mutatják, hogy akár tudjuk, akár nem, hogy milyen szívbéli vágyakkal is érkeztünk ebbe az életünkbe, ha összehangolódunk a Vénusz – Nap – Föld táncával, saját szívbéli vágyaink megvalósításának harmonikus útjára lépünk.

Rálépünk ezáltal az univerzum által kikövezett útra, ami a tökéletes helyen és időben mindig azt hozza, amire épp most szívbéli életünk megalkotásához szükségünk van, egyénileg és globálisan egyaránt. Még akkor is, ha időnként látszólag nem értjük meg logikailag annak a lépésnek a szükségességét vagy fontosságát.

Az asztrológia pedig annak az eszközévé válik, hogy segít értelmezni megérzéseinket, belső érzékeléseinket, önmegfigyeléseinket, belső folyamatainkat, hogy most épp mi az aktuális lépés ezen az úton.

Szívünk valódi vágyai a tapasztalt élet szintjén először gyakran abban mutatkoznak meg, ahol a problémáinkat is tapasztaljuk. Ezzel mutatva rá arra, hogy mi mindenre nem vágyunk, mi mindent kell először elengednünk, levágnunk magunkról. A belső munka során pedig egyszer csak megérkezik a felismerés, amikor megértjük szívünk hangját, aki addig is folyamatosan ismételte, hogy mire vágyik, csak még nem volt fülünk azt meghallani.

De egyszer csak berobban a felismerés, ami egyszerre hoz izgalmat, gyönyört, szenvedélyt és félelmet is, hiszen ez a vágy egy újfajta megtapasztalás és élet felé hív, amit még nem ismerünk.

Azt gondolom, ez az emberi élet egyik legfontosabb fordulópontja, de ez egyáltalán nem a történet vége, inkább a valódi élet kezdete. Annak az életnek, amikor már tudatában vagy jobban önmagadnak, a vágyaidnak és mindez erőt ad ahhoz, hogy el is érd és megvalósítsd mindezt.

Itt a vágyak egy olyan lángra kapnak, amit már nemigazán lehet eloltani. Elnyomni, hátráltatni, szabotálni, halogatni tudjuk, a félelmek miatt. De mindig ott lesz belül és hol kisebb, hol nagyobb lánggal, de égni fog ott a tűz. Még ha meg is próbálunk róla lemondani, mert azt gondoljuk, nem vagyunk képesek rá, vagy hogy valamiért ez nem adatik meg nekünk, egyszerűen nem hagy nyugodni. Mert a kérdés ott motoszkál, hogy „csak ennyi lenne?”, „ennyi az élet?”. És akikben ott ég ez a vágy, egyértelműen azt fogják válaszolni, hogy „nem, nem hagyom, hogy csak ennyi legyen, mert nem ezért vagyok itt”. Egyszerűen ezek a vágyak meg akarnak valósulni.

És az a belső tűz aztán hajt, visz előre az úton.

Emlékszem a legelső kvantumpillanatomra, még kamasz koromból.

„Valamiért” már akkor is érdekeltek a spirituális és a pszichológiai írások. És olvastam egy könyvet a szeretetről. Az író leírta abban, hogy milyen a valódi szeretet és kifejezte szomorúságát afelől is, hogy a világban mennyire nincs ez meg. Hogy a mai ember ezt nem ismeri, nem is tudja, hogy mi az és hogy csak kifacsarva, kifordítva éli, ami nem szeretet.

Ott az szó szerint szíven ütött, felzaklatott és elszomorított, addig nem igazán akartam ezzel szembesülni és még az után sem akartam ezt teljesen elhinni. De akkor ott bömbölve fakadtam ki, hogy én nem akarok egy szeretet nélküli világban élni. Én nem akarok egy olyan életet, amiben nincs szeretet. SZERETETET AKAROK! Valódi, mély, teljesértékű szeretetet, ami túlmutat a látszaton.

Sokáig kerestem ezt kívül, de ezek mind csalódással jártak. Majd eljutottam oda, hogy elkezdtem inkább belül felépíteni magam ehhez és én magam megélni és ezt adni. Azóta sokkal több szeretetet látok a világban, sokkal könnyebben tudom értékelni, elfogadni és már kevésbé zavar a szeretetlenség, mert azt érzem, hogy van remény. És inkább erre figyelek, ezért teszek nap mint nap és teljes szívvel elköteleződtem a szeretet mellett, mert elég volt a harcokból és a félelemből. A szeretettel teli, magas szinten tudatos, spirituális, „szuperember” élet az egyik legfőbb vágyam.

Akkor még nem volt ez annyira tudatos, mégis számottevő és meghatározó pillanat volt. De visszagondolva már akkor is pontosan jól tudtam, hogy milyen életre vágyom, egy olyanra, ami szeretettel teli minden szinten és formában. Igazából azóta is folyamatosan ezen ügyködöm és ugyanez a vágy adja annak is az erejét, hogy amikor kiderül, hogy valami nem szeretetből való, akkor azt levágom, elengedem, mert annak nincs helye az én életemben.

Törekszem a lehető legbátrabban a szeretet rendje szerint alakítani, áramoltatni az életemet és a tapasztalat aztán szépen ki is bontakoztatta egyre inkább, hogy mindez konkrétan mit is jelent nekem és ezt hogyan tudom megélni (ami persze mindig alakul át, szóval folyamatos figyelmet igényel úton maradni).

Ehhez nagyban hozzásegített engem az asztrológia, hogy megismertem és összhangba kerültem az energiákkal, a saját belső erőimmel, folyamataimmal, az idővel. Egynek érzem magam a természettel, természetből valónak, ami mindennél nagyobb kincs nekem és teljesen szeretet alapú.

Az asztrológiai előrejelzések és elemzések mind-mind abban támogatnak, hogy megtanuld értelmezni jobban a saját belső folyamataidat, szükségleteidet, vágyaidat, érzéseidet, stb. Amit egyébként, a mindennapok zűrzavarában nem biztos, hogy észreveszel és tudatosodik. Mert amikor kívül sokat cselekszünk, egyszerűen elmegy a figyelem a belső világról. Ezek az alkalmak pedig mind újra befelé fordítanak, hogy meglásd, amik fölött esetleg elsiklottál és ezáltal összhangba tudd működtetni az életedet, miközben megéled önmagad és a saját életed is.

Épp ezért segítenek megérteni, hogy mindig mi a következő lépés a vágyaid megvalósítása felé.

Belső utazás a jelenbe

Ha azt tapasztalod az életedben, hogy gyakran elviszi az erőd és a figyelmed a félelem, aggódás, vagy épp rengeteget agyalsz és ez miatt rengetegszer kibillensz és elrohan melletted az életed és nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciálokat, akkor ez az írás mindenképpen neked szól.

Itt most nem okoskodni akarok, vagy rengeteg információt átadni neked. Inkább egy olyan írással készültem, ami gyakorlatibb jellegű. Ahogy olvasod, dönthetsz úgy, hogy közben csinálod velem együtt és átéled, megéled a jelentését és jelentőségét. Ezzel pedig rögtön tapasztalatokat szerzel. Vagy dönthetsz úgy is, hogy inspirálódsz belőle és beépíted ezeket a gondolatokat, apró gyakorlatokat a hétköznapjaidba, hogy belül és kívül is békésebb légy.

(Ha még nem olvastad, mindenképp ajánlom neked ezt a blogbejegyzést, ahol leírom, miért nagyon fontos most ennek a blogbejegyzésnek minden egyes sora.)

Úgy döntöttem, most kapcsolódom magammal, befele figyelek.

Érzem a saját jelenlétem és érzem, ahogy figyelmem a belső világomat és belső teremet pásztázza.

Minél fókuszáltabb vagyok, a külvilág annál inkább megszűnik létezni. Egyre halkabbak a hangok, egyre kevesebb a kívülről jövő input, ami nyugodtabbá, békésebbé tesz.

Most csak én létezem, mert egyszerűen ezekben a pillanatokban elfeledkezem mindenről, ami a világban van. Törekszem tudatosan elfelejteni egy kicsit mindent. Nem a menekülés miatt, hanem, hogy sikerüljön belülre figyelni és felvenni magammal a kapcsolatot.

Elfeledkezem a teendőkről, problémákról, a harcokról, a küzdelmekről. Elfeledkezem a megfeleléseimről, megfeledkezem a határidőimről, az elvárásaimról, az ígéreteimről, az emberekről, a munkáról, a háztartásról, … Most épp nem akarok adni semmit senkinek és nem is fogadok be semmit sem kívülről. Elengedtem egy kicsit a külvilágot és az ott élt életemet és csak vagyok.

Lecsatlakoztam a külvilágról és most csak én vagyok és ezt az időt csak magammal töltöm, mert megérdemlem. Szeretem magam.

Ahogy leveszem a figyelmem a külvilágról, a belső világ, a belső történések felerősödnek és egyre inkább kitisztulnak.

Először tovább élesítem a fókuszomat és tisztítom az elmém. Ugyanis feltűnik, hogy be-be kúszik egy-egy gondolat.

Egyszerűen eszembe jutnak dolgok. Most van egy kis terük és rögtön meg is rohamoz minden ötlet, gondolat, feladat, amit az elmémben akarok tartani, vagy korábban elfelejtettem. Az is lehet, hogy elkezdenek ijesztgetni a saját gondolataim és félelmeket keltenek.

Akármilyen gondolatok is jönnek, figyelmem arra fordítom, hogy a fejem, az agyam ellazuljon, szellőssé váljon. Ahol görcsösséget érzek, oda figyelek és elképzelem, átérzem, hogy ellazul a fejem, az agyam és ezzel az elmém is. Közben pedig nem ragadok le egy gondolatnál sem. Csak látom, hogy ott van, de nem kapaszkodom belé, elengedem és hagyom, hadd menjen tovább. Csak eldöntöm, hogy amilyen gondolat érkezik, szóljon az a múltról, vagy a jövőről, arra most nincs szükségem és elengedem. Semmit sem kell most ezekből megtartanom, semmire sem kell emlékeznem, mert tudom, hogy ami fontos, az majd később is az eszembe jut. Most csak a jelenre figyelek és a szél mintha minden más gondolatot csak elfújna.

Most jöhetnek az érzések.

Milyen érzések vannak most bennem? Mit is érzek most? Mekkora a szorongás? Vagy épp ideges, vagy haragos vagyok? Vagy már nyugodt és békés? Felhatalmazom itt magamra, hogy érezzek és tudatosítsam is, hogy épp milyen érzések cikáznak bennem.

Érzéseim a múltról, a jelenről vagy a jövőről szólnak? És milyen gondolatok keltik ezeket az érzéseket?

A jelenben most nyugalom van. Épp csak itt vagyok, megpihenve, megállva kicsit. Bármilyen zűrzavar is van egyébként az életembe, vagy általában a külvilágba, most az nem ér el hozzám. Ezért a nyugalmon, a békén, a szereteten kívül semmilyen más érzés nem tartozik a jelenemhez. Itt és most nincs mitől félnem, hiszen minden félelem és szorongás azt jelenti, hogy elmém épp a jövőben kalandozik. És minden szégyen, bűntudat, harag azt jelenti, hogy elmém épp a múltban jár. Ezért nincs más dolgom, mint eldönteni, hogy a jelenre figyelek és a jelenben vagyok.

Hogyan tudom legkönnyebben lehorgonyozni elmém a jelenbe? Azzal, hogyha arra figyelek, amit éppen csinálok. Legkönnyebb valamilyen mozdulatra, vagy történésre figyelni, mert az könnyebben leköti az elmét, mint a csend és a mozdulatlanság (ez már a haladó szint). Ezért eleinte lélegzetemet figyelem. És törekszem egyre több apróságot megfigyelni a légzésemben. Törekszem magam átadni a lélegzetem átélésének és tudatosításának.

Rengeteg mindent meg lehet figyelni a lélegzetvételben… Lélegzem be és ki. Amikor belélegzem, a mellkasom felemelkedik, amikor kilélegzem, leereszkedik. Megpróbálom változtatni kicsit a légzésem sebességét, vagy épp a mélységét. Amikor tudatosan lassítom, érzem, ahogy a testem enyhe légszomjat kap és vágyik a levegőre, szüksége van rá. Amikor kifújom pedig más-más érzés, ha lassan vagy ha gyorsan fújom ki. Amikor belélegzek, érzem, ahogy energiát vesz fel a testem. Érzem, hogy felfrissít, felpörget. Érzem, ahogy az oxigén elkezd a tüdőmből szétáradni a testemben. És érzem, ahogy kifújásnál elengedem a fáradtságot és megnyugszom. Most elkezdek kísérletezni azzal, hogy milyen, amikor benntartom a levegőt. Érzem, hogy a bent maradt levegő feszít és ki akar törni. Amikor pedig kifújom, várok egy picit, mielőtt újra levegőt vennék és érzem a levegőtlenség csendjét, ürességét és nyugalmát. Az itt keletkező szívó, befogadó erőt, ami aztán a tüdőm mozgásra készteti, hogy újra belélegezzen.

Mindez csak megfigyelés. Minden alkalommal kicsit másmilyen és más dolgokat lehet megfigyelni. És egyre mélyebben, egyre több részletet, egész addig, vagy még azon is túl, ahogy a lélegzet kapcsolódik a lélekkel és az energia testtel és arra is hatással van.

Ez után sokkal inkább a jelenben vagyok, lenyugodva, megbékélve. Az itt érkező, jövő-menő gondolatok és érzések tisztábbak, lassabbak, tudatosíthatóbbak, ha ebben az állapotban maradok.

Ebben az állapotban tisztán látszik, hogy egy-egy gondolat mennyire fel tudja korbácsolni ezt a nyugalmat és kizökkenteni. Hogy a gondolatoknak mekkora hatalma van a jól-létre. Hogy egy-egy gondolat rögtön érzéseket hoz és a különböző érzések máris hatással vannak a légzésre is.

Ebben a jelenben való megfigyelő állapotban kirajzolódnak lépésről lépésre a belső összefüggések, belső kapcsolatok, hogy hogyan épül fel az egész belső világom. És egyre inkább látom azt is, hogy nem csak megfigyelője vagyok ennek, hanem van jogom, erőm és képességem arra is, hogy hatással legyek rá és beleszólja a folyamat menetébe.

Dönthetek például úgy, hogy azt mondom egy aggódó gondolatnak, hogy neked most nem adok teret és időt. Most nincs az aggódásnak helye, mert itt és most egyáltalán nincs miért aggódnom, mert ez csak a jövő bizonytalanságából eredő késztetés. De itt és most biztos lehet a dolgomban. Biztos vagyok abban, hogy most itt vagyok, hogy most itt ülök-állok, lélegzem. Biztos vagyok abban, hogy most élek, létezem, hogy vagyok és ez épp elég ahhoz, hogy biztonságban, stabilan, békében, nyugalomban legyek épp most. Sőt, még arra is elég, hogy ebben a pillanatban boldog legyek, mert itt és most mindenem megvan, amire most szükségem van. Mindenem megvan ahhoz, hogy itt megcsináljam a jelenben az önmegfigyelésemet és ez ebben a pillanatban épp elég, teljes és tökéletes.

Bármi történt is a múltban (akár pár perce is), most itt vagyok és megérdemlem, hogy megéljem a békét. Bármi is várjon rám a jövőben, most itt vagyok biztonságban és megérdemlem, hogy megéljem a békét.

Most, erre a kis időre elfeledkezve a külvilágról, munkákról, feladatokról, emberekről, megérezhetem, milyen úgy lenni, hogy csak én vagyok. Milyen önálló, teljes embernek lenni. Olyannak, akinek itt és most mindene megvan. Nem hiányzik a vágyott szerelem, mert ehhez a gyakorlathoz nincs rá szükség, úgyis csak el kéne most engedni. Nem hiányzik a vágyott munka, életfeladat, elismerés, kívülről jövő szeretet, pénz,… mert itt és most ezekre nincs szükségem. Ehhez a gyakorlathoz nincs. Lehet 5 perc múlva már szükségem van rá, de itt és most nincs, épp ezért megélhetem, hogy most mindenem megvan ehhez a pillanathoz. Most csak én vagyok és ez bőven elég.

Most nem függök semmitől, ami kívül van. Nem függök véleményektől, értékelésektől, reakcióktól. Nem függök válaszoktól, viselkedésektől. Nem függök attól, hogy megkapom-e amit kértem, vagy hogy elérem-e kívül, amit akarok. Mert itt és most csak én vagyok és bőven elég.

Itt vagyok én, önállóan.

Lehet ez nagyon szokatlan. Lehet első pár alkalommal unalmas, vagy akár félelmetes ez az üresség, béke, hogy nem történik semmi. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ezt csak azért érzem, mert elfeledkeztem arról, hogy milyen is önmagammal kapcsolódni. Ilyenkor félek magamtól, hogy mit fogok találni belül…de ez a félelem is csak egy jövőtől való félelem, aminek itt és most nincs jogosultsága. Hiszen most semmi félelmetes sincs bennem, mert csak vagyok.

Érzem, hogy ez a befele való figyelem erősít, stabilizál. Érzem, ahogy a gerincem kiegyenesedik és érzem, hogy mennyire erős, megtartó, egyenes. Érzem, ahogy áramlik rajta az energia, ami teljes mértékben belülről fakad és független a külvilágtól, másoktól. És érzem azt is, hogy a gyomromból jön ez az erő, onnan sugárzik szét a testembe. (Vagy lehet épp azt érzem, hogy éhes vagyok és ideje feltölteni tápláló étellel ezt az erőközpontot.) Érzem, ahogy ez az erő szétárad a testemben és erőt ad minden mozdulatthoz, tetthez, szóhoz. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Stabil vagyok, erős és energikus. Mert belegyökereztem önmagamba és a jelen pillanatba.

Most már képes vagyok rá, hogy önállóan, teljes egész emberként, erős gerinccel beleálljak az életembe. Mert megvan a saját középpontom, megvagyok én. És erre időről időre emlékeztetem is magam, hogy az én életem csak akkor tud stabilan, kiteljesítően felépülni, ha én ott vagyok stabil tartó oszlopként középen. A saját életem elsősorban rólam szól, hiszen ez az én életem, én vagyok a főszereplője. Ez után jöhet mindenki más. Hiszen amíg én nem vagyok jelen a saját életemben, nem tudom másnak sem igazán odaadni magam.

Visszatalálni a saját természetedhez és az álmaidhoz

Már pár éve figyelemmel kísérem Vénusz és Nap táncát és azt gondolom, nagyon fontos információkat és lehetőségeket nyújtanak ők így együtt az önismeretünkhöz és az életünk menedzseléséhez egyaránt.

Amikor először megláttam, hogy milyen csodaszép és harmonikus a közös mozgásuk és mennyire tele van a teremtés geometriájával, egyszerűen lenyűgözött. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy ez mennyire fontos, de éreztem, hogy különleges és mély.

Ekkor kezdtem el tudatosan megfigyelni, kutatni ennek a lehetőségeit.

De ahogy visszamenőleg is végig gondoltam, hogy mi minden történt az életemben odáig is a Vénusz – Nap együtt állások, láttam, hogy sok meghatározó és nagyon fontos momentum épp ezekre az alkalmakra, vagy közvetlenül ezek köré esett.

Az egyik ilyen emlékezetes alkalom számomra az, amikor elindultam az önismeret útján.

Elég kaotikus idő volt az. Épp sikerült elérnem mindent, amit korábban kitűztem. Elvégeztem az egyetemet, főállásban dolgoztam egy szuper cégnél és csudijó csapatban. Volt lakásom és egy csodálatos párom is, akivel már sok éve együtt voltunk akkor. Megcsináltam! Megalkottam az akkori önmagam és azt az életet, amiről odáig álmodtam.

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor megkaptam a névjegykártyám és ott jött el a „készen vagyok” érzése. És ezzel együtt megérkezett az az érzés is, hogy nem tudom merre menjek tovább, mert bár elértem, amit kitűztem, az életem nem tesz boldoggá. Valójában nem a saját álmaimat valósítottam meg, hanem csak pipipáltam pár célt, amikről azt gondoltam, hogy fontos, de kiderült, hogy mégsem voltak annyira azok. Nem rólam szóltak, nem voltak kiteljesítőek, sem önazonosak, sem szívből jövőek. És amikor belegondoltam, hogy még sok évig (életem végéig) ezt az életet kell élnem, akkor szó szerint fájt az unalmasság érzése és azt éreztem, pár évnél többet biztos nem birok így ki.

Ezért meg is hoztam a döntést, hogy elkezdek változtatni.

Pár sorral lentebb, a piros keret alatt folytatjuk, addig is, ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, akkor érdemes itt és most megtenned. Miért?
Ezekbe az e-mailekbe ugyanis nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek. Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok. Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et olyan messziről kerülöm, ahogy csak tudom, helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.
Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A feliratkozom gombra kattintással hozzájárulsz a megadott adataid biztonságos kezeléséhez az adatkezelési tájékoztatóban leírtak szerint.

És akkor, a 8 évvel ezelőtti nyáron volt az, hogy borítottam mindent és már nem csak gondolkodtam a változáson, hanem bele is léptem. Szakítottam az addigi életemmel és bár nagyon új volt, fogalmam sem volt, hogy mit akarok, egy új álmot választottam és azt tűztem ki célul, hogy a saját életemet akarom élni. Ami már nem a múltról, nem a tudatalattiban lévő robotpilóta programokról, nem a szülői mintákról szól, hanem arról, hogy én mit is szeretek igazán.

Ott, 8 éve azon a nyáron léptem rá a Szeretet kiteljesítő útjára. Ott léptem bele ténylegesen abba a döntésembe, hogy márpedig az életem tényleg Rólam fog szólni.

Ez a 8 év végig arról szólt, hogy kerestem, hogy ez mit is jelent nekem. Kerestem az életfeladatomat. Kerestem, hogy mi tesz kiteljesedetté és egésszé engem. Majd pedig el is kezdtem megtalálni ezeket a válaszokat és ezek szerint alkotni tovább önmagam és az életemet.

Így visszatekintve látom, hogy 8 éve ekkor egy óriási sorfordítást csináltam és egy új álmot kezdtem el alkotni és 8 év alatt odáig jutottam el, hogy most már abban élek. És most újra indul egy új álom megalkotása, ami az eddigit tovább viszi, még feljebb.

Amikor még nem tudtam (mert akkor még egyáltalán nem foglalkoztam asztrológiával még olvasás szintjén sem), hogy micsoda a Vénusz és Nap együtt állás és mi ez a ciklus, már akkor az határozta meg az álmaim megvalósításának ritmusát.

(Érdekességképpen, akkor voltam egyébként 24 éves, tehát még ebben is ott volt, hogy épp zártam az életemben is egy 8-as kört – 3×8=24, mint ahogy most is zárom a 4×8-at.)

Ez után szintén volt sok fontos lépés a Vénusz – Nap együtt állásokkor. Átgondolva, visszanézve, visszaemlékezve, az életem végig ez szerint a ciklus szerint alakult és formálódott és ez szerint valósítottam meg az álmaimat, vágyaimat. És ez a ciklus uralta mindazt a dolgot, ami úgy általában is a Vénusz szimbólumához és erejéhez kapcsolódik.

Ilyen lépcső volt ezen az úton például az is, hogy 2016.június 6.-án volt egy Vénusz – Nap együtt állás, ami az Ikrek jegyben volt (többek között a tanulás, információ, tisztánlátás jegye) és mögötte ott volt a Rigel csillag (az útra lépés csillaga, ahol például választhatsz, hogy spirituális útra lépsz, vagy maradsz az anyagi utakon). Ezen a nyáron gondolkodtam már nagyon erőteljesen azon, hogy elkéne kezdeni tanulni az asztrozófiát. A végső döntés végül augusztusban született csak meg, de mivel erre az egészre volt 9 hónap, így még belefért… az alatt a 9 hónap alatt léptem rá a mélyebb spirituális útra és kezdtem el elsajátítani hozzá az új álmomhoz szükséges dolgokat. Így ez egy nagy szintet lépett előre.

Egy másik ilyen lépcső volt, ami napra pontosan egy Vénusz – Nap együtt állás során történt (egyáltalán nem volt szándékos), hogy 2018. januárjában elindult az Alkosd meg Önmagad (ami „véletlenül” pont a nevében is hordozza ezt az energiát és küldetése is ezt megmutatni, hirdetni, tanítani, hogy ezzel segítse, hogy mások is még inkább meg tudják valósítani a szívbéli álmaikat).

És még tudnék több ilyet sorolni, de talán már jobban látod te is, hogy mennyire meghatározó is a Vénusz – Nap tánca az életünket nézve is.

Nem csak ez a ciklus fontos, nem csak e szerint működünk. De ez IS nagyon fontos és megismerve és kiaknázva a lehetőségeit szó szerint az álmainkat valósíthatjuk meg. Mert ez a ciklus konkrétan azokat a belső természetes időzítéseinket mutatja, amivel a vágyainkat alkotjuk meg.

A természetemből adódóan abban a szerencsés helyzetben voltam (úgy tűnik végig) és vagyok, hogy természetes összehangoltságban vagyok ezzel a ciklussal. De még így is azt gondolom, ha tudtam volna korábban, amit most tudok 8 év sokkal több mindenre elég lett volna.

Azoknál az embereknél, akiknél a születési képletükben is van egy Vénusz – Nap együtt állás, azt vettem észre, hogy elképesztően jól tudnak manifesztálni dolgokat. Van hozzá művészi képességük, ami által rövid idő alatt is sok minden formát tud ölteni az életükben.

De szerencsére ez tanulható és fejleszthető is, ami által bárki, aki összhangba kerül ezzel a természetes erővel, megtanulhatja meglovagolni ezeket a hullámokat. Mert ez a természet harmóniája, ami mindegyikünkben ott rezeg, formál, csak a kezünkbe kell venni és kiaknázni a lehetőségeit.

Ez nem csak azt teszi lehetővé, hogy anyagilag tudsz egyre könnyebben változtatni az életeden, ugyanis Vénuszhoz nem csak az anyagi dolgok tartoznak. Hozzá tartozik a béke, a harmónia, a szerelem is.

Tehát ezzel a ciklussal összhangban lenni valójában azt jelenti, hogy békében vagy önmagaddal, békében vagy az univerzummal, megéled a békét a jelenben és harmonikusan, áramolva, művészien alakítod önmagad és az egész életedet. Megéled a saját természetedet és mély kapcsolatban vagy a természet mágiájával és működésével. (A kiszakított ember újra visszatalál a természethez, a természetes állapotához, a természetes képességeihez, a saját életéhez és ezáltal jobban a helyére kerül. Azonosul a bolygót átölelő egységes kapcsolati rendszerbe, a természet összhangjába.)

Egyfajta belső béke és belső – külső harmónia is elérhető általa. Vagy épp egyfajta szakrális életharmónia, amit a Vénusz mágiájával és a Nap fényével áthatott élet eredményez, amiben jelen van minden pillanatban az élet szentsége és gyönyöre. Amikor az életünk élése és megalkotása tényleg teljes egészében életünk legművészibb alkotásává válik.

Ebbe a világba akarlak bevezetni téged. Figyeld az oldalt és tarts velem.

A Vénusz álmokat megvalósító tánca

Fokozatosan bontakozik ki előttem, hogy mit jelent egyre mélyebb és mélyebb szinteken az, hogy „Alkosd meg Önmagad”. És most ehhez megmutatkozott egy új, asztrológiai eszköz is, amivel önmagunk, az életünk és álmaink megalkotását támogatni tudjuk.

Figyelsz? Máris mondom…

Az asztrológiai írásokban rengeteg szó esik a Nap és a Hold járásáról, ciklusairól. És ezekhez óriási jelentőség is van társítva. De tudtad, hogy vannak más természetes ciklusaink is, amik legalább ugyanennyire fontosak és meghatározóak az emberi élet számára?

Az egyik legfontosabb az elfeledett ciklusaink közül a Vénusz és a Nap közös tánca.

Ahogy a Vénusz és a Föld forognak a Nap körül, igazán izgalmas táncot járnak együtt. Magát a teremtésnek, az élet adásnak, az élet megalkotásának mágikus és egyben geometrikus táncát. Ez az a ciklus, amivel szívbéli vágyainknak életet tudunk adni, hogy azok megformálódjanak és megélhetőek legyenek számunkra.

Közös, harmonikus, rendezett táncukban fordulópontra került sor 2023. augusztus 13.-án. Ezen a napon kb. 9-10 és 19-20 hónapos időszak indult be az életünkben. (A teljes ciklusuk 8 évet ölel fel, tehát egyben 8 évet is zárunk és 8 évet is indítunk el.)

A Vénusz – Nap tánca mindig az Élet és a szívbéli vágyaink megvalósításáról szólnak. Amikor az Élet leérkezik és megformálódik az anyagi világban.

Nem véletlen például, hogy 9-10 hónap van két Vénusz – Nap együtt állás között és az emberi gyermek is nagyjából 9 hónapot tölt az anyja pocijában, míg kifejlődik. De például DNS-ünk is tartalmazza ezeket a geometriai kódokat, tehát maga a testünk is ugyanezen szabályok szerint ölt folyamatosan formát, alakul, működik, regenerálódik és ÉL. De ezek a geometriai kódok megvannak a természetben is, végtelen számban.

Ez az anyagi élet kódja, de ez nem csak a felszínes, felületes anyagról szól, hanem jóval mélyebb!

Ez az emberi természetes működésünk alapja, maga az emberi természet, amivel, ha összhangba kerülünk, magába a természetbe és a természetes életalkotó folyamatokba kapcsolódunk vissza. A nagy, közös Élet-álom megvalósításába.

E nélkül semmi sem ölthetne egyáltalán kézzelfogható, fizikai formát és nem lenne képes leérkezni a fény és az élet a fizikai szintre. A mi fizikai nézőpontunk és fogalmaink szerint, semmi sem lenne képes élni. Mert egyszerűen nem tudna anyaggá sűrűsödni. Ez nélkül csak láthatatlan energia, csak gondolat, ötlet lenne minden, mi magunk is.

Ez a ciklus köti össze a láthatót a láthatatlannal, többek között saját szívbéli vágyainkat azzal, hogy ténylegesen meg is tudjuk élni, tapasztalni, valósítani azokat, szeretetből.

A Nap asztrológiailag a fényt, magát az életet szimbolizálja. Azt, aki Te Vagy, és a Te önazonos, egyre kiteljesedettebb életedet. Aki épp ebben a pillanatban és úgy egészben is te vagy és amilyen életet élsz. Azt a fényt, ami ott van mindenben és mindenkiben, mert minden fényből való, még ha valamilyen „sötét felhő” el is takarja azt.

A Vénusz pedig a teremtés, az anyagi világ táplálása, megvalósítása, megformálása, illetve a vágy. Ez nem érzés, hanem erő, ami életre hív, bevonzza és egyesül a „maggal”, beindítja és formálja az életet. A Vénuszhoz tartozik ezen kívül maga az emberi test is, vagy épp a természet, illetve a béke, harmónia és a bőség is. Hozzá tartoznak az emberi kapcsolataink, beleértve a párkapcsolatot, szerelmet. És ez mellett pedig saját művészetünk is itt érhető el.

(A Vénusz és a Nap táncába bele tartozik egy harmadik energia is, maga a Föld bolygó, ami konkrétan azt az anyagot képviseli, ami a Vénusz által formálva van, a Nap „parancsai”, fény-magjai szerint.)

Ezzel a ciklussal összhangba kerülve tehát anyagba ültethetjük azt az életet, ami kiteljesít, ami önazonos, ami szívbéli vágyunk. Nem más, mint ami abban támogat minket, hogy termékenyen megvalósítsuk az álmainkat, békében, harmóniában és bőségben.

És mivel itt a Nappal egyesül Vénusz, itt a fény és a szeretet magjait fogadjuk be és kezdjük el megvalósítani, amit itt Vénusz szerelemmel, szeretettel táplál. Ami által ez túlmutat a pusztán anyagi megéléseken és a látszaton. Van benne mélység, mert lelkünk azért jött ide, mert ezeknek a megvalósulására vágyik.

Tehát itt a fénykódok jönnek le. Ez a fény, az isteni, időzítése és alkotása bennünk és általunk. És amikor ezzel összhangban teremtünk, saját felettes énünk akarata szerint alkotunk, összhangban a saját szívünkkel, a fény rendje szerint. (Alkosd meg Önmagad. – És egyébként maga az Alkosd meg Önmagad is egy Vénusz – Nap együtt álláskor született.)

Ők ketten együtt tehát önmagunkat (magát az emberi létet, akik mi vagyunk) és a saját életünket az anyagba is létrehozó, művészi alkotásként megvalósító folyamatot képviselik. Ezek azok a folyamatok, ez az a ciklus, amiben spirális alakban egyre inkább alkotod meg önmagad és azt az anyagi, tapasztalati életet, amit élsz és élni vágysz.

Érdekes, hogy a régebbi időkben az ötszöget (amit a Vénusz-Nap tánca rajzol újra meg újra körülöttünk) Luciferhez kötötték és „sátáni szimbólummá” tették. Pedig valójában az 5 elem varázslatos, teremtő szimbóluma, amiből összeáll a világunk. Illetve ez az ötszög egyfajta gondviselésre is felhívja a figyelmünket, hogy nem egyedül teremtjük az életünket, hanem fénysegítőinkkel együtt.

Amikor ezzel a ciklussal egységbe kerülünk, az univerzum mellénk áll, mert becsatlakoztunk a fény, az univerzum teremtésébe, nagyobb galaktikus alkotásának részei lettünk, így erősödik a szinkronicitás is. Sokkal inkább ott vagyunk általa, ahol kell és betöltjük így a nagy tervben való részvételünket, ami a csodák fény által kikövezett útja. Ami a lelkünket és a szívünket is elégedetté, kiteljesedetté teszi, értékesnek és boldognak tudjuk jobban megélni az életünket.

Lucifer egyik neve a Hajnalcsillag lett, mint ahogy Vénusz is egy esthajnalcsillag (Merkúrral együtt), mutatva itt is a kettő közti kapcsolatot. Érdekes módon Vénuszhoz tartozik a test, a szexualitás testi örömeinek megélése, a pénz (anyagi javak), amik mind a papoknak és a régebbi spirituális mesterek számára „tabu témák” voltak és le kellett róluk mondani, megtagadni maguktól.

A régebbi időkben, a régebbi mestereknek ezek mind „ördögtől való” dolgok voltak és lemondtak róluk. Valószínűsítem, hogy mindezt azért, mert ezt átitatták félelemmel, illetve ezek lettek az anyagi világnak a hatalom eszközei is, ami sok tiszta szívű embert is tévútra tudtak vinni. És mivel akkor még más lehetőségeik voltak, nem voltak ennyire könnyen elérhetőek a szellemi szintek, ezekről le kellett mondaniuk, mert a sűrű anyag ólomsúlyként húzta vissza őket.

Ma már arra vágyunk, hogy szabadok legyünk és teljes egészek. És hogy ne kelljen lemondanunk a minőségi szexualitásról, vagy ne kelljen szegénységi fogadalmat tennünk, ha el akarunk mélyülni mélyebben önmagunkban és a spiritualitásban.

A mai világ szerencsére már más mögöttes tartalommal bír. Ezért erre meg is van már minden lehetőségünk. Új energiák vannak most már, ezért más a fontos és új utak nyíltak előttünk. Ma azonban már más lehetőségek vannak, az egység és szeretet energiái sokkal inkább elérhetőek mindenki számára és sokkal közelebb vannak.

Ezért már lehetőségünk van újra kezünkbe venni a Vénusz-Nap művészi életalkotás erejét is és megélni a magas minőségét a kibillent, el anyagiasodott, ólomsúlyként nehezedő alacsony minőségek helyett, amik elfeledtették mindezt. Kezünkbe vehetjük és összehangolódhatunk saját természetünkből adódó mágiánkkal és belső képességeinkkel.

Ez azt jelenti, hogy most már integrálhatjuk (egyesíthetjük ezt is) önmagunkba, hogy teljesebbekké váljunk és ezáltal az anyagi világban is olyan életet éljünk, ami szerelemből való.

Az anyagi világ a sűrű sötétségből elkezdett felfényesedni, átalakulni (csak még ebből kevés látszódik, mert a folyamat hosszabb). Most már egy szabadabb világ van, ami által felszabadíthatjuk önmagunkban ezt a félreértelmezett, de mégis csodálatos energiát és már élhetünk szabadon lehetőségeivel, egységben úgy, hogy nem kell az anyagról lemondanunk. Tehát úgy alkothassuk életünket, ahogy természetünkből (az élet alap geometriájának tisztaságából is) adódik nekünk.

A Vénusz és Nap táncával tehát képes vagy életet adni, új élet teremtésébe kezdeni. Vagy a meglévőt még inkább feltölteni élettel, örömökkel, bőséggel, szerelemmel, a benned lévő fénnyel, békével, szépséggel, természetességgel és a fény rendjével összhangban. Ilyenkor képes vagy termékenyebbé és élettel telibbé, fénnyel telibbé tenni az életed.

Varázslatos lehetőségek ezek, ahol az összes elem, az élet alkotóelemeiként, a rendelkezésedre áll, hogy úgy formálhasd az életed, ahogy te ott a szíved mélyén akarod. Ezáltal az élet teremtését az egó félelemmel teli és hatalomszomjas kezéből átminősíthetjük a szív teremtésévé.

A változás hulláma (azaz: KÁOSZ és REND)

Amikor épp változunk, amikor benne vagyunk a változás hullámában, akkor általában nem látjuk, hogy hol is vagyunk a folyamatban, mi van éppen. Olyan, mintha egy szeles, nagyon hullámzó vízben lennél, ahol a hullámok folyamatosan az arcodba csapnak és nem látod azt sem, hogy honnan jösz, sem azt, hogy hová tartasz, a jelenlegi helyzeted pedig egy nagy káosz és valahogy el kéne kezdeni uralni a szituációt, különben megfulladsz.

Épp ezért jó, ha ismered, hogy a változás hulláma milyen állomásokból is áll valójában.

1. állomás: Meghozod a döntést az új életed mellett

Minden változás egy céllal/vízióval (szándékkal) és egy döntéssel (elköteleződéssel) kezdődik. Ez indítja be a változás folyamatát, kiárad belőled és elkezdődik a hullámzás.

(Pl. Eldöntöd, hogy magas önbecsülést akarsz.)

2. állomás: Elindulsz az úton, hogy azzá az emberré válj, aki készen áll a célja elérésére

A következő sok lépésben a szemed a célon tartod és célirányosan lépsz előre újra és újra kitartóan. Minden lépés után megnézed újra a célod, ha kell, javítasz kicsit a belső vagy külső dolgokon, rendezed kicsit a helyzetet, majd újra döntést hozol és lépsz.

Ami ki akar tisztulni, azt közben hagyod hadd jöjjön fel, kitisztul, elengeded, kicsit szabadabbnak érzed magad.

Ez megy egy ideig újra és újra, amíg formálódik az eredmény és te is csiszolódsz, fejlődsz belül, hogy azzá az emberré válj, aki már könnyedén be tudja fogadni (Tehát elérni) a célját.

Ezt az előre haladó állapotot a tudatosságod szintjétől függően sokféleképpen át lehet élni:

– lehet ez játékos, örömteli könnyed haladás

– lehet káoszos

– lehet rendeződős

– lehet szenvedős harcolós, küzdős

– lehet problémákkal teli kitartáspróbás

– lehet lendületes, szinkronisztikus szinte magától megvalósulós

– lehet játékos kihívásokkal és megoldásokkal teli

– lehet szárnyalós, nevetős

– lehet hisztis, egós

– tapasztalhatod, hogy minden melletted van és támogat téged

– tapasztalhatod azt is, hogy minden ellened van és minden vizsga és próba tétel és nehéz.

– stb.

Ami közös bennük: lépésről lépésre finomodsz és lépésről lépésre kerülsz közelebb a célodhoz és könnyebben vagy nehezebben, de ugrod meg a fejlesztő feladatokat, amiket magadnak adsz, hogy felfejlődj a célodig.

Ami még közös bennük, hogy azt érzed: a cél megvalósulás még kicsit odébb van. Még fejlődni, tenni kell, még nem vagy ott, de egyre közelebb vagy, haladsz.

(A példánál maradva: fejleszted az önbecsülésed, lépésről lépésre, napról-napra.)

3. állomás: Visszatekintés az útra

A világ ilyenkor emlékeztet téged arra, hogy honnan indultál, miben is akartál fejlődni. És ez általában úgy történik, hogy megtapasztalod azt a régebbi állapotot, mielőtt bármit is fejlődtél volna. Épp ezért gyakran ez olyan érzés, hogy semmit sem fejlődtél.

Itt kell nagyon résen lenni! Ne engedd, hogy elhidd, nem haladtál semmit. Ez csupán egy visszatekintés, hogy lásd, milyen messzire is jutottál. Segít neked összegezni és tudatosítani, hogy miben fejlődtél, mi mindent csinálsz máshogy, milyen új készségeid, képességeid, nézőpontjaid vannak.

Mindez segít tudatosodnod, illetve felkészít arra, hogy amit összegyűjtöttél, megfejlődtél, innentől kezdve tudatosan tudd alkalmazni.

(A példánál maradva: Már tök sokat fejlődött az önbecsülésed, amikor hirtelen olyan élmények jönnek, ahol újra megtapasztalod, milyen az alacsony önbecsülés. Ebből láthatod, hogy eljött egy nagyobb összegzés ideje. Megmutatkoznak a tanulságok és hogy esetleg még mire kell rágyúrnod.)

4. állomás: A végső vizsga, az „átkattanás”

Aztán egyszercsak bumm jön egy keményebb vizsga feladat. A végső vizsga!

Az utolsó lépés, ami mind közül talán a legnehezebb. Nehéz, mert itt az egész útról mindent össze kell szedned és a gyakorlatba ültetned. Ilyenkor azt érezheted, visszakerültél a pálya legelejére, az eddigi lépéseid semmit sem értek!

Erre készít fel téged a visszatekintés. A végső vizsgán ugyanis tudatosan kell alkalmaznod mindazt, amit megtanultál és kitartani. Mert ha itt fenn tudod tartani a célod és tovább menni, gyakorlatba ülteted mindazt, amit megtanultál: MEGVALÓSUL A CÉLOD!

Ezt vagy megcsinálod vagy tényleg visszakerülsz a kör elejére. Tőled függ!

(A példánál maradva: Jön egy nehezebben kezelhető ember/szituáció, ahol tudatosan kell magas önbecsülésben lenned és úgy lekezelni a szituációt. Itt mindent, amit eddig tanultál, fel kell használni.)

5. állomás: Vedd észre, hogy megújultál

Oké, kész, megvalósult. Vagy mégsem?

Ez a lépés általában nem ennyire egyszerű: előszöris a megvalósult célt észre kell venni! Tehát fel kell emelni a fejed és meglátni: amiért eddig dolgoztál, meg van! Megvan, tehát már nem kell dolgoznod érte. (Gyakran hozzászoktunk annyira a haladáshoz és hogy fejlődni akarunk, hogy nehéz leállni.)

És ami ennél a fázisnál a legérdekesebb: azért nehéz észrevenni egy megvalósult célt, mert már automatikusan működteted! (hiszen megvalósult, tehát beépült!)

Épp ezért ezt a felismerést sokszor olyan felismerések hozzák, hogy ami eddig jól működött, az most valahogy nem működik. Amit eddig szerettél, az most nagyon nem esik jól. Akikkel eddig barátkoztál, most idegesítenek. Amik eddig örömöt okoztak most kifejezetten irritálnak. Többet lehetsz itt hisztis, nyűgös, dühös, ideges és ez még inkább zavar, hiszen arra törekszel, hogy jól legyél. (Ez mellett még az összegzések segítik ezeket a rálátásokat, azért csináljuk olyan sokszor, hogy ne kelljen megvárnunk ezt a hisztis káoszos részt annyira.)

Miért? Mert te megváltoztál belül! Tehát készen állsz arra, hogy megérkezzenek a külső változások is.

Elértél egy belső célt, de a külvilágod/szokásaid/hozzáállásod az életedhez még nem változott! Még nem érted be saját magad.

Tehát itt jön egy nagyobb káosz! De csak addig, amíg észreveszed, hogy már belül más életet élsz, mint ami kívül van.

Ha ilyet tapasztalsz. tehát, hogy valami hirtelen egyáltalán sehogysem jó, akkor ácsi! Történt valamilyen változás! Elértél valamit és ezt először tisztán kell látni. Magad először tisztán kell látnod!

Ez a felismerés egy villám erejével képes lecsapni és a nagy változásoknál képes borítani mindent! És hirtelen egy egész szintet ugrasz és ott vagy tudatosan is az új életed kapujában.

(A példánál maradva: Magas az önértékelésed. Ezáltal minden más ember, akinek alacsony körülötted, idegesít, mert tükröt mutat neked. Fáj, hogy nekik miért nem magas. Nagyon idegesít az is, amikor valaki rombolni akarja az önbecsülésedet. Illetve idegesít az életedben minden olyan dolog, ami a régebbi alacsonyabb önbecsülésedből következett. Ezáltal egyre inkább rombolod le a régit, engeded el azokat a dolgokat és embereket, akikkel csak az alacsony önbecsülésed volt a kapcsolódási pont és innentől értéktelenné vált a számodra.)

6. állomás: Megérkezik a kívül is az új világod

(A példánál maradva: A magasabb önbecsülésedhez híven elkezdesz kívül is máshogy csinálni dolgokat. Nem csak apróságokban más, hanem gyökeresen. Egy olyan élet alakul ki, ami már a magasabb önbecsülésedre épül, ami akár teljesen másmilyen is lehet. Itt már képesek belépni például új emberek, akik már az új énedhez kapcsolódnak, stb.)

Hurrá, ezért dolgoztál! Viszont ez a lépés lehet az egyik legrémisztőbb mind közül. Ugyanis itt történik az, hogy a külső világod is igazodik a belső világodhoz. Beéred önmagad, ami látható, kívül is tapasztalható változásokat hoz. És ez, mivel új, valószínűleg komfortzóna tágítást igényel.

És itt egy fontos döntés előtt állsz:

-> Megijedsz, kihátrálsz, visszafordulsz és visszaépíted a régi életedet, mert az kényelmesebb és elmenekülsz.

-> Benne maradsz a káoszban és egyre rosszabbul érzed magad (ez lehúzó spirálba visz át és előbb-utóbb szintén visszaépíted a régit, mert nem tudod merre van az előre)

-> Kialakítod az új életedhez illő új szokásokat, új hozzáállásokat, új kapcsolódásokat, stb. És mindent olyanná alakítasz, ahol az új személyiségeddel is egy emelkedett, örömteli, szeretettel telibb állapotban tudsz lenni!

Az első kettőt hagyjuk, mert nem ezért vagy itt!

A harmadikhoz ami kell:

-> Lásd tisztán a helyzetet, hogy miben változtál.

-> A megváltozott énedből már sokkal inkább fogod látni, hogy pontosan mit hogyan akarsz, mire vágsz. Ezek szerint határozd meg, hogy merre tovább.

-> Ezekhez igazítva alakítsd ki az új hozzáállásodat, szokásaidat, amik tovább emelnek.

-> Fedezd fel az új világod.

Ilyenkor teljesen új vagy a világodban, szóval teljesen okés, hogy gyerek cipőben érzed magad, hogy olyan, mintha a járást gyakorolnád, hogy azt érzed nem tudsz semmit, nem értesz semmit, stb.

Épp újjászülettél és egy új életben vagy, új emberekkel, új képességekkel, új tulajdonságokkal, egy tágabb, ismeretlen világban.

Ilyenkor tényleg ez van! Amit eddig tudtál és értettél az ezen az új körön már nem működik! Épp ezért kell elengedni teljesen a régi mindent (leginkább a belső dolgokat: mintákat, mi jó – mi nem jó, mit szeretsz – mit nem szeretsz, hogyan állsz hozzá dolgokhoz, mit hogyan kell csinálni, véleményedet a dolgokról, korábbi ítéleteket, stb.)

Ilyenkor az segít, ha azt játszod, hogy egy idegen lényként hirtelen itt termettél ebben a testben. A tested emlékei megvannak, de azok nem a te emlékeid, mert te teljesen új vagy itt, számodra ismeretlen ez a világ, fogalmad sincs mi hogyan működik, nem tudod mi az, hogy szabadság, szerelem, szeretet, kapcsolódás, és semmi mást sem. Az, aki melletted van, akkor látod először, önmagad a tükörben akkor látod először. Nem tudod milyen ételeket szeretsz, hová szeretsz utazni, mit szeretsz a szabadidődben csinálni, mi pihentet, emel, tölt és mi szívja az energiádat. Semmit sem tudsz ezen az új szinten! És itt indul a felfedezés és egy új haladás a célok felé.

Ez hozza el a káoszból az ÚJ RENDED!

És erre tudsz egy új külső világot is felépíteni úgy, ahogy új énedhez leginkább illik.

Attól függően, hogy mekkora változást tűztél ki célnak, ez a folyamat megtörténhet akár pár nap alatt, de évekig is eltarthat. Ha lépésről lépésre haladsz, akkor meglesz ez a folyamat, ha radikálisabban belecsapsz a lecsóba, akkor akár párhuzamosan is történhet mindez. Illetve, ez körbe-körbe tud menni, folyamatosan, ahogy mész előre, ismételve a folyamatot.

De reményeim szerint, most már sokkal jobban érted, hogy amikor azt érzed, káoszban vagy, az nem feltétlenül egy rossz, kerülendő dolog, mert abból, ha a régi rended ledől, meg tud születni az az új élet, amire annyira vágysz.

Minden káosz ezáltal lehetőség arra, hogy jobban kiteljesítsd önmagad és csodálatosabbá váljon az életed.

 

U.i.: hogy az ilyen dolgokon ne egyedül kelljen végig menned, csatlakozz a dobozosok csapatához. Részletek itt.

Szabadság vs. párkapcsolat: Ezért nem kell választanod!

Manapság, leginkább a fiatalabbak (vagy inkább fiatalabb gondolkodásúak) körében egyre nagyobb az igény, hogy szabadon önmagunk lehessünk egy párkapcsolaton belül is. Megújulást, változást akarunk, önmagunk akarunk lenni boldogan, miközben megéljük a mély szerelmet is a párunkkal.

Érezzük, hogy egy párkapcsolat nem csak arról szól, hogy legyen valaki fixen mellettünk, vagy legyen kire főzni-mosni és nem is valamilyen érdekről, hanem sokkal többről, a szabad szerelem csodálatos táncáról van itt szó.

És mivel a szerelem egy ilyen alap elemünk, a jelenlegi életünk egyik tartóoszlopa, ezért nagy is a tét.

Szerencsére egyre többen választják, hogy ezt a szerelmet élik és hátrahagyják a régi, korlátozó programokat. Mert egyszerűen mások vagyunk, másra van szükségünk, szabadon akarunk élni és szabadon akarunk szeretni és ezt megosztani a partnerünkkel.

Az y-os generáció egy reformer generáció. Vagy mondhatnám szabadságharcosnak is és annyira jó látni, hogy egyre többen vállaljuk fel a nézőpontunkat, véleményünket, valódi vágyainkat. A y-osok az úttörők, akik levetve a régi láncokat (amik régebben még tökéletesen megfeleltek, de most már, a több lehetőség idejében korlátoznak és megkötik a szabadságot) egy újabb, szabadabb világot alkotnak. És ezáltal a fiatalabb generációk már ebben a szabadabb világban nőhetnek fel (nekik már természetes a szabadság és ezért kitudják teljesíteni azt, amiért ők idejöttek).

Igen, az újítás kissé félelmetes, elsőre, hiszen nincs kitaposva, ezért tele van kockázatokkal. Azért is, mert az elmúlt 2000 évben (de még valószínűleg jóval messzebb sem) biztosan nem élhetett senki meg akkora szabadságot, mint most és itt mi. Egyszerűen nem voltak adottak a körülmények hozzá, muszáj volt lehajtani a fejet és behódolni bizonyos dolgoknak.

A régi dolgok, a régi idők, a régi szokások sem rosszak, csak mások, amik nem erre a világra vannak szabva. Mert most már nem ilyen idő van. De mivel már vannak, akik így élnek, épp ezért nem vagy egyedül ebben.

Változott a világ és épp ezért változnak, fejlődnek az emberek és az emberi kapcsolatok is. Törekszünk mindent egyre szabadabbá és szabadabbá formálni, tágítani.

És mivel a térben itt-ott most pont lehetünk korlátozva még, ezért még fontosabb, még sürgetőbb, hogy otthon, a családunkban, a szerelmünkkel meg tudjuk élni a valódi szabadságunkat. Mert hol máshol, ha ott nem? Nekem nagyon nem lenne elég, ha csak egy nyaraláson tudnám megélni szabadon önmagam (vagy még ott sem).

A tapasztalatod azt sugallja (vagy inkább sugallta eddig), hogy egy párkapcsolat kompromisszumokkal jár, hogy ott le kell mondanod dolgokról (akár az egész szabadságodról), de ez nincs feltétlen így. Ideje levetni a régi, korlátozó párkapcsolati mintákat, amik a szabad és önazonos párkapcsolatodban gátolnak téged.

Gyakran kapok mostanában olyan kérdéseket, hogy „Klári, hogyan kell szabad párkapcsolatban élni?” vagy „Milyen egy szabad párkapcsolat úgy egyáltalán? Nem tudom elképzelni.”

És bizony, amit az ember nem tud még halványan elképzelni sem, akkor azt nem tudja megteremteni. Kell valami kiindulópont, valami inspiráció, hogy egyáltalán észre lehessen venni, hogy lehet egy párkapcsolat ettől sokkal-sokkal jobb is. Hogy lehetünk szabadok együtt is. És persze nem lemásolni a másikat (mert mindenkinek máshogyan igazán jó egy szabad párkapcsolat), hanem inspirálódva, tanulva az ő útjából felfedezni a sajátunkat.

Mert nem kell lemondanod arról, hogy önmagad lehess, hogy megéld az életet azért, mert van egy párkapcsolatod. Tudom, mert már egy ideje egy szabad párkapcsolatban élek.

 

Milyen egy szabad párkapcsolat?

Egy szabad párkapcsolatban valóban önmagad tudsz lenni úgy, ahogy neked jó. Nincs ott az a félelem, hogy mit gondol majd a másik, hogy tetszeni-e fog neki. Elfogad Téged és abban kapsz támogatást, hogy megvalósítsd a szabad céljaid és hogy egyre jobban és jobban önmagad lehess. (És ő is.)

Nem kell a párodtól engedélyeket, beleegyezést kérni. Megmarad teljesen a szabad akaratod. Nemet vagy igent mondhatsz bármire, amit akarsz és ezért nem kapsz büntetést, bosszút, vagy egy hatalmi drámázós „csinálj, amit akarsz”-ot. (És persze a párod is megteheti ezt.)

Azért, hogy mindez valóban könnyen megtörténhessen, a párkapcsolatban maximum már csak nyomokban vannak jelen alá-fölé rendeltségek, elnyomások, érzelmi manipulációk, érzelmi zsarolások, hatalmi drámák. És amikor esetleg előfordul még, azt nagyon gyorsan kezelitek, rendezitek.

Ez a rész a kedvencem! Mert már nem kell soha többet sem kimondatlanul, sem kimondva harcolnod a pároddal. Ehelyett egyenrangúság van és közös megegyezések, tehát az erőtöket a közös célok és a közös csodás életetek megvalósításába tudjátok tenni és nem belső, akár kimondatlan érzelmi harcokba. A nő már nincsen elnyomva és ezért bosszúból már nem is kasztrálja a férfit. Béke, szerelem és egység van.

Egy szabad párkapcsolat őszinte és épp ezért könnyedén lehet asszertívan kommunikálni benne. Mindig meg tudtok egyezni úgy, hogy mindkét félnek kompromisszumok nélkül jó legyen a végkifejlet. Úgy győz a párkapcsolati csapatod, hogy mindkét fél győz benne, te és a párod is.

Ha bármi megoldandó helyzet van, csapatként álltok neki. Mert együtt erősebbek vagytok. Ebbe beletartozik önmagatok felé is és egymás felé is a hit és a bizalom is. Hisztek magatokban, egymásban, a csapatban.

Egy szabad párkapcsolatban semmi sincs, ami kötelező. Mivel csapat vagytok és fontos nektek a saját és a másik jólléte is, így mindent csak addig csinálsz, amíg az neked jó. Amikor pedig már nem tesz szabaddá a dolog, köttök egy új megegyezést és változtattok. (Mivel mindkettőtöknek fontos, hogy a másik fél is jól legyen.) Ezért nincsenek elvárások (főleg nem kimondatlanok), csak az, amiben megegyeztetek. Ráadásul pedig így sosem vagy egyedül, van háttértámogatásod még akkor is, amikor neked kell megcsinálnod dolgokat.

Egy szabad párkapcsolatban a férfi tud férfi lenni és a nő tud nő lenni. A helyeteken vagytok és megélitek a saját nemetek energiáit. Mert csak egy férfi és egy nő tud egy párkapcsolatban igazi szerelmi egységet alkotni. (Ez persze azonos nemű kapcsolatokban kicsit más, de akkor is azt az oldalatokat élhetitek meg, amelyik nagyobb örömöt okoz.) Ezáltal a szexualitás is felszabadult, örömteli, szenvedélyes, több, mint kielégítő.

És persze nincs semmi természetesnek véve, hiszen minden értékes, amit te vagy a párod csinál, mert azzal előre viszi a csapatot. Épp ezért minden értékelhető, minden szerethető, becsülhető. Igazán erőt adó és felemelő kapcsolódás az ilyen, ahol valóban értékesnek, szeretettnek tudod magad érezni és ezt megadni a párodnak is. Szeretitek, becsülitek egymást és a csapatotokat.

Így az egész élet egy nagy és csodálatos közös kalanddá változik!

 

Miért nem él mindenki szabad párkapcsolatban?

A szabad párkapcsolatban élés, tehát hogy úgy élj párkapcsolatban, amire a szíved valójában vágyik, egy teljesen másmilyen élet.

Nem elég levetni a régi mintákat, mert ezek elengedése után jön a sokk: Oké, ez már nincs, ezt már nem szeretem, akkor hogyan tovább? Fogalmam sincs. – És itt, ezen a ponton, mivel nincsenek meg az új lépések, az új módszerek, máris a tudatalatti automatikusan hozza vissza a régit. És ez egyre nagyobb ellentétet szül, mert már tudod, hogy nem így akarsz élni, de mégis ez van. És nem bírsz kilépni.

Ahhoz, hogy egy szabad párkapcsolatot felépíts, kell elköteleződés a részedről önmagad és a saját szabadságod mellett. Ha ez nincs, akkor könnyen elveszel már az elején. Épp ezért fontos az, hogy te valóban szabadon akarj élni és önmagad akarj lenni. Ha ez az akarat megvan benned, ha eldöntötted, akkor te biztosan ki tudod ezt a kapcsolatot alakítani (akár van párod most, akár nincs).

Mert te képes vagy biztosan arra, hogy kifejleszd az új, felszabadító képességeidet, amikkel tudod menedzselni a leendő szabad párkapcsolatod. És közben egyre inkább felszabadítani magad és megengedni a párodnak is, hogy egyre szabadabb legyen melletted.

Az elején teljesen természetes, hogy van benned félelem. Hiszen ez az egész új neked, veszélyesnek tűnik. Viszont valójában nem az! Egy korlátozó, elnyomó, hatalmi drámázós kapcsolat sokkal veszélyesebb rád nézve, hiszen ott egyikőtök sincsen valójában jól és csak bántjátok egymást.

Lehet félelmed attól is, hogy mit fog gondolni a párod, ha te változol.

Nos, először biztosan meglepődik majd, viszont amikor már látja, hogy ez neki is jó, őt is szabadabbá, boldogabbá teszi és egy csomó energiája felszabadul, akkor már nagyon értékelni fogja.

Lehet félelmed attól is, hogy a párodat is szabadon kell engedned, mert félsz, hogy akkor elhagy.

Ettől én is féltem nagyon! Viszont, ez csak abból adódik, hogy nem érzed magad elég értékesnek, hogy a párod teljesen szabad akaratából is melletted maradjon. De a párod, mivel veled van, így nagyrészt biztos, hogy szeret és mivel egyre jobb és jobb önmagaddá válsz a folyamat alatt, valószínűleg egyre jobban és jobban fog téged szeretni.

Mi minél szabadabbá váltunk, annál inkább akartunk együtt lenni. Talán még soha nem szerettük egymást ennyire, mint mos és nem akartunk ennyire együtt lenni, mint most. Mert egyszerűen együtt egyre jobb és jobb lenni. És hiába dönthetnénk bármelyik nap arról, hogy lelépünk, nem akarunk, hiszen nagyon jó együtt lenni.

Folytathatnám a félelmek listáját még, de nem teszem, mert mind mögött ugyanaz a dolog áll: mivel még nem voltál ilyen kapcsolatban, nincsenek kiépítve ezek a belső szokások, nem vagy a szabadsághoz hozzászokva, ezért új, ismeretlen és ilyenkor az egó félelmekkel bombáz.

De a félelmeid legnagyobb része illúzió és a helyzetek nagyon sok esetben megoldhatók. És csak szélsőségesebb esetekben (amikor valamiért tényleg nagyon nem összeegyeztethetőek a dolgok) okoz szakítást. Ilyenkor pedig épp a szakítással tudjátok igazán felszabadítani egymást.

Tehát leginkább eddig az ismeretlentől való félelem gátolt (ragaszkodás a régihez), illetve az, hogy nem tudtad, hogyan is lehetne mindezt elérni. De ha valóban akarod a szabad párkapcsolatot, akkor ezek az akadályok semmissé válnak itt és most.

 

Hogyan tudod megvalósítani a szabad párkapcsolatot?

 

Elsősorban saját fejlődésed, az önismereted növelése szükséges hozzá.

Amiket érdemes fejleszteni:

  • A régi programok, fájdalmak elengedése és feloldása. (Hogy párod egyre kevesebbszer tenyereljen bele a fájó pontjaidba és ne ugyanazokat a szituációkat teremtsd újra meg újra.)
  • Érzelmeid magas szintű kezelése, uralása. (Hogy ne csak automatikus érzelmi reagálásaid legyenek, hanem tudatosan meg tudd élni a magasabb, örömteli érzéseket is.)
  • Kommunikációs képességeid fejlesztése. (Hogy bármit meg tudj beszélni a pároddal, őszinteén és asszertíven.)
  • Önszeretet, önértékelés, önelfogadás, önbecsülés, önbizalom fejlesztés. (Elsősorban neked kell szeretned, értékelned, elfogadnod, becsülnöd magad és bíznod magadban, mert így tud a párod is többet adni neked ebből.)
  • Csapatépítő képességek fejlesztése. (Hogy könnyebb legyen csapatként együtt működni.)
  • A szabadságod égő vággyal való akarása. (Ez a vággyal teli akarat nyitja meg a kapukat.)
  • Önmagadról alkotott pozitívabb kép kialakítása és egyre inkább felismerni, mit is jelent neked a szabadság, hogyan akarsz te szabadon élni.
  • Nőiesség/férfiasság megélése.
  • És persze céltudatosság, hogy legyen közös és egyéni álmok, amik felé lehet haladni, együtt.

Ahogy láthatod, a felsorolásból semmi sem utal arra, hogy meg kell változtatnod a párod, vagy hogy neki is kellene fejlesztenie magát. Nem kell! Ha te ezt az utat járod, akkor az bőven elég, mert a te fejlődésed meghozza az áhított változásokat a párkapcsolatodban is.

Pici apró lépésekkel szinte játszva érhető el egy szabad, kompromisszumok nélküli párkapcsolat.

Ilyen párkapcsolatot akarsz?

Ha igen, akkor most megkapsz hozzá minden külső segítséget!

Egy videós tréningbe összegyűjtjük neked mindazt, amire egy ilyen párkapcsolat kialakításához szükséged lehet:

Tudást: A fentebb említett életterületek fejlesztéséhez szükséges információkat és gyakorlati anyagokat

Inspirációt: Bepillantást nyerhetsz azokba a “titkainkba”, amikkel több mint 10 éve működtetünk egy egyre boldogabb, támogató párkapcsolatot

Válaszokat: A tréning közben biztosan merülnek majd fel kérdéseid, például hogy egy-egy adott dolog  nálad hogy működhetne. Ezeket mind megválaszoljuk.

A tréninget itt találod!

A húsvét égi jelentése

Most először mélyültem el igazán a húsvéti ünnepek történelmi és égi jelentéseiben. Az égre tekintve tisztán látszik, hogy miről is szól valójában a húsvét.

Nagyon érdekes a húsvéti ünnepkör, ugyanis húsvét vasárnap, a tavaszi napéjegyenlőség utáni első Teliholdtól számított első vasárnaphoz kötnek. A húsvét tehát egy a Nappal és a Holddal szinkronba hozott ünnep, ami ezáltal évről évre elmozdul, változik.

Ezt a „szabályt” 325-ben, az első niceai zsinaton döntötték el, így a mai formában lévő húsvét 325-ben született és évről évre március 22.-e és április 25.-e között mozog (ehhez igazodik aztán az összes többi mozgó ünnep).

Ez az időszak nagyjából a Kos jegyét teszi ki és 325-ben itt a Kos csillagkép volt (most már el van csúszva). Illetve április vége felé már a Bika jegyben és a Bika csillagkép elején járt a Nap az égen. (És van egy pár nap, amikor mindkét csillagkép, egymással metszésben, van jelen az égen.)

325-ben a nagyhét időszakában a Nap mögött ekkor éppen a Kos és a Bika csillagkép metszete van, tehát mindkét csillagkép jelen volt. A Kos és a Bika csillagkép épp ezért sok húsvéti szimbólumra is fényt derít.

Az időzítésből egyértelműen látszik, hogy a húsvét nem más, mint a tavasz ünnepe, az élet újjászületésének, az új ciklus kezdetének ünnepe, ami a halálból, egóáldozatból, elengedésből születik. (Ami teljes összhangban van az ekkortájt (leginkább) a múltban és a jelenben jelen lévő égi képekkel is.)

Virágvasárnap (március 28) kezdődik ez a tavaszi ünnepkör, ami most épp egybe esett a Teliholddal is. Ekkor vonul be szamárháton Jézus Jeruzsálembe és lábai elé virágokat hintenek. (Szamárháton, mint a csökönyösségen, hisztin, egón való felülemelkedésből jövő alázat a Szívünk felé.) Ezen a napon a templomokban virágokat szentelnek, hogy ezzel védelemhez, szentséghez jussanak egész évre. (Az előző évi megszentelt barkákat tüzelik el hamvazószerdán (most február 17 volt, innen indult a böjt), ami szintén a ciklus váltás, az élet körforgásának természetes ciklusára utal. Mindent elengedünk, hogy új élet kezdődhessen.)

Április 1.-jén épp Nagycsütörtök van. Nagycsütörtökön ünnepli a keresztény egyház az utolsó vacsorát, illetve ezen az éjszakán virrasztanak, mivel Jézus is virrasztott a vacsora után (tanítványai elaludtak a virrasztás alatt).

A tudatos egóáldozatára készülve elbúcsúzik, elengedi az anyagi világot (hálával, szeretettel, megáldva azt), és felajánlja magát hálával, alázattal Istennek, az embereknek, az „örök életnek” (és be is fogadja Istent a kenyér és bor által, ezzel is mutatva az egység szentségét). Ezt követően tudatánál maradva éli át az éjszakát, áthaladva tudatosan a sötétségen (míg tanítványai alszanak).

Jézus tudta, hogy mi vár rá, mint ahogy mi is pontosan jól érezzük most, hogy ahhoz, hogy új ciklusunk beinduljon, el kell engednünk alázattal a régi életünket (mert ekkorra egy ideje belül már ezen dolgozunk – tisztulunk, engedjük el a régit, hogy minél könnyebb szívvel tudjunk átlépni az új életünkbe).

Mivel a csillagképek eltolódtak már egy kissé a korábbiakhoz képest, így ez miatt a Halak csillagkép végső elengedésére még belül április végéig lehetőségünk van, illetve a Kos csillagkép által mutatott belső, új fénymagjainak elvetése is kitolódott inkább már májusra. Épp ezért áprilist és májust is áthatja a Halak és a Kos csillagképek feletti Androméda mondakör szereplőinek fő sugallata, amit Jézus is közvetít, az egóáldozatokból születik egy szent-új állapot.

2.-án, Nagypénteken megy végig Jézus a keresztúton, cipelve földi terheit, amit kifeszítve el is enged, hogy harmadnapra feltámadva új életet kezdjen. Az egyháznál ez a gyász, elengedés napja, a töviskoszorú, a bűnök, rendezetlen érzések, a „szenvedések” szimbóluma, amit itt szintén elenged, hogy eggyé válhasson a Szeretettel.

A paraszti életben nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek, épp ezért tiltottak voltak az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkák, illetve nem sütöttek kenyeret, nem mostak, nem fontak. Viszont a víz tisztító szent erejét kihasználva napfelkelte előtt friss kút vagy patakvízzel mosakodtak és az állatokat is kihajtották megitatni és megfürdették őket is. (A hajnali vizet aranyvíznek hívták.) Ez adta meg nekik a védelmet a betegségektől. Szokás volt még ezen a napon a határjárás, határkerülés is, hogy zajkeltéssel elűzzék az ártó erőket a földekről.

2.-án, a mostani nagypénteken, az égen egy érdekes háromszög bontakozik ki:

– Nap-Vénusz támogató kapcsolatban áll a Felszálló Holdcsomópont + Aldebaran – Mars + Rigel együttessel

– A Mars csapata szemben áll a Leszálló Holdcsomóval (akinél egy kis ideig épp elhalad a Hold is, a Hold pályájának ez a legmélyebb pontja.)

– A Leszálló Holdcsomó emelő kapcsolatban van a Nap-Vénusszal.

Ezeket az állásokat még lentebb kifejtem.

Nagyszombaton, 3.-án, ér véget a 40 napos böjt és itt újra megszólalnak a harangok (amik az előző napokban csendbe borultak). Ennek a napnak a legjelentősebb eseményei a víz- és tűzszentelés. Ezt a tüzet viszik aztán be a templomokba, ezzel gyújtják meg a gyertyákat. Ezáltal fellobban belső szentélyünkben is a szent tűz, beindul az élet. A megszentelt tűz itt a világ világosságának szimbóluma.

Húsvét vasárnap pedig feltámad az örök életben Jézus, elkezdődik az új élet, az új kör egy magasabb állapotban. Innentől kezdődően a szokások az új életre, termékenységre összpontosulnak (Kos és Bika jelképek).

Itt kerül az asztalra a sonka, bárány, tojás, kalács, amit a templomban régen meg is szenteltettek. Ez a nap még mindig munkákat tiltó nap, de itt most leginkább a női munkák vannak tiltva a szokások szerint: seprés, főzés, mosás, illetve az állatokat sem fogták be. A megszentelt ételek morzsáiból vittek az állatoknak is, hogy azok is termékenyebbé és egészségesebbé váljanak, a megszentelt tojáshéjából szórtak a földekre, stb. (A csillagképekben a Bika a termékenység jelképe.)

Ezen a napon volt még több szokás is, például a „zöldjárás”, ami a természet megújulását ünneplő énekes játék, a „Bújj, bújj zöld ág…”. (Kos-Bika és Ikrek jelkép is, mivel az Ikrek csillagkép adja azt az aranykaput, ahol átbújhatunk, illetve ebben az égi környezetben van a Szekeres csillagkép is, ami pedig Tejút kapu – ezen átbújva a Tejút fényébe tudunk átlépni.)

Húsvét hétfőn, a locsolkodás napján pedig szintén a víz megtisztító, megújító, megtermékenyítő erejével való szertartást mutatja.

A szimbólumokat nézve még a tojás a termékenységen kívül a belőle kikelő kismadár jelképével az újjászületést is jelöli, a piros szín pedig Krisztus vérének szimbóluma. Ami viszont még nagyon érdekes, hogy a nyúl szimbólum látszólag nem illik bele ebbe a képbe, sokan nem értik, hogy került bele a szimbólum rendszerbe, mások pedig a nyúl nagyon termékeny mivoltának tulajdonítják e jelképet.

Ha viszont az égre nézünk, van egy Nyúl csillagképünk.

Az égi képben a Nyúl, a Bika és az Ikrek csillagképek (amik mind megmutatkoznak a húsvéti szokásokban és jelképekben) egy háromszöget alkotnak, amik az Orion/Nimród csillagképet fogják közre, ami a fény beavatás jelképe.

A húsvéti időszak vége, a húsvét utáni 60.napon, az Úr napjának ünnepén van. Ha április vége felé esik húsvét, mint ahogy 325-ben, akkor ez azaz ünnep nagyjából a nyári napfordulóval esik egybe. (Ebben az időszakban az egyház ünnepli a húsvét utáni 40.napot, Urunk Mennybemenetelét, illetve a húsvét utáni 50.napot, Pünkösdöt – A Szentlélek kiáradásának ünnepét.)

325-ben, a „húsvéti szabály” kitalálásakor a 40. napon, a Mennybemenetelen a Nap épp Nimród felett járt, a Nyilat elengedő kezénél. (Nimród/Orion a fény uralkodója, beavatás jelkép, ahol körről-körre egyre inkább felemelkedhetünk a felettes énünkhöz, ezáltal egy erős, belső uralkodóvá válhatunk.)

Az 50.napon, Pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásánál az Ikrek csillagképben Castornál haladt a Nap (és együtt állt a Szíriusszal). Castor, az Ikrekben lévő emberi testvér jelképe, a halandó oldalunkat jelöli. Itt kezdünk el átmenni az Ikrek kapuján és a Szíriusz magas minőségű vezető energiái is segítik ilyenkor az utat.

Ekkor haladt át a kapun. És a 60. napon, a nyári napforduló környékén, a húsvéti időszak végére bújt át teljesen az Ikrek kapuján és állt együtt a Pollux csillaggal, isteni énünk csillagával, az Úr Napján.

Erről szól valójában a Húsvét, eljutni a Kossal jelölt újjászületéstől (amit megelőz a Halak csillagkép elengedése, böjtje), a bennünk lévő Isteni oldallal (Polluxszal) való kapcsolatig a felfényesedésen keresztül. Mindezt úgy, hogy közben végig megyünk nem csak a Kos – Bika – Ikrek csillagképeken, hanem elmegyünk a Nimród és a Nyúl csillagképek felett is, kapcsolódva közben még több fontos csillaggal és jelképpel, amik mind-mind segítenek az új életünk, az új körünk elindításában.

Ez a mögöttes jelentés már kicsit eltolódott mára, viszont mivel kezdetben benne van az egész, így a húsvét még mindig nyomokban tartalmazza ezeket a szent jelképeket, belső feltámadásunkat és belső istenünkkel való kapcsolatfelvételünk lehetőségét.

Az április 2.-án kibontakozó háromszög ezt a felemelkedést támogatja. A Felszálló Holdcsomóponttal és az Aldebarannal tisztább képet kaphatunk arról, hogy merre van a felfele, hogy merre tudunk kilépni a fény felé. A Mars pedig mutatja, hogy döntésünkkel, akaraterőnkkel elindulhatunk az új irányba és megtehetjük az első lépést.

Elindul a fény, a szeretet felemelkedése, újjászületése egyénileg és ezáltal egységben is. A Rigel csillag és az Aldebaran (ami 10.-étől fog igazán elkezdeni érződni, onnan jön a nagyobb tisztánlátás) megmutatja a fény útját. Ez egy globálisan új út. A bátorságunk, a bennünk lévő erő segít beindítani, amit kell. Illetve a Nap-Vénusz, a cselekvő művész, a szerelemből vezérelve képes elhagyni a múltat, hogy egy művészibb, szeretettel átitatottabb útra lépjen.

A Merkúr támogató kapcsolata a Plútóval segíti a rálátás által a változást.

Április 2-án, Jézus keresztre feszítésének elengedés napján a harangok üres csendjében ér csúcsára ez az elindító impulzus. Illetve ekkor a Hold a Leszálló Holdcsomónál együtt áll Antaresszel. Szívünkben, lelkünkben, megengedésünk, befogadásunk és elengedésünk által a Szeretet egyensúlyát tapasztalhatjuk meg, ami segít lerázni szívünkről a láncokat.

Április 4.-én, a feltámadáskor pedig, ahogy a Merkúr átlép a Kos jegybe, elménk, gondolkodásunk, tudatunk, tisztánlátásunk, kíváncsiságunk is új kört kezd és lendületével beindul. Ez alatt kvintil kapcsolatot alkot a Felszálló Holdcsomóponttal, így itt megkaphatjuk az utasításokat, tisztábban láthatjuk a fény útjának aktuális információit, amik most kellenek, hogy felfele haladjunk. Tudatunk erőt kap ahhoz, hogy kiemelkedjen.

És mindez a nyári napfordulóra fog igazán felfényesedni, hogy ezt követően jobban még jobban megélhessük a saját magasabb szintjeinket.

A „jókor jó helyen lenni” tanulható?

Amikor jókor vagy jó helyen és minden tökéletesen alakul: szerencse vagy tudatosság?

Erről megoszlanak a vélemények. És talán még nagyon régen én is azt hittem, hogy a szerencsén múlik minden. Akinek minden könnyen megy, sikeres, az szerencsés, gondoltam. Aztán elkezdtem felfedezni a saját belső természetes teremtő erőimet és rájöttem, hogy a szerencse előidézhető!

Ekkor egy nagyon izgalmas utazás vette kezdetét, amikor elkezdtem megismerkedni a szinkronicitással, a „véletlenekkel”, ahogy James Redfield a Mennyei próféciában írja. Már sokszor volt, hogy működött a vonzás törvénye, tudtam teremteni dolgokat, de valahogy még csak korlátozottan, kisebb dolgokban.

Ekkor még nem voltam folyamatosan benne a „szerencse sodrásában”, mindig ki-ki estem belőle.

Jöttek érzelmi hullámzások, sértődékenység, ingerlékenység, túlérzékenység, néha düh, harag, sokszor félelem, ami mind-mind kizökkentett ebből az állapotból. Sokszor éreztem azt, hogy nincs elég önbizalmam, magabiztosságom, hogy meglépjek dolgokat, hogy változtassak. Már rengeteg mindent tudtam, hogy hogyan kéne csinálnom, de a való világban megtorpantam. Gátak, akadályok, ellenállások, nehézségek jöttek és egyáltalán nem tudtam, hogy hová is tegyem mindezt.

Kerestem a választ arra, hogy hogyan kell tudatosan belépni a szerencsés véletlenek sodrásába, ami szenvedéllyel, örömmel tölt el engem? Hogyan tudom folyamatosan azt teremteni, amit akarok, hogy az valósuljon meg, ami örömmel tölt el? Ráadásul mindezt minél könnyedebben, hogy ne „vért izzadva” rengeteg munkával érjem el a vágyott állapotokat, érzéseket, célokat? És hogyan tudom azt érezni, hogy jó időben vagyok, hogy nem vagyok elkésve és nem kell folyton rohannom?

Jah, és volt még egy kérdés, amivel folyton foglalkoztam: annyi mindent meg kell fejlődnöm még, annyi mindent ki kell munkálnom magamban, akkor most mindennel egyszerre kell foglalkoznom? Nah ezt nagyon fárasztónak, káoszosnak éreztem és nagyon el is bizonytalanított. Kapkodtam a különböző témák között, de mélyen egyiken sem sikerült változtatnom. Azt éreztem én ezt mind egyedül nem vagyok képes megfejlődni. Épp ezért mindig ugyanazokkal a problémákkal kerültem szembe az életemben, amikből már nagyon elegem volt.

Bevallom, türelmetlen is voltam.

Volt bennem egy hang, aki mindent azonnal akart! Azonnali tudást, azonnali változást, azonnal mindent! Volt viszont a fejemben még egy hang, ami miatt féltem minden apró változástól. Épp ezért egy nagy halogatás volt az egész, még az apró döntéseket sem tudtam meghozni és ez miatt egyre nagyobb bűntudatom is lett. Egyre negatívabban láttam saját magam, gyengének, értéktelennek, tehetetlennek.

Dúlt a harc e két oldal között, ezért sokszor éreztem azt, hogy elbizonytalanodom (a célomban, magamban, mindenben).

Onnantól, hogy megláttam ezt a félelmet magamban (hogy mennyire félek a sikertől is), már könnyebb volt lépésről lépésre, türelmesen haladni az úton, ezáltal meglelve az arany középutat.

Az volt a kulcs, hogy mindig arra figyeltem: aktuálisan mi az az egy dolog, amivel foglalkoznom kell.

Végre nem éreztem azt, hogy egyszerre túl sok dolgom van, nem volt túl nagy a teher, mégis stabilan haladtam előre, ami hamar meg is hozta az első sikereket.

Ez magával hozta azt is, hogy egyre pozitívabban tudtam látni magam.

Az egyre nagyobb sikereket elérve pedig növekedett a magabiztosságom, a hitem önmagamban, és egyre inkább biztos lettem abban, hogy „képes vagyok rá”. Ez a folyamatos apró lépésekben történő, de izgalmas előrehaladás segített átlépni az egyre nagyobb félelemeket is és egyre bátrabbá tett.

A legegyszerűbb módszer, hogy tudd, mikor mivel kell foglalkoznod az önismereti fejlődésedben, a csillagok bölcs üzeneteinek figyelése. Azért ennyire egyszerű, mert az égi üzenetek mindig a belső világodban zajló folyamatokat mutatják („ahogy kint úgy bent” törvénye). Ezért azokat megismerve tisztán tudod látni, hogy mi az időszerű benned, mi az az egy lépés, amit éppen meg kell lépned.

Ez nem csak egy egyszerű tükör, hanem kulcs a természettel való összhangodhoz. Ez azt jelenti, hogy ha az épp aktuális dologgal foglalkozol, akkor abban a természet MINDEN ereje támogat téged. Ilyenkor az egész univerzum a te csapatodban játszik és a sikeredet akarja. Épp ezért tudsz könnyedebben, „szerencsésebben” haladni és mindez egy nagyon jó érzés. Egyszerűen érzed, hogy nem vagy egyedül. Így válik az út is örömtelivé, ami által olyan célokat tudsz elérni, amik valóban örömöt okoznak neked.

Ezek az energiák mindig működnek, akkor is, ha nem figyelsz rájuk.

De eldöntheted, hogy összhangban haladsz velük, kihasználva a lehetőségeiket és szenvedélyesen, örömben, sikereket érsz el. (Vagy ellenük dolgozol, ezért azt érzed, minden ellened van és végig szenveded az utat.)

Szóval miért jó, ha rendszeresen pici lépéseket teszel a természettel összhangban?

Mert így mindig jókor vagy jó helyen. Ilyenkor mindennek megvan a maga értelme (amit egyre jobban látsz is), ami sokkal könnyebbé teszi az utat. Ráadásul mivel kinyílik a szemed a valódi világra, sokkal több csodát, emelő dolgot, ajándékot is kapsz pluszban, mint amit eredetileg akartál.

Ilyenkor már tudod, hogy mindezt azért kapod, mert összhangban haladsz a természettel/belső lehetőségeiddel (és kiérdemelted), hogy szinkronban vagy a saját belső óráddal. Kívülről pedig leginkább annyi látszódik: te szerencsés vagy mert valahogy mindig jó helyen vagy jó időben.

Szóval ha nem bíznád a véletlenre a dolgot, és inkább tudatosan lennél jókor jó helyen, akkor tőlem minden támogatást megkapsz ehhez ide kattintva, az Önismereti Felfedezők Dobozában!

Mi a csuda az az önszeretet?

Jól megtanultuk már, hogy ahhoz, hogy szeressenek mások, először szeretnünk kell önmagunkat. Mégis ez annyira megfoghatatlan, érthetetlen dolog sokszor. Mit jelent ez egyáltalán?

Még mielőtt rátérnénk az önszeretetre, mit jelent a szeretet?

Az ember egyik legnagyobb vágya, hogy szeressen és szeretve legyen. De mi a szeretet? Egy érzés? Egy szokás? Egy cselekvés? Egy nyelv? Nagyon nehéz megfogalmazni…

Állj meg kicsit és gondolkodj el rajta: neked mit jelent a szeretet, amit annyira keresel?

Ismerjük jól, hogy a szeretet mi nem, ezt sokkal könnyebb megfogalmazni: nem ítélkezik, nem féltékeny, nem bíráskodó, nem idegeskedő, … De akkor mi igen, mi a szeretet?

Mert ezt kéne tudnunk ahhoz, hogy tudjuk szeretni önmagunkat és ezáltal tudjuk, hogy mi az önszeretet, ugye? Vagy nem?

A bonyolultabb érzéseket sokszor nehéz megfogalmazni. Amikor sikerül, akkor is az inkább egy vers, egy szép hasonlat formájában mutatkozik meg leginkább, nem konkrét.  Körülírhatjuk, utalhatunk rá, éreztethetjük, de hogy szavakkal 100%-osan le tudjuk írni, ahhoz igazán a szavak művészének kell lenni és még úgy sem biztos, hogy az olvasó/hallgató ugyanazt érti alatta.

Ezt még inkább megnehezíti, hogy amikor a szeretetre gondolunk, érzéseket kutatunk magunkban, pedig a szeretet nem érzés!

A szeretet egy létállapot. Egy tudatállapot, amiben létezel és nem pedig csak egy aktuális érzés, az érzések fölött áll sokkal! (Épp ezért tud nagyon megtévesztő lenni.)

Valójában az érzéseidtől teljesen független dolog ez és ha az érzéseid nagyon kesze-kuszák és uralnak téged, ha tele vagy bűntudattal, szégyennel, haraggal, ha rengeteg benned a félelem, addig a háttérben húzódó szeretet sokszor nem is látszik. Sőt, általában nem látszik, pedig a szeretet ott van mindenben. Nah ez egyre furább, ugye?

Az, amikor fejlesztjük például a saját önszeretetünket, akkor valójában azt csináljuk, hogy összehangoljuk elménk ezzel a szeretetnek mondott állapottal, hogy ebből a szemszögből tudjuk látni magunkat és ezáltal az életünket is. És ha ezt tartósan fent akarjuk tartani, akkor meg kell tanulnunk, hogy ebből az állapotból hozzuk meg a döntéseinket és ezt vigyük bele minden kisebb-nagyobb cselekvésbe, minden momentumba.

Egy-egy pillanatra biztosan tapasztaltad már ezt az állapotot. Fenntartani, na az a nehezebb, de nem lehetetlen! Csak ahhoz, hogy ez valóban tartósan fenn tudjon maradni (magad és a világ felé is) rengeteg mindent ki kell kukázni magadból. Ehhez le kell dönteni az illúziókat. Mert az a sok elnyomott érzés, az a sok csalódás, az a sok negatív érzés, sőt még a saját egód is, mind-mind gátol téged benne és lecsatlakoztat róla.

Először át kell verekedned magad a saját érzéseiden, és azokat megtanulni magas szinten kezelni. Ez az az út (legalábbis az első pár lépése), ami elvisz a valódi szeretethez, ami már nem függ semmilyen külső körülménytől, nem függ mástól. Ami már teljes mértékben feltétel nélküli, elfogadó, megbocsátó, de mégis meg tudja tartani a saját határait, szeretetből. És ez minden pillanatban, mindenben működtetve is van. Mert a szeretet nem kizsákmányolás, nem gyengeség, nem valami finom-puha cuki buborékfelhő, nem egy rózsaszín szemüveg. Ez egy erő, ami sokkal erősebb bármilyen félelmetes dolognál, szörnynél vagy sötétségnél.

A szeretet az maga az egység. Egység benned, amikor egységben a szíved vágyaival, azokat gyakorlatba ültetve, haladva a saját utadon, elfogadva saját szolgálatodat élsz. Tehát hogy azért vagy itt, hogy boldogan, örömben, szerelemben, bőségben éld az életed és minden pillanatban ezt ülteted a gyakorlatba, tehát meg is éled.

Az, hogy a szeretet létállapot, az azt jelenti, hogy az egy olyan valami, ami áthatja az egész aktuális létezésedet. Tehát nem csak az érzéseidet, hanem a hozzáállásodat, a gondolataidat, a tetteidet, a szavaidat, mindent, amit csinálsz, ahogy csinálod és aki te vagy abban a pillanatban.

Így végezetül, ha leegyszerűsítjük a szeretet fogalmát, hogy egy kissé megfoghatóbb legyen, nem egy érzést, hanem inkább egy gondolkodási formát kapunk. És az ezekből a gondolatokból összhangban, következményként, kiinduló egyéb dolgokat.

Ezért a szeretet nem az érzésektől kezdődik, a szeretet érzése inkább már csak következménye a szeretet alapú gondolkodásmódnak. Viszont az érzéseiden keresztül vezet el ide az út.

Az önszeretet az egy hozzáállás, amit ki kell alakítanod önmagaddal kapcsolatban, aminek a szeretet adja a „szabályait”. És ahogy elkezdesz ezen szabályok szerint gondolkodni magadról, és kialakítod ezzel összhangban az új szokásaid, hamar tudnak hozzá kapcsolódni a szeretettel átitatott érzések is önmagad felé. És itt jutsz el arra a pontra, amikor ezek vissza is tükröződnek a külvilágból, tehát mások is jobban tudnak szeretni és könnyebben be is tudod fogadni a szeretetet másoktól.

Akkor mi az önszeretet? Összegezzük kicsit:

Valójában a szeretet mindig van. Az önszeretet az az, hogy mennyire tudsz önmagaddal kapcsolatban ehhez az alap szeretethez kapcsolódni és megélni. Tehát, mennyire tudod megélni önmagaddal ezt a szeretet állapotot.
Az út ehhez: lebontani lépésről-lépésre magadban mindent, ami gátol téged ennek megélésében. Így tágulsz a szeretet felé, egyre nagyobb szinten be tudod fogadni és így fenn tudod tartani vele a kapcsolatot. Mert ekkor képes vagy már könnyedén szeretet alapú új szokásokat felvenni és a szeretet törvényeit alkalmazni. Tehát a szeretet tudatállapotában tudsz lenni (először rövidebb, majd egyre hosszabb ideig).
A lebontás közben jöhet a felfedezés, az egyre nagyobb megértés és a valódi szeretet egyre jobbani megtapasztalása. Ez egy út, egy folyamat, ami folyamatosan egyre nagyobb kincseket és csodákat nyújt neked. Épp ezért jönnek már hamar a kezdeti megtapasztalások.
Itt is gyakorolni kell, menet közben bontakoznak ki a dolgok. Senki sem tudja neked pontosan leírni, mi a szeretet, de amint felfigyelsz rá, tudni fogod, hogy ez az, mert valójában a te szíved is ismeri már.

Első lépés az önszeretethez: saját, önmagaddal kapcsolatos érzéseid rendezése és olyan szokások kialakítása, ami segíti a „rendben vagyok magammal” állapotát fenntartani, hogy ez egyre jobban táguljon.

Huhh, hát ez egy komplex téma.

Hogyan csináld?

Folytassuk ezzel egy következő írásban…

Jó életem van, de mégis valami hiányzik. Mi az?

Menthetetlenül a szabadság után sóvárogsz? Jó helyen jársz. Mostanra te is sejted, hogy valószínűleg nem fogsz tudni szabadulni ettől az érzéstől, ha csak valamin nem változtatsz. Korábban én is ugyanebben a cipőben jártam.

Nem, ez nem egy újabb csoda mese lesz, hogy a szegény gyerek hogy lett milliárdos. Még csak az sem a célom, hogy motiváljalak, hiszen a külső motiváció forrás csupán tüneti kezelés.

Az a célom, hogy inspirálódj!

Ha legalább egy kicsit is tudsz azonosulni a sztorimmal, akkor a végén a kérdésekből megláthatod, mi a következő lépésed, ha az átlagember szerepébe próbálod magad beletuszkolni, de ez egyre jobban fáj, mert érzed, hogy benned ennél több van.

Na vessük is bele magunkat!

Pontosan nem emlékszem az idejére, de nagyjából 2014 környékén lehetett. Egy számomra nagyon menő szakmában jó is voltam és fejlődtem is benne. Teljesen biztos voltam benne, hogy azzal akarok foglalkozni (konkrétan számítógépes hálózatokkal – igen, nekem ekkora agymenéseim vannak).

Klári akkor ott tartott, hogy már egy jó ideje azt mondogatta, hogy nem tudja, mihez akar kezdeni, ha befejezzük az egyetemet, de nem tudja elképzelni, hogy azt fogja csinálni, amit tanul. Pedig marhajól csinálta azt, amit csinált.

Én pedig álltam ott a régi jól betanult x generációs gondolataimmal (az x generációs gondolatokról ebben a videóban tudhatsz meg többet), és nem értettem, hogy… Hogy miről beszél egyáltalán. Nem jött át.

Azt tanultam meg, hogy felnövünk, megtanulunk egy szakmát és azt csináljuk életünk végéig. Esetleg abban egyre jobbak vagyunk, de ezt már magam gondoltam hozzá.

Na szóval néztem ott kukán és úgy gondoltam, hogy oké, majd lesz valami, én tudom mi a célom, azt akarom elérni, a szakmán belül egy olyan minősítést, amit csak kevesen mondhatnak magukénak. Így hát elindultam felfele a létrán.

Elkezdtem megvalósítani az álmomat. Bekerültem egy nagy nevű céghez és azt csináltam, amit szerettem. Imádtam a kétkezi munkát (meg azóta is), ezért csavaroztam, szereltem. Még a komfortzónámat is átléptem, mert Budapesten céges kocsit kellett vezetni (én meg egy 700 fős kis faluból jövök, ahol kb nincs is forgalom, és ez akkor eléggé rémisztőnek tűnt). Mindezt még az egyetem mellett, gyakornokként.

A hanyatlás első lépése: Éreztem, hogy nem a céljaim felé haladok

De ezt kb. 2 év alatt „kinőttem”. A gyakornok feladata mindig az alja munka is. Én meg fejlődni akartam, új dolgokat tanulni, tapasztalni, helyette rengeteg matricát ragasztottam, használt telefonokat takarítottam, leltároztam stb. Ne érts félre, mint már írtam, szeretem a kétkezi munkát és minden tiszteletem azé, aki ezeket elvégzi. De nekem nem ez volt a célom.

Az én célom az a szakmai minősítés volt, amit már korábban említettem. A matricázás és a telefon takarítás viszont nem ebbe az irányba vitt Szóval hiába volt ezen kívül sok izgalmas feladat, többet akartam, olyan kihívásokat, amelyek a céljaim irányába visznek. Ekkor eldöntöttem, hogy feljebb akarok lépni, gyakornokból mérnöki pozícióba.

A hanyatlás második lépése: Tudtuk, hogy rosszak a szabályok, de követtük őket

A mérnöki pozícióba való átlépésemet egy dolog akadályozta, mégpedig az, hogy még nem volt meg a mérnöki diplomám. Ekkorra azért már (jobb helyeken) az volt az elterjedt szokás, hogy ha valamihez értesz, és ezt bizonyítani tudod, akkor nem kell erről „papír”.

Én meg persze közben küzdöttem az egyetemen, hogy végre legyen diplomám, de nagyon lassan haladtam (ez megérne egy külön blogbejegyzést, szóval nem részletezem most). Így nem léphettem feljebb mérnöki pozícióba, ebben az állapotban pedig egyre kevésbé voltam motivált. Ez meg így nyilván nekem sem és a munkaadómnak sem volt jó.

A hanyatlás harmadik lépése: Az anyagi biztonság csak illúzió

Azt hinné az ember, hogy egy munkahelyen a fizetése csak felfelé kúszhat, de sikerült bebizonyítani egy furfangos módszerrel, hogy ez nem így van. Addigra már annyira elfogyott a motivációm, hogy ez a lépés már változásra késztetett: lépek felfele a ranglétrán máshol, ahol nem kötik azt koramúlt szabályokhoz.

Így hát munkahelyet váltottam. Olyan helyre kerültem, ahol egy jóval magasabb fizetésért végre azt csinálhattam, amit akarok. Tele volt kihívással, izgalommal. Cserébe 12 órában kellett dolgozni, nappal és éjszaka egyaránt.

A hanyatlás negyedik lépése: Rájöttem, hogy ugyanazokat a köröket futom

Az a helyzet, hogy szinte ugyanazt a kört játszottam végig itt is, mint előzőleg. Itt persze a valóságban máshogy nyilvánultak meg a buktatók, de a vége ugyanaz lett: hiába csináltam mindent teljes erőbedobással, egy idő után bekerültem a sor végére. Annak a sornak, amiben azok álltak, akik már egy jó ideje várnak az előléptetésre, csak nem volt üres hely ahová feljebb léphettek volna.

Mindemellett szakmán belül egy olyan téma szakértőjévé váltam, amiből egyébként hiány volt minden ilyen cégnél. Egyértelműen láttuk (én is és a vezetőim, mentoraim is), hogy oda kéne plusz ember, mert akire ezek a feladatok voltak bízva, az nem győzi csinálni (ja és nem is az ő dolga lett volna).

Majd az egész téma odáig jutott, hogy a helyi vezetők széttárták a karjukat: ők nem tudnak tenni semmit ez ügyben, mert a felsőbb vezetés dönt a nyitott pozíciókról. Itt viszont már előbújt belőlem a mára klasszikussá vált „értem én, de lesz@rom” gondolat.

Amikor viszont ráéreztem, hogy ebben kimagasló vagyok, akkor az történt, ami ilyenkor történni szokott, mindenhonnan ez a téma kezdett megjelenni az életemben, így viszonylag gyorsan kaptam is egy másik állásajánlatot, ahol (szinte) csak ezzel kellett foglalkoznom.

Némi gondolkodás után elfogadtam és örültem, ráadásul ez még magasabb fizetést jelentett. De itt már láttam, hogy az alap sztori ugyanaz volt, mint az előző helyen, szóval ugyanazt a kört futottam. Ezzel a szemlélettel érkeztem át a következő, egyben utolsó munkahelyemre.

A hanyatlás ötödik lépése: Pocsékoljuk el az időnket haszontalan dolgokra

Minden stimmelt. Megvoltak a kihívások, izgalmas volt a munka, támogatva volt a fejlődésünk, önszerveződő szakmai körök stb. Imádtam.

Aztán eljutottunk odáig, hogy az óriási projektekben sokszor azért kellett megcsinálni valamit (gyakran napok vagy hetek munkáját), hogy az ügyfél a szerződésben leírtak szerint azt mondhassa rá: köszi, inkább a saját felelősségemre máshogy csinálom, mint ti javasoljátok.

Persze, mostani fejemmel tudom, hogy a művész egyéniségemet bántotta ez a felesleges munka. Mert én a mások által meghatározott szigorú szabályok alapján is tudtam olyan jó munkát végezni, hogy az (nyugodtan kijelenthetem, hogy) művészi volt.

De hát Y generációs fejjel, ha bármelyik személyiség részedet elnyomod, akkor tuti hogy csak egyre sz@rabbul leszel (az y generációról és a gondolkodásmódjáról ebben a videóban tudsz meg többet). Ezt éltem meg én is, mert hagytam, hogy így folyamatosan „megalázzák” a művész személyiség részemet. És persze a kollégák a végtelenségig dicsértek, mert milyen jó munkát csinálok, imádtak velem dolgozni. De ha mondjuk a párodnak készítenél egy meglepetés ajándékot, és mindenkinek tetszene, csak neki nem, akkor téged vigasztalna a tudat, hogy mindenki másnak tetszik? Valószínűleg nem teljesen.

Gyökeres változást kellett eszközölnöm

Ezen a ponton döntöttem el, hogy kilépek ebből a körből és nem fogok olyan szabályokat követni, amelyek, ha fizikailag nem is, de érzelmileg és lelkileg börtönbe zárnak.

Ekkorra már egy jó ideje dolgoztam itt, az Alkosd meg Önmagad háttérrendszerén. Azt is tudtam, hogy ha másik munkahelyre mennék át, akkor nem lenne meg az a környezet, ahol ezeket a korlátokat le tudnám rombolni magam körül. Így döntöttem el, hogy vállalkozó leszek és néhány hónapig eltartott, míg megléptem, de megléptem.

Nem akarlak arra sarkallni, hogy legyél vállalkozó, ez az én döntésem volt. Persze lebeszélni sem akarlak róla, de ez a lépés önmagában semmire sem megoldás. Azért meséltem el, mert nekem ez volt az a lépés, ami arra kényszerített, hogy be merjem vallani magamnak, mi az, amit valójában akarok, hogy azt építhessem tovább.

Ha idáig eljutottál, szerintem érzed a saját korlátaidat. Ezért összesítésként a hanyatlásom pontjaiból összeszedtem neked néhány kérdést, mit érdemes átgondolnod, hogy ne kelljen neked is további éveket elpazarolnod, hogy rágyere, mit is akarsz az élettől:

  • A céljaid felé haladsz?
    Picit izgatottan, de felteszek egy erősebb kérdést: vannak egyáltalán leírt céljaid? Mert ha nincsenek, akkor egyáltalán honnan tudnád, hogy feléjük haladsz-e?
  • Csinálsz csak azért dolgokat, mert úgy szoktad meg, úgy tanultad meg?
    Figyeld meg önmagad pár napig, készíts naplót, vagy csak simán összegezd este a napodat. Nézd meg mi az, amit teljesen másképp csináltál volna, vagy meg sem csináltál volna legszívesebben. Tényleg szükség van rá? Vagy tényleg úgy kell csinálni? Ha elakadsz, kérdezz bátran messengeren vagy emailben.
    Persze vannak dolgok, amiket meg kell csinálni, de ez megint egy másik bejegyzés témája lehetne.
  • Mit jelent számodra az anyagi biztonság?
    Stabil munkahelyet? Ahonnan valójában bármikor kirúghatnak? Esetleg „x” összeget, ami félre van téve nehezebb időkre? Most látod, hogy egy járvány mennyire fel tudja forgatni a világot. Az anyagi biztonságot ilyenkor (is) meg tudod élni?
  • Te hol futod ugyanazokat a köröket?
    Jó hír vagy rossz hír, de mindig, mindenki fut újra és újra ugyanazokat a köröket. De minél tudatosabb vagy, annál több ilyen körből tudsz kilépni. Mindig azzal érdemes kezdened, amit érzel, hogy a legjobban fáj, ott van a „szűk keresztmetszeted”. Ha azon javítasz, akkor teszed a legnagyobb lépést előre.
    Ha még nem csináltad végig, javaslom az ingyenes Hangolódj rá Önmagadra sorozatot.
  • Csinálsz dolgokat teljesen feleslegesen?
    Ez hasonlít a második ponthoz, de itt azt gondold át, hogy mikor van olyan érzésed, hogy már mikor belekezdesz, tudod, hogy elpocsékolt idő lesz. Itt csak arra figyelj, hogy ami számodra fontos, amit élvezel, az nem elpocsékolt idő (sokan ezekkel kezdenék, korábban én is).
    Itt is a Hangolódj rá Önmagadra sorozatot ajánlom

Tedd meg az első lépést most, írd meg kommentben a kapcsolódó Facebook bejegyzéshez, hogy “elolvastam”, vagy ha jöttek felismeréseid, kérdéseid, azokat is várom hozzászólásban:

 

ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Sikeres feliratkozás!

Gratulálok és üdv a belső körben!

Az első e-mail perceken belül meg kell hogy érkezzen a megadott e-mail címedre. Kérlek olvasd át. Szükség esetén nézd meg a promóciók/spam és hasonló mappákat is.