Novemberben több fontos és mély jelentésű esemény is történik. Ezáltal ez az egész hónap a szeretet csodáinak hónapja. A hónap folytán ez ráadásul napról napra egyre erősebben is hathat.
Ez nem azt jelenti, hogy akkor most üljünk le és várjuk, milyen csodák fognak velünk történni. Nem. Most is vannak ugyanúgy feladataink, fejlődési lehetőségeink, amiket meglépve tudunk egyre inkább megnyílni a tiszta szeretet előtt.
Bárhol is tartasz most az életedben, ez mindenképpen hatással van rád is.
Ez a szeretet erő nem válogat, nem feltételekhez szabott, nem ítélkezik. Így mindenkihez eljut. Az viszont előfordulhat, hogy annyira egód rabja vagy, hogy ezt nem veszed észre és egyszerűen elmész mellette.
Belső – tudati tágulás szükséges ahhoz, hogy az új, minőségibb lehetőségek, emberek, kapcsolatok, bőség, vagy bármi, amit szeretnél, be is tudjon lépni az életedbe. Ha nem lépsz magasabbra, nem emeled fel gondolataidat, szokásaidat, hitrendszereidet, akkor viszont csak a régi, megszokott, lehúzó emberek, gátak, korlátok vagy egyéb dolgok fognak bumeráng szerűen visszajönni. Ez is csak akkor probléma, ha te már új életre vágysz, mert akkor ők visszahúznak téged a régi életedbe.
Ha ezt veszed észre, jusson eszedbe, hogy valami még mindig gátol téged abban, hogy megtanuld a leckét. Ezeket pedig észreveheted, a gátló, visszahúzó, korlátozó tényezőket, félelmeket, gondolatokat levághatod önmagadról és felszabadulhatsz általuk.
Ha nem látod, mi gátol, mit kell elhagynod, levágnod, megváltoztatnod vagy csak túl káoszos az egész, hogy tisztán lásd a helyzetet, kérj segítséget.
Nem szégyen, ha nem tudod. Sőt, most a kérdezés és a segítség kérés még fontosabb, ugyanis mélyen, a tudatalatti legmélyebb szintjeiről is törhet fel bármi, amit ha nem látsz tisztán, akkor talán nem is lehet jól helyre tenni.
November első felében a Nap a Mérleg csillagképnél jár. Ő az égi kapu, amin áthaladva beljebb, mélyebb juthatunk önmagunkban.
Ez lehet fájdalmas, de lehet csodálatos is.
Az egyik út, a félelem útja
Ez az egész akkor fájdalmas, ha rengeteg felelősség hárítás, elnyomás lakozik benned. Mert ekkor bizony előfordulhat, hogy szembejönnek veled saját démonaid és rákényszerítenek a szembenézésre.
Belső démonaid mind a félelemben gyökereznek. Minden dolog, ami félelemmel tölt el, frusztrációt, szorongást, aggódást, halogatást kelt benned, abból adódik, hogy egyszer (lehet nem tudatosan) hoztál egy félelem alapú döntést és e szerint törekszel élni az életedet.
A szeretet helyett a félelmet, a könnyebbik, a járt utat választottad. És ennek hatására most belső világodban széthúzás van jelen. Egyszerre mennél több irányba. Mivel választottál már egyet, viszont mélyebben rejtőző vágyaid más úton szeretnének haladni.
Tehát van benned egy szeretet alapú vágy, amit megtagatsz önmagadban. Ezt akarod, erre vágyik minden porcikád, viszont mivel ez a járatlan – ismeretlen út, ez félelemmel tölt el. És a félelemre hallgatva inkább egy másik, könnyebb, ismerősebb, járt úton haladsz.
És ez a káosz még inkább növeli a félelmed, még inkább elgyengít és egyre jobban lefelé húz.
De választhatsz más utat is, a szeretet útját
Ekkor dönthetsz, hogy önszántadból szembenézel saját egykori döntéseiddel, elfogadod és megbocsátod ezt magadnak és rálépsz a szeretet útjára.
Itt nem az a megoldás, hogy elkezdesz harcolni a félelemmel vagy hogy uralni akarod a félelmedet.
“Mint már mondtam, azt hiszed, képtelen vagy uralni a félelmet,… Valójában már maga az a feltevés is csak tovább erősíti a félelmet, miszerint a félelmet uralni kell. A valódi megoldás a szeretet elsajátításában rejlik.” – Csodák tanítása
A félelem ellentéte nem a bátorság. Bátor tudsz úgy is lenni, ha közben félsz. Sőt, igazán csak az tud bátor lenni, aki a félelmei ellenére is képes a cselekvésre. De még itt is jelen van a félelem.
Tehát a bátorság nem a félelem ellentéte. Az igazi ellentét egy vagy-vagy állapot. Ha az egyik van, ott nem lehet jelen a másik. Nem lehet egyszerre mindkettő.
Ilyen kapcsolatban a félelemmel a valódi, tiszta, feltétel nélküli szeretet áll. Ott, ahol jelen van ez a szintű szeretet, nincsen félelem. Ha pedig egy icipici félelem, szorongás, aggódás, halogatás, stb van benned, ott nincs jelen a tiszta szeretet. Ekkor maximum egy birtokló, félelmekkel teli szeretetnek hívott, de inkább ragaszkodáson alapuló, alacsony rendű érzelmet érezhetsz még.
Milyen a valódi, tiszta szeretet?
A valódi szeretet nem birtokló, nem véleményező, nem ítélkező.
Ezt ne úgy képzeld el, mint egy érzést. Mert nem az. Ez minden érzés felett áll. Ez egy állapot, amiben vagy benne vagy éppen az adott pillanatban, vagy nem. Ez a két állapot hullámozhat.
A tiszta szeretetben minden biztonságos és mindenhol rend van.
Ez az állapot tudja csak átvenni a benned lévő félelem helyét. Csak ez lehet a megoldás.
Amire figyelsz, azt erősíted magadban és az általad látott – alkotott világban is.
Amikor tehát azon dolgozol, hogy a félelmet legyőzd, vagy a félelmet urald, valójában az életedben a benned lévő káoszt és félelmet növeled. Ezekben a pillanatokban éppen olyan élményeket teremtesz magadnak, amik arra hivatottak, hogy bebizonyítsák neked, hogy van mitől félned és a félelem erősebb mint te. (Mivel démonaid félelem alapúak, így velük is ugyanez a helyzet.)
Tehát a gondolataid és a hozzáállásod által te magad növeled a saját félelmed. A félelem nem létezik, ahogyan démonaid sem léteznek. Fél – elem. Ez csak a te gondolataidban létezik. A külvilágban lévő események – emberek pedig ezt a benned lévő félelemet tükrözik vissza. Ez csak kivetítés.
A szeretet (vagy szer-elem) viszont létezik. Pont olyan a kapcsolata a félelemmel mint a fénynek a sötétséggel. A sötétség sem létezik önmagában. Ő csak a fény hiánya. Pont úgy, mint a félelem a szeretet hiánya. Ezért nincs is.
A félelem csak egy hiányállapot. És ezt a hiányt csak a szeretettel lehet betömni.
Így ha te is azon munkálkodsz, hogy az életedben kevesebb legyen a félelem, akkor ezt most rögtön hagyd abba. És figyelmedet inkább a szeretet növelésére helyezd át.
Arra törekedj, hogy minél több pillanatban tudd megélni ezt a tiszta szeretet állapotot. És ezáltal szépen, lépésről lépésre elgyengül, majd eltűnik minden, ami félelemből való.
A félelem semmi. A szeretet viszont minden. (Erről a szeretetről szól ez az írásom is.)
Döntsd el most, hogy te melyiket választod.
“Úgy döntöttem, a szeretetet választom.”
A hónap fő feladata, hogy ezt a mondatot jól bevésd tudatodba. És amikor csak lehet, ebből az elvből kiindulva cselekedj. E szerint hozd meg a szembejövő döntéseket, és e szerint válassz lehetőségeid közül. Mert a szeretetből hozott döntések képesek elhozni számodra a vágyott csodákat és a bőséget.
Ezt az elvet kell alkalmaznod ugyanúgy önmagad felett és mások felett is.
Ha emlékszel az 5 érzelmi lépcsőre akkor tudod, a szeretet csak a 4. lépcsőfok.
Ez azt jelenti, hogy ha az előző szinteken el vagy akadva önmagaddal vagy mással kapcsolatban, akkor ezt nem tudod megélni. Nem lépheted át a lépcsőfokokat.
Ekkor tehát az a dolgod, hogy elfogadj – megbocsáss – elengedj. Az, hogy ezt végig csináld, az pedig csakis érted van, érted történik és rólad szól. Ezt az egész folyamatot tehát önszeretetből csináld végig.
(Erről a folyamatról itt olvashatsz.)
Ehhez a szintű szeretethez tartozik a gyermeki szeretet is, ami szintén nagy hangsúlyt kap ebben a hónapban is.
Tehát ha még nem tetted, iratkozz fel ingyenes Belső gyermek oktató sorozatomra. Itt a múlt rendbetételéhez és a belső gyermekkel való kapcsolathoz és önszereteted növeléséhez is kapsz tanácsokat és hasznos eszközöket. Ezek mind segítik könnyíteni a lelked, lerakhatod terheidet és így több szeretetnek lesz helye benned és körülötted.
Így ha már olvastad, de még nem ültetted gyakorlatba a feladatokat, akkor még nincs késő, csak tedd meg.
A tanfolyam végén elérhető megerősítő mondatok pedig tökéletesen támogatnak téged abban, hogy az e havi energiákat egy magasabb szinten tudd megélni.
Összesítve
A hónap fő feladata a szeretettel és önszeretettel való kapcsolatod átértékelése, rendezése, felemelése és gyakorlatba ültetése. Ez az a kulcs dolog, amivel ki tudod aknázni a fő lehetőségeket, amiket folyamatosan, hónap közben még megosztok veled.
Csodákkal és bőséggel teli hónapot kívánok neked.
Ha kérdésed vagy elakadásod van, akkor bátran kérdezz vagy kérj segítséget tőlem a hello@alkosdmegonmagad.hu e-mail címen.
Hálás Szeretettel:
Hajabács Klára
Önismereti tréner és asztrozófus