Aktuális energiák és lehetőségek – 2020/09/07 – 13

Egy újabb csodálatos hétnek nézünk elébe, ami tovább visz bennünket a múlt hét energiában.

9.-én ér a csúcsára a Nap emelő kapcsolata a Jupiterrel (ami még mindig érezhetően kapcsolódik a Vegával). Így cselekvésünkkel továbbra is egyre inkább kitágulhatunk, bővülhet tudásunk, bölcsességünk. Könnyen megérthetünk ezekben a napokban nagyobb összefüggéseket. És ami még fontosabb, ezen a héten könnyen a cselekvésünket össze tudjuk hangolni a bennünk lévő bölcsességgel, ezáltal könnyebben gyakorlatba tudjuk ültetni a tudást, példát mutatni. Ennek alapja most is a hit és az önmagunkkal való belső kapcsolódás (figyelem befele, figyelem önmagunkra). Így még inkább ráláthatunk a bennünk lévő művészetre, szuperképességekre.

Most jobban tisztán láthatjuk (és fel is használhatjuk az életünkben ezeket a felismeréseket), hogy milyen is számunkra művészien élni.

Az ember legnagyobb művészete mindig az, amikor saját magát alkotja meg, a Nap a Szűz jegyben ezt erősíti, a belső munka, a belső összegzések általi rálátás hordozza ezt a magasabb megértést.

11.-én kerül pontosan szembenállásba a Nap és a Neptunusz. Ezen a napon kapunk leginkább betekintést abban, hogy mi is van lelkünk legmélyén. Itt ráláthatunk valamilyen árnyékra is, amit kitisztítva magunkból jobban részesülhetünk saját kincseinkben is, de ráérezhetünk valami csodálatosra is magunkkal kapcsolatban.

De ehhez kell a tudatos befele figyelés, mert ez nélkül érezhetjük azt is, hogy valahogy nem megy a cselekvés, jöhet valamilyen akadály, mintha minden valahogy bele akarna valamilyen helyzetbe kényszeríteni, vagy épp a külvilágba mintha semmi sem történne, nincs látszata a cselekvésnek. Befele figyelés nélkül nem láthatjuk, hogy mi tettük saját magunk elé ezt a helyzetet, hogy általa még inkább megismerjük saját lelkünk. (Vagy hogy kivigyük bentről a szemetet.)

Mert lelked azt akarja, hogy halld meg súgását és hogy cselekedj a lelked, a szíved szerint. És ez a legtöbbször irracionális súgás. Olyan vágy, amit lehet nem tudsz, hogyan is kell megvalósítani, vagy hogy hogyan fogod elérni, vagy épp nem érted elsőre, mit is jelent. Ezért figyelj a pici dolgokra, figyelj azokra a belső megérzésekre, amik olyan dolgokat súgnak, ami lehet elsőre egy viccnek tűnik, vagy lehetetlennek, mert fontos dolgot rejthetnek.

Láss át az egó illúzióján és merd bevallani magadnak azt az igazságot, amit mélylelked most annyira meg akar neked mutatni.

A Mars egész héten szinte egyhelyben áll, így az ő energiája most tisztábban működik benned. 10.-én vált irányt, így akkor éri el ez az erő a csúcsát.

Mivel kapcsolatban áll a Szaturnusszal és a Plútóval is, így akaraterődet most nagyon fókuszáltan tudod használni arra, hogy haladj előre a céljaid felé, így egy nagy, bátor lépést tehetsz az életed felé. Használd ki, mert így sokkal gyorsabban tudsz célt érni és minőségibb változást, emelkedést tudsz hozni az életedbe.

Figyeld meg a héten mindenképpen, hogy mibe teszed most ezt az erőt?

Küzdesz valami ellen? Dühít valami? Akadályokba ütközöl? Előbukkan valamilyen ellengés? Vagy épp akaratosság, ilyen egós, görcsös akarás jön elő belőled, esetleg egós nyüzsgés, hogy nem tudod merre is indulj tovább és mindent csinálsz csak a következő lépést nem? Marsikus energia lehet még az agresszió, erőszak, harc, háború, esetleg erre kapsz most tükröket? Milyen megfejlődni valót hordoznak a számodra?

A Mars magas szinten lendületes, energikus, motivált, bátor, mer lépni, tenni, elindulni, ráadásul nagy erővel. Akar célokat elérni, akar győzni, de nem mások kárára, hanem úgy, hogy mások is győzelmeket érjenek el általa. Képes nagy erőt befektetni, küzdeni (alacsony szinten valami ellen, magas szinten a győzelemért), ezáltal nagy sikereket elérni. Igazi hadvezér. Ez a jól működtetett férfierő jelképe is (magas szinten), ami egy igazi békés harcos kovácsol belőle (főleg így a Szaturnusz bölcsességével együtt).

Nos. neked hol jelenik meg ezen a héten ez az erőd?

Képes vagy magas szinten működtetni és tudatosan felhasználni és győzni?

Vagy még az áldozata vagy és harcolni kényszerülsz az élettel (belül vagy kívül)?

Ellenségeid, problémáid vannak, vagy kihívásaid, amiket lelkesen lépsz meg?

Képes vagy a félelem ellenére előre menni és megtenni most, ami kell?

Lásd tisztán, hogy hogyan működik benned most a Mars ereje, mert így tudod tudatosan a kezedbe venni és felhasználni az életed alakításában. Használd ezt az erőt bölcsen, művészien, célirányosan és akkor biztosan sikert aratsz és győzöl. Indítsd be most, amit be kell.

Ezt az erőt az elinduláson és fejlődésen kívül két dologba kell most befektetnünk.

Az egyik az Oroszlán jegyben járó Vénusz munkássága. Ezáltal a test és az anyagi világ uralása, az élet élvezete. Az Oroszlán hatalmával, cselekvésével, örömével, fényével táplálja a Vénusz a kapcsolatokat és a vagyonát. Ezáltal bőség tud itt lenni az anyagi világban is megvalósulva, bármiben. (Vagy legalábbis ezen dolgozik a Vénusz.) A tükreink is most mind ebben segítenek. És a Mars akarata is itt akar megvalósulni, kint, anyagba öntve a művészetet.

A másik hely a Plútó-Szaturnusz, ami által a Mars akaratát fel tudjuk használni arra, hogy előre lépjünk életfeladatunkban, átlépjünk a félelmeinken és korlátainkon, vagy megcsináljunk minden leckét, tapasztaljunk, ültessünk gyakorlatba mindent, amit kell. Ezáltal életvezetésünkben is segít, hogy a Szeretetet tapasztalati bölcsesség formájában jobban megismerhessük. És mindezzel akarjunk változtatni.

A Mars- Plútó azt is mutatja, hogy itt bőven van erő a változtatásra. Akarunk változást, akarunk sorsfordulást, akarunk emelkedést. És a Szaturnusz jelzi, hogy ennek ideje is van! És rögtön adja is a leckéket, hogy ez mihamarabb megvalósuljon és kihozza belőlünk valóban a maximumot.

A Mars és Jupiter most nincsenek közvetlen kapcsolatban, így a Vega tanításai itt a Plútón – Szaturnuszon keresztül jönnek át, ezáltal egy szűrő van itt. De így is a Vega lényegi tanítása biztosan ebben is megjelenik, ami a művészetünkkel való példamutatásnak a gyakorlatba ültetését sugallja.

Ezen a héten nagyon erősen tudunk akarni. Akarni a bőséget, a gazdagságot, emberi kapcsolatokat, örömöt, kiteljesedést, változást, életfeladtot, … bőven válogathatunk és akaratunkkal, művészetünkkel táplálhatjuk is azt. Bármit is akarunk, azt nagyon akarjuk és mivel rengeteg megvalósító kapcsolat is van itt, létre is tudjuk ezt hozni.

Ez az akarat most univerzumokat rezget át. Ezért nagyon fontos, hogy ez a fókuszált erő olyan dologra irányuljon, ami jó nekünk, ami előre visz. Mert hosszabbtávú folyamatokat és univerzális változásokat lökünk be vele.

Mivel most a Mars a normál, cselekvő irányból lép át a retrográd irányba, ezáltal ő most megáll és visszatér még egy körre, hogy mielőtt átlépne a Bika jegybe és táplálná azt, amit elindít, még tovább dolgoztatja az akaratát. Megmutatja nekünk a kövi időszakokban, hogy mi az, amit nem akarunk, amit feleslegesen indítottunk, mert nem visz előre, hová fektettük be rosszul az akaraterőnket, vagy épp hol vagyunk gyengék, ahol tovább erősödhetünk. Mert lesz ez még jobb is!

Ez mellett 11.-étől már a Jupiter is belassul és 13.-án ő is átbillen a normál, cselekvő irányába. Így 11-15.-éig meditálj többet, kapcsolódj, mert rengeteg összefüggésre, tudásra ráláthatsz. És a Jupiter szereti a tágasságot, a finom érzéseket, alapvetően optimista és élvezi az életet, bőségben van, ezáltal ezek a tapasztalások kellemesek, örömteliek szoktak lenni. Tehát legyél nyitott itt az örömre, engedd be életedbe a bőséget, tágulj ki és erre egy nagyon jó eszköz a meditáció (főleg, ha természetben végzed).

A Jupiter segít neked abban is, hogy erősítsd a hited. Gyakorolhatod itt kifejezetten ezt is, mert hited sokat tud fejlődni, erősebb ezekben a napokban, mint máskor.

Tisztábban megláthatod azt is, hogy te miben vagy példamutató. Szóval ez egy szuper lehetőség a mélyebb önismeretre, a mélyebb tisztánlátásra.

Milyen tudást szereztél meg általa? Voltak felismeréseid? Milyen összefüggéseket ismertél fel?

Ez még abban is segít neked, hogy jobban át tudd adni a saját tudásod. Ha oktató vagy, akkor úgy, ha nem, akkor saját példádon keresztül, hiszen mindig valakinek valamilyen példát mutatsz, minden pillanatban. (Ezért ezt is megértheted jobban, hogy te miben mutatsz valójában példát.)

Rengeteg olyan erő jelenik meg ezen a héten, amit tudatosan felhasználva, sokat kihozhatsz ebből a hétből. Ahogy felismered, hogy melyik energia hol jelenik meg az életedben, milyen eseményeken keresztül történik nálad mindez, úgy tudod sokkal jobban felhasználni és kihozni belőle a legtöbbet.

Mint mindig, most is az önismeret a kulcs.

Ami itt mindenképpen feladatunk: ültesd gyakorlatba a tudásodat és használd az akaratod és a hited valódi erejét lelkes szenvedéllyel és győzz.

Csodás felismeréseket és célirányos haladást a hétre. <3 


U.i: Az asztrológiai év fele már eltelt, de a másik fele még előttünk áll! Ezért ha még nem regisztráltál az INGYENESEN LETÖLTHETŐ 2020-as asztrológiai év elemzésére, vagy elkallódott, vagy újraolvasnád stb. akkor itt most tedd meg <3

Aktuális energiák és lehetőségek – 2020/08/31 – 09.06

Te tudod már, hogy mi a te saját művészeted, szuperképességed (vagy mondhatnám úgyis, hogy „skill”-ed)?

Mert mindenkinek van ilyen. Van valami (vagy akár több valami), amivel szinte el tudod varázsolni az embereket.

Nem kell, hogy ez egy olyan képesség legyen, amit általában mi emberek művészetnek hívunk. Lehet ez bármi, amiben kiemelkedően jó vagy. Bármit lehet művészien végezni. Neked vajon mi ez?

A maják úgy tartják, az a legnagyobb művészet, amikor az ember megalkotja a lehető legjobb önmagát. (Ebből lett az Alkosd meg Önmagad is.)

2.-án Telihold van és ez a Telihold, utána pedig az egész szeptember leginkább arról szól, hogy erre a jelenleg elérhető legmagasabb szinten ráláss, megértsd és elkezd ezt használni az életedben.

És mivel még a szeptemberi napéjegyenlőségkor is itt van ez a lehetőség, eltart még ennek a teljes felfedezése egészen december 20-ig. Szóval csodálatos lehetőségek elé nézünk és rengeteget kivehetsz ebből az őszből.

Nézzük, mi kell ehhez ezen a héten.

2.-án érdemes nyitottnak lenned, mert a Vénusz – Szaturnusz szembenállás hozhat számodra valamilyen vizsgát.

A Vénusz az utóbbi időben azon dolgozott, hogy megszüljön valamit az életedben. Tehát valamit létrehozzon itt az anyagi világban, mint egy gyermeket. Táplálta, tette bele az energiát, hogy létre jöjjön. És a Telihold kiteljesítő energiája még inkább segít neki ebben.

Nálad mi volt ez? Mit táplálsz annyira? Mire irányult most a figyelmed leginkább?

Ez megmutatkozhatott elengedésekben is, hogy ezzel helyet csinálj az újnak és befogadásban is, tehát már meg is érkezhetett ez az életedbe, ha már volt neki „hely”. Tehát te mit fogadtál be – tápláltál és engedtél el? Fontos, hogy most ezt lásd!

Ha ezzel az energiával valamilyen célodat „szülöd” meg éppen, akkor biztosra veszem, hogy elkezdtek megjelenni a sikerek, az eredmények. Már van látszata a dolognak még akkor is, ha nincs teljesen készen. Erre tudsz ezen a héten pontot tenni.

Ez a folyamat nagyban segít neked abban is, hogy ráláss arra a fent említett művészetre. De ezt sokszor valamilyen akadálynak, nehézségnek, leckének álcázott lehetőség mutatja meg. Figyeld meg, hol jön elő nálad most valamilyen korlát, amit meg kell lépned? Miben kell átlépned a komfortzónádat? Milyen félelem jön most elő? Mit kell még megfejlődnöd, hogy elérd a vágyott szabadságod?

Mert ez hozza el neked a lehetőséget, hogy megismerd saját valódi képességeidet. Szóval ne habozz, lépd meg és csináld meg azt a vizsgát. Mert utána, ahogy a Vénusz átlép az Oroszlán jegybe, már tisztán fogod látni, miért is volt mindez és élvezheted a bőséget, amit hoz számodra.

Ahhoz, hogy felszabaduljon a benned lévő művészet még kellhet az is, hogy lepakolj magadról valamilyen régi terhet, karmát. Szóval, ha még nem vagy túl az elengedésen, a szabadság sem fog úgy jönni. Engedd el, ami már nem tartozik hozzád. Engedd el a saját régi önmagad. Engedd el, ami már csak hátráltat, ami lehúz, ami holt teher az életedben, hogy felszabadulhass és közelebb kerülhess valódi önmagadhoz.

A Jupiter egész hónapban végig kapcsolódik a Vega csillaggal. Ezáltal ő egész hónapban azt a lehetőséget hozza el számodra, hogy megismerheted egy magas szinten saját valódi művészeted, megismerheted a „saját hangod”. Ez egy nagyon ritka lehetőség, szóval élj vele.

Viszont ez sem jön el úgy, hogy ha csak várod, hogy történjen valami. A saját életed aktív résztvevőjének kell lenned hozzá. Mert az életedben lévő jelenlegi vizsgák sikeres teljesítése nyissa ki számodra a kapukat. És ha kinyíltak a kapuk, akkor tudnak belépni az ajándékok, örömök. És így beavatódhatsz a saját magas szintű művészetedbe, amivel el tudsz varázsolni másokat. Ezért nagyon fontos a héten most a cselekvés, mert ezzel tudsz nagyon sokat előrelépni.

A Vega – Jupiterrel tehát most otthon tudunk lenni jobban önmagunkban, előjöhetnek régi tudásaink, művészetünkkel példát mutathatunk, miközben átalakulunk és lépdelünk előre megfontoltan, de bátran, szenvedélyesen, akár kockázatot is vállalva, miközben az anyagi világunk felszabadulásának utolsó cselekvéseit végezzük el művészien, hogy megszülessen egy isteni ajándék.

Ezt a folyamatot segíti a Merkúr az elemzésével, rendezésével. Tehát az elme, a gondolatok rendje itt sokat segít és összegzésből, elemzésből rengeteg felismerésünk lehet. Ezek a felismerések, a rendbe tett elménk pedig tovább emeli a tudásunk, a rendszerlátásunk és még inkább otthon lehetünk magunkban és ráláthatunk a bennünk lévő valódi lehetőségekre.

Szerintem ez csodálatos!

A Merkúr az 1. területen áll, így ez az elemzés önmagunkra irányul. Ezáltal azt tudjuk megérteni most, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk.

A másik oldalról a Vénusz munkáját emeli a mélylélek, az érzékeléseink, a háttérben lévő energiák is. Ezáltal mindenképpen segít, ha érzelmeinken túllátva tudjuk érzékelni a külvilágot, a tükreinket.

Mivel a Merkúr – Neptunusz is szemben állnak egymással, így ez a kiteljesedés is kell a teljes képhez. Ami pedig az illúziók és a valóság közti ellentétet fogja jobban előtérbe helyezni. Szóval olvass a sorok között és lásd meg az illúzió mögötti valóságot és ezt csak érzelmi semlegességben lehetséges.

A Merkúr most a Serleg csillagképnél is jár, ezáltal elménk nagyon befogadó tud lenni és tisztábban tudod látni, hogy miben van az életedben valóban élet.

Ez egy fontos időszak! Egy olyan ősz ez, aminek hatását biztosan fogod érezni az egész elkövetkezendő életedben. Egy korszakváltás folyik. Épp ezért nagyon megéri, ha törekszel kihozni belőle a maximumot és összekapcsolódsz saját művészeteddel. És ehhez figyelned kell. Minden itt van ahhoz, hogy ráláss a saját képességeidre és elindulj az utadon (vagy folytasd azt egy magasabb szinten).

Egy új kezdet valósul meg itt. Egy aktív, lendületes emelkedés egy nagyobb elindulás, ami egy sokkal magasabb állapotba tud téged juttatni. De ehhez bátorság kell. Lépj bátran előre, mert ezáltal felfele szárnyalsz. És ne is nézz vissza, hagyj a hátad mögött mindent, ami a múltbeli énedhez köt, előre nézz és felfelé, arra lépj.

A Nap – Hold szembenállás most a szolgálat tengelyére esik. A Nap a Szűz jegyben és Oroszlán csillagképben jár, aminek köszönhetően elemez, összegez, cselekvően rendez, arat, miközben az Oroszlán által uralkodik és éli meg továbbra is a szeretetet magas szinten.

Épp ezért mindenképpen állj meg 2.-án egy kicsit és nézz rá az évedre. Mi mindent hozott neked idáig az év? Milyen eredményeid vannak? Milyen sikereket – kudarcokat értél el és ezek mi mindent adtak neked? Lásd tisztán, hogy hol tartasz.

A Hold pedig szemközt a Halak jegyben és Vízöntő csillagképben helyezkedik itt el. Ezáltal érzéseink is most erősebbek tudnak lenni, mélyebbek, érzékenyebbek lehetünk. És a Vízöntő a jövővel való kapcsolódást, a jövőre való ráérzékelést is erősíti bennünk. De közben tisztítja érzéseinket, érzékeinket is. Így segítve a szolgálatunkra és az egységre való ráhangolódást.

Ha hirtelen jön rengeteg érzés, ülj le és írd ki őket egy füzetbe. Tedd ki, hogy ne hátráltassanak, ne húzzanak le téged. Ez most nagyban segíti a tisztánlátásod. Tegyél ki lelkedből mindent, ami most kizökkent.

A Nap a 12. területen jár ekkor, a Hold a 6.-on, ami még inkább erősíti a szolgálatot, a mélylélekre való rálátást és az érzések rendezését.

A Nap-Hold még az Uránusszal is társul, ami által a tudat és a szabadság emelkedése és segítése van itt még ebben emelően jelen, de ez inkább már csak következmény. Az Uránusz a 8. területen van most, ezáltal ez a tágulás tudatalatti szinten van leginkább jelen, szóval nem biztos, hogy kívülről látszik.

Ha valami most visszatér az életedbe, azt most be kell fejezni, le kell zárni, hogy felemelkedve léphess tovább. És beléphessenek azok az információk az életedbe, amik a benned lévő kincsekre, képességekre mutatnak rá.

Vágd le a múlt láncait, engedd el mindazt, ami már nem te vagy! Hogy az legyél, aki lehetnél. Mert ez most visz fel a fény felé.

Hozd ki ebből a Teliholdból a legtöbbet, mert nagyon megéri!

A hét végére a Merkúr elhozza itt nekünk az elménk, a gondolataink kiegyensúlyozásának, harmóniájának lehetőségét. Jobban megláthatjuk a szép dolgokat, a szerelmet is. A Rendből jön a Harmónia. És ezzel kicsit az emberi kapcsolataink is több figyelmet és megértést kaphatnak. Könnyebb lesz az emberekkel is kommunikálni, megérteni őket, megértetni magunkat velünk.

A Vénusz pedig elkezdheti élvezni a szülés és a flowban végzett művészete által megteremtett lehetőségeket, örömöket. Ezáltal itt jobban tele tud lenni élettel és még magasabb szinten tud befogadni- táplálni – elengedni.

Nos, készen állsz, hogy meglásd a saját művészeted?

Alkosd meg Önmagad!

U.i.: ha ezt az írást magadénak érezted, akkor a 30 napos online videós tréningemet imádni fogod. Ezen az oldalon éred el.

Aktuális energiák és lehetőségek (2020/08/24 – 30)

A Nap a hosszú hétvége során már átlépett a Szűz jegybe. Ennek köszönhetően, bár még nyár vége van, még tarthat kicsit a buli, már érződik, hogy elindult a Szűz rendezése. Érződik, hogy jön az őszi belső munka és indul a mélyülés.

Ez a hónap mindig a belső munkának az elindulása. Ilyenkor tudunk aratni, ilyenkor látunk rá jobban, hogy mihez is vezetett mindaz, amit márciustól csinálunk. Tehát ebben a hónapban láthatjuk meg, hogy amit márciusban elvetettünk, abból mi is lett. És a Szűz által ezt tudjuk elemezni, rendszerezni és ha kell, finomhangolhatjuk, megjavíthatjuk. Ezáltal a Nap és még egy darabig a Merkúr is azon ténykedik, hogy bennünk minél nagyobb legyen a Rend, hogy ezáltal betakaríthassuk gyümölcseinket.

A múlt héten a Merkúr a Szextáns csillagképben haladt és ezáltal új irányokat hozhatott, új megértéseket, amik meglátásával, megértésével új irányba indulhattunk. Ez az új irány rendező, javító. Tehát ha kicsit eltértünk attól az iránytól, amit eredetileg akartunk, arra itt ráláttunk is könnyen tudtunk rajta korrigálni.

Ezen a héten a Nap halad végig a Szextáns csillagképnél. Így további rálátások történhetnek ebben a témában, tovább rendeződhet az irányunk, finomhangolódhatnak céljaink és az, hogy milyen eredményeket arathatunk most le. De a Nap itt már a cselekvést hangsúlyozza. Azaz, amikre ráláttunk a múlt héten, az szerint kell itt haladni tovább és rendeződni tovább.

A fény, az isteni elme, továbbra is mutatja az utat a számunkra, amit be tudunk vinni cselekvő előrehaladásunkba. Ez a fény, ez az iránymutatás akkor látszódik csak meg a számodra úgy tiszta valójában, ha figyelsz befele, ha figyelsz az öröm kifejeződéseire az életedben. Mert valójában abban igyekszik neked segíteni, hogy legyen tele az életed több örömmel, boldogsággal és szeretettel. Ezért figyelj a fényes, örömteli pillanatokra, eseményekre és legyenek számodra ezek iránymutatóak, hogy ilyenből még többet.

Ami ezt a hetet számunkra izgalmassá teszi, az az, hogy végig a Vénusz szemben áll a Jupiter-Plútó-Szaturnusz hármassal, kihangsúlyozva először a Jupitert, majd a Plútót és jövő hétre marad még a Szaturnusz.

A Vénusz most a Rák jegyben és az Ikrek csillagképben arról szól, hogy együttműködtetve a saját belső oldalainkat, ellentéteinket, rész-személyiségeinket formáljuk az anyagi világot és hozzuk létre benne azt, amiben az eddigieknél több szeretet van.

Ahhoz, hogy ez az új meg tudjon születni, hogy befogadhatóvá váljék egy új világ, amiben jobban otthon érzed magad, először mindig el kell engedni a régit. Mert amíg nem engeded el, amit eddig létrehoztál, ahogy eddig a pénzügyeiddel foglalkoztál, ahogy a testedhez és a test örömeihez hozzáálltál, vagy épp a nőiségeddel kapcsolatos blokkjaidat, karmáidat, addig egyszerűen nem tud belépni az új.

És az új, a jobb, a szeretetből valóbb be akar lépni! De a puszta befogadás még önmagában nem elég, amit befogadsz, azt táplálni is kell. Tehát ami jön most új, azt fenn kell tudatosan tartani, figyelni rá, e szerint cselekedni. És akár, ha teheted, azt is elengedni és egy még magasabbat befogadni. Ezáltal itt most gyors változások lehetnek az anyagi világodban. (De ha erre vársz és nem léped meg az elengedést, nem fog megtörténni.)

Ezt nagyon megkönnyíti az, ha szíved és elméd összhangba hozod. Tehát, ha együtt működteted az emberi és az isteni oldaladat, hogy egymást támogatva (nem pedig egymással versengve), mindkét oldal építhesse az új életedet. Mert így lesz igazán fénnyel teli.

Ez egyben egy nagy próba is! Szóval ezen rengeteg minden múlik, több évre van hatással az, amit most létrehozol, csinálsz, ahogy most hozzáállsz a dolgokhoz. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz.

A Vénusz szemben áll a Jupiter-Plútó-Szaturnusz hármassal. Tehát az eddigi egész éves leckék, fejlődés, az eddig megszerzett tudásod, tapasztalatod, bölcsességed kell ahhoz, hogy valóban azt szüld meg a világodban, ami ténylegesen szeretettel és örömmel tölt el téged. Ezért, ha nem tanultál az éves leckékből, ha mindent ugyanúgy akarsz csinálni, mint korábban, akkor meddővé válik a teremtésed. 

Gondold végig, mi minden felismerést hozott neked ez az év? Mi mindenre láttál rá a vírusos „maradj otthon” időszak alatt? És azóta? Összegezd kicsit így ebből a távlatból, lásd rendszerben (a Merkúr segíti ezt a tisztánlátást és megértést, szóval hajrá), ha kell rendezd, javíts rajta kicsit és ültesd be az életedbe, hogy megszülethessen az az új élet, ami sokkal jobban illik hozzád.

Most épp olyan, mintha a szülőszobán ülnél és épp az új életedet szülnéd meg. Már túl vagy pár fájáson, egy pár nyomáson, de még nincs vége! Még nem született meg! És csak tőled függ, hogy a „gyermeked” most életképes lesz, vagy halva születik. Minden arra akar ezen a héten rámutatni neked, mitől lesz ez valóban élő, élettel teli és boldogságot, bőséget hozó élet, amit éppen szülsz meg. Szóval még nincs késő, ha kell javíts rajta, finomítsd, csak csináld és engedj el minden régi dolgot, amit kell.

(Ha neked könnyű és örömteli ez az időszak, akkor „könnyű szülésed” van, ezek alapján könnyen, örömmel változtatsz, ezáltal nem is fáj annyira.)

A Vénusz és a Jupiter-Plútó-Szaturnusz teremtő egyesüléséből a Mars által indul el ez az új élet.

A Mars ott áll a Kos jegy végén, ami ezáltal nagyon könnyen indít el új dolgokat. De a Halak csillagképben is jár, ami a befejezés és felemelés csillagképe. Ebből is látszik, hogy az eddigi életed befejezése és egy magasabb szintre való emelése történik itt. Ez valósul meg, ez öntődik formába éppen. És ez egy nagy szellemi és anyagi emelkedésre is szuper lehetőség.

Ez egy gyökeres átalakulás, sejtszinten, frekvenciában – rezgésszintben is átalakulás történik (egyénileg és globálisan is). Ha egyénileg nem léped meg, ami a te dolgod, akkor nagyon nem fogod otthon érezni magad abban az új világban, ami kialakul. Egy sokkal rosszabb világot fogsz látni és sokkal nehezebbé válik az élet. Viszont, ha egyénileg megfejlődöd, amit neked kell, ami a te dolgod és emeled a saját rezgésszintedet egy magasabb szintre, akkor csodák tömkelege vár rád. És ezek már teljesen természetesek is lesznek a számodra.

Ez a Szűz rendezés és az azt követő őszi belső mélyrepülés mindig nagyon fontos és értékes dolgokat hoz, de ez most más! Ez most egy nagyobb változás része, ezáltal még sokkal fontosabb, hogy a lehető legtöbbet hozd ki belőle. Most itt sokkal nagyobb a tét, mint egy átlagos évben. Ezért, ha nem mered meglépni az itt lévő változásokat, sokkal-sokkal több mindent veszíthetsz és az egész további életedre ki fog hatni. Semmi nem lesz már ugyanolyan, mint korábban. Ez biztos. De az tőled függ, hogy az új jobb lesz és felfele visz, vagy lefele mész vele a szenvedés felé. Tőled függ!

Az önismeretet nem lehet egyedül csinálni! Mert egyedül egyszerűen az egó nem engedi, hogy elég mélyre áss le magadban. Mert csak azt engedi meglátni neked, ami kényelmes, amit látni akarsz. És ez nem a valóság. A problémák így is úgy is ott vannak az életedben, de ha szembe nézel velük, tisztánlátod őket és változtatsz, akkor meg tudod őket oldani és tovább mehetsz. Ha nem nézel szembe velük, akkor pedig csak nőnek, elérik, hogy még jobban fájjanak, hogy végre foglalkozz velük. Tőled függ az is, hogy megvárod, amíg már nagyon fáj, vagy már most szembenézel vele és változtatsz. Hiszen érzed, hogy valami nem stimmel, igaz? Érzed, hogy mást akarsz, igaz?

A változásnál teljesen természetes, hogy nem tudod, hogyan csináld. Épp ezért kell segítséget kérni. És épp ezért ez egyáltalán nem is ciki és nincs hülye kérdés sem.

Ha nem tudod egyedül rendezni az életedet és egyre nagyobb a káosz, törnek be a változások, az elengedések az életedbe és nem tudsz velük mit kezdeni, akkor gyere és rendezzük ezt együtt!

Ha elolvastad, nyomj egy lájkot/szívecskét a Facebook bejegyzésre, vagy írd meg hozzászólásban, hogy elolvastad:

Aktuális energiák és lehetőségek (2020/08/17 – 23)

Egy újabb csodálatos és aktív hét elé nézünk, ami tele van óriási lehetőségekkel.

Amit mindenképpen tudnod kell, hogy 19.-én hajnalban (pontosan 2:41-kor a magyar idő szerint) van most újhold.

Az újhold mindig egy új kezdet, egy új elindulás, ami által beindítjuk az elkövetkező nagyjából 1 hónapunkat. És mivel minden kezdetben benne van az egész, ezért érdemes figyelni, milyen érzések, gondolatok járnak át minket újhold környékén. Mert az, hogy mit teszünk, hogyan érezzük magunkat, hogyan gondolkodunk a dolgokról, milyen döntéseket hozunk aznap (akár tudatosan vagy öntudatlanul a nemdöntéseink által – mert az is döntés, ha nem döntünk), mind nagyban megadja a következő hónapunk alaphangját.

(És ilyenkor, ha ez nem tudatosan történik, jön az az érzés két héttel később, amikor kiteljesednek a döntéseid eredményei, hogy nem érted, miért történik veled az, ami. És mivel nem alkalmazod ezeket a természeti törvényeket, elfelejted, hogy milyen döntéseket, vagy célokat hoztál meg újholdkor és ezért nem látod, hogy mindez belőled indult ki és nem az élet tolt ki veled. Ezáltal ez egy csodálatos eszköz arra, hogy kezedbe vedd az életed uralását és összhangba kerülj magaddal.)

Épp ezért érdemes tudatosan jelen lenni aznap (egyébként minden nap, hiszen minden nap teremtjük az életünk, csak ilyenkor erőteljesebb az eredménye) és figyelni belülre. Ezáltal sokkal jobban láthatod a saját hatásod az életedre és ha látod, akkor már könnyen változtathatsz is rajta. (Csak bele kell tenni a kellő energiát.)

Ez a recept nagyon egyszerű és mindenkinél működik. Miért? Mert mindannyian ugyanabból az anyagból vagyunk gyúrva, ugyanúgy emberek vagyunk, akik természetünkből adódóan az univerzum részei és ezért ugyanazok a természeti szabályok vonatkoznak mindannyiunkra. Csak van, aki ezeket használja, és ezáltal tudatosan formálja az életét és van, aki nem akar ezekről tudomás szerezni és az áldozat szerepet és a tehetetlenséget választja, mivel az bár kellemetlenebb, de ismeri és ezáltal nem kell szembenéznie a változással és a saját teremtő szerepének a súlyával.

Te döntöd el, hogy melyik csapatba tartozol.

Ha a tudatosságot választod, olvass tovább.

Szóval, mint ahogy már korábban is írtam, ez egy nagyon aktív időszak.

Ezt úgy értsd, hogy leginkább belül aktív. Kint, a külvilágban érezheted azt is, mintha úgy minden állna, nem történne semmi, vagy ha igen, az is csak egy újabb nehézség. Ez miatt érezheted úgyis magad, mintha minden erőfeszítésed feleslegesen történne, mintha csak leöntenéd az energiádat a lefolyón, pazarolva.

Nah az ilyen napokban kell nagyon résen lenni! Ugyanis nincs feleslegesen kidobott energia, még ha úgy is érzed. Minden befektetett energiának megvan a maga gyümölcse, csak sokszor ezt az eredményt nem akkor rögtön aratjuk le, hanem kicsit később.

Ezért nagyon fontos gyakorolni azt a hozzáállást, hogy az érzéseid, a környezeted, ami éppen most történik veled, az NEM TE VAGY! Ezek benned, vagy körülötted vannak, de nem te vagy az. És mivel te változtatsz magadon, előbb-vagy utóbb a környezetedben lévő dolgok is változnak. De a külső dolgok megteremtéséhez mindig kell idő.

És ez az idő nem úgy történik, hogy hátradőlsz és vársz… mert akkor nem történik semmi. Nem úgy kell időt adni valaminek, hogy eltűröd a környezetben lévő fájdalmas dolgokat, mert be akarod bizonyítani, hogy erős vagy.

Hanem úgy, hogy:

1: Leválasztod magad a saját körülményeidről (tehát az, ami éppen az életedben van, az nem te vagy). Tehát kezd el ne azzal azonosítani magad, amit éppen látsz magadban vagy magad körül.

2: Megválasztod, hogy mit akarsz elérni. (Új párkapcsolat, több pénz, új munka, stb.) Hozz új döntéseket, írj le új víziókat, stb.

3: Az energiádat (tehát a hozzáállásodat, a gondolkodásodat, az elvárásaidat, az imáidat, az érzéseidet, az akaratodat, a tetteidet, a kimondott szavaidat összhangban) abba fekteted bele, amit akarsz (nem abba, amit el akarsz kerülni). Hozd rögtön mozgásba az energiákat és ne várj.

4: Harcosként, kitartóan, bátran csinálod ezt tovább, még akkor is, ha a körülményeidben ez még nem látszik. (Hiszen tudod, hogy a körülményeidnek még kell egy kis idő, amíg átalakulnak és mivel a körülményeid nem te vagy, ezért te érezheted magad például már úgyis gazdagnak, hogy a külvilág még csak 1-2 hónap múlva kezdi megmutatni neked ezt, hogy ez valóban így van.)

5: Épp ezért elengedhetetlen, hogy hinned kell magadban! Hinni abban, hogy azt teremted, amit akarsz. Hinni abban, hogy képes vagy rá! Hinni abban, hogy megcsinálod és hogy megvan hozzá a tudásod, és minden képességed! Hinni abban, hogy ez tényleg így működik, még akkor is, ha még nem látod. És erre emlékeztesd is magad folyamatosan!

6: Szüreteld le, ünnepeld meg a sikereidet mindig. Vedd észre, értékeld őket. Tisztázd magadban, hogy neked mit jelent a siker. (Nekem például minden pihenés is egy nagy siker, vagy minden elengedés, mert hozzátesz a szabadságomhoz. Minden belső változtatás siker, minden tiszta pillanat, vagy minden szerelemmel eltöltött perc is siker és a külső tetteim, elért eredményeim is – a kicsik és nagyon is egyaránt.) És érj el sok sikert! Akarj sikeres és eredményes lenni. Az elért sikereid erősítik a hited épp ezért, ha úgy gondolod, te nem tudsz hinni eléggé magadban, kezd el megfigyelni és értékelni a sikereidet és tegyél egyre bátrabb lépéseket. Bizonyítsd be magadnak, hogy igenis sikeres vagy!

Ezek a lépések mind támogatják és erősítik egymást. Úgyhogy csináld úgy is, ha most épp azt érzed, valamelyik lépésnél kicsit gyengébb vagy. Nem számít, menet közben megerősödsz, csak haladj. Tedd bele a lehető legtöbb energiát abba, amit éppen el akarsz érni.

És nagyon fontos, akarj győzelmet aratni!

Hagyd abba azt a hozzáállást, hogy azért teszel dolgokat, hogy valamit ne veszíts el. Tudom, ez nagy motiváció, viszont mivel ez félelem alapú, ezáltal pont azt éred el, hogy még hamarabb elveszíted.

Ne a veszteségtől való félelmed vezessen, mert így ez egy nagyon harcos időszak lesz. Szinte már küzdés az életbenmaradásért.

Válaszd a szeretet útját! Válaszd a szíved. Mire vágysz valójában? Egy szenvedélyes boldog szerelemre? Szabadságra? Több pénzre? Az ebbe befektetett erő és energia most sokkal jobban megtérül!

És ez csak a hozzáállásodon múlik, tényleg! Azon, hogy mire helyezed a figyelmed, a polaritás melyik oldalára és hogy használod-e erre a fenti lépéseket.

Miért fontos most ez ennyire?

Az újholdkor a Mars az MC-nél jár. Tehát ez a céljainkba, előrehaladásunkba befektetett erő és az itt elért győzelem hónapja. Ehhez megkapunk minden lehetőséget, most leginkább a Szaturnusz által. Ezáltal fókuszált erőbefektetésre van itt szükség az előrehaladáshoz és arra, hogy jól használjuk fel az időnket. Ezek segítségével minden kihívás teljesíthető. Ezek mellett elengedhetetlen még a hit és hogy meg merd lépni a változást még akkor is, ha egyáltalán nem látod az utat magad előtt. Lépésről lépésre haladva, mindig a megfelelő időben meglátod a következő lépést. Minél gyorsabban haladsz, annál gyorsabban kristályozódik ki az út is előtted.

A Nap-Hold páros most együtt áll a Merkúrral is és ők együtt állnak a Regulussal, az Oroszlán Szívével. Ezáltal most tisztán láthatod, hogy mit súg a szíved, megláthatod a Szeretet útját és meghozhatod az ide tartozó új döntéseidet, új lépéseidet. És innen indíthatod el most az új hónapot.

Ezáltal bármilyen nehéz is (most még) ez az időszak, a Szeretet felé visz és megláthatjuk a káoszban is a rendet, a szépséget és ez megkönnyíti az utat. (De az erőbefektetést így sem lehet megúszni.)

Ezért csinálj olyan dolgokat is, amik örömöt okoznak neked, amiket szeretsz, ami lelkesít. Ezek adnak most erőt a többi kihíváshoz.

Mindez azért kell, hogy egy újabb, stabilabb szintre tudd hozni az egész életed. Egy olyan szintre, ami boldoggá tesz téged. Hogy emelkedj! De ez tőled függ, ha nem a megfelelő helyre teszed az erőd, lefelé is lehet zuhanni.

Törekedj most mindent a Szeretet erejéből elindítani, mert a Szeretet most a legnagyobb emelő erő. Mutasd ki, éld meg, adj magadnak, adj másoknak. Tölts minél több időt ebben az állapotban most és vidd bele minél több cselekvésedbe.

Itasd át most a saját magadról és a képességeidről alkotott képet is Szeretettel. Foglalkozz önszereteted és pozitív önképed növelésével. Gyakorold sokat önmagaddal kapcsolatban a feltétel nélküli Szeretet működtetését. Nem kell, hogy tökéletesen csináld, csak most tegyél ebbe is időt-energiát, akár pénzt is és fejleszd tovább a következő szintre. Mert most rengeteg mindenre rá is láthatsz magadban ez által.

A héten az anyagi világunkban is elkezdenek beérni a sikerek. De vigyázz, ezek a korábbi befektetett energiád sikerei! Szóval bármit is hozzon a számodra, tudd, hogy ezekért már régebben (március óta) dolgozol.

Ezáltal, ha örömöt, boldogságot aratsz, akkor se dőlj hátra, csináld tovább. Mert a most befektetett energia később válik gyümölcsözővé. És ez a folyamatosság kell ahhoz, hogy ne egy hullámvasút legyen az élet, hogy a „jó után” ne a „rossz” jöjjön, hanem a még jobb. Menj előre, csináld, bármi is van most!

Ha pedig kudarcot tapasztalsz, sikertelenséged, akkor az csak annyit jelent, hogy a múltban befektetett energiád ennyire volt elég. Ez esetben változtass. Csináld máshogy. Alakíts ki új hozzáállást, új cselekvési tervet, keress új eszközöket, és szintén használd a fenti 6 lépést. Mert ha ugyanazt teszed most, mint amit az elmúlt pár hónapban tettél, akkor később is ugyanazt fogod aratni, mint amit most.

Amivel még tudod támogatni magad ezen a héten: Adakozz, áraszd ki magad, adj magadból másoknak, ez most szabadabbá tesz téged. (De ennek is az az alapja, hogy te legyél magadnak az első helyen. Tehát először önmagadnak adj mindig, mert így tudsz másoknak is adni.)

Éld meg az augusztus bőségét, Szeretet erejét.

Minél jobban vagy ezen a héten, minél magasabb rezgésszinten vagy, annál könnyebben és gyorsabban tud történni az előrehaladás és annál könnyebben és gyorsabban jön a siker is. Ráadásul olyan siker, ami az öröm megvalósulása az életedben.

Épp ezért nagyon megéri jól lenni most. Ez egy nagyon fontos időszak (és még január közepéig fog tartani, de ez nem azt jelenti, hogy ráérsz a változtatással – biztos érzed, sürgetés van) és nem érünk rá most szenvedni és áldozat szerepben lenni, menni kell előre.

22-26-ig a Merkúr a Szextáns csillagképben halad, ami által, rendeződéseink és belső elemzéseink, belső munkánk által jobban ráláthatunk belső tájoló eszközünkre, amivel a csillagok fénye utat tud mutatni. A szextáns egy olyan eszköz volt régen, amivel meg tudták határozni, például a hajókon a felfedezés alatt, a csillagok állását – mozgását, amiből tudták, merre kell menniük. Ez miatt szerintem ez a pár nap olyan lehetőségeket takar, ahol mi is jobban ráláthatunk arra, hogy az Isteni elméből kiindulva nekünk merre kell most mennünk, tehát hogy milyen irányt mutat nekünk a Fény.

Minden lehetőség adott most.

Te élsz vele vagy inkább „túléled”?

 

Szóval ez várható a héten! Ha szeretnél hasonlóan építő, de 100%-ban rád szabott elemzést hogy megtudd, mi rejlik benned, regisztrálj ezen az oldalon!

 

Aktuális energiák és lehetőségek (2020/08/10 – 16)

Ez a hét is bővelkedik az izgalmas lehetőségekben!

Ezek az előrejelzések a belső lehetőségeket tárják eléd, nem pedig külső történéseket. Mert az, hogy ezek pontosan hogyan valósulnak meg egy-egye ember életében, az teljesen egyéni. Ez függ az adott ember életétől, belső programjaitól és gondolkodásmódjától is.

Ezért tekints most kicsit befelé és gondolkodj el, mit is jelent neked az, hogy szabadság? Mi tesz téged szabaddá? Mitől érzed azt, hogy szabad vagy? Kik mellett tudsz igazán felszabadult lenni?

És mi az, ami ebben gátol téged? Vagy épp ki az?

Mindenképp gondolkodj el ezeken, ugyanis most minden a környezetedben és belül is arra fog törekedni, hogy ezekre a kérdésekre megkapd a választ és tisztán láss.

De ez most még nem elég. A puszta megértés semmit sem ér, ha nem változtatsz azon, hogy mit és hogyan csinálsz. Tehát ha nincs meg a kettő összhangja. Hiába „tudod”, hogy mi van. Ha nem változtatsz a saját hozzáállásodban, gondolkodásodban, cselekvésedben, akkor ez csak elméleti tudássá válik és nem lesz hasznodra, sőt, lehúz, bűntudatot generál, hogy tudod, máshogy kéne csinálnod csak nem teszed.

Ezért ez a hét egyben egy szabadságharc is, ahol a szabadabb életedért tett aktív (belső és külső) lépésekre van szükség.

Tehát meglátsz valamit, azt megléped. És ez után jön a következő szintje a megértésnek, a cselekvés után. Épp ezért nem gond, ha nem látod egyszerre az egészet, kezdj el változtatni kint is.

A hét rögtön egy Uránusz – Merkúr megvalósító, megértő kapcsolattal kezdődik. Így itt már törnek elő nagy erővel azok a dolgok, azok a tudattágító információk, amik a tágabb szabadságodra akarnak rámutatni.

Merd magadnak bevallani, hogy mi korlátoz téged, hogy mit utálsz az életedben! Így is – úgyis szembe fognak ezek jönni a következő időszakban, szóval sokkal könnyebb, ha bátran szembenézel velük.

 

11.-én a Merkúr együtt áll az Acubens csillaggal, ami a Rák csillagkép elengedő lábának az Olló csillaga.

Így itt az idő elengedni, „levágni” a visszahúzó gondolataidat, amik gátolnak, rombolnak, elbizonytalanítanak, kételyeket szülnek benned. Alakítsd át, hogy hogyan gondolkodsz magadról, az életedről, a szabadságodról és engedd el a régit.

Mert sokszor nem azért nem tudod megélni a szabadságod, mert az életedben van valamilyen hátráltató körülmény, hanem azért, mert nem jól gondolkodsz róla. Mert nem jó a hozzáállásod az adott szituációhoz, emberhez, körülményhez, történéshez. És ezzel az új gondolkodásmóddal nincs összhangban a cselekvésed. (Például azért, mert félsz kilépni a régi, megszokott viselkedésből, hogy majd „ki mit fog gondolni”.)

Ha megtanulsz emelően, támogatóan gondolkodni magadról és az életedről, egy sokkal örömtelibb, sikeresebb, szabadabb világba csöppensz.

 

13.-án a Mars megvalósító kapcsolatba kerül a Plútóval.

Már egy ideje érződik ez, alakul, formálódik, mozgolódik bent az erő és ez itt ér a csúcspontjára. Biztos te is érzed, hogy most erőteljesebbek a hisztik, jön elő jobban a düh, a konfliktus, és azt érzed, minden az idegeidre megy. Ezek mind a lecke részei, és nem történnek „csak úgy” és nem is büntetni akarnak, hanem rámutatni, hogy hol mindenhol nem vagy még szabad.

És ha foglalkozol mélyen önismerettel (ha még nem, akkor kezdd el!), akkor könnyen tisztán láthatod, hogy miről is szól a te életedben ez az egész és hogy hogyan támogat téged ez abban, hogy felszabadultabban és boldogabban éld az életed.

Ha nem tudod egyedül megoldani az életedben most előtörő helyzeteket, ne törődj bele, ne dagonyázz a szenvedésben, nem ciki segítséget kérni, oldjuk meg őket együtt:

https://www.alkosdmegonmagad.hu/vess-veget-eleted-legnagyobb-problemajanak/

Szóval 13.-a környékén a legerőteljesebb az az energia, amikor úgy tényleg a feje tetejére tud állni minden és hirtelen rombolás történhet, kicsúszhat alólad a talaj, de ez is csak azért, hogy megtörténjen utána a minőségi emelkedés, a „felszállás”.

Jöttek, jöttek a leckék, a tanítások és itt berobban. Itt kiderül, hogy az eddigi erőfeszítések elegek voltak-e egy szintlépéshez, vagy sem. Ha nem, akkor még mindig van lehetőség változtatni.

Így ez a változás elindulása (persze ha belül nem ellenállsz és kellő mértékben, a megoldásokra-célokra fókuszálva fekteted be az erődet).

Te mit döntesz, felemelkedsz, vagy zuhansz?

Mindenképpen változás van itt! De az, hogy ez hegyre fel, vagy lejtőbe le, az tőled függ! Pontosabban a külső és belső befektetett erődtől!

 

És aztán jön a következő intenzív pár nap, amikor 15-16.-án az Uránusz „megáll” az égboltunkon és ezt követően elkezd visszafele haladni, tehát retrográd mozgást kezd végezni.

Így még inkább behozza az Uránusz a szabadság témáját. Ő most nagyon-nagyon fel akar minket szabadítani és épp ezért mutatja meg, hogy mi minden korlátoz még minket. Ezáltal tovább erősíti a hét energiáit.

Az Uránusz a reformer, aki szeret szétzúzni már felépített rendszereket. De csak azért, hogy aztán egy jobb, szebb, szabadabb, magasabb rendűbb kerüljön a helyébe. Ezért itt lehetnek hirtelen, váratlan események, amik ezekre akarják felhívni a figyelmedet. Persze, ha kellő mértékben tudsz figyelni befelé, és képes vagy a kisebb tanításokból is megérteni a leckét, akkor nem történik katasztrófa, figyelj, legyél tudatos befele, értelmezd jól a külvilági eseményeket, hogy számodra azok amit tanítanak és akkor könnyen megy majd ez a pár nap.

A tisztánlátás sokat segít most!

Lásd meg, hogy hol vagy függésben, ragaszkodásban, amik gátolják a szabadságodat. Az anyagi világban mi minden van csak megszokásból, vagy mások elvárásából, amit téged nem tesz már boldoggá? Itt az idő megreformálni a dolgokat! És ezt te is érzed, belül.

Ez azért is egy erős időszak, mert itt, egy darabig egész 5 égitest halad egyszerre retrográd irányba, aminek köszönhetően minden ilyen lassabb, sok a lecke, sok a rombolás (a jobbnak helyet csinálva) és ezért érezheted azt, hogy minden több energiát kíván tőled, nehezebb előre haladni. (De ez is tőled függ, hogy ezt jól, vagy szenvedve, fájdalmasan éled meg.)

 

Az Uránusz január 15.-éig fog visszafelé haladni, szóval addig megy majd a tanítás, a felszabadítás.

(Ezért is tökéletes alkalom ez arra, hogy gyere az online személyes önismereti konzultációmra, hogy ezt az időszakot már sokkal jobban éld meg.)

Mindez, ha jól éled meg, egy nagy tisztulást, felszabadulást, felfrissülés, szabadságot hoz létre benned és körülötted. Szellemileg és az anyagi világban is egy szabadabb életet tudsz kialakítani azzal, hogy lebontod a magad körül épített falakat.

 

Csodás, örömteli felszabadulást kívánok neked!