2023 augusztus – 2024 május: élj úgy, hogy te vagy az életed középpontjában

A Vénusz – Nap – Föld táncában 2023. augusztus 13.-án kezdődött egy új forduló, az élet-alkotásunk új szintje. Ennek részletes elemzése megmutatja számunkra, hogy vágyaink és álmaink megteremtéséhez és megformálásához most milyen speciális lehetőségeink vannak, hol tart a folyamat és mi akar most megvalósulni az életünkben (persze ezek az alap lehetőségek, ezek vannak aztán egyénre szabva és ezáltal mindenkinél más-más dologban mutatkozik meg, de ugyanazt az energiát képviseli).

Bár már augusztus 13 elmúlt, mégis hasznos tudatosítanunk ezeket az információkat, ugyanis ez az élet-alkotás egészen 2024 május végéig tart. Tehát bőven van még időnk és alkalmunk ezeket az igazán csodálatos és felemelő lehetőségeket megélni és kiaknázni teljes mélységében.

Kezdjünk is a jelenlegi életalkotó lehetőségeink részletezésébe:

Ennek a szintnek a legalapvetőbb lényege, hogy megtalálva a saját középpontodat, erős gerinccel beleállj az életedbe, az életed megélésébe és a kiteljesedésed megalkotásának következő lépéseibe. A lehető leginkább megtaláld és megéld, hogy ki vagy, hogyan tudsz teljes egész, önálló, kiteljesedett lenni. Megtalálni magadban a szeretetet, szerelmet, szenvedélyt és ezt akár meg is osztani másokkal úgy, hogy nem mondasz le önmagadról.

Ezért talán az egyik legfontosabb pont az lesz a 9 hónap során, hogy meg tudod-e találni ezt a középponti erőt önmagadban, amiből tudsz töltődni, amit ki tudsz árasztani, amit fel tudsz használni az életalkotásod során. Fel tudod-e venni a kapcsolatot önmagaddal, a saját középpontoddal.

Így az önmagadra való figyelés, az önmagadban való stabilitás az, amire most mindenképp érdemes hangsúlyt fektetned és erősítened. (Mert egyszerűen szeretteidnek is így tudsz a legtöbbet adni.)

Ezek által tudatosodik benned jobban az, hogy ki vagy te, mi mindent szeretsz és milyen életre is vágysz innentől kezdve. Most lehetőséged van tudatosítani és felhasználni még inkább a saját erőd és megélni azt az eszenciád, aki te valójában vagy.

Felfényesítheted most a múltad, ami által minden tanulsággá, értelmessé, felhasználhatóvá tud válni, amik mind-mind segítik élni a saját életedet, ami Rólad szól és meghaladja a szülői mintákat és a múlt korlátozó sebeit, tapasztalatait. Ezáltal ez a Szív és a Szeretet felszabadításának és a kiáradásának 9 hónapja ez.

Most a szívünkben lévő szeretet önt kívül is formát a bátorság, önfelvállalás, cselekvés által. Így most megláthatod és meg is mutathatod jobban, hogy ki vagy te és mi mindenre vágysz szívből.

A saját önmegvalósításod megvalósítása. Ehhez kapsz most beavatásokat, inspirációkat. És a 9 hónap alatt egyre inkább meg is tudod élni, valósítani azt, ami fénnyel, szeretettel teli a te számodra.

Ez tehát egy felfényesítő 9 hónap. Az életörömök, szerelemmel teli alkotások megvalósításának és átélésének ideje. Szuper idő ez minden olyan élmény, tapasztalat, dolog megalkotására, amire szívből vágysz. Bármi is legyen ez, most az a célod, hogy meg akard élni és ehhez megteremteni a lehetőségeket.

Pár sorral lentebb, a piros keret alatt folytatjuk, addig is, ha még nem vagy feliratkozva a hírlevelemre, akkor érdemes itt és most megtenned. Miért?
Ezekbe az e-mailekbe ugyanis nem a máshol megszokott sablon tartalmak kerülnek. Olyan dolgokat találsz bennük, amiket sem a blogon, sem más felületeken nem publikálok. Nálam alap, hogy a feliratkozóim elsők között értesülnek minden újdonságról.
A spam-et olyan messziről kerülöm, ahogy csak tudom, helyette időnként apró ajándékokat csempészek az e-mailekbe, ezért érdemes mindig végig olvasnod őket.
Ha ez így szimpi, csatlakozz ennek a mini űrlapnak a kitöltésével:

A célfelé most a Regulus energiája vezet minket (az Oroszlán Szíve), ami a szív bátorsága, hogy megélje bátran mindazt, amit szeret. Hogy megélje magát a szeretetet és a szeretet túlcsorduljon, kiáradjon bennünk, ami teremtéssé alakul át. Ezáltal szeretettel, szívből, örömből megélni és teremteni a saját életünket. Tehát nem más a célja ennek az formába öntő, alkotó folyamatnak, mint hogy szeress és szeretve légy úgy, hogy a saját középpontodban maradsz stabilan.

Ehhez a szabadság, megtisztulás, felszabadulás és a jelen pillanatban rejlő lehetőségek adják az alapot és a stabilitást. Tehát akkor tud stabil lenni most ezt a teremtés, megélés, ha a jelenben vagy és megtisztítottad a szívedet a múlt és jövő terhei, sérelmei alól. A jelenben tudsz most te és a teremtésed otthonra találni.

Az Oroszlán csillagkép még egy csillaga kap plusz figyelmet most, ez pedig a Denebola csillag. A Denebola pedig arról szól, hogy kiáraszd, ami benned van. Hogy megmutasd a saját gondolataidat, saját nézőpontjaidat, saját akaratodat. (Magas szinten ezt emelően, motiváltan és motiválóan tudod megtenni, együttműködve másokkal.) Segít ő most átadni, megmutatni, kiárasztani a benned lévő információkat, megértéseket. Meg tudod hódítani most az álmaidat és azt az életet, amit élni akarsz.

Egyszerűen most hatással tudsz lenni a saját életedre és másokra is azzal, hogy jobban megmutatod önmagad. Ez segít, hogy támogató közeget szerezz, akikkel együttműködve közösen alkothatjátok meg az életetek következő, kiteljesedettebb szintjét. Fontossá válik tehát a tudatos, önfelvállaló, célzott kommunikáció, ami asszertív is. (Alacsony szinten könnyen az saját gondolatok másra való ráerőltetésébe mehet át, vagy épp az akaratodat akarhatod másokra erőltetni.)

Mindez egy életvezetői attitűdöt is képvisel, amivel tudod vezetni önmagad, az életed és a teremtéseidet. Életed vezetőjévé váltál és most ideje lépni a szíved útján előre, még akkor is, ha járatlan és te alakítod ki itt és most az ösvényt. Itt az ideje kilépni abból az életből, ami nem hozzád illő, nem rólad szól és nem szereted, amitől nem érzed magad teljesnek.

Mindez rendeződik benned. Jobban meg érted önmagad, az életed és jobban a helyedre kerülsz, ha cselekvően mész ezen az ösvényen. Új szokásokat tudsz most kialakítani, amik jobban támogatnak téged.

Ebben az időszakban fejlődik az is, hogy jobban higgy a megérzéseidben és hogy táguljon az „otthon érzem magam” állapot. Így a 9 hónap során egyre inkább otthon lehetsz az életedben, és mindez egyfajta gondviselés érzést és ősbiztonságot is tud adni. Mélyebben érezheted most az univerzum tápláló, támogató, gondoskodó energiáját, amivel a lehetőségek kapuját nyitja ki számodra. Ezekhez a lehetőségekhez vezetnek a megérzéseid most, ezért fontos, hogy higgy bennük.

Ami szintén óriási lehetőség most, hogy a szegénység tapasztalatának programjait, mintáit, érzelmi sérüléseit, lenyomatait is most hátra tudod hagyni és a bőség alapjait le tudod rakni az életedben. Bőségesen tudsz alapozni abból, ami számodra fontos és szeretetből való. (Ezeket céljaiddal és döntéseiddel határozod meg, mert abból lesz most sok, annak a bősége stabilizálódik és mélyül, amire a figyelmedet fordítod: tehát, ha például az akadályokra, nehézségekre figyelsz, akkor ezek válnak erősebbé és ezek tágulnak, fejlődnek.)

Amire figyelsz tehát, az stabilizálódik, az válik az alappá és abból lesz sok. Ezért is érdemes a jelenben maradni, mert a jövő aggodalmai, vagy a múlt történéseinek megismétlései is megsokszorozódhatnak. Fejlődj ebben, fejlődj a céltudatosságodban és hogy mit teremtesz az életedben. Lépd át itt a szegénység, vagy a bármilyen jellegű szűkösség, szükség komfortját és döntsd el, hogy meghaladod azt. Mindezt azért, hogy végre a bőség és a lehetőségek, a szeretet legyen az az alap, amire építkezel. Ezáltal fejlődik most az otthon, család és a múlt területe is.

Az otthonod, családod, alapjaid/gyökereid azok, ahol komfortzóna tágítás zajlik és mindez azért (is) történik, hogy megéld mélyebben és valódibban az Otthont, hogy otthon legyél a saját életedben és ezt ne csak tudd, de tapasztald is meg. Ez folyamatosan szabadul fel és tisztul meg benned és az életedben.

Van még egy nagyon fontos, előrevetített üzenet még ebben a képletben… Ugyanis ez a 9 hónap felkészít bennünket valami nagyobbra, csodálatosabbra, amiket a következő lépések, szintek fognak majd elhozni. És már most érezhető, hogy bár még idő kell a kialakulásához, ez az időszak már előfutára ennek és meghatározza, hogy mennyire tudjuk majd kiaknázni a következő lehetőségeket.

Most épp Jupiter erőteljesen közelít Uránusz felé.

Tehát itt, ebben a 9 hónapban célunk, hogy ez a két energia egyesüljön egymással és egymás mellé kerüljenek, ami nagyjából pont 9 hónap múlva fog megvalósulni az égbolton!

Már most is majdnem együtt állnak, de mindketten augusztus végén és szeptember elején megfordulnak és elkezdenek visszafele haladni. És ennek következtében elkezdenek egymástól is távolodni.

Ebből látszik, hogy most még nincs itt az ideje, hogy megtörténjen itt az egység, ez még a jövő sugallata. Még nem állunk rá most készen, mert valamit még módosítani kell. Alakítani kell hitrendszerünkön, vagy nem vagyunk elég nyitottak, kitágultak hozzá. Lehet nem hiszünk benne eléggé, hogy lehetséges.

Meg kell még valamit látnunk, tanulnunk, még nincs elég bölcsességünk és bőségünk hozzá. Így még nem tud látomásunk teljesen felszabadulni.

DE: már most lehet ebbe valamilyen elő-beavatás. Ami közelebb visz, ami lehet még részlet, de 9 hónap múlvára már beérik és befogadhatóvá, láthatóvá és tapasztalhatóvá válik teljesen, ami új világot nyit ki előttünk.

Így most, ennek tudatában még az a dolgunk, hogy a most beindított új energiával, és ennek tapasztalásával, tudatosságával, céljaival felemeljük a felszabadult hitünket. Hogy megedzük a tudatunkat a tágabb látásmódokra és a magasabb szintű tudásokra, megértésekre. Hogy megedződjön a tekintetünk, hogy 9 hónap múlva már szabadon és tisztán lássunk és tudjuk a bőséget, a bölcsességet, és a tudásunkat szabadon áramoltatni az életünkben.

Ennek megvalósítására kapunk most beindító energiát, ugyanis a most elvetett magok valósítják meg az új, kb. 9 hónap múlvai lehetőségeinket.

Mi az a nagyobb lehetőség, ami felé most tartunk?

A kb. 9 hónapunk tetőződése, amiért most „dolgozni” fogunk, hogy egységbe kerül bennünk a Jupiter és az Uránusz ereje és mindkettő (előbb-utóbb) belép a Szeretet birodalmába. Az pedig, hogy így együtt teszik meg ezeket a fontos és kiemelt lépéseket, megismételhetetlen lehetőség!

Nézzük először, hogy mit is képvisel Jupiter és Uránusz együtt.

Ők ketten teljesen új, váratlan nézőpontokat és tudatossági szintet tudnak kinyitni előttünk.

A látás, gondolkodás, hit, tudás, bölcsesség, példamutatás reformja és felszabadulása. Új távlatok tudnak így megnyílni és a látásunk, megértésünk teljesen új szintre tud érni. Amikor már teljesen tisztán tudunk hinni és látni, letisztítva magunkról a ránk rakódott sallangot, régi hitrendszereket, ideológiákat, amik korlátozták a tudást, bölcsességet, rálátást a dolgokra.

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk lépni, előszöris ezeket a régi, korlátozó hitrendszereket el kell tudnunk engedni és nyitottabbá válni a tágabb tudatosságra. Másrészt pedig mentálisan nyitottá kell válnunk a hirtelen, váratlan lehetőségekre, a bőség és lehetőségek váratlan megérkezésére és áramlására. Ez a kitágított és felszabadított elme ideje, ami felszabadul a következő szintre.

Ez a hitedben, bőségedben, tudásodban, megértésedben és a kreatív potenciáljaidban, szabadságodban szintén változásokat, megújulásokat hoz.

Erre készülünk fel, nyílunk ki ez alatt a 9 hónap alatt azáltal, hogy most aktívabban éljük meg azokat a lehetőségeket, amik most a rendelkezésünkre állnak és megéljük jobban önmagunk.

Felszabadulnak az eddig rejtett belső potenciáljaid a tudatod tágulásának következtében. Felszabadulnak az Álmaid, amik a megvalósulás útjára is lépnek – vagy lehet párhuzamosan valósulnak meg is valósul nagy részük még menet közben.

Most pedig nézzük meg még a következő dátumokat és további folyamatokat kicsit:

A Jupiter – Uránusz 2024 márciusában kezdenek el együtt állni, április 20-21.-én állnak együtt pontosan (itt a legerőteljesebb az egységük), majd még május végéig vannak együtt, ami után már Jupiter kilép Uránusz energiájából és megy tovább előre.

Tehát együtt állásukat nagyjából 3 hónapon keresztül tudjuk majd kihasználni, így újra, meg újra tágulhat és nyílhat a tudatunk és jöhetnek a hirtelen – váratlan csodák és lehetőségek, kreatív ötletek és energiák az életünkbe a hitünk mértéke és minősége szerint. (Itt májusban lesz igazán izgalmas ez, amikor ideér Nap és Vénusz is, ezzel bekoronázva ezt a 9 hónapos ciklust és itt éri el az aktuális ciklusunk az egyik célját!)

Ami még nagyon izgalmas ebben az állásban, hogy itt együtt fognak fognak haladni Algol csillag mellett. Jupitert pedig a Nap – Vénusz gyakorlatilag átkísérik az Alcyone/Pleiádok terébe, a Szeretet birodalmába. Ekkor fog Jupiter jegyet is váltani, tehát itt lesz vége Jupiter (a hitünk, kitágulásunk, bőségünk) anyagi felszabadult megvalósulásának és lépünk tovább a következő lépcsőfokra, ahol az Ikrek – Jupiter egy új energiaminőséget tesz elérhetővé.

Uránusz és Jupiter kettesben lesz először Algolnál, majd később érkezik a kíséret és a plusz energia a Nap – Vénusz formájában. Így itt, ahogy tágul a tudatunk, erősödik a hitünk és fényesedünk, bővülünk, szabadulunk fel, egyben az Algol csillag által szimbolizált sötétség is képes felszabadulni, megtisztulni, felfényesedni. (Itt jöhetnek „kísértések” és könnyű sikert ígérő álruhás „démonok”, de kitartva önmagad és a saját szabadságod, hited, fényed mellett, ez megugorható.)

Hatalmas lehetőség ez arra, hogy teljesebbé, stabilabbá váljon életünkben a szeretet rezgése, ami által erőinket mind kézbe tudunk venni.

Algol alap üzenete: minden erő, még ha először látszólag ellened is dolgozik, mert szétszakítottság történt, félelemmel – sötétséggel itatódott át, ugyanúgy a te erőd, ugyanúgy fényből való és ha újra felveszed vele a kapcsolatot, fel tudod fényesíteni és onnantól kezdve újra téged szolgál.

Tehát saját látszólag ellenünk dolgozó részeink reformot, felszabadulást, felfényesedést élhetnek át és újra kapcsolatba, egységbe kerülhetünk velük és a részünkké válnak. Azok az erők, amikről eddig azt gondoltad, ellened dolgoznak, itt megzabolázásra kerülhetnek és téged szolgálnak. Azok a hitrendszereid például, amik ijesztgettek, félelemmel telítettek, szeretettel telítődhetnek.

Uránusz és Jupiter együttes ereje által itt minden „sötét erő” és „démon” felfényesíthető, felszabadulunk démoni és sötét erők által a hitünk és fényünk segítségével. Májusra pedig elérkezik az egység és a szeretet, termékenység azokban a dolgokban, amikkel itt megtörtént a felfényesítés.

Itt végleg megszabadulhatunk olyan hitrendszerek alól, amik bármilyen formában korlátozták eddig a bennünk lévő szeretetet, bőséget, kreatív termékeny energiákat. Ez pedig tovább is visz a következő szintre.

Kicsit tovább tekintve még:

2024 júniusában (június 4) jön el újra a Vénusz – Nap együtt állása. Tehát itt kezdődik a következő 9 hónapos folyamatunk.

Ekkorra az Uránusz már egyedül áll az Algolnál és törekszik ő is előre a Pleiádok gyógyító Szeretet birodalma felé. Ez a 9 (vagy inkább 2×9) hónap tehát Uránusz előremeneteléről szól. Elér Alcyonhoz, majd visszafordul még kicsit, valamit még felszabadít, megtisztít bennünk, általunk, hogy szó szerint beleszabadulhassunk a szeretet terébe és szabadon tudjuk már teljesen megélni, alkalmazni és teremteni vele, teljes egészében. Ez már a szeretet felszabadulásának egy következő, magasabb szintje, amihez kellett, hogy előtte hitrendszereink szeretet alapúbbá váljanak.

Ez a szintlépés majd 2026. januári Vénusz – Nap együtt álláskor jön el. Ez itt egy nagyon erős, csúcs energia, ahol (ha most elkezded ezt az utat és tudatosan járod végig) egy nagyon magas beavatottsági fokozaton (tudatosság) tudod megélni!

Csodás utazást kívánok neked!

Szabaduljunk bele a Szeretet és a Csodák birodalmába.

Szeretettel,

Klári

Mit tartogat számodra az idei ősz?

Az őszi negyedév előrejelzése mindig az őszi napéjegyenlőség elemzése. Ezúttal a szokásostól eltérően nem itt a blogon, hanem egy e-book formájában tudod letölteni és elolvasni. A letöltéshez használd a lenti gombot.

Ezen felül, ha érdekel a téma, akkor szeretettel ajánlom a személyes őszi előrejelzést  is, ami csak rólad szól és személyesen készítem el neked. A személyes előrejelzésedet ezen az oldalon tudod megrendelni.

A Nap üzenete a nyári napfordulókor (2022)

A nyári napforduló adja az év legfényesebb, legkiáradóbb üzenetét. Ez a csúcspont és innen indul el a Nap lefelé, a mélyebb, láthatatlanabb világokba. Ezáltal ez a képlet annak a fénynek a kiteljesedését mutatja, ami 2021 decemberben született. Ez mellett pedig meghatározza (a tavaszi napforduló éves energiájával együtt) a nyári negyedévünk minőségét.

A Nap ahogy halad az éves útján 14 csillagképet érint. Ez az alap 12 csillagkép, amit a jegyek által mindannyian már ismerünk, illetve van 2 plusz beavató csillagképünk.

Ez a két csillagkép az, amik tanítanak, beavatásokat adnak nekünk a fénybe. Ebből egyik az Orion csillagkép.

A Nyári Napfordulókor egy nagyon izgalmas kép bontakozik ki előttünk, ugyanis a Nap épp Orion (vagy Nimród) feje felett halad el. Mintha megkoronázná őt a fény. Ezért is Orionra úgy tekintünk, hogy ő egy magas szinten beavatott vezető jelképe, egy „fény uralkodó”, aki ilyenkor beavatásokat ad önmagunkkal kapcsolatban.

Mit jelent ez a saját életünkre tekintve?

Ilyenkor jobban megismerhetjük a bennünk lévő Fényt.

Ezáltal jobban ráláthatunk erőinkre, hatalmunkra, képességeinkre, küldetésünkre és arra, hogy kik is vagyunk valójában! Nem olyan értelemben, hogy milyenek vagyunk, hanem inkább arra, hogy bennünk is ott van a fény, a jóság, a szeretet és rendelkezünk teremtői hatalommal. És ezáltal mi alkothatjuk meg a saját életünket.

Ezáltal nem is annyira az a kérdés ilyenkor, hogy „Mi a küldetésem?”, hanem „Milyen küldetés tenne engem boldoggá?”. Tehát, ha most választhatnál az egész életedre valamilyen küldetést, mit választanál?

A Nyári Napfordulókor a Nap együtt áll Betelgeuse csillaggal.

Ez Orion válla, a felvállalás és a felelősségvállalás jelképe. Elsősorban nem mások előtt, hanem önmagad előtt.

Felvállalni ezt a hatalmat, hogy te vagy életed alkotója és csakis tiéd a felelősség, hogy hogyan gondolkozol, hogyan érzel, mit látsz, hogyan reagálsz, mit cselekszel és ezek által milyen eredményeket érsz el és mindennek milyen következményei vannak és ebből az egészből milyen alkotás születik. Tehát hogy milyen életet élsz és mi mindent érsz el életed során.

Illetve Betelgeuse üzeni azt is, hogy: más életéért viszont nem te vagy a felelős!

Tehát ne cipelj semmit feleslegesen! Ne hozz döntéseket mások helyett, ne akarj megoldani dolgokat mások helyet, … Az egyszerűen az ő dolguk, és ha beleszólsz, épp teremtő képességüktől fosztod meg őket. Hiszen azt üzened ezzel: „Te nem vagy képes teremteni az életedet, ezért muszáj nekem megtenned helyetted.” (És mivel mások a tükreid, ezt valójában önmagad felé közvetíted, ami a saját életed teremtését is nagyon megnehezíti és elgyengít.)

Épp ezért ne vedd ki a saját kezedből a tudatos teremtés képességét, hanem inkább kezdd el ott is kezedbe venni az életedet, ahol eddig valamiért ez még nem sikerült.

 

A Nap helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

A sorskereszt irányba állítása erre a negyedévre

 

A tér tengely a Halakból a Szűz be (csillagképileg a Vízöntőből az Oroszlánba) halad, illetve a Nyilasból az Ikrekbe, az Antarestől az Aldebaranba.

Ezáltal egyre nagyobb tudatos rend van a hétköznapok szintjén, a külvilágot pedig elengedjük, emeljük, mélyen kapcsolódunk vele. Ez egyébként a szolgálat tengelye is. Tehát mit akarsz szolgálni az életeddel? És mit akarsz átadni azáltal, ha valaki kapcsolódik veled? A belső megéléseiddel, érzéseiddel milyen hatással akarsz lenni a külvilágban?

Alap az Antares fénye, az Igazság, az Emlékezés, a Kegyelem és a Szeretet és innen haladunk fel a tisztánlátáshoz és a polaritások megismerésén keresztüli egységhez és a termékeny anyagba ültetéshez.

Az Aldebaran által erőteljesen jelen van, hogy a figyelmünkkel teremtjük az életünket. Ez mellett pedig jobban megláthatjuk a fényt. Illetve őrangyalaink is tudnak segíteni előre lépni most, kérhetünk tőlük bátran segítséget.

A vezérlő csillagkép viszont pedig most a Perzeusz.

Perzeusz Zeusz fia, egy isteni eredetű királyfi, de ő erről nem tud. Szegény sorba születik, de mivel igazi harcos, nem törődik ebbe bele és törekszik felfele. Élete során nagy hőstetteket visz véghez, többek között megmenti Andromédát (egy másik vezérlő csillagkép) egy szörnytől. Ők összeházasodnak és királyi családot alapítanak, amiből maga a Megváltó is születik (Neptunusz – Jupiter a Halakban!).

Nézzük, önismereti szempontból mit is tanulhatunk Perzeusztól:

Most ott van a fény, az erő, amit hétköznapi, a céljaid irányába végzett erőbefektetésed és kitartó munkád során tudsz igazán meglátni. Egyszerűen, mert Isten gyermekei vagyunk mindannyian.

Mint ahogy Perzeusz megküzd a Medúzával és a levágott fejét eszközként használja fel ellenségeivel szemben, úgy benned is lakozik erő, amivel bármilyen akadályt le tudsz most küzdeni. Feltudod fényesíteni mindazt, ami sötét, félelemmel teli, vagy tudatlan benned és onnantól kezdve igába hajtottad ezt a belső erőd.

Egyszerűen bátorságod, elszántságod határtalan és bármit el tudsz érni, amit csak akarsz. (És ezt most megengedéssel, hittel kell párosítani.)

Így nagyon előrevivő számodra, ha tudod mit akarsz, ha vannak céljaid. Céljaid elérésében pedig a magasabb világokkal való kapcsolatod is segít.

Mindez megváltást, fényt hoz az életedbe és egyre jobban láthatod Isteni természetedet.

 

A sorskereszt helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Merkúr, amit most tisztábban megérthetünk

 

Ennek a félévnek Merkúr az uralkodó bolygója. És Merkúr most az MC-vel áll együtt.

Ezáltal a Merkúr kommunikációjával, gondolkodásával, megértésével, rendezésével, lendületes kalandozásával, légiességével, játékosságával haladunk előre.

Megérthetjük jobban az utunkat, küldetésünket, tudatosabb vezetőjévé válhatunk az életünknek. Fontos lehet a céltudatos kommunikáció, akár az egyértelmű utasítások (parancsok) kiadása. Mindenképpen fontos kimondani, amit akarsz, és a kommunikációval, tudatos gondolatokkal is vezetni az élet menetét.

Az út, a lépések megbeszélése is nagyobb tisztánlátást tud hozni. Illetve érkezhetnek üzenetek, amik előrelépésre sarkallnak. Ezért érdemes nyitott elmével, befogadóan figyelni a hozzánk érkező információkat.

Képesek lehetünk most jobban fókuszálni is a figyelmünket.

Ez mellet még a belső gyermekkel kapcsolatban jöhetnek előre lépések vagy új célok, sikerek, eredmények.

Igen termékenyek most a gondolatok és a szavak, amivel teremthetjük életünket. Termékeny, de fókuszált kommunikáció, termékeny céltudatos megértés lehet.

Ezek mellett, mivel ő az uralkodó bolygó is, így erőteljes a hatása és befolyásolja a teljes egészet. Ha a Merkúr „jól van” benned, tehát magas szinten működteted, akkor az egész negyedév csodálatos emelkedést, új elindulásokat, tudatosodást és eredményeket tud hozni.

Ezért érdemes most kifejezetten figyelni arra, hogy a Merkúr magas minőségben működjön. Tehát ha tapasztalsz magadon kommunikációs problémákat, vagy épp túlagyalást, görcsös megérteni akarást, vagy össze-vissza vannak a gondolataid, elmegy a tisztánlátásod (tehát nem tudsz semleges megfigyelője lenni az életednek), akkor ezt mihamarabb érdemes rendezni.

A Merkúr alacsony szintje azt is tudja éreztetni veled, hogy valamit még nem tudsz eléggé, nem értesz eléggé, nem tanultál még meg eléggé ahhoz, hogy előre lépj. Tehát előfordulhat, hogy feleslegesen, valamilyen félelem és védekezési mechanizmus következtében olyan plusz tanulásra készteted magad, ami valójában nem szolgál téged, csak időhúzás.

Érdemes a sok-sok tanulás helyett (főleg, ha már sokat tanultál és értettél meg eddig) inkább a tettek és a tapasztalatok mezejére lépni. Kezd el gyakorlatba ültetni jobban mindazt, amit már megtanultál, mert ez által tudsz még többet tanulni. A puszta olvasás önmagában, az életedbe befektetett gyakorlás nélkül most nem visz előre.

 

Merkúr helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Hold – Jupiter, a Bölcsülő Anyai energia

 

A Jupiter most a Holddal áll együtt és ők ketten a 8. területen állnak, a Kos elindító jegyében. Ez a tudatalatti, a változások, az érzelmi biztonság, szélsőséges érzések, átalakulás, titkok világa. Az igazság itt kicsit rejtettebb lehet, mélyebbre kell érte most menni, mélyebbre kell látni vagy érzékelni.

Az otthonunk, érzelmeink, vágyaink igazságai ezek. Változás mehet végbe abban, hogy mire vágyunk. De sorsfordító átalakulás, bővülés, tágulás, bölcsülés mehet végben az igazságok fénye által a múltunkkal, gyökereinkkel, szüleinkkel, vagy saját anyaságunkkal kapcsolatban is.

Tehát maga a Hold ereje tágul, fényesedik a mélyben, a tudatalatti és a kollektív tudat szintjén, ami megmutatkozhat álmainkban, érzéseinkben, vagy érzékelésünkben (megérzéseinkben).

Tágulhat, bővülhet, átalakulhat bennünk most a befogadás – táplálás – elengedés szent hármassága is. Vagy épp több fényt tudunk befogadni a sötétebb, tudatalatti részekbe, vagy épp felfényesítve elengedni onnan pár dolgot, ami átalakulásokat hoz.

A változás most azért történik, mert a Jupiter elindító impulzusokat kap, ezáltal új dolgok indulnak be, amik hosszabb távon hatnak (12 év). Viszont mivel visszatér még később a Halak jegybe, így még arra is ráláthatunk, hogy mi az, amit még le kell zárni, mik akadályozzák az elindulást.

Az anyaság, a befogadás – táplálás – elengedés most mélyebben történik a háttérben.

Fejleszthetjük itt spirituális képességeinket és azokkal kapcsolatos igazságokra is fény derül. Hinni kell az otthonban, a befogadásban, megengedésben, elengedésben, táplálásban és képességeinkben.

Az igaz vágyainkra és igaz otthonunkra érezhetünk rá. Álmainkban, megérzések és spirituális érzékelések formájában is rengeteg igazság jöhet a felszínre. Az igazság átalakít és változtat.

Be tudjuk fogadni most az igazságokat, tágabb képeket, bőséget. És ha valami ezt korlátozza, akkor az is a felszínre tud jönni és tudunk rajta változtatni.

Álmodd itt a valóságban meg az álmaidat.

Ők ketten 90 fokban vannak a Nappal, aki a 10. területen van. Ezáltal mindez megvalósítja a célokat, az előrehaladást, a sikert és mindezt örömben, kiteljesedve meg tudjuk élni. A Nap kiáradása és a mély energiák varázslása + a hit az, amivel itt megvalósítunk.

Tehát most különleges lehetőséged van arra, hogy valóban az álmaidat fényesítsd fel és teremtsd hatalmaddal. Álmaid megalkotója tudsz lenni.

 

Hold – Jupiter helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

A Szaturnusz, a Szeretet Rendje

 

Ami még sok megvalósító energiával rendelkezik most, az a Szaturnusz.

Ő a 6. életterületen van, tehát a szaturnuszi elvek a hétköznapi szokásainkban jelennek meg. A Szaturnusz elvei (a Szeretet elvei és szabályai) szerint tudjuk itt élni a hétköznapi életünket, a Szaturnusz rendjében tudunk lenni. Ezzel meg tudjuk valósítani példamutató, hatással levő művészetünket.

Ezáltal céljaink, irányunk, hatalmunk, tapasztalataink, vezetői attitűdünk, szeretetünk, alapelveink, értékeink rendeződnek. Céljainkkal, céltudatos lépéseinkkel szolgálni tudunk, mert hatásunkat, vagy akár elért eredményeinket megosztjuk.

A hétköznapok szolgálata nem abból áll, hogy minden pillanatban valami különlegeset kell tenned. Hanem hogy tisztában vagy azzal, hogy függetlenül attól, hogy egyedül vagy-e vagy másokkal, hogy otthon vagy bárhol máshol vagy, mindig kapcsolatban vagy az egész bolygóval. Mert egység van. És ezáltal, még ha a legnagyobb titokban is csinálsz valamit, vagy nagyon elhúzódsz a világtól, akkor is hatásod van a külvilágra minden pillanatban. És ezáltal, ha törekszel minden pillanatodat szeretettel és fénnyel feltölteni, élvezni, jól lenni, jól érezni magad, emelően gondolkodni, … akkor, még ha nincs is fizikai kapcsolatod a világgal, az egész Földet és a Naprendszer, sőt az egész galaxist is emeled, segíted a fény útján haladni előre.

A 6. terület nem csak szolgálat, hanem eredmények, az aratás és ezáltal az összegzés és rendezés helyszíne is. Ezáltal céljaidban jöhetnek eredmények, sikerek, amit tudsz összegezni és ha kell, rendezni, hogy legközelebb még nagyobb legyen a siker. Ezáltal életedben most ezek által is léphetsz előre.

Ez mellett pedig a mindennapi életedben is fel tud bukkanni a szeretet és hogy mi az, ami számodra valódi érték és ezt jobban bele is tudod vinni az életedbe. Tehát ez elsősorban nem másokról szól, hanem arról, hogy először te jól vagy, te szereted az életed. És mivel ezt megvalósítottad, bőven van termésed, azt onnantól kezdve meg is tudod osztani másokkal.

A Szaturnusz hozhat valamilyen vizsgákat, vagy hozhat olyan lehetőségeket, ahol át kell lépni a határokat, komfortzónát, hogy mindez tapasztalható és megvalósítható legyen az életedben. Ezáltal rámutat most valószínűleg arra, hogy a hétköznapi élet pici, apró dolgai között mi az, ami nem értékes neked, ami nem szeretet alapú, hogy ezáltal jobbá váljon az egész életed.

Ebből az egészből új, szeretet alapú, céljaid felé előrevivő szokások és az új szokásokból pedig egy új élet-rend alakulhat ki, ami maga a világ szolgálata.

A Szaturnusz a fókuszálás, koncentrálás ereje, épp ezért mindennapi életünk területére, rendezésünkre, szokásainkra, aratásainkra tudunk most „ránagyítani” és jobban koncentrálni. És itt érni el eredményeket.

Itt a Kiscsikó csillagkép is, ami céljaidba, haladásodba képes frissességet, megújulást hozni. Gyermeki lelkesedésed is lehet most, amit érdemes kihasználni.

 

Szaturnusz helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Vénusz, termékeny és gyógyító szerelem

 

A Vénusz ekkor együtt áll a Plejádok csillaghalmazzal, a Bika csillagképben. Ezáltal ez egy nagyon termékeny, szenvedélyes, teremtő és gyógyító időszak tud lenni a vénuszi energiákban.

A Vénuszhoz tartozik egyébként is a termékenység, művészet, anyagba ültetés, szerelem, párkapcsolat, szenvedély, bőség fogalma. A Pleiádok pedig ezt felerősíti, még termékenyebbé, bőségesebbé, szenvedélyesebbé varázsolja.

Ezáltal igazán erős művészi, anyagba öntő erőink és megéléseink lehetnek. Szerelemmel, szeretettel, bőséggel tudjuk formálni, művészien anyagba önteni, amit létre akarunk hozni.

Kicsit még együtt áll Vénusz az Algol csillaggal is, ami által még jöhet egy-két olyan jellegű kihívás, ahol csábításokat kapunk az élettől. Olyan helyzetek, amik szépségükkel, könnyedségükkel el tudnak kápráztatni, de távolabb visznek céljainktól. Ezáltal most nem biztos, hogy a könnyebb, a szebb út a jobb is. Láss át a kísértésen és tedd művészi, életadó szerelem erődet abba az életbe, amit valóban élni akarsz. Leplezd le, nevezd a nevén, akkor elmúlik a „démon hatalma” és ezáltal hatalmad lesz felette.

Ha pedig volt régebben, ahol engedtél a kísértésnek és ennek nem várt, kellemetlen következményei lettek, azokat most be tudod gyógyítani és ezáltal jobban flowba, szenvedélybe, szerelembe kerülni.

Itt a szerelem nem csak egy férfi – nő szerelmet jelképez, hanem magát az élet szerelmét.

Engedd meg magadnak, hogy szerelemben, termékenységben, szenvedélyben, bőségben legyél.

A Vénuszhoz közel van a Felszálló Holdcsomópont is, ami azt mutatja, hogy termékenyen tudunk most előre lépni, új életünket magvait gondozni és táplálni. Míg a jelen igazságai a felszínre tudnak kerülni és ezáltal el tudunk jobban lépni a múlttól.

Ők a 9. területen vannak, ami által ebben hit, magas minőségű tudás, fény van. Ha pedig még szükséged van külső támogatásra, mestereid tudnak neked ebben segíteni.

De legfőképp, ami kell: Higgy és bízz önmagadban, hogy megértél az elmúlt idők alatt arra, hogy valódibbak legyenek a kapcsolataid, termékenyebb az életed és hogy mélyebb szerelmet, szenvedélyt élj át. És ezáltal valami csodásnak adj életet az életedben.

 

Vénusz és a Holdcsomópontok üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Mars, aki elérte a győzelmet

 

A Mars, a férfierő, akarat, belső erő, motiváció, fejlődési vágy, kezdeményezés ereje a Halak csillagkép végén van. Ezáltal fel akar emelkedni egy következő szintre.

Szintlépés lehet jelen itt, amikor valami áthangolódik és felkészül az új folyamat beindítására. Ez miatt még lehet benne valamilyen elengedés, lezárás, összegzés. De ez inkább a „megcsináltam” győzelme, nem fájdalmas.

Benne van még a csend békéje is, amikor már győztünk, de még nem indítottuk be az új folyamatokat teljesen, azok még készülőben vannak bennünk. Így akarhatjuk most az elvonulást, a befele fordulást, hogy meglássuk, mit akarunk győzelmünk után, mi legyen a következő küldetés.

A Mars a 8. területen van, tehát a tudatalattiban történik mindez. Nem biztos, hogy látható, inkább érezhető, érzékelhető. De az biztos, hogy valami ezáltal változik, és minőségileg átalakul. Az elvonulás és a győzelem következtében titkokra, mélyebb igazságokra lehet rálátni, ami által megváltozhat, hogy mit akarsz, hogy miért harcolsz és hogy mibe fekteted be az erődet.

 

Mars helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Uránusz, a felszabadító

 

A lassú mozgású bolygók az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó. Ők most nincsenek annyira speciális állásban, nem annyira kiemelkedők.

Hármójuk közül talán még Uránuszt érdemes megemlíteni, akkor közel van a Felszálló Holdcsomóponttal és mellette még fognak ebben a negyedévben elhaladni bolygók, ezáltal ő lesz közülük most a legaktívabb.

Ezáltal jelen lesz a felszabadulás, megtisztulás, kreatív teremtés, magasabb tudatosság az életünkben. Kitágulhat az életünk iránya, lehetőségei. Ez mellett felszabadulhat majd jobban az akarat, a férfierő is és jobban kapcsolódhatunk belső szabad akaratunkkal.

Az Uránusz most a 9. területen áll, ami a magasabb szintű tanulmányok, hit, istennel való kapcsolat és igazság mutatója. Így ezek tudnak most tágulni, felszabadulni jobban az életünkben. Vagy ezekre tudunk rálátni egy tágabb tudatossággal, vagy akár valami egyedi alkotás is születhet, ami példamutató értékkel bírhat.

 

Uránusz helyzete és üzenete a Te életedben

** Ezt a Nyári személyes előrejelzésedben fejtem ki Neked.

 

Csodákkal teli nyarat kívánok. <3

Szeretettel, Hajabács Klára

 

Gyakorlatok az újholdhoz: megengedés, csend, szeretet

Az Újhold egy mély, varázslatos kezdetet jelöl, mivel a Nappal és a Holddal most együtt áll a Neptunusz és a Vénusz is, a Halak jegyben és Halak csillagképben.

Ez mély korszakváltásból jön itt az elindulás. Viszont a mélység miatt a befejezés nem biztos, hogy tudatos, vagy hogy egyértelműen tudott/látott dolog. Ha ez a befejezés a felszínre jön, akkor az inkább érzésben nyilvánul meg. Úgy érezhetjük magunkat, hogy valaminek, valami nagynak most vége van, valamit el kell engedni.

Ha ragaszkodunk ehhez a régi, mély valamihez, akkor nem biztos, hogy jön a felemelkedés, akkor a mókuskerékben lehet még ragadni. Viszont aki itt tudatosan és mélyen hagyja, hogy megtörténjen a leválás, nagyot mélyülhet és sokkal inkább a láthatatlan világokból indulhat ki a cselekvés és a mostani új kör. Ezért itt mindenképpen érdemes a racionalitást félre téve a szeretetből és az egyéb magasabb állapotokból elindulni előre.

Itt most nagyon elválik a világ két felé: te döntesz, hogy most az egó világát, a félelem világát látod, hogy ezt hagyod, vagy megengeded, hogy megmutatkozzon a szeretet világa, az isteni világ, ami szintén belőled indul ki.

Az isteni vagy emberi arcodat engeded meg látni most magadnak? A félelem erejét vagy a szeretet erejét látod, használod most? Te döntöd el, hogy melyiknek adsz most teret, ez most nem a külvilágtól függ. Ha még nem tetted, nem késő függetlenedni a külső káosztól, hogy mélyre, belülre tudj most érezni és kincsekre lelj magadban.

A megérzések, intuíciók, érzékelések itt csúcsra lehetnek járatva. Rengeteg üzenet jöhet álmokban, látásokban és minden más formában.

Ráláthatunk olyan dolgokra, amik segítenek lezárni a fent lévő ügyeinket is, ezért, ha van olyan dolog, amit tudatosan lezárnánk, érdemes kicsit ránézni, összegezni, kiírni, mert az is segíti ezt a nagyobb befejezést.

Rendkívüli érzékenységgel rendelkezhetünk itt.

Mivel itt a Vénusz is, mindez összeforr művészünkkel, művészetünkkel, emberi kapcsolatainkkal, itt könnyebben érezhetjük az embereket is, és mélyebben tudunk kapcsolódni saját művészetünkkel, vagy párunkkal is.

Nagyon előre visz most, ha mély szerelemben vagy saját magaddal és ha felnézel magadra.
Ezért mindenképpen érdemes ma elmélyülni, csendben lenni vagy ha csinálsz valamit, azt művészien, szerelmesen csinálni. Nagyon mélyen hat most minden olyan tevékenység, amiben meg tudod élni a kreatív művészt, ahol szenvedéllyel tudsz alkotni, és tudod használni a fantáziád.

Ha nagyon racionálisan akarjuk látni itt a dolgokat, csak azt látjuk, hogy titkokba burkolózik a világ. Ezért kifejezetten fontos az őszinteség, a megengedés és elfogadás, hogy ebben a mélységben is megmaradjon a tisztánlátás. Ne akarjuk erőltetve látni, hogy hova is futnak ki a céljaink, pontosan hogyan fognak megvalósulni, stb. Ne akarjunk ma „tudni”, „érteni”, se harcolni, csak érezzünk, tedd le a kardod, pihenj és csak engedd meg, hogy a vágyaid megvalósuljanak.
Nem biztos, hogy ma fognak megvalósulni a vágyaid, viszont ha most megengeded azt magadnak, hogy megvalósuljon az, amit szívből imádsz, hogy megvalósuljon a szerelemben gazdag életed, akkor egy óriásit léptél előre. És ez lépésről lépésre ki is fog bontakozni (ha nem állsz az útjában és nem szabotálod be később sem).

A célok, vágyak megvalósulása, a segítség sohasem jön „csak úgy”. Mert mivel te vagy a teremtő, a te engedélyed kell hozzá, szabad akaratodból. Ez az engedély pedig most a megengedés! Hogy nem akarsz már küzdeni, nem akarsz már a múltadon dolgozni, nem táplálod azokat a gondolataidat, hogy miért vagy te kevés, hogy miért nem kaphatod meg, amiket akarsz, hanem mindezt félre teszed és azt mondod: Készen vagyok! Megengedem, hogy megvalósuljon az, amit akarok.

Mert nem azt akarod, hogy a múltad rendezve legyen, hanem azt, hogy a rendezett múltadból kifejlődhessen egy boldogabb jövő. És most itt az idő, hogy a múltat végleg zárd le, jelentsd ki: készen van! Rendeztem! És most jöhet a jövő, amit megengedek magamnak, hogy megéljem, mert megengedem.

Mivel ők együtt állnak az MC-vel, ezért ennek a minél magasabb szintű működtetése kell ahhoz, hogy előre haladjunk a céljaink felé. Vezetnünk, uralnunk kell ezt a mélységet és felhasználni a győzelemhez és ehhez kell a bátorság is.

Épp ezért nagyon mélyen rá tudunk érezni a céljainkra, mély szinten tisztán tudjuk látni, ha nyitott és felelősségteli a szívünk. Viszont az is lehet, hogy épp még mindig semmit nem látunk belőle, csak irracionális módon, a szívünkre hallgatva kell művészien előre haladni és ebből indítani az új hónapot.

Engedd meg magadnak ma az Életet! Engedd meg, hogy ráérezz, hogy mi az, ami valóban érték a számodra és csak megengedően, könnyedén hagyj mindent elmenni, ami már nem érték, nem emel téged.

Ezen a hétvégén érdemes a szíved vágyával foglalkoznod, vizualizálva átélni a boldogságot, a bőséget, a szerelmet, az örömöt, a céljaid – vágyaid megvalósulását. Éld ma át ezt a fantáziádban és játszd azt, hogy ennek a képnek te vagy a kreatív alkotója és minden pontosan úgy valósul meg (az elmédben és kint is), hogy neked a legnagyobb örömöt adja. Majd akaratoddal add az áldásod és a beleegyezésedet, hogy ez csodálatos módon megvalósul. Ez a beleegyezés, a mai „teremtő parancs”, amivel bármiben előre léphetsz, az a megengedés.

Ne görcsösen akard, ne akard racionálisan megmondani, hogy pontosan mi hogyan valósuljon meg. Engedd el az irányítást, a kontrollt. Ez a hétvége egy varázs hétvége és az, hogy mekkora csodákat, beavatásokat élsz át, csak attól függ, hogy mennyire tudod picit félre téve az egódat megengedni. Most csak ennyi a dolgod belül: lépj hátra és figyelj.

A megengedés nem beletörődés és nem kompromisszum, hanem egy óriási erő. A hit + megengedés pedig varázserő! Varázserő pedig olyan erő, amivel a saját belső láthatatlan erőiddel (belső mágiáddal) megteremted azt az éned és azt a világot, amit élni szeretnél. („Alkosd meg Önmagad”). Szóval ma engedd át magad annak az énednek, ami mindig ott van benned. Ez az éned tiszta, bűntelen, szeretetre méltó, szeretettel teli, értékes, és egyszerűen ő a legjobb jó részed. Engedd meg, hogy ma megmutassa magát neked, hogy megmutasd Magad magadnak és hagyd, hogy a csodálatos és emelő beavatása által közelebb vigyen téged a Szeretethez és a Szerelemhez.

Mivel ez az egész nagyon mély, nagyon érzékeny lehet, ez matt nagyon jól jön, ha mindig van nálad egy füzet, amibe egész hétvégén írod az érzéseidet, gondolataidat, ötleteidet. Nem kell, hogy most értsd, csak rakj ki mindent, hogy szívedbe és elmédbe is minél nagyobb csend legyen. Mert most a Csend avat be. Vonulj el és légy Csendben. Ebben a természet sokat tud segíteni neked.

Ehhez valószínűleg kell egó áldozat. Ez mit jelent? Nem kell itt óriási dolgokra gondolni, pusztán annyi, hogy kell egy kis határozottság, energia befektetés, hogy csendben legyél és megengedj. Jöhetnek ma kihívások, amik bekapcsolják az egódat, amik halogatásra késztetnek, érzelmileg kibillentenek, elviszik a figyelmed valami másra, vagy nem lesz kedved egyszerűen hozzá. Minden kifogás és minden, ami ma meggátol téged abban, hogy csendben legyél, az egód védekezési mechanizmusa, amitől most el kell tekintened. Csak tedd félre, ne harcolj vele. Nem kell még az sem, hogy megold, csak most ne foglalkozz vele, ne is gondolkozz róla. Ha jön valami kihívás a külvilágban, old meg hétfőn, ezt a hétvégét pedig add meg teljesen magadnak. Ha pedig belül jön valami kibillentés, akkor rendezd azt gondolat/érzés kiírással (ne zúdítsd rá a környezetre, belül rendeződj) és éld meg a csend erejének felszabadulását.

Csak engedd meg! Hétvégén minden kihívásodra ez a kulcsszó, ami a megoldást nyújtja. Engedj meg ma mindent, amit akarsz, hogy legyen. Írj listát, hogy mi mindent engedsz meg magadnak mély önszeretetből.

Mit csinálj, ha nem szeretet önmagad ehhez eléggé? Akkor engedd meg az önszeretetet! Engedd meg magadnak az önbizalmat, az értékességet, engedd meg, hogy nagyra becsüld magad. Most ne legyen semmi kifogás, hogy „oké, de”, se pedig az, hogy „hogyan csináljam?”. Tényleg most ennyire egyszerű: hagyd a „de”-ket és csak engedd meg, ez csak egy belső, szívből jövő elhatározás.

Ez most sokat hozzátesz belső békédhez is!

Egyáltalán ne nézz most semmilyen félelem keltő dolgot és ne is beszélgess olyan emberekkel, mert akkor nem jönnek a beavatások! Ezért is a legjobb az, ha csak simán egyedül vagy.

Uncsinak tűnik? Lehet elsőre az lesz kicsit, igen, de ez is csak az egó ellenállása. Viszont minden, ami ebben a csendben most megengedődik általad (a te döntésed által és beleegyezésed által), az hosszútávú dolgokat képes elindítani, amik mivel mélyek, nagyon stabilak.

Engedd el, hogy minden leváljon rólad, amire már nincs szükséged és csak hátráltat, visszahúz.
Szóval mi a feladat most?

Minden, amit akarsz, amit szeretnél élni, ahogy akarsz élni, aki akarsz lenni, abba egyezz bele, engedd meg, hogy megvalósuljon, add rá az áldásod. Ha nem tudod pontosan mit akarsz, akkor engedd meg, hogy minden úgy alakuljon, hogy neked a legjobb, ahogy téged a legboldoggabbá tesz és leginkább örömöt okoz. Engedd meg magadnak az örömöt!

És ne várd! Ne akard! Csak legyél csendben, éld meg minél jobban a szerelmet, a kreativitást, a csendet, a szeretetet (minden, ami ezt gátolja azt írd ki magadból, hogy ezzel rendezd belül), hogy amit megengedtél, annak első morzsái meg is érkezhessenek mihamarabb hozzád. (Ha nincs csend, nincs hely, akkor nem tud megérkezni, ürülj ki, amint ahogy a Hold is.)

Ha a csend még túl nagy falat, vagy nem tudsz kimenni a természetbe, dolgozol, stb, akkor ezzel a zenével segítheted magadban a fent leírt folyamatot:

https://www.youtube.com/watch?v=zwGyF3hUurI

Ha rengeteg teendőd van, akkor is mindenképp állj meg egy kicsit és adj magadnak időt erre a gyakorlatra.

Bátorság, ha ezeket szívből megengeded magadnak, később nagyon hálás leszel magadnak! Hiszen megengedéseddel minden a lehető legjobban alakul, úgy, ahogy neked a legjobb. Épp ezért egyáltalán nincs mitől félni!

Engedd meg, hogy Önmagad legyél, hogy te legyél a megtestesült béke, a boldogság, a szerelem, a szeretet, az öröm, függetlenül minden külső körülménytől.!

Októberi újhold

Az Újhold magyar idő szerint pontosan 21:31-kor esedékes. Ezért, ha teheted, ebben a +-5 percben szentelj egy kis időt az Újholddal való kapcsolódásnak. 

Mint mindig, most is, a kezdetben benne van az egész, így az Újhold üzeneteit a Teliholdig erősen érezhetők, majd utána már engedjük el a megvalósult dolgokat, hogy megint helyet teremtsünk általa a következő újnak. Ezért az október 31.-i Teliholdra fognak kiteljesedni azok a belső folyamatok, amiket most indítasz be.

A tér tengelye most a Baktól halad a Rák jegy felé, az idő tengelye pedig a Szűztől a Halak felé. Így a jegyek szempontjából a kint történő célirányos cselekvés hatására jobban tudatosíthatjuk szívünk szavát. A belső rendből pedig haladhatunk a mélyebb kapcsolódás és egység felé.

Ha most döntést kell hoznod a külvilágban, azt a szíved szerint hozd, az alapján lépdelj előre, mert az visz közelebb a küldetésedhez, még ha nagyobb bátorság kell hozzá és „veszélyesebb”, akkor is.

A külvilágnál még a Nyilas csillagkép és a Kígyó Farka van jelen. Így most ideje megtudni az igazságot azokról a rejtett ösztöni erőinkről, amikről eddig nem tudtunk. Így most ezekre láthatunk rá jobban. Ezek az igazságok gyakran elakadások, problémák formájában jönnek, hogy jobban megismerhessük az árnyékos oldalt is, a maga erejével együtt, hogy ezt felismerve, már rendelkezhessünk felettük. Így válunk egyre tudatosabbá, egyre teljesebbé.

A szemközti Ikrek csillagkép segítségével tudatosan együtt kell tudnunk működtetni ezeket az ellentétes részeinket, vágyainkat, saját polaritásainkat, hogy az Egyszarvú segítségével egységben, szeretetben tudjunk lenni. Ez is a Tejút része, itt van vége a Nimród csillagképnek. Az Ikrek is egy fény kapu, ami segít nekünk lehozni a Fény üzeneteit, hogy aztán a Rákkal anyaggá formálhassuk azt.

Mivel rengeteg szembenállás is van most, ezért kifejezetten erősen jelennek meg az ellentétek. Sok mindenben érezhetjük, hogy választanunk kell, illetve érezhetjük azt is, hogy egy dolog egyszerre nagyon tetszik meg nagyon nem. Ezáltal rengeteg ilyen ellentétes érzés/gondolat/helyzet alakulhat ki most.

Ezekkel az a dolgunk, hogy az egység összehozó, szeretettel feltöltő tekintetén keresztül rájuk pillantsunk és meglássuk, hogyan is tudjuk őket összefésülni. Vagy megérezhetjük általuk, hogy mi is tölti el valójában szeretettel a szívünket, mert lehet, egy harmadik opció lesz a tökéletes választás. Épp ezért ne féljünk most egyáltalán a szélsőségektől, mert most minden információt hordoz a számunkra, amivel jobban megérthetjük kik is vagyunk és mire is vágyunk valójában.

Az idő tengelyénél a múlt, az alap az Oroszlán csillagképben van, és itt van a Szextáns is, ami a korábban megkapott útmutatásokra mutat. Így az előző időszakban kapott felismeréseinkre, amik szinkronban vannak a szeretettel, saját bátor önfelvállalásunkkal és önazonosságunkkal, tudunk építkezni.

A jövőnél most is a Vízöntő foglal helyet, de itt nem a Jövő Vize hangsúlyos, hanem maga a Vízöntő, az Ember része. Ez az alak az, aki tudatos a múlt és a jövő felé is, aki jól mozog az időben, és tudatosan törekszik felszabadítani önmagát. Ez a jelen szimbóluma. Így előre a jelen pillanatainak tudatos megélésével jutunk. Tehát ne foglalkozz azzal, hogy mi minden lehet a jövőben, se azzal, hogy mi minden volt a múltban. Csak éld meg azt, ami most történik, mert az itt és most történő dolgok mutatják, hogy merre kell menned, hogy elérd a szívbéli céljaidat.

A harmadik tengelynél a Nadir, az ég legmélyebb pontja most a Vitorlában, a Zenit, az ég legmagasabb pontja pedig a Gyíkban van. Ideje vitorlát bontani és száguldani az ég vizein, a Gyík fénnyel teli kreatív és zseniális üzenetei által felfelé.

A Nap-Hold együtt állás most a Spica csillagnál van, az 5. életterületen. Így saját életünk kreatív teremtésében, saját kiáradásunkban, a szerelem és öröm gyakorlati megélésében, cselekvésünkben, alkotásainkban, kockázatvállalásunkban, bátor önfelvállalásunkban tudunk az eredmények szüretelése által megújulni. 

Ez az Újhold abban is segít az életünk teremtésének új körével, hogy jobban felszabadíthatjuk a bennünk lévő erőt és megvalósíthatjuk mélyen magunkban az érzelmi biztonság megalapozását, a mély titkos tudás bölcsességeinek feltárását és tudatalattink radikális átalakítását. És ennek természetesen, mint mostanában mindig, a gyakorlati életben is meg kell jelennie. Szóval amit felfedezünk, eldöntünk, meglátunk, azt azonnal alkalmazni, kiárasztani is kell, céltudatosan haladva előre.

A Plútó és a Merkúr tisztánlátásunkban, gondolkodásunkban nagyon meg akar éreztetni velünk valamilyen változást, egy mélységet, amit felfedezve sokat tudunk nyerni. Mivel a Merkúr itt már retrográd, ezért itt ráérezhetünk jobban saját nézőpontunk bizonytalan pontjainak mély gyökereire is, illetve saját, hozott, régebbi tudásunk mélységeire is.

Ami szintén már az Újholdkor is bőven érezhető, az a Vénusz és Neptunusz között lévő szembenállás. Ennek köszönhetően emberi kapcsolatainkba, művészetünkbe, egyensúlyunkba kapcsolódhat be a mélység, a mélylélek. Így a női oldalban lévő rend, béke egy csodás mélységet, mély egységet tud hozni, ami, ha kiteljesedik, ilyen túl szép, hogy igaz legyen érzést is kelthet. Szóval, ha sikerül művészünk rendjét megélni és mélyen kapcsolódni általa, akkor csodákban lehet részünk, amik előre visznek a céljaink felé.

Teliholddal nyitjuk a hónapot, ezeket a lehetőségeket hozza

A Nap most a Mérleg jegyben és Szűz csillagképben jár. A Szűz csillagkép belső munkái, belső rendezése most ezáltal aktív. Végezzük a belső átalakítást, hogy aztán pár nap múlva, a Holló csillagképeinél beavatást nyerhessünk a következő élet-bölcsességbe. Ez kell ahhoz, hogy belső egyensúlyunkat, harmóniánkat és a nagyobb belső békét most elérjük.

Mivel a Nap a 4. területre került, így jobban megismerhetjük saját képességeinket, saját múltunkat. Most akkor vagyunk egyensúlyban, ha egyre inkább felfedezzük és használjuk hozott képességeinket és ezekre építkezve haladunk az életünkkel előre. Ahogy ezeket megéljük emberi kapcsolataink által is, tudósként fedezzük fel még inkább önmagunkat, hogy nagyobb kiteljesedésben lehessünk jelen.

Szemben a Hold a Kos jegyben mutatja, hogy érezzük az erőt és most érzelmeinkkel tudunk nagyon beindítani dolgokat. És ezt be is kell fogadni, mert ez segíti a mélyülést és az előző kör lezárását. Ezen kívül, a Hold a Halak csillagképben egy mély érzékelést is mutat és mivel a szemben lévő Nap ide világít, így láthatjuk is, hogy mi van mélyen bennünk, a láthatón túl, mi akar most befogadásunk és táplálásunk segítségével most elindulni.

Lehet most még csak érezzük, szóval figyeljünk a jelekre, az üzenetekre (amit minden történés magában rejt) amik itt és az egész hónapban jönnek, mert mind mély tanulságokat hordoznak a mi legmélyebb szintű részeinkről. Ezáltal segítik a mély egységet önmagunkkal. (Lehet először azt mutatják meg, hogy ki nem vagy, hogy így, leszedve magadról a héjakat, kerülj mélyebbre, hogy meglásd a belső fényed. Így érdemes ítélkezés mentesen nézni most életünkre.)

A Hold a 10. területen van, így ez kell ahhoz, hogy előre haladjunk. Az érzéseink vezetnek most minket, főleg, hogy a Neptunusz is együtt áll az MC-vel. Eközben még mindig tart a mély jövő tisztulás, a Vízöntő Jövő Vize által, ami a Neptunuszra zúdul. Retrográd mozgásának köszönhetően mutatja az utat, hogy milyen kétely, bizonytalanság szab gátat előrehaladásunknak mély világunkban. De ezt bölcsen, célirányosan meg is fejlődhetjük, amiben a Jupiter-Plútó-Szaturnusz is segít.

Szóval ahhoz, hogy most előre haladj, az a legfontosabb, hogy hogyan érzed magad! Ha szenvedsz, akkor nem a külvilág dolgaitól szenvedsz valójában, hanem attól, ahogy hozzáállsz az adott problémához. Nem számít, mi van most kint, törekedj arra, hogy jól legyél. Érezd magad úgy, amilyen életet akarsz élni, ami összhangban van azzal, aki vagy (a szíved vágyaival). Érezd most azt, hogy szeretsz és szeretve vagy, hogy támogató kapcsolataid vannak, bőségben, szabadon élsz. Amit csinálsz, azt csináld szenvedéllyel, flowban, játszva, örömben. Ezek nagyon előre visznek, mert mind teremtik a szebb – bőségesebb – boldogabb jövőd! Te döntöd el, hogy hogyan érzed most magad és érzéseiddel milyen életet teremtesz magadnak (merre mész tovább).

Az idő tengelye most a rendből (Szűz jegy) mutat az egység (Halak jegy) felé, mögöttük pedig az Oroszlán és a Vízöntő csillagképek vannak.

A múlt tisztánlátása, szeretettel való feltöltése, rendezése, elemzése adja a stabilitást, ami visz felfelé a mélyebb egység, érzékelés, kapcsolódás felé, ami által szabadul fel a jövőnk. Így ez a Telihold is a szabadság felé vezet. Hogy felszabadítva önmagunk, belső képességeinket, odaadakozhassuk a világnak szabad Önmagunkat. Itt az Eridanusz, a spirituális út vége az a hely, ahol a lélek felszabadulhat a tér és az idő láncai alól is. Legalábbis ilyenkor van esélyünk ráérzékelni az ezzel kapcsolatos aktuális üzenetekre, hogy feljebb emelkedhessünk és közelebb jussunk utunk végéhez.

A Zenit, az ég teteje most az Androméda és a Gyík közötti tér, itt a Pegazus is. Pegazus szállítja a Gyíkot, tehát Zeusz villámait, tehát az isteni gondolatokat, ötleteket, fényt. Az inspiratív gondolataink ezért igazán zseniálisak lehetnek itt, amik mindenképp felfelé visznek. Nyitva az információs sztráda az ég felé. Figyeljünk oda, hogy mit mondunk, mit hallunk, mert ez most (is) fontos.

Minden szó, amit gondolsz, vagy kimondasz, teremtő erővel bír! Valóban úgy beszélsz a saját életedről, úgy fogalmazod meg a mondandódat, ami a szabadabb életed megteremtését támogatja? Vagy még mindig panaszkodsz, degradálod magad, összehasonlítgatod magad másokkal, önsajniban vagy? Változtass!

Androméda ilyenkor mindig arra is emlékeztet bennünket, hogy félre kell tenni kicsit egónkat, meghozni azt az áldozatot, hogy jöjjön ez a segítség a feljebb lépéshez. Mivel itt a Hold és Neptunusz, ez valószínűleg érzelmi áldozatot „követel”, érzelmeinken kell vezetőként úrrá lennünk, bölcsen, következetesen, higgadtan, kitartóan, türelmesen, tudatosan.

Tehát neked kell az életed vezetőjeként úgy döntened, hogy abbahagyod, hogy lehúzod a saját életed a lehúzó érzéseiddel. Válaszd a felemlő érzéseket, tudatosan és kitartóan, lépésről lépésre, türelmesen gyakorold.

Sokáig éreztél lehúzó érzéseket önmagaddal kapcsolatban. A szokásoddá alakult már, szóval idő, amíg úgy sajátítod el a pozitív hozzáállást, az emelő érzések tudatos és folytonos megélését, hogy már könnyedén és automatikusan menjen. Gyakorold. Ahogy rajtakapod magad, hogy megint sz@rul érzed magad, változtass! Változtass az érzéseiden, a hozzáállásodon, de ez ne menjen át a probléma szőnyeg alá söprésébe. Ezzel az új hozzáállással, könnyedén oldd meg az összes problémád. A te kezedben van a döntés hatalma, hogy milyen érzéseid vannak egy adott helyzettel kapcsolatban. Mindent lehet könnyedén venni.

A tér tengelye most a Bak jegyből a Rák felé mutat. Így ez is az érzelmek bölcs uralására hívja fel a figyelmet. Uralkodóként állni a külvilághoz is, így lenni jelen a kapcsolatainkban, közben pedig érzékelni magunkat. Engedjük meg magunknak, hogy érezzünk, csak legyen itt a tudatos megfigyelő.

A 3 mester most a kapcsolatainkban teljesedik ki. Így most kintről jöhetnek a tanítások, tükröket mutathatnak nekünk. De mivel megvalósító kapcsolatban vannak még mindig a retrográd Marssal, mindez visszatérő erőnk magasabb szintű megvalósításában is segít. A Mars a 11. területen ő is a szabadsághoz való előrehaladást hangsúlyozza, ebbe teszi ő is az erejét. Ezáltal fontos most a támogató közeg is.

A Mars Vénusz emelő kapcsolatának és a Vénusz – Merkúr támogató kapcsolatának köszönhetően pedig erről művészien át is adhatjuk az információt, gondolatainkat másoknak. Így könnyedén le is tudjuk kommunikálni, hogyha valami új dolgot akarunk beindítani a nagyobb szabadság érdekében. A művészetünk emeli a szabadságunkban lévő erőt, ami megvalósítja a 3 mester tanításának gyakorlatba ültetését, ami előhozhat valamilyen kommunikációs képességet, igazság művészi megértését is, amivel még nagyobb szabadságot és megújulást tudunk kiteljesíteni.

A Vénusz művészete pedig most a szeretetről szól, ugyanis most ő érte el a Regulus csillagot. Így ideje van most megszeretni a bennünk lévő magasabb szintű nőt, a művészt.

A Merkúr szemben áll az Uránusszal, így most, ami még segít az itt lévő energiák kiteljesítésében az erősen a magasabb, új szinten történő tisztánlátás. Tágul a tudatunk. Ez által felszabadultabban tudjuk alkotni, kreatívan a saját életünket az új, tágabb gondolkodásunkkal és kommunikációnkkal. Érdekelhetnek itt jobban az eszmék, az új dolgok.

A Nap és a Hold is megvalósító kapcsolatban állnak az Ascendenssel, ami nem csak a Rák jegyre, hanem az Ikrek csillagképre és az alatta lévő Szíriusz csillagra is mutat.

Így most ezt az egészet a Szíriusz energiáinak tudatos alkalmazása segíti, illetve a leírtak által tudjuk magunkban is magasabb szintre emelni a Szíriusz energiáinak tudatos használatát. A Szíriusz a Nagy Kutya csillagképben van, így azt mindenképpen el akarja érni, hogy erősödjön saját hűségünk önmagunkhoz, és mivel Nimród kutyája, így a bennünk lévő Fényhez is. Ezzel a szeretet alapú bölcs és tudatos hűséggel tudjuk most a legmagasabb szinten kiteljesíteni a Nap és Hold kiteljesedését, ami most képességeink rendezett használatából és megérzéseink követéséből tevődik össze, hogy a rendből haladhassunk a nagyobb egységhez.

Összességében láthatjuk már ebből is, hogy ez az időszak mennyire az érzésekről szól. Hogy képesek vagyunk-e uralkodni az érzéseinken, mert ezáltal egy magasabb szinten érzékelhetünk rá arra, hogy kik is vagyunk, milyen képességeink vannak és miért vagyunk itt egyáltalán. Az érzelmeken való uralkodás nem elfojtás vagy elnyomás, hanem az érzések helyes kezelése, hogy azok ne uralkodjanak fölöttünk. Ezáltal jobb kapcsolatot alakíthatunk ki a női energiához tartozó dolgainkkal is, így nagyobb egységet érhetünk el.

A bennünk élő művész, a nő felszabadítását kell most meglépnünk, belül. Ez a rész az, aki érez, aki érzékel, aki befogad – táplál – elenged. Ő a passzív oldal, aki leginkább a látszat mögött tevékenykedik, épp ezért a nagyon a látszatra épülő világunkban régóta elfeledkeztünk arról, milyen fontos is az, amit ő tesz. Pedig befogadás nélkül nincs siker, nincs győzelem.

Így tegyük félre azt a racionális kényszert, hogy „hiszem, ha látom”, mert ez a hónap nem ilyen lesz! Azok a lényegi dolgok, amik itt történnek, láthatatlanok a fizikai szemnek, először. Belső szemeinkkel és hitünkkel tudjuk csak felfedezni, érezni az itt történő csodákat. És ha képes vagy valóban elhinni, hogy ez a valóság, hogy tényleg történik, hogy tényleg képes vagy megérezni, hogy ki vagy, akkor megjelenik a külvilágban is és idővel érthetővé válik. A hited nem visszaigazolható, nem bebizonyítható, ezért hit. Amit hiszel, azt a valóságot teremted meg. És te döntöd el, hogy miben hiszel.

Én többek között abban hiszek, hogy ez egy nagyon csodálatos és emelő hónap, tele lehetőséggel, sikerrel, szeretettel, bőséggel és boldogsággal.

A 2020-as őszi napéjegyenlőség

Az napéjegyenlőségek (a tavaszi és az őszi is) azt mutatják nekünk mindig, hogy ilyenkor az energiák összhangban, harmóniában vannak egymással. A férfi és a női oldal kiegyenlítődik. A polaritások mind ugyanolyan mértékben vannak jelen, tehát nem egy arany középút, hanem inkább a végletek, a különböző oldalak egyensúlya. Ilyenkor lép be a Nap a Mérleg jegybe is, ami szintén a harmónia, béke, szépség és mind a polaritások gyönyörű tükre, az emberi kapcsolataink jelképe is. (Hiszen például párkapcsolatunkban látható legjobban, hogyan is működik életünkben a férfi és a nő harmóniája.)

A másik napéjegyenlőség tavasszal van. Akkor kezdődik az asztrológiai év, elindulunk felfelé a fény útján, feltöltekezünk, teremtünk, tápláljuk elvetett magvaink és itt, amikor a Nap újra erre az egyensúlyi ponthoz ér, elérkeztünk éves utunk feléhez. Így itt kezdődik az asztrológiai ősz, a valódi betakarítás, aratás. Itt jönnek az eredmények.

Az eredmények mindig jönnek! Ha nem tetszik, aminek az eredményét tapasztalod, akkor nézd meg, hogy mit vetettél el. És változtass. Ha tetszik az eredmény, akkor is nézd meg, minek köszönhető az, hiszen akkor ezt már könnyebben tudod legközelebb is tudatosan felhasználni.

Az ősz mindig elhoz egy mélyülést önmagunkba, egyfajta befele fordulást, belül. Tehát lehet egyébként olyan életet élsz, hogy rengeteg ember között vagy, de belső világod, éned is sokkal inkább hívogat. Jól esik már ilyenkor bevackolni, magunkra figyelni, elmélyülni önmagunkban. Így ez az önismereti belső munka tökéletes ideje – nem csak ma, hanem az egész őszi-téli időszakban.

Mint ahogy a természet is ilyenkor már elkezdi levetni a régi arcát, úgy mi is a belső elemzéseinkkel, rendeződésünkkel párhuzamosan már elkezdjük lerakni ezt az évet, hogy aztán tavasztól újra kezdődhessen az új. Így az őszi-téli időszak mindig már a jövőről is szól. Olyan leckék, olyan feladatok jönnek, amik már a tavaszi kezdetre kezdenek felkészíteni, hogy amire odaérünk, készen álljunk, már belül megérlelődjön, hogy már kint is elindulhasson.

A munka mindig belül kezdődik! Az, ami látszódik, az már csak olyan, mint a jéghegy csúcsa. A legtöbb erőfeszítés a sikerhez, az eredményekhez (bármilyen életterületen, bármilyen szituációban) belül történik, mert akkor tud igazán stabil lenni. Akkor tudja a következő aratáskor azokat az eredményeket hozni, amik boldoggá tesznek, ha most, az őszi-téli időszakban elvégzed a most kellő belső munkát, ami felkészít a későbbi tervezésre, majd a külvilágban való elindulásra.

Ez minden évben így van. És az, aki már évek óta együtt halad a természetes ciklusainkkal, ezt jól érzi. Ha nem, nem gond, csak kezdd el. Helyezd át a fókuszod befelé, kezdj el mélyülni önmagadban és szembenézni önmagad csodálatosságával.

Biztosan érzed azt is, hogy ez az év eléggé különleges. Igen, nagy váltásban vagyunk, de erről már sokan írtak. És mivel ez a napéjegyenlőség az egész őszre hatással van (mivel a kezdetben benne van az egész), ezért úgy gondolom ez egy fontos pont, amit megéri jól ismerni.

 

Szóval nézzük, mi is kezdődik el ma:

Ez a napéjegyenlőségünk képlete. Nem gond, ha nem érted, mindjárt mondom mi van rajta, most csak vess rá egy pillantást. Mert az energia így is átmegy egy kicsit.

Ha jól megfigyeled, láthatsz rajta egy piros háromszöget, ez a háromszög mutatja nekünk most, hogy milyen erőbefektetésekre van szükségünk ebben az időszakban.

Bal oldalt van a Jupiter – Plútó – Szaturnusz hármas, amit már jól ismerünk, hiszen az egész évünket áthatja. Ők a nagy mestereink idén, ők dolgoznak bennünk teljes erejükből azon, hogy megtörténjen a sorsfordító emelkedés a minőségibb, istenibb saját utad felé. És mivel együtt állnak az Ascendenssel, az első életterületen helyezkednek el, így ez a negyedév teljes mértékben azt mutatja nekünk, hogy amit ők idáig tanítottak, azt tudatosítani kell, és beépíteni önmagunkba, saját személyiségünkbe. Tehát az eddig tanultakat a gyakorlatba ültetve elkezdeni megélni azt és elindítani lelked magasabb szintű szárnyalását (Sas csillagkép) összhangban az önvalóddal, együtt működtetve azt az egóddal (nem küzdve ellene).

Ennek a megvalósítására törekszünk most nagyon. Ezt most úgy tudjuk megvalósítani, hogy megnézzük a háromszög másik két csúcsát is és azokat alkalmazzuk.

A Merkúr (a képen fent) épp együtt áll a Spica csillaggal. A Spica a Szűz csillagkép csillaga, és ez jelzi konkrétan az aratást (a neve is azt jelenti búza). Így a Merkúr elemző, tisztán látó, értelmező képességével mindenképpen rá kell nézni, hogy mi az, amit most aratunk, mi minden van most és (nem túlagyalva) kielemezni, tisztán látni, hogy mi is vezetett idáig. Meg kell néznünk azt is a saját életünkben, hogy mit tanítanak annyira a fentebb említett nagybolygók, mert kell ezt már látni.

Összességében a mesterek arra tanítottak egész évben, hogy hogyan tudsz jobban Önmagad lenni. Megmutatták, mi minden hátráltat ebben, sőt biztosan le is romboltak bár dolgot. Elintézték, hogy sokat legyél otthon, hogy tudj elvonultan befele és a saját életedre figyelni. És ha a félelmet legalább egy kicsit tudtad uralni és kihasználni a helyzeted a saját javadra, akkor biztosan szuper felismerésekre tettél szert idén, amik előre visznek és támogatnak téged a sokkal jobb életed felé. (Ha nem jól használtad ki eddig az évet, nem gond. Akkor most tedd meg ezt az önvizsgálatot, most szűrd le a következtetéseket, most lásd meg, mi mindent is akart neked tanítani és miken kell változtatnod. Még megteheted.)

Szóval neked mit tanítottak? Engedd, hogy megmutassa magát neked a kellő információ. Ha nem látod, kérj olyan embertől segítséget, aki valóban mesterként tud neked ebben segíteni és tanítani. Vagy ha együtt dolgoztál egy ilyen emberrel korábban, akkor szüreteld le az általa tanított dolgok lényegét.

A Mars, a háromszögben lent, pedig ezekhez erőt ad. Akaraterőt, lendületet, motivációt. De mivel retrográd, így itt is rámutathat fontos pontokra, gyenge pontokra, amik erősítésével még több erőre, lendületre, motivációra tudsz szert tenni.

A Mars akarata most együtt rezeg az égi akarattal, így akkor tudod ezt valóban magas szinten működtetni, ha szíved és elméd összhangban tud működni, tehát te is azt akarod megvalósítani, amit a szíved súg. (Ami sokszor irracionális, sokszor olyan, hogy nem is tudjuk, hogyan fogjuk végig csinálni.) Ha szembe mész szíved akaratával, akkor érezheted azt igazán, hogy ellenállásokba ütközöl.

Akkor tudsz most valódi eredményeket elérni, hogyha a Merkúr tisztánlátását, elemzését ötvözöd a Mars szív-elme akaratával. Lásd tisztán, mit is akarsz! Mit súg a szíved. Ha egyedül nem megy, kezdj el foglalkozni ezzel a témával mélyebben, segítővel. Mert ez a nagy változás, az idei sorsfordítás az egész további életedre kihat. Érdemes a lehető legtöbbet kihozni belőle, mert elszáll melletted. Ezért nem lehet kifogás sem az, hogy nincs időd magadra, sem az, hogy nincs pénzed. Ezt idén meg kell tenni!

Beszélj másokkal a vágyaidról, a céljaidról, mert a kommunikációnak most nagy teremtő ereje van. Ezzel összhangban pedig hagyd abba a panaszkodást, a pletykálkodást, önmagad és mások sajnálását és az egyéb lehúzó, negatív kommunikációt, mert ezzel saját magadnak teremtesz további olyan dolgokat, hogy legyen okod rosszul érezni magad. E helyett fejezd ki inkább az örömöd, a hálád, a szereteted, emeld magad és másokat is a tiszta, megegyező, támogató kommunikációddal.

A Hold együtt áll az Antares, a Szeretet csillagával. Szóval itt az idő szeretni! befogadni azt, táplálni önmagunkban és táplálni másokat is vele annak kiárasztásával. Engedd szabadon és éld meg szabadon a Szeretetet. Ekkor fogod magad igazán otthon érezni ősszel és ez segít ahhoz is, hogy szabadon kapcsolódj saját képességeiddel. Engedd szabadon a múltad, fogadd be tanításait és engedd el. Rázd le szívedről a láncokat és szeress. Ez kell a harmóniához.

Ha nem megy, tegyél érte, hogy menjen! Tőled függ! A múlt láncainak lerázásával most te is képes vagy szabadon szeretni. Csak tedd meg.

A Vénusz, belső művészünk még mindig művészien akar alkotni, megélni a művészet örömeit, kiáradóan, megmutatva ezt a világnak. Tedd meg, engedd szabadon, bármit is érezz belül, hogy csinálni akarsz. Ami formába akar öntődni az életedbe, annak adj teret és időt, meg persze pénzt. Tegyél a saját, magasabb szintű életed megteremtésébe pénzt! Hiszen ez nélkül az új életedben sem lesz pénz. Ha bőséggel teli életet akarsz, akkor pénzt kell tenned a saját életedbe. (Nem feleslegesen költekezve, hanem úgy, ahogy most a művészednek, az életed művészi megalkotásához kell!)

A külvilág most nagyon a múltadat tudja mutatni. Belül keresd a válaszaidat, önmagadban. Ha kívülre nézel, ha elhiszed a világnak azt, amit most mutat neked, akkor a múlthoz kötöd saját magad. Rugaszkodj el kicsit a jelenlegi körülményeidtől és lásd úgy, mint egy művész egy tiszta lapot, ahová azt festhetsz fel, amit csak akarsz.

Ha megvizsgálod az elmúlt minimum fél évet, akkor láthatod, hogy mi minden volt a tanítás, hol mindenhol fejlődtél és miben kell még. Látod a képességeidet, és azt is, hogy mit akar a szíved, miben leli most leginkább örömét. Fess erről egy új képet és azt kezd el táplálni belül, hogy megjelenjen kint is. Minden változás belül kezdődik és csak idővel jelenik meg kint. Ha a kint-ből indulsz ki, a múltban élsz. Lépj ki a saját időhurkodból végre! És járd a szeretet útját és legyél tudatos teremtője az életednek.

Mélyülj el belső világodban, láss rá a benned lévő titkokra, vágd le magadról a múlt láncait, hogy megszülethessen a téli napfordulóval életedben a fény, ami valódi örömöt hoz az életedbe. <3

A személyes őszi előrejelzés regisztrációja lezárult. Konkrét kérdésedet, érdeklődésedet szeretettel várom a hello@alkosdmegonmagd.hu címen.

Szeretnéd tudni, hogy mindez hogyan kapcsolódik a te személyes képletedhez?

Hogy például hol van az életedben idén a mesterek tanítása? Mi az, amit a Merkúrral tisztán kell látnod, aratnod és hol működik benned most a Mars ereje? Vagy épp, hogy milyen életterületedre fókuszálva tudsz ősszel előre haladni?

Rendeld meg a limitált Őszi személyes előrejelzést itt:

A legtöbb előrejelzéssel ellentétben nem azt fogod megtudni, hogy mi fog történni, szóval nem egy lehúzó, kritizáló és bekorlátozó anyagot kapsz. Helyette nagyjából 10 oldalon, mélyen és részletesen kifejtem neked, hogy mi mindent kínál tálcán személyesen neked az univerzum az ősszel, hogy erről a tálcáról azt emelhesd le, amire neked szükséged van.

Az ára mindössze 4.990Ft!

Egy hagyományos elemzéshez vagy előrejelzéshez ez egy töredék ár, hogy biztosan megengedhesd magadnak. Fizetni átutalással tudod, ehhez minden szükséges infót elküldök a megrendelésedet követően!

Már csak ennyi ideig elérhető az előrejelzés:

Napok
Órák
Percek
Másodpercek

Számlázási címed:

09.17 Újhold – Új életed bölcsebb rendje születik

A Nap-Hold együttállása, tehát az Újhold most a Szűz jegyben, Szűz csillagképben, a Serlegnél van. Ebből egyértelműen látszik, hogy elindul a belső munka, a belső alkímia által az új rend. Legalábbis ebben a holdhónapban belül ezt törekszünk elérni. Attól függően, hogy melyik életterületeden van most az Újhold, ott kezdődik ez az új holdciklus, tehát azon az életterületeden újulsz te meg és ott kell most elvégezned a belső új rended kialakítását.

(Ha még nem töltötted le az útmutatót, hogy ezt hogyan nézd meg, töltsd le a cikk alján és lásd még tisztábban, hogy mi a jelenlegi lépés az életedben.)

Ráadásul mivel az Újhold most együtt áll az MC-vel is, ezért mindez előre visz minket, vezet céljaink felé és segíti életfeladatunk megvalósítását. Az új rended alapján kell vezetned innentől kezdve a saját életed. Ez nélkül tapasztalhatsz akadályoztatást, hogy nem tudsz előre haladni.

A Nap a Serlegnél pedig nyitottságot ad, tudásszomjat, mélyre és magasra akarunk nyitni és onnan leszívni a tudást. Ez segíti a rendezést, de ha nem ülteted a kellő mértékben a gyakorlatba azonnal a tudást, tehát ha csak gyűjtöd az elméleteket, de nem kezded el azt használni még az apró pillanatokban is, akkor inkább a káoszt növeled vele.

Ahhoz, hogy valóban nyitott lehess, hogy be tudd fogadni azokat az információkat, inspirációkat, azokat a megéléseket, amiket most kell, üresnek kell lenned. Hiszen nem tölthetsz bele semmit egy teli serlegbe, igaz? Törekedj kiüresedni, végezz egy nagytakarítást belül, dobáld ki a múltbéli dolgaidat, ürítsd ki az elméd, hogy meglásd a jelenben az aktuális értékeket.

A Nap és a Plútó még mindig (és még több napig) emelő kapcsolatot alkot, erről írtam az előző blogbejegyzésben. Így ez egy sorsfordító Újhold, ami valóban változást, minőségi szintlépést képes hozni. A Plútó sok erőt ad neked a jelenlegi lépésedhez. Lépd meg, lásd meg azt az újat, ami épp bontakozik ki és ha kell, rombold le a régit, ami még korlátoz benne.

A Nap – Szaturnusz kapcsolat mutatja (ami épp ezen a napon ér el a csúcsára), hogy ezt azonnal a gyakorlatba is kell ültetni, célirányosan, bármi is kezdődik, bármire is látsz rá. Így lesz ez teljes értékű emelkedés és kialakulhat új életed rendszere, ami egész évben ott dolgozott benned.

Ha vannak leírt céljaid, akkor azokat mindenképpen vedd elő ma és nézd meg, hogy hol tartasz bennük, mi készült el, mihez kapsz most segítséget. Ezek is segítik a tisztánlátást, egyrészt, hogy mibe fektesd ezt az erőt, másrészt pedig így jobban értheted, miért is történik az az életedben, ami.

Ebben a hónapban láthatod meg igazán, hogy az idén mi mindent vetettél. Most aratsz. És bármi történjen is itt, ha átgondolod március óta az évet, láthatod, mi vezetett idáig, minek az eredménye mindez. És ezt nagyon jó tisztán látni, ha tetszik az eredmény, akkor azért, hogy megerősítsd magad ez aláltal. Ha pedig nem tetszik az eredmény, akkor azért, hogy tudd, mit kell máshogy csinálni, hol van káosz, amit rendezni kell és hogy lásd, te vetetted ezeket a magokat és épp ezért te is tudsz változtatni a saját helyzeteden.

A Merkúr megvalósító kapcsolatban áll a Jupiterrel (szintén 17.-én a legerősebb), ami a Merkúrnál inkább a megértésre, megértetésre éleződik ki.

A Merkúr épp végig haladt a Holló csillagképben, így biztosan itt is ráláthattunk pár bölcsességre, titokra, még ha nem is értettük teljesen az összefüggéseket, a valódi jelentést. És itt a Holló végénél, a Jupiterrel kiélezett kapcsolat által válhatunk igazán birtokosaivá annak a tudásnak, hogy mindez, ami az utóbbi napokban bejött az életünkbe, azok az impulzusok, információk mit is jelentenek.

Megérthetjük az összefüggéseit, a rendszerét a jelenlegi helyzeteknek sokkal könnyebben. De ebbe tudatosan kell energiát fektetni, például kicsit elvonulni és összegezni, átnézni mik történtek, ha kell akár segítséget kérni az értelmezésében. Mert a tiszta, bölcs elme az, ami a leginkább átlátja ezt a rendszert. És ha még te nem tudsz teljesen tisztán látni, kérj külső segítséget hozzá.

Ha találunk az elménkben valami kidobandó dolgot, valami rendezni-tisztítani valót, akkor abban a Vénusz szívesen segít nekünk most, és ott a Rák elengedő lábánál, az Acubens (Olló) csillagnál támogatva tiszta elménket levágja (tudatalattinkból, mélyen belülről) ami már hátráltat minket. Ezáltal a Vénusz segít abban is, hogy még felbukkanjon az, amivel szembe kell néznünk, de még nem tettük meg.

A Vénusz ezeket most leginkább a testi megéléseink, a nőiesség, a művészet, az emberi kapcsolataink által mutatja meg.

A Vénusz megvalósító kapcsolatban áll az Uránusszal, így az itt történő elengedésekkel megvalósít számunkra egy tágabb világképet, amivel egy szabadabb világot tudunk szeretetünkkel táplálva teremteni. (Uránusz az 5. területen, az alkotásaink területén van.) Ezáltal új, teremtő eszmék léphetnek be életünkbe, amivel megreformálhatjuk életünk alkotását.

Ami még mindig itt van, és még itt is lesz, az a Jupiter-Plútó-Szaturnusz és a Mars közötti dekád kapcsolat. Így akaratunk bár most már kicsit meg van kérdőjelezve, jöhetnek be kételyek, bizonytalanságok, hogy valóban azt akarjuk-e, továbbra is fontos tényező a szuper új cikluskezdetünk megvalósulásában és leckéink anyagba formálásában. Gondoljuk át bátran, hogy mi mindent akartunk eddig és hogy valóban ezt akarjuk továbbra is, vagy hogy miben akarunk változást, fejlődést, hogyan van jobban összhangban szívünk vágyával.

A tér tengelye a jegyeket tekintve most a tudásról szól. A földi, hétköznapibb tudás és kommunikáció irányából megyünk a mélyebb tudás, mélyebb megértés felé. A külvilágunk táplálásától a belső transzmutációig. Szóval érdemes kintről átvinni a figyelmünket a bentre, belül figyelni jobban, hogy mi történik, mert ott kapunk mélyebb megértést.

Az idő tengelyét nézve a Kos elindulásából, ami mögött ott a Halak befejezése, felemelése haladunk a Mérleg jegy egyensúlya és harmóniája felé, amit hátulról pedig a Szűz rendje.

Ebből is látszik, hogy az egész energiát maga a Nap-Hold együtt állás viszi felfele, előre. Ennek az új rendnek a megvalósítása a cél kívül és belül is, na meg persze az életvezetésünk új rendje is ez. És ez egyben egy új egyensúly, egy új harmónia. Itt arra kell figyelni, hogy a harmónia az nem egy fix pont, mert mivel az élet változik, így akkor kerülhetsz igazi harmóniába és egyensúlyba, ha magával a változással kerülsz egyensúlyba, tehát ha együtt tudsz mozogni az élet hullámaival. Ez adja azt a harmóniát, amit keresel.

A harmadik tengelyt nézve a legmélyebb ponton a Daru csillagkép van és a vezér csillagkép most újra a Nagymedve.

A Daru a vágyaink beteljesülését jelképezi, de a daru sokat szokott mókázni, játszani is és maga a szépség és kecsesség megtestesülése is. Vedd észre a szépséget, mókázz, érezd magad szabadnak, mintha már beteljesültek volna a vágyaid. Mert ez hozzásegít téged nagyban ahhoz, hogy így is legyen. Csinálj olyan dolgokat, amiket szeretsz, amikben örömödet leled és megtudod élni bennük a szabad alkotást, művészetet. És miközben élvezed az életed, alakul ki belül erősen az új rend, hogy mik új életed új szabályai és rendszere és egyre nagyobb hatalmad van így a saját életed felett.

Erre a ciklusra a mantránk: „Úgy döntöttem, az új bölcsebb rendemben vagyok, rendben vagyok.”

U.i.: Ha még nem tetted, regisztrálj ingyenesen az alábbi űrlapon és küldöm a doksit, ami megtanít, hogyan vedd ki ezekből az előrejelzésekből azt, ami konkrétan Téged érint.

U.i.2: A Nap ma a Szűz jegy 25.fokánál jár (óramutató járásával ellentétesen számolandó). Neked ez melyik életterületedre esik? Ebből jobban láthatod, miről is szól ez a helyzet most személyesen a te életedben. Töltsd le az útmutatót és nézd meg.

Nap – Plútó trigon: fogadd el a saját erőd

A Nap 15.-én kerül emelő kapcsolatba a Plútóval. (Itt érződik még a Jupiterrel való emelő kapcsolata is és már a Szaturnusszal történő emelő kapcsolata is – erről lesz még szó a következő írásban.)

A Nap és a Plútó emelő kapcsolata igen izgalmas, mivel a Nap most éppen a Serleg csillagkép előtt áll. Készül belépni ide, de előtte még rá akar látni valamire.

A Plútó jelképezi benned lévő sorsfordító erőt, hatalmat, a képességet arra, hogy változtass a sorsodon, az életeden. Ezért ő a változás, a minőségi átalakulás égiteste. Viszont ahhoz, hogy egy ilyen gyökeres átalakulás megtörténhessen, szembe kell nézni a végletekkel, meg kell ismerni a fényes és az árnyékos, sötét oldalakat is. Mert csak ekkor kerül kezünkbe a teljes erőnk.

Az erő, a hatalom önmagában véve semleges, tehát se nem jó, se nem rossz. Ez csak erő, és attól válik valami emelővé, szárnyalóvá vagy épp lehúzóvá, gátlóvá, hogy ezt az erőt mire és hogyan használjuk fel. Vagy hogy át adjuk-e ezt a hatalmat valamilyen külső dolognak, tehát át adjuk-e sorsunk irányításának hatalmát más embernek/helyzetnek/tárgynak vagy sem.

Ez az erő ez miatt lehet félelmetes, sötét is, amíg nem látjuk, mi is az valójában és nem látjuk saját szerepünket, saját ráhatásunkat a helyzetben.

A Nap most ebben segít sokat.

A sötétben megbúvó félelmek, elnyomott szörnyek elvesztik a hatalmukat, ha fénnyel megvilágításba kerülnek. Mint ahogy egy sötét szoba is rögtön barátságosabbnak tűnik, ha felkapcsolod a villanyt.

A fény itt van, fel van kapcsolva most a villanyt. Most csak az a dolgod, hogy körbenézz és meglásd, hogy nincs is szörny az ágyad alatt. Az a dolgod, hogy felismerd, hogy bármikor fel tudod kapcsolni a villanyt és akkor eltűnik minden árnyék. Merd megnézni, mert ahogy szembe kerülsz vele és látod, már nincs hatalma feletted. Mert tudod, hogy mit csinálj vele.

A Nap a Szűz jegyben jár most és belépett már a Szűz csillagképbe is, a Szűz múltból ellépő lábánál van. Úgyhogy most le tudod buktatni a múltadban lévő „szörnyeket” (tehát olyan dolgokat, amikről azt hiszed hatalmasabbak nálad, amiktől félsz, amiknek átadtad sorsod irányítását, a saját erődet).

Buktasd le és a Nap – Szaturnusz kapcsolódással itt az ideje felelősséget vállalni érte, hogy a szörnyet te teremtetted. Vedd vissza erődet és hagyd hátra a múltat. A múltnak csak annyi hatalma van feletted, amennyit te engedsz neki. Amennyire te elhiszed, hogy függsz a múltadtól.

Tök mindegy milyen események történtek veled a múltban, milyen érzelmek vannak elnyomva tudatalattidban, vagy hogy milyen tapasztalások értek, milyen kudarcokat vallottál. Ha ezekre fogod, hogy most valami nem megy, vagy most félsz és ez miatt nem lépsz, hatalmat adsz nekik az életed felett. És egy időhurokban élsz, újra és újra ugyanazt teremtve és azt érzed, nincs ráhatásod. Pedig van! Csak nézz szembe azzal, hogy mi is van ott a sötétben, mert hidd el, egyáltalán nem az, amire most gondolsz! Nem az, amitől félsz!

Most van ehhez erőd, bőven. Könnyen, spontánul tud történni, csak engedd. Most a lehető legkönnyebb elfogadni a saját erődet, a saját hatalmadat. Vedd kézbe és kezdd el tudatosan alakítani az életedet.

A Nap a Hydra csillagkép felett jár, ami a tudatosított ösztönök, a mélység tudatosításának jelképe. Ezekben a napokban most sokkal könnyebb szembenézni és fénnyel megvilágítani, mi is lakozik benned a felszín alatt. Most megláthatod és megértheted, hogy nem egy vérengző fenevad vicsorog rád a bokorból, hanem egy cuki kiskutya csak azért félelmetes, mert nem látod mi is az.

Ez most azért is fontos, mert a Nap 16.-án már lép be a Serleg csillagképhez. Ami maga a nyitottság szimbóluma. Nyitottság a fény felé, az élet felé, az értékek felé, az igazságok felé, de ahhoz, hogy ez megtörténhessen, először fényt kell gyújtani a sötét oldalon is. Mert ez nélkül nincs igazi tudás, maximum elméleti információ halmaz van, ami soha nem alakul át tapasztalati bölcsességgé, ezért ott van a fejedben, de csak elveszel benne, mert alkalmazni nem tudod.

Ideje lépni. Jól tudod, hogy miben.

Csak úgy tudsz nyitott lenni a fényre, a „jóra”, ha nyitott vagy a sötétségre is. Ez a Serleg egyik üzenete. Csak úgy van teljesség, ha az összes oldalt egységbe tudod kovácsolni. De mivel a sötétség csak illúzió (a fény hiánya), így, ha te fáklyaként ragyogsz, megszűnik az ellentét és szépen lépésről lépésre eltűnik minden, ami félelmetes, mert te rendelkezel a saját életed feletti hatalommal.

Nos, te kinek a kezébe adod át jelenleg még mindig a sorsod irányítását?

Buktasd le magadban ezeket és kezdd el visszavenni a saját hatalmad. Kezdj el új döntéseket hozni, új cselekvéseket meglépni, nézz szembe, mi is van jelen most az életedben. Mennyire éled félelemből az életed? És mit gondolsz, ideje van már végre nyitni a szeretet felé, az élet felé, a saját szívbéli céljaid és a boldogságot adó életed felé?

Félelemmel, haraggal, felelősséget kívülre, vagy épp a múltra hárítva nem lehet szeretni. Se önmagad, se mást, se semmit. És amíg csak félni tudsz a mindentől, mégis hogyan tudnál olyan vágyakat bevallani magadnak, amik örömöt hoznak el a számodra? Látod, hogy valójában leginkább az örömtől, a szívbéli élettől félsz?

Szerintem csak az hasznos tudás, ami segít élni. Ami hozzám tesz, ami által többé válok emberként. Nem információk tömkelege, nem okoskodás, nem agyalás, nem technikák halmozása és nem 1000 teszt kitöltése és nem is képmutatás, hogy milyen ügyes vagyok.

A gyakorlatba nem ültethető tudás teljesen felesleges és csak a káoszt, a félelmet, a sötétséget emeli. A valódi tudás, ami alkalmazható, ami valóban változást hoz, ami értékes, az mindig fényt gyújt az emberben. És ezáltal lépésről lépésre egyre közelebb kerülhetünk saját valódi önmagunkhoz. És bár félünk szembenézni önmagunkkal, ez újra és újra bebizonyosodik, hogy valójában nem egy mostoha dolog, csak addig tűnik annak, amíg rá kell vennünk magunk az elindulásra, csak előtte.

Letéve a kardot, bátran szembenézni a félelmekkel és békét kötve a sötét oldallal lehet magasra szárnyalni. Az égi tudást nem adják ingyen, az ott van a mély sötétben, a barlang legmélyén, megannyi kalandon, kihíváson túl. Ez nem elméleti tudás, amit a könyvekből összeolvasgatsz, mert amíg ide nem mész le, nem érted, mit jelentenek valójában, hiába van beleírva a lényeg.

És ez nem azt jelenti, hogy szenvedni kell, sőt! Fütyülve, táncolva is járhatod az utad. A szenvedés nem egy erény és nem akkor kapod meg a megváltást, ha már megszenvedtél mindent amit kell. Ez hazugság. Te döntöd el, hogy az utadat szenvedve, vagy szenvedélyesen járod. De ígyis – úgyis haladni kell. A haladás visz el a célhoz, nem pedig a szenvedés, és a te hatalmadban áll azt mondani, hogy oké, abahagyom a szenvedést és inkább megélem az örömöt, a szenvedélyt, a szeretetet, az emelő érzéseket.

Csak úgy tudod a tudás iránti szomjadat valóban oltani, csak úgy tudsz a benned lévő legjobb jóval erős szövetséget kötni, ha mersz a saját utadon járni, a sötét és félelmetes részeken keresztül is. Vidd magaddal a fáklyádat és legyél őszinte önmagaddal, nagy önfegyelemmel a saját érzéseid és gondolataid felett. Az önfegyelem adja azt a képességet, hogy kézbe tudd fogni és tudatosan használni saját hatalmad. És szerencsére mindig csak annyi erő áll a rendelkezésünkre, amivel tudunk is bánni. Az pedig, hogy hogyan bánsz vele, a te döntésedtől, érzéseidtől, hozzáállásodtól, választásaidtól függ!

Minden, ami most az életedben van, legyen az bármilyen bagatel, pici, megszokott, vagy nagyobb dolog is, most erre akarnak rámutatni. Lehetőségeket adnak neked, hogy fényt deríts a lelkedben lévő titkokra és tudással töltekezz fel, hogy ezáltal is egyre több erőre tegyél szert és hatalomra a saját életed felett.

De ehhez kellően nyitottnak kell lenni mindenre.

Vedd kezedbe a sorsod és hagyd hátra végre a múltat és így könnyen ráláthatsz a magasabb igazságokra!

U.i.: Ha még nem tetted, regisztrálj ingyenesen az alábbi űrlapon és küldöm a doksit, ami megtanít, hogyan vedd ki ezekből az előrejelzésekből azt, ami konkrétan Téged érint.

U.i.2: A Nap ma a Szűz jegy 23.fokánál jár (óramutató járásával ellentétesen számolandó). Neked ez melyik életterületedre esik? Ebből jobban láthatod, miről is szól ez a helyzet most személyesen a te életedben. Töltsd le az útmutatót és nézd meg.

 

Aktuális energiák és lehetőségek – 2020/09/07 – 13

Egy újabb csodálatos hétnek nézünk elébe, ami tovább visz bennünket a múlt hét energiában.

9.-én ér a csúcsára a Nap emelő kapcsolata a Jupiterrel (ami még mindig érezhetően kapcsolódik a Vegával). Így cselekvésünkkel továbbra is egyre inkább kitágulhatunk, bővülhet tudásunk, bölcsességünk. Könnyen megérthetünk ezekben a napokban nagyobb összefüggéseket. És ami még fontosabb, ezen a héten könnyen a cselekvésünket össze tudjuk hangolni a bennünk lévő bölcsességgel, ezáltal könnyebben gyakorlatba tudjuk ültetni a tudást, példát mutatni. Ennek alapja most is a hit és az önmagunkkal való belső kapcsolódás (figyelem befele, figyelem önmagunkra). Így még inkább ráláthatunk a bennünk lévő művészetre, szuperképességekre.

Most jobban tisztán láthatjuk (és fel is használhatjuk az életünkben ezeket a felismeréseket), hogy milyen is számunkra művészien élni.

Az ember legnagyobb művészete mindig az, amikor saját magát alkotja meg, a Nap a Szűz jegyben ezt erősíti, a belső munka, a belső összegzések általi rálátás hordozza ezt a magasabb megértést.

11.-én kerül pontosan szembenállásba a Nap és a Neptunusz. Ezen a napon kapunk leginkább betekintést abban, hogy mi is van lelkünk legmélyén. Itt ráláthatunk valamilyen árnyékra is, amit kitisztítva magunkból jobban részesülhetünk saját kincseinkben is, de ráérezhetünk valami csodálatosra is magunkkal kapcsolatban.

De ehhez kell a tudatos befele figyelés, mert ez nélkül érezhetjük azt is, hogy valahogy nem megy a cselekvés, jöhet valamilyen akadály, mintha minden valahogy bele akarna valamilyen helyzetbe kényszeríteni, vagy épp a külvilágba mintha semmi sem történne, nincs látszata a cselekvésnek. Befele figyelés nélkül nem láthatjuk, hogy mi tettük saját magunk elé ezt a helyzetet, hogy általa még inkább megismerjük saját lelkünk. (Vagy hogy kivigyük bentről a szemetet.)

Mert lelked azt akarja, hogy halld meg súgását és hogy cselekedj a lelked, a szíved szerint. És ez a legtöbbször irracionális súgás. Olyan vágy, amit lehet nem tudsz, hogyan is kell megvalósítani, vagy hogy hogyan fogod elérni, vagy épp nem érted elsőre, mit is jelent. Ezért figyelj a pici dolgokra, figyelj azokra a belső megérzésekre, amik olyan dolgokat súgnak, ami lehet elsőre egy viccnek tűnik, vagy lehetetlennek, mert fontos dolgot rejthetnek.

Láss át az egó illúzióján és merd bevallani magadnak azt az igazságot, amit mélylelked most annyira meg akar neked mutatni.

A Mars egész héten szinte egyhelyben áll, így az ő energiája most tisztábban működik benned. 10.-én vált irányt, így akkor éri el ez az erő a csúcsát.

Mivel kapcsolatban áll a Szaturnusszal és a Plútóval is, így akaraterődet most nagyon fókuszáltan tudod használni arra, hogy haladj előre a céljaid felé, így egy nagy, bátor lépést tehetsz az életed felé. Használd ki, mert így sokkal gyorsabban tudsz célt érni és minőségibb változást, emelkedést tudsz hozni az életedbe.

Figyeld meg a héten mindenképpen, hogy mibe teszed most ezt az erőt?

Küzdesz valami ellen? Dühít valami? Akadályokba ütközöl? Előbukkan valamilyen ellengés? Vagy épp akaratosság, ilyen egós, görcsös akarás jön elő belőled, esetleg egós nyüzsgés, hogy nem tudod merre is indulj tovább és mindent csinálsz csak a következő lépést nem? Marsikus energia lehet még az agresszió, erőszak, harc, háború, esetleg erre kapsz most tükröket? Milyen megfejlődni valót hordoznak a számodra?

A Mars magas szinten lendületes, energikus, motivált, bátor, mer lépni, tenni, elindulni, ráadásul nagy erővel. Akar célokat elérni, akar győzni, de nem mások kárára, hanem úgy, hogy mások is győzelmeket érjenek el általa. Képes nagy erőt befektetni, küzdeni (alacsony szinten valami ellen, magas szinten a győzelemért), ezáltal nagy sikereket elérni. Igazi hadvezér. Ez a jól működtetett férfierő jelképe is (magas szinten), ami egy igazi békés harcos kovácsol belőle (főleg így a Szaturnusz bölcsességével együtt).

Nos. neked hol jelenik meg ezen a héten ez az erőd?

Képes vagy magas szinten működtetni és tudatosan felhasználni és győzni?

Vagy még az áldozata vagy és harcolni kényszerülsz az élettel (belül vagy kívül)?

Ellenségeid, problémáid vannak, vagy kihívásaid, amiket lelkesen lépsz meg?

Képes vagy a félelem ellenére előre menni és megtenni most, ami kell?

Lásd tisztán, hogy hogyan működik benned most a Mars ereje, mert így tudod tudatosan a kezedbe venni és felhasználni az életed alakításában. Használd ezt az erőt bölcsen, művészien, célirányosan és akkor biztosan sikert aratsz és győzöl. Indítsd be most, amit be kell.

Ezt az erőt az elinduláson és fejlődésen kívül két dologba kell most befektetnünk.

Az egyik az Oroszlán jegyben járó Vénusz munkássága. Ezáltal a test és az anyagi világ uralása, az élet élvezete. Az Oroszlán hatalmával, cselekvésével, örömével, fényével táplálja a Vénusz a kapcsolatokat és a vagyonát. Ezáltal bőség tud itt lenni az anyagi világban is megvalósulva, bármiben. (Vagy legalábbis ezen dolgozik a Vénusz.) A tükreink is most mind ebben segítenek. És a Mars akarata is itt akar megvalósulni, kint, anyagba öntve a művészetet.

A másik hely a Plútó-Szaturnusz, ami által a Mars akaratát fel tudjuk használni arra, hogy előre lépjünk életfeladatunkban, átlépjünk a félelmeinken és korlátainkon, vagy megcsináljunk minden leckét, tapasztaljunk, ültessünk gyakorlatba mindent, amit kell. Ezáltal életvezetésünkben is segít, hogy a Szeretetet tapasztalati bölcsesség formájában jobban megismerhessük. És mindezzel akarjunk változtatni.

A Mars- Plútó azt is mutatja, hogy itt bőven van erő a változtatásra. Akarunk változást, akarunk sorsfordulást, akarunk emelkedést. És a Szaturnusz jelzi, hogy ennek ideje is van! És rögtön adja is a leckéket, hogy ez mihamarabb megvalósuljon és kihozza belőlünk valóban a maximumot.

A Mars és Jupiter most nincsenek közvetlen kapcsolatban, így a Vega tanításai itt a Plútón – Szaturnuszon keresztül jönnek át, ezáltal egy szűrő van itt. De így is a Vega lényegi tanítása biztosan ebben is megjelenik, ami a művészetünkkel való példamutatásnak a gyakorlatba ültetését sugallja.

Ezen a héten nagyon erősen tudunk akarni. Akarni a bőséget, a gazdagságot, emberi kapcsolatokat, örömöt, kiteljesedést, változást, életfeladtot, … bőven válogathatunk és akaratunkkal, művészetünkkel táplálhatjuk is azt. Bármit is akarunk, azt nagyon akarjuk és mivel rengeteg megvalósító kapcsolat is van itt, létre is tudjuk ezt hozni.

Ez az akarat most univerzumokat rezget át. Ezért nagyon fontos, hogy ez a fókuszált erő olyan dologra irányuljon, ami jó nekünk, ami előre visz. Mert hosszabbtávú folyamatokat és univerzális változásokat lökünk be vele.

Mivel most a Mars a normál, cselekvő irányból lép át a retrográd irányba, ezáltal ő most megáll és visszatér még egy körre, hogy mielőtt átlépne a Bika jegybe és táplálná azt, amit elindít, még tovább dolgoztatja az akaratát. Megmutatja nekünk a kövi időszakokban, hogy mi az, amit nem akarunk, amit feleslegesen indítottunk, mert nem visz előre, hová fektettük be rosszul az akaraterőnket, vagy épp hol vagyunk gyengék, ahol tovább erősödhetünk. Mert lesz ez még jobb is!

Ez mellett 11.-étől már a Jupiter is belassul és 13.-án ő is átbillen a normál, cselekvő irányába. Így 11-15.-éig meditálj többet, kapcsolódj, mert rengeteg összefüggésre, tudásra ráláthatsz. És a Jupiter szereti a tágasságot, a finom érzéseket, alapvetően optimista és élvezi az életet, bőségben van, ezáltal ezek a tapasztalások kellemesek, örömteliek szoktak lenni. Tehát legyél nyitott itt az örömre, engedd be életedbe a bőséget, tágulj ki és erre egy nagyon jó eszköz a meditáció (főleg, ha természetben végzed).

A Jupiter segít neked abban is, hogy erősítsd a hited. Gyakorolhatod itt kifejezetten ezt is, mert hited sokat tud fejlődni, erősebb ezekben a napokban, mint máskor.

Tisztábban megláthatod azt is, hogy te miben vagy példamutató. Szóval ez egy szuper lehetőség a mélyebb önismeretre, a mélyebb tisztánlátásra.

Milyen tudást szereztél meg általa? Voltak felismeréseid? Milyen összefüggéseket ismertél fel?

Ez még abban is segít neked, hogy jobban át tudd adni a saját tudásod. Ha oktató vagy, akkor úgy, ha nem, akkor saját példádon keresztül, hiszen mindig valakinek valamilyen példát mutatsz, minden pillanatban. (Ezért ezt is megértheted jobban, hogy te miben mutatsz valójában példát.)

Rengeteg olyan erő jelenik meg ezen a héten, amit tudatosan felhasználva, sokat kihozhatsz ebből a hétből. Ahogy felismered, hogy melyik energia hol jelenik meg az életedben, milyen eseményeken keresztül történik nálad mindez, úgy tudod sokkal jobban felhasználni és kihozni belőle a legtöbbet.

Mint mindig, most is az önismeret a kulcs.

Ami itt mindenképpen feladatunk: ültesd gyakorlatba a tudásodat és használd az akaratod és a hited valódi erejét lelkes szenvedéllyel és győzz.

Csodás felismeréseket és célirányos haladást a hétre. <3 


U.i: Az asztrológiai év fele már eltelt, de a másik fele még előttünk áll! Ezért ha még nem regisztráltál az INGYENESEN LETÖLTHETŐ 2020-as asztrológiai év elemzésére, vagy elkallódott, vagy újraolvasnád stb. akkor itt most tedd meg <3

ALKOSD MEG ÖNMAGAD

Gratulálok,
a megrendelésed sikeres volt!

Küldtem egy e-mailt a megadott címedre a részletekkel. Ha elsőre nem találod, nézd meg a frissítések, promócikók stb. mappákat is!

Most már bezárhatod ezt az ablakot!