Gyakran félsz, hogy visszatér, amiről úgy gondolod, hogy már elengedted?

Kaptam egy szuper kérdést a minap és úgy gondoltam, hogy erről, illetve a válaszról neked is tudnod kell!

A kérdés a következő:

„Elengedtem az exem, már más pasival vagyok, de félek, hogy ugyanazt fogja csinálni, mint az exem. Pedig ő nem olyan és ő nem is tehet a múltbéli fájdalomról. Nem akarom rá kivetíteni ezt a félelmet. Mit tegyek?”

Gondolom neked is megvan ez az érzés, ez a szituáció: volt a múltban valami, ami fájdalmat okozott és hiába vannak már más körülményeid, félsz, hogy újra megtörténik veled, hogy bevonzod, stb. Lehet ez pasival kapcsolatos, de történhetett ilyen a munkahelyeden, vagy bármi mással kapcsolatban is. A lényeg: van valami, amit nem akarsz, hogy megismétlődjön.

 

Azt gondolom, két eset lehetséges itt, ami ezt a félelmet táplálja:

  1. Nem vagy tisztában a saját teremtő erőddel.

És ezáltal azt érzed, a körülmények áldozata vagy és nincs ráhatásod arra, ami történik veled (vagy hogy az épp melletted lévő férfi hogyan viselkedik veled).

 

A vonzás törvénye kimondja, hogy ahogy gondolkodsz, ahogy érzel, tehát aki vagy éppen, azt sugárzod ki magadból és mint egy visszhang, csapódik vissza rád az életed eseményein, az életedben lévő embereken keresztül ugyanaz az energia.

 

Tehát ha például azt érzed, hogy te nem vagy elég jó, akkor újra és újra olyan helyzetben találod magad, ahol ezt éreztetik veled. És ez megerősíti benned a hitet, hogy valóban nem vagy elég jó és így mélyül egy probléma. És mivel már sokáig fennáll egy-egy ilyen szituáció, már nem is igazán tudod elképzelni, hogy ez lehet máshogy is. Így szűkül le a látásunk és így zárjuk be magunkat ugyanabba a kalitkába, ördögi körbe újra meg újra. És közben elhisszük, hogy nem tudunk rajta változtatni, mert ez valami rajtunk kívül álló, ördögi valami, amire nincs ráhatásunk, hanem „csak úgy” megtörténik. De valójában semmi sem történik „csak úgy”, ok nélkül. És az okok mind benned vannak, a te gondolkodásodban!

 

Épp ezért van akkora hatalma mindennek, ami tágítja a képzelő erőd, ami arra tanít téged, hogy máshogy gondolkozz az életedről, önmagadról. Ami elhiteti veled, hogy te is megtudod csinálni és meg is tanít, hogy hogyan gondolkodj, hogy azt teremtsd, ami boldoggá tesz. Sőt, ha még azt is segíti, hogy mélyre áss önmagadban és valóban mélyen megismerd önmagad, a saját működésed, akkor meg a határ tényleg csak a csillagos ég!

 

De ehhez saját gondolkodásod tágítása, fejlesztése szükséges, lépésről lépésre. Mert ez átalakítja a benned lévő hitrendszereket és ha ezekkel az új programokkal összhangban is cselekszel, nagyon gyorsan tudnak jönni az első sikerek. És ehhez az első lépés: meg kell látnod, mivel is teremtetted az adott szituációt? Mit akar neked tanítani? Milyen tükröt mutat ez rólad? Mit nem mertél eddig bevallani magadnak?

És ha ezen változtatsz, megváltoznak a körülményeid is, mert megváltozik a „visszhangod”.

 

  1. Ha láttad a Titkot, vagy valahonnan máshonnan ismered a vonzás törvényét, tehát ha tisztában vagy azzal, hogy az életedben történő eseményeket te teremted, akkor ez egyszerre lehet félelmetes és felszabadító is.

Felszabadító, mert ha belőled indul ki, ha te teremted a dolgokat, akkor tök jó, mert tudsz is rajta változtatni. Viszont épp ez okozza a félelmet is: „Mi van, ha újra megteremtem? Ha nem sikerül változtatni a gondolataimon, érzéseimetn.” És ezért sokan inkább nem is foglalkoznak a témával, mert azt gondolják, nem elég kitartóak ehhez, nincs elég önuralmuk, nem látják eléggé tisztán önmagukat, stb. Tehát azt hiszik, nem képesek kézben tartani a dolgokat és félnek, hogy még rosszabb lesz ezáltal minden.

 

Egy ilyen korai „beavatásnak” abba, hogy minden esemény belőled indul ki (főleg, ha ezt a megfelelő szakértői segítő jelenlét nélkül csinálod, aki képes tartani benned a lelket a kezdeti lépéseknél) nagy kockázata van! Nem hiába tanulták az ókori Egyiptom papjai is 21 évig az elme erejének elsajátítását, hiszen nem lehet rögtön rázúdítani egy emberre a valódi hatalmát, mert megrémül tőle és még inkább elzárkózik a fejlődés útja elől. Pici és jól irányzott lépések kellenek, mert különben egyszerűen azt érzi, hogy ő erre nem képes, és mivel ezt hiszi, így is van, ami miatt még lejjebb csúszik és jobban szenved. És mivel kudarcokat ér el, ez még inkább megerősödik benne, hogy ő erre nem képes, pedig ez hazugság!

 

Mindannyian képesek vagyunk változtatni az életünkön, bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, vagy bármilyen nehéznek tűnő szituációk jönnek újra meg újra vissza az életünkbe! Nem létezik olyan karma, se semmilyen átok, vagy bármi más, ami annyire belekényszerít valamibe, hogy nem lehetséges kimászni belőle! A te erőd minden körülménytől nagyobb, csak meg kell tanulni tudatosan használni.

 

Mindig van valamilyen kiút! Csak ehhez a megfelelő lépéseket kell megtenni a megfelelő irányba. És ezek a lépések biztosan új lépések. A kiúthoz új szokások, új hozzáállás, új gondolkodás kell! Mert az, amit eddig gondoltál, éreztél, tettél, az csak arra volt elég, ami most van jelen az életedben.

 

Ha képes vagy máshogy hozzáállni önmagadhoz és az életedhez és ezzel összhangban cselekszel, akkor bármilyen „ördögi kör” feloldható. Ez nem csettintésre történik! Változtatni kell magadon, belül és ennek megvannak a saját technikái, amiket bárki el tud sajátítani a kellő elszántsággal és akarattal. És ebben nincs semmi hókuszpókusz. Eddig is teremtetted a világod, nem ezt kell itt megtanulnod, mert ezt már tudod. Csak tudatosítani kell, hogy ezt mivel csináltad eddig, fel kell ismerned a tudatalatti programjaidat, amivel a jelenlegi életedet teremtetted meg és mást kell vele teremteni. Kell egy új cél, egy másik dolog, amit tapasztalni akarsz és arra kell felhasználni a teremtő képességed. Tehát csak át kell programoznod az elméd és azzal összhangban cselekedni.

 

Nagyon egyszerű ez, csak egy kis szorgalom és lépésről lépésre való haladás kell. (A kitartás nem ahhoz kell itt, hogy egy-egy technikát minden nap megcsinálj, hanem hogy kitarts az mellett a jobb élet gondolata mellett, ami benned ég és meg akar valósulni.)

 

Szóval mit kell tenned, ha mást akarsz tapasztalni, mint eddig?

  1. Nézd meg, mire akar tanítani a szituáció.

Gondold végig, hogy milyen érzést okoz neked ez a szituáció. Mikor érezted életedben legelősször ugyanezt? Mi volt az a szituáció? (Ha visszafele haladsz és elmész a legrégebbi emlékedhez, amire emlékszel, akkor sok összefüggés tisztává válik előtted.) Szóval milyen régi fájdalomban gyökerezik ebben a szituációban? Vagy épp te hol/kivel/milyen helyzetben viselkedsz ugyanúgy? (Milyen viselkedéssel, gondolattal árasztod ki ugyanazt az energiát?) Milyen tükör ez neked és mire akar tanítani?

 

Legyél magaddal teljesen őszinte, mert az felszabadít!

 

  1. Oldd fel az ezzel kapcsolatos sérüléseket, lehúzó érzéseket.

Ha megvan a fájdalompont, akkor vegyél elő egy papírt és írd ki magadból az összes fájdalmat, dühöt, bűntudatod az adott szituációval, vagy a benne lévő emberekkel kapcsolatban.

 

Azzal a szándékkal írj, hogy kiraksz magadból mindent. Mintha kimennél egy hegytetőre, hogy kiordítsd magadból a fájdalmad. Épp ezért használj bátran káromkodást, bármit, amit abban segít neked, hogy minden kijöjjön, aminek ki kell. Mintha csak épp ordítanál az adott emberrel!

 

Ha jól esik, ha végeztél el is égetheted a papírt, vagy széttépheted.

 

(Ezt csináld meg önmagaddal is, biztos vagyok benne, hogy önmagaddal kapcsolatban is van itt valami düh, harag, bűntudat, stb.)

 

  1. Fogalmazd meg, hogy mostantól mit akarsz helyette.

Pl azt tapasztalod, hogy a párod mindig megcsal. Megnézted, hogy milyen tükör ez neked: mutathatja például, hogy gyerekként a női önbecsülésed teljesen el volt nyomva bizonyos szituációk, emberek által és ez miatt nem érzed magad elég jó nőnek. És ezt bizonyítja be újra meg újra neked az összes férfi. De mutathatja ez még azt is, hogy saját magadhoz, a saját vágyaidhoz, céljaidhoz nem vagy elég hűséges (épp ezért mások sem hűségesek hozzád). Ezeket mind összeszedted, tisztán látod, érted az összefüggéseket (legalább amit jelenleg tudnod kell) és rendezted az ezzel kapcsolatos érzéseidet, szóval most már egy semleges állapotban vagy érzelmileg, ha erre a szituációra gondolsz. Megbocsátottál, elengedted a történéseket és most jöhet az új.

 

Ebben a példában az új, amit akarsz helyette az a hűség. Ezért ezt a hűséget kell elkezdeni építeni. Erre a hűségre kell figyelni, ezt kell táplálni a figyelmeddel és az energiáddal. Hűséget magadhoz, hűséget a saját céljaidhoz, azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretsz, amik neked fontosak. Továbbá növelni a női önbecsülést. Ha ezek beépülnek a te tudatodba, hitrendszeredbe és ezzel összhangban is döntesz, cselekszel a jelen életedben, akkor egy kis idő múlva már mások is így fognak viselkedni veled.

Szóval ha megvan, hogy mit akarsz helyette (pozitív megfogalmazásban), akkor minden reggel és este emlékeztesd magad erre. Írd fel magadnak, tedd szem elé és újra meg újra emlékeztesd magad arra, hogy ez van, ezt akarod, ezt táplálod, ez az új szabályrendszered, szóval e szerint viselkedsz.

 

Pl: Úgy döntöttem, hűséges vagyok önmagamhoz.

 

  1. Amikor döntési helyzetbe kerülsz, hogy a régi vagy az új program szerint cselkedj, válaszd az új utat.

Talán egyszerűbb, ha példával magyarázom el. Eldöntötted, hogy hűséges vagy magadhoz és pár óra múlva jön egy olyan szituáció, hogy választanod kell, hogy vagy mások kedvére csinálsz meg valamit (ez a régi minta), mert elvárják de neked nem esik jól, nem szeretnéd, vagy pedig magadat választod és nemet mondasz neki.

Ez a trükkös rész, mert ha az ilyen szituációkban nem az új szabályaid (döntéseid, akaratod, céljaid) szerint reagálod le a helyzeteket, akkor bizony a régi programot futtatod továbbra is. Ez miatt nem történik változás!

Tipp ahhoz, hogy megkönnyítsd ezt:

Ülj le és írd le, milyen az életed akkor, amikor ezek az új döntéseid már megvalósultak. Mit jelent neked mindez? Milyen ember vagy, ha már ezek beépültek az életedben? Miben nyilvánul mindez meg? Hogyan viselkedsz az új szabályaid szerint?

A példánál maradva: hogyan nyilvánul meg a te életedben az, hogy hűséges vagy magaddal? Mikor nem szoktál az lenni? Hogyan veszed ezt észre? Konkrétan mi fog azáltal változni, hogy hűséges vagy? És ezzel mi mindent teremtesz meg az életedben?

Ha megvan ez az új vízió, akkor pedig játszd azt minden nap, kitartóan, hogy már ez az ember vagy, már rendelkezel ezekkel a képességekkel. És egy idő után a játék, a képzelet észrevétlenül valósággá válik, mert szokássá alakul ez az új gondolat az életedben.

 

  1. Hidd el, hogy ezt te is megtudod csinálni!

Ez is csak egy belső hozzáállás. Állj hozzá az egészhez úgy, hogy lehetségesnek tartod, hogy ez az egész működik a te életedben is. (Mert működik!)

Ha úgy csinálod az egészet, hogy „áá, nekem ez úgysem megy”, akkor igazad lesz, mert ebben hiszel! Csípd fülön a kételyeidet és fordítsd meg a belső hozzáállásod.

Mondogasd folyamatosan: „Meg tudom csinálni!”, „Képes vagyok rá!”, „Nekem is megy!”, …

Akár a kezedre is felírhatod, vagy tedd ezt is szem elé, hogy minden nap sokszor rápillanthass.

Onnantól kezdve, hogy elhiszed, hogy lehetséges, sikert érsz el vele!

 

Ha bármilyen kérdésed van, nem látod tisztán az összefüggéseket, vagy hogy mit kell máshogy csinálnod, dobj egy e-mailt bátran a hello@alkosdmeginmagad.hu-ra és kérdezz.

Ha pedig nem csak elengedni akarsz, hanem ezzel együtt új dolgokat is építeni ezek helyére, amiket már a saját vágyaid diktálnak, tarts velem a 30 napos, izgalmas, gyakorlatias tréningre!

 

 

Így rendezi az érzelmeit a Művész

Így rendezi az érzelmeit a Művész

Egy előző Facebook bejegyzésben arról írtam, hogy miről szól a szeptemberi időszak (ezt itt találod) és hogy miért is fontosak a belső munkák, rendrakások.

Ezután készült egy másik bejegyzés, ami egy olyan önismereti eszköz használatát írja le, amivel leteheted akár a nagyon erős és mély érzelmi terheidet is és eljuthatsz akár a hála állapotáig.

Most pedig menjünk még kicsit tovább az érzéseink kezelésének és felszabadításának témájában.

Az érzelmeink le tudnak téríteni a céljainkhoz vezető útról

Főleg most.

Te is biztosan tapasztaltad már, hogy az érzéseid (akár pozitív, akár negatív), nagyon magukkal tudnak sodorni és akár a figyelmed is elveszhet bennük. Ilyenkor csak az az egy érzés létezik benned és nem tudsz másra gondolni. Lehet ez akár frusztráció, félelem, szorongás, bármilyen belső érzelmi káosz. Ahelyett, hogy a céljaidra tudnál figyelni és belső békében, fókuszáltan, céltudatosan haladhatnál előre.

Továbbá ez az időszak még inkább fel tudja korbácsolni az érzéseidet, amiket nagyon hasznos, ha képes vagy kezelni és ki tudod alakítani azt a képességet, hogy az érzelmi viharok közepén is objektívan tudod szemlélni magad és az eseményeket. Ezáltal láthatod tisztán, hogy mi is történik veled valójában.

Belső békéd és egyensúlyod visszaszerzéséhez hoztam neked egy eszközt

Az itt leírtak mindig használhatóak, viszont most szeptemberben és októberben még hatásosabbá válhatnak és sokkal jobban eshetnek a lelkednek.

Van az úgy, hogy jön valamilyen érzés, de azt nem igazán tudjuk történéshez, eseményhez, emberhez kötni. Lehet ez általános kedvetlenség, vagy az, hogy bal lábbal keltünk fel, vagy hiszti, vagy bármi, ami kizökkent a belső békénkből, esetleg csak azt érezzük, valami nem stimmel.

Vagy az is lehet, hogy pontosan látod, milyen érzések is sodornak jobbra-balra.

Akár melyik eset jellemző rád most, segíthet a rajzolás, a firkálgatás vagy a festés.

Az ekkor történő kézmozdulatok tisztítják az érzéseidet, akár tudatosan próbálod ezeket kifirkálni magadból, vagy csak szabadjára engeded magad és hagyod, hogy kifollyon belőled minden és megtisztulj.

Milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy a legtöbbet kihozd a tisztító művészkedésből?

Akármilyen eszközt vagy témát választasz, fontos ilyenkor, hogy ne kontrolláld, ne fogd vissza magad. Bármi, ami ki akarj jönni, hagyd. Nem számít, hogy ha nem lesz szép, mert itt nem ez a lényeg. (Bár sokszor amikor elkészül mégis igen szép és sokatmondó tud lenni.)

Ha van olyan tudásod, hogy például milyen szín/forma mit jelent és ha így vagy úgy festesz, akkor az mit árul el rólad, stb., ezeket tedd félre egy kicsit és engedd át magad az élménynek. Nem kell senkinek sem megmutatni, amit alkottál, ha nem akarod.

Csak hagyd, hogy úgy jöjjön ki minden, ahogy benned van, ne kontrolláld, ne folyts vissza semmit csak azért, mert nem akarsz vele szembenézni.

Épp ez a lényeg, úgy tudod kirakni magadból a gondolataidat, érzéseidet, hogy ezeket nem kell tudatosítani, nem kell fájdalmas szembesüléseken átesned.

De ehhez át kell adnod magad a színeknek és a formáknak és el kell felejtened erre az időre az összes tudásodat és korlátozó gondolatodat és ELVÁRÁSAIDAT.

Mert nem kell az sem, hogy a professzionális alkotások szabályainak megfeleljen a műved.

Konkrét témát rajzoljak/fessek, vagy csak úgy, ami jön?

Választhatsz olyat, hogy csak kezedbe veszel egy eszközt, elkezdesz firkálni/rajzolni és közben majd alakul a kép. Ez nagy szabadságot ad és jobban teret ad tudatalattidnak, hogy kirakd magadból ami ott van és ezáltal megszabadulj tőle.

Választhatod azt is, hogy egy konkrét témában rajzolsz/festesz. Ilyenkor nagyon előrevivő, ha ez a téma illik az aktuális állapotodhoz, vagy az univerzum aktualitásaihoz.

Például, ha nehezen viseled, hogy el kell engedni a nyári bulikat és a pörgést. Ha nem megy, fáj az elengedés, akkor egy őszi tájkép kifestése felszabadító lehet.

Amikor az adott időszakra aktuális témákkal dolgozol, akkor még az univerzum energiáival is össze tudsz kapcsolódni és megélni azokat a tanításokat, energiákat, lehetőségeket, amik éppen adottak.

Ha szívesen alkotnál egy adott témában, de nem tudod, hogy mi illik most éppen hozzád, akkor csak válassz olyat, ami éppen megtetszik és jól esne azzal foglalkozni. (Hisz biztosan az sem véletlen, hogy éppen ahhoz van kedved, sőt, menet közben még az is kiderülhet, miért pont arra volt a legnagyobb szükséged.)

Ebben sem kell lekorlátozni magad.

Adok még pár tippet, hogy hogyan válassz magadnak ehhez eszközöket

Ha például ideges, dühös vagy, esetleg más nagyon erős érzésed van, választhatsz eszköznek akár zsírkrétát vagy olajpasztelt is (vagy bármilyen más eszközt, amit erősen kell rányomni a felületre), mivel ezek használatakor erőt kell kifejteni, ezért az alkotásba bele tudod vezetni ezeket a benned működő erős érzéseket és gondolatokat. (Ahelyett, hogy rombolnád a világodat.)

Ha például akaratodat, kitartásodat, belső erődet, határozottságodat akarod erősíteni, arra is kiválók ezek az eszközök.

Ha pedig békésebb állapotban vagy, esetleg egy ilyen elszállósabb, kellemesebb, lebegősebb, harmonikusabb, relaxáltabb állapotba akarsz kerülni, használhatsz filcet, pasztellkrétát stb. Olyan eszközöket, amelyek lágyabb, finomabb mozdulatokkal is felvihetők.

A ceruza az az eszköz, ami mindkét fenti csoportba beletartozhat. Ha erősebben nyomod, akkor az első, férfiasabb, határozottabb, erősebb csoportba, ha csak lágyan festesz vele, akkor a második, békésebb, nőiesebb csoportba tartozik.

Ha pedig kifejezetten dúlnak benned a női érzések, a hisztik, az érzékenység, stb, akkor fess akvarellel. Mivel hozzá kell a legtöbb víz, így női oldalad ezen kerül tud leginkább megmutatkozni.

Az alkotás pozitív hatásai (akár már az első alkalommal is)

Minél inkább le tudod tenni az alkotás közbeni kontrollt, megfelelési vágyat és elvárásokat, annál több pozitív hatása lehet.

Akármelyik eszközt is választod, egy kis használat után össze tudsz kapcsolódni önmagaddal, belső világoddal és akár flow állapotba is juthatsz. Ebben a koncentrált állapotban elmúlik a stressz és lecsökken minden más negatív érzés.

Amikor olyan állapotba kerülsz, például egy kifestő színezése során, hogy megszűnnek a gondolatok és csak az eszközzel való alkotásra koncentrálsz, lépésről lépésre alakul ki előtted a kép és csak sodródsz, akkor az egy igen pihentető állapot az agyad számára is.

Ez már egy koncentrációs gyakorlattal is felér. Így a koncentrációs képességed is javulhat és ezáltal könnyebben elérheted a belső csendet is. A csend állapota, a belső nyugalom az agy számára pihentetőbb, mint az alvás (hisz ott ő nem pihen, hanem dolgozik), ezért érdemes ezt is gyakorolni, de erről majd máskor.

A rajzolás, festés által nem csak érzelmeidet és gondolataidat csendesítheted le, de fejlődik általa érzelmi önfegyelmed is. Ez pedig alapvető fontosságú ahhoz, hogy érzelmeidet te tudd uralni és tudatosan kezelni.

Önismereti szempontból lehet még egy érdekes eredménye a festésnek, rajzolásnak. Mivel az alkotás közben lecsendesedik a mentális és érzelmi zaj, így könnyebben jönnek fel építő gondolatok, intuíciók, ötletek is. Ezért (főleg ha éppen akkortájt valamire nagyon megoldást akarsz találni) érdemes egy jegyzetfüzetet is a közelben elhelyezni. Ide lejegyezheted a felmerülő gondolataidat, ötleteidet, felismeréseidet.

Így a festés felsőbbrendű énünknek is jó eszköz arra, hogy kapcsolatba lépjen velünk és üzeneteket küldjön a számunkra.

Csak a festés/rajzolás jó módszer erre?

Ebben egyébként más alkotási módok is segíthetnek. Hisz minden alkotás. Lehet ez akár főzés is, ha a megfelelő mentális állapotban és beállítottságban csinálod. Vagy akár agyagozhatsz vagy egyéb kreatív alkotó tevékenységet is folytathatsz.

Ezekkel mind gyakorolhatod a jelenben levés állapotát.

Még előny az alkotás mellett

Ami még az alkotás mellett szól, hogy kiélheted általa benső gyermeked kreativitását, játékosságát is, ami nem hogy elvesz, hanem inkább feltölt energiával és szeretettel.

És a színek pozitív hatásáról még nem is esett szó.

Ezáltal az egész világot színesebbnek, szebbnek, játékosabbnak láthatod. Így még széplátásod és nem utolsó sorban kreativitásod is fejlődhet.

Hajrá, alkosd meg Önmagad.

Ha tetszett a cikk, lentebb fel tudsz iratkozni a hírlevélre, hogy a jövőbeli cikkekről se maradj le.

Ha segítségre van szükséged vagy kérdésed van, akkor bátran írd meg a hello@alkosdmegonmagad.hu email címre vagy itt, lent hozzászólásra.

Hatalmas Szeretettel:
Hajabács Klára

5+1 lépés, amivel végleg lepakolhatod érzelmi terheidet

Érzelmi terhek lepakolása kép

Biztosan veled is történtek olyan dolgok a múltban, amik még most is fájdalmat okoznak. Lehet olyan lenyomatokra is már ráleltél, amiket folyamatosan újra és újra megteremtesz az életedben. Lehet voltak olyan emberek, akik megszégyenítettek, vagy valami miatt bűntudatot, vagy valaki iránt haragot érzel.

Az előző Facebook bejegyzésben arról olvashattál, hogy miről szól a szeptemberi időszak (ezt itt találod) és hogy miért is fontosak a belső munkák, rendrakások.

A következő időszak sok érzelmet felhozhat, sok múltbéli fájdalom, emlék törhet felszínre. Így sok lehetőség nyílik arra, hogy rendezzük a múltat és fejlődjünk érzelmeink karbantartásában. Ez igazi gyakorlópálya, hogy megtanuljuk jól kezelni érzéseinket.

Most az érzelmi terheid lepakolására írok itt le egy jól működő módszert. A leírása hosszú, viszont a gyakorlatban akár 1-2 perc alatt is megvalósíthatod.

A módszer rendszeres használatával nagy változásokat, felszabadulásokat tudsz megvalósítani az életedben.

Ezzel a módszerrel végre kiléphetsz az érzelmi mókuskerékből

Mivel a jelenlegi érzelmeid és gondolataid teremtik a jövődet, így fontos az, hogy megbékélj a múltaddal és begyógyítsd az ott ért sérüléseket. Ezzel tudod elérni azt, hogy már nem a múltbéli helyzeteket fogod újra meg újra megteremteni. Továbbá nem fogsz ösztönösen negatívan reagálni különböző szituációkban, amikor a másik fél véletlenül megnyomta az érzelmileg fájó pontodat.

Mivel már nem fáj.

Ezáltal kitárul előtted a világ és meglátod, hogy minden helyzetben van választásod. Kiléphetsz az érzelmi ördögi körökből, az automatikus reakciókból, érzelmi szokásokból és a leblokkolós helyzetekből. Ezáltal úgy viselkedhetsz, reagálhatsz, kommunikálhatsz, ahogy azt te éppen akkor szeretnéd.

Te mit vetsz ebben az időszakban?

“Két alapvető választás van az életben: elfogadjuk a körülményeket, ahogy vannak, vagy elfogadjuk a felelősséget a megváltoztatásukra.”
(Denis Waitley)

Legelőször ezt a döntést kell neked is meghoznod.

Mivel most vetjük a következő időszak magvait, így a kezedben van a lehetőség arra, hogy változtass.  (Ez egyébként mindig lehetséges, csak ebben az időszakban jobban előtérbe kerül.)

Felelősséget vállalsz az életedért?

Ha igen, olvass tovább.

A felelősségvállalással elismered teremtő erődet és a változtatás képességét. Ne lepődj meg, ha ez mellé odafészkel egy bűntudat is, ami azt sugallja, hogy:

“Már rég változtathattam volna, miért nem cselekedtem hamarabb.”
“Ha elég jó vagyok, akkor az egész meg sem történik”.

Vagy valami hasonlók, amivel hibáztatod saját magad (is).

Ezek miatt fontos, hogy ezt a lenti 5+1 lépést mindig magadra is csináld végig, tedd rendbe a saját magad iránt érzett negatív érzéseket is. Ezáltal tudsz nem meghunyászkodva, nem szégyenkezve, hanem magabiztosan felelősséget vállalni az életedért.

0. lépés: Add ki az érzéseidet

Nulladik lépésként vegyél elő egy tollat és egy papírt és írd ki a fájdalmadat egy adott személlyel, vagy eseménnyel, szituációval kapcsolatban (amit le akarsz rakni). Tedd ki magadból. Írj ki minden érzést, minden gondolatot, írhatsz itt csúnyákat és jól meg is mondhatod mindenkinek, hogy hol a helyük. Ha kell, sírd ki magad közben, csak add ki a fájdalmadat, a dühödet, az érzéseidet.

Írj egy személyre szóló levelet, ahol kiadsz magadból mindent. Persze ezt aztán nem kell elküldened. Sőt, akár meg is semmisítheted. (Ez nagyon jól szokott esni.)

Ennek a módszernek az is a haszna, hogy nem bántasz vele másokat, nem rombolod az életedet, a kapcsolataidat, mégis le tudod pakolni a terheidet.

(Ez helyett kipróbálhatod a rajzolást, a festést vagy más művészeteket is. Nem kell, hogy szép, kifejező alkotás legyen, a lényeg, hogy kiadd az érzéseidet.)

1. lépés: Elfogadás

Ezután pedig fogadd el azt, ami történt. Fogadd el a másik embert, a helyzetet, az elhangzottakat, a tetteket. Fogadd el benne a saját szerepedet, felelősségedet is.

Tudod, hogy nem véletlenül születtél a szüleidhez. Nem véletlenül élted át a különböző szituációkat, bármennyire is szörnyűek. Ezek mind fejlődésedet, evolúciódat segítik. És ha szembenézel a benne lévő leckékkel, akkor sokkal magasabb szintre tudsz kerülni, mint ahol most vagy. Ők mind a te tanítóid.

Most csak fogadd el.

Életed tudatos teremtőjeként fogadd el, hogy történt, ami történt, a múlton nem, viszont a jövőn tudsz változtatni. Itt az ideje továbblépni és nem dédelgetni a fájdalmakat és nyalogatni a sebeket.

2. lépés: Megbocsátás

Következő lépés a megbocsátás. Bocsáss meg magadnak és a történet szereplőinek is.

A megbocsátás soha nem a másikról szól, hanem Rólad. Azzal még nem ismered el azt, hogy a másik jól viselkedett, nem oldozod őt fel. Az, hogy ő milyen, az rá tartozik, azt neki kell megfejlődni, viszont a te érzéseidért te vagy a felelős.

A megbocsátással csak elengeded a fájdalmas érzéseket dédelgetését, szorítását és felengedsz.

Ezért felszabadító a megbocsátás, ezért éri meg törekedni arra, hogy senkivel kapcsolatban se őrizgess haragot, még ha nagy dolgot vétett ellened, akkor sem.

Te már felelősséget vállaltál a saját életedért. Ezért felelősségteljesen azzal teszel magadnak a legtöbbet, ha az összes érzést az adott szituációval kapcsolatban megbocsájtod, majd a következő lépésként: elengeded.

3. lépés: Elengedés

Engedd el az összes érzésedet.

Az elengedés után már egy semleges állapot van jelen. Ekkor már akár meg tudod látni a tanulságokat, a leckéket, a fejlődési lehetőségeket is, mert nem vagy benne érzelmi dobozodban. Eddig a pontig nem érdemes keresni a „miérteket” és az okokat, hogy miért történt az, ami történt.

Sőt, ha most sem látod, sebaj. Csak haladj tovább.

Ha nem megy az elengedés és még mindig dúlnak benned az érzések: valamelyik lépés kimaradt

Amikor már rágondolsz az adott emberre, eseményre, viselkedésre, stb és már nem vált ki belőled negatív érzést, akkor mondhatod el, hogy sikerült elengedned.

Amíg ez nem sikerül, érdemes ismételni az eddigi lépéseket, tehát:

  • elfogadás
  • megbocsátás
  • elengedés

4 és 5 lépés: Szeretet és Hála

Az őszinte elengedés után tudsz csak továbblépni a szeretet, majd a hála állapotába.

Ezekre is megéri törekedni, mivel itt már leteszed új, szeretettel telibb, bőségesebb, boldogabb életed alapjait is.

Ezekben az állapotokban már láthatod és érezheted azt is, hogy kifejezetten szükséged volt az adott történésre, mert nagy dolgot tanított. Ez még tovább emelheti a pozitív állapotodat.

Minél többet vagy a szeretet és a hála állapotában (ami tényleg őszinte és nem pedig az elnyomott érzések feletti felszínes látszatállapot), annál boldogabb életet tudsz teremteni. Mivel amit vetsz, azt arathatsz. Ha szeretetet vetsz, szeretetet is fogsz kapni.

Összegezve a módszer lépéseit

Ezzel a technikával sorra pakolhatod le az érzelmi terheidet. Ezáltal egyre nagyobb béke és szeretet alakulhat ki benned. Elmélyülhetsz a saját csodáidban, jobban meghallhatod intuíciód hangját, nyitottabbá válhatsz az életedbe lépő csodákra.

Így az összes téged felzaklató, bántó múlt és jelenbéli eseménnyel érdemes végig haladni ezen az 5 lépcsőn (ha kell újra és újra, amíg valóban megtörténik a felszabadulás):

  • elfogadás
  • megbocsátás
  • elengedés
  • szeretet
  • hála

De hogyan is valósítsd ezt meg a gyakorlatban?
–  Leginkább döntésekkel, de adok további tippeket is.

Hozz döntéseket, az adott szinteken:

1.szint:

Döntsd el, hogy elfogadod a múltbéli szituációt, elfogadod a saját viselkedésedet, elfogadod a másikat olyannak, amilyen, elfogadod a másik viselkedését, mert akkor ott a legtöbbet hozta ki önmagából, amit tudott.

2. szint:

Döntsd el, hogy megbocsájtasz önmagadnak az akkori hibádért, a teremtésedért, a viselkedésedért, az érzéseidért, a mondataidért és a gondolataidért. Döntsd el, hogy megbocsátasz a másik félnek és az összes szereplőnek mindenért.

Az elfogadást és a megbocsátást a saját önismereti fejlődésed is megkönnyíti a számodra. Mert ahogy önmagadat egyre jobban megismered, úgy látod egyre tisztábban a többi embert is. Ezáltal növekszik emberismereted, jobban tudod, hogy valójában mit miért csinált a másik. Így még könnyebb elfogadni és megbocsájtani az egészet.

3. szint:

Ezután döntsd el, hogy elengeded, hogy elengedsz mindent.

Ennél a pontál rá is erősíthetsz például vizualizációval, hogy az érzéseid, a történések elszállnak mint egy lufi, vagy elégnek, elporladnak, vagy elviszi a víz.

Én volt, hogy konkrétan elégettem a listát, amire ezeket összeírtam, vagy lehúztam a wc-n, vagy elképzeltem, hogy ezek a gondolatok, emlékek, érzések beleszállnak egy kőbe, amit beledobtam a vízbe.

De csinálhatsz papírhajót is, amit elsodor a víz.

Bármivel ráérősíthetsz, légy kreatív, ami éppen jól esik. A lényeg, hogy dönts és engedd el.

4-5. szint:

Ez után hozhatsz döntéseket arról, hogy eltölt a szeretet, szeretetet érzel, szeretsz, majd pedig arról, hogy hálás vagy.

A szeretet és a hála létállapotok. Tehát nem kell, hogy egy bizonyos személyt szeress, vagy legyél neki hálás a valamiért, sőt. Hatásosabb, ha csak úgy szeretsz és hálás vagy a mindenért.

Használhatod ezeket a megerősítéseket: „Szeretek.” „Hálás vagyok.”

Ezeket akár naponta sokszor, „csak úgy” is alkalmazhatod, mert velük tudod emelni a rezgésszintedet és így a kedved, érzéseid szintjét is.

 

Ez a módszer egy folyamat, amin végig kell menni. A lépések nem felcserélhetőek és egyik sem kihagyható. Ha nagyon mély és fájdalmas a seb, akkor szükséges lehet többször is ezen végig menni. Ilyenkor légy türelmes és kitartó és csináld addig, amíg már teljesen elmúlnak a negatív érzéseid.

Ha pedig elakadtál a módszerben, vagy nagyon nem látod az érzéseid mögötti okokat, akkor kérj segítséget és írj a hello@alkosdmegonmagad.hu-ra.

Ha kérdésed van, azt is bátran írd meg.

Szeretettel és Hálával:
Hajabács Klára